Jump to content
PirateClub.hu

Formula 1


Gabi89
 Share

Recommended Posts

Egyet értek Daniels-el! Ugyanolyan hibásak mind2en! Hamilton szépen ment, megérdemeltea győzelmet, csakhát csapaton belül itt is megy a "kavarás"! A Ferrarival nemtom mi van, a kis orosz szépen tartotta Alonsot egy darabig!

1 szó mint 100 izgalmas futam volt, már csak egy kicsivel több eső kellett volna! B)

Link to comment
Share on other sites

:D :D

 

4199.jpg

 

Christian Horner

 

„A csapat perspektívájából nézve nagyon csalódott vagyok, mivel a maga a csapat mindent tökéletesen végzett. Sikerül a stratégiánkkal kijátszani a McLareneket, akik ma nagyon erősek voltak.”

 

„Nagyon csalódott voltam mikor láttam a két autót összeérni.”

 

„Már beszéltem Sebastiannal. Ez az egész helyzet nagyon nagy csalódás a csapatnak. Rengeteg pontba került ez nekünk.”

 

„A legfőbb cél az volt, hogy megverjük a rivális csapatokat, de helyette 43 pontot tányéron nyújtottunk át a McLarennek. A csapat megérdemelte volna a győzelmet. Le kell ülnünk, meg kell ezt beszélnünk, hogy erősebbek legyünk a következő futamon.”

 

„Mindig azt szoktuk kérni a versenyzőinktől, hogy hagyjanak egymásnak elég helyet. Ma ezt egyikőjük sem tette meg, aminek az eredménye sok pont elvesztése lett.”

 

„Mark is sokat bukott ezen és Sebastian is. Emiatt pedig mindenki veszít.”

 

„Láthattuk, ahogy Jenson és Lewis is harcoltak egymással, de ők hagytak egymásnak elég helyet. Ezt kértük mi is.”

Link to comment
Share on other sites

:lol: hatalmas ez a kép, többször is mutatták a tv-ben is! :D

Ezt mondjuk nem tudom hogy fogja megmagyarázni Webbernek! :D

 

Ha azt nézzük ez egy pocsék hétvége volt számomra:

*utálom ezt a pályát

*egy Red Bull kettős úszott el

*egy olyan csapat nyert amit tiszta szívemből gyűlölök

*Alonso és a ferrári pocsékul szerepelt

 

Link to comment
Share on other sites

„A legfőbb cél az volt, hogy megverjük a rivális csapatokat, de helyette 43 pontot tányéron nyújtottunk át a McLarennek. A csapat megérdemelte volna a győzelmet. Le kell ülnünk, meg kell ezt beszélnünk, hogy erősebbek legyünk a következő futamon.”

Mondjuk szerintem a Red Bull verhetetlen volt ma is. Kár, hogy elrontották. <_<

Én imádom ezt a pályát, az a kanyar, amelyikben Schumacher elszállt időmérőn, azt hiszem 8-as a neve. :) A Ferrari elég gyenge volt ma is sajnos. A Red Bull meg elrontotta, nem kicsit, nagyon. <_<

Link to comment
Share on other sites

Hali !

 

Hát nem tudom nem akarok vitázni senkivel , de az én véleményem az , hogy Webber hibája a dolog mert nem tud veszíteni ! A két Mc Laren is párost autózott majd egy fél pályányi szakaszon mégsem értek össze ! Webber bealudt aztán direkt nem is húzódott kijjebb noha minden körben a visszafordító előtt a pálya széléről kezdték meg azt a kanyart ! Vettel jogosan várta hogy elkezdenek kifelé húzni emellett előrébb is volt az autója mint Webbernek !

 

Sajnálom Vettelt , a két Ferrari meg kisértetiesen kezd lemaradni mint tavaly ! Szánalom megint ! Hamilton jogosan nyert megérdemelte , de ott is csapaton belül nem kis szarcsépelés megy !

Link to comment
Share on other sites

Hali!

