Jump to content
PirateClub.hu

A nő szívéhez a zene a kulcs


hankock
 Share

Recommended Posts

A nők sokkal gyakrabban adják meg telefonszámukat az ismerkedő férfiaknak, ha a háttérben romantikus zene szól.

 

Francia pszichológusok kísérletei vezettek a nagy felismeréshez, a sziruppos zene és a csöpögő dalszöveg hatásának megértéséhez.

 

A lélekbúvárok egy átlagos külsejű férfit bíztak meg azzal, hogy minnél több nőnél próbálkozzon és kérje el a telefonszámukat, vagy hívja meg őket egy italra. A statisztika szerint a férfi csaknem kétszer olyan sikeres volt, ha a nők előzőleg romantikus zenét hallgattak.

 

A kísérletben részt vevő minden nőnek ugyanazt a begyakorolt szöveget mondta el, hogy a "csajozós duma" hatását kiszűrjék.

 

A nők szintén fiatal önkéntesek voltak, csak nem tudták mire megy ki a játék. Először egy váróteremben öt percig zenét hallgattak - romantikusat vagy semlegeset -, majd összeeresztették őket a beavatott férfival, akivel látszólag egész más miatt kellett csevegniük. A beszélgetés végén aztán a férfi bepróbálkozott.

 

Azok a nők, akik Francis Cabrel romantikus számát, a Je L’aime a Mourir (Halálosan szeretem) című sanzont hallgatták, sokkal inkább ráharaptak a horogra, 52,2 %-uk megadta a számát vagy elfogadta a meghívást. A semleges zenét hallgatóknál ez az arány csak 27,9 % volt.

 

A kísérletről beszámoló tanulmányt a Psychology of Music című szaklapban tették közé.

 

aquila.la

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...