Jump to content
PirateClub.hu

Formula 1


Gabi89
 Share

Recommended Posts

Ááá nem hinném, hogy kiderülne. Még egy darabig téma lesz ez az eset, majd szépen elfelejtődik. Mondom, nem lenne ez így felfújva, hogyha nem csapattársak lennének, és nem az első helyért ment volna a küzdelem!

 

Webber_Vettel_szentabéke.jpg

 

Látszólag mindketten túltették magukat a törtnteken, és Kanadára koncentrálnak. Webber azt is mondta, hogy \"Eleget beszéltünk róla, lezártuk az ügyet és előre tekintünk, én már a jövő heti kanadai futamra fókuszálok\".

Link to comment
Share on other sites

Hivatalos: Webber 2011-ben is a Red Bull pilótája lesz

A Forma-1-ben szereplő Red Bull Racing istálló hétfő délelőtt közleményben jelentette be, hogy szerződést hosszabbított ausztrál pilótájával, Mark Webberrel, aki így a 2011-es idényben is náluk szolgál majd.

 

Az idei bajnoki címre jó eséllyel pályázó istálló másik versenyzője, Sebastian Vettel 2012-ig szóló szerződéssel rendelkezik, tehát a csapat jövőre is változatlan felállásban szerepel majd.

 

A mai bejelentés számtalan pletykának vetett véget, hiszen egyes hírek Mark Webber visszavonulásáról, mások pedig a Ferrarihoz szerződéséről szóltak. A Red Bull vezetősége ezennel elejét vette mindenféle további találgatásnak.

 

"Könnyű döntés volt számomra, hogy a Red Bull Racingnél maradjak. Már az év elején megkezdtük a tárgyalásokat és a Spanyol Nagydíjra előkészítettük az aláírást. Az, hogy újabb egy évvel hosszabbítsunk, közös döntés volt. Köztudott, hogy nem csak azért akarok a Forma-1-ben maradni, hogy elmondhassam magamról, itt vagyok. A pályafutásom ezen szakaszában örülök, hogy újabb egy évvel hosszabbítottunk"- nyilatkozta a Red Bull közleményében a világbajnoki pontverseny éllovasa.

 

"Jól érzem magam itt, fantasztikus a kapcsolatom az egész csapattal, Milton Keynesben, a gyárban pedig igazán otthon érzem magam. Hihetetlen érzés egy olyan csapat tagjának lenni, amelyik a középmezőnyből a bajnoki cím egyik várományosává lépett elő. Remélem, hogy a folytatásban még több sikerben lesz részünk és elérjük célunkat, és megszerezzük a világbajnoki címet"- zárta optimistán Mark Webber.

 

"Mark megtartása nagyon ésszerű döntés volt. Csapatunk fontos tagja, és most pályafutása legjobb formájában van, ennek köszönhetően jelenleg vezet az egyéni pontversenyben. A csapat hihetetlenül boldog, hogy 2011-ben már a harmadik idényt kezdheti változatlan felállással, Markkal és Sebastiannal"- kommentálta a szerződéshosszabbítást Christian Horner csapatfőnök.

 

Ezzel nem csak Mark Webber jövője tisztázódott, de az is eldőlt, hogy jövőre a jelenleg a rali-világbajnokságban (WRC) versenyző Kimi Räikkönen számára sem lesz hely a Red Bull Racingnél.

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Igen, én is örülök neki, hogy jövőre is marad Webber. Szinte a kezdetektől a Red Bull-nál van, szal a csapatot nagyon jól ismeri, tapasztalt pilóta, csak sajnos olyan pilóta volt, aki szuper tehetségnek mutatkozott be (Jaguar) csak sose volt alatta ütőképes autó. Mostmár 2 éve az van alatta, és azért bizonyít.

Link to comment
Share on other sites

Ezzel nem csak Mark Webber jövője tisztázódott, de az is eldőlt, hogy jövőre a jelenleg a rali-világbajnokságban (WRC) versenyző Kimi Räikkönen számára sem lesz hely a Red Bull Racingnél.

Mi lesz veled Rajko? :D Jobb is így szerintem, amúgy se szerette a Forma-1 világát.

Link to comment
Share on other sites

A McLarenek és a Mercedesek uralták az első kanadai edzést.

