Jump to content
PirateClub.hu

A nagy futball átigazolások téma


vassadi
 Share

Recommended Posts

Dzsudzsák Balázs kérői között lehet az Arsenal

 

Angol források szerint hétvégi teljesítményével a londoni Arsenal érdeklődését is felkeltette a PSV magyar középpályása, Dzsudzsák Balázs. A futballista menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, ő is hallott a pletykákról, de ezeket sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy a középpályás elsősorban a PSV-vel képzeli el a jövőjét.

 

Dudi540_0818.jpg

Dzsudzsák Balázst (jobbra) hírbe hozták az Arsenallal

"Hozzám is eljutottak az Angliából származó pletykák, miszerint Dzsudzsák iránt érdeklődik az Arsenal,de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom" – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak adott nyilatkozatát a futballista ügyeit képviselő menedzseriroda részéről Vörösbaranyi József. "Balázs valóban fantasztikus teljesítményt nyújtott hétvégén az Ajax ellen, két gólt lőtt és gólpasszt is jegyzett. Produkciójával alighanem több európai csapat figyelmét is felkeltette, ezért könnyen elképzelhető, hogy több ajánlatot is kap majd érte a PSV, és akár az Arsenal is az érdeklődők között lehet. Én azonban erről részleteket nem tudok, mert ez a holland csapat belügye" – folytatta a menedzser.

 

Vörösbaranyi József kihangsúlyozta: nem keres új klubot Dzsudzsák Balázsnak, mert a középpályásnak van csapata, jól érzi magát az eindhoveni klubnál, és nincs oka a váltásra.

 

A játékosügynök hozzátette, természetesen nagy megtiszteltetés, hogy egyáltalán szóba hozták az Arsenallal Balázst, de egyelőre nem aktuális klubcseréről beszélni, hiszen a középpályást 2012-ig szerződés köti a PSV-hez.

Szalai a spanyol másodosztályban folytathatja kölcsönben

 

Az As spanyol lap legfrissebb információi szerint egyre biztosabb, hogy Szalai Ádám, a Real Madrid alkalmazásában lévő magyar csatár a másodosztályú Cartagena együttesében folytatja pályafutását.

 

A 21 éves játékos klubja és az elmúlt napokban iránta érdeklődő portugál Braga között megszakadtak a tárgyalások, így a játékossal már korábban is hírbe hozott Cartagena lehet végül a nyerő, amely az As szerint kölcsönben szerezheti meg Szalait.

Szotiriosz Kirjakosz a Liverpoolhoz szerződik

A Liverpool labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Szotiriosz Kirjakosz - erről a görög védő számolt be saját hivatalos honlapján. A 30 éves futballista jelenleg az AEK Athén tagja. A 49-szeres válogatott Kirjakosz szerdán utazik orvosi vizsgálatra a szigetországba.

 

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 440
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Ha van esze, akkor nem igazol oda. Helyén ott van Arshavin és Nasri, akik sokkal jobbak. Neki inkább egy olasz csapatba, pl. a Romaba kellene igazolnia. Szerintem ő pontosan oda való játékos.

Link to comment
Share on other sites

Dzsudzsákot valahogy nem tudnám elképzelni egy olasz csapatban. :) Neki különben is saját bevallása szerint a spanyol bajnokság az álma, szerintem a játékstílusához is jobban illik a spanyol foci. De szerintem ezt az évet még mindenképpen a PSV-ben kellene eltöltenie (és szerintem ez így is lesz), ha olyan formában tud játszani, mint a tavalyi szezonban Huub Stevens leváltását követően (és ha még olyan parádéi is lesznek, mint legutóbb az Ajax ellen :) ), akkor még (el)ismertebb játékos lehet belőle, illetve logikus, hogy megnő az ára és ezzel együtt az érdeklődés is iránta, még több csapatból választhat majd.

 

Szalaihoz annyit, hogy ha a jövőben szeretne valamit a Real-nál (is) elérni (első gondolom a bemutatkozás a nagycsapatban), akkor továbbra is spanyol közegben kellene maradnia, a legjobb szerintem az lenne neki, ha egy olyan spanyol másodosztályú csapathoz kerülne kölcsönbe, ami az előttünk álló szezonban a feljutásért fog harcolni, és persze ahol megfelelő játéklehetőséghez is jut (ezzel most nem azt mondom, hogy stabil kezdőembernek kell lennie). Bár aki kitalálja, hogy Spanyolországban ki fog feljutni, illetve ki fog a feljutásért harcolni... :)

Link to comment
Share on other sites

Dzsudzsák illene is a spanyol fociba, de ott kicsivel technikásabb labdarúgók vannak. Szóval azért írtam az olaszt.

 

Szalai nem fog a nagycsapatban játszani, oda inkább csak a spanyolok jutnak el - Bueno, Velayos és társai. Egy Osasunaba beférne, de a Madrid már sok neki.

