Jump to content
PirateClub.hu

A nagy futball átigazolások téma


vassadi
 Share

Recommended Posts

Rudolfban rengetegen hatalmasat csalódtak, s nem vagyok ezzel másképp én sem. Trógerként járt el. :( Ha valaki nem tudná, hogy mi történt dióhéjban: Szima jelezte Rudolfnak, hogy a szerződésében van egy kis hiba, megbeszélték a módosítást, hogy annak megfeleljen, amire eredetileg szerződtek (négy éves kontraktus 2007-ben), Rudolf ekkor még elutazott válogatott meccsre, majd visszaérkezve nem volt hajlandó aláírni a szerződésmódosítást. Egészen egyszerűen egy kiskaput kijátszva akar eligazolni a nyári átigazolási szezonban ingyen! S valószínűleg a nem túl népszerű menedzsere Filipovics ehhez asszisztál, vagy esetleg ő is beszélte rá erre... Szimának a hosszabbításra egy olyan irreális fizetést jelölt meg ezt követően amit nem fognak tudni megadni, már csak azért sem, mert még demoralizálóbb lenne a csapattársak számára, ha a többi játékoshoz képest hatalmas fizetést adnának valakinek.

 

Sokszorosan trógerség ez, s mindenkinek az arcul köpése. A szurkolóknak, mert annál a klubnál keveri a szart, ahol igazán befutott; s a vezetőknek is, mert eredetileg megállapodtak 2011-ig, s most ez nézi semmibe, s ki akar húzni súlyos száz milliókat, milliárdot a zsebükből, vagy arculköpése lehetne ez a csapattársakank a fent leírtak értelmében. Illene azért, ha nem is szeretni, legalább tiszteletben tartani azt a klubot, azokat a szurolókat, ahol lett belőle valaki....

 

Szima már elismerte (nyilatkozott erről), hogy hibát követtek el, s a történteket, a hírt nem cáfolta. Nagyot csalódtam Rudiban, s azt hiszem, hogy az lesz az egyetlen megoldás, ha a tróger lépése miatt irány neki neki a B csapat, vagy még az sem.... Erre most jön a hír, hogy 'előszerződést' írt alá, valószínűleg az ingyenes nyári átigazolására, ahol már az aláírási pénzt ő és a menedzsere zsebelik be.

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 440
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

igen ám csakhogy akkor ezért szép kis büntetést kellene a nyakába sózni. mivel klub engedélye és tudta nélkül egyezet meg egy másik csapattal (már ha hinni lehet az ns-nek). sőt tovább megyek nem csak ez a kis gerinctelen tirpák fog fizetni hanem a genoa ha elég tökösek a Loki vezetői.

 

idejött szinte sírva a nacytól hogy játszhasson, jegyzett focistát csináltak belöle erre arcul köp mindenkit aki segített neki...

Link to comment
Share on other sites

Rudolf Gergely a nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken" áll a Debrecen hivatalos honlapján megjelent közleményben. ?Ezen kívül a játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik Debrecenben. Bízunk benne, hogy Rudolf Gergely mindent megtesz azért, hogy a csapat bajnokságot nyerjen, és újra elindulhasson a BL-selejtezőben. A klub vezetői fátylat borítottak az elmúlt hetek eseményeire, és arra kérik szurkolóinkat is, hogy a játékost ugyanúgy kezeljék, ugyanúgy fogadják, ahogyan az elmúlt években tették. Rudolf Gergely nagyon sokat tett azért, hogy az előző évben bajnokságot nyerjünk, bejussunk a BL-csoportkörbe, ott pedig megálljuk a helyünket. Mindenki előtt az a cél lebegjen, hogy megvédjük bajnoki címünket."

 

1125rudolf540.jpg

 

Rudolf nyilatkozata:

?Egész végig az lebegett a szemem előtt, hogy a klub és én is minél jobban járjunk. Ahogy a vezetők is mondták: fátylat borítottunk a múltra. Nagyon örülök annak, hogy befejezhetem a szezont a DVSC-vel. Nagyon szeretem ezt a várost, éppen ezért a tavasz folyamán szeretnék minél több gólt szerezni, és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel tényleg tudok segíteni a csapatnak a bajnoki cím elérésében. Úgy érzem, a pályán idáig is mindent megtettem a Lokiért és a szurkolókért, ezután is így lesz. Második helyen állunk, de én bízom a csapattársaimban és magamban. Nagyon sok minden történt ebben a néhány napban, próbáltam úgy dönteni és választani, hogy ne csak a saját, hanem a klub érdekeit is szem előtt tartsam, ezért is döntöttem úgy, hogy lemondtam az évi fizetésemről. Úgy gondolom, mindkét fél részéről a lehető legjobb megoldás született? ? mondta Rudolf.

