Jump to content
PirateClub.hu

A.C. Milan


etooo
 Share

Recommended Posts

a Cesena elleni produkció elég halovány volt, nyomokban se volt érzékelhető, hogy ez a csapat a jobb. Pato volt a legjobb a Milanban, rugott 2 meg nem adott gólt valamint remekül játszott a jobboldalon. Ibrahimovic kihagyott egy 11-est, próbálgatott valamit bemutatni, hogy mire képes, de azon kívül, hogy megint megtudhattuk, hogy technikailag magasan képzett azon kívül talán, ha 2 lövése volt. Dihno is technikázott, Bihno is, csak hát semmire se ment vele a csapat. nem játszott csapatként a Milan, ez probléma. probléma az is, hogy finoman szólva is súlytalan a középpálya. sokszor kellett Patonak is például rálőnie, mert mellette csak Gattuso volt, aki ugye nem arról híres, hogy irányítson avagy gólokat szerezzen. : ) Pirlo szokásos volt, lassította a játékot ahogy szokta, mire elpasszolja a labdát addigra simán visszazár az ellenfél védelme. Ambrosinit kellett volna előrébb tolni, hogy meglegyen a kapocs a védelem és a támadósor közzött, mert ez a baj. nincs senki, aki tudna irányítani. mondjuk az is tény, hogy a labdavisszaszerzésben is eléggé akad a gépezet. a védelem Nesta nélkül finoman szólva is pontatlan, DE Sokratisban van valami, idővel beépülhet. szó mi szó azt várom, hogy Allegri megadja az esélyt Boatangnek VAGY Gallianiék megszerzik Goulon-t, aki ingyen jöhetne és állítólag (mint kb minden fiatal francia védekezőközéppályás :) ) Vieirahoz hasonló képességekkel bír, valamint a másik ingyenes francia Clercet, aki pedig a védelem szélére jelentene megoldást. ennyit akartam.

 

Forza Milan

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 1.9k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Cesena 2-0 AC Milan (Bogdani 31., Giaccherini 44.)

 

Nagy kár, hogy a kiváló szezonkezdet után rögtön a második fordulóban vereséget szenvedtünk. :( Utólag könnyű okosnak lenni, de most már tudjuk, nem volt szerencsés, hogy a bajnokság legelején a "hipermotivált" újonc Cesena ellen kellett pályára lépnünk (idegenben), láthattuk, hogyan teljesítettek a Roma ellen, a Stadio Olimpicóból is elhoztak egy pontot, ellenünk viszont mindhármat otthon tartották. :unsure: Egyetértek azzal, hogy a tegnapi meccsen a Milan csapatszinten nem működött jól, elöl a Pato-Ibrahimovic-Ronaldinho hármasnak még össze kell szoknia (illetve a most csereként pályára lépő Robinhóra is ugyanez érvényes), talán Borriellóval hatékonyabb lett volna a támadógépezet, de ebbe nem is érdemes belemenni, mert most már más "szelek fújnak". Bízzunk benne, hogy Allegri minél hamarabb rendbe teszi ezt a csapatot, és a következő bajnokit, valamint a hétközi BL-meccset már sikerként könyvelhetjük el. ;)Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Auxerre (Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló) - 2010. szeptember 15., szerda, 20:45 (TV: Nincs)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 2-0 Auxerre (Ibrahimovic 66., 69.)

 

Ibra elkezdte... :rolleyes:

 

Következő meccs: AC Milan - Catania (Olasz bajnokság, 3. forduló) - 2010. szeptember 18., szombat, 20:30 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 1-1 Catania (Inzaghi 45., illetve Capuano 27.)

 

