Jump to content
PirateClub.hu

Underworld 4


bikas
 Share

Recommended Posts

Egy év múlva, január 21-én kerül a mozikba az Underworld negyedik felvonása, ám egyelőre még a forgatás sem kezdődött meg, sőt úgy tűnik még a forgatókönyv sincs kész. Korábban megkérdezték Kate Backinsale-t, hogy benne lesz-e a folytatásban, amire a színésznő így válaszolt: „Nem szerződtem le a következő Underworld-re. Mindig is arról volt szó, hogy ez egy trilógia lesz, aminek a harmadik részében én már nem fogok játszani. De ha fel tudnak mutatni egy fantasztikus forgatókönyvet, akkor természetesen elvállalom."

 

Ám Beckinsale határozott nemet mondott, mikor közölték vele, hogy egy új trilógia van a láthatáron,mivel úgy gondolta, hogy nem kellene évekig a lányainak azt nézniük hogy bőrcuccban mutogatja a fenekét. Azonban úgy tűnik mégiscsak sikerült rábeszélni Beckinsale-t az Underworld 4-re, ennek azonban annyira nem örüljünk, mivel csak egy kis szerep lesz. Az elgondolás ugyanis az, hogy valakinek a film elején átadja a stafétabotot és az az illető fog három felvonáson keresztül lőni, ütni, rúgni. Az első két rész rendezője, Len Wiseman ülhet ismét a direktori székben.

 

filmdroid
Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...
Itt az Underworld 4 első plakátja

 

Kate Beckinsale annak ellenére, hogy szinte mindig főszerepeket kap, már majdnem fél évtizede nem tenyerelt bele sikerfilmbe, így nem csoda, hogy elvállalta az Underworld 4 főszerepét.

 

2003 óta minden harmadik évben elkészült egy Underworld-film. Az első rész, az Underworld, melyet Magyarországon forgattak, afféle meglepetés siker volt: mindössze 22 millió dollárba került és világszerte 96 milliót termelt. A 2006-os Underworld: Evolúcióra már több pénz jutott, s ennek megfelelően a nézőszám is nőtt, immáron 112 millió dollár maradt ott a jegypénztárakban. A harmadik epizód, az Underworld - A vérfarkasok lázadása a rendező Len Wiseman és a főszereplő Kate Beckinsale nélkül készült el, s a Sony nagy meglepetésére a bevételek nem estek vissza nagyon: a 35 millió dolláros film 91 milliót termelt.

 

Mivel eddig mindhárom Underworld-film legalább 20 milliós nyitóhétvégét produkált, a feladat adott az Underworld Awakening számára, főleg, hogy ismét Kate Beckinsale lesz. A színésznő minden bizonnyal rájött, hogy a két Underworld és a Van Helsing sikere után sokan csak a fantasztikus filmekben kíváncsiak rá - még az Adam Sandler által sikerre vitt Távkapcs is idetartozhat, bár ebben Beckinsale hiába volt fontos szereplő, a legtöbben nem miatta nézték meg a komédiát. Ezek után pedig csak az Underworld első hétvégi bevételeit sem reprodukáló, bukó nagyfilmes főszerepek (Vakító fehérség, Elhagyott szoba, Mindenki megvan), DVD-s főszerepek (Láncra vert igazság, szárnyas teremtmények) és senkit nem érdeklő, de jó független filmes főszerepek (Snow Angels) következtek, így nem csoda, ha a színésznő ismét meg akarja ízlelni a sikert. (Alant egy rajongói plakát, míg nem érkezik meg az igazi.)

 

under_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

SG

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...