 

A végeredmény:

 

Kanadai Nagydíj 1. szabadedzés

Poz Pilóta Csapat Idő Kör

1. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:18.127 23

2. Michael Schumacher Mercedes GP 1:18.285 +0.158 19

3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:18.352 +0.225 19

4. Nico Rosberg Mercedes GP 1:18.356 +0.229 23

5. Sebastian Vettel Red Bull Racing 1:18.549 +0.422 27

6. Robert Kubica Renault 1:18.662 +0.535 19

7. Fernando Alonso Ferrari 1:18.726 +0.599 21

8. Vitantonio Liuzzi Force India 1:19.097 +0.970 25

9. Nico Hülkenberg Williams 1:19.282 +1.155 31

10. Rubens Barrichello Williams 1:19.313 +1.186 19

11. Adrian Sutil Force India 1:19.373 +1.246 12

12. Felipe Massa Ferrari 1:19.511 +1.384 21

13. Vitalij Petrov Renault 1:19.549 +1.422 24

14. Mark Webber Red Bull Racing 1:19.609 +1.482 26

15. Kobajasi Kamui BMW Sauber 1:20.186 +2.059 33

16. Sébastien Buemi Toro Rosso 1:20.320 +2.193 27

17. Pedro de la Rosa BMW Sauber 1:20.584 +2.457 21

18. Jaime Alguersuari Toro Rosso 1:20.823 +2.696 28

19. Heikki Kovalainen Lotus 1:21.869 +3.742 24

20. Karun Chandhok Hispania Racing 1:21.977 +3.850 27

21. Jarno Trulli Lotus 1:22.543 +4.416 12

22. Bruno Senna Hispania Racing 1:22.701 +4.574 28

23. Timo Glock Virgin 1:22.713 +4.586 20

24. Lucas di Grassi Virgin idő nélkül 4

Link to comment
Share on other sites

Veszélyben Hamilton rajtelsősége!

 

Hamilton a levezető körét nem teljesítette, és a safety carral vitette be magát a boxba.

 

A 2008-as Malajziai Nagydíj kvalifikációján Hamilton és Heikki Kovalainen tette meg túlságosan lassan a levezető körét, abból a célból, hogy üzemanyagot spóroljon ? akkor az időmérő edzés végén megmaradt üzemanyaggal kellett rajtolni a futamon ?, amit veszélyesnek ítélt az FIA, és hozott egy szabályt, miszerint: az utolsó mért köre után a pilótának bizonyos idő alatt újra körbe kell érnie.

 

Mivel Hamilton egyáltalán nem ment körbe, amiatt, hogy az időmérő utáni ellenőrzésre meglegyen a tankjában a vizsgálathoz szükséges fél kilogrammnyi üzemanyag, nem teljesítette ezt az időkorlátot, így az utolsó mért körét, amellyel átvette a vezetést, elveheti az FIA.

 

A rivális mérnökök véleménye szerint precedens értékű ítéletet kell hozni, ellenkező esetben minden pilóta a kelleténél kevesebb üzemanyaggal fog majd próbálkozni, és a mért kör után mindenkit egyesével be kell majd szállítani, kinnhagyva az autókat.

 

szerk.:

 

Időközben a versenybírák döntöttek Hamilton ügyéről.

A brit versenyzőt 10.000 dollárra büntették a pályán megállás miatt, ám 2008 világbajnoka megtarthatja az első helyét.

Link to comment
Share on other sites

Ahogy green kolléga is írta, NEM szerepel a szabálykönyvben, ellenben a FIA által kért 0,5 liter üzemanyag minta igen, így már mindjárt más a helyzet, másik, meg, hogy a csapat szólt, rá, hogy álljon le a pályán .... újabb túllihegett hír, csak, hogy legyen miről vitatkozni.

 

Aki büntetést követel, abból csak az indulat és ellenszenv beszél, már a FIA által adott 10.000 dolláros bünti is felesleges .....

Link to comment
Share on other sites

Itt most nem arról van szó, hogy szabály ellenes-e vagy nem, hanem a büntetés mértékéről. Az ilyen pilótákat nevetséges pénzbüntetésre ítélni, mert ez nem büntetés számukra, zsebből kifizetik. Én legalábbis ennek a gondolatmenetnek a jegyében post-oltam 09:08-kor és legalább nem idéztem a közvetlen előttem szólót és szó szerint. ;)

Link to comment
Share on other sites

Hali!

