Jump to content
PirateClub.hu

Windows Vista


THX
 Share

Recommended Posts

Meglepetést okoz a Windows Vista bétája

 

[HWSW] Tegnap este megjelent a Windows Vista -- korábbi kódnevén Longhorn -- első bétaváltozata, amelynek képességei alapján úgy tűnik, a korábbi, sokakban bizonytalanságot keltő pre-béta változatok közel sem mutatták meg, mit is várhatunk valójában a Vistától. A WinHEC-en kiadott előzetes változat gyengesége most már sokkal inkább tudatos lépésnek látszik, ami előkészítette a terepet a bétának, ami első ránézésre nagyon is meggyőző.

 

A Windows Vista első bétája csak néhány tesztelőhöz fog hivatalos úton eljutni, így a nagyközönségnek a második bétáig várnia kell, ha saját maga is ki szeretné próbálni az új operációs rendszert. A Vista beta 1 közel 10 ezer, a Windows Vista Technical Beta programban résztvevő bétateszter, és az MSDN valamint a TechNet előfizetések birtokosai számára érhető el jelenleg, így az már biztosított, hogy rengeteg információ fog megjelenni a most következő időszakban a rendszerről, egészen a második béta megjelenéséig.

 

Rengeteg újdonság

 

A teljesség igénye nélkül következzen néhány szembetűnő újdonság. Az első meglepetést az jelenti, hogy az Aero Glass, a Windows Vista új felhasználói felületének 3D gyorsítással és áttetsző tüköreffektekkel ellátott változata azonnal bárki számára elérhető a bétában, amennyiben DirectX 9 kompatibilis grafikus kártyával rendelkezik. A korábbi információink szerint ez legfeljebb a második bétában lett volna elérhető.

 

Megváltozott a start menü, mostantól a kinyitogatható megjelenítés helyett egy scrollozható, fa-szerű megjelenítéssel találkozhatunk, amit lényegesen könnyebb átlátni és használni is, akár sok program feltelepítése után is. Ezen kívül a start menüben kereshetünk is, így a futtatandó programot annak első pár kezdőbetűjével is elindíthatjuk, ami gyakran kényelmesebb, mint kézzel odanavigálni a megfelelő helyre.

 

Továbbra is a Windows Explorer segítségével lesz lehetőségünk a fájlrendszeren belül bolyongani, azonban most már a könyvtárak ikonjában 3D-ben megjelenik néhány benne szereplő fájl előnézeti képe, ez alapján pedig hamar rájöhetünk, hogy abban van-e, amit keresünk. Az állományok csoportosítását, keresését, rendszerezését segíti, hogy létrehozhatóak virtuális mappák, amikben tetszés szerinti állományokat helyezhetünk el anélkül, hogy azokról valódi másolat készülne. Egy állomány természetesen tetszőleges számú virtuális mappában is szerepelhet.

 

user posted image

user posted image

user posted image

user posted image

user posted image

user posted image

 

Energiatakarékosság és gyorsaság

 

A Windows Vistában több megoldással is találkozhatunk, amik kifejezetten az energiatakarékosságot helyezik előtérbe. Megjelent egy új lehetőség a számítógép kikapcsolására: az alvás. Ez a hibernálás és a készenléti állapot közötti átmenet, a rendszer teljes memóriája a merevlemezre kerül, majd a gép készenléti állapotba kerül. Ezután akár ki is kapcsolhatjuk a gépet, az adataink nem vesznek el. Ha azonban nem kapcsoljuk ki a gépet, akkor egy egyszerű egérmozgatással is életre lehet kelteni, ami 2-3 másodperc alatt megtörténik.

 

Bizonyos területeken a Vista bétája már most gyorsabb, mint a Windows XP. A rendszer memória- és szálkezelése sokat javult, a leggyakoribb feladatok pedig külön prioritást kaptak: ezentúl soha nem kell hosszasan várnunk például a start menü megnyitására. A bootolás és a telepítés sebessége is gyorsabb lett, mint Windows XP esetén. A rendszer hardverkövetelményeiről még nem lehet sokat tudni, jelenleg annyi bizonyos, hogy legalább 512 megabájt memóriára, és egy DirectX 9 kompatibilis grafikus kártyára lesz szükség ahhoz, hogy teljes pompájában használhassuk az operációs rendszert.

 

Természetesen a mostani felsorolás a Windows Vista legfontosabb újdonságainak csupán egy részét érinti. Szerkesztőségünk jelenleg is próbálgatja az operációs rendszer előzetes változatát és hamarosan egy átfogó cikkben számolunk be a tapasztalatainkról.

 

 

Link to comment
Share on other sites

<span style='font-size:14pt;line-height:100%'>Kínpadon a Windows Vista első bétája</span> HWSW cikk

 

Érdekes újdonságok

 

A múlt héten jelent meg a Windows Vista -- korábbi kódnevén Longhorn -- első béta változata és úgy tűnik, hogy a korábbi, sokakban bizonytalanságot keltő pre-béta változatok közel sem mutatták meg, mit is várhatunk valójában ettől az operációs rendszertől. A WinHEC-en kiadott előzetes változat gyengesége most már sokkal inkább tudatos lépésnek látszik, ami előkészítette a terepet az első ránézésre nagyon is meggyőző bétának.