Elég halovány produkció volt... Nyilván az is közrejátszott a gyenge teljesítményben, hogy Pato, Robinho, vagy épp Ambrosini sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére, de több olyan dolog is előjött a tegnapi bajnokin, ami már jó ideje probléma a Milannál. A védelem az első játékrészben többször is megingott, a középpályás-játékunk elég vérszegény volt (Boateng küzdött rendesen, de jobbára csak az ellenfél játékosaira volt veszélyes, elég közel járt egy második sárga laphoz; Seedorf akart, de tegnap neki sem ment igazán, Pirlóról pedig inkább ne is beszéljünk...), a kényszerűségből Ibrahimovic-Inzaghi-Ronaldinho összeállításban pályára küldött támadószekció nem igazán működött jól (a második félidőben sem, amikor Ibrahimovic az igazi helyén, centerként játszott, mert így Pippónak kellett kihúzódnia a jobb szélre, ahol teljesen súlytalan volt), stb. Hétközi forduló következik, remélhetőleg a most sérülés miatt kimaradó játékosok szerdára felépülnek, mert szükség van rájuk ahhoz, hogy stabilizálódjon a középpálya (Ambrosini) és támadásban igazán veszélyesek legyünk (Pato; Robinhóra pedig valószínűleg csereként számítana Allegri, amennyiben a honfitárs játékra alkalmas állapotban lesz). Nincs mese, el kell kezdenünk meccseket nyerni! Forza Milan!

 

Követező meccs: Lazio - AC Milan (Olasz bajnokság, 4. forduló) - 2010. szeptember 22., szerda, 20:45 (TV: Digisport, felvételről, 22:45-től)

Link to comment
Share on other sites

Lazio 1-1 AC Milan (Floccari 81., illetve Ibrahimovic 66.)

 

AC Milan 1-0 Genoa (Ibrahimovic 59.)

 

A hétközi meccsen nem igazán jött ki a lépés, a nyeretlenségi szériánk sajnos egy bajnokival ismét bővült, a Genoa ellen - jóllehet a csapat teljesítménye ezúttal is hagyott kívánnivalót - viszont már mindhárom pontot sikerült begyűjteni. Az eddigiek alapján az látszik, hogy Ibrahimovicnak megy a játék, Robinhónak még idő kell, hogy alkalmazkodjon a csapathoz és magához az olasz bajnoksághoz; én továbbra is Pato, valamint Ambrosini visszatérésétől várok javulást (pontosabban visszaállást - ha a Lecce elleni teljesítményt vesszük alapul) a csapatjátékot illetően. Kedden az Amszterdam Arénában nem lesz könnyű dolgunk, (nagyon) szoros mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy az idei második BL-meccsünket is meg tudjuk nyerni, és ha a csoport másik találkozóján a Real is győzni tud az Auxerre otthonában, a pontszámokat tekintve nagy lépést teszünk a továbbjutás felé. Forza Milan!

 

Következő meccs: Ajax - AC Milan (Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló) - 2010. szeptember 28., kedd, 20:30 (TV: TV2)

Link to comment
Share on other sites

Ajax Amszterdam 1-1 AC Milan (El Hamdaoui 23., illetve Ibrahimovic 37.)

 

Parma 0-1 AC Milan (Pirlo 25.)

 

Az Amszterdam Arénából elhozott egy ponttal lényegében elégedettek lehetünk, a tegnapi bajnoki győzelem esetében pedig ez nem is lehet kérdéses, legfeljebb annyi hiányérzetünk lehet, hogy lehetett volna nagy arányú is a siker, ha az első félidőben, Pirlo óriási gólja után a számtalan ziccer közül legalább egyet-kettőt értékesítenek. A legfontosabb viszont, hogy jelen pillanatban a tabella élén állunk (bár ebben a fordulóban a miénken kívül eddig még csak egy meccset játszottak le), és ha a ma esti Derbi d'Italia olyan eredménnyel zárul, akkor akár az Inter előtt is maradhatunk. Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Chievo (Olasz bajnokság, 7. forduló) - 2010. október 16., szombat, 18:00 (TV: Digisport, felvételről, vasárnap 8:45-kor)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

AC Milan 3-1 Chievo (Pato 18., 30., Robinho 93., illetve Ibrahimovic 70.-öngól)

 

Összességében magabiztosnak mondható győzelmet arattunk az idegenben eddig remeklő veronaiak ellen. A kötelező három pont megvan, most pedig készülődhetünk az év egyik legnagyobb meccsére. Forza Milan!

 

Következő meccs: Real Madrid - AC Milan (Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló) - 2010. október 19., kedd, 20:30 (TV: TV2)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Real Madrid 2-0 AC Milan (C. Ronaldo 13., Özil 14.)

 

Napoli 1-2 AC Milan (Lavezzi 78., illetve Robinho 22., Ibrahimovic 72.)

