Jump to content
PirateClub.hu

AMD Radeon HD4850/70


Recommended Posts

INFO:

 

Nem csak nagy durranásnak ígérkezett az AMD új grafikus kártyája, hanem valóban az is lett!

 

Nem véletlenül éreztük azt, hogy az ATI az elmúlt két évben látszólag nem adott bele mindent, sőt, néha arra következtettünk, hogy gyengeségképpen inkább néha visszafogott döntéseket hozott.

 

HD4850

4850_1.jpg

HD4870

4870_1.jpg

 

Ennek legfőbb oka az, hogy igen keményen próbáltak egy olyan új grafikuskártya generációt megalkotni, ami valóban nagyot tud dobni kategóriájában és ár / teljesítmény viszonylatban egyaránt - illetve a cél által olyannyira preferált fogyasztás / teljesítmény sem szorult háttérbe. A cégnél a HD4000-es sorozattól várják a megváltást, aminek - más most eláruljuk - megvan az esélye. A termékskála első példányaihoz, konkrétan a HD4850-hez már az elmúlt héten hozzájuthattunk, mára valószínűleg minden boltban hozzájuthatunk, feltéve, hogy még nem kapkodták el mind.

 

Mielőtt rátérnénk a részletekre, fontosnak tartunk néhány információt elárulni, melyek alapjában megkavarják a piacot. Az AMD, feltehetően nem olyan nagyon hosszadalmas gondolkodás után úgy határozott, hogy nem a csúcskategóriás kártyákat helyezi előtérbe, mint eddig. Korábban az volt a szokás, hogy kihozták elsőként a legnagyobbat, legjobbat, legdrágábbat, és attól kezdve jöttek ki a megfizethető, majd a szó szerint tényleg csak irodai alkalmazásokra alkalmas termékek. Mivel a piac megváltozott, és azon játékosok és felhasználók rétege akik hajlandóak kiadni vaskos százezreket egy kártyáért, szó szerint minimálisra zsugorodott - ez a változás az elmúlt egy évben zajlott le. Manapság az igazi lehetőséget a középkategóriás kártyák jelentik, a legtöbben ezekbe fektetnek be nyugodt szívvel, hiszen lássuk be: hiába vettünk legjobb kártyát, rövidesen kijött több olyan alkalmazás is, ami még azon is be-berezzent.

 

Erre kiváló példa a Crysis, melynek ominózus legvégső jelenetére még mindig nem készült olyan, egy magos kártya, mely teljesen szaggatás-mentesen tudná futtatni. Ezen eseményeknek köszönhetően tehát úgy határoztak, hogy a 200 és 300 dollár körüli szegmensre koncentrálnak, és a lehető legnagyobb teljesítményt igyekeznek kihozni ezért az árért cserébe. Később persze lesznek olyan kártyák is, melyeket kifejezetten a GeForce GTX 280 ellenfelének szánnak, de a 4800-as család első két tagja nem ilyen. Vagy legalábbis egykártyás megoldással, mivel CrossFireban a 4870 elméletileg gyorsabb is, mint a GTX 280, viszont erre a tesztre még kicsit várnunk kell.

 

A legelső piacra került termék a HD 4850 nevet kapta, ami hasonlóan a 3850-hez, a gyengébb megoldás -- régebben ezek voltak a Pro elnevezésű kártyák. A másik (valamikor július folyamán kerül a boltok polcaira) a 4870, ami a 3870-nek az egyenes ágú folytatása. Tény, hogy az új kártyák belső felépítésben nagyrészt eltérnek a 38xx-es sorozattól, viszont egyes részeit még a megboldogult R600-tól örökölte. A kisebb kártya ugyanúgy egy kártyahelyet foglal el, mint eddig, a nagyobb viszont kettőt, akárcsak korábban. Mielőtt rátérnénk konkrétan arra, hogy ténylegesen milyen teljesítményre is képes a friss generáció, megpróbáljuk áttekinteni a dolog technikai oldalát: mi is kíváncsiak voltunk, hogy mi az, amire az AMD azt mondja, erre az NVIDIA ma nem képes, illetve, hogy mi minden olyan újdonságot vonultatnak fel, amit a GeForce-ok nem tudnak.