Link to comment
Share on other sites

Ez az ügy teljesen olyan mint a Huszti ügye. Hannoverben kezdő volt, gólokat rúgott, szerették a szurkolók. Erre ő elmegy a Zenitbe, ami szerintem egy nem olyan jó csapat egyszer megnyerte az Uefa-kupát és ennyi. Ott nem is kezdő, nem is ismerik azt a nevet hogy Huszti. Csak a pénz miatt ment oda. Ha Balázsnak van egy kicsi esze, marad ott, ahol van.

Link to comment
Share on other sites

Szalai hosszabbított a Real Madriddal

 

Újabb egy évvel meghosszabbította 2010-ben lejáró szerződését Szalai Ádám, a Real Madrid labdarúgócsapatának magyar játékosa. Ennek ellenére nem biztos, hogy a válogatottban is bemutatkozott támadó a királyi gárdában szerepel majd, lehet, hogy kölcsönadják.

 

Szalcsi540_0819.jpg

Szalai Ádám új szerződése 2011 nyaráig szól

Többhetes tárgyalássorozat végére ért a Real Madrid labdarúgócsapata és Szalai Ádám menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály. A felek megegyezésre jutottak, így a válogatott támadó újabb egy évvel meghosszabbította 2010 nyarán lejáró szerződését.

 

Ifjabb Laczkó Mihály, akinek munkáját kiválóan segítette Frank György, remek feltételeket harcolt ki a magyar futballistának. A királyi gárda nemcsak a következő szezontól emeli játékosa fizetését, hanem már a mostanitól.

 

Hogy a Real Madridnál is komolyan figyelembe veszik a fiatal tehetséget, azt az is jelzi, hogy a szerződés aláírásánál jelen volt Miguel Pardeza sportigazgató és Jorge Valdano általános igazgató is.

 

A magyar játékosért egyébként több ajánlat is befutott, de a Real vezetői elmondták, Szalai jóval többet ér annál, mint amennyit ajánlottak érte. Legutóbb a Braga szerette volna soraiban tudni, ám a királyi gárda kevesellte a másfél millió eurós összeget.

 

Ifjabb Laczkó Mihály arról egyelőre nem tudott beszámolni, hogy mi a Real szándéka Szalaival. Elképzelhető a kölcsönadás (bár a menedzser hangsúlyozta, ő egyetlen csapattal sem tárgyalt), de az is, hogy marad a Castillában. Arra mindenesetre még kevés az esély, hogy felvigyék az első csapathoz.

Link to comment
Share on other sites

Wesley Sneijdernek távoznia kell a Realtól

 

A Marca című lap beszámolója szerint a Real Madrid szakmai stábja hivatalosan is közölte a holland Wesley Sneijderrel, hogy nem tartanak rá igényt a következő szezonban. Eközben olasz sajtóhírek szerint a spanyol klub már megegyezett az Interrel a középpályás átigazolásáról.

 

540.jpg

Sneijder többet nem rúghat labdába a Realban

Sneijder távozása régóta nyílt titok, hiszen korábban már közölték a Real Madrid vezetői, hogy Arjen Robbenen kívül egyetlen hollandra sem tartanak igényt (Sneijder és Robben mellett Rafael van der Vaart, Ruud van Nistelrooy és Royston Drenthe alkotja most még a németalföldi légiót), de Wesley Sneijderrel csak tegnap tudatta hivatalosan a döntést Manuel Pellegrini vezetőedző és Jorge Valdano általános igazgató.

 

A játékost már az esti barátságos mérkőzésre sem nevezték, amelyet a német Borussia Dortmund ellen játszott a spanyol gárda (a Real 5-0-ra győzött).

 

Sneijder iránt a hírek szerint jó ideje érdeklődik az olasz bajnok Inter, de a futballista eddig nem hajlott arra, hogy Milánóba szerződjön.

 

Az olasz La Gazzetta dello Sport azonban úgy értesült, hogy csak idő kérdése, mikor jön létre a megállapodás a felek között, mert a két klub az átigazolás lényegi kérdéseiben már megegyezett - Sneijder 15 millió euróért válthat csapatot.

 

Most, hogy a Realnál egyértelművé tették a holland számára, nincs jövője a spanyol fővárosban, talán vele is könnyebb lesz egyezségre jutni.

 

A madridi Marca értesülése szerint a középpályást 2013-ig szerződtetné az Inter, és idényenként 4 millió eurós fizetést garantálnának neki az olaszok.

Link to comment
Share on other sites

David Moyes, az Everton menedzsere elfogadta a távozni kívánó védőért tett 24 millió fontos ajánlatot.

 

 

Lescott hétfőn aláírhat a Man. Cityhez

 

A Sky Sport értesülései szerint az Everton elfogadta a Manchester City 24 millió fontos ajánlatát, így Joleon Lescott a manchesteri klubhoz igazolhat. A válogatott védő hétfőn írhatja alá a szerződését új klubjánál.