 

Több mint egy félidőt emberelőnyben játszva magabiztosabb győzelmet vártam a tegnapi meccsen, de az a fő, hogy (zsinórban a negyedik bajnoki sikerünkkel) megvan a három pont, és megelőztük a tabellán a Sampdoria ellen csak döntetlent elérő Intert. Hétvégén a Juvét fogadjuk hazai pályán, bízzunk a tavalyiakhoz hasonló eredményben. ;)Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Juventus (Olasz bajnokság, 9. forduló) - 2010. október 30., szombat, 20:30 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

Szerintem nagyon szépen játszott a Milan a Napoli ellen, remélem megint kifognak egy jobb szériát. Mondjuk igaz hogy a Real Madridot most lehetetlen megverni, azt nem számoltam bele. ;)

Nagyot fognak nőni a szememben a Milánóiak ha megverik a Juventust. :)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 2-2 Real Madrid

Gól: Inzaghi 68., 78. ill. Higuaín 45., Pedro León 94.

A Milan és a Real Madrid csatája mindig különleges élmény, a két csapat rivalizálása több évtizedes múltra tekint vissza. A legutóbbi csatából a spanyolok jöttek ki jobban, így a mai, milánói találkozón Massimiliano Allegri játékosai nem engedethettek meg maguknak még egy botlást.

Ez a tény - előfordulhat, görcsöt okozott a piros-feketékben -, mert az első félidőben sokkal lazábban futballozott a Real.

Di Maria kapufát lőtt, Pirlónak kétszer is a gólvonalról kellett mentenie, mindezzel szemben a Milan csak egy halovány Ibrahimovic-emelést tudott felmutatni, ami ráadásul még a kaput sem találta el...

Fél óra elteltét követően néhány percig átvette az irányítást a Milan, de a hajrá ismét a Madridé volt, miként az első gól is: a 44. percben Higuain értékesítette első igazi ziccerét (0-1).

A fordulást követően már elmaradtak az igazán nagy helyzetek, és jóval kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, ami a Milan feljavulásának volt köszönhető. Ahhoz, hogy az eredményben is felnőjön a Milan a Real Madrid mellé, két nagy hiba kellett: előbb Pepe vétett el egy ívelést, majd Casillas ütött bele ügyetlenül egy labdába, így a csereként beállt Inzaghi 1-1-re módosította az állást.

Sőt, nem sokkal később - tegyük hozzá méteres lesről indulva - Inzaghi a vezetést (2-1) is megszerezte a Milannak, de a győzelmet nem. A csereként beállt León ugyanis a hosszabbítás perceiben betalált, így 2-2-vel ért véget a mérkőzés.

 

...

A csoport másik mérkőzésén - meglepetésre - az Auxerre 2-1-re legyőzte az Ajaxot.

Link to comment
Share on other sites

Karnyújtásnyira voltunk a győzelemtől egy olyan meccsen, amire azt lehet mondani, hogy "normális körülmények között" sima vereség (kellett volna, hogy legyen). Csak hát ugye Super Pippo.... :) Sajnáltam, hogy Mourinho(!) végülis kifogott rajtunk (nagy eredmény lett volna, ha a Real ellenünk szenvedi el szezonbeli első vereségét), de összességében - és ha már a második gólunk lesről született - a döntetlen mondható igazságos eredménynek. Az elszalasztott győzelem miatt pedig már csak azért sem kell bánkódni, mert a csoport másik meccsén az Ajax vereséget szenvedett, így ha a következő fordulóban elhozzuk a három pontot Auxerre-ből, a Real pedig megveri az amszterdamiakat, akkor biztos továbbjutók vagyunk, és az utolsó körben tét nélkül léphetünk pályára. Forza Milan!

 

Következő meccs: Bari - AC Milan (Olasz bajnokság, 10. forduló) - 2010. november 7., vasárnap, 15:00 (TV: Nincs)

Link to comment
Share on other sites

Bari 2-3 AC Milan (Kutuzov 65., Barretto 90., illetve Ambrosini 4., Flamini 31., Pato 72.)

