Jump to content
PirateClub.hu

Csajozós gondok,ismerkedések,első lépések!


miszkyy
 Share

Recommended Posts

Hello!

 

Lehet hogy nem kellett volna új témát nyitni, de olyan összetett problémáról van szó hogy szerintem ennyit megér :)

Egy nőről lenne szó. Vagyis nem egy nőről, hanem a Nőről :D

Két éve ismerem, mint évfolyamtársat, de nem mondanám hogy nagyon közeli a viszonyunk.

Régebben, olyan egy éve, hallottam viszon bíztató jeleket pár közös ismerősünktől, hogy bepróbálkozhatnák nála nyugodtan, mert bejövök neki. Mondjuk akkor ezt én is éreztem :)

Viszont akkor nekem éppen volt barátnőm, szóval elég tárgytalan volt az ügy.

Azóta eltelt az az idő, barátnőm sincs egy ideje, és egyre jobban kezdek az illetőhöz vonzódni :$ De nem tudom hogy ő is érez-e még valamit. (Tudom, pont jókor jött ez rám, mikor iskola sincs :D)

Mivel van egy campingünk itt Abádszalókon, általában kihasználom a helyzetet, és szokatm itt bulikat tartani nagyobb létszámban :D

A napokban meghívtam MSNen a szezonzáróra (Augusztus 20.a) ééésss igent mondott :D Szóval valószínűleg itt lesz ő is, meg a barátnője :D

Ráadásul tudja, hogy most nem 80an leszünk, hanem csak 5-6an.

Eddig szép, és jó, sínen van az ügy. De ettől kezdve mit csináljak majd? Hogy próbáljam tudtára adni a dolgot?

Gondolkoztam, hogy majd ketteseben elviszem kocsikázni, motorozni (szezonzáró utáni napon). Ott ugye négyszemközt lehet utalásokat tenni, mikor nem hall más. De mégis hogy legyen? :) Beszélőkémmel nincs gond, eleve Ikrek vagyok :D :D

Nehezíti az ügyet, hogy akik jönnek még 20.án, szintem mindenki rá akar hajtani (utólag derült ki) De ez a probléma elvileg el lett hárítva :) de elvileg... :unsure:

Nagyon rá kell állnom az ügyre, mert szinte ő lenne az első nekem, aki nem beképzet, nem pénzéhes, szóval átlagos :)

Ha valakinek van valami tippje, nagyon szívesen fogadom :)

 

Köszönöm a segítséget előre is :)

üdv.:miszkyy U.I.: 17 vagyok

Link to comment
Share on other sites

egyszerűen állj oda elé amikor kettesben vtok, és mondd el neki, hogy régen is nagyon tetszett neked, és most sem változott ez az érzés benned. régen volt barinőd és emiatt nem léphettél, de ha nyitott rá, akkor most szívesen leszel a párja és lelkesen udvarolnál neki ha elfogadja a közeledésedet. szóval vhogy így kéne elmondanod "sürgősen" :D szipi

Link to comment
Share on other sites

Helloo!

 

Gondoltam hogy számíthatok rád Szipi :)

De az a helyzet, hogy nem akarok még egyből a közepébe vágni. :D

Szóval te mint nő biztos tudod, hogy milyen jelekből tudhatom meg, ha még van esélyem :):D

Nyílván másokra is számítok :)

Köszönöm a válaszod :)

üdv.:miszkyy

Link to comment
Share on other sites

Miért kéne bármit is mondani?Ha buliztok odamész hozzá vagy táncolsz mellette vagy mellé ülsz átöleled(ha kint van a party hűvös is van :D;) )Olyankor meg már nem is kell beszélni tudni fogja hogy valamit szeretnél(mert ha mégse lesz belőle semmi akkor veheti egy jó gesztusnak.)Kettesben pedig elmondhatod neki a történeted.Ha még szükséges ;)

Link to comment
Share on other sites

most az egyszer azt mondom ne gatyázz, mert lecsapják a kezedről és sopánkodni fogsz utólag. lépj a tettek mezejére. ez nem azt jelenti, h le kell rohannod, de add a tudtára egyértelműen, h bejön neked.

kell, hogy lásd amikor ránézel, szemezel vele, rá mosolyogsz, h ő viszonozza-e, ha odamész a közelébe zavarban van-e, simítsd meg a haját, dícsérd meg emnnyire szép, a reakciójából tudni fogod, h nyerő ügyed van-e. stb..... szipi

Link to comment
Share on other sites

Hello!

