Jump to content
PirateClub.hu

A rovarszemű fényképezőgép


Szipi
 Share

Recommended Posts

A rovarszemű fényképezőgép

 

Képzeljük el, milyen érzés lenne, ha a világot egy légy szemén keresztül látnánk! Egy morzsányi falatot is észrevennénk a levegőben, és lehetséges ellenségünket akkor is felfedeznénk, ha hátulról lopakodna felénk. Nemsokára mindez lehetővé válik, ha egy olyan ultraszéles látószögű mesterséges „szemet" alkalmazunk, amely csupán 2,5 milliméter átmérőjű. Ugyanis éppen ilyen szerkezetet fejlesztettek ki az amerikai Berkeleyben a Kalifornia Egyetemen.

 

Más kutatók eddig sem tétlenkedtek. A halszem optikáját már korábban lemásolták, és ebből születtek a 180 fokos látószögű fényképezőgép-lencsék. Egy másik bionikai találmányt egy kiváló magyar kutató dolgozott ki olyan sikerrel, hogy az első Mars-autó is az ő optikájának a segítségével pillantott körbe a vörös bolygón.

De a rovarok szeme is régóta foglalkoztatja a feltalálókat. A méhek és a szitakötők összetett szeme különösen csábít a másolásra, mert elkülönülő parányi csőkamerák tízezreiből, ún. om-matidiumokból áll. Ezek egymás mellett sorakozva különböző irányba mutatnak, és így a rovarnak széles látóteret biztosítanak. Ez az optikai félgömb ösztönözte Luké Leet és munkatársait, hogy olyan háromdimenziós szemet szerkesszenek, amelyet egy műanyagból öntött kupola alkot, benne ezernyi fényvezető csatornával, és mindegyik csatorna tetején egy-egy saját lencsével. Ezzel a mesterséges szemmel sokkal nagyobb teret foghatnak át a felderítő kamerák, a mobiltelefonok apró videokamerái, illetve a sebészeti endoszkópok is.

A mesterséges szem 8700 mikrolencséből áll. Elkészítéséhez epoxigyantát öntöttek egy olyan félgömb alakú öntőformába, amelynek lencse alakú bemélyedései voltak. A gyantát hagyták egy kissé megkeményedni, így ezután ki lehetett venni a szemet az öntőformából. Az eljárás lényegét azonban az jelenti, hogy a kidudorodó lencseszerű felületeket ibolyántúli sugárral világítják meg. Ez a fény úgy égeti át a gyantát, mint egy hegesztőláng a fémlemezt, és ilyen módon hullámvezető vagy fényvezető csatornát hoz létre.

Az ibolyántúli sugár sorozatos égetése révén a csatornák mind a félgömb középpontja felé mutatnak, ezáltal a kutatócsoport olyan hullámvezetőket hozott létre, amelyek a rovarok ommatidiumait utánozzák, mert a szem közepe felé vezetik a fényt. Ennek az eljárásnak az a szépsége, hogy a mikrolencsék segítségével hozzák létre a parányi fényvezető csőkamerákat. Ezek mind a megfelelő irányban állnak, ennélfogva könnyen hozzájuk lehet csatlakoztatni egy fotodiódás érzékelőt, amilyen a digitális fényképezőgépekben található. „Tényleg remekül működik" - jelentette ki Julián Vincent, az Egyesült Királyság Bath Egyetemének kutatója.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...