 

540.jpg

Lescott (jobbról a második) nem kívánatos lett az Evertonnál (Fotó: Action Images)

 

Már a levegőben lógott, hogy bejelentsék a hírt, mivel Lescott és csapata viszonya alaposan megromlott az utóbbi időben, ezért David Moyes menedzser kitetteőt az Everton keretéből.

 

Moyesnek nem tetszett sem az, ahogy a Manchester City megpróbálta megszerezni Lescottot, sem az, ahogyan erre a játékos reagált.

 

„Nehéz helyzetben voltunk, mivel Joleon hozzáállása finoman fogalmazva sem volt megfelelő, ezért került ki a keretből – nyilatkozta Moyes nemrég a The Daily Telegraphnak. – Nyilvánvalóan szerettük volna megtartani, de ha egy játékos így viselkedik, akkor nem marad más választás, mint megszabadulni tőle.”

 

A 24 millió fontos üzletet hétfőn üthetik nyélbe, amikor Lescott aláírja szerződését a Cityhez.

Link to comment
Share on other sites

Na ezzel elég erős lett a City. Egy ilyen kerettel szerintem nem kihívás a dobogó sem. A támadósor pedig EU szintem is kiemelkedő. Kérdés, hogy a sokak által leírt Arsenal lesz -e az 5. vagy egy másik csapat.

Link to comment
Share on other sites

Az AEK Athénnak adta kölcsön Németh Krisztiánt a Liverpool

Dátum: 2009-08-25 13:11:44

 

nemethk.jpg

 

 

Egy évig kölcsönben futballozik a Liverpool keretének két magyar tagja: az már korábban eldőlt, hogy Simon Attila a spanyol másodosztályú Cordoba játékosa lesz, míg Németh Krisztián kedden a görög AEK Athénnal kötött szerződést.

 

Simon Attila ügyében már korábban megállapodás született, őt hétfőn mutatták be új klubja, a spanyol másodosztályban szereplő Cordoba vezetői, és a hírek szerint akár a Betis elleni, hét végi idegenbeli mérkőzésen pályára is léphet.

 

Kedden eldőlt az is, hogy Németh Krisztián sem marad a Liverpool keretében: őt az AEK Athénnak adták kölcsön. A két klub már korábban egyeztetett, kedden pedig Németh is beleegyezett abba, hogy a görög fővárosban folytassa pályafutását. A kitérő egyelőre egy évre szól, az angol sztárcsapat ugyanis csak kölcsönadta a két tehetséges magyar futballistáját.

 

MR Online

Remélem most nem törik el semmije a srácnak és beverekedi magát erre az egy évben az AEK kezdőcsapatába. Ahogy néztem a görög klub honlapján a keretet, Krisztián eddigi teljesítménye alapján simán a legjobb! Az edzőtől függ, hogy milyen rendszeresen fogja játszatni a fiatal labdarúgót. :)

Link to comment
Share on other sites

Kész.. eldőlt!

 

Robben elhagyta a Real Madridot

2009.08.28.

 

A holland szélső a Bayern Münchenbe igazolt.

 

Elfogadta a Bayern München ajánlatát Arjen Robben. A holland szélső helyzete a Real Madridnál Cristiano Ronaldo és Kaká érkezése után vált labilissá.

 

Robben iránt a Tottenham és a Manchester United is érdeklődött, ám végül a bajorok 25 millió eurós ajánlata győzött.

 

A Bayern lehetőség szerint már a szombat esti Wolfsburg elleni rangadón megpróbálja játszatni a 25 éves szélsőt.

 

http://www.fcbayern.t-home.de/en/news/news/2009/20542.php?fcb_sid=44a51c9a1c2cca7cd464919de8745155

 

 

Bayern München: Hoeness szerint Robben már játszik a Wolfsburg ellen

 

Egyre valószínűbb, hogy a Bundesligában szereplő Bayern München csapatában folytatja pályafutását Arjen Robben, a Real Madrid holland válogatott szélsője.

 

Uli Hoeness, a müncheni klub menedzsere elmondta, minden akadály elhárult a klubváltás elől.

 

„Megegyeztünk a Real Madriddal. Ha minden rendben lesz, Robben nálunk folytatja, és reméljük, hogy szombaton, a Wolfsburg ellen már pályára is lép" - mondta Hoeness.

 

A hivatalos bejelentés még várat magára, sajtóinformációk szerint 25 millió euróért vált klubot a holland.

 

 

 

Robben a Bayernnél!

 

2009. augusztus 27.

 

A Real Madridnál eladólistára tett hollandot a Manchester United és a Liverpool is meg akarta szerezni

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése

 

A spanyol közszolgálati rádió értesülései szerint Münchenbe utazott Arjen Robben, a Real Madrid holland válogatott szélsője.

Robben

 

Az RNE úgy tudja: a futballista orvosi vizsgálaton vesz részt, s elképzelhető, hogy megállapodik a Bayern vezetőségével, sőt, akár már a szerződését is aláírhatja. A 25 esztendős Robbent az előzetes becslések szerint nagyságrendileg 25 millió euróért adhatja el a spanyol sztárcsapat.