 

hd4850_card2.jpg

 

Az első, és talán egyik legfontosabb adat (bár ezt mindenki eldöntheti magában), hogy az AMD, a világon elsőként elérte az 1 TeraFlopos számítási sebességet, ráadásul egyetlen GPU-n belül (egy érdekes adat: 1996-ban készült el a világ első, 1 TeraFlopos szuperszámítógépe, ami közel 10 ezer (!) Intel Pentium Pro processzort jelentett egybekötve, és 500 kW energiát emésztett fel). Ez nem kevesebb, mint kétszerese annak, amit egykor a HD 3870 adott, és még így is jóval több, mint bármelyik GeForce, amely manapság létezik – tény, hogy ezt hamarosan majd újabb rekordok fogják követni, de jelenleg az ATI a csúcstartó. A hatalmas számítási sebességet tovább segíti a Stream processzorok drasztikus növelése. Az eddigieknél több, mint a duplájára emelték, vagyis elérték a 800-as számot, ami hihetetlenül nagynak számít, viszont ez nem hasonlítható össze a GTX 280-as GeForce 240 stream processzorával, ugyanis itt más felépítésről van szó -- ennek ellenére a 800 feldolgozó impresszívnek tűnik. Szintén egyedüliként a világon, a 4800-as generáció egyes tagjai már GDDR5-ös memóriát használnak és szakítanak a GDDR4-gyel, mely nem volt annyira meggyőző, mint amilyen sokba került -- erre bizonyítékul szolgál, hogy a 4850-es természetesen továbbra kezeli a GDDR3as memóriákat.

 

Ha egy kicsit tovább szemléljük a technikai adatokat, elmondhatjuk, hogy a HD 4850-es kártya 625 megahertzes órajele, és 512 MB memóriája nem mondható annyira kimagaslónak. Mikor a Malagán tartott beszámolón rákérdeztünk arra, miért nem mindjárt 1 gigabájtot tettek rá, csak mosolyogva annyit mondtak: "ami késik, nem múlik". Ennél valamivel szemrevalóbb a 4870, ami 750 megahertzes órajellel és 3,6 Gbps-os memória sebességgel bír a korábban említett GDDR5-nek köszönhetően. Egyelőre ebből a modellből is „csak” fél gigabájtos verzió van, de természetesen ebből is várható elvileg 1, sőt 2 gigás változat is.

 

Még egy picit a gyártástechnológiánál maradva újfent találhatunk némi érdekességet. Az AMD, második generációs 55nm-es technológiájának köszönhetően eléggé hatékony megoldást tudtak előállítani. A lényeg igazából annyi, hogy a mag mérete mindössze 260 mm2 lett, szemben az új GTX200-as GeForce széria képviselőivel, melyek 576 mm2-esek lettek. Itt a méret igazából annyit számít, hogy az AMD elmondása szerint az NVIDIA nem lesz képes a GTX200-asból olyan megoldást szállítani, ami két GPU-s, mert egész egyszerűen nem tudják megoldani az áramfelvételt, vagy mondjuk a hűtést. Ezen a ponton egyébként megragadnánk az alkalmat, hogy megemlítsük, már a 4850 is iszonyatosan melegszik, a szabvány hűtéssel még a kártya csatlakozóihoz is csak óvatosan lehet hozzáérni üzem közben.

 

hd4850_cooler1.jpg

 

Természetesen nem csak a hardveres, hanem a szoftveres lehetőségekről is érdemes említést tenni az új család esetében. Kezdjük mindjárt azzal, ami megosztja a világot: az ATI elképzelése szerint a még mindig egyedülálló DirectX 10.1 támogatásban van a fejlődési irányvonal. Technológiai részletekbe nem mennénk bele, de a lényeg, hogy a 10-es verzióhoz képest a 10.1-es olyan lehetőséget tartalmaz, mely felgyorsítja a renderelési eljárást, így nagyobb sebességet nyerhetünk ki az adott játékokból. Tény, hogy napjainkban enyhén szólva sem túl sok játék van, mely támogatná ezt a lehetőséget, de az AMD pont ezen fáradozik. A korábbiakkal ellentétben, most már tényleg jóval szorosabban összedolgozik a játékfejlesztőkkel, és akárcsak az NVIDIA, ők is igyekeznek olyan megoldásokat a programozók keze alá tolni, melyekkel megkönnyíthetik az életüket. Ennek köszönhetően úgy fest, hogy 2008 vége felé már megérkeznek az első, jobb játékok DX10.1 támogatással, de az igazi roham 2009-re várható. Mivel az NVIDIA GTX200-as család még nem ismeri a 10.1-et, az sem kizárt, hogy komoly sebességhátrányba kerülnek hamarosan.