Link to comment
Share on other sites

Rudolf Gergely a nyáron megy a Genoához - hivatalos

 

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi: a nyártól a Genoánál folytatja pályafutását Rudolf Gergely. A DVSC hivatalos honlapján ismerte el, hogy a csatár szerződése lejárta után igazol Olaszországba.

 

"Rudolf Gergely a nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken" - áll a Debrecen hivatalos honlapján megjelent közleményben.

 

"Ezen kívül a játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik Debrecenben. Bízunk benne, hogy Rudolf Gergely mindent megtesz azért, hogy a csapat bajnokságot nyerjen, és újra elindulhasson a BL-selejtezőben. A klub vezetői fátylat borítottak az elmúlt hetek eseményeire, és arra kérik szurkolóinkat is, hogy a játékost ugyanúgy kezeljék, ugyanúgy fogadják, ahogyan az elmúlt években tették. Rudolf Gergely nagyon sokat tett azért, hogy az előző évben bajnokságot nyerjünk, bejussunk a BL-csoportkörbe, ott pedig megálljuk a helyünket. Mindenki előtt az a cél lebegjen, hogy megvédjük bajnoki címünket."

 

Korábban a Nemzeti Sport elsőként írta meg, hogy megvan Rudolf Gergely új klubja, de nem az Ajaxhoz, hanem a Genoához igazol a magyar válogatott támadója. Rudolf előszerződést kötött az olasz élvonalban szereplő klubbal, és a nyáron csatlakozik Gian Piero Gasperini csapatához. A hírt most a bajnokcsapat is hivatalosan megerősítette.

 

"Egész végig az lebegett a szemem előtt, hogy a klub és én is minél jobban járjunk. Ahogy a vezetők is mondták: fátylat borítottunk a múltra. Nagyon örülök annak, hogy befejezhetem a szezont a DVSC-vel. Nagyon szeretem ezt a várost, éppen ezért a tavasz folyamán szeretnék minél több gólt szerezni, és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel tényleg tudok segíteni a csapatnak a bajnoki cím elérésében. Úgy érzem, a pályán idáig is mindent megtettem a Lokiért és a szurkolókért, ezután is így lesz. Második helyen állunk, de én bízom a csapattársaimban és magamban. Nagyon sok minden történt ebben a néhány napban, próbáltam úgy dönteni és választani, hogy ne csak a saját, hanem a klub érdekeit is szem előtt tartsam, ezért is döntöttem úgy, hogy lemondtam az évi fizetésemről. Úgy gondolom, mindkét fél részéről a lehető legjobb megoldás született" - mondta Rudolf.

Link to comment
Share on other sites

A Hali szurkolók örülhetnek! Hatalmas nagy erősítéssel lettek gazdagabbak! Kicsit vérzik a szívem, s irigy vagyok, mert a Loki színében is szívesen láttam volna ismét Halmosi Petit!

 

Halmosi a Haladásban folytatja

 

 

Szombathely, február 1.,

 

Rendkívüli sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata, ahol bejelentették, hogy Halmosi Péter fél évig kölcsönben a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

Halmosit 2008-ban vásárolta meg a Hull City, ám a Premier League-s csapatnál eddig nem tudott maradandót alkotni a szélső, emiatt Phil Brown a tartalékok közé száműzte.

– Örülök annak, hogy közel egy hónapig sikerült titokban tartani, hogy Halmosi Péterrel tárgyalunk – kezdte mondandóját dr. Czeglédy Csaba. Ha a Daily Mail munkatársa ma reggel nem hozza nyilvánosságra, hogy Péter hazajön a Haladáshoz, talán még nagyobb lett volna a meglepetés. Mindenben megállapodtunk a válogatott focistával, aki fél évig a játékosunk lesz.

 

Tóth Miklós menedzserigazgató azzal folytatta, hogy a focista február 1-től május 31-ig lesz a Haladás játékosa, utána kell visszatérnie a Hull Cityhez. Az angolok állják a játékos fizetésének a nagyobb részét, és az átigazolásért sem kellett fizetni.

Tóth Miklós egyébként bemutatta a Hull Cityvel kötött szerződést.

(szombathelyihaladas.hu)

 

A kiesőjelöltek mind elég komolyan erősítettek (Hali, Diósgyőr, fradi..) Érdekes lesz a tabella második felének is így ...

 

Halmosi: Felgyorsultak az események

 

 

Szombathely, január 1., A szélső nem gondolta volna, hogy ilyen hamar ismét a Haladásban játszhat.

 

 

Ma délután sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Halmosi Péter kölcsönbe hazatér a Hull City-től a Haladás csapatába.

 

– Már régóta arról álmodok, hogy ismét a Haladásban játszom - kezdte a játékos. - Igaz azt nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtörténik. Czeglédy Csaba keresett meg, majd felgyorsultak az események. Tárgyalás tárgyalást követett, ma pedig megszületett a megállapodás. Most csak fél évre megyek haza, ezt követően vissza kell térnem a Hull Cityhez.