 

"Nem szeretnék elmenni Madridból, de a klub azt akarja, hogy távozzak" - nyilatkozta elutazása előtt Robben a Cadena SER rádiónak. "Elsősorban arra kell figyelnem, hogy bármelyik egyesülethez tartozom is, minél többet játszhassak, és a pályán mutathassam meg, mit is tudok valójában."

 

Spanyol és angol lapok csütörtökön arról számoltak be, hogy a Manchester United és az FC Liverpool is szeretné megvásárolni a holland játékost.

Link to comment
Share on other sites

Hát, azért benne van a potenciál, ott jó eséllyel kezdő is lesz, nem úgy mint az angol élvonalban pl. S mindezek mellett egy félelmetes szurkolótábor kíséretében érezhet rá még jobban a focira, a képességeire! Szerintem kifejezetten jó döntés, h. egy ilyen jellegű klubnak adták kölcsön. Azért az AEK is vetekszik egy kiesésjelölt angol csapattal... Nem kell annyira túlértékelni mindig az angol bajnokságot :P

Link to comment
Share on other sites

Ez lehet hogy igaz! De nem is kötelező visszamennie oda, mert nem a Liverpool az egyetlen jó csapat Európában.. Nem adták el. Ha lemondtak volna teljesen róla, akkor nem kölcsön adják. A klub hivatalos oldalán, Németh profilján a leírásában össze-vissza dicsérik az angol szakemberek. Ez a befejező mondata az ismertetőnek:

With lethal finishing, great movement and a fine touch, big things are expected of the Hungary hotshot.

Azt hiszem ők jobban tudják nálunk. :happy:

Link to comment
Share on other sites

Az angol foci és a görög foci kicsit sem hasonlítható össze. Igen, erre gondoltam. Szerintem az árát próbálják feljebb pumpálni, majd eladni. Azt hiszem, már 20 éves. Ilyen korban már azért tudni, mi lesz belőle. A fizikuma pedig kicsit sem az angol bajnokságba illik. Egy olasz csapatban, pl. Fiorentinaban megállná a helyét szerintem. Esetleg a PSV-ben, ha Dzsudzsák nagyon ajánlgatná :P

Link to comment
Share on other sites

Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője elmondta, kénytelenek voltak eladni a két holland játékost

 

Hivatalos: Sneijder az Interben folytatja

 

Néhány pillanattal azután, hogy a Bayern München bejelentette, Arjen Robben a német csapatnál folytatja pályafutását, a Real Madrid hivatalos honlapján tette közé, hogy Wesley Sneijder is távozik a spanyol klubtól, és az Interben folytatja pályafutását. Manuel Pellegrini elmondta, két nagyszerű játékos távozott, de a klub kénytelen volt eladni őket.

 

540sneijderAI0828.jpg

Sneijder hivatalosan is az Interé (Fotó: Action Images)

 

Szinte egy időben dőlt el a Real Madrid két holland játékosának sorsa. Péntek kora délután előbb a Bayern München jelentette be hivatalosan Arjen Robben átigazolását, majd a „királyi gárda" tette közzé, hogy Wesley Sneijder az Interben folytatja.

 

A korábbi spanyol lapértesülések szerint az olasz bajnoki címvédő 15+3 millió eurót fizet Sneijderért, aki öt évre szóló szerződést köt a milánói csapattal.

 

A holland középpályás fél millió euróval többet keres majd évente, mint Madridban: eddig fizetése 3.5 millió euró volt, míg az Inter 4 millió eurót utal majd át a számlájára minden idényben.

 

Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott, melyen beszélt a két holland futballista eladásáról is. A mester szerint a klub kénytelen volt elengedni a „két nagyszerű labdarúgót”, mivel túl sok játékos van a keretben.

 

„Tisztában voltunk vele, hogy a klubnak el kell adnia néhány játékost – mondta Pellegrini. – Két nagyszerű futballista távozott, akikre számítottunk, de minden poszton két labdarúgónak van hely, mi pedig nagyon sokan vagyunk."

 

„Soha nem mondtam, hogy a két holland nem eladó – folytatta a tréner. – Beszéltem velük, és elmondtam nekik a szakmai véleményemet a helyzetükről. Örültem volna, ha maradhatnak, de a klubnak gazdasági egyensúlyra kell törekednie. Nem szólhatok semmit, mivel a Madrid teljesítette a kérésemet, hogy minden posztra két játékosom legyen. És nagyszerű futballistáim vannak."

 

Van egy olyan sejtésem, hogy izgalmas lesz még ez a pár nap, ami aug-ból hátra van! :)

 

Az Inter egyébként jól járt vele, összességben jól erősítettek és komolyan számolni kell szerintem a velük! ;)

Link to comment
Share on other sites

jaja ez így van

Krisay: A klub hivatalos honlapján hol fogják azt mondani egy saját játékosról, hogy pl.: "fizikuma teljesen alkalmatlan az első osztályra, technikás játékosnak nem mondható ahogy gólerős csatárnak sem..." - ezzel csak arra akartam utalni, hogy NYILVÁN egy klub honlapján azt fogod olvasni hogy az ő fiataljaik a legtehetségesebbek. Szerintem is csak felviszik az árát aztán eladják.