 

Nem lenne felfújva ennyire ez a sztori, ha nem lennének csapattársak Webber és Vettel! Szerintem ez egy versenybaleset volt, amiben mindketten hibásak voltak. Webbert nem értettem, miért nem védte a belső ívet! Nem vette észre h ennyire rajta van Vettel? És nem húdott ki az ideális ívre, hanem belül maradt, és ez lett a veszte. Vettel, meg ha látja hogy nem fér el ott, akkor miért bújt be mégis mellé? és látta h egy emberi ujj se fér be a 2 kocsi közé, akkor mégis miért húzta rá Webberre?

A McLarenesek szépet csatáztak, na az tankönyvbe illő volt! Button szépen megelőzte külső íven Hamiltont, Hamilton meg szépen visszaelőzte. Viszont nem értettem, hogy mi volt a baja Hamiltonnak. Egyáltalán nem örült a győzelmének, úgy viselkedett, mintha a 10. helyen jött volna be. Mindenesetre nem Button-ra haragudott, az látszódott.

Ferrarisokról meg inkább nem is ejtek szót...Kár, hogy Alonso a kocsi miatt ilyen gyenge volt. Bár az időmérőn hibázott....Egyre többet hibázik az utóbbi időben...Ez így nem lesz jó, mert ez arra utal, hogy görcsösen vezet, amiből mégtöbb hiba lesz.

Az is vicc, hogy tavaly a Ferrarisok elég hamar leállították a fejlesztést, hogy a 2010-es autóra tudjanak teljes erővel koncentrálni, míg a McLaren az évvégéig fejlesztették a tavalyi autót, ergo kevesebb idejük maradt a fejlesztésre, mint a Ferrarisoknak, mégis sokkal jobb az autójuk!

 

Dani: Most akkor Button-t is utálod? :unsure: Pedig Ő aztán semmiről sem tehet. Végre egy nagyon jó csapatnál van, ami nagyon erős, és Button az egyik legnormálisabb versenyző a mezőnyben, akinek nem voltak eddig vitatott dolgai!

Link to comment
Share on other sites

Webber húzott rá vettelre!

26-27másodperc...A kormányt balra kicsit balra és bumm. Egyáltalán nem akarta elengedni. Ugyan vettel is nagyon picit húzott jobbra, de hát könyörgöm bal kanyar következett...

Módosította Gabi89
Link to comment
Share on other sites

Hali!

 

Nem lenne felfújva ennyire ez a sztori, ha nem lennének csapattársak Webber és Vettel! Szerintem ez egy versenybaleset volt, amiben mindketten hibásak voltak. Webbert nem értettem, miért nem védte a belső ívet! Nem vette észre h ennyire rajta van Vettel? És nem húdott ki az ideális ívre, hanem belül maradt, és ez lett a veszte. Vettel, meg ha látja hogy nem fér el ott, akkor miért bújt be mégis mellé? és látta h egy emberi ujj se fér be a 2 kocsi közé, akkor mégis miért húzta rá Webberre?

A McLarenesek szépet csatáztak, na az tankönyvbe illő volt! Button szépen megelőzte külső íven Hamiltont, Hamilton meg szépen visszaelőzte. Viszont nem értettem, hogy mi volt a baja Hamiltonnak. Egyáltalán nem örült a győzelmének, úgy viselkedett, mintha a 10. helyen jött volna be. Mindenesetre nem Button-ra haragudott, az látszódott.

Ferrarisokról meg inkább nem is ejtek szót...Kár, hogy Alonso a kocsi miatt ilyen gyenge volt. Bár az időmérőn hibázott....Egyre többet hibázik az utóbbi időben...Ez így nem lesz jó, mert ez arra utal, hogy görcsösen vezet, amiből mégtöbb hiba lesz.

Az is vicc, hogy tavaly a Ferrarisok elég hamar leállították a fejlesztést, hogy a 2010-es autóra tudjanak teljes erővel koncentrálni, míg a McLaren az évvégéig fejlesztették a tavalyi autót, ergo kevesebb idejük maradt a fejlesztésre, mint a Ferrarisoknak, mégis sokkal jobb az autójuk!

