Jump to content
PirateClub.hu

Halálos iramban: Ötödik sebesség / Fast and Furios: Fast Five


hankock
 Share

Recommended Posts

fastandfuriousehonlap.jpg

Gyengén muzsikált a Halálos iramban harmadik felvonása, ám a negyedik újra a régi bandával készült el és a franchise legsikeresebb darabjává vált. Paul Walker és Vin Diesel is beszélt a folytatásról, azonban a stúdió csak most adta meg a zöld utat a film számára. Az ötödik epizód címe Fast Five lesz és ahogy számítani lehetett rá Diesel, Walker is benne lesz (Jordana Brewster hol van??). Justin Lin fogja rendezni a produkciót, eléggé otthon van már gyorsulás témában, hiszen az utóbbi két részt is ő készítette. Neal Moritz producerként felügyeli az alkotást, és Chris Morgan pötyögi le a forgatókönyvet, aki szintén már családtag a franchise-ban, ugyanis két korábbi rész esetében is hasonló minőségben vett részt. Az Universal azt reméli, hogy 2011-ben már be is tudja mutatni a filmet. A történetről annyit lehet tudni, hogy a két főhős egy legendás fejvadász elől fog

Folyamatos frissítés :)

Link to comment
Share on other sites

Az első még jó volt.A második is.A harmadiknál már húztam a számat, de megnéztem.A negyediknél már azt mondtam, hogy ez sok lesz.Mi van?Manapság már csak folytatásokat tudnak csinálni?Semmi új ötlet?Mindenhol ilyeneket látok, hogy Shrek 4, Avatar 2, Éjszaka a múzeumban 3 .... kezd szánalmassá válni ez az egész.10 év múlva mit fogunk nézni?A Harry Potter 23. részét?Vagy Rémálom az Elm utcában 50et?Kajak elmegy az ember kedve mindentől.

Link to comment
Share on other sites

Vin Diesel is benne lesz a Halálos iramban 5-ben


A Halálos iram nagy bravúrt hajtott végre, hiszen nem túl gyakori, hogy egy harmadik része után halottnak nyilvánított sorozatnak a negyedik része legyen a legsikeresebb. Nem is meglepő, hogy érkezik az ötödik rész.

A tavalyi év legnagyobb meglepetése a Halálos iram, a Halálos iramban-sorozat negyedik részének népszerűsége volt, hiszen az első rész 144 milliós amerikai bevétele után a harmadik epizód már csak 62 millió dollárt termelt, így a széria halódni látszott. Azonban Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster visszahozása a negyedik része ismét nagy sikert eredményezett, ami 155 milliós amerikai bevételben jelentkezett. Ráadásul a siker ezúttal nemzetközi volt, hiszen Amerikán kívül az emberek 187 millió dollárt fizettek, hogy láthassák a filmet, ami simán előzte meg a nemzetközi téren 109 milliós bevételeivel eddig legjobb második részt.

2r73uiq.jpg


Ilyen adatok mellett nem csoda, hogy a Universal Pictures egy-két rész erejéig továbbra is lát fantáziát a Fast and The Furious-sorozatban - meg is adták a zöld utat az 5. résznek. A jelenleg Fast Five munkacímre hallgató folytatásban Vin Diesel és Paul Walker is szerepelni fog, sőt, az előző két epizódot készítő Justin Lin is visszatér a rendezői székbe. Ismét Chris Morgan írja a történetet, mely szerint Dom és Brian szökevényekként menekülnek a törvény kíméletlen őrei elől.

SG
Link to comment
Share on other sites

Naaa....a 3. rész akárhonnan nézem, 100x különb volt mint a 4. rész. A 4. rész már olyan szinten gagyi, szánalmas volt, hogy valami hihetetlen. A filmben látott animációk pocsékok voltak, (az alagutas részre..áá..) Ilyen animációt már 10 évvel ezelőtt is tudtak, sőt jobbat. Lásd mátrix. A történeti szál persze minden részben gyengus, de ebben aztán főleg. Ahogy a film végén összetörik a Subaru (mint egy kartondoboz..),az már a nevetséges kategória.