Link to comment
Share on other sites

Sevcsenko biztosan elhagyja a Chelsea-t

 

A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti bejelentette, hogy Andrij Sevcsenko úgy döntött, hogy elhagyja a londoni klubot. Az ukrán aranylabdást a hírek szerint már meg is kereste egykoricsapata, a Dinamo Kijev.

 

0828seva540.jpg

Sevcsenko (jobbra) távozik Londonból

„Nincs rá mód, hogy Seva állandóan lehetőséghez jusson, úgyhogy úgy döntött, elhagyja csapatot"" - nyilatkozta a nap folyamán Carlo Ancelotti, a Chelsea trénere, aki hozzátette: a lehető legjobb döntést hozta az ukrán támadó.

 

Sevcsenko 2006-ban, több mint 30 millió font ellenében érkezett az AC Milantól, Olaszországban mutatott teljesítményét azonban nem tudta megismételni Angliában.

 

Az előző szezonban az AC Milanban kölcsönben szereplő futballista iránt természetesen vannak már érdeklődők is. A SkySports értesülései szerint Sevcsenko egykori csapata, a Dinamo Kijev is szeretné hazacsábítani a futballistát.

Link to comment
Share on other sites

Grosso Lyonból a Juventushoz szerződik

 

A Sky Sport 24 értesülése szerint a Juventus és a Lyon megegyezett egymással, így Fabio Grosso az átigazolási időszak utolsó napján a torinói csapat játékosa lesz.

 

reu_654131-1540.jpg

Úgy tűnik, Grosso a következő szezonban már a Juventus mezében bűvölheti a labdát

A 31 éves világbajnok balhátvéd helye több mint bizonytalanná vált a Lyon kezdőcsapatában, miután a francia csapat leigazolta Aly Cissokhót a Portótól. A Lyon 4 millió eurót kért Grossóért, akiért a Juve viszont csak 2 milliót akart fizetni. A hírek szerint a felek végül megegyeztek egymással – valószínűsíthető, hogy a két összeg között találkoztak az elképzelések –, így a korábbi Palermo- és Inter-játékos fekete-fehérbe öltözik. Az üzlet létrejöttét a forrás szerint néhány órán belül hivatalosan is bejelentik.

 

Ezzel egyidejűleg a Juventus az ugyancsak védőként bevethető Lorenzo Ariaudót kölcsönadja a Cagliarinak.

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...

Kezdetét vette a januári átigazolási időszak, néhány jelentősebb transzfer már le is bonyolódott az elmúlt napokban: az már korábban is biztos volt, hogy David Beckham a tavalyi szezonhoz hasonlóan ezúttal is kölcsönben a Milan-nál tölti a tavaszi idény első felét, hozzá hasonló módon csapattársa, Landon Donovan márciusig az Everton-t erősíti. Goran Pandev, akinek a szerződése lejárt a Lazio-nál, a várakozásoknak megfelelően az Inter-hez került, valamint egy másik, mostanában sokat rebesgetett hír is igaznak bizonyult, hivatalossá vált ugyanis, hogy Luca Toni a tavaszt kölcsönben az AS Románál tölti.

 

Toni a Roma új Batistutája lenne

 

A tavaszt a Romában kölcsönben töltő Luca Toni nem tudja, képes lesz-e túlszárnyalni a fővárosi csapatban Gabriel Omar Batistuta teljesítményét, abból mindenesetre erőt meríthet, hogy a Fiorentina színeiben egy idényben megdöntötte az argentin válogatottsági gólrekorder csúcsát. Jó teljesítményével nemcsak a „farkasok” szurkolóinak szívébe lophatja be magát, hanem Marcello Lippit is meggyőzheti arról, hogy helye van a vb-re készülő olasz válogatottban.

 

TGN106_SOCCER-ITALY-TONI_0102_11540.jpg

Luca Toni és Rosella Sensi elnök asszony pózol a csatár új mezével

"Amióta felvetődött a Romába igazolásom lehetősége, nem volt kétségem afelől, hogy ez a legjobb választás a számomra, ide akartam kerülni. Most már az itteni szakvezetőség rendelkezésére állok, hogy segítsek a nagyra törő célok eléréséhez" – nyilatkozta Toni, akit a Bayern München ingyen adott kölcsön a bordó-sárgáknak a tavaszi idényre.