 

A focista elmondta, nem gondolja, hogy a válogatottságát ez a döntése veszélyeztetné, hiszen a szövetségi kapitány ismeri képességeit, ráadásul a Haladásban játszani is fog.

(szombathelyihaladas.hu)

 

Oláh visszatér a Rákóczihoz

 

 

Kaposvár, február 1., Az átigazolási díj közel azonos a másfél évvel ezelőtti vételárral.

 

 

A DVSC-TEVA vezetői mindenben megállapodtak a Kaposvárral Oláh Lóránt átigazolásával kapcsolatban - árulta el dr. Bartha Csaba sportigazgató.

A csatár végleg kerül a Rákóczi csapatához, ahonnan annak idején érkezett. Az átigazolási díj közel azonos a másfél évvel ezelőtti vételárral.

(dvsc.hu)

 

Oláh nagyon tehetséges labdarúgó, de nehezen kezelhető, akaratgyenge. Versengést nem bírja, de ha első számú csatár lesz, akkor rengeteget segíthet a Kaposvárnak!

Link to comment
Share on other sites

Micsoda? Az Interből igazolt a Milan!

2010. február 1.

 

0_5.jpg

 

Fotó: Reuters

 

Hivatalos! A szezon végéig kölcsönben az AC Milanban folytatja a pályafutását Amantino Mancini, az Internazionale brazil játékosa. A piros-feketék opciós jogot kaptak játékjogának felére, ő az ötödik brazil a keretben Dida, Thiago Silva, Ronaldinho és Pato után.

 

Ritkaság számba meg, hogy a két városi rivális egymással üzleteljen. Igaz példa volt már rá. A mostani játékosok közül Clarence Seedorf és Andrea Pirlo is futballozott már Milánó kék-fekete felén.

 

A korábbi hírekkel ellentétben a Milan végül nem vonta bele az üzletbe a cseh Marek Jankulovskit, aki így továbbra is piros-feketében fut majd ki a pályára tavasszal. Eleinte az is felvetődött egyébként, hogy a válogatott balhátvéd helyett cserél dél-amerikai kollégájával.

 

Visszatérve Mancinire, a kontraktus állítólag azt is tartalmazza, hogy amennyiben elégedettek egymással a felek, hosszabbításra is sor kerülhet.

 

A brazil valószínűleg jobban jár a váltással, hiszen nem tartozott különösebben José Mourinho kedvencei közé. Mindössze hat bajnokin és egy Bajnokok Ligája-meccsen kapott lehetőséget a portugáltól.

 

Azt hiszem, hogy a Milan-nak még jó szolgálatot is tehet. Nekünk (Inter) iszonyat középpályánk van, s ő már nem igazán férhet be.

Link to comment
Share on other sites

Gosztonyi Bariba igazolt

 

 

Budapest, február 1., Klubszinten is együtt játszhat Komannal a szélső.

 

 

 

Gosztonyi András hétfőn aláírta szerződését az olasz Serie A-ban szereplő Bari csapatával. Az U21-es válogatott játékosa reggel Milánóba utazott, ahol találkozott az olaszok vezetőivel, akikkel mindenben megegyeztek. Gosztonyi fél plusz három éves szerződést kötött a Barival.

(mtkhungaria.hu)

 

Elég komoly lehetőség van Gosztonyi előtt, s talán még szép dolgokat is elérhet a Bariban. Koman segítheti a beilleszkedést is, s talán látjuk egyszer-kétszer együtt játszani őket mielőtt Koman visszatér kölcsönből a Sampdoriahoz! :)

 

Szerintem összességében százszor jobb, ha fiatalon már el is engedi az ilyen kivételes képességű fiatal labdarúgókat az MTK! Láttunk már jó pár generációt belesikkadni a magyar posványba, az NB1-be! Így legalább nem züllenek le, fejlődésük továbbra is szépen folytatódhat! (nem utolsó szempont, h. az U20-as csapat szereplése után elég jó kis pénzt kaphatnak a játékosokért is - de legalább egy ilyen 'kiképző központ' is jól jár, s folytathatja az újabb fiatalok beépítését is)

Link to comment
Share on other sites

érdekel rudolf mit fog itt bűvészkedni tavasszal. az a nyilatkozat a részéről elég kamu szagú. gerinctelen féreg ez van. Oláht nagyon sajnálom azt gondoltam tavasszal vissza nyeri régi formáját, de nem baj rudi nyáron elmegy a sunyiba helyére meg jöhet vissza topp formában. Halmosit én is sajnálom, de szerintem ő már itt nem lett volna kezdő. vagyis bízom abban hogy Cicó végre tényleg kitesz magáért mert így csak álom a külföld neki...

Link to comment
Share on other sites

Látszólag szent a béke a DVSC és Rudolf Gergely között, a felek egyetértenek abban, hogy mindegyikük számára kedvező megoldás született a támadó eligazolásának ügyében. A csatár menedzsere, Filipovics Vladan azonban nem így látja a helyzetet...