én ebben a szériában kellemesen csalódtam és ez alól a 4 sem kivétel.nyálas közhelynek látszik ez felsőfokon, de én értékeltem, hogy a történeket alapja az emberek közti bizalom, barátság volt egy olyan kontextusban, ahol nem feltétlenül a rosszfiú a főhős ellensége.

a 3 sem volt egy bűnrossz alkotás, csak nem passzol a többi rész közé.

a kivitelezés meg... nos igen, azt valahogy nem hozták össze túl jól a 4-ben, habár én még a gagyi autós-akciófilmek esetében is teszek a látványra és effektekre, az érzelmi, lelki vonalat annál inkább preferálom.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...
Fast Five hírek: Dwayne Johnson lesz Vin Diesel ellefele

 

Jól alakul A Halálos iram sorozat ötödik részének – Fast Five – szereplőgárdája: a megszokott Vin Diesel-Paul Walker páros mellé Dwayne Johnson neve is bekerült, aki a megszokottal szemben most nem a “jófiúk”, hanem az őket üldöző csapatok élére áll: Johnson egy fejvadászt alakít, akit a kormány olyan megbízásokhoz szokott felbérelni, amihez a saját emberei már kevésnek bizonyulnak: a Fast Five elején ugyanis a főhőseink megszöknek a rabszállító kocsiból, és “különösen veszélyes” headline alatt körözni kezdik őket.

Dwayne Johnson és csapata személyében végre méltó ellenfelet kapnak a fenegyerekek.

A rendező immár harmadszor Justin Lin, Michell Rodriguez egyelőre nem szerepel a szereplőlistában, Charisma Carpenter viszont igen.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
Néhány fotó a Fast Five forgatásárólNéhány fotó a Fast Five forgatásáról

 

A kissé gyengén muzsikáló Halálos iram harmadik része után újra visszahozták Paul Walkert, Vin Dieselt, Michelle Rodriguezt és Jordana Brewstert a negyedik felvonásra és a franchise legsikeresebb darabjává vált a film. Természetesen rögtön be is jelentették, hogy lesz még egy rész, amiben Walker és Diesel is játszani fog, nemrég pedig megerősítették, hogy Dwayne Johnson valóban leszerződött, így ő is tövig fogja nyomni a gázpedált. Ezen kívül a második epizód egyik főszereplője, Tyrese Gibsont is megnyerték és ha ez nem lenne elég még Ludacris is visszatér. A forgatás Justin Lin vezényletével elstartolt. Gibson pedig néhány képet kipakolt a twitterjére. A produkciót jövő év június 10-án mutatják be, Dieselt és Walkert egy levakarhatatlan fejvadász fogja üldözni az alkotásban.

 

fastfiveszereplok1.jpg

 

fastfiveszereplok2.jpg

 

fastfiveszereplok3.jpg

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 1 month later...
A Fast Five (Halálos iramban 5) története

 

A Halálos iramban franchise, no meg a gyors és klassz verdák rajongói bizonyára kitörő örömmel vették tudomásul, hogy Paul Walker és Vin Diesel ismét visszaül a kormány mögé és aszfaltszaggató sebességre kapcsolnak. A negyedik felvonás lett a széria legtöbbet termelő darabja, ezért az alkotók nem bízták a véletlenre és újabb neveket hoztak vissza a Fast Five címre hallgató folytatásba. Tyrese Gibson, Ludacris, Gal Gadot, de még Jordana Brewster is látható lesz a filmben, annak ellenére, hogy korábban azt mondták, hogy Brewster nem lesz jelen. Dwayne Johnson egy fejvadászt formál meg, aki nem fog kétségbe esni, hogy jóval a megengedett sebességhatár felett kell üldöznie a főhősöket.

 

Nézzük a hivatalos tartalmat: Mióta Brian és Mia (Walker és Brewster) kiszabadította Domot (Diesel) a sittről áttörtek pár határon, hogy eltűnjenek a törvény éber őrei elől. Rio de Janieroban húzzák meg magukat és szabadságuk reményében elvállalnak egy utolsó melót. Összeszedik a legjobb versenyzőkből álló elit csapatukat és tudják, hogy csak egyetlen esélyük van, hogy kijátsszák azt az erkölcstelen üzletembert, aki a halálukat kívánja. De nem csak ő az egyetlen, aki a nyomukban lohol.