 

A Windows Vista első bétája csak néhány tesztelőhöz jut el hivatalosan, a nagyközönségnek a második bétáig várnia kell, ha saját maga is ki szeretné próbálni az új operációs rendszert. A Vista beta 1 közel 10 ezer, a Windows Vista Technical Beta programban résztvevő bétateszter, és az MSDN valamint a TechNet előfizetések birtokosai számára érhető el jelenleg, így az már biztosított, hogy rengeteg információ fog kiderülni a következő időszakban a rendszerről, egészen a második béta megjelenéséig.

 

Természetesen ahogy az várható volt, a béta azonnal elterjedt a fájlcserélő hálózatokon, így szinte hamarabb lehetett onnan hozzájutni, mint a hivatalos csatornákon keresztül. Ebből kiindulva meglehetősen sokan tesztelik önkéntes alapon az operációs redszert, ahogy az fórumunkban is jól látható. A fórum olvasóinak eddigi véleménye összességében pozitív az új rendszerről, nehézséget csak a driverek beszerzése és néhány hiba kikerülése jelentett számukra.

 

Mit várhatunk a Windows Vistától?

 

A Windows Vista újdonságai három jelentősebb területre oszhatók: a legfontosabb ezek közül a "Fundamentals", ami a rendszer alapját képezi, lehetővé téve, hogy a Windows biztonságosabb, megbízhatóbb, könnyebben telepíthető és kezelhető, valamint gyorsabb operációs rendszer legyen, mint elődje, a Windows XP. A második komponens a programozók számára készült WinFX, ami a Windows platformra építkező szoftverek készítését teszi egyszerűbbé. Mindezekre épül a harmadik összetevő: azok az alkalmazások és szolgáltatások, amik a felhasználók mindennapi munkáját és életét teszik kényelmesebbé, valamint egy olyan felhasználói felület, ami "emberközelibbé" teszi a számítógépet: az Aero Glass.

 

A megbízhatóság mövelése mindig is első számú szempont egy operációs rendszernél. A Windows Vista azt ígéri, hogy a hardverproblémák többségét megelőzi, mivel arra nem lehet képes, hogy azokat bekövetkezésükkor elhárítsa. Erre jó példa, hogy a Vista nem engedi bizonyítottan instabil driverek telepítését. Csökkenni fog az alkalmazások leállásának és a szükséges újraindításoknak a gyakorisága, valamint önállóan helyre tud állni az operációs rendszer ha valamilyen beállítás folytán akadályokba ütközik megfelelő működése. Ezeket a képességeket bevallom, nem teszteltük le, nem téptünk ki szolgáltatásokat a Windows alól, és nem próbáltuk meg tönkretenni a rendszert -- nem lett volna jó két nap alatt többször feltelepíteni minden szükséges alkalmazást. Ha valakinek ezekkel a képességekkel már van tapasztalata, ossza meg velünk levélben, vagy a fórumon keresztül.

 

Biztonság

 

A biztonság szempontjából jelentős újításokkal találkozhatunk, így például megjelent a User Access Protection (UAP), melyet korábban Least-privileged User Access (LUA) néven ismerhettünk meg. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy az operációs rendszert nem adminisztrátorként futtatva is gond nélkül használhassuk -- hasonlóan a Unix-alapú rendszerekhez, a rendszer épségét esetlegesen veszélyeztető műveletek előtt meg kell adni az adminisztrátor jelszavát.

 

A béta 1-ben találkozhatunk elsőként a drivervédelemmel, mely a stabilitási problémákat okozó meghajtókat nem engedi feltelepíteni a rendszerre. A problémás eszközmeghajtók listáját a Microsoft saját maga fogja karbantartani, és elsősorban az automatikus hibabejelentések eredményeire fogja alapozni a driverek besorolását. A Microsoft ezzel a Windows stabilitását próbálja tovább növelni, hiszen saját statisztikái szerint, amiket szintén az automatikus hibabejelentések útján szerzett, azt állítja, hogy a rendszerhibák túlnyomó többsége, mintegy 70 százaléka rosszul megírt driverek számlájára írható.

 

windowsexplorer.jpg

winver.jpg

 

Teljesítmény

 

Bizonyos területeken a béta már most gyorsabb, mint a Windows XP. A rendszer memória és szálkezelése sokat javult, a leggyakoribb feladatok pedig külön prioritást kaptak: ezentúl nem kell hosszasan várnunk a start menü megnyitására, vagy egy jobb egérrel előcsalogatott menüre. A bootolás és a telepítés sebessége a vállalat állítása szerint gyorsabb lesz, mint Windows XP esetén. A jelenleg tapasztalható még érezhetően nem a végleges állapot; a boltok polcaira kerülő rendszer a Microsoft állításai szerint akár 50 százalékkal gyorsabban is bootolhat.

 

A rendszer hardverkövetelményeiről még nem lehet sokat tudni, jelenleg annyi bizonyos, hogy a memóriakövetelmény emelkedni fog az XP-hez képest, így várhatóan 512 MB memóriára és egy DirectX9 kompatibilis grafikus kártyára lesz szükség ahhoz, hogy teljes pompájában használhassuk az operációs rendszert.

 

Telepítés, beállítás

 

A rendszer telepítése meglehetősen simán zajlott és nem is tartott sokáig, ellentétben a közel két évvel korábbi, PDC-s változattal, ami közel 3 óra alatt kúszott fel ugyanerre a tesztgépre. A Windows Vistának mindössze 50 percre volt szüksége, ami egy jobb gépen -- a fórumlátogatók beszámolói szerint -- nem vesz igénybe fél óránál több időt.

