Jump to content
PirateClub.hu

Felfrissítik a Peugeot 407-est


bono92
 Share

Recommended Posts

Felfrissítik a Peugeot 407-est



Márciusban múlt négy éve, hogy bemutatták a Peugeot középkategóriás modelljét, így eljött az ideje egy kisebb frissítésnek, amelynek kapcsán ismét fel lehet hívni a figyelmet a típusra.

Ez esetben egy pillanatig sem kérdéses, hogy az egész felújítás csak a marketingosztály nyomására jött létre, hiszen a Peugeot tervezői csupán apróságokon változtattak, az alapformát változatlanul hagyták, sőt, még a lökhárítókhoz sem nyúltak, pedig ez az első alkatrész, amelyet egy modellfrissítéskor cserélni szokás. A legnagyobb, szemmel látható változtatás a hűtőrács krómszínű, függőleges rácsrúdjainak felbukkanása, és a hátsó lámpák új színezésű burkolata.

Ha az egész frissítésnek van egyáltalán értelmes része, az a mortortérben keresendő. A Peugeot ugyanis a 407-esben vezeti be felújított kétliteres dízelmotorját, amely 136 helyett 140 lóerős, megfelel az Euro5 emissziós normának, a korábbi 5,9 helyett csak 5,6 liter gázolajat fogyaszt vegyes ciklusban, 100 kilométeren, és szén-dioxid-kibocsátása csupán 150 g/km. Ezen kívül egyes országokban, ahol a bioetanol-tartalmú üzemanyagok jelentős adókedvezménnyel vásárolhatók, a Peugeot a felújított 407-est már kétliteres, alkohollal és benzinnel egyaránt használható Bioflex motorral is kínálni kezdi.


fr.jpg

fs.jpg

gp_fsk.jpg
Link to comment
Share on other sites

Sztem meg nem furcsa a frissítés. A 406-ost 9 évig gyártották, szal négy év után ráért a frissítés. De amugy eddig is voltak a 407-esen frissítések, csak azoknak nem volt ekkora hírük.

Mostmár mégszebb lett! :D

Peugeot foreva!

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
  • 2 weeks later...

Egy enyhe frissítés, amit nagyítóval lehet csak megkeresni. A hűtőrács, első-hátsó lámpa, picit más hátsó lökhárító, a koptatócsíkok szíre fújtak. ennyi. Jah és a kétezres HDi-t tették tisztábbá meh Euro-5össé.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Lehet hogy nem álfrissítgetésekkel kéne felhívni a sajtó figyelmét a gyárra, hanem esetleg a munkások kezére kéne csapni, vagy leszerződni egy normális elektronikát gyártó céggel, hogy ne rohadjon le az autó...

 

Példának okáért: olasz autók- bosch elektronika=német : átlag vélemény: hát az olaszok nem értenek az elektromossághoz, mindig elromlik ez - az...

bmw - magneti marelli =olasz: hát igen ez a német precizitás... pff :D

 

Egyébként az egész fészliftben annyi értelmes dolog volt, hogy az újságírókat elvitték nagyon régi peugeot oldtimerekkel... Mármint ők furikázhattak velük (elsősorban a 40X-es sorozattal, de volt 205 T16 is állítólag). Ennyiből hasznos volt... De ezek a nagyító alatt keresendő frissítések... Nem tudom, mi haszna van...

 

Az a 4 lóerő meg sokat számít a kétezres hdi-ben... Az 5.9 helyett 5.6 literes fogyasztás meg KATALÓGUSadat... Ettől kezdve... Nem hiszem, hogy van olyan vásárló, aki most gyorsan eladja a régi 407-esét és megveszi az újat, hogy megspórol 3 decit. Főleg, mivel használat közben ezek a dízelek szinte soha nem hozzák ezeket az adatokat... 6 liter alatti fogyasztás normális közlekedéssel?

Azt még egy 1.6-os dízel sem tudná... Persze, állandó 90-nel közlekedve lehet. De ki tud állandó 90-nel közlekedni? ... Senki. Szóval ezek csak ilyen látszatdolgok. Persze, érthető...

 

...Na mert ugye a peugeot eladásai mélyrepülnek... Ki kellett találniuk valamit, amivel vásárlókat csábíthatnak...

Csak szerintem elég baj, hogy ezt találták ki. :( Ezt máshol parasztvakításnak hívják!

 

Egy más lámpa elöl-hátul pl legalább látványos, meg lehet különböztetni az egyiket a másiktól.

 

4 év egyébként egy modell életében nagyon sok, bőven elég egy facelifthez! Az E90-es 3mas bmw-t is most frissítették, a 159-est is (mindkettő azt hiszem 2005-ös modell), itt volt az ideje lépni valamit. De amíg a 3-mason változtattak egyen-máson, a 159-est 45 kilóval könnyebbé tették (átlagosan, pl a 3.2 V6 Q4 100 kilóval könnyebb), és áttervezték a felszereltségi szinteket, kicseréltek sok mindent, addig sajnos a Peugeot marketingesei azt az utat választották, amelyik az egyszerűbb :(

 

Mindegy, a jövő úgyis az, hogy egy autómárka lesz, egy motor (ami elektromos ugye), és ennyi... Szal nem is értem miért siránkozok egy modellfrissítésnél :D

 

 

 

szerk: ez nem fikázás akart lenni, még mielőtt valaki azt gondolná, egyszerűen sajnálkozás. Nem a pözsó az egyetlen olyan autógyár, ami ezt csinálja, csak most épp ez volt aktuális. Szal nem akartam senki érzelmeit megsérteni...

Link to comment
Share on other sites

Hát igazat mondtál Vikking. De azért egy facelift nem árt egy autónak.

Mondjuk a mi volt 405-ünkben bosch elektronika volt, többször is beszrt.

 

Azért anno a 406-os frissítése sem volt forradalmi áttörés, de mégis, szerintem sokkal szebb lett az autó a kis változásoktól is. Jó lesz ez

 

Nekünk még a nem felfrissített 406-unk van, 99-es szal éppen a frissítés elötti. Sokkal szebb az újabb 406os.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...