Amit a Nemzeti Sport már szombaton hírül adott, a DVSC és Rudolf Gergely hétfőn megerősítette: a támadó a nyártól a Genoában folytatja, addig pedig a Lokiban futballozik.

A felek nyilatkozataikban úgy vélekednek a klubváltásról, hogy a legjobb megoldás született – azonban a harmadik szereplő, az átejtett menedzser nem így látja.

 

„Hogy Rudolf Gergely a DVSC érdekét tartotta szem előtt, nevetséges – fogalmazott Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak. – Tudom, és Debrecenben is sokan tudják, hogy egyáltalán nem érdekelte a klub sorsa. Több mint egy esztendeje igyekszem segíteni a pályafutását, kizárólagos szerződést kötöttünk, ezután ő egy külföldi irodával, a tudtom és az engedélyem nélkül egyezett meg a Genoával."

 

„Nyolc éve dolgozom ebben a szakmában, ilyesmi még nem fordult elő velem. Amikor Rudolf Gergellyel beszéltem, közölte velem, hogy ne idegeskedjek, kifizet... De ez az ügy már nem csupán a pénzről szól nálam! Ezért megteszem a szükséges jogi lépéseket a futballista, az őt Genovába közvetítő cég és az ottani klub ellen is, mivel olaszországi partneremmel bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani, hogy először mi ajánlottuk a Genoa figyelmébe. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a FIFA nemcsak kártérítésre kötelezi majd a támadót, hanem el is tiltja" – tette hozzá a játékosügynök.

 

Szerintem a FIFA nem fogja eltiltani Rudolfot, de én szerintem megérdemelné.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...

Barcások örülhetnek:

David Villa: Valencia-->Barcelona - 42 millió euro

Cesc Fabregas még nem 100%, hanem inkább 90%, annyi biztos hogy ez az ügylet már nem a játékoson fog múlni, hanem a 2 klub hogyan tud megállapodni, ugyanis Fábregas menni akar mindenképpen.

Link to comment
Share on other sites

Villa érkezésével már végképp biztosra vehető Henry távozása, de érdekes lesz, hogy két klasszis befejezőcsatár, Villa és Ibrahimovic hogyan fér majd be együtt a kezdőcsapatba, és akkor ott van még Pedro is. De hasonló a helyzet a középpályán is, Fabregas szerződtetésétől sincsenek már messze (szerintem még a világbajnokság előtt eredmény születik ezügyben), de Xavi és Iniesta helye is biztos, és kétlem, hogy Guardiola védekező szerepkörű játékos (tehát Touré, Keita, vagy Busquets) nélkül küldené pályára a csapatot. :huh:

 

Egyébként szerintem ez az átigazolási időszak jóval "nyugalmasabb" lesz, mint a tavalyi volt, egyrészt mert a nyár első fele a világbajnokságról fog szólni, másrészt nem várható akkora költekezés a Real részéről, mint egy éve, azok után, hogy a Manchester City lemaradt a BL-ről, az ő részükről sem számithatunk az eddigieknél nagyobb vételekről, stb. De unatkozni most sem fogunk. :)

Link to comment
Share on other sites

Kíváncsi leszek, hogy az MU háza táján mekkora lesz a játékos mozgás. Foster már a Birminghamé, reméljük Berbatov is elmegy és, hogy jönni fog egy jó csatár. :)

Fostert talán nem kellett volna elengedni (legfeljebb kölcsönbe), bár ha Van der Sar netán megsérül, Kuszcsakban bizhatunk, mert amikor az előző szezonban be kellett állnia, ő is kimondottan jól teljesitett. Fosternek sok sikert a Birmingham-ben. ;)

Link to comment
Share on other sites

Bayernesek örülhetnek. Franck Ribéry úgy tűnik 2015- ig meghosszabítja szerződését. Úgy látszik pénz beszél, ugyanis évi 10 millió euro-t fog keresni, ennyit még soha senki nem kapott a bundesligaban. Előzetes hírek szerint, már 50 %- on áll a Real Diarra párosának átigazolása is.

 

Más:

A Daily Express értesülései szerint a Barcelona hamarosan 80 millió fontos ajánlatot tesz a Manchester Unitednek Wayne Rooneyért.
A katalán klubnál a jövő hónapban tartanak elnökválasztást, a jelenlegi presidente, Joan Laporta és Sandro Rossell közül választhatnak majd az illetékesek. Nem meglepő, hogy szóba került Rooney neve a klubnál, hiszen ilyenkor a jelöltek legtöbbször egy nagynevű játékos megszerzésével kampányolnak.

A Barcelona nyáron szeretné megerősíteni keretét, hogy visszavehesse helyét Európa trónján. Erre idén már nem lesz esélyük, hiszen a Bajnokok Ligája elődöntőjében kiejtette őket az Internazionale.