 

Dani: Most akkor Button-t is utálod? :unsure: Pedig Ő aztán semmiről sem tehet. Végre egy nagyon jó csapatnál van, ami nagyon erős, és Button az egyik legnormálisabb versenyző a mezőnyben, akinek nem voltak eddig vitatott dolgai!

 

Vettel azt hitte hogy Webber fair versenyző, de sokadjára bebizonyosodott hogy nem. ;) Mikor elkezdte előzni akkor még volt hely, utána ráncigálta rá Webber a kormányt, DJPizsi linkelt videóján tökéletesen látszik, ahogy ő is írta balra, kicsit balra bumm, Vettel szinte nem is ment jobbra. Webber nem tud veszteni ennyi...

Hamilton pedig szerintem azért lehetett marha pipa mert az ő fülére rászólhattak hogy tekerje lejebb a motorszabályzót, spóroljon a végére, Buttonnak pedig nem szóltak, vagy Hamilton azt hitte hogy 1-2-be jönnek be véglegesen. Szal totálra be volt sértődve mert hagyta a csapat hogy versenyezzenek egymással.Buttonal nincs semmi bajom, nem kedvencem, de most is ő örült a legjobban a dobogón, ő legalább megbecsüli azt a második helyet is.(Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. vagy valahogy így van...)

Link to comment
Share on other sites

Így van!

Engem ez a cikk húzott fel nagyon:

http://www.f1hirek.hu/hir/Visszapillanto_tukor_-_Torok_Nagydij_201005311600

 

"Fernando Alonso már az időmérő első etapjában kiesett"

rosszul emlékszek h a Q2ben esett ki?

 

"Hamilton azonban továbbra is inkább előrefelé nézelődött, mint hátra, és Vettelt próbálta meg az őrületbe kergetni. Ez végül sikerült is, hiszen nyilvánvalóan a brit világbajnok nyomása is kellett ahhoz, hogy Vettel előrefelé menekülve megérkezzen Webberre, és a 41. körben előzésre szánja el magát."

bakker ekkora nagy f.....ot már rég nem olvastam

 

"Webber az előzés előtt már átkapcsolt üzemanyag-spóroló üzemmódra, Vettel így érhette utol. Arról azonban elfelejtették tájékoztatni a németet, hogy csapattársa nem véletlenül kezdett el lassítani."

és akkor mivan? a McLarennél is ugyan ez volt, de Hammilton nem k.cs.g.lt Butonnal hanem inkább visszaelőzte!

Úgy látszik az f1hirek.hu-n már olyan emberek is írhatnak cikket akik semmit sem értenek az F1-hez!

Link to comment
Share on other sites

nemtudom miért szidjátok Webbert, Vettel elfért volna mellette ha nem akar rögtön átmenni jobbra, még az első fékezési pont is messze volt, simán el tudott volna menni webber mellett erőből és aztán átmenni az ideális ívre, de ő helyette rögtön elindult jobbra hogy majd webber beengedi maga elé.

Link to comment
Share on other sites

Mert egy fair versenyző így cselekedik a csapattársával, Vettel is azt hitte hogy Webber fair versenyző. Webber kb 40 körön keresztül a pálya jobb széléről kezdte meg azt a kanyart a bukkanó után már kiment jobb szélre, persze védte az ívet, de nem a pálya bal oldalát kellett volna védeni...

Link to comment
Share on other sites

Hali !

 

Szerintem a probléma gyökereit a Webber - Raikonnen párosban illetve a jövő évi pilótacserében kell keresni ! Bizonyítani akar Webber , hogy más csapatba beférhessen majd jövőre ! Ám szerintem ez a fajta unfair viselkedés amit produkál nem feltétlen hajtja a malmára a vizet !

Link to comment
Share on other sites

Hamilton makogása az előtte történő balesetről:

Nagyszerű volt. Olyan, mintha egy akciójelenetet néztem volna HD minőségben vagy 3D-ben

 

Birom ezt a hemiltont.

Egy picit elkezdem kedvelni, és egyből megmutatja hogy miért is gyűlölöm...

 

Egy balesetről hogy lehet ilyet nyilatkozni???