 

A Windows Vista teszteléséhez a következő konfigurációt használtuk:

 

MSI K7TA alaplap

AMD Athlon XP 1700+ processzor

768 MB SDRAM

40 GB Quantum Fireball merevlemez

SB Live! hangkártya

Asus ATI Radeon 9550GE videokártya (128 MB RAM, AGP felület)

 

Mint látható, nem egy manapság elterjedt konfigurációval teszteltünk, hanem egy olyan gépen, amelyen a Windows XP tökéletesen fut már közel 3 éve. A merevlemez egy lassan öt éves Quantum, ami a telepítés és a bootolás sebességén is érezhető volt, azonban ez is megmutatta, hogy a Windows Vista egy gyengébb gépen is élvezhetően futtatható.

 

Ugyan vonzó alternatívának tűnik, hogy a Vista bétát egy virtuális gépen, Virutal PC vagy VmWare segítségével futassuk, mégsem érdemes belevágni. A virtuális gépeken a rendszer teljesítménye lényegesen gyengébb, mint valódi környezetben, és mivel ezek a virtuális gépek nem képesek DirectX9 kompatibilis grafikuskártyát emulálni, ezért a grafikai újdonságok többségét így ki sem lehet próbálni -- nem beszélve arról, hogy a telepítés sebessége is rettenetesen lassú (több mint 3 óra - a szerk.).

 

Telepítés, driverek

 

A telepítés során a rendszer alig tett fel kérdéseket, szinte csak a partíciót kell megadni, ahová a Vistát telepíteni szeretnénk. Az azonban meglepő lehet a Windows XP után, hogy a célpartíció kizárólag NTFS lehet, a FAT32 választásának lehetősége megszűnt. Kérdéses, hogy a végleges rendszerben is így lesz-e, mindenesetre érdemes felkészülni erre az eshetőségre.

 

A meghajtóprogramok telepítésével kevés probléma adódott, a Vista által alapból feltelepített ATI driver tökéletesen működött, igaz felbontást kellett váltani először, mert a kezdeti képmérettel valamiért mákostésztaszerű effektek lepték el a képernyőt. Az nVidia és az ATI is kiadta már azóta saját, Windows Vista bétához készült driverét, hogy azok, akiknek problémájuk van a beépített driverekkel, szintén el tudják érni az Aero Glass felületet.

 

A vezérlőpult nem nyújt igazi újdonságot a Windows XP-hez képest, szinte valamennyi hardveres probléma elhárítható a megfelelő driverek és eszközök birtokában.

 

finebug.jpg

finebug2.jpg

cderase.jpg

cdwrite.jpg

 

Gyakori hibajelenségek

 

A hangkáryták terén már nem ilyen rózsás a helyzet: a Creative hangkártyákat a Vista nem ismeri fel, így egy XP-s Live! driver került fel az operációs rendszerre. Ezek után már tudtunk mp3-at lejátszani, de az eléggé "zörgött". A WinAmp kimeneti pluginjének DirectSoundról WaveOutra történő átállítása után ez a probléma megszűnt, csak a hangerőszabályző nem volt hajlandó működni a lejátszóból. Minden igyekezetünk ellenére a Windows Media Player 10 már elindulás után elhalálozott, így azzal nem tudtuk kipróbálni a médialejátszást.

 

Természetesen a Vista tesztelése során találtunk bugokat is, így például gyakori jelenség, hogy a Windows Explorer ablakok beragadnak, és ilyenkor bár szinte hibátlanul működnek, bezárni nem lehet őket, és nem lehet megváltoztatni az aktuális könyvtárat sem -- a könyvtár tartalma megnyitható, de az alkönyvtárak ilyenkor egy új ablakban jelennek meg. Ez a jelenség a három nap alatt legalább tízszer előfordult. Gyakoriak még az ablakok kirajzolásával kapcsolatos hibák, amikor az üveg keret jól megjelenik, de az ablak tényleges tartalma csak részben, vagy egyáltalán nem frissül. Ilyenkor találkozhatunk olyan jelenséggel is, hogy a teljes ablak átlátszik, és csak egy üvegkeretet lehet rángatni a képernyőn.

 

Az első bétában még a szál- és folyamatkezelés sem tűnik tökéletesnek: bár a gyakori feladatokat (start menü megnyitása, jobbegeres menük előcsalogatása) általában gyorsan végrehajtja, az ablakok nagyon lassan reagálnak bizonyos tevékenységekre. Amennyiben az egyik alkalmazás leterheli a gépet, akkor a többi alkalmazásnak nincs túl sok esélye a működésre. Remélhetően ezen a téren jelentős javulásra számíthatunk a következő bétában.

 

Felület, finomságok, játékok

 

Az első meglepetést az jelenti, hogy az Aero Glass, a Windows Vista új felhasználói felületének 3D gyorsítással és áttetsző tüköreffektekkel ellátott változata azonnal bárki számára elérhető a bétában, amennyiben támogatott, DirectX9 kompatibilis grafikus kártyával rendelkezik. A korábbi információink szerint ez legfeljebb a második bétában lett volna elérhető. A felhasználói felület és a mögötte zajló technikákat már a Windows Graphics Foundationnal foglalkozó cikkünkben részletesen kiveséztük, amiket ebben a cikkben néhány szemléletes képpel egészítünk ki.

