Jump to content
PirateClub.hu

Cobra 11


bikas
 Share

Recommended Posts

Úgy tűnik, hogy Magyarországon 13-14 évadig tartott ki a Cobra 11-láz, hiszen a német autópálya rendőröket izgalmas életét dokumentáló sorozatot ma már feleannyian sem nézik, mint annak idején.

 

Egykoron, de még alig egy-két éve is a Cobra 11 számított Magyarország legnézettebb tévésorozatának, hiszen miközben az amerikai szériák azon versengtek, hogy melyik tud egymilliós nézettséget elérni, addig a német autópálya-rendőrök szinte folyamatosan 1,8 millió honfitársunkat ültették le a képernyők elé. Ez persze nem volt csoda, hiszen a szappanoperákból is inkább a háztájit szeretjük, adja magát, hogy sorozatból is a tőlünk nem messze forgatott, igen látványos változat jön be. A Cobra 11 egyik erőssége ráadásul abban állt, hogy az ismétlésekkel is remek nézőszámokat produkált.

 

 

Az elmúlt hetekben és hónapokban azonban a TV2-es Napló egyre többször bizonyult legyőzhetetlen ellenfélnek, s múlt héten negatív rekord közeli eredményt produkált az akciósorozat. Miközben ugyanis a 19.00-tól kezdődő Vujity Tvrtko által konferált magazint valamivel több mint egymillióan látták, addig a Cobra 11-et az AGB mérései szerint 772986-en. Ez közönségarányban kifejezve: 30,3% és 23,1% Ami pedig még nagyobb meglepetés, hogy a robbanásokra igen fogékony fiatalabb korosztály, a 18-49-esek körében még nagyobb különbséggel győzött a Napló. (29,8% és 20,4% közönségarány)

 

SG

Link to comment
Share on other sites

Az a probléma ezzel a Cobra 11-el, hogy majd' minden része egyazon sémára épül. Az akciókra szánt pénz megvan, de a kivitelezés eléggé töketlen. Nézz meg egy lövöldözést az Elrabolva c. filmben, és hasonlítsd össze a Cobra 11-el. Ég és Föld. És nem azért, mert az amcsik több pénzt szántak rá, hanem azért, mert a Cobra 11-ben az akciók olyan kötelező jelleggel vannak benne, ezáltal életszerűtlen, unalmas, steril az egész. Az, hogy egy lövöldözésnél senki nem sérül meg, csak az ellenséges rosszfiúk fedezékeibe puffogtatnak, az sztem elég gáz. Márpedig a Cobra 11-ben mindig ez van. Nem mondom, hogy lőjék halomra az embereket, de az akciónak az adrenalinpumpálás lenne a fő feladata. A Cobra 11-ben ez sajnos nincs meg.

Link to comment
Share on other sites

Kövezettek meg, de a Cobra 11 egy vicc, szinte mindegyik epizód a következő dolgokra épül, max. a bűnözők története más:

 

- autópályán tömeges karambol, amiben minimum egy kamion is van

-- ha autópályán karambol van, egy autó minimum felrobban

-- a tömeges karambol magyarázata, hogy minimum 5 közlekedőnél tönkrement a fék és beragadt a gázpedál

 

- ha lövöldözés, minimum 1 tárat kilőnek, de egyetlen golyó sem talál célba

- természetesen ha autóüldözés van, akkor mindig gallyra kell vágni a jó kis Mercit, persze se baj, hisz folyton vásárolni egy vadiúj Mercedest, az nem gond...

 

Maximum unaloműzőnek jó, másra nem. Néha-néha azért akad néhány jó része, de ilyen ritkán szokott lenni.

Link to comment
Share on other sites

Hát kiskoromba szerettem, mert akkor még "menő" volt. Már csak akkor nézem meg, ha tv elé kerülök valami módon (mert nem szokásom tv-t nézni), és pont az megy vagy nincs más :D

Az még oké, hogy elején ott a szokásos baleset, de hogy a befejezés is mindig ugyan az. 5-10 perc üldözés majd a bűnözők kocsija a levegőbe repül és felborul. Néha még kihúzás után kicsit futnak mert felrobban a kocsi.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 3 weeks later...
Az RTL Klub leváltja a Cobra 11-et


A Cobra 11 egy időre eltűnik az RTL Klubról, s helyére egy amerikai akciósorozat, a Tökéletes célpont kerül. A szériának természetesen nincs köze a hasonló című Van Damme-filmhez, annál inkább egy népszerű képregényhez.

Hosszú évekig a Cobra 11 jelentette az RTL Klub vasárnap este hét órás sávját, azonban az annak idején még ismétléseivel is majdnem 2 milliós nézettséget produkáló német sorozatot manapság már csak 8-900 ezren nézik hetente. Ezért az RTL úgy döntött, hogy szeptembertől pihenteti a szériát és egy amerikai akciósorozatot indít el helyette.



A Tökéletes célpont (eredeti című: Human Target) egy érdekesnek ígérkező képregény-adaptáció, melyet Amerikában tavasszal mutatott be a Fox csatorna, s mely készítői a 12 részes első szezont követően megkapták a második évad elkészítésére vonatkozó felkérést is. A Tökéletes célpont főszereplője Christopher Chance, aki afféle magánnyomozó, testőr, problémamegoldó egy személyben, s kliensei általában arra kérik fel, hogy lépjen egy-egy veszélyben lévő illető helyébe, mintegy emberi céltáblaként.

Forrás: SG
Link to comment
Share on other sites

Hát én nem tudom honnan szedték ezt a rengeteg hülyeséget!? Nem azér vették le, mert nem nézik (egyébként nyáron ne csodálkozzanak, ha nem nézi a kutya se), hanem azért, mert nincsenek új részek leszinkronizálva, és a német RTL már nem vesz fel előre 20 részt, hanem már csak kisebb etapokban forgat, maximum 10 részes egy évad. Gondolom ezért vették le, hogy tudjanak szinkronizálni, és hogy ne ismételjék agyon a már leadott részeket. ;)

Link to comment
Share on other sites

Én is örülök, hogy pihen kicsit a sorozat, semmi értelme agyon ismételni a sorozatot, ez az új sorozat meg nagyon is jónak ígérkezik. IMDb és trailer alapjn is jónak ígérkezik, alaptörténete szintén nagyon jó. ;)

Én személy szerint megfogom nézni, pilot után minden kiderül, de szerintem nem fogunk benne csalódni. ;)

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 10 years later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...