 

Toni először léphet pályára a Serie A-ban azóta, hogy 2007-ben elhagyta a Fiorentinát a bajorok kedvéért, és abban bízik, hogy a Romával első szezonjában bajnokságot nyerő Batistuta nyomdokaiba tud lépni. Ez Firenzében már sikerült neki. "Batistuta nagyszerű csatár volt, amikor a Fiorentina játékosa voltam, sokan hasonlítottak hozzá. Firenzében sikerült megdöntenem a gólcsúcsát, így ott "megelőztem" őt" – folytatta Toni, arra utalva, hogy a 2005–2006-os szezonban 31 bajnoki gólt szerzett. Összes, lilában töltött éveiket tekintve Batistuta természetesen jóval eredményesebbnek bizonyult, mint utódja.

 

"A Románál is nagy bajnoknak bizonyult, scudettót nyert a csapattal, míg én még az első meccsemen és az első gólomon sem vagyok túl. Hat hónapom van rá, hogy bizonyítsam, méltó vagyok a Roma mezére, nagyon feltüzelt állapotban vagyok."

 

Új csapattársai között több jó barátot üdvözölhetett Toni, aki Francesco Tottival, Daniele De Rossival és Simone Perrottával például 2006-ban együtt nyert világbajnoki aranyat.

 

"Nagy szeretettel fogadott az elnöktől kezdve a vezetőségi tagokon át a szurkolókig mindenki. Az elmúlt hónapban sokat beszéltem Francescóval, Danielével és Simonéval, mind azt mondták, hogy fantasztikus hangulat uralkodik a Románál" – folytatta a 32 éves csatár, aki nemcsak új klubjával akar sikereket elérni, hanem a nyáron Olaszországgal is.

 

"Most csak a Romára koncentrálok, mivel a válogatotthoz az egyetlen út a klubomon keresztül vezet" – beszélt nem is olyan távoli céljairól Toni, aki hozzátette, a válogatottságon kívül az is motiválta klubcseréjekor, hogy Totti oldalán játszhat. A kérdés csak az, hogy mennyire lesz játékban, és hogy bírja erővel a találkozókat.

 

"Nem tudom, képes vagyok-e végigjátszani kilencven percet, mivel november óta nem szerepeltem tétmérkőzésen. Keményen edzettem azonban, meglátjuk, ennek meglesz-e az eredménye."

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Na Lüke Tóni visszatért. Megjött a Bayern esze, hogy kitették a csapatból. Mondjuk olyan nagyot nem fogott vele a Roma. Lábbal jobban teszi, ha labdához nem ér. A fejjátéka ér valamit. Gondolom majd megveszik 1-2 millióért.

Link to comment
Share on other sites

Szerintem a német fociba még illet is :D De, hogy az olaszba?? Egy Romaba??? :) Én se vagyok - finoman szólva - túl jó véleménnyel róla!

Link to comment
Share on other sites

A véleményem nekem se túl jó róla, de azt én is elismerem, hogy a Bundesligában valóban jól ment neki, főként az első szezonjában, bár akkor az egész Bayern egyeduralkodó volt Németországban. De azzal korántsem értek egyet, hogy az olasz foci nem az ő területe, a Fiorentinánál kétszer gólkirály lett, egyszer még az Európai Aranycipőt is ő nyerte meg, és különben is, egy olasz játékoshoz mi illene, ha nem a Serie A. :huh: Az utóbbi időben már szinte semmit nem láttunk tőle, szóval kíváncsi vagyok, hogy milyen teljesítményt tud majd nyújtani. A Románál valóban egy kicsit "furcsán fog kinézni", de a bajnokságban, ami neki a hazai pálya, szerintem a gólokat tudja majd szállítani, így akár még nagy, de legalábbis jó formába is lendülhet, és akkor a Roma az Európa-ligában is valóban a legnagyobb esélyesek közé emelkedhet (a BL-indulás pedig szerintem idén már meglesz nekik). Majd meglátjuk, hogy mit tud produkálni Toni és a Roma tavasszal.

Link to comment
Share on other sites

Ha kedd van, akkor ez Belgium

 

20100105-walasiak_araichi.jpg

 

 

Győr, január 5., Három Mouscron-játékos már rábólintott az ETO ajánlatára.

 

 

Amióta a mozik bemutatták Mel Stuart remek szatíráját, a film címe bevonult a köznyelvbe: "ha kedd van, akkor az csakis Belgium lehet"...

Így tájékozódott ugyanis az a csoport amerikai turista, akik a program szerint 18 nap alatt "letudták" Európát...

Nos, a jelszó most egyrészt Győrben, másrészt 4 belgiumi játékosra vonatkozóan lesz igaz - persze csak részben...

Csak részben, mert ma ugyan kedd van, de az év végén megszűnt belga Mouscron 2 játékosa, Chemcedine El Araichi (28 éves, középső védő) és Jonathan Walasiak (27 éves, támadó középpályás) - honlapunk közreműködésével - már december 30-án, szerdán Győrbe utaztak, hogy szemügyre vegyék az ETO infrastruktúráját, elbeszélgessenek Tarsoly Csaba tulajdonossal, Pintér Attila vezetőedzővel és Klement Tibor ügyvezetővel.