Angol és spanyol lapértesülések szerint a gránátvörös-kékek mestere, Pep Guardiola egy új támadót is igazolna, és a sérülése előtt elképesztő formában futballozó Rooney az egyik fő célpontja.

A 24 éves sztár jelenleg Ausztriában van, ahol az angol válogatottal együtt készül a nyári világbajnokságra. A Háromoroszlánosok szövetségi kapitánya, Fabio Capello elmondta, játékosai csak a torna után foglalkoznak majd a jövőjükkel.

 

Nehezen tudom elképzelni, hogy Rooney távozna, hiszen nekik is az a céljuk mint a Barcanak: Újra Európa trónjára állni.

Link to comment
Share on other sites

Egyetértek. Ez egy vicc, ez a híresztelés még az angol lapoktól is durva. :)

 

Maruan Samah hivatalosan is az Arsenal játékosa.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
A Barca hivatalos ajánlatot tett Fabregasért

 

Cesc Fabregas egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Barcelonába igazoljon. A katalánok ugyanis nem tétlenkedtek, az átigazolási időszak első napján hivatalos ajánlatot tettek az Arsenalnak a játékosért.

 

0602fabregas540.jpg

Fabregas (pirosban) a nyártól a Barca játékosa lehet

A Barcelona hivatalos honlapjának beszámolója szerint a katalán klub tegnap hivatalos, írásos ajánlatot tett az Arsenalnak Cesc Fabregasért. Erről Joan Oliver, a Barca általános igazgatója számolt be.

 

"Az egész világ tudja, hogy Cesc a Barcelonában akar futballozni, és azt is tudja mindenki, hogy mi is azt akarjuk, hogy nálunk folytassa, de van egy harmadik fél is, akinek köze van az ügyhöz, és ez az Arsenal. Június elsején megkezdődött az átigazolási időszak. Eddig csak nem hivatalos érdeklődésről lehetett szó, de most már konkrét, hivatalos ajánlatokat kell tenni. Éppen ezért tegnap hivatalos, komoly, írott ajánlatot tettünk az Arsenalnak" - mondta Joan Oliver. Rafael Yuste, a Barcelona sportszakmai alelnöke is nyilatkozott Fabregasról a klub hivatalos honlapján. A szakember jó esélyt lát arra, hogy az Arsenal eladja a spanyol játékost a katalánoknak.

 

"Bízom benne, hogy a lehető leghamarabb a Barcelonához tud igazolni. Optimista vagyok, és mindenki tárt karokkal fogadná őt itt. Nem rohanunk a megszerzésével, de nem is szeretnénk pazarolni az időt. A labda most már az Arsenal térfelén pattog, és mivel kiváló a kapcsolatunk az angol klubbal, így nem aggódom" - jelentette ki Rafael Yuste, akit Zlatan Ibrahimovic sorsáról is kérdezték.

 

"Semmi gond nincsen Ibrával. Nagyon kedveljük őt, és arra számítok, hogy hosszú évekig marad Barcelonában, és továbbra is termeli a gólokat, ahogy az elmúlt szezonban is tette. Mást nem tudok ebben az ügyben mondani, csak annyit, hogy nagyon elégedettek vagyunk Ibrahimoviccsal" - tette hozzá Yuste.

 

Az Arsenal visszautasította a Barca ajánlatát

 

Az Arsenal hivatalos honlapján közleményt bocsátott ki, amelyben kijelenti, nem fogadja el a Barcelona ajánlatát Cesc Fabregasért, és a jövőben nem kíván tárgyalni a futballista eladásáról.

 

"Az Arsenal kapitányát, Cesc Fabregast 2015-ig szerződés köti a klubhoz, és a jövőbeli terveink része. Tegnap hivatalos ajánlatot kaptunk a Barcelonától, amelyet azonnal visszautasítottunk, és tudattuk a spanyol klubbal, hogy nem akarunk megválni Cesctől. A tisztánlátás végett tudatjuk, hogy nem megyünk bele tárgyalásokba a játékosról. A Barcelona korábban nyilvános közzétette, hogy tiszteletben tartja majd a döntésünket. Bízunk benne, hogy betartják a szavukat" - olvasható az Arsenal közleményében.

Link to comment
Share on other sites

Határozott nemmel felelt a Barcelona kedd esti ajánlatára Cesc Fabregasért az Arsenal, amit a londoni egyesület a hivatalos honlapján jelzett a mai nap folyamán. Az Arsenal elismeri, hogy a Barça ajánlatott tett Fabregasért, de rögtön elárulja, hogy el is utasítja azt, méghozzá azért, mert nem kívánja eladni a játékost.

 

Az Arsenal elutasította a Barcelona első hivatalos, Cesc Fabregasért tett ajánlatát. Amint arról korábban beszámoltunk, a Barça vezetői megerősítették, hogy írásbeli ajánlatot juttattak el az Arsenalhoz Cesc Fabregas megszerzéséért, és több hírforrás úgy vélte, a megegyezés nem lesz nehéz és hosszú procedúra.