 

A Juve elleni vereséget követően sokat bosszankodtam amiatt, hogy a csapat - a tavalyi rossz szokásokat megtartva - azután, hogy az Inter elé került a tabellán, a következő játéknapon vissza is szorult a városi rivális mögé; most viszont a Bari elleni, viszonylag sima győzelemnek és az Inter botlásának köszönhetően újra mi állunk a második helyen (és a Roma Lazio elleni sikerének hála már csak 2 pont a lemaradásunk az éllovashoz képest). Nem lesz könnyű megtartani ezt a pozíciót, mert elég kemény hét vár ránk azzal, hogy szerdán a Palermót fogadjuk, vasárnap pedig jön a milánói derbi ("idegenben"). A szicíliaiakkal szemben is van törleszteni valónk az előző szezon miatt, az Inter elleni rangadó pedig nem is szorul különösebb részletezésre - nehéz lesz, de bízom benne, hogy 6 bajnoki ponttal tudhatjuk majd le az előttünk álló egy hetet; nagy lépés lenne a bajnoki címhez vezető úton. Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Palermo (Olasz bajnokság, 11. forduló) - 2010. november 10., szerda, 20:45 (TV: Digisport, felvételről, csütörtökön 14:30-kor)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 3-1 Palermo (Pato 19., Ibrahimovic 77.-tizenegyesből, Robinho 83., illetve Bacinovic 63.)

 

Erről van szó, ha bajnokok akarunk lenni, nyerni kell a meccseket, bármilyen ellenféllel is találkozunk, és a csapat a tegnapi mérkőzésen ennek teljességgel eleget is tett. Ezzel párhuzamosan Lazio-vereség, újabb Inter- és Juve-döntetlen, előbbi eredménynek köszönhetően pedig átvettük a vezetést a tabellán. Hétvégén milánói derbi, ha valamikor, akkor most - a sok sérült és a formán kívül játszó játékosok miatt is - meg kell verni az Intert - egy győzelemmel megerősíthetnénk a vezető helyünket, a városi riválist pedig némileg leszakíthatnánk. Tudom, hogy az előző években voltak olyan derbik, amiket a felfokozott várakozások után rendszerint el is buktunk, de ebben a csapatban most "mocorog valami"... Kell ez a győzelem! Forza Milan!

 

Következő meccs: Internazionale - AC Milan (Olasz bajnokság, 12. forduló) - 2010. november 14., vasárnap, 20:35 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 1-0 Fiorentina (Ibrahimovic 45.)

 

Megint egy olyan győzelem, amin nem igazán van mit túlragozni: várható volt, hogy a Fiorentina függetlenül attól, hogy milyen formában van, ellenünk felszívja magát, de csakúgy, mint hasonló körülmények között pl. a Palermo ellen, ezúttal is magabiztosnak mondható sikert arattunk. A saját győzelmünkön túl még annak is örülhetünk, hogy a most már egyértelműen romokban heverő Inter kikapott a Chievo otthonában, a Lazio pedig Parmában játszott döntetlent, így a második helyezett rómaiakkal szemben három, míg a városi riválissal szemben kilenc pontra nőtt az előnyünk. Rég voltak már ennyire idilli állapotok a csapatnál, remélem ez még sokáig ki is tart, az egyetlen dolog, ami kissé aggaszt, az Ronaldinho ügye. Volt ez az (újabb) éjszakai kicsapongása, és olyan híreket is lehet hallani, melyek szerint Allegri sincs oda a brazilért, de nagyon remélem, hogy elsimul a kettejük közti (állítólagos) nézeteltérés, és Ronnie is visszatér a helyes kerékvágásba, mert nagy szükség van rá attól függetlenül, hogy az idény eddigi meccsein talán tényleg nem a legjobb formájában játszott.

 

Hétközben remélhetőleg a BL-kérdést is lezárjuk - ehhez értelemszerűen le kell győznünk az Auxerre-t, valamint a továbbjutásunk bebiztosítása a csoport másik mérkőzésétől is függ, úgyhogy közben szoríthatunk majd a Real sikeréért is. Szombaton pedig ismét egy olyan bajnoki, ahol a Sampdoriával rangadószerű meccset játszunk, de ha ezt hozzuk, utána már jó ideig csak egyetlen nagyobb csapat, a Roma kerül az utunkba, úgyhogy az esély adott, hogy tartósan kibéreljük a tabella első helyét. ;)Forza Milan!

