Jump to content
PirateClub.hu

Az éjszaka veszélyei - kevesen gondolták volna


bikas
 Share

Recommended Posts

Amerikai kutatók kimutatták, hogy az éjszakai alvás során egy egészen pici fényforrás is levertséget, depressziót okozhat, és még az agy egy részének, a hippokampusznak a szerkezetét is károsan megváltoztathatja.

 

Teljes sötétségben kell aludni, másként a szervezet nem tudja rendesen kipihenni magát. Akár egy kis fény is levertséget okozhat, vagy fokozhatja a depresszióra való hajlamot.

 

Amerikai kutatók rágcsálókkal végeztek kísérleteket, és rajtuk mutatták ki mindezt. Sőt azt is, hogy a hippokampusz nevű agyrészük szerkezete is megváltozott az éjszakai fény hatására, míg a teljes sötétségben alvó rágcsálóknak semmi bajuk nem volt.

 

Az éjszakai alvás közben égő bármiféle fényforrás továbbá okozhat hízást, sőt emlőrákot is, illetőleg növelheti az emlőrák kockázatát, ezt éjszakai műszakban dolgozók vizsgálatával mutatták ki korábban.

 

 

Forrás: STOP/Daily Mail

Link to comment
Share on other sites

Nálunk a drágalátos panel-program keretein belül leszerelték (inkáb szétbarmolták, hogy lejöjjön) a redőnyt, de újat nem raktak fel... szóval ez lehetőség kilőve.

A másik. Az érdekelne, hogy mikor még nem volt itt a földön semmi, csak ősember, meg a társai, stb stb, akkor is világított a Hold, meg voltak csillagok. Szóval nem lehet azt sem mondani, hogy régen jobb volt a helyzet.Ha ez a károsodás (létezne, vagy) olyan súlyos lenne, már kihalt volna minden állat-ember-egyéb (ami aludni szokott)...

Kb ennyi értelme van a cikknek.

Ja, és aki nappal alszik, pl suliban? Elég szívás, ha ez igaz, mert akkor van konkrét indoka a tanárnak, hogy fölébressze ("a te érdked kisfiam!' :D )...

Link to comment
Share on other sites

Láttátok már az Álmatlanság című filmet Al Pacinoval és Robbin Williamsszel? Szerintem megér egy megtekintést. A film egy nyomozásról szól, de jól ábrázolja azt, hogy az újonnan Alaszkába érkezett nyomozó képtelen hozzászokni ahhoz, hogy ott milyen ritkán van tényleg sötét.

Egyébként alváskor a tévé, a dekóder, a monitor, az egér, a hangfal ledje, a pofámba világító a hold fénye is elér, mert nem húzom el a sötétítő függönyt, de senki ne merje azt állítani, hogy ingerült vagyok!!! :P

Link to comment
Share on other sites

Rühellem mikor anyum éjszaka kellős közepén elkezdi kapcsolgatni a villanyt, vagy akármelyik lámpát, olyankor valóban kimerült és rosszkedvű leszek egy idő után. De ugyanúgy idegesítő tud lenni az is mikor teljesen be van húzva a sötétítőfüggöny és szinte semmilyen éjszakai fény nem szűrődik be a szobába.

Link to comment
Share on other sites

Nem toom én korom sötétségben nem tudod elaludni akkor valamiért mindig órákon keresztül tudok gondolkozni, de ha mondjuk megy a tv akkor az jobban kikapcsol.

Nem toom én alapjába véve nagyon nyugott vagyok még akkor is ha max egy éjszaka 5 órát alszok(mert pl tanulni kell) akkor max fáradt vagyok órákon fekve írok,de soha nincs ez miatt rossz kedvem.

Lhet hogy ez patkányokon müködik de a mai világban kisebb rá az esély hogy valaki teljes sötétségben tudjon aludni zavartalanul.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...

Ó ezesetben megvan a megoldás arra, hogy az ősember miért nem halt meg.. :D

 

Folyton a barlang mellett aludt, süttette magát a holdfényben, amitől annyira depressziós lett és felfogás változásokon ment keresztül, hogy kitalálta magának a "harcművészet" sportágat, és átverekedte magát ezen a pármillió éven..

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 3 weeks later...

Szegény eszkimók de szerintem csak akkor zavar ha fel is ébredsz rá. Amúgy meg szerintem ez is a média felturbózott cikkje. Ha leírták volna hogy ténylegesen mi a kutatás az senkit nem érdekel de hogy megbolondulhatunk az már igen.

De az is lehet másodállásban redőnyöket gyárt a cikk írója és fel kell futtatni az üzletet.

Link to comment
Share on other sites

  • 8 months later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...