Jump to content
PirateClub.hu

Real Madrid


jozsiku
 Share

Recommended Posts

Holnap jó meccs lesz. A keret: Casillas, Dudek; Arbeloa, Garay, Albiol, Metzelder, Marcelo, Drenthe; Diarra, Kaká, Lass, Guti, Xabi, Granero; Raúl, Cristiano Ronaldo, Van Nistelrooy, Higuaín és Benzema. Kimaradók: Pepe eltiltás, Sergio Ramos, Gago és Van der Vaart pedig technikai döntés miatt.

Ramos még éppen a felkészülést csinálja. Gago épp, hogy beért Madridba. Vaart pedig nem fog valami egetrengetően sok lehetőséget kapni. Azokon kell bizonyítani, amit kap.

Egyébként úgy gondolom, hogy győzelem lesz. Tavaly itt rontottuk el. Még minden idők legjobb tavasza sem segített már az ősszel beszedett hátrány ledolgozásában.

 

Az AS és a Marca szerint a Real Madrid végül mégis csak szerződteti Megía Davilát, s ezt ma már hivatalosan is bejelentik. A vezetőség úgy gondolja, hogy a kritikák jogtalanul gátolják meg az ex-játékvezetőt a munkájában, ezért álltak ki végül az eredeti ötlet mellett.

Nesze nektek, hülye okoskodók ;) Minden csapatnak van ilyen szakembere, de egyből rá kell szállni a Realra... <_<

 

Kedden 20:30-tól a DigiSport közvetíti a Zürich elleni idegenbeli BL meccset.

 

Holnap a meccs után írok majd egy kis véleményt a látottakról :)

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 2.1k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Top Posters In This Topic

Posted Images

Espanyol - Real Madrid 0-3 (Granero, Guti, Cristiano Ronaldo)

 

Nem volt egy kiemelkedően látványos meccs. Végig uraltuk a játékot. Egész jól működött a Xabi Alonso - Guti páros. Sőt, a végére a 4-3-3 szerű formációban Gutinak volt tere és tudta indítgatni a két szélen futó Granerot és Cristianot. Ebből született a harmadik gól. Ami nagyon pozitívum, hogy fél gőzzel se ment a csapat előre, mégis 3-at berámolt az Espanyolnak. Granero az első 25 perctől eltekintve végig nagyszerűen játszott. Akkor nem értették meg egymást Gutival és Alonsoval. Kaká is jó volt, de tőle azért picit több elvárható, mint két tökéletes gólpassz :) A második egyébként gyönyörű volt. Ezért szeretem már évek óta Kakát B)

Benzema és Higuaín nem villogott. Higuaín szezonkezdetei általában nem a legjobbak, későn szokott beindulni. Benzemanak pedig még szoknia kell a társakat, a ligát, az ellenfeleket. Cristiano is betalált akcióból is. Az is elég jó volt. Erre már előbb kitértem.

 

Jöhet a következő ellenfél, a Zürich!

Link to comment
Share on other sites

Röviden és tömören! Az látszott hogy a csapat nem adta ki a tudásának csak a felét, de ez is elég volt. 3 tökéletes támadás és 3 gól nagyszerű gól. Még van a csapatnak 2 meccse hogy összeszokjon az első komoly megmérettetés előtt. Remélem hogy a Villarreal ellen majd látjuk a csapatot 110%-os formában játszani.

Link to comment
Share on other sites

És már a félidőben 3-0!!! Nem akarom a csapatot fényezni, de szerintem most is olyan 80%-on teljesítenek a srácok. Ronaldo már kezd emlékeztetni arra akit a Manchesterbe megismert a világ és látszik rajta hogy a gól után milyen felszabadultan játszik. De azt azért meg kell jegyeznem hogy ez a Zürich meglepően jól játszott az első bekapott gólig.

Link to comment
Share on other sites

De az a 11es! Ez a bíró egy bu*i, minden szarért sárgát ad. Remélem hogy felébrednek a srácok és lőnek legalább még 1et.

 

A vége megérdemelt 5-2! A végén az a Guti gúl egyszerűen csodálatos volt. És nem lepődnék meg ha a Zürich odaérne a harmadik helyre a csoportban. Na jó éjszakát mindenkinek.