 

Megváltozott a Start menü, mostantól a kinyitogatható megjelenítés helyett egy scrollozható, fa-szerű megjelenítéssel találkozhatunk, amit lényegesen könnyebb átlátni és használni is, akár sok program feltelepítése után is. Emellett a Start menüben kereshetünk is, így a futtatandó programot annak első pár kezdőbetűjével is elindíthatjuk, ami gyakran kényelmesebb, mint kézzel odanavigálni a megfelelő helyre.

 

Aero Glass

 

Az Aero áttetsző ablakainak teljesítménye kellemes, gyakorlatilag csak az ablakok átméretezésekor érezhető teljesítményprobléma, azok mozgatása teljesen folyamatos volt a tesztgépen. Korábban úgy gondoltam, hogy az Aero Glass effektekkel ellátott ablakai csak demonstrációs célokat szolgál, hogy bemutassa, mire képes az új, 3D-re alapozott felhasználói felület, de használat során rá kellett jönnöm, hogy jó érzés használni. Valóban átláthatóbbá teszi az asztalon található ablakokat, nem érezni már annyira a szigorú téglalap ablakok által meghatározott gépiességet. Még egy parancssor is jobb érzést kelt, ahogy a fejléce követi a mögötte található rétegek színét. Fontos kiemelni, hogy az áttetszőség nem zavaró, jelentősen elmossák a háttérben található ablak képét, és így igazából csak a stílusa és a színe az, ami átragad a fölötte lévő ablakra.

 

Az ablakok animációi elsőre szimpatikusak és három nap használat után sem nevezhetőek zavarónak. Az ablakok nem csak elcsúsznak, megjelennek, hanem 3D-ben eldőlnek, összeomlanak, mindezt úgy, hogy közben az ablak tartalma folyamatosan látható, és az egész mozgás teljesen folyamatos. Az ablakokon található gombok és vezérlők jól néznek ki, ha egérrel föléjük megyünk, világítanak, vagy kiemelkednek.

 

Szoftverek és játékok

 

Az Office 2003 hiba nélkül és rendkívül gyorsan feltelepült, a WinAmppal sem voltak a korábban említetten kívül komolyabb problémák. A rendszerre került még egy FAR fájlkezelő, valamint később a programozási képességek tanulmányozására telepítettünk Avalont, Indigót, WinFX SDK-t, Monadot és Visual Studio C# Express Editiont is. Egyetlen szoftverrel voltak csak problémák a telepítés során: az SQL Server 2005 béta verziója nem volt hajlandó feltelepülni. Az MSN Messenger is könnyedén felkúszott, viszont használata során gyakorta előfordultak fagyások. Ezek többsége akkor következett be, ha fájlok küldésekor az új felhasználói könyvtárakban kutakodtunk.

 

A Vistában lehetőség van a játékok listába szervezésére, kiiktatva ezzel a Start menü rendezetlenségének problémáit. Ez a lista az esetek nagy részében automatikusan megtalálja a gépünkre telepített játékokat, így azokat nem nekünk kell egyesével felvennünk ide. A Games Explorer segítségével könnyedén láthatjuk a rendszerre telepített valamennyi játék listáját és képes azokat legutolsó megnyitásuk, vagy típusuk szerint is sorba rendezni, csoportosítani. Az ehhez szükséges adatokat a Microsoft kizárólag a felhasználó gépén tárolja, a registryben, tehát adataink és szokásaink kiderülése miatt nem kell aggódnunk. A Games Explorer ezen felül meglehetősen sok információt tesz elérhetővé minden játékhoz, és akár alkalmazáshoz is a Windows Metadata and Internet Services (WMIS) segítségével.

 

A játékok listájára épül az a szülők számára kifejlesztett eszköz is, amivel megadhatják, hogy gyerekük milyen besorolású játékokkal játszhat. A Windows Vista minden játékhoz letölti az ESRB értékelést, ami megadja, hogy az tartalmaz-e erőszakos jeleneteket, vért, vagy éppen káromkodást. A szülők ezek segítségével megvédhetik gyerekeiket azoktól a hatásoktól, amiket károsnak tartanak egy fiatal fejlődésére.

 

startmenuscroll.jpg

startmenusearch.jpg

raymaninstall.jpg

games.jpg

 

Tesztünk során az éppen kezünkbe akadt játékokat próbáltuk meg felerőltetni a Vistára. Elsőként a Rayman 3 került sorra, aminek telepítése gond nélkül lezajlott és a játék működésével is csak kisebb gondjaink voltak. Grafikai hibákat nem láttunk, teljesítménye megfelelően folyamatos volt, azonban a hangok terén jelenős problémákkal találkoztunk: ha egyszerre sok hang szólalt volna meg, akkor gyakran csak akadozó, ugráló hangfoszlányokat tudott megszólaltatni a gép -- ennek persze több oka is lehet, egyfelől a Creative SoundBlaster Live! driverek (in)kompatibilitása, másfelől a DirectSound Vistás változatának kiforratlansága.

 

Második áldozatunk a Quake 3 Arena volt, amelynek már a telepítése sem volt egyszerű, számtalan hibába ütköztünk. Miután ezekkel sikeresen megbírkóztunk, hasonló tapasztalatok fogadtak minket, mint a Rayman esetében: tökéletes grafika, kellemes sebesség, de zavaros hang. Ezen kívül amint a billentyű és egérbeállításokat szerettük volna megváltoztatni, az egész operációs rendszer elhasalt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy nem kockáztatjuk több játékkal a sok munkával feltelepített és beállított rendszer épségét.