Link to comment
Share on other sites

Már vártam, hogy mikor teszed be ezt a nyilatkozatot! :D

Gondold bele magadat a helyzetbe! Ott vagy a 3. helyen, és az első kettő elötted koccan, és az öledbe hullik a győzelem. Még szép, hogy örülnél neki, és Te is hasonlót nyilatkoznál, mint Hamilton, nem pedig azt, hogy, jaj de sajnálom, hogy kiütötték egymást, és hogy nem Ők nyerték meg a versenyt.

Picit vicces akart lenni Hamilton, de nem igazán jött össze neki! Én azt a "nagyszerű volt" mondatot elhagytam volna, a második mondattal nincs probléma.

Link to comment
Share on other sites

Ezek a képek is azt bizonyítják hogy Webber nem bírja elviselni ha valaki megelőzi...

Láthatjuk a képeken is milyen kevés hely van arra hogy előzzön, Webber "fair" módon sok helyet hagyott, az előzést előtt még cikázott is egyet, csak a baleset legelső mozzanatát kell megvizsgálni ami az egészhez vezetett:

 

Webber kihúzódik a pálya bal szélére a bukkanó után. (40 körig a jobb szélén ment a pályának a bukkanó után, mikor Hamilton üldözte akkor sem ment be a bal szélére)

 

Egyébként ha jobban megnézzük a két képet és egy picit belegondoljuk magunkat a helyzetbe Webber pont Vettel visszapillantójának holtterében tartózkodott, Vettel szerintem nem látott semmit azt hitte a csapattársa már húzódik a jobb szélére hogy íven legyen. (persze ez nem így történt)

 

De nem baj legközelebb majd ha Webber lesz elől megkérjük majd Vettelt hogy a füvön előzze meg lehetőleg...

Link to comment
Share on other sites

Mondjuk ezek a képek pont azt mutatják be, hogy Vettel ment neki Webbernek, és nem fordítva....

Szerintem mindkettő ugyanolyan hibás volt. De szerintem le kéne ezt a témát szárni, mert már lerágott csont!

Link to comment
Share on other sites

Egészen nyilvánvaló, hogy egyenesekben gyorsabbak voltak a McLarenek. Mark az eset előtti körben kérte, hogy Sebastian lassítson egy kicsit, de nem tudtuk megtenni, mert a McLarenek közvetlenül mögötte voltak.

Úgy tűnt, Marknak kezdtek gondjai lenni a hátsó gumikkal - legalábbis a bokszból nézve. Sebastian ugyanakkor a 38 és 39 körökben gyorsan felzárkózott Mark mögé, és a 40. körben olyan helyzetben találták magukat, amelyre egyikük sem szívesen vágyott.

 

Azigen!

Ez milyen fair már? Figy tudom hogy versenybe vagyunk de tartsd már fel mögöttem a két mekit hogy megnyerhessem előled a vb-t. :lol:

 

bunkó :mellow:

 

===

 

Már megint felröppentek a Kimivel kapcsolatos felesleges hírek. Maradjon ott a rallyba, az való neki.

Link to comment
Share on other sites

Egészen nyilvánvaló, hogy egyenesekben gyorsabbak voltak a McLarenek. Mark az eset előtti körben kérte, hogy Sebastian lassítson egy kicsit, de nem tudtuk megtenni, mert a McLarenek közvetlenül mögötte voltak.

Úgy tűnt, Marknak kezdtek gondjai lenni a hátsó gumikkal - legalábbis a bokszból nézve. Sebastian ugyanakkor a 38 és 39 körökben gyorsan felzárkózott Mark mögé, és a 40. körben olyan helyzetben találták magukat, amelyre egyikük sem szívesen vágyott.

 

Ez akkora kamu szöveg, hogy még. :D

Link to comment
Share on other sites

És attól, hogy a csapatfőnök mondta, még igaz lenne? Bármit mondhat bárki, és sose derül ki, hogy most tényleg az igazat mondja az illető, avagy nem, csak sejteni tudjuk, hogy most ködösít az illető, vagy tök kamu ez az egész. a_grave_man szerint, csak azért mondja ezt Christian Horner, hogy valahogy magyarázza a történteket, és nem a színtiszta igazságot mondja!

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...