 

Következő meccs: Auxerre - AC Milan (Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló) - 2010. november 23., kedd, 20:30 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

Auxerre - AC Milan (Ibrahimovic 64., Ronaldinho 91.)

 

A franciák küzdöttek becsülettel, de csak meglett a győzelem és a biztos továbbjutás. ;) Ibra továbbra is remek formában, sorra lövi a gólokat, de Ronaldinho találatának még jobban örülök, és remélem ez a gól Allegrire is hatással lesz. A BL-ben - egy időre - elvégeztük a dolgunkat, az Ajax elleni hazai találkozó a csoportkör utolsó fordulójában már csak "levezetés" lesz, tavaszig maximálisan a bajnokságra lehet koncentrálni. Forza Milan!

 

Következő meccs: Sampdoria - AC Milan (Olasz bajnokság, 14. forduló) - 2010. november 27., szombat, 17:55 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

Sampdoria 1-1 AC Milan (Pazzini 59., illetve Robinho 43.)

 

Az első félidőben végig kézben tartottuk a mérkőzést, a Samp nem talált fogást a védelmünkön, a második játékrészben viszont egy védelmi hibát követően sikerült egyenlíteniük, és ezek után már nem tudtunk annyira felpörögni, hogy újabb gólt érjünk el. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, ennek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy mindhárom pontot elvihetjük Genovából, végül azonban meg kellett elégednünk a döntetlennel. A Sampdoria otthonában ez nem egy kimondottan rossz eredmény, és ha azt vesszük, hogy az elmúlt négy fordulóban a Palermo, Inter, Fiorentina, Sampdoria négyes ellen 10 pontot gyűjtöttünk be (amire meggyőződésem, hogy az utóbbi szezonok egyikében sem lett volna esélyünk), közben pedig még a BL-nyolcaddöntős helyünket is bebiztosítottuk, nincs okunk az elégedetlenségre. Bárhogy is alakul a forduló többi mérkőzése, a vezető helyünket biztosan megőrizzük a bajnokságban, a kérdés csak az, hogy mennyire tudnak felzárkózni a minket üldöző csapatok. Hétközben pihenő, aztán pedig egy papíron kötelező győzelemnek számító mérkőzés következik hazai pályán a Brescia ellen. Forza Milan!

 

Az üldözőinknek sem sikerült igazán jól ez a forduló, az Inter ugyan nyert, és ezzel hét pontra csökkentette a hátrányát, de a Juvénak és a Laziónak is meg kellett elégednie az egy ponttal, a Napoli pedig vereséget szenvedett. A Palermo-Roma végeredményére még várni kell, de valamelyik csapat ott is biztosan pontokat veszít, úgyhogy összességében a Sampdoria elleni döntetlennel sem jöttünk ki rosszul ebből a fordulóból.

 

Következő meccs: AC Milan - Brescia (Olasz bajnokság, 15. forduló) - 2010. december 4., szombat, 20:30 (TV: Digisport)

Módosította vassadi
Link to comment
Share on other sites

AC Milan 3-0 Brescia (K.-P. Boateng 4., Robinho 28., Ibrahimovic 31.)

 

A Brescia kapitális védelmi hibáinak is köszönhetően alig több, mint fél óra alatt eldőlt a mérkőzés. Az első félidőben voltak még nagy lehetőségeink, tovább növelhettük volna a különbséget, a második játékrészben viszont már a biztos előny tudatában a játékosok tartalékoltak, és Allegri is igyekezett úgy cserélni, hogy mindenki bevethető legyen a következő bajnoki fordulóban. A közeljövő programja érdekes lesz, szerdán ugyanis az Ajaxot fogadjuk egy számunkra tét nélküli meccsen a BL csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön pedig már a Bari látogat a San Siróba az Olasz Kupa keretében. Kíváncsi leszek, hogy melyik találkozón milyen összeállításban küldi pályára a csapatot Allegri: a BL-ben már továbbjutottunk, a hazai kupát illetően pedig az utóbbi évekből kiindulva ismerjük a Milan felfogását, viszont a hétvégi bajnoki forduló a játékosok sztrájkja miatt (sajnos) elmarad, így több mint egy hetünk lesz készülni a Roma elleni rangadóra (amely egyben az idei utolsó tétmeccsünk is). Az Inter pénteken újabb vereséget szenvedett a Lazio otthonában, a Roma pedig a Chievo otthonából volt kénytelen döntetlennel távozni, így már mindkét csapattal szemben tíz pont az előnyünk a tabellán, és várhatjuk, hogy a többi üldöző milyen eredményt produkál a mai játéknapon. Forza Milan!