 

Ti mit tudtok a rajtsorrendről? Mert én a BBC-n nézem (Angliában vagyok) és úgy értettem, hogy Webbernek váltót kellett cserélnie, és így mindenki 1 hellyel előrébb került.

A magya oldalakon meg nem találok erről semmit!

 

Szerk:

 

nah végre:

 

Webber váltócsere miatt öt hellyel hátrébb szorul a rajtrácson!

 

A Red Bull Racing csapata vasárnap reggel váltót cserélt Mark Webber autójában, aki így az öthelyes rajtbüntetés után csak a hetedik helyről kezdheti meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat.

 

A bajnoki pontverseny éllovas pilótája az előkelő második helyre kvalifikálta magát Montrealban, de csapata szakemberei a versenyre való felkészülés során úgy döntöttek, hogy a rajt előtt kicserélik a váltót. Ez a művelet öthelyes rajtbüntetetést von maga után, így az ausztrál pilóta a kevésbé előnyös hetedik helyről rajtolhat csak.

 

A Red Bull másik versenyzője, Sebastian Vettel így Lewis Hamilton mellé került az első rajtsorba.

Módosította bono92
Link to comment
Share on other sites

Valamivel bosszantani kell a népet. :) Annyi jó dolog történt ezen a futamon hogy utána rögtön a negatív híradónak kell jönnie.

 

Szépen végigment a két Mclaren. Bár már számomra egyértelművé vált hogy az FIA meg Bernie "EL" Eccelstone Hamilton mellett áll, ez már az Alonso-s korszakban is kiderült. Persze ilyenkor véletlenül nincs ilyen szabály... :D

 

Szerintem Alonso ma is nagyon szépen ment, persze ezért kellenek a kis csapatok, remélem valaki észhez tér végre és nem a pénz diktál.

Link to comment
Share on other sites

Hali!

 

Hát jó verseny volt, de voltak érdekes dolgok! Szerintem Alonso első is lehetett volna, ha nincsen Buemi és a hülye lekörözöttek! Buemit nem értettem! Tudta hogy a kör végén ki fog menni a boxba, akkor miért nem engedte el Alonsoékat?? Minek kellett Alonsoval harcolnia??

A másik meg Schumi. Az öreg, a nagy 7x világbajnok, nem az, hogy béna volt, hanem még unfair is!!! Kis túlzással szinte mindenkit kitett a fűre, akik megpróbálták leelőzni! Kubicát, Massát, Sutilt is alig akarta elengedni, leszorította a pályáról szal....ez nagyon nem egy 7x világbajnokhoz illő vezetés!!! Szal borzalmas volt Schumi. Webbert sokan ezért szidtátok, mert túl aggresszív és párszor kiteszi az embereket a fűre. Nah most ugyanezt csinálta Schumi is.

Red Bullosok nem jól taktikáztak, főleg Webberrel.

Újabb McLarenes kettős győzelem! Grat nekik! Azért örülök Alonso 3. helyének, végre egy jó eredmény! Massát sajnálom, hogy Liuzzival koccantak az elején.

Link to comment
Share on other sites

Hamilton és a csapat is kapott egy jelképes büntetést. Mivel nem szabályt szegtek, ezzel a kis jelképes összeggel hívták fel a figyelmüket, ennyi történt.

Mivel nem volt szabálytalan értelmetlen lett volna milliós büntit vagy bármilyen más büntetést adni.

 

Mai futam izgi volt, amit gumiknak megköszönhetünk, de lényeg, hogy hozott bőven izgalmakat. :)

Force India pilótái sokkal több pontot érdemeltek volna, de ez a 3 pont is több a semminél, Kubica tönkretette Sutil versenyét sajnos ....

Link to comment
Share on other sites

A Mercedes GP ügyvezető igazgatója megvédte a hétszeres világbajnokot. Nick Fry szerint a német legenda remek teljesítményt nyújt, akárcsak csapattársa, Nico Rosberg.

 

A Kanadai Nagydíjat követően sokan nekiugrottak Michael Schumachernek, aki az utolsó pillanatokban csúszott le a pontszerzésről. A kritikusok szerint a német legenda messze az egyik legrosszabb hétvégéjén van túl. A Mercedesnél nem így gondolják.

