Jump to content
PirateClub.hu

Kivonul a Motorola a mobilpiacról?


kodax
 Share

Recommended Posts

Kivonul a Motorola a mobilpiacról?

A Motorola sem folytatni, sem megismételni nem tudta a Razr mobilok sikerét, ezért az elmúlt évben a mobilgyártók rangsorán a második helyről a harmadikra csúszott vissza. A társaság akár a mobil-üzletágtól is megválna.

Az amerikai elektronikai óriás csütörtök esti közleménye szerint vizsgálja a cég stratégiai és szerkezeti átszervezésének lehetőségét. A lehetőségek között ott van a mobiltelefon divízió leválasztása a többi üzletágról. Amikor az ultravékony Razr készüléksorozat sikere véget ért, a Motorola piaci részesedése gyors ütemben csökkent. Tavaly a másodikról a harmadik helyre csúszott a Samsung és a piacvezető Nokia mögé.

 

Részvényesek több mint egy éve sürgetik a cég feldarabolását, így például Carl Icahn is, aki 3,3 százalékos pakettet birtokol. "Hónapok óta szorgalmazom a mobiltelefon üzletág leválasztását, és örömmel látom, hogy a Motorola végre vizsgálja a javaslatot" - nyilatkozott a multimilliárdos befektető, aki egyébként helyet kér magának az igazgatótanácsban.

 

Rossz technológia

Piaci elemzők szerint a Motorola technológiája nem felel meg a multimédiás alkalmazásokra vonatkozó európai és amerikai fogyasztói elvárásoknak, és versenyképtelen a fejlődő országokban, ahol olcsó készülékekre van igény. A mobiltelefon divízió értékesítéséről korábban számos spekuláció látott napvilágot a japán Nomura International befektetési bank egy elemzőjének feljegyzése nyomán, amelyből az derült ki, hogy egy kínai cég megvásárolná az üzletágat.

 

2007 utolsó negyedévében a Motorola profitja 84 százalékkal 100 millió dollárra (17,3 milliárd forint) csökkent. Razr típusú készülékből ugyan világszerte több mint 50 millió kelt el, újabb sikermodellt azonban nem tudtak kihozni. A mobiltelefon-értékesítés a 36 milliárd dolláros összbevételnek nagyjából a felét teszi ki, de a 12 százalékos mobilpiaci részesedés már csak a fele a Razr sikerének csúcsán, 2006-ban mért szintnek. Az év legfontosabb időszakában, a karácsonyt is magába foglaló utolsó negyedévben csupán 40,9 millió Motorola-mobil kelt el.

 

A mobiltelefon részleg leválasztása, eladása után a cég a rádiótechnikára, a hálózati berendezésekre és a háztartási elektronikai készülékek fejlesztésére koncentrálhat.

 

forrás:index

 

pedig jól néztek ki a Motorolák...

Link to comment
Share on other sites

szerintem nem kéne feladniuk ! azért a 3.hely sem rosz ! és most kijött a v9 ami nagyon tutkó teló bár árban még drága ! Szerintem folytatni kéne majd v10-el meg egy új nem nem kinyitható széria is kéne pár üzleti 1-2 médiás telóval ! és persze az olcsó telefonok piacára is pár ujdonság !

Link to comment
Share on other sites

Asszonynak voltak motoi. Nem csúnyák, de mindig el voltak maradva tudás téren. Szép, de buta. Szerintem így lehetne jellemezni a telefonjaikat. Ha ezen nem változtatnak, akkor nem értem, hogy miért csodálkoznak a hanyatláson...

Link to comment
Share on other sites

nekem anno még a v2288-as volt de az még jó is volt bár a jelenlegi szituban örülnék ha 1 kilot adnának érte,de mivel azota Sony Ericsson párti lettem igy meg lehet érteni,h miért akarják leválasztani a cégtöl...

Link to comment
Share on other sites

Nekem szinte több mint 1 éve van Motom!:D Nagyon jó kis strapa bíró ám a tudása sjanos majdnem egyenlő a nullával!

Ám azt meg is értem hogy Nokia az első de a Samsung hogy került második helyre? Én mindig utáltam a Samsungot olyan nőies telefonokat gyártanak! Ki nem állhatom! :D Ám a sony hanyadik lehet? :D

Link to comment
Share on other sites

Nekem sem volt soha, így annyira nem érint érzékenyen az esetleges kivonulásuk a piacról.

Arról, hogy egy telefon mennyire "buta" igen hosszan lehetne vitatkozni...

A fő funkciójának megfelel, és ez a lényeg.

Nekem Nokiám van, még arra is képes, ha fütyülők, a vállamra száll, ám tudásának 90%-át szinte nem is használom, viszont a sok teljesen felelsleges szolgáltatásnak köszönhetően egy vagyont kellett érte fizetnem.

 

 

Link to comment
Share on other sites

volt motorolam, nokiam es sony ericssonom is /most is az van/ Eddig a sonyk jottek be a legjobban design, tudas es megbizhatosag teren. Motorola jol nez ki es semmire se jo. Nokia atlag, SE viszont jol nez es sokat is tud, igaz az op.rendszere nem epp a gyorsasagarol hires...

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...