 

Állományok rendszerezése, keresése

 

Továbbra is a Windows Explorer segítségével lesz lehetőségünk a fájlrendszeren belül bolyongani, azonban most már a könyvtárak ikonjában három dimenzióban megjelenik néhány benne szereplő fájl előnézeti képe, ez alapján pedig hamar rájöhetünk, hogy abban van-e, amit keresünk. Szinte valamennyi fájlra kérhető, hogy annak előnézete jelenjen meg az ikonként, vagyis például a dokumentumok és prezentációk első oldala, vagy maga a kép, ha képformátumról van szó.

 

Ugyan a WinFS nem található meg a rendszerben, egyes képességeit már a Windows Vistában is megtalálhatjuk. Létrehozhatóak virtuális mappák, amelyekbe tetszés szerinti állományokat helyezhetünk el. Ezek az állományok nem másolódnak át fizikailag, mindössze lehetőséget adnak arra, hogy egyéni kívánságaink alapján csoportosítsuk fájljainkat. Egy állomány természetesen tetszőleges számú virtuális mappában szerepelhet. A béta 1-ben még nincs lehetőségünk arra, hogy ilyen tetszőleges tartalmú mappákat -- az angol elnevezése "stack" -- a felhasználói felületről készíthessünk, azonban kereséseink eredményéből létrehozhatunk ehhez nagyban hasonló virtuális mappákat.

 

searchmeta.jpg

search.jpg

picturemeta.jpg

 

Virtuális mappák

 

A keresőmappák leginkább az Outlook automatikus kereséséhez hasonlatosak: például a dokumentumok mappa a számítógépünkön található valamennyi dokumentumot egy helyen mutatja meg, függetlenül attól, hogy azok melyik könyvtárban, vagy merevlemezen találhatóak. Ezeken belül kereshetünk a megszokott fájlnév, méret szerint is, de lehetőség van tartalom, vagy a fájlhoz megadott metaadatok szerint is keresni. A metaadatok olyan plusz információk, amiket bármely állományhoz hozzá lehet rendelni. Például ha egy dokumentum az építészettel foglalkozik, azt metaadatként megadhatjuk hozzá, és így könnyebben megtalálhatjuk a későbbiekben az összes építészethez kapcsolódó fájlt.

 

A fájlokhoz metaadatokat a Windows Exploreren keresztül, vagy akár az alkalmazások fájlmentés dialógusablakában is rendelhetünk, így már mentéskor azonnal meghatározhatjuk, mi alapján szeretnénk megtalálni az adott állományt. Arra is lehetőség van, hogy egyszerre több kijelölt állományra alkalmazzuk ugyanazokat a metaadatokat. A metaadatok némelyike fájltípustól függő, azonban szinte minden fájlra megadhatunk kulcsszavakat, értékelést és a készítő nevét.

 

A keresőmappák fizikaliag nem találhatóak meg a fájlrendszerben, legalábbis nem könyvtárként. A keresőmappák mind xml fájlok, amelyek meghatározzák, hogy milyen keresési feltéteknek kell megfelelniük azoknak az állományoknak, amiket a rendszer megmutat a könyvtár tartalmaként. A keresőmappák a Windows Explorerben hagyományos könyvtáraknak látszanak, de például egy Total Commander vagy FAR fájlböngészővel egészen más a helyzet. Az egyes virtuális mappákhoz tartozó állományokat az indexelő szolgáltatás keresi meg előre, és egy speciális helyen tárolja ezeket a hivatkozásokat.

 

A Windows Vista indexelő szolgáltatása folyamatosan fut a háttérben, és az állományok és tartalmuk átfésülését, rendszerezését végzi, hogy kereséskor azonnal eredményeket kapjunk, és ne akkor kelljen átfésülni a merevlemezek tartalmát. Ez a szolgáltatás nem terheli feleslegesen a gépet amikor dolgozunk vele, viszont amikor hosszabb ideig nem nyúl senki a géphez, akkor megkezdi működését. A tesztgépen ez a szolgáltatás nem tűnt zavarónak, legalábbis nem éreztük annak. A terhelés vizsgálatakor szinte soha nem terhelte le a processzort ez a szolgáltatás.

 

groupby.jpg

pictures.jpg

applymeta.jpg

savewithmeta.jpg

 

Rendszerezés, elmentés

 

Nem csak keresni, hanem csoportosítani is lehet egy mappa tartalmát a metaadatok és egyéb fájltulajdonságok alapján, ezáltal egy Explorer ablakban rendezetten láthatóak a számunkra fontos fájlok. Így arra is lehetőség van, hogy egy könyvtár tartalmát az állományok kulcsszavai szerint csoportosítsuk vagy sorbarendezzük, valamint akár a fájlok mérete és kezdőbetűje szerint is csoportosíthatjuk őket.

 

A CD-írás hasonlóan működik, mint Windows XP alatt, azonban ezzel a szolgáltatással még sok hibába futottunk. A végleges rendszerben lehetőség lesz arra, hogy állományainkat egy kattintással CD-re mentsük, valamint a Windows Backup alkalmazás segítségével a számunkra fontos fájlokat akár automatizáltan is elmenthetjük egy biztonságos helyre.