 

- Meglepődtem, hogy az emberek erre a konklúzióra jutottak. A defektjéig nagyon jó helyzetben volt. A gumit is talán egy kicsit előbb adtuk neki, mint kellett volna. Akkor jobban tudott volna védekezni. Belülről teljesen másképp látjuk a helyzetet.

 

- Nem látunk különösebb különbséget a teljesítményt illetően Nico Rosberg és Michael között. Nagyon elégedettek vagyunk Michael teljesítményével, és nem látunk rá okot, hogy miért ne menne jól. Folyamatosan javul, és jó munkát végez.

 

- Idén mi már küzdöttünk az úgynevezett F-csatorna hátsó szárnnyal, és nem rendelkezünk a Red Bull speciális kipufogó rendszerével.

 

- Nem adtunk fel semmit. Azt gondolom, hogy Michael és mi is folytatjuk a kemény munkát idén és a lehető legjobbunkat próbáljuk nyújtani. Még mindig ott akarunk lenni az első háromban. A Red Bull és a McLaren meglehetősen domináns, de a Ferrari eddig vegyes teljesítményt nyújtott a szezonban.

 

f1-live.hu

Link to comment
Share on other sites

Hali!

 

Egy kis érdekessék:

 

Kanadai statisztikák-Három világbajnok a dobogón

 

http://f1hirek.hu/hir/Kanadai_statisztikak_-_Harom_vilagbajnok_a_dobogon_201006190930

 

 

És pár hír a száguldó cirkuszból:

 

A Williams megtartaná 2011-re Barrichellót és Hülkenberget is!

A Pirelli a Toyotán tesztelné Forma-1-es abroncsait

 

És egy újabb spekuláció Kimivel kapcsolatban: A Renault Räikkönent szerződtetné Kubica mellé 2011-re! Érdekes!

 

Most bukkantam rá egy marha jó videóra, a Vodafone új reklám videójára!:

Összeállt a McLaren-gépezet

 

A McLaren új videójában Jenson Button és Lewis Hamilton saját kezűleg kénytelen megszerelni a versenyautót, de nincs gond, mert úgy tűnik, a csapatnál tényleg minden csavar a helyére került...

 

Vezető szerelő: Viszlát srácok, sok szerencsét!

Button, Hamilton: ???

Hamilton: Nem az lenne a dolguk, hogy segítsenek?

Button: Szóval ezt most nekünk kell megcsinálni?

Hamilton: Hol az az útmutató?

 

Így indul a Vodafone új mclarenes reklámfilmje, amelyben a két világbajnoknak, Jenson Buttonnak és Lewis Hamiltonnak jut a feladat, hogy a csapat segítsége nélkül rakjanak össze egy autót. A wokingiakra jellemző visszafogott humorú filmecske jelenete természetesen eljátszott, de egyáltalán nem tűnik megjátszottnak: a videón is átüt, hogy Button és Hamilton valóban harmonikus, bajtársias viszonyban dolgozik együtt, egyre inkább igazat kell adni a McLaren által már többször hangoztatott kijelentésnek: pillanatnyilag övék a legjobb versenyzőpáros.

 

Az "új fiú", Button egyébként ragyogóan beilleszkedett a csapatba, a tavalyi brawnos bajnoki cím után váltott, és míg az azóta már Mercedesként működő csapat csak küszködik, számára valós esély a címvédés, mindössze három ponttal áll az éllovas csapattárs, Hamilton mögött.

 

"Azt hiszem, ez igazolja, hogy jól döntöttem, amikor a McLarenhez jöttem az év elején. Tudom, hogy egyesek nyíltan megkérdőjelezték ezt, és a váltásom mögötti motivációt, de azt hiszem, bebizonyítottam, hogy helyes lépés volt. Az egyik mozgatórugó az volt, hogy kívülről láttam tavaly, mennyit is javítottak az autón, sereghajtóból győztesek lettek. Ez nagy hatással volt rám, mert nem csak azt mutatta, mekkora fejlesztési potenciáljuk van, de azt is, hogy milyen éhesek a sikerre, pedig könnyebb lett volna 2010-re koncentrálni. Ez a versenyszellem igazán izgalomba hozott" - írta honlapján.

