Jump to content
PirateClub.hu

Kínai mobiltelefonok


Piero
 Share

Recommended Posts

Sziasztok!

 

Most, mikor már a sokadik oldalnál járok a kínai telefonok átbogarászásánál, úgy döntöttem kikérem a véleményeteket, amit a kínai telefonokról alkottok. Ezek a mobilok meglehetősen elegánsak, a tudásuk a mai telefonokét nagyban meghaladja, és -bár a nyelvük többnyire angol- a rajtuk futó szoftver is elviselhető. Néhány ilyen telóra felpréseltek egy Windows Mobile 5.0-t, melyet természetesen frissíteni lehet. A többi készüléken a kínai szoftver, kínai nyelvvel fut, természetesen angol nyelvet is lehet választani. Tudni kell még róluk, hogy némelyik mobil külseje (vagy ha jobban tetszik, borítása) nagyon szép. Elsősorban a mart aluminium ház az elterjedt, de láttam már fa borításút is, és megkell hogy mondjam, nekem tetszenek. A telefonok minőségét sajnos saját kezűleg nem tapasztalhattam -még-, de osztálytársam már büszkélkedhet ilyen 'kütyüvel', és neki nincs rá panasza. A menüje nekem elsőre kicsit bonyolult volt, de alapvetően, ha hozzászokik az ember, akkor a használattal nem lehet probléma. A tudásukról annyit említenék meg, hogy alapvetően mp3, FM rádió, Bluetooth, minimum 2 megapixeles (!!) kamera, nagyméretű kijelsző, amelynek a felbontása 240x320, és 16 millió színt képesek megjeleníteni, ami azért nem kispályás. A telefonok ára kategóriától függ, a legolcsóbb valami 5-6 ezer forint, és abban már van mp3, és kamera, valamint Bluetooth! A legdrágább telefon, amiről tudok, az olyan 50 ezer forint, de az tényleg fullos (Wifi, GPS, meg minden ami az előzőekben alap). Amit még nem említettem, hogy minden készülékhez adnak MicroSD kártyát, minimum 256 Mb-osat, amiért nem kell fizetni. Némelyik telefon.. hogyismondjam, nagyon hasonlít néhány neves, mai telefonra. Ez nem véletlen, ugyanis sumák módon lekoppintották a Nokiák nagy részét, és NOKLA néven terjesztették tovább, természetesen butítoitt kínai szofttal, és alkatrészekkel.

 

Hogy azért hihető is legyen a sztorim, egy általam kinézett telefont mutatnék be.

 

Az első a CECTT100. A neve sajnos nem árul el semmit, de az adatok magukért beszélnek.

Az első meghökkentő dolog eleve az, hogy a telefon 5 megapixeles kamerát kapott, ami nem kis teljesítmény, ha belegondolunk, 2048*1536-os felbontású képet is tudunk vele csinálni, kifogásolhatatlan minőségben. A kijelző mérete 3.2 inch, ami 240x320-as felbontást jelent, 16 millió szín megjelenítésére képes. A telefon 64 szólamban képes zenélni, és lejátsz midi, mmf, mp3 hangformátumokat. Videót is tudunk vele lejátszani, ezt teljes képernyőben is meghetetjük, de csak akkor, ha videónk kiterjesztése 3gp, vagy mp4. A telefonba beépített sztereo FM rádió van. A telefonkönyv 800 bejegyzés befogadására képes, 1000 sms-t/mms-t tudunk a telefonnal fogadni, és a telefonba beépített NES/SNES/GB/GBC játékszimulátor is van. A mobil súlya csak 130 gramm! :o És a lényeg, ami kimaradt, a telefonban beépített ujjlenyomat olvasó van, ami azt jelenti, hogy ha nincs kedvünk PIN kódot írogatni -mert ugye miért is lenne-, akkor ujjunkat a navigációs billentyűre helyezve, hozzáférhetünk a telefonhoz. Ez a készülék ugyan nem aluborítású, de a tetszésemet elnyerte :) Jah, és a lényeget kihagytam, ez a telefon mindössze 25000 forintba kerül, mire Magyarországra ér, akkorra szállítási költséggel együtt lesz Kb. 28-29 ezer, szóval szerintem nagyon megéri :)

Egy kép a telefonról:

2008021523574902.jpg

 

Az oldal, ahol ilyen telókat találtok:

http://www.eemobi.cn

 

Várom a véleményeket az ilyen telefonokról! ;)

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 170
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

na már azt hittem sose lesz kész a topic :lol:

sztem baromi jók,vmikor tuti rendelek ilyet mert megéri :happy:

a minőségnek vhol utánanézek... :unsure:

vannak nagyon jók és hát 5megapixeles kamer azért nem semmi....nekem bejönnek így elsőre,remélem nem kell csalódnom ;)

 

sztem jó:

CECTQ86-2.jpg

 

P1280169.jpg

 

Illetve ez még nagyon bejön:

PrinceA950.jpg

 

a1210928.JPG

 

üdv.:kodax

Link to comment
Share on other sites

2048*1536, az 3,2 mp :)

 

egyébként érdekes a téma, én részemről koppintott sikertelefont biztos nem vennék, de egy-egy ilyen jól kinéző (mint a fentebbiek) telón lehet elgondolkodnék kb. 20 ezer forintig csak úgyból :) komoly(?) telót innen biztos nem vennék, bár ez ezért van, mert symbian párti vagyok :)

 

amúgy innen be is lehet szerezni a telókat nekünk is, vagy csak mintegy adatbázist raktad be?