Link to comment
Share on other sites

Na Cristiano most kicsit bemutatta, miért szerződtettük :) Guti és Higuaín góljának külön örülök. Nekik nagyon jó fog ez tenni. A két gól után kitámadtak, de megmutattuk, melyik csapat focizik és melyik próbál :)

Link to comment
Share on other sites

Én már az előző meccs vége óta arra készülök :P Remélem Sergio Ramos középhátvédként játszik. Ott a világ egyik legjobbja. Arbeloanak fel kell venni a ritmust, mert még nem igazán nyújtott maradandót. Diarra és Van Nistelrooy is visszatérhet. Az ilyen meccseken nyugodtan kaphatnának 25-30 percet. Nem hiszem, hogy kiújulna a sérülése valamelyiknek.

 

Link to comment
Share on other sites

Hát jó kis meccs volt, bár az első félidőben nagyon beálltak védekezni a vendégek. A meccs legjobbja egyértelműen Cristiano volt, de Guti is nagyon odatette magát abba a 25 percbe amíg játszott. Nisti meg egy szép góllal tért vissza kell ennél több egy jó vasárnap estéhez? Benzema viszont csak a második félidőbe remekelt. A védelemnek nem volt sok dolga, azért nem volt rossz, így hogy Sergio Ramos csak most tért vissza. Azt hiszem kezdhet félni a Barca :D

Link to comment
Share on other sites

Hát a második félidő felééig nem tetszett amit láttam még akkor sem ha 1:0 nyerünk mert a 3pont a lényeg na de ilyen kerettel játszunk már szépen,kreatívan kell még idő tudom de akkor is :D

A meccs vége viszont jobban nem is alakulhatott volna gólparádé meg Guti és Nistelrooy is betalált mondtam ,hogy bűn lenne eladni na és persze nagy kedvenc :)

Kommentátor viszont idegeimre ment 3x elmondta ,hogy mi 1546x több pénzből gazdálkodunk idén... mint a kis csapat...

Link to comment
Share on other sites

Igen csak az a baj, hogy nehéz kreatívan játszani, amikor az ellenfél 10 emberrel védekezik. Ebből már nekem is kezd elegem lenni, hogy mindenki a Real költekezéséről beszél, hát istenem ha egyszer megtermelik a pémzt, akkor mért ne lehetne, ez már profi futball itt már rég a pénzről szól a dolog. Érdekes senki nem szól a Barcának, hogy lehet 45 milliót plusz a még 40 milliót érő (szernitem) Eto'o-t adni Ibrahimovicért és a Chelsea is az elmúlt pár évben elköltött pár száz milliót játékosokra, de gondolom ez rendben van :excl:

Link to comment
Share on other sites

Az első gól megnyugtatta a csapatot. Sokáig 11 emberrel védekeztek. Aztán az a fejes szétbomlasztotta őket és jöhetett a henger. Guti, Benzema és Nistelrooy gólja külön öröm volt. Sajnos lesérült Nistelrooy :( Pedig el tudnék viselni egy Benzema - Nisty párost.

Benzema egyébként Raúl lecserélése után játszott, szóval akár egy újabb ok, hogy Raúl ne játsszon minden meccsen.

Link to comment
Share on other sites

Én is éppen most olvastam :( Pedig látszik ,hogy még mindig nagyon érzi a kaput ennyi kihagyás után beáll és gól. Mondjuk szerencse ,hogy "csak ennyi időre" dőlt ki azt kibírjuk

hétfő, 12:49 - A ma elvégzett orvosi vizsgálatok megállapították, hogy Van Nistelrooy combizom szakadást szenvedett, így 5-6 hétig harcképtelen lesz.

 

Az első gól megnyugtatta a csapatot. Sokáig 11 emberrel védekeztek. Aztán az a fejes szétbomlasztotta őket és jöhetett a henger. Guti, Benzema és Nistelrooy gólja külön öröm volt. Sajnos lesérült Nistelrooy :( Pedig el tudnék viselni egy Benzema - Nisty párost.

Benzema egyébként Raúl lecserélése után játszott, szóval akár egy újabb ok, hogy Raúl ne játsszon minden meccsen.

Nem akarok kötekedni mert sokan nem szeretik itt Rault de ehhez aztán tényleg semmi köze.... Az edző rakta ki utána kicsit szélre és ott jobban érzi magát. Előtte végig ott volt 4védő között és nem is mozgott. Szóval kicsit szélen kell játszatni nem pedig a védőfal kellős közepében és akkor jobb lesz.

Persze ettől még az igaz ,hogy Raul lecserélése után találta meg magát de Raúl erről igazán nem tehet :D

 

Link to comment
Share on other sites

Hát a szó szoros értelmében nem tehet, de ha két csatárral nyomulunk, akkor nem tudom valahogy elképzelni, hogy Benzema a szélről induljon. A Lyonban is onnan rugdosta a gólokat. Rotálás lesz úgyis. Egyébként jogosan szedte le Raúlt.