 

"Végig azt mondtam, hogy új kihívást kerestem (a McLarennél), és pontosan ezt is kaptam: nagyon izgalmas Lewis mellett versenyezni, bizsergető bajnokként újra a bajnoki címért küzdeni. Ott lenni a sűrűjében, pontosan ezt jelenti autóversenyzőnek lenni! Hihetetlen idény, mindenki élvezheti. Vasárnap (a Kanadai Nagydíjon) különösen megérintett ez: a dobogón három világbajnok állt, mikor volt ilyen utoljára? Az ember igazán átérzi, micsoda erős mezőny van idén!"

 

És itt a videó, nekem marhára tetszett! :D

 

 

Link to comment
Share on other sites

Williams-Renault, Lotus-Renault?

 

Williams-Renault kombináció: 5 konstruktőri bajnoki cím (’92, ’93, ’94, ’96, ’97), 4 egyéni bajnoki cím (’92, ’93, ’96, ’97)

800px-Williams_FW14B.jpg

 

Lotus-Renault: turbókorszak, Elio de Angelis, Nigel Mansell, Ayrton Senna és sokak szerint minden idők legszebb festésű autója (fekete+arany)

Elio_de_Angelis_im_Lotus-Renault_1985-08-02.jpg

 

2011-ben visszatérhetnek az F1-be ezen névpárosok. A Renault bővíteni szándékozik ügyfelei körét, mivel igény van erőforrásaira. Az infók szerint leginkább a Williams és a Lotus lehet a két új ügyfél és a Renault így 4 csapatot látna el motorokkal a 2011-es szezonra. A Mercedes a legutóbbi nyilatkozatok alapján nem kifejezetten töri magát hasonló bővítésért, holott igény valószínűleg lenne erőforrásaira a jelenlegi kuncsaftjaikon kívül is. Az ok egyértelmű…

 

Viszont a madarak azt csiripelik, hogy ‘gyengébb’ újonc csapatnak talán adhat motort; ART-Mercedes. Az ART Grand Prix a legfőbb esélyes 13. csapatnak a következő szezonra, és Nicolas Todték a Toyota 2010-es autóját is szeretnék megszerezni, hogy ne nulláról kelljen indulni. Nem bohóckodni akarnak jönni a Forma-1-be sem. Bár garantálható a köpködés ellenük, (Jean Todt, FIA elnök) apuci miatt, de elvitathatatlan, hogy az ART kiváló pedigrével rendelkezik, és mint rendkívül sikeres versenycsapat, méltóak a feljebb lépésre.

 

Kvalifikációs eredmények:

 

Jenson Button - Lewis Hamilton - (3:5)

Michael Schumacher - Nico Rosberg - (2:6)

Sebastian Vettel - Mark Webber - (3:5)

Felipe Massa - Fernando Alonso - (3:5)

Rubens Barrichello - Nico Hülkenberg - (6:2)

Robert Kubica - Vitaly Petrov - (8:0)

Adrian Sutil - Vitantonio Liuzzi - (6:2)

Sebastien Buemi - Jaime Alguersuari - (7:1)

Jarno Trulli - Heikki Kovalainen - (4:4)

Karun Chandhok - Bruno Senna - (2:6)

Pedro de la Rosa - Kamui Kobayashi - (4:4)

Timo Glock - Lucas di Grassi - (8:0)

Link to comment
Share on other sites

Új szabályok a Forma 1-ben:

 

A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa ma számos Forma-1-es szabálymódosítást hozott: jön az előzést segítő hátsó szárny, visszatér a KERS és a 107 százalékos szabály is.

 

Amellett, hogy az FIA kiválasztotta végre a Forma-1 új gumiszállítóját, a Pirellit, a Motorsport Világtanács mai genfi ülésén számos más F1-es döntés is született.

 

Az elmúlt futamok két problémás esetével kapcsolatban is tisztáztak: Michael Schumacher monacói előzése kapcsán egyértelműsítették a biztonsági autóval befejeződő futamokra vonatkozó szabályt, ezután az előzés a safety car bokszutcába vonulása után is tilos lesz, egészen a célvonalig.