 

Köszi a tanácsokat :) Megpróbálok mindent :D

Azért érdekes, hogy eddig ilyen problémáim nem voltak :D Zavarba hoz :D

A buli után írok, hogy hogy alakult a dolog. Addig meg ha valakinek még van tanácsa, nyugodtan írja le :)

 

üdv.:miszkyy

Link to comment
Share on other sites

Én csaj vagyok, persze mindenki más, de én nem ajánlom h elmond neki ezt az egészet. Mert olyan furan fog kijönni, és csaj nem fog tudni rá mit mondani. szerintem is tancoljatok meg minden, aztan hivd el pl sétálni (jobb mint az auto vagy motor) és akkor közeledj hozza. aztan ha nem lép hátra meg semmi akkor meg csokold meg nyugodtan.

Link to comment
Share on other sites

Hello!

 

Köszönöm a tanácsokat :)

Még azóta se tudtam beszélni vele :( Nyaral most éppen

Pedig már jó lenne letisztázni a 20.-át, mert akárhogy számolom itt van rögtön :D

Csak jó lenne ha ez a 20.-a összejönne. Tűzijáték, full romantika :D

Majd kiderül :D

 

üdv.:miszkyy

Link to comment
Share on other sites

Sztem is próbálj meg minél többet vele lenni. Egy tánc valami lassú számra csodákra képes :-)

Amúgy meg, ha tényleg jó a beszélőkéd, akkor csak magabiztosság és önbizalom.

Abban pedig egyetértek Szipivel, hogy minél előbb cselekedj, nehogy valaki közbeszóljon.

Szurkolunk Neked, és várjuk majd a fejleményeket!

 

És még valami. Ha kettesben vagytok és mondjuk beszélgettek, akkor próbáld figyelni a lány reakcióit. Tudni fogod, hogy az érzés kölcsönös-e pl abból, ahogyan Rád néz. Ha látod a viszonzást, nyugodtan mond meg neki, hogy már régóta tetszik Neked, csak a bnőd miatt nem mertél közeledni Hozzá. Tényleg nyugalom, önbizalom és magabiztosság! :)

Link to comment
Share on other sites

Más is osztja csaty.ádám nézeteit? Tényleg baromság megmondani a lánynak, hogy tetszik neked? :unsure:

 

Nem mondott teljesen hülyeséget. Van olyan lány aki megijed, hogy ha a szemébe mondod amit érzel.

Szerintem is tutibb módszer az, hogy sokat legyen a lánnyal és ha olyan a helyzet akkor csókolja meg.

Link to comment
Share on other sites

Hello!

 

Húúú, most néztem hogy jöttek a hozzászólások :D

Köszönöm mindenkinek, aki írt, és aki szurkol :)

Ma felhívtam telón, hogy mikor ér rá megbeszélni a részleteket a 20.-áról. Szóval lesz egy MSN találka holnap délelőtt. :) Ott érni fogja pár meglepetés :D Szerveztem a szezonzáróra jegyet (VIP mondhatjuk:D ), privát medence, meg minden :D Nem lesz híja romantikának :D

Holnap eldől majdnem minden :)

üdv.:miszkyy

Link to comment
Share on other sites

hát, én is szurkolok, de én annyit tudok mondani, hogy jobban jársz, ha tényleg, valami lassú számra, felkéred, táncoltok, és ha épp úgy adódik a helyzet, akkor kihívhatod, sétáltok stb.. és pl ha hűvösebb lesz, v valami, és azt mondja, h fázik akkor már átölelheted! de addig csak óvatosan, mert hát ugye nem biztos semmi még.. lehet, hogy azzal riasztanád el, viszont ha ilyen jeleket mutat akkor okés!(ez nálam is bevált!!) és ha visszamentetek, akkor goo a tüzijátékhoz, és ha úgy adódik a helyzet akkor ott megcsókolhatod! ez tuti módszer! de csak tanács!!! remélem összejön neked!!! hajrááá!!