Link to comment
Share on other sites

ja vhogy meg kéne rendelni 1et :D

de ha rámegyek h add to cart akkor nem nagyon akarja az igazságot :(

na de majd mindjárt megnézem kicsit ponotsabban azt leírom h mi a téma ;)

 

szerk.:amugy lehet h regelni kéne.. :unsure:

az a gond h a Consultation Onine-ból nem tok kiolvasni semmit :angry:

Link to comment
Share on other sites

Hogy csbbence állítását cáfoljam, és Silverr kijelentését igazoljam, újabb telefont mutatnék be, melynek külsejére nem igen lesz panasz ;)

 

Modell neve: CECTQ7-1

A telefon nevében szerepel a Q7. Nos, ez nem véletlen, ugyanis a telefon kinézete egy Audira emlékeztet. Eleve a jelzések, szimbólumok is a gépkocsimárkára utalnak. A borítása ennek viszont már mart alu, ami miatt a színe szürke, ami megintcsak az autóra emlékeztet. Ebben a telóban egy 3.2 megapixeles kamera van, és szép videót is készít, mp4 formátumban. A telefon angol nyelvű, és a kínaiak saját szoftvere fut rajta. Kijelzőjének mérete a 'szokásos', 3.0 inch, 16 millió színű 240x320 pixel felbontással. Megintcsak egy szokásos funkció a hangok lejátszása, fájlkezelése, viszont annyiban különbözik ez a készülék az előzőtől, hogy beépített equalizer van benne, magyarul állíthatod a hangzást akár automatikusan, akár kézzel. Ez a telefon csak 300 telefonkönyvbejegyzés tárolására képes, és ebben nincs már semmiféle játékszimulátor. A mobil dual-sim-es, tehát 2 kártyát is tehetsz bele!

További adatok:

Méretei: 112x55x16 mm

Súly: 115 gramm

Szín: Silver-Gray

 

Képek:

2008021611503001.jpg

 

2008021611535402.jpg

 

2008021611554906.jpg2008021611555005.jpg

 

2008021611554908.jpg

 

Nos? hogy tetszik?

 

@kodax: Az oldalon regizni kell, csak az a baj, hogy nem teljesen angol nyelvű az oldal.

Link to comment
Share on other sites

Találtam egy oldalt, ahol rátaláltam egyik Windows-os gyöngyszememre is.

Adatok:

Operating Frequency: GSM

Network Frequency: 900/1800/1900MHz

Talk time: 120-240 minutes

Standby time: About 100 hours

Time-to-market: 2007.12

Dimensions (width high thick): 115.10 57.2 16.64MM

Weight: 120G

Color: BlackHardware parameters:

Operating system: Windows Mobile 5.0 for Pocket PC AKU3.5

CPU: Inter Xscale 270 + Skyworks Pegasus Q

Frequency: 312 MHZ

Memory: Flash 128M RAM 64M

LCD: 3.0inches(including fast handwritten district, can display 2.8inches)

After testing the calling/multimedia functions (including deal to MP4/MP3 and picture of high-resolution) the reaction speed of this smart phone is faster than Dopod absolutely, so that never worry about the stability of operating system.

 

Képek:

productimg1200927965677.jpg

 

productimg1200927985004.jpg

 

Ezen az oldalon a telefon 212 dollár ami körülbelül 38 ezer forint. ÉS ami most jön, az vidított fel. Ingyen kihozzák!! Kiválasztod, hogy mivel hozzák ki (dhl, stb) és nem kell a szállításért fizetni! Csak a teló ára. És azért egy Windows Mobile 5.0-s rendszerű telefon 40 ezerért nem rossz! Hogy miért? Mert az eddigi telefonoknál a minőség címszó alatt nem azt kell érteni, hogy szétesik, vagy eltörik, etc. Hanem azt, hogy a szoftver -ugye az kínai- könyen összeomlik, vagy valami elromlik benne, és házilag még bele sem tudsz nyúlni, hogy esetleg helyreállítsd.

És jöjjön az oldal, a kiszemelt termékkel:

http://www.dhgate.com/productdetail_ff808081179c2eed01179ce75c7b02e2_kQ09PTE84MThp_c.html#

 

Nos? Mostmár érdemes elgondolkozni egy ilyen telefonon.