 

Az AMD nem véletlenül hangoztatja még a kártya nevében is, hogy HD, hiszen igazi nyalánkságot kínál a tényleges High Definition kedvelőinek. A 4800-as széria elsőként és egyediként képes lejátszani a HD videókat kép a képben, ezt persze hardveres rásegítéssel (UVD 2 – a képalkotásban a Stream processzorok is részt vesznek). Emellé párosították a Dynamic Contrast és a DVD Upscaling (DVD konverzálás HD felbontásra) eljárásokat, melyek további képminőség javulást eredményeznek. Bár a szoftveres DVD lejátszók többsége még nem használja ki ezen lehetőségeket, a nagyobbak már frissítették szoftvereiket, és hamarosan ez várható mindenkitől. E mellé társíthatjuk az úgynevezett AVT-t, vagyis az Accelerated Video Transcoding-ot, mely, ahogy neve is mutatja a videó kódolásnál lesz nagy segítségünkre. Ez is eléggé jól sikerült, hiszen míg mondjuk az Intel, ma kapható leggyorsabb kétmagos processzoral (E8500) közel 10 óra alatt kódol le egy 1 órás 1080p-s filmet, addig a 4800-as széria képviselői alig fél óra alatt végeznek az eljárással.

 

hd4850_card1.jpg

 

Ha már képminőségnél tartottunk, felhívnánk a figyelmet egy új, a változatosság kedvéért Anti-Aliasing eljárásra. Az Edge Detect CFAA filterek nagy előnye, hogy megváltozott a mintavételi eljárás, és ennek köszönhetően sikerült csökkenteni az elmosódást. Bizonyára emlékszünk a kezdeti AA módokra, ahol inkább mosott, kicsit homályos képet kaptunk. Itt az elmosás után, a környező, még éles pontok is mintavételként szolgálnak, amivel tényleg látványos hatást értek el. Egy kinagyított képen ezt tökéletesen láthatjuk, kiderül, hogy szebb az eljárás, mint mondjuk amit a GTX 280 képes előállítani, más kérdés, hogy játék közben, ráadásul szabad szemmel ebből szinte semmit nem fogunk érzékelni.

 

Természetesen jelen van a korábban bemutatott tesszelációs eljárás is, melynek lényege, hogy alacsony poligonszámú objektumokból képes egy jóval részletesebbet előállítani (az egyesen oldalakból sokkal kisebb egyenes oldalakat csinál, ezzel a „görbe” érzetet kelt): a baj ezzel is csak az, hogy egyelőre kevés szoftver támogatja – bízunk benne, hogy ez tényleg megváltozik a jövőben!

 

A Malagai prezentáción egyébként egy egészen új utat is prezentált az AMD, mely szerint a GPU teljes egészében beszáll a számítási feladatokba is, nem csak a képalkotásban -- ezt hívják GPGPU-nak. A Froblins nevezetű techdemóban nagyszámú lényecskék jelennek meg HD környezetben, és az ő mesterséges intelligenciájukat (AI) is a GPU számolta. Ezáltal a CPU-ra maradt feladatok csökkentek, így azokat jobban ki tudta szolgálni.

 

Igencsak jó volt látni, ahogy a malagai prezentáció végén a partnerek szóltak néhány szót. Rengeteg régi, és a piacon egészen új, vagy éppen teljesen kezdő motoros vélekedett pozitívan a 4800-as családról. Akkor még érezhettünk némi marketing ízt, de most már, a teszt után látjuk, van mire büszke legyen az AMD. Érdekes volt például azt látni, hogy az eddig csak és kizárólag NVIDIA kártyákat gyártó Inno3D új céget alapított Force3D néven, amely már csak ATI kártyákat gyárt kizárólagosan. Vagyis az eddig szigorúan egyoldali gyártó is elismerését fejezte ki az új ATI család iránt. Ez minden bizonnyal jelent valamit ugyanúgy, mint az NVIDIA „elismerése”: alighogy megjelentek a 4800-as kártyák, a 9800 GTX világpiaci ára több, mint 30 százalékot esett! Ebből persze legrosszabbul azok jönnek ki, akik már vettek ilyen kártyák mondjuk 80-90 ezer forint környékén, most meg valahol 50 ezer magasságában juthatunk majd hozzájuk.

 

Hat népszerű és a tesztelők által is kedvelt játékprogrammal vizsgáltuk az új kártya képességeit, amelyeket az előző GeForce széria csúcskártyáihoz és az AMD Radeon HD3870X2-höz mértünk kifejezetten nagy felbontásban.