 

Internet Explorer 7.0, RSS, biztonság

 

Az Internet Explorer 7 kritikus fontossággal bír a Microsoft számára, hogy a Firefox lendületét megtörje és a böngészéssel kapcsolatos folyamatos biztonsági problémákra elsőként nyújtson megoldást. Az IE7-ben már találkozhatunk a többi böngészőből már ismert "tabbed browsing", azaz lapozófüles megjelenítéssel, ezen felül támogatást kap az International Domain Name (IDN) technológia és részlegesen implementálásra kerül a Cascading Style Sheet (CSS) 2.0 szabvány is. Az IE7 továbbá új, megtévesztésen alapuló támadások szűrésére alkalmas megoldással bővül -- a böngésző jelzi a felhasználónak, ha egy ál-weboldallal van dolgunk.

 

A tabbed browsing megvalósítása meglehetősen kényelmesre sikerült, hiszen ami eddig új ablakba nyitott meg egy ablakot, az most csak egy új lapon jelenik meg. Természetesen az új ablakba történő megnyitás lehetősége is megmaradt, de ha megszokásból kattingatunk, akkor új tabra fog kerülni az új oldal. A felugró menü második menüpontja például nem új ablakba, hanem új tabba nyitja meg az oldalt, ugyanígy a shift+click is ugyanezt csinálja; új tab megnyitására és egy meglévő bezárása pedig billentyűkombinációk is rendelkezésre állnak.

 

Ugyancsak az IE7 újdonságai közé tartozik, hogy valamennyi böngészőhöz kapcsolódó bővítményt ki lehet listázni, illetve ki is lehet őket kapcsolni, tetszés szerint. Ha a böngésző lefagy, a hibajelentés azt is tartalmazni fogja, hogy azért melyik modul, esetlegesen melyik bővítmény a felelős.

 

tabbedbrowsing.jpg

securitycenter.jpg

 

Az Internet Explorerben ugyanolyan egyszerű RSS-csatornákra feliratkozni, mint most egy weboldalt a kedvencek közé helyezni. A Windows Vista már kiterjedt támogatást biztosít az RSS-hez, illetve az arra írt alkalmazások is kihasználhatják a technológiát. Az RSS-adattárat nem csak az Internet Explorer, hanem az összes böngésző, illetve az összes szoftver elérheti, például egy naptárprogram automatikusan felveheti majd az RSS-ben érkező bejegyzéseket, tárgyalások időpontjait. Ebben a bétában RSS kezelést még csak az Internet Explorerben tudtunk előhozni.

 

Az Internet Explorer képes felismerni, hogy egy oldalon milyen RSS csatornák találhatók, és ezeket egy gombnyomással felvehetjük a kedvencek közé. Az RSS csatornák megjelenítése az Exploreren keresztül egy kényelmesen olvasható felületen történik. Végre lehetőség van arra is, hogy a böngészési történetünket letöröljük; erre egy külön menüpont szolgál a Tools menüben.

 

internetexplorer.jpg

lua.jpg

msn.jpg

rssfeed.jpg

 

Biztonsági fejlesztések

 

A Windows Vistában a felhasználók biztonságának garantálása érdekében megjelent a User Account Protection technológia (korábbi nevén Least-Privileged User Access, LUA), ami lehetővé teszi, hogy kevesebb jogosultsággal is tudjuk használni az operációs rendszert, ezáltal csökkentve a betörések és a vírusok bejutásának esélyét. Minden biztonsági szempontból kritikus művelet előtt a rendszer megkérdezi az adminisztrátor jelszót, ezáltal a felhasználó minden alkalommal eldöntheti, hogy hajlandó-e vállalni a lépés kockázatát, vagy szakemberhez fordul. Az is megoldható, hogy csak egyes alkalmazások fussanak kisebb jogosultságokkal, de a rendszer egésze ne; ugyan ez a megoldás kevesebb védelmet garantál, de kevesebbszer ütközünk abba, hogy adminisztrátori jelszavunkat kéri a rendszer.

 

A Vista a Windows XP SP2-ből már jól ismert Security Centert is tartalmazza, ami jelzi, hogy ha a számítógépünk biztonságára kritikus szolgáltatások nincsenek bekapcsolva, és egy központi felületen ad lehetőséget azok beállítására.

 

Programozhatóság, menedzselhetőség

 

A Windows Vistában debütál a korábbi Win32 API-kat nagyrészt leváltó WinFX, ami a .NET keretrendszer 2.0, az Avalon és az Indigo együttes neve, valamint néhány olyan API található még benne, melyek az operációs rendszer képességeinek kényelmesebb programozását teszik lehetővé. Nyolc kulcsterületen találkozhatunk új osztálykönyvtárakkal: felhasználói felület, biztonság, megbízhatóság, telepítés, mobilitás, adatkezelés, hálózati kapcsolódás és keresés. Ezeket bármely Windows Vistára épülő alkalmazás használhatja, hogy a felhasználók számára egységes és újszerű képességekkel ruházhassák fel a szoftvereket.

 

A Windows Vista beta 1 megjelenésével az Avalon és az Indigo nevet váltott: az Avalon, a prezentációs réteg a Windows Presentation Foundation (WPF), míg az Indigo, a kommunikációs réteg a Windows Communication Foundation (WCF) neved kapta, illeszkedve a korábbi cikkünkben kivesézett Windows Graphics Foundation (WGF) elnevezéséhez.