 

ui.: Az oldalon érdemes szétnézni alaposan, sok telefon van, és több wifis, ahogy láttam! ;)

Link to comment
Share on other sites

Hehe.. én vagyok az a titokzatos osztálytárs akiről az első kommentben gyorfypeti írt:) Tényleg szeretem azt a telefont.. olcsó meg minden egész sokat tud.. és ami a tartósságát illeti.. ahhoz képest hogy kínai a szoftver.. soha nem fagy meg, nem lassú nincs bekapcsolás utáni belassulás.. nincs recsegés ropogás ahogy kézbe veszed.. mert pl ha megfogod az n95-öt.. azt hinnéd hogy milyen jó meg stb.. holott jóhogy szét nem esik a kezedben. Ajánlom ezt az oldalt:

 

www.dhgate.com

 

Olyan mint az ebay, csak éppen kínai termékek vannak ott különböző eladókkal.. és marha jó oldal szerintem.. paypal-al kell fizetni és választható az is hogy hogyan küldjék dhl ups ems... amit akarsz. Ráadásul van egy olyan okos tulajdonsága hogy BUYER PROTECTION és ha megveszel valamit akkor csak akkor kell kifizetned ha azt már kiszállították és teljesen meg vagy a termékkel elégedve.

 

Long story in short: Ajánlom a kínai telefonokat, okostelefonokat, pda-kat mert ma már úgyismindent kínában gyártanak.. mindegy hogy olcsón veszed vagy drágán csak azért mert rá van írva hogy nokia.. Az oldal amit igazán ajánlok az a már említett DHGate.com

 

Kérdéseket itt várom. De ne túl sokat.. mert már egyszer megjártam a nagy segítőkészséggel:) Ne küldjetek ezzel kapcsolatban privát üzenetet!

Link to comment
Share on other sites

Amúgy most ezt akarom megvenni:

 

http://www.dhgate.com/productdetail_ff8080811752d44d0117588557964b3a_kZG91YmFv_c.html#

 

Ezek a horizontális képernyőjű qwerty billentyűzetes telók annyira tetszenek. Ezen is dominál az említett mart alu borítás és nagyon szép:)

 

02.jpg

05.jpg

Dupla sim

 

21.jpg

wm 5.0 (Természetesen itt a nyelv kínaira volt állítva..)

Link to comment
Share on other sites

GerryZ-nek és gyorfypetinek: Tulajdnoképp az enyémet nem az eemobi-ról és nem a dhgate-ről vettem hanem innen:

 

www.snmobile.cn

 

És onnan ezt vettem:

 

http://snmobile.cn/display.asp?id=1948&PType=

 

Használjatok google language tools-t a kínai szöveg fordításához.

 

Az eemobi azért jó mert ott minden kínai telefonról van teszt marha jó képekkel és vásárolhatsz is. De én azért választom a következő vásárláskor inkább a dhgate-et mert ott van buyer protection és ott nem feltétlen ems-el küldik el. Az ems azért veszéjes mert nagy annál az esély arra hogy vámoltatják és kibontják a csomagot. DHL UPS Fedex és a többi futárszolgálatnál ez nem fordulhat elő. Ja és mindenképp mondjátok meg az eladónak vásárlás előtt hogy írja a csomagra hogy gift és írjon rá 20 eurónál kisebb összeget mert ha nem így van akkor vámoltatás lesz.. és semmiképp ne kérjétek cégnévre!!! mert akkor is ez a helyzet.

 

 

 

 

Link to comment
Share on other sites

Nincs mit. Kétfajta normális, legalábbis elterjedt iPhone klón van a Cect P168 És az újabbik amitől mindenki meg van vadulva a Cect 599. A cect 599-nek asszem már a kijelzője is hasonlít az iPhone-éra mert annak nem nyomáson alapuló kijelzője van hanem érintésen. Viszont szerintem nem jó mert női telefon.. ezt kevesen tudják.. aztán koppan mikor megérkezik a telefon, hogy az egész menü tele van kis csillagokkal meg piros meg fekete meg lila... ha iPhone klónt szeretnék akkor biztos hogy a P168-at venném. Annak viszont már 3,5"-os kijelzője van. Mindkettőre ha rákeresel eemobi.cn-en akkor megtalálod a valós adatokat. Tulajdonképp énis az eemobi-t egy adatbázisként használom azért mert ők nem tudnak küldeni csak EMS-el amit magyarországra beérve a magyar posta kezel.. itt jönnek a gondok hogy esetleg azok kibontják, és utána úgy visszahánnyák bele a cuccot hogy be sem lehett zárni a dobozt stb... Hallottam olyan esetet hogy az iPhone-nak a szép fekete dobozát szétvágták mert nem tudták hogy kell kinyitni... ehhez inkább no komment....

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...