Amit láttak, tetszett nekik, tegnap és ma ugyanis a menedzsereik utaztak hazánkba - immáron Budapestre -, hogy megbeszéljék egy esetleges együttműködés lehetőségét.

Jelentjük: könnyen elképzelhető, hogy a marokkói és a belga válogatott mellett a csapat két másik tagja, a francia Jérémy Sapina (24 éves, középső védő) és a kameruni Matthieu Assou-Ekotto (30 éves, védekező középpályás) is alákanyarintsa a nevét a győri szerződésre, de egy csatár is befuthat a Rába partjára, méghozzá a 21 éves francia-algériai Idir Ouali...

A Győrben járt játékosok egyébként szuperlatívuszokban nyilatkoztak társaiknak a győri infrastruktúráról, bizonyság erre, hogy Sapina, Ekotto és Ouali ennek alapján bízták meg menedzsereiket a tárgyalással.

Ekotto neve egyébként ismerősen csenghet, és nem véletlenül: öccse a Premier League 4. helyén álló Tottenham-ben "nyomja az ipart"...

 

A játékosok piaci értéke a transfermarkt.de alapján

Akikkel gyakorlatilag már megegyeztek:

Chemcedine El Araichi: 600 ezer euró

Jérémy Sapina: 600 ezer euró

Jonathan Walasiak: 350 ezer euró

Még tárgyalnak

Matthieu Assou-Ekotto: 700 ezer euró

Idir Ouali: 400 ezer euró

 

(NB1.hu)

Link to comment
Share on other sites

Hivatalos: a Real kölcsönadta Szalait

Létrehozva: 2010. január 10.

 

 

A Bundesligában folytatja pályafutását a Real Madrid tartalékcsapatának magyar befejezőcsatára, Szalai Ádám. Kölcsönben erősíti fél évig a Mainzot - közölte a fővárosi klub hivatalos oldala szombat késő este.

 

Topligában juthat játéklehetőséghez a 22 éves, egyszeres magyar válogatott csatár Szalai Ádám, miután elengedte a Real Madrid a német élvonalbeli középcsapat Mainzhoz.

 

A támadó lesz a Bundesliga negyedik magyar légiósa, Dárdai Pál, Hajnal Tamás és új csapattársa, Löw Zsolt mellett.

 

Szalai két és fél év után hagyja el a Realt, féléves kölcsönszerződésről szól a megállapodás. Nem lesz ismeretlen számára a német futball légköre, profi pályafutását a Stuttgart második csapatában kezdte, a német negyedosztályban. Ott harminchárom meccsen tizenöt gólt szerzett, ezután szerződtette mintegy fél millió euróért a neves spanyol klub. A Castilla házi gólkirálya volt a 2008-09-es idényben. Jövő nyárig köti kontraktusa a madridiakhoz, játékjogának értéke jelenleg kétmillió euró körül mozog.

 

Szerintem jól járhat a Mainz-zel! 22 évesen ilyen csapathoz kerülni nagy dolog, s gondolom a Real se adta kölcsön, hogy a padot koptassa, hiszen érdekük nekik is játszon (akár később tovább áll a Real Castillaból, akár ha a technikai fejlődését tartják szem előtt). Egy biztos, kíváncsi leszek rá, hogy hogyan teljesít majd.

 

Remélem végre a válogatottban is rövidesen megoldódik egy állandó probléma: csatárposzton remélem - mint nagyobb csapatok elismert játékosai - vetélkedhet majd rövidesen egymással Németh Krisztián, Rudolf és Szalai a kezdő tizenegyért.

 

Ajánlatot tett a Stoke Van Nistelrooyért

Létrehozva: 2010. január

Van Nistelrooy elgondolkodhat, ha szeretne állandó játéklehetőséget kapni, jól jöhet a Stoke ajánlata

 

Kedden egyszerű sajtóértesülésnek indult, vasárnapra azonban egy ajánlat formájában teljesedett ki a Premier League 10. helyén álló Stoke City és a Real Madrid távozni készülő csatára, Ruud van Nistelrooy története. Amennyire esélytelennek tűnik a kiscsapat első hallásra, olyannyira jó indokkal győzheti meg a Spanyolországban kegyvesztett csatárt.

 

A holland gólgyárost eddig valódi sztárcsapatokkal hozták hírbe, így felmerült Liverpool, Roma, Arsenal és a Chelsea neve is, ehhez csatlakozott most az élcsapatnak aligha nevezhető Stoke.

 

„Kemény fába vágtuk a fejszénket, de esetleges szerződtetéséről érdeklődtünk egyesületénél – ismerte el a klub elnöke, Peter Coates. – Tisztában vagyunk vele, hogy minimális esélyekkel indulunk csatába megszerzéséért, de minden azon múlik, hogy mennyire szeretne biztos játéklehetőséghez jutni a nyári világbajnokságon való szereplésének reményében."