Következő meccs: AC Milan - Ajax (Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló) - 2010. december 8., szerda, 20:45 (TV: Nincs)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 0-2 Ajax Amszterdam (De Zeeuw 57., Alderweilerd 66.)

 

Úgy gondolom, az elmúlt hetek remeklése után belefér kikapni egy olyan meccsen, amely számunkra teljesen tét nélküli (így tartalékos összeállításban is léptünk pályára), az ellenfél viszont még az Európa Liga-szereplésért harcol, és emiatt a legjobbjait játszatja. Az Ajax elvitte a három pontot Milánóból, ettől függetlenül nyolcaddöntősök vagyunk, és várhatjuk, hogy a jövő pénteken esedékes sorsoláson a nyolc csoportelső közül melyik csapattal kerülünk össze az egyenes kieséses szakasz első körében. ;)Forza Milan!

 

A hétvégi bajnoki forduló a játékossztrájk miatt elmarad, így legközelebb kedden, az Olasz Kupában lépünk pályára a Bari ellen.

 

Szerk.: Sikeres tárgyalásokat fojtattak az új kollektív szerződésről, így a hétvégére tervezett játékossztrájk elmarad, és nem lesz elhalasztva a bajnoki forduló. Vasárnap ebédidőben tehát Bolognába látogatunk. ;)

 

Következő meccs: Bologna - AC Milan (Olasz bajnokság, 16. forduló) - 2010. december 12., vasárnap, 12:15 (TV: Digisport)

Módosította vassadi
Link to comment
Share on other sites

Bologna 0-3 AC Milan (K.-P. Boateng 9., Robinho 35., Ibrahimovic 60.)

 

A csapat kiváló formája ellenére akadt jónéhány, nem éppen kedvező előjel (komoly sérülés (Thiago Silva) a találkozó előtt, hazai pályán remek mérleggel rendelkező ellenfél, stb.), az utóbbi években pedig a hasonló körülményű meccseken rendre pontokat is veszítettünk, ezúttal azonban sima győzelmet arattunk. Mindezt csak azért írtam le, mert úgy gondolom, ebből is jól látszik, hogy mennyire más az idei Milan, mint az utóbbi néhány szezonban. Azt hiszem, ami talán a leginkább hiányzott az elmúlt években, a magabiztosság, az ellentmondást nem tűrő játék és mentalitás, most megvan a játékosokban, és ha ez továbbra is így marad, idén végre tényleg célba érhetünk. ;) Mi elvégeztük a feladatunkat, most várhatjuk, hogy az esti Juve-Lazio összecsapás eredményétől függően melyik csapattal szemben fog nőni az előnyünk - nehéz kérdés, hogy hosszútávon melyik riválissal kell majd komolyabban számolni, szerintem jelen helyzetben nekünk leginkább a döntetlen kedvezne. Jövő héten pedig következhet az ősz záró mérkőzése, a Roma elleni rangadó. Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - AS Roma (Olasz bajnokság, 17. forduló) - 2010. december 18., szombat, 20:30 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 0-1 AS Roma (Borriello 69.)

 

A második félidőben törvényszerűvé vált, hogy ezt a meccset elveszítjük. Minden úgy alakult, ahogy a Juve elleni rangadón: a védekezéssel nem volt gond annak ellenére sem, hogy két alapember hiányzott a hátsó alakzatból, labdabirtoklásban és támadásban is domináltunk, a legnagyobb probléma azonban mégis itt volt - a helyzeteink kimaradtak, Ibrahimovic nem tudta gólra váltani a kihagyhatatlan ziccereket, és ez visszaütött. A győztes gólt pedig ki más is szerezhette volna, mint az "áruló". Ha Ronaldinhóban ennyi nem bízik (vagy nem akar bízni) Allegri, akkor inkább engedjék el, és jöhet helyette akár Cassano is, de ez így a csapat és a játékos számára is csak szenvedés. Másodszorra buktunk el nagy rangadót ugyanazon hibák miatt, ezzel pedig a Lazio és a Napoli is három pontra tudott felzárkózni, az egyetlen szerencsénk viszont, hogy a Juve csak egy pontot tudott elhozni Veronából, így velük szemben csak öt pontra csökkent az előnyünk.

