Jump to content
PirateClub.hu

A fénysebesség hátráltatja az Internetet


bikas
 Share

Recommended Posts

Hála a gyorsuló technológiának, a hálózati átviteli sebesség korábban elképzelhetetlen magasságokba szökött. Egy tanulmány szerint azonban betonfalnak rohanhat a fejlődés, amelynek neve: fénysebesség.

 

net.jpg

 

A világméretű hálózatokban egyre többet kering olyan adat, amelynek fontos, hogy minél előbb eljusson a célzotthoz. Legyen az egy atomóra szinkronjele, újszülött gyermekünk élőben közvetített és kommentált gügyögése avagy egy virtuális lövedék röppályája, néha nem megengedhető a túlzott késleltetés. Egyes esetekben azonban ezeknél is kisebb késleltetésű kommunikációs csatorna szükséges.

 

A mai száloptikai technológián alapuló hálózatok a fény sebességével terítik az információt – néha le-lelassítva, ahogy átmegy egy forgalomirányító egységen – de még ha közbe sem iktatnánk egy elosztót, a fény terjedési sebessége akkor is érezhető késleltetéssel zavarná adásunkat.

 

A globalizálódó világban leginkább azon részvénytőzsdén versengő cégek érezhetik ezt, amelyek immáron nem csak hús-vér emberek segítségével kereskednek, hanem automatizált, emberi sebességgel követhetetlenül gyors reakcióval rendelkező programokkal is; vázolta a helyzetet a tanulmány egyik szerzője, Alexander Wissner-Gross, aki mellesleg az MIT média laborjának munkatársa.

 

Míg egy átlagos – emberi tempóban dolgozó – cég számára teljesen mindegy, hogy hol is helyezik el az adatközpontot – a szervereiket – a fentebb vázolt tőzsdei cégek számára kiemelt fontosságú lehet, hogy minimalizálják a késleltetést. Nekik nem mindegy, hogy egy csomagjuk 30 vagy 200 milliszekundum alatt ér el a New York-i tőzsdére. Amennyiben pedig több tőzsdén is jelen vannak, a probléma máris többszintűvé válik.

 

A számítások szerint pedig a világ legkisebb késleltetésű adatközpontjai jelenleg fejletlen országokban vagy az óceán közepén épülhetnének meg. Az ilyen kedvező földrajzi elhelyezkedés a jövőben egy új erőforrássá válik, figyelmeztetett Cameron Freer, a tanulmány társszerzője.

 

technet

Link to comment
Share on other sites

Hát igen, a fény sebességénél a jelenlegi fizikai modell alapján semmi sen lehet gyorsabb.

Ez viszont hü**eség, mert a viszonyítási rendszert ha egy fénysebességgel haladó dolognak vesszük, ami vele szemben halad fénysebességgel, akkor az sem haladhatna a fénysebességnél gyorsabban. Összességében még Einstein modellje sem jó, és nem is lesz egyhamar, mivel a mai tudomány fejlettsége nem elég.

Link to comment
Share on other sites

Einstein nem tévedett, ugyanis a sebességeket nem vektormennyiségként kell összeadni, hanem van rá egy speciális képlet (most meg nem mondom :) ). A példádból kiindulva ha valami megy fénysebességgel, és vele szemben is megy valami fénysebességgel, akkor az 1. dologból attól még nem kétszeres fénysebességgel látnánk haladni, hanem fénysebességgel. Összeadni sebességeket vektorként egyedül kis sebességnél lehet, ugyanis akkor az eltérés csak nagyon minimális, mintha a spec. képlettel lenne számolva.

Link to comment
Share on other sites

Spec képlettellehet számolni, valami négyzetes van, meg elosztod még fénysebességgel, meg beszorzod egy állandóval vagy valahogy így, de az alapján semmi nem lehet gyorsabb a fénynél, viszont most még mindig nem értem ha van egy pont, ami a viszonyítási rsz.

egyik irányból jön a fény, meg amásikból is. kiszemeled az elsőt, az lesz az új viszonyítási rsz. most apont jön feléd fénysebességgel azt meg "leelőzi" a második fény.

Link to comment
Share on other sites

És akkor az eredeti ("C") ponttalmi van, ami az eredeti viszonyítási redszer volt? Lerajzolom :P :

(A) -----(fénysebesség)---> (C ) (eredeti viszonyítási rendszer) <------(fénysebesség)----- (B )

(A) 1'000'000 km (C ) 500'000 km (B )

a második sor csak a távolságokra van.

Nahmost azt fogod látni az (A)-ból, hogy jön feléd fénysebességgel a (C ) és leelőzi a (B )

 

Most akkor ezt magyarázd meg B) De tényleg.

Link to comment
Share on other sites

Az a baj, hogy az emberek rosszul képzelik el a sebesség fogalmát. Miért egyértelmű, hogy a két mennyiséget össze lehet adni? Csak azért, mert így tanultad meg a newtoni fizika alapján. Meg mert földi körülmények között ez majdnem 100%-os közelítést ad a dologra, tehát ez a tapasztalatunk. Vegyünk pl. egy liter 10 fokos vizet meg egy liter 50 fokosat. Ezekről nem gondoljuk, hogy ha összeöntjük őket, 60 fokos lesz.

Ahhoz, hogy megértsd a speciális relativitást, kevés lesz itt ez a fórum, szóval ha tényleg érdekel, el kell kezdeni olvasgatni a témában.

 

Kezdő lökésnek itt egy előadás Teller Edétől a specrelről.

http://www.lilli.hu/news/news/60/teller-ede-relativitaselmelet.html

Link to comment
Share on other sites

És akkor az eredeti ("C") ponttalmi van, ami az eredeti viszonyítási redszer volt? Lerajzolom :P :

(A) -----(fénysebesség)---> (C ) (eredeti viszonyítási rendszer) <------(fénysebesség)----- (B )

(A) 1'000'000 km (C ) 500'000 km (B )

a második sor csak a távolságokra van.

Nahmost azt fogod látni az (A)-ból, hogy jön feléd fénysebességgel a (C ) és leelőzi a (B )

 

Most akkor ezt magyarázd meg B) De tényleg.

 

Ha te a (C ) pontból néznéd az egészet végig, akkor ugyebár a (B ) elmenne melletted mindenképp, tehát "megelőzné" a (C )-t. Ebben az a szép, hogy ez alapján a (B )-nek meg kell előznie a (C )-t mindenképpen, még akkor is ha (A ) pontból nézve a sebességük ugyanakkora, és a fénysebességet ugyebár semmi sem lépheti át jelenlegi ismereteink alapján. Ezért is érdekes dolog ez a világegyetem :D

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...