Jump to content
PirateClub.hu

Dubstep,Drum&Bass zenekészítés


RapidMarcee
 Share

Recommended Posts

Hogy pontosan milyen szoftverrel, azt neked kell kitapasztalnod. Amelyikkel sikerül a leginkább megbarátkoznod, azt fogod használni. Nincs erre bevált recept. Először úgyis csak a kezeléssel fogsz megismerkedni, ami beletelik egy kis időbe, de aztán már adja magát. Ha szétnézel a szekvenszer programok táján, akkor találsz egy párat, szinte mindegyik alkalmas a feladatra. Inkább csak tanácsokat lehet adni nagy általánosságban. Mivel a dnb egy dob-basszus centrikus műfaj (ki gondolta volna) ezért elsősorban egy könnyen kezelhető dobgép-szerűség kell. Mondanám, hogy kezdd a Reason-nel, de ha belelendülsz és kezded feszegetni a korlátokat, akkor kicsit nehéz átállni egy másik daw-ra, ugyanis teljesen más elven működik, mint a többi program. Nem mondom, a Reason is szinte tökéletesen alkalmas jó minőségű zene készítésére, azonban nehézkes a wav kezelése és zéró a vst támogatása, ami miatt nem említhető egy lapon sem a többi programmal. De egy idő után az ember szívesen kipróbálna új dolgokat is. Lehet persze használni a többi programmal rewire kapcsolaton keresztül is, így nem muszáj eldobni sem ezt a programot, ha eljön a váltás ideje. Van viszont egy rettentő könnyen kezelhető redrum-ja és rex-e, amik dobgép és loop player funkcióval rendelkeznek. Lényegében ezekre van szükség, de ezeket más szoftverben is meg lehet találni, vagy ha nem, akkor ott a milliónyi vst plugin. Loop player tulajdonképpen nem is kell, hanem a meglévő wav fájlt egy az egyben ezek a programok lekezelik. Ez az egyik lényeges különbség a Reason és a többi daw program között. Tehát amíg az előbbibe bele vannak integrálva a cuccok, éppen ezért viszonylag nagy a kötöttség, addig az utóbbiak teljes egészében testre szabhatóak hangszerek tekintetében. Viszont, ha valaki profi Reason-ös, akkor nagyon sokat ki tud belőle hozni.

Nyilván a szokásos basszus szintik kellenek vst formájában, wav loop-ok, amik megkönnyítik az ember dolgát, ha nem akar pepecselni, hogy 15-20 perkából összemajszoljon egy ütős szekciót. Van rengeteg preset a vst szintikhez, lehet csavarni saját formákat is. Ezek általában le vannak bontva stílusokra, bass, saw, synth, stb. Léteznek vst effektek, dnb-ben előszeretettel használnak filter, distortion-t, tube-ot, stb, kompresszor sem maradhat el.

A doboknál még a snare közvetít nagy energiákat, így abból is betárazhatsz bőven, lehet kikeverni saját dobokat is.

Erről rengeteget lehetne írni, de a legegyszerűbben magad tudod kitapasztalni, hogy mi mire jó, mi mitől lesz olyan, amilyen. :)

A dnb elég nehéz műfaj, nagy a tempó, de oda kell figyelni, hogy helyükön legyenek a hangok. Azt lehetne hinni, hogy úgyis összemosódik minden a magas bpm szám miatt, nem lehet kihallani, ha valami nem a helyén szólal meg. De ez nem így van. Azt javaslom, hogy az elején még ne 190-es tempóval kezdd, hanem mondjuk 150-160, vagy még lassabb, amíg meg nem tudod emészteni, hogy egy dobgroove mennyire összetett. És persze a metronóm is menjen folyamatosan, mert könnyű eltévedni az ütemek között. Persze el is lehet tévedni, sőt a dnb-ben jól is szól, ha nincs minden pontosan a helyén, kizökkenti valami a ritmust, aztán néha megtalálják a hangok a grideket a zenében. De az ilyen káosz-szerű nótához már jó adag tapasztalat kell. :)

Link to comment
Share on other sites

Na hát akkor miről beszélünk? :) Csak a megfelelő szoftverekkel kell megbarátkoznod. Ha van lehetőséged, akkor később próbálj meg élő hangszer(eke)t is felvenni, attól lesz igazán velős a muzsika. A dobolásban szerzett tapasztalataidat száz százalékosan tudod itt is hasznosítani.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...