 

A tegnapi meccsel nagyon nem vagyok megelégedve, összességében véve az ősszel (bár még két, a jövő évre áttolódott forduló hátravan belőle) viszont igen. Ha valaki a szezon előtt azt mondja, hogy három pont előnnyel a tabella élén telelünk, csak annyit kérdeztem volna, hol kell aláírni. Mindent egybevetve rég lehettünk ennyire elégedettek a Milannal, és ha januárban végre Pato is újra pályára léphet (valamint esetleg leigazoljuk Cassanót), tovább menetelhetünk a bajnoki cím felé, és talán már a BL-ben sem a nyolcaddöntő jelenti majd a végállomást. ;)Forza Milan!

 

Következő meccs: Cagliari - AC Milan (Olasz bajnokság, 18. forduló) - 2011. január 6., csütörtök, 15:00 (TV: ?)

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Cagliari 0-1 AC Milan (Strasser 85.)

 

Így kell kezdeni az újévet. ;) Magabiztosnak nem mondanám a győzelmet, de a lényeg a három pont, és hogy ezzel a forduló nagy nyertesei lettünk, hisz a Juve kikapott, a Lazio is csak döntetlent játszott (nyolc, illetve öt pontos fór), és az esti Inter-Napoli találkozón a két üldöző közül legalább az egyik biztosan pontokat fog veszíteni. Emellett külön öröm, hogy Thiago Silva és Pato is játszhatott már, Cassano pedig csereként beállva remek gólpasszal mutatkozott be, melyet követően Strasser megszerezte első gólját tétmeccsen. Hétvégén az Udinese nem ígérkezik könnyű ellenfélnek, de akkor már a mai mérkőzésről eltiltás miatt hiányzó Ibrahimovic is pályára léphet, úgyhogy mindentől függetlenül cél a három pont. ;)Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Udinese (Olasz bajnokság, 19. forduló) - 2011. január 9., vasárnap, 14:45 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

AC Milan 4-4 Udinese (Pato 45+1., 82., Benatia 78.-öngól, Ibrahimovic 93., illetve Di Natale 35., 66., A. Sanchez 53., Denis 89.)

 

Lecce 1-1 AC Milan (Olivera 82., illetve Ibrahimovic 49.)

 

A Manchester FA-kupa-meccse miatt csak az utolsó nagyjából 25 percet láttam az Udinese elleni találkozóból (éppen a harmadik udinei gólnál kapcsoltam oda). Az Udinese ellen az utóbbi időben nem igazán megy nekünk, ettől függetlenül szerintem az összkép alapján ezzel a döntetlennel elégedettek lehetünk, és a látottak inkább biztatóak voltak, mintsem hogy az elveszített pontok miatt kellene bánkódnunk. A csapat ebben a szezonban olyan meccseket nyer meg, illetve adott esetben olyan meccseken ment pontot, amiken meggyőződésem, hogy az Ancelotti-éra utolsó éveiben és Leonardo irányítása alatt nem lett volna képes; egész egyszerűen ebben a Milanban van erő, önbizalom.

 

Tegnap, a Lecce elleni mérkőzésen viszont pontosan az elmúlt évek Milanját láthattuk - hosszú ideig nem tudtunk mit kezdeni az ellenféllel, aztán találtunk egy gólt (Ibrahimovic találata mondjuk zseniális volt), és ezzel meg is elégedtünk, elhittük, hogy a kiscsapat ellen meg tudjuk őrizni az egygólos vezetést, a végén viszont hoppon maradtunk. Szomorú vagyok emiatt, nem ezt szoktam meg idén a csapattól, ráadásul éppen most veszítünk el két pontot, amikor az üldözők hozták a meccseiket, az Inter is elindult felfelé Leonardóval, stb. Nyilván a riválisok is folyamatosan veszítenek majd pontokat, de ha bajnokok akarunk lenni, az ilyen mérkőzéseket hozni kell a továbbiakban. Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Bari (Olasz Kupa, nyolcaddöntő) - 2011. január 20., csütörtök, 20:55 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...