 

avalonblackjack.jpg

avaloncalc.jpg

avalonchart.jpg

avalondesigner.jpg

 

Programozhatóság

 

Az azonban eléggé meglepő volt számomra, hogy sem az Avalon, sem az Indigo a rendszer telepítésekor még nem áll rendelkezésre, azokat még a Vista bétájára is saját magunknak kell feltennünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Vista egyetlen alkalmazása és modulja sem használja a WinFX-ből az Avalont és az Indigót, legfeljebb a .NET keretrendszer 2.0-s változatát -- ez már alapból része a Vistának.

 

Ahhoz, hogy ki tudjuk próbálni az új programozási keretrendszereket, fel kell telepíteni a Vista DVD-jén a support könyvtárban található Indigo és Avalon komponenseket, valamint internetről le kell tölteni hozzá a WinFX SDK-t, illetve érdemes ehhez installálni még egy Visual Studiót is. Mivel éppen nem volt a kezünk ügyében Visual Studio 2005 beta 2, ezért egy C# Express-szel is beértük.

 

Az Indigo és az Avalon lelkivilágát már egy korábbi cikkünkben részletesen feltártuk a PDC-n kiadott Longhorn alpha változat elemzésekor, így annak felépítésére nem térünk ki, mindössze néhány képet mellékelünk azokból a példaalkalmazásokból, amelyek az Avalon képességeit mutatják meg.

 

Amire akkoriban még nem tértünk ki, az a ClickOnce technológia, ami lehetővé teszi, hogy szinte windows alkalmazásoknak kinéző webes alkalmazásokat készítsünk. Ezeket a felhasználó azonnal futtatni tudja a böngészőjének segítségével, anélkül, hogy a szoftvert külön telepítenie kéne. Ez a megoldás lényegesen leegyszerűsíti majd a különböző internetes szolgáltatások létrehozását.

 

Menedzselhetőség

 

A Windows Vistában találkozhatunk elsőként a Monaddal, vagy másnéven az MSH-val, a Microsoft új parancssorával. A Monad a Windows parancssor és a Unixokon megszokott funkciók egyesítésével jött létre, ezáltal a rendszeradminisztrátorok gyakorlatilag az operációs rendszer és a rá telepített szoftverek valamennyi képességét ki tudják innen használni.

 

A Monad első jelentősebb szerepe az Exchange 12-ben lesz, amelynek valamennyi adminisztratív funkciója parancssor szinten lesz megvalósítva, így azokat nem csak a grafikus felületről lehet elérni. A rendelkezésre álló scriptek módosításával és felhasználásával az Exchange 12 működése drasztikusan megváltoztatható. Hosszabb távon a Microsoft azt szeretné, ha valamennyi MMC-re (Microsoft Management Console) épülő megoldás, -- amelyek az esetek nagy többségében adminisztratív funkciókat látnak el -- a Mondadra épülne, lehetővé téve a rendszergazdák számára, hogy szoftvereiket egyaránt kezelhessék grafikus és szöveges felületen keresztül. A Windows Vista ennek támogatására már az MMC 3.0-s változatát tartalmazza.

 

Megújult a rendszer eseménynapló szolgáltatása is, most már lehetőségünk van arra, hogy a hibákat, figyelmeztetéseket és a rendszer szempontjából kritikus üzeneteket XML-ben tároljuk el az eseménynaplóban. Ezzel lehetővé teszik, hogy a többi alkalmazás jobban, akár automatizáltan is reagálni tudjon az eseményekre. Az eseménynapló szűrésére és kezelésére is új megoldások születtek.

 

Jelentősen megújult az ütemező is, most már teljesen testreszabható, hogy milyen feltételek teljesülése esetén pontosan milyen parancsokat szeretnénk lefuttatni. Az alkalmazások futtatását köthetjük a rendszer elindulásához, egy konkrét időponthoz, vagy akár egy bizonyos eseménynaplóban szereplő eset előfordulásához is.

Link to comment
Share on other sites

  • 7 months later...

Nagyon király! Még a tesómnak is tetszett! Küldök néhány screen-t!

 

http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/nevtelen.JPG

http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/nevtelen1.JPG

http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/nevtelen2.JPG

http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/nevtelen3.JPG

http://kepfeltoltes.pirateclub.hu/pics/nevtelen4.JPG

 

Ezeket mindet én csináltam saját gépről!

Módosította Nietzsche
Link to comment
Share on other sites

  • 5 months later...

Készül a Vista magyar fordítása!

 

A Microsoft új stratégiája, hogy a szoftvereket már fejlesztési fázisban lokalizálják bizonyos nyelvekre. Ehhez hasonlót már korábban is láthattunk, amikor a Windows Live Messenger - akkor még bétaverziójából - többek közt magyar változat is megjelent. A színfalak mögött a Windows Vista és az Office 2007 fordítása is nagyban zajlik.

 

A tesztelők számára fenntartott Connect partneroldalon a mai naptól letölthetővé vált a Vista RC1 Multilingual User Interface (MUI) Pack magyar változata, mely az operációs rendszert szinte teljes egészében honosítja. A korábbi Windows verziókból, mint például a 2000 és az XP, külön MUI-képes példánnyal kellett rendelkeznie a felhasználónak, hogy azt nyelvi csomag telepítésével többnyelvűvé varázsolhassa. A MUI Windows-ok eredetileg kivétel nélkül angol nyelvűek, legtöbbször notebookokhoz mellékelnek ilyen fajta operációs rendszert. A Windows Vista minden változata MUI-képes lesz, de a nyelvi kiegészítésekhez a továbbiakban is csak az operációs rendszerrel egy csomagban juthatunk hozzá.