 

Nos, az Arsenal ehhez nem kíván asszisztálni, és a Barcelona első megkeresését azonnal elutasította az általa kiadott közleményben, melyet a saját hivatalos honlapján adott ki a mai, szerdai nap folyamán. A közlemény teljes egészében a következőket tartalmazza.

 

?Az Arsenal kapitányát, Cesc Fabregast jelenleg 2015-ig szerződés köti a klubhoz. Nagyra becsült játékos, aki része a terveinknek.

 

Nyomon követtük az elmúlt napokban napvilágra kerülő spekulációkat, melyek szerint Fabregas elhagyja az Arsenalt, ám mivel eddig semmiféle hivatalos megkeresés nem volt iránta, csupán két informális beszélgetés, melyben világosan leszögeztük, hogy nem áll szándékunkban eladni őt, nem kommentáltuk az ügyet hivatalosan. Tegnap este azonban a Barcelonától kaptunk egy ajánlatot Cescért, a válaszunk pedig az, hogy nem akarunk megválni a középpályástól.

 

A félreértések elkerülése végett tisztázzuk: nem fogunk semmiféle javaslatot tenni a Barçának az összeggel kapcsolatosan, és nem fogunk belemenni semmiféle tárgyalásba sem. A Barcelona korábban már elmondta, hogy tisztelni fogják az álláspontunkat, reméljük, be is tartják a szavukat" - áll a londoni együttes hivatalos honlapján, a 'www.arsenal.com'-on a közlemény.

 

FORRÁS: eurobarca.hu

Link to comment
Share on other sites

VB után úgy is elfogadják az ajánlatot. Nem tudják tovább ott tartani.....

 

Egyébként nem igazán pörögnek az események. Elvileg a VB előtt szeretné minden csapat lezárni a keretét, de még tudomásom szerint nem sok klubváltás volt.

Link to comment
Share on other sites

Adriano immár az AS Roma játékosa

 

Adriano ma délután aláírta három évre szóló szerződését az AS Románál. Bár a fővárosi klub hivatalos honlapja még nem számolt be az ügyletről, a klub ügyvédje megerősítette az átigazolás hírét.

0608adriano540.jpg

Adriano a Flamengo után a Románál folytatja

Eldőlt, hogy Adriano visszatér Olaszországba, ráadásul nem csak itáliai házába költözik vissza, hanem a következő idénytől ismét a Serie A-ban futballozik majd.

 

Az AS Roma három évre szóló szerződést kötött a Flamengo támadójával, aki a hírek szerint nettó három millió eurót keres majd évente. "Minden el van intézve, minden a legnagyobb rendben történt. Fantasztikus játékos érkezett" - mondta a római klub jogi képviselője.

 

Adriano egyébként tegnap érkezett meg az olasz fővárosba, ma pedig orvosi vizsgálaton vett részt, amely három órán át tartott, és a Corriere dello Sport beszámolója szerint az volt a fő kérdés, hogy a csatár súlya megfelelő-e.

 

A brazil futballista délután aztán Rosella Sensi, az AS Roma elnökasszonya társaságában aláírta megállapodását, majd holnap délután öt órakor mutatják be hivatalosan a klubnál.

 

Adriano korábban a rivális Inter játékosa volt, ahonnan furcsa körülmények között távozott. A támadóról többször is alkoholproblémák miatt írtak az újságok, a legutóbb pedig két fotó miatt került a lapok címlapjára, amelyeken fegyverrel, illetve egy bűnbanda jelét mutatva feszített.

Link to comment
Share on other sites

Benítez a triplázó Inter új vezetőedzője

 

Massimo Moratti, az Inter elnöke a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy megállapodott Rafa Benítezzel, akit hamarosan bemutatnak a milánói együttes új vezetőedzőjeként. A spanyol szakember a Real Madridhoz szerződő José Mourinhót váltja a kispadon.

 

540benitez0608.gif

Benítez az Inter új edzője

Már napok óta sejteni lehetett, hogy Rafa Benítez lesz az Inter új vezetőedzője, és kedd este Massimo Moratti, a milánói klub elnöke a fekete-kékek hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott a spanyol mesterrel, és már csak a papírok aláírása van hátra.

 

"Megegyeztünk egymással Rafa Benítezzel. Az utolsó részletekről is egyeztettünk, amelyek már nem voltak olyan lényegesek. Holnap döntjük el, hogy mikor mutatjuk be az új vezetőedzőt a sajtó képviselőinek. Már csak a papírok aláírása hiányzik" - mondta Moratti az Inter hivatalos honlapjának. Moratti hozzátette, Benítez még nem érkezett meg Olaszországba, és csak a hivatalos bemutatására utazik majd Milánóba.

