Jump to content
PirateClub.hu

Megtalálták a hiányzó egyiptomi piramist


WuuWuu
 Share

Recommended Posts

Az elveszett piramis, amelynek csupán az alapjai maradtak fenn, Menkauhor fáraónak készült, aki mindössze nyolc éven át ült Egyiptom trónján. Karl Richard Lepsius 1842-ben említette szakkarai felfedezései között Menkauhor piramisát, az építményt lefejezett piramisnak nevezte, mivel hiányzott a csúcsa. Az azóta eltelt több mint másfél évszázad során a sivatagi homok eltüntette Lepsius felfedezését, és egyetlen archeológusnak sem sikerült eleddig a piramis nyomára bukkanni.

 

Zahi Havász egyiptomi főrégész és csapata másfél éves munkával távolította el az építményt rejtő 8 méteres homokréteget. Felfedezték a sírkamrát, amelynek bejáratát hatalmas vörös gránitblokkok jelzik. Az archeológusoknak azonban nem sikerült felfedezniük a piramis tulajdonosának kártusát, azt a hosszúkás keretet, amelybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék, esetenként a királyi család más tagjai nevét írták. Ennek ellenére a főrégész meg van győződve arról, hogy a piramis Menkauhornak épült.

 

piramis_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Mint mondta, a piramis építészeti jellegzetességei, valamint a szürke gránitból készült szarkofág arra utal, hogy a létesítményt az V. dinasztia uralkodása idején, Kr.e. 2465-2325 között emelték. Eszerint mintegy két évszázaddal a gízai nagy piramis Kr.e. 2500-ra datált befejezése után épülhetett.

 

Az egyiptomi régészek megtalálták azt a szent utat, amely a mumifikációs teremtől a szakkarai Szerapeumig vezetett. Itt helyezték el a hatalmas sírmezőt alkotó földalatti folyosók egyikében a szent bika múmiáját. Az óegyiptomi vallás szent bikája Ozirisz, a termékenységisten élő jelképe. Az Ápisz-bikának éjfeketének kellett lennie, egyetlen világos folttal a szarva között. A szent úton egyébként egyetlen ember haladhatott végig - a főpap. A Szerapeumot August Mariette francia régész fedezte fel 1850-ben.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...