Link to comment
Share on other sites

csak add magad ne próbálj romantikus lenni , ne próbálj vagány lenni ha nem vagy az. mindenki tud beszélni , csak megkell találni a közös nevezőt.szerintem menni fog , pici önbizalom 1-2 sör / pohár bor( nem kófic :):D / és meglesz a hangulat oldás.elején lehet picit vontatott lesz a beszélgetés de majd bele lendültök.feltárni az érzéseid butaságnak tartom először szeliditsd meg azután " támadd " le az " érzéseiddel" legalábbis az én véleeményem ez

norbi

Link to comment
Share on other sites

Helloo!

 

Köszi ismét nektek :)

Már 6 óta tűkön ülök itt, hogy a délelőttre megbeszélt beszélgetésre, mikor jön már fel :D

Ha megvolt, adom az infókat :D

üdv.:miszkyy

 

Hello!

 

Na megvolt a beszélgetés :)

12:45kor holnap jönnek :D Strand, aztán hozzánk a campingbe, majd a partra. :) Azután pedig...majd kiderül :D

üdv.:miszkyy

Link to comment
Share on other sites

Hali!

Skacok nekem 1 problémám lenne...

Van egy csaj most jön 9.ikbe a sulinkba (én most megyek 10.ikbe)

Oszt társam (volt) aki megbukott és oszt társak lesznek... Kértem ,hogy "szervezzen valamit" jó persze ez így fura de értitek...

Szóval úgy kezdőtött , hogy myvipen megnézte az adatlapomat és én bejelöltem ő visszajelölt.Na itt kezdődik az első gond.. vag azért jelölt vissza mert énis bejövök neki vagy csak kedvességből...

És ha összejön és bemutat a haverom neki akkor mit mondjak?Teljesen tanácstalan vagyok.

Elképzelésem sincs mien témákat szeret....

Ha meg magamrol elkezdek regéket mesélni akkor meg... értitek :S

Hát ez lenne a problémám :(

Vállaszotokat előre is köszönöm!

Üdv:euzkadi

Link to comment
Share on other sites

Hali!

Skacok nekem 1 problémám lenne...

Van egy csaj most jön 9.ikbe a sulinkba (én most megyek 10.ikbe)

Oszt társam (volt) aki megbukott és oszt társak lesznek... Kértem ,hogy "szervezzen valamit" jó persze ez így fura de értitek...

Szóval úgy kezdőtött , hogy myvipen megnézte az adatlapomat és én bejelöltem ő visszajelölt.Na itt kezdődik az első gond.. vag azért jelölt vissza mert énis bejövök neki vagy csak kedvességből...

És ha összejön és bemutat a haverom neki akkor mit mondjak?Teljesen tanácstalan vagyok.

Elképzelésem sincs mien témákat szeret....

Ha meg magamrol elkezdek regéket mesélni akkor meg... értitek :S

Hát ez lenne a problémám :(

Vállaszotokat előre is köszönöm!

Üdv:euzkadi

 

Szerintem egy MyVIP jelölésből/ MSN üzenetből vagy bármi ilyen dologból nem szabad levonni semmit.

Suliban menj le ah avrodhoz, ott találkozol majd a csajjal, aztán elhívod valahova, de ülhetsz mellé kajálásnál stb.

Próbáld meg kideríteni, hogy miért rajong stb esetleg egy barátnője segítségével.

Link to comment
Share on other sites

Hello!

 

Melegszik a helyzet nálam :S

A legjobbnak titulált barátom, igen nagy valószínűséggel tekerni akar a kiszemeltnél. :angry: Már előre tartok a dologtól :angry: De még ráadásul villog vele MSNen, mintha nem mondtam volna neki 888szor hogy belezúgtam :angry:

De nem izgat, én szervezek :D Én írom a játékszabályokat :D Sok a tervem :D

Szurkoljatok :)

 

üdv.:miszkyy

 

 

 

Na ilyen már a mesében sincs xD :D

Most derült ki hogy nem ér rá, majd esetleg 23.-án.

