Jump to content
PirateClub.hu

A levegőből szívja az energiát az új Nokia telefon


hankock
 Share

Recommended Posts

A Nokia olyan mobiltelefont fejleszt, amelyet sohasem kell feltölteni, ugyanis az energiát magából a levegőből "szippantja" fel.

A technológia ugyanazon az elven működik, mint a rádiófrekvenciák: a készülék a környezetben lévő Wi-Fik, mobilhálózatok, televíziók és egyéb elektromos készülékek elektromágneses sugárzását használja majd fel, hogy elektromos energiát generáljon magának - olvashatjuk a PC Pro írásában.

 

A Nokia cambridge-i laboratóriumában dolgozó kutatócsoport szerint ezek a készülékek nagyjából 50 milliwatt energiát tudnak majd a sugárzásából magukba szívni, ami elegendő arra, hogy egy okostelefon szép lassan feltöltődjön akár kikapcsolt állapotban is.

 

Annak ellenére, hogy a mostani prototípus alig tud 3-5 milliwattot "begyűjteni", a fejlesztőcsapat bízik benne, hogy a termék három év múlva már piacra kerül. A készítők valószínűnek tartják azt is, hogy a forradalmi technológiát alkalmazó új okostelefonokon olyan egyéb energiaforrás-felhasználó megoldások is fellelhetőek lesznek majd, mint például a külső felületükbe integrált napelemek.

 

(MTI)

Link to comment
Share on other sites

Valahol olvastam hogy a Nokiák jó telók, a Samsung és a Sony Ericsson azt használják ki hogy a Nokia a lassan reagáll az ujdonságokra

De ha ezt piacra dobják akkor nem a Noki lessz aki lassan reagáll, hanem a másik cégeknek kell majd felzárkózniuk :D

Link to comment
Share on other sites

Tiger89: Nem feltétlenül. Nehogy azt gondoljuk, hogy majd a Sony tátott szájjal figyeli az eseményeket. Létezik ipari kémkedés is a nagy gyártók között oda-vissza alapon. A másik tényező pedig az ár. Hiába lesz meg a technológia, azt gazdaságosan gyártani kell. Miért érné meg -rajtunk kívül- bárkinek az, ha nem kell feltölteni a mobilt?

 

Remélem tényleg mihamarabb lakossági felhasználásra kerül, de addig "szkeptikus" maradok.

Link to comment
Share on other sites

Hatalmas lenne! Viszont egy gond felmerült bennem: ha a rádióhullámokból "nyeri" az energiát, akkor gondolom rendesen bezavarna mindennek. Például telefonálni, WiFi hálózatokra kapcsolódni lehetetlen lenne, amíg tölti.

Link to comment
Share on other sites

a falu témához annyit fűznék , hogy én faluban lakom ittis van TV, Rádió és Full térerő mindegyik mobilszolgáltatónál ugyhogy ugyan olyan energiaforrásra találna a telefon mint máshol :)

Link to comment
Share on other sites

jééé O_o. édesapám éppen erről beszélt nekem kb 2 éve O_o . pont az energiáról besszélgettünk, hogy általakul, meg minden, és azon filóztunk, hogy vajon hova tűnhet, ugyanis szerinte végig itt volt a levegőben, és oda is távozik, csak bizonyos módon ki kell nyerni O_o és igaaza lett, pedig nemnagyon hittem neki...

Link to comment
Share on other sites

.. aztán meg jön a szenzáció hogy rákot okoz. Meg amikor már mindenkinek olyanja lesz, a wifi hálózatok le lesznek bénulva, mert mindenki telója szívja a hullámokat.

amúgy ha nem azt szívja amire gondolok, hanem vmi felesleges dolgot, nem pedig a hullámot amiben az info terjed, akkor tulajdonképpen ez egy nagyon energiatakarékos dolog.

viszont én biztos nem fogok okostelefont venni, akármilyen energiatakarékos, nem dobok ki annyi pénzt egy telóra.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Az ember maga elől szívatja el az levegőt?

Az oké h takarékos de mivel nincsenek(vis egyre kevesebb van)esőerdő így kevesebb oxigén fog termelődni a kivágások miatt így még abból is elszívja a levegőt!

 

 

U.I.:Lehet h keveset szív el de most képzeld el h minden embernek ien telefonja van!

Link to comment
Share on other sites

Valahol olvastam hogy a Nokiák jó telók, a Samsung és a Sony Ericsson azt használják ki hogy a Nokia a lassan reagáll az ujdonságokra

De ha ezt piacra dobják akkor nem a Noki lessz aki lassan reagáll, hanem a másik cégeknek kell majd felzárkózniuk :D

 

A Nokiám már túlélt mindent, esett már ki 2. emeletről, mentek már át rajta autóval stb... szóval elég szilány élete volt, de még mindig tartja magát, és csak 1 gomb rossz benne, + az elő/hát-lap kicsit(nagyon karcos) :D kváncsi vok egy szony vagy egy samsung mennyit bírna ki ;)

 

Am sztem felesleges egyenlőre piacra dobni :) 200 000 ft ért már annyit töltöm a telóm amennyit csak akarom :D

Link to comment
Share on other sites

Eleinte minden drága, mivel a fejlesztési költségeket VisszaKellNekikTermelni. Különben nem érné meg. Pár év múlva pedig olcsón hozzád vágják és lesz valami új szenzáció. Eddig mindennel így volt. Rengetek szkeptikus dolog volt, ami már valóság. Szóval, érthető ez az egész.

 

"Te meglátsz valamit, és azt kérdezed: "miért?", de én megálmodok sosem volt dolgokat, és azt mondom: "miért ne?"." - George Bernard Shaw

Link to comment
Share on other sites

Egyetértek!

A Nokia "mindent" túlél! :D Nekem is hányattatott sorsú a nokiám, míg tesómnak nem tom hanyadik telója van (nem nokia, mert az szerinte "gagyi"), mert mindig lesz valami baja, például 1-2 hét után a navigáló gomb bemondja az unalmast, vagy egyszerűen rossz!

 

Érdekes, hogy mennyire felkapott téma lett a rák! Komolyan emberek! Attól, hogy van, meg egyelőre "gyógyíthatlan", attól még nem okoz minden rákot (persze, van, ami igen)! De ha belegondolunk, akkor itt arról van szó, hogy "elnyeli" az energiát, sztem valamilyen indukciós elvet használ ki az energia előállítására, aminél persze, van mágneses tér, de ekkora energiánál arra sem képes, hogy a burkolatot elhagyja...

 

Tehát hajrá! Nekem is biztosan kell, mert mindig töltő problémám van! És egyetértek az elző hozzászólással! A falu az falu, nem pedig egy elektromosságtól elszeparált terület! Sőt! Már több faluban, tanyán láttam, hogy a ház tetején napelem található! Tehát attól, hogy nem városiasodtak, még nem ragadtak meg a középkorban! A hajóról pedig csak annyit, hogy ahol van térerő, ott van elektromágneses hullám, ha nincs térerőd, akkor vagy műholdas teló kell, aminek ugye, mint tudjuk nagyobb energiaforrása, aksija van (és a Nokia még csak a mobilokra fejleszti ezt), így azt használod... (Vagy nem telefonálsz, esetleg megesznek a cápák! :D)

 

Üdv

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...