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
A Hamburgban folytatja Van Nistelrooy

 

A Hamburgban folytatja pályafutását Ruud van Nistelrooy, a Real Madrid támadója. A holland játékos másfél éves szerződést kötött a német klubbal.

 

vannistelrooy_540_0123.jpg

Van Nistelrooy Németországba szerződött

A spanyol sajtó már tegnap összeboronálta a Hamburggal Ruud van Nistelrooyt. Egy nappal korábbi hírek szerint a német csapat vezetői már mindenben megegyeztek a holland támadóval, és csak a "királyi gárdán" múlik, hogy elengedi-e játékosát. Elengedte...

 

A Hamburg hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte a Van Nistelrooy játékjogát, aki ingyen érkezett, és másfél évre kötelezte el magát a hamburgi klubhoz. A Real Madridnál nyáron járt volna le a játékos szerződése, akit ingyen engedett el a spanyol klub, amely így is hárommillió eurót spórol azon, hogy nem kell állnia Van Nistelrooy fizetését. Az orvosi vizsgálatokon már áteső 64-szeres holland válogatott futballista a 22-es mezszámot kapta meg új klubjánál.

 

"Nagyon boldog vagyok, hogy létrejött az üzlet. Nagyon várom a hétfőt, amikor megérkezek Hamburgba" – nyilatkozta a megegyezést követően a pályafutása során a holland, az angol és a spanyol bajnokságban is gólkirályi címet nyerő futballista.

 

"Bernd Hoffmannal és Bruno Labbadiával is nagyon jókat beszélgettünk, a kezdetektől fogva nagyon jó benyomásokat szereztem. A Hamburg nagyszerű klub, erős a csapat, és nagyok a célok – és személy szerint nekem is nagy céljaim vannak" – indokolta döntését a holland csatár.

 

"Nagyon örülünk, hogy Ruud nálunk folytatja, hiszen már több erős bajnokságban is bizonyította képességeit. Biztos vagyok benne, hogy fontos gólokat lő majd a HSV játékosaként. A klub elismertségét bizonyítja, hogy egy ilyen klasszis, mint Van Nistelrooy, a Hamburgban folytatja pályafutását" – vélekedett Labbadia, a csapat vezetőedzője.

 

Az Everton veszi kölcsön Senderost

 

Az Evertonnál folytatja pályafutását Philippe Senderos. A svájci labdarúgót a szezon végéig adta kölcsön az Arsenal.

 

Senderos540_0123.jpg

Philippe Senderos (balra) kölcsönbe kerül az Evertonhoz

Philippe Senderos elégedetlen volt a sorsával, már hosszabb ideje hangoztatta, hogy távozni akar. Már az előző szezonban is kölcsönadták, akkor az AC Milannál töltött egy időszakot.

 

A svájci futballista a nyáron visszatért, de William Gallasék mögött nem jutott lehetőséghez az "ágyúsoknál". Ráadásul nemrég újabb belső védővel bővült az Arsenal kerete, hiszen Arsene Wenger reaktiválta Sol Campbellt.

 

A veterán visszatérése után várható volt, hogy Senderost vagy kölcsönbe, vagy akár végleg elengedi a londoni klub. Ma végül az előbbi variáció vált valóra, ugyanis az Everton kapja meg a védőt.

 

A 24 éves játékos kölcsönvétele a következő 48 órában válhat hivatalossá. Senderos, aki 2002 óta szolgálja az Arsenalt, a szezon végéig kerül Liverpoolba.

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Crespo helyett Rudolf Gergely a Genoánál

 

A Nemzeti Sport információi szerint megvan Rudolf Gergely új klubja! Csakhogy a péntek esti hírekkel ellentétben nem az Ajaxhoz igazol a DVSC-TEVA magyar válogatott támadója, hanem a Genoához!

 

0129rudolf540.jpg

Rudolf mindenkit kicselezett

Rudolf Gergely a Genoába igazol, s innentől kezdve jó néhányan a Kész átverés show áldozatainak érezhetik magukat.

 

Például az Ajax vezetői. Úgymint: Uri Coronel elnök, Henri van der Aat klubigazgató, továbbá Martin Jol vezetőedző, vagyis a három úr, akivel Rudolf Gergely kedden és szerdán Amszterdamban tárgyalt. Becsapva érezhetik magukat a DVSC-TEVA elöljárói is. Rudolf kedden újfent túljárt munkaadói eszén: a vezetők szerint beteget jelentett, ezért nem jelentkezett edzésre – annyira nem romlott meg az egészsége, hogy ne tudjon elrepülni Hollandiába...

 

S egy „megkerülős csellel" a menedzserét is átejtette: miközben Filipovics Vladan azon fáradozott, hogy tető alá hozza a négy és fél évre szóló amszterdami megállapodást, Rudolf Gergely péntek délelőtt Olaszországba utazott, és a legnagyobb titokban szignálta azt az előszerződést, amelynek értelmében négy esztendeig az 1893-ban Genoa Cricket and Football Clubként bejegyzett alakulat alkalmazásában áll majd!

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...