 

forrás:

 

http://gamestar.hu/megerkezett-az-amd-radeon-hd4800.html

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Nekem igy első ránézésre nagyon tetszik ez a kártya, kiváló a teljesitmény/ ár aránya az tuti.

 

teszt:

 

http://prohardver.hu/teszt/gt200_rv770_felbolydul_vga-piac/tesztek_i.html

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 75
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Az eddig kizárólag GeForce kártyákat gyártó Gainward csatlakozik az AMD táborához. A jelek szerint a Radeon HD 4800 sorozat az ő figyelmüket is felkeltette, így már most megszellőztették, hogy a 4850 és 4870 vörösbe öltözve is megjelenik.

 

http://www.tcmagazine.com/comments.php?shownews=20575&catid=2

 

Gainward_Radeon_HD_4850_01.jpg

Gainward_Radeon_HD_4870_01.jpg

Link to comment
Share on other sites

De szidjuk, mert jelenleg nincs versenyképes kártyája. Kiad olyan kártyát, mint pl a 9800GT. LOL. Ugyan az, mint a 8800GT csak 55nm-en.

Te is ha annyira jó gépet akarnál, akkor ATI-t vennél.

Egy 4870 is már a GTX 280 közelében van. 1-2 hónap és megjelenik a 4870 X2 az lealázza a GTX 280-at.

Beleraksz 2 db 4870 X2-t a gépedbe és már is van egy 50-100%-al gyorsabb konfigod, mintha GTX 280 SLI-t vennél.

Link to comment
Share on other sites

Ilyen kijelentést nem tennék.Ha meg is veri az X2 a GTX280-at akkor is érkezik majd az Nvidia új szörnyetege ami meg odaveri az X2-t.

Szal soha nem lesz übercsúcs mert az egyik mindig felállítja az új csúcsot a másik megdönti.Ez addig megy majd így amíg az egyik kiszáll a piacról de ennek szerencsére nincs jele.

Link to comment
Share on other sites

"amíg az egyik kiszáll a piacról de ennek szerencsére nincs jele."

 

Vannak olyan pletykák, hogy a GTX 280 volt az Nvidia utolsó csúcskártyája. Természetesen továbbra is gyártani fog alsó és középkategóriás kártyákat. Persze ez még csak pletyka és csak pár külföldi oldalon írták.

Az ATI X2 külföldön 70 ezer Ft lesz. Magyarországon szerintem olyan 90 ezer Ft körül lesz. Ez veri majd a GTX 280-at ami 110-120k.

Ebben az évben nem jön új Nvidia csúcskártya. Tehát valószínű, hogy ebben az évben ATI-t éri meg venni.

Link to comment
Share on other sites

Az a baj,hogy az nvidia már beképzeltebb,mint régebben volt.SAJNOS van pofálya ilyen sok lóvét elkérniegy kifejezetten rossz kártyára,hisz hiába hogy hyors a GTX280 sajnos olyan hihetetlen nagy mértékű változás nem történt mint most az ATI-nal.ÉS az ATI sosem,ismétlem sosem adott egy kártyát 140EZERÉRT!!!!

Ebböl az látszik hogy az Nvidia kulákoknak gyártja a kártyáit,mig az Ati meg a népnek!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

"amíg az egyik kiszáll a piacról de ennek szerencsére nincs jele."

 

Vannak olyan pletykák, hogy a GTX 280 volt az Nvidia utolsó csúcskártyája. Természetesen továbbra is gyártani fog alsó és középkategóriás kártyákat. Persze ez még csak pletyka és csak pár külföldi oldalon írták.

Az ATI X2 külföldön 70 ezer Ft lesz. Magyarországon szerintem olyan 90 ezer Ft körül lesz. Ez veri majd a GTX 280-at ami 110-120k.

Ebben az évben nem jön új Nvidia csúcskártya. Tehát valószínű, hogy ebben az évben ATI-t éri meg venni.

Ennyire biztosan honnan tudod hogy 90.000FT lesz? :)

Ha ez igaz akkor kukázom a mostani kártyámat és hozatok egy X2-est külföldről.

Link to comment
Share on other sites

Az már tuti biztos, hogy külföldön 75 ezer lesz(előző hszben rosszul írtam), mert az AMD elárulta az árát. A magyar kereskedők mindig kicsit többért adják, általában minden kártyánál 15-20 ezer Ft-al drágább a magyar verzíó, mint a külföldi.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 3 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...