 

Luke Hobbs (Johnson) kitartó szövetségi ügynök, akit nem lehet levakarni, mindig becserkészi a célpontját. Új megbízatása szerint Dom és Brian után küldik őt és csapatát, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy elvégezzék a feladatukat. Ám Hobbs Brazíliába érve rádöbben, hogy a jó és a rossz fiúkat nem lehet csak úgy egyszerűen megkülönböztetni egymástól. Tudja, hogy csak az ösztöneire hagyatkozva kaphatja el célpontjait, mielőtt valaki más vadássza le őket.

 

Előzetesre még várni kell, a bemutató is odébb van, 2011 júnusában tehetjük be ötösbe, hogy időben odérjünk a mozikba a vetítésre.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Nekem a 4-be az nem tettszett, amikor abban az alagútban száguldoztak. Ott nagyon látszott, hogy csak egy stúdióban ülnek egy kocsiban, Bluescreen előtt, és csak oda van vetítve. Na meg az elején, az amikor a tartálykocsi alatt éppen hogy átmegy, ez is nagyon számítogépes. Ettől függetlenül nagyon jó lett.

Remélem, hogy ha az 5-ben használnak számítógépes trükköket, akkor ezér ekkora ökörséget nem tesznek bele. :o

Egyébként az az időrendi felcserélődés nekem is feltűnt, de az igy volt jó, mostmár tudjuk, hogy Han mér menekült Tokióba. :) De ahogy olvastam a történetét az 5. részben, ez tuti a 4. folytatása lesz. Bár ezt lehetett sejteni, hogy lesz folytatás, mer a 4 már alapból ugy volt lezárva, hogy sehogy. :D

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

rohadt unalmas. Szeretem a kocsikat, jó volt nézni a filmeket, de van egy pont, ahol azt kéne mondani, hogy elég. Akárhogy is vesszük, messze van egy Star Wars-tól.

 

Ha ennyire le akarják róla nyúzni a pénzt, csináljanak belőle több évados tévéfilm-sorozatot, de ne a moziban cseszegessenek már minket. Ideje lenne valami újabbat hozni.

Link to comment
Share on other sites

The Rock brutálisabb, mint valaha a Halálos iramban 5 első fényképén


Az első előzetes bemutatása előtt egy nappal megérkezett az első hivatalos promóciós fotó a Halálos iramban ötödik részéhez, mely Fast Five címmel kerül a mozikba a tavasz folyamán.

Bár egyes színészek Twitterjére már felkerült pár, a színfalak mögött készített fotó a Halálos iramban ötödik részének, a Fast Five-nak a forgatásáról, az első hivatalos kép csak most jelent meg a USA Today-ben, többek között azt promózandó, hogy december 14-én kedden az autós film első előzetese is napvilágra kerül.

Az eredetileg nyárra tervezett film premierjének dátuma a napokban módosult, s így már április 19-én bemutatásra kerül a hagyományos mozikban és az IMAX-ekben is - sokak örömére azonban mindenhol 2D-ben, vagyis nem kell konvertálási bakiktól tartanunk. A Vin Diesel vezette visszatérő szereplőgárdához több újonc is csatlakozik, többek között Dwayne Johnson, aki fittségét és szakállát már most megcsodálhatjuk.

2n879ma.jpg

SG
Link to comment
Share on other sites

megnéztem a trailert, hogy is fogalmazzak ebben is lesz néhány jelenet ami a valóságtól elrugaszkodik... sok lesz már de azért megnézem.

 

ja 20 év múlva meg a remake remakejét fogjuk nézni ha így haladnak és semmi újat nem tudnak kitalálni.

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 2 weeks later...
Készül a Halálos iramban 6

 

Hasonlóan a Karib-tenger kalózai sorozathoz, a Halálos iramban készítői sem akarják megvárni, míg szériájuk aktuális epizódja bemutatásra kerül, s nekilátta a folytatás elkészítésének.