 

Bár a Windows Vista és az Office 2007 fordítása a háttérben folyamatosan zajlik, a végleges lokalizált változatok valószínűleg csak pár hónappal az angol kiadás megjelenése után látnak napvilágot, így magyar Vista-nk is csak 2007 márciusa körül lehet. Arról, hogy a beszédfelismerő technológia ért-e majd nyelvünkön, egyelőre nincs hír, de ennek valószínűsége sajnos mondhatni meglehetősen kicsi.

 

forrás: winportal.net

Módosította Gabi89
Direk link tilos.
Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Pénteken jön a Windows Vista RC2

A Windows IT Pro információi szerint ezen a pénteken, október 6-án kerül gyártási fázisba. A Microsoft még szeptember elején bocsátotta ki az RC1 változatot a tesztelőknek, az utolső kibocsátott átmeneti változat a 5728-as build volt szeptember végén.

 

Az 5743-as build fog megjelenni Windows Vista RC2 jelöléssel. A szokásos óvatossággal béta tesztelők, MSDN és TechNet előfizetők kapják majd meg. A megszokott lépéseken át a végleges termék október 18 és november 8 között alakul ki valamikor.

 

A Windows IT Pro jelentése szerint a belső dokumentáció figyelmeztet, hogy az esetleges késlekedés minden egyes napjának ára van. Október 25-öt követően ugyanis minden nappal veszít a Microsoft a januárban kibocsátható nyelvi változatok számából. Akárhogy is, a cég kész erre az áldozatra, csak hogy a Vista jó minőségű legyen. Ugyanez a dokumentáció figyelmeztet, hogy jelenleg mintegy 1400 ismert hiba található a Vistában. A cég belső folyamatai megkövetelik a hibák számának 500 alá csökkentését, mielőtt a termék gyártásra kerülhetne. Összahasonlításképpen, szeptemer 22-én még 2479 hibát számláltak.

pcworld.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 3 weeks later...
  • 1 month later...

bocsi!

 

Több tízezer meghajtóval érkezik a Windows Vista

szerző: Sting , idő: 2006.11.21. 08:00

 

 

 

 

Amikor a Microsoft következő generációs operációs rendszere, a Windows Vista jövő év januárjában az első felhasználók kezébe kerül majd, nem valószínű, hogy legtöbbjüknél komoly gondok akadnak majd a gépbe épített eszközök felismertetésével és a szükséges meghajtóprogramok telepítésével. A Vista ugyanis minden korábbi Windows kiadásnál több hardver azonosítására és kezelésére lesz képes már alaptelepítésben is, frissítőszolgáltatásán keresztül pedig további óriási mennyiségű eszközmeghajtó lesz elérhető számára, amelyek mindegyikét képes lesz automatikusan letölteni és telepíteni a rendszerbe.

 

 

Jim Allchin, a Microsoft a Windows fejlesztéséért felelős vezetőjének egy napokban született blogbejegyzése szerint az új Windows telepítőlemeze közel 20.000 meghajtóprogramot fog tartalmazni, amelynek köszönhetően ennek többszörösének megfelelő számú eszköz kezelésére lesz képes már a dobozból kivéve is a rendszer. A DVD-n lévőkön kívül azonban további közel 12.000 meghajtó lesz elérhető még a Windows Update szolgáltatáson keresztül, amelyeket - már ha a futtató gép rendelkezik élő Internet-kapcsolattal - éppen olyan automatikusan tud majd telepíteni a Vista, mint ha azok eleve a telepítőkészlet részét képezték volna.

 

Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a Microsoft előző asztali operációs rendszere, a Windows XP kiadásakor annak telepítőjének alig 10.000 meghajtóprogram képezte részét, és a Windows Update-en is csak 2.000 további driver volt megtalálható. Ráadásul az XP nem is volt képes a meghajtóprogramokhoz kiadott frissítések automatikus ellenőrzésére és telepítésére sem, míg a Vista esetében a frissítéseket engedélyező felhasználók biztosak lehetnek majd abban, hogy gépeiken mindig a hardvereik működéséhez szükséges legfrissebb meghajtóprogramok lesznek telepítve.

 

A Vista angol nyelvű verziójának forgalmazását a jelenlegi tervek szerint a Microsoft jövő év januárjának utolsó napjaiban kezdi majd meg világszerte, a lokalizált - köztük a magyar nyelvű - változatok kiadása azonban várhatóan csak március során kezdődik majd meg.

 

kb:

 

 

 

A piros szín használata számodra nem engedélyezett! (biohazard)

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Tessék egy kis infó a változatokról, stb.:

http://www.hwsw.hu/hirek/32843/boltokban_kaphato_microsoft_windows_vista_office_2007.html

 

Ja és a timerstop-os crack simán működik, az meg nem teljesen igaz, hogy lassú, meg rossz. Beállítás kérdése, nálam nem lassabb az XP-nél.

Link to comment
Share on other sites

nézd meg itt:

http://depo.hu/index.php?pn=search&host=depo.hu&searchstring=Vista&searchcat=0&x=0&y=0

 

nem is olyan drága :P

Módosította Gabi89
Direkt link használata tilos.Máskor használj Code tagot. [code] [/code]
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...