 

A Liverpoolt elhagyó szakember José Mourinhót váltja az ebben a szezonban mindent (Serie A, Olasz Kupa, Bajnokok Ligája) megnyerő csapatnál, aki a Real Madridot irányítja a nyártól.

 

Moratti egyébként már a hétvégén elismerte, hogy örülne, ha Benítez lenne az Inter új vezetőedzője. Egyes hírek szerint Benítez évi tízmillió eurós fizetést kért a milánóiak első emberétől, aki azonban csak 5.5-6 millió eurót akart adni. Úgy tűnik, hogy sikerült közös nevezőre jutnia a feleknek.

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Ballack is megerősítette: visszatér Leverkusenbe

 

Michael Ballack korábbi együttesében, a Bayer Leverkusenben folytatja pályafutását. A német középpályás két évre szóló szerződést köt a "gyógyszergyáriakkal".

 

540ballack0625.jpg

Ballack felépülése után a Leverkusenben folytathatja

Michael Ballack - aki sérülése miatt lemaradt a dél-afrikai világbajnokságról - szerződése lejárt a Chelsea-nél, és a londoni klub nem kívánta meghosszabbítani a kontraktust.

 

A német válogatott középpályás iránt korábban a Schalke és a VfL Wolfsburg is érdeklődött, de végül úgy döntött, hogy korábbi csapatában, a Bayer Leverkusenben folytatja pályafutását.

 

"Még tárgyalunk, nem egyeztünk meg minden részletben - nyilatkozta péntek délelőtt a Leverkusen részéről Meinolf Sprink médiaigazgató. - Nem tudni, hogy még ma egymás tenyerébe csapunk-e. A részletekben nem sikerült még egyezségre jutnunk."

 

Délutánra azonban kiderült, hogy a felek mindenben megegyeztek, és maga Michael Ballack kommentálta a klubváltást. "A Bayer Leverkusenhez igazolásommal bezárul a kör. Nagyon szép és sikeres időszakot töltöttem a klubnál, amelyre nagyon szívesen emlékszem vissza. Ez csak megerősített a döntésemben" - nyilatkozta a középpályás délután.

 

A 33 éves középpályás két évre szóló szerződést kötött korábbi klubjával, ahol 1999 és 2002 között futballozott.

Link to comment
Share on other sites

Di María José Mourinho első fogása a Realnál

 

A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette a Benfica argentin válogatott játékosának, Ángel Di Maríának szerződtetését. A támadó középpályás hatéves kontraktust írt alá a fővárosi együttessel.

Untitled-1.jpg

A Real hivatalos honlapján jelentette be Di María érkezését

A Real Madrid hivatalos honlapján jelentette be az új vezetőedző, José Mourinho első nyári igazolását, az argentin válogatottal a dél-afrikai világbajnokságon szereplő 22 éves Ángel Di María szerződtetését.

 

A Benficától érkező szélső hat évre írt alá a királyi gárdához, és a hírek szerint 25 millió eurót fizetnek érte.

 

A hatalmas tehetségnek tartott Di María a legutóbbi idényben 26 bajnokin öt góllal és 12 gólpasszal járult hozzá a Benfica bajnoki címéhez, az Európa-ligában 12 meccsen háromszor volt eredményes és hat gólpasszt jegyzett. A dél-afrikai világbajnokságon eddig négy meccs jutott neki, de sem gól, sem gólpassz nem fűződik a nevéhez.

 

Di María tagja volt a 2007-ben U20-as világbajnokságot, 2008-ban pedig olimpiát nyerő argentin válogatottnak.

Palermói duóval erősít a Tottenham Hotspur

 

A dán Simon Kjaerrel és az uruguayi Edinson Cavanival erősít az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur együttese.

 

Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke elmondta, az angolok 35 millió eurót ajánlottak a párosért, és ezt nem tudták visszautasítani.

Link to comment
Share on other sites

David Silva a Manchester Cityben folytatja

 

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester City szerda délben bejelentette: megegyezett a Valenciával David Silva szerződtetéséről. A manchesteri klubbal négyéves együttműködésben megállapodó spanyol válogatott játékos azt követően vesz részt orvosi vizsgálaton és írja alá szerződését, hogy visszatért a Dél-Afrikában zajló világbajnokságról.

 

davidsilva540.jpg

Silva a váltás mellett döntött, az idén is erősödik a City

Spanyol források 30-35 millió euró körülire teszik David Silva vételárát.

 

"Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a Valenciának, hűséges szurkolóinak, klubtársaimnak és a stábnak - idézi a Manchester City honlapja a játékost, aki egyelőre a spanyol válogatott világbajnoki szereplésére összpontosít, ezért e rövid megszólaláson kívül nem kívánja részletesen kommentálni a váltást. - Élveztem a csapatnál töltött hat évet, ott faragtak belőlem futballistát, mindig jó szívvel emlékszem vissza azokra az időkre. Az időpont azonban megfelelő arra, hogy új kihívással nézzek szembe, és örömmel tölt el, hogy ezt Angliában, a Manchester Citynél tehetem. A világ egyik legjobb bajnokságának tartom a Premier League-et, s minden vágyam az, hogy a Cityvel trófeákat nyerjek."