 

Lewis Hamilton kanadai időmérős-benzinkifogyós leállása kapcsán az FIA megszigorította a pályán nem versenytempónál való haladás szabályait, ezután a futamhétvégéken az FIA által szabott köridőkereten belüli tempóval kell közlekedni, az üres tankos trükközések elkerülésére pedig a kötelezően leadandó üzemanyagmintát az autóban kell "bevinni" a bokszutcába.

 

A lassú autókkal kapcsolatban más rendelkezés is született: 2011-ben visszatér a 2003-ra ejtett ún. 107 százalékos szabály, azaz ha a versenybírók nem döntenek egyedi esetben másképp, a futamon csak az az autó állhat rajthoz, amelynek a kvalifikáción teljesített legjobb ideje nem rosszabb, mint a pole-idő 107 százaléka.

 

Az FIA megerősítette, hogy 2011-től tilos lesz az ún. F-csatorna használata, ellenben bevezetnek egy meglehetősen bonyolult rendszert az előzések segítésére. Az új, állítható hátsó szárnyakat az időmérőn korlátozás nélkül használhatják majd a versenyzők, míg a futamon az első két körben egyáltalán nem, azután pedig csak akkor "élesül" a rendszer, ha a pilóta a pálya bizonyos mért pontjánál kevesebb mint egy másodpercre van az előtte haladótól. A gombnyomásra aktiválódó, sebességelőnyt nyújtó szárnyállás az első fékezésig él.

 

Ugyan a szabályok 2010-re is engedték volna, a csapatok 2009 után csak jövőre használják újra a mozgásienergia-visszanyerő rendszert, a KERS-t. A rendszer bemutatkozásakor egyik hátránya a súlytöbblet volt, így az FIA 2011-re a mostani 620 kg-ról 640-re emeli az autók pilótával együtt mért maximális tömegét.

 

A Motorsport Világtanács a Renault tavalyi botránya, az ún. szingapúri "crashgate" kapcsán döntött arról is, hogy a csapatvezetők felelősségre vonhatósága érdekében megvizsgálja a számukra 2011-től bevezetendő működési engedélyek bevezetését. A Világtanács a sportszabályzat felülvizsgálatát is kezdeményezte azzal a céllal, hogy a jövőben büntethetővé tegyék a Lewis Hamilton melbourne-i közúti vagánykodásához hasonló kihágásokat.

 

Az FIA a Renault-csapat kérelme alapján a tesztpilótájuk, a kínai Ho-Pin Tung számára négy futamra érvényes ideiglenes Forma-1-es "jogosítványt", ún. szuperlicenszet adott ki.

Link to comment
Share on other sites

Egy Stream az edzéshez, nem szaggat, nézze, aki akarja. :)

http://eplsite.com/stream5.html

 

Az első szabadedzés végeredménye:

1. Rosberg Mercedes 1:41.175 16 kör

2. Hamilton McLaren-Mercedes 1:41.339 + 0.164 19

3. Button McLaren-Mercedes 1:41.383 + 0.208 21

4. Kubica Renault 1:41.715 + 0.540 20

5. Massa Ferrari 1:42.182 + 1.007 21

6. Vettel Red Bull-Renault 1:42.216 + 1.041 24

7. Webber Red Bull-Renault 1:42.275 + 1.100 17

8. Schumacher Mercedes 1:42.312 + 1.137 18

9. Alonso Ferrari 1:42.421 + 1.246 22

10. Barrichello Williams-Cosworth 1:42.463 + 1.288 21

11. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:42.707 + 1.532 23

12. Petrov Renault 1:42.962 + 1.787 17

13. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:43.310 + 2.135 23

14. Liuzzi Force India-Mercedes 1:43.380 + 2.205 19

15. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:43.397 + 2.222 21

16. di Resta Force India-Mercedes 1:43.437 + 2.262 18

17. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:43.729 + 2.554 21

18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:44.183 + 3.008 21

19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:44.491 + 3.316 21

20. Glock Virgin-Cosworth 1:45.653 + 4.478 23

21. Senna HRT-Cosworth 1:47.123 + 5.948 17

22. Trulli Lotus-Cosworth 1:47.285 + 6.110 18

23. Chandhok HRT-Cosworth 1:47.343 + 6.168 14

24. di Grassi Virgin-Cosworth 1:47.356 + 6.181 24

 

Módosította Jaire
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...