Jump to content
PirateClub.hu

Óriás lábnyom a Merkúron


hankock
 Share

Recommended Posts

2009. szeptemberének végén az öt évvel korábban indított Messenger szonda körülbelül 200 km-re repült el Naprendszerünk legbelső bolygójának felszíne fölött. A manőver a 2011-re tervezett bolygó körüli, végleges pályára állást szolgálta. Bár kisebb műszaki hiba akadályozta a szonda működését, sikerült eddig sosem látott részleteket megörökíteni az égitest felszínén, amelynek így már 90%-os a lefedettsége.

 

Már három különböző felvételünk van a Merkúr különös, fényes foltjáról. Először Ronald Dantowitz csillagász fotózta le az objektumot, ami csupán egy apró, fényes pöttynek mutakozott a Föld felszínéről. A Messenger 2008 októberében, a második bolygóközelítéskor is lencsevégre kapta a furcsa formációt kislátószögű kamerájával, de akkor a folt az égitest peremén, viszonylag rosszul látszott. Az új felvételen jól kivehető egy előtérben látszó egyenletes, lapos síkság és a bal alsó sarokban egy most felfedezett becsapódásos medence pereme. A mostani képen jobban tanulmányozható a fényes rész közepén lévő szabálytalan alakú lesüllyedt terület, ami vulkanikus eredethez kapcsolható.

1151479_e1f5594bde43ea72a3d71e5490e9e45e_wm.jpg

Különös, fényes folt a Merkúron. A kép hozzávetőleg 410 km-es részt ábrázol a felszínből. [NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington]

A következő felvételpár két különböző közelítéskor készült: a bal oldali tavaly, a második manőverkor, a jobb oldali pedig a legutóbbi, harmadik közelségnél, 75 perccel a legkisebb távolság elérése előtt. A fotók közel azonos területeket ábrázolnak, azonban a jobb oldali képen a táj megvilágítottsága ferdén beeső, majdnem súroló fénysugarak eredménye (vagyis helyi időben napnyugta felé tartunk), emellett a szonda látóiránya is közelebb volt a függőlegeshez. A nagy becsapódásos krátert szinte kettémetszi egy feltűnő meredek lejtő vagy sziklaszirt. A később készült képen a kráter sokkal közelebb van a fényt és az árnyékot, azaz a nappalt és az éjszakát elválasztó határvonalhoz (az úgynevezett terminátorhoz), így az árnyékok sokkal hosszabbak. A beeső fénysugarak miatt a kráterfenék topográfiája különös hangsúlyt kap, kiemelkedik, a gyűrött hegyhátak is jól tanulmányozhatóak a központi szirt mindkét oldalán és a krátertől nyugatra (balra) eső területek is egyenetlenebbek mint azt a korábbi felvétel alapján gondoltuk.

1151481_4a94743594e219ecb37c09d10fac9550_wm.jpg

Esti árnyékok a Merkúron. A jobb oldali kép jobb alsó sarkában látható kráter átmérője körülbelül 190 km, a központi szirt magassága pedig több mint egy kilométer. [NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington]

Az harmadik felvételen egy duplagyűrűs becsapódási medence látható, amelynek a déli-délnyugati oldalához egy másik becsapódásos kráter csatlakozik. Ehhez hasonló alakzatok akkor keletkeznek, amikor egy nagyobb üstökösmag vagy kisbolygó ütközik egy sziklás égitest felszínébe. Kisebb léptékű, sokkal későbbi ütközések hozták létre a képen mindenhol megfigyelhető fiatalabb krátereket. A belső gyűrűn belül a talaj meglepően sima a két gyűrű közötti felszínhez viszonyítva, aminek oka az ütközést követő lávaömlés lehet, ami elárasztotta a medencét a becsapódást követően.

1151483_b398289e524b53d258e1c7dbc45ca0c5_wm.jpg

Ez a két gyűrűvel is rendelkező medence hozzávetőleg 160 km átmérőjű. [NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington]

A következő képen látható, lapos talajjal rendelkező krátert a Messenger ferde szögből figyelte meg a legnagyobb közelítés előtt két órával. Az objektum sokkal fiatalabb, mint a környező hasonló méretű kráterek, amit a központi struktúrához képest sugárirányban elhelyezkedő másodlagos kráterek jeleznek. Ezek az apró kráterek láncszerű alakzatba rendeződnek. Az ehhez hasonló kráterláncok csupán egyik fajtái a Merkúron megfigyelhető, kirepülő törmelékek okozta felszínformációknak: lehetnek még folytonos törmelékmezők, sugársávok, illetve felszínre kerülő friss, fényes anyag is. Ez figyelhető meg a krátertől északra elterülő, a környezettől világosabb anyag formájában is, aminek elhelyezkedése utalhat a becsapódás esetleges irányára is.

1151485_8edfbcd3c96c04ccb5788732641a81cb_wm.jpg

A körülbelül 80 km-s fiatal kráter részben egy tőle délre lévő idősebb és kisebb felszínformációra "telepedett". [NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington]

A Merkúr felszíne különböző méretű és elrendezésű kráterek ezreivel van telehintve, ami a bolygót több milliárd év alatt ért becsapódások következménye. Az utolsó kép felső részén, illetve jobbra kinagyítva hasonló objektumok különös elrendeződését láthatjuk, ami a véletlen szeszélye folytán egy óriási lábnyomra emlékeztet. A sarok az idők során egymásra rakódott, átfedő kráterekből áll, míg a négy lábujj különálló, eltérő korú becsapódások nyomait őrzi.

1151501_1fe9ba893c6035578a90015146a9ad32_wm.jpg

Jeti a Merkúron? A felvétel hozzávetőleg 820 km széles területet ábrázol. [NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Carnegie Institution of Washington]

 

 

(index)
Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...