 

Roberto Mancini, a City menedzsere nem titkolta elégedettségét, hogy Európa egyik legjobb középpályása immár az ő csapatának egyik legfontosabb játékosa lesz.

 

"David szerződtetésével megüzentük a világnak, hogy képesek vagyunk a világ legjobb futballistáit idehozni, s célba vehetjük a Premier League bajnoki címét. Ha a futballisták látják, mi történik csapatunknál, milyen ambiciózus építkezésben vagyunk, akkor valószínűleg minél többen részesei akarnak lenni a folyamatnak" - érzékeltette az igazolás szimbolikus jelentőségét Mancini, reményét fejezve ki, hogy új játékosa sikeres világbajnoki szereplés élményével érkezik majd Manchesterbe.

 

Silva eddigi klubja, a spanyol bajnokság harmadik helyén végző és ezáltal a Bajnokok Ligája-indulást kivívó Valencia néhány héttel ezelőtt másik kulcsjátékosát, David Villát is eladta; a csatár a Barcelonában folytatja pályafutását.

Luca Toni Rudolf Gergely csapattársa lesz

 

A Genoa hivatalos honlapján jelentette be, hogy Luca Toni a klubnál folytatja pályafutását. Az olasz csapat elnöke elmondta: a hivatalos bemutatásra csütörtök délután kerül sor.

 

540REU_954272.jpg

Toni marad Olaszországban, a Genoánál folytatja

A Genoa újabb csatárt szerződtetett. Miután lejárt szerződése a Bayern Münchennél, Luca Toni a genovai klubnál folytatja pályafutását.

 

A hírt a klub elnöke, Enrico Preziosi jelentette be a csapat hivatalos honlapján, s elmondta, hogy a játékos bemutatására csütörtökön kerül sor.

 

Toni a legutóbbi fél évet az AS Románál töltötte kölcsönben. Tulajdonjogát a Bayern München birtokolta, amelynél azonban pont a mai napon jár le a szerződése.

 

Toni három évvel ezelőtt szerződött a bajorokhoz, akiknél két és fél szezon alatt 60 bajnokin 38-szor volt eredményes, ám Louis van Gaal nem tartott igényt a futballistára, aki az előző fél idényt a Románál töltötte kölcsönben.

Link to comment
Share on other sites

Részben egyetértek veled. Tévez nem járt rosszul azzal, hogy a City-be igazolt, elvégre a szezon egészében jó formában játszott, termelte a gólokat, stb., Silva viszont szerintem se illik ebbe a csapatba, neki a Realba vagy a Barcába kellett volna szerződnie, és én sem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb hasonló sorsra juthat, mint Robinho... (nem lepne meg, ha már télen vissza akarna menni Spanyolországba).

Link to comment
Share on other sites

Yaya Touré ötéves szerződést kötött a Man. Cityvel

 

A hét elején a Barcelona labdarúgócsapata már bejelentette, hogy elefántcsontparti középpályása, Yaya Touré elhagyja a klubot. A 27 éves futballista a várakozásoknak megfelelően a Manchester Cityhez szerződött.

 

540toure.jpg

 

Az FC Barcelona már hétfői közleményében bejelentette, hogy az egyes hírek szerint az Egyesült Államokba tartó Thierry Henry mellett az elefántcsontparti Yaya Touré is elhagyja a csapatot. Angol források már ekkor biztosra vették, hogy a középpályás csatlakozik bátyja csapatához, a Manchester Cityhez.

 

A City vezetői ma a klub hivatalos honlapján jelentették be a 27 éves labdarúgó szerződtetését. Az üzlet pénzügyi részleteit nem közölték, de egyes hírek szerint a vételára elérheti a 27 millió fontot.

 

?Boldog vagyok, hogy Yaya csatlakozik hozzánk, mert ő egy nagyszerű játékos" kezdte a City hivatalos honlapjának adott nyilatkozatát a csapat menedzsere, Roberto Mancini, miután bejelentették a középpályás szerződtetését.

 

Mindenki tudja, hogy már régóta tárgyalunk a megszerzéséről, így nagy öröm őt Manchesterben üdvözölni. A Barcelonában évekig a legmagasabb szinten futballozott, az ő tapasztalata és képességei nagyon sokan fognak jelenteni nekünk a következő szezonban" tette hozzá Mancini.

 

A világbajnokságtól az elefántcsontparti válogatottal a csoportkör után búcsúzó Yaya Touré ezen a héten már a második új szerzeménye a Citynek, korábban a spanyol David Silva megszerzését jelentették be a vezetők.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...