 

Alig fejeződött be a Halálos iramban ötödik részének, a Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five) című akciófilmnek a forgatása, Neal Moritz, producer a Collidernek megerősítette, hogy a sorozat hatodik epizódjának előkészületei már javában zajlanak. Persze a Halálos iramban 6 valószínűleg csak az ötödik rész sikere után kaphat zöld lámpát, de miután a széria negyedik epizódja az eddigiek közül a legsikeresebbnek bizonyult (és nem is kapott rossz kritikákat), valószínűleg a legújabb film is sokakat fog érdekelni.

 

"Vin Diesel és én rögtön tudtuk, hogy miről fog szólni a hatodik film, már többször is beszéltünk róla. Mostantól fordul komolyra a helyzet, hiszen 4-5 hete ért véget az ötödik film forgatása, miután pihenésre volt szükségünk, de végre a következő filmre koncentrálhatunk." - mondta Moritz. A producer mindehhez azt is hozzátette, hogy Dwayne Johnson karakterére, Hobbs ügynökre a jövőben saját filmet, esetleg filmsorozatot terveznek építeni, bár egyelőre semmilyen forgatókönyv nem létezik még.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Halálos iramban 5 – Ötödik sebesség

 

 

Dom és Brian ezúttal a brazil utcai versenyek sűrűjébe keverednek bele, miután elmenekültek az Államokból. Rióban sem könnyű az élet számukra, mivel egy korrupt üzletember a vérüket akarja. Elvállalnak egy veszélyes melót, amire össze kell szedniük egy profi utcai autóversenyzőkből álló csapatot a régi ismerősökből. Eközben pedig a kemény Luke Hobbs szövetségi ügynök azon van, hogy a bűnösségük elől elmenekült Briant és Domot elkaphassa, és bírósság elé állíthassa őket az Államokba.

 

magyar bemutató: 2011. május 5.

amerikai bemutató: 2011. április 29.

rendező: Justin Lin

főszereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Jordana Brewster, Chris “Ludacris” Bridges, Tyrese Gibson, Sung Kang, Dwayne Johnson

gyártó studió: Universal Pictures

további részek: Halálos iramban filmek

 

Halálos iramban 5 – Ötödik sebesség dvd és Blu-ray infók:

DVD és BD megjelenése: 2011. augusztus

magyar hang: DD 5.1 (dvd és Blu-ray)

angol hang: DD 5.1 (dvd), Dts HD (Blu-ray)

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
A Halálos iramban 5 bekerült a Rekordok könyvébe

 

Több rekordot is megdöntött a Halálos iramban: Ötödik sebesség, s szinte biztosra vehető, hogy a film a Fast & Furious-sorozat eddigi legsikeresebb darabja lesz. Egészen addig, míg 2013-ban jön a hatodik rész.

 

 

Amerikában pénteken került bemutatásra a Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five), s cseppet sem meglepő módon a film a hétvége legnézettebbje lett. Vin Diesel legújabb akciózására az első becslések szerint három nap alatt 83,6 millió dollárt fizettek ki az amerikaiak, ami azt jelenti, hogy a film még a Halálos iramban-franchise eddigi legsikeresebb negyedik epizódjának a startját is felülmúlta. (A Halálos iram 2009-ben 71 millió dollárral kezdett és 155 millióig jutott Amerikában. A két rész között annyi a különbség, hogy a negyedik 100 perces volt és 85 millió dollárba került, míg az ötödik 130 perces és 125 milliót kóstált.)

 

 

A 80 millió dollár fölötti kezdés azért is figyelemreméltó, mert idén még 40 millió fölött sem rajtolt film Amerikában S ha ehhez hozzávesszük, hogy tíz másik országból újabb 80 millió dollár adható a film összbevételéhez, akkor már nem is csodálkozhatunk azon, hogy az előrejelzések szerint a negyedik film 350 millió dolláros világbevételét a mostani könnyedén meg fogja haladni, s 500 millió körül végez.

 

A 83 millió dolláros hétvégi teljesítmény egyébként több rekordot is megdöntött Amerikában. Ez lett például minden idők legjobb áprilisi nyitánya, de például a Universal Pictures stúdió egy filmje sem produkált eddig még ilyen jó kezdést.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...