Szóval szép nagy tolódás :D Össze vissza szervez mindenki...áhh, nem tudom lesz-e ebből valami :S

 

üdv.:miszkyy

Link to comment
Share on other sites

Nálam is teljesen uez a szitu, lehet hogy nem a legeslegjobb barátom de több mint 15 éve ismerem(16 vok)...És ő is rá akar nyomulni az én kiszemeltemre, pedig tudja én 'szeretem' ő meg csak azt látja benne hogy 'hmm jó csaj'(külső)...idegesítő, de nagyon.Ilyesmi a szituáció velem is a történet többi részében is szinte:D

 

oké hogy egy barát fontosabb, de ha igazi barát lenne nem nyomulna rá a csajra ha tudja mit érzel.Innentől ha ezen a téren te sem tiszteled akkor az már sztem nem a te sarad.

Link to comment
Share on other sites

Pontosan az előttem szóló összefoglalta a dolgot, az igaz barát tiszteletben tartaná a csajt , és nem nyomulna rá, helyedben nem biznék az ilyen "barátban" , viszont az, hogy a csaj esetleg 23-án ráér, nos ez számomra, olyan, ha nincs ló , jó lesz a szamár is, ha nem lesz jobb programja a csajnak , akkor rád fog érni. Kb számomra ennek ez a jelentése, szóval azt mondom, ne éld annyira bele magad a csajba, mert kicsi a valószinüsége, hogy összejöjjön. Bocsi :(

Link to comment
Share on other sites

Csak kéretik magukat,mind....velem is volt már ilyen eset,nem tudom nekik mért nem fontos,h összejöjjenek egy sráccal és gondolom nem egész nap vezet,ráadásul szünet van.Gondolhatta volna h nem takaritani hivod a buliba...

Mondhatott volna egy korábbi időpontot is...ha már az nem jó...ezek szeretnek játszani a férfi aggyal...

Ez nem konkrétan rátok vonatkozik,de velem ezek már estek meg....és elegem lett az ilyenekből

Link to comment
Share on other sites

Nos ez a vezetni megy és nem ér rá, hát elég gyenge indok, viszont az is lehet, hogy ha neki is tetszel, hogy 2esbe akar lenni veled, és nem buliban szeretne kettesbe lenni veled, bár ez a legjobb lehetőség, én mégis fenn tartom az előző hozzászolásomat, mindenki arra ér rá amire akar, egyik volt barátnőm érettségizett , amikor jártunk , és mégis rám ért, pedig az sokkal fontosabb , mint 1 jogsi, jogsin megbukik, befizeti újból a dijat és megy, nem dől össze a világ attól, ha nem megy elsőre, szóval ha emiatt mondja le a talit, akkor esélytelen a további dolog.

Az pedig, amit a fent említett hozzászoláshoz mondani szerettem volna, "nem tudom nekik mért nem fontos,h összejöjjenek egy sráccal"-részhez, ha a csajnak például egyáltalán nem jön be a csávo, akkor miért lenne fontos számára , hogy összejöjjön vele, kivétel, ha a csajnak kapuzárási pánikja van,-amit kétlek-,mert akkor lehetséges, hogy összejöjjön vele, de ha nincs, akkor felesleges, mert abból jó kapcsolat nem fog összejönni.

Link to comment
Share on other sites

De ezt arra értettem ha mindkét fél bejön egymásnak és a lányok mégis húzzák a fiúk agyát....Mintha direkt kéretnék magukat hagy küzdjön értem,ha meg nem küzd eléggé lesz helyette másik...

Az ő esetükben megtudtuk h mindketten bejönnek egymásnak,a csaj mégse kap a lehetőségen..

Nekem azt mondta egy lány 1x,akivel össze akartam jönni, és nem értettem h mért talál meg keres mindenre kifogást,szóval azt mondta,h ha tetszik neked egy lány küzdj érte...ezt msn en mondta... küzjön a tudod kid....

Pedig én is tetszettem neki....és mégis kérette magát..

mamár nem hagyom h hülyét csináljanAK belölem

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...