Jump to content
PirateClub.hu

Elkészült az első magyar hibridautó


Dj Nyakesz
 Share

Recommended Posts

Leghamarabb 2012-ben indulhat az első magyar hibridautó, a Solo szériagyártása. A prototípus bemutatóján a Solo egyik tervezője, Magyar Zsolt az InfoRádiónak azt mondta: a lítium-ion akkumulátorral, és napelemekkel hajtott autó 3-4 millió forintba kerülhet majd.

 

Bemutatták az első magyar hibrid személyautó sorozatgyártásra szánt prototípusát, a Solót. A háromszemélyes kisautó az őriszentpéteri ANTRO (Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő és Gyártó) Kht. mérnökeinek hét éves munkájával készült el.

 

A tervezésnél a fő szempont a környezet kímélete és a gazdaságosság volt. A Solo egyik tervezője közölte: a kerékagyakba szerelt elektromotorokat meghajtó lítium-ion akkumulátorokat a tetőn elhelyezett napelemek és a bioetanollal működő motor mellett az utasok is tölthetik; az ülések elé szerelt pedálokkal egy generátort táplálhatnak, akár autópályán is, 140 kilométeres óránkénti sebességnél.

 

A kocsi szén-dioxidban számolt károsanyag-kibocsátása 3,3 kilogramm 100 kilométerenként, a fogyasztása pedig másfél liter. A karosszéria és a váz kis tömegű, de erős és tartós szénszálas kompozitból készült, az autó súlya ezért csupán 270 kilogramm. Az áramvonalas forma és a hagyományos égőknél sokkal kevesebbet fogyasztó ledekkel - fénykibocsátó diódákkal - megoldott világítás is az energiatakarékosságot szolgálja. Magyar Zsolt kiemelte: a futurisztikus, tengerkék színű és sajátos külsővel bíró autó plexi borítása nanotechnológiás festékkel lett festve.

 

dsc03661.jpg

 

Az első magyar hibridautó szériagyártása legkorábban 2012-ben kezdődik - közölte a Solo tervezője. Hozzátette: az ára megegyezik majd egy alsó-középkategóriás kisautóéval, fenntartása viszont sokkal olcsóbb lesz.

 

dsc03668.jpg

 

A cég következő fejlesztése a Duo fantázianevű, hatszemélyes modell, amelyet a terv szerint negyedóra alatt szét lehet bontani két kis Solóra.

 

Forrás: Inforadio

Link to comment
Share on other sites

Van itt ész is és tehetség is Mo-n. Egy a probléma csak. A tőkehiány Ezért nemtud megvalósulni más, hasonló értékű találmány. Örülök neki, hogy készült egy ilyen környezetkímélő verda is, ami mellesleg még szép formával is rendelkezik.

Link to comment
Share on other sites

A kinézet a legkevesebb :) Örüljünk, hogy van nekünk ilyen autónk, még akkor is, ha ezt a mai magyar viszonyok nem tudtak keretet adni rá, ezért kellett Németországba menni.

Link to comment
Share on other sites

Egyik ismerősöméknek van Hibrides Toyoájuk, nagyon kemény, amellett hogy a gép 400 lovas kb 2-5 litert eszik :D

Nagyon durva hogy semmi hangja nincs! :) Mondjuk egyre többet látok Bp.-en Hibridből, de szerintem mire itthon elterjed addigra már a Hibrid is kevés lesz, mert nem lesz benzin :D

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...