Nem vagyok az a hűdenagy Raúl-ellenes, de örülök, hogy nem játszik végig minden meccset függetlenül a teljesítményétől :)

Link to comment
Share on other sites

Inkább szerintem Benzemának meg kell szoknia, hogy középen játszik, mert ha fent van CR és Kaká akkor egyértelműen övöké a szél, ez csak idő kérdése lesz, hogy alkalmaszkodjon ahhoz hogy most inkább középen kell játszani. Van Nistelrooy kiesése nem jött jól, mert igzából csak 4 csatár van a keretben. :( Raul pedig amíg játszik kezdő lesz a hazai meccseken ez szinte biztos, de én nem is bánom, mert többre tartom, mint Benzemát.

Link to comment
Share on other sites

Hát a szó szoros értelmében nem tehet, de ha két csatárral nyomulunk, akkor nem tudom valahogy elképzelni, hogy Benzema a szélről induljon. A Lyonban is onnan rugdosta a gólokat. Rotálás lesz úgyis. Egyébként jogosan szedte le Raúlt.

Nem vagyok az a hűdenagy Raúl-ellenes, de örülök, hogy nem játszik végig minden meccset függetlenül a teljesítményétől :)

Na ezt viszont el kell ismernek tegnap Raúl sehol nem volt sajna :( Viszont ennek ellenére szépen rugdossa ő is a gólokat na meg CR indult be mostanság :lol:

 

Link to comment
Share on other sites

Üdv

 

Tegnap nagyon örültem h Nistelrooy betalált régi nagy kedvencem és manapság is nagyon tisztelem, de sajnos megint ez a sérülés :(

De ebből a topikból is kiderül h hiába nem tartották sosem a legnagyobbak közé nagyon szerethető és gólerős játékos mindenki sajnálkozik h lesérült meg ilyenek :) Szerintem még most is elférne ebben a Realban Benzemával ütősek lennének :)

Link to comment
Share on other sites

Huh micsoda meccs volt a szerdai egy szép Ronaldo gól és egy vitathatatlan 11-es. Arról nem is beszélve, hogy 2 rekord is született. Az egyik Ronaldo az első olyan Real játékos, aki az első négy meccsén mindig betalált. A másik, ami minden igazi madridistának sokat jelent Raul avval, hogy csereként állt be megdöntötte Manolo Sanchis rekordját és 524 meccsel ő lett a legtöbb bajnokin pályára lépő blancó. Azt hiszem ez is mutatja, hogy a sokak által leértékelt csatár igazi tehetségét és Raul még 2-3 évig várhatóan játszani fog. Nekem személy szerint nagy kedvencem és külön örülök, hogy hozzá méltóan győztes meccen játszhatott. Hala Madrid, Hala Raul

Link to comment
Share on other sites

Szerintem 2011-ben visszavonul. Addig tart a szerződése, Perez gondolom ad neki valami feladatot a vezetők között.

 

A meccsen pont annyit nyújtott a csapat, amennyit kell. Végig uraltuk a meccset. Egy percet sem féltem. Jó végre ilyet írni :)

Link to comment
Share on other sites

Na most kérdem én!!! Miért játszunk olyan szarul az első félidőkben??? Pellegrini miért nem tudja már az elején feltüzelni a csapatot??? Kis túlzással úgy játszunk a második félidőben mint ha nem is lenne pályán a Marseille. Amúgy a két akció gól valami álomszépek voltak. Ja és remélem hogy CR nem sérült meg komolyan csak valami kis zúzódás.

 

Na a vége maradt 3-0 a Madridnak! Egy kis értékelés így a hónap végén: 7meccs 7gy-0d-0v 24rg-4kg!!! Szerintem senkinek nem lehet egy rossz szava se erre a Madridra, pláne ha figyelembe vesszük hogy a keret fele a nyáron jött. Ja és CR teljesítménye 7meccs 9GÓL. Remélem nem jön közbe valami komoly sérülés vagy formahanyatlás. Na további jó éjszakát

Link to comment
Share on other sites

Jó kis meccs volt a tegnapi a 3. gól már a régi Madridra emlékeztetett, CR nagyot játszott 2 gól és összehozott egy 11-est. A rossz hír, hogy a játéka kérdéses a Sevilla ellen, de nem csak ő hanem Gago is megsérült 3 hétre, ami azért nem akkora baj, mert a Lass Diarra és Xabi Alonso páros mintha jobb lenne középen.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...