Jump to content
PirateClub.hu

A.C. Milan


etooo
 Share

Recommended Posts

Elnézést kérek, tegnap elszámoltam magam vagy inkább már csak túl fáradt voltam: ezzel a döntetlennel természetesen nem értük be az Intert, hisz ők is ikszeltek a fordulóban, így a különbség változatlanul egy pont a két csapat között. Számunkra jó hírnek mondható, hogy a Juve vereséget szenvedett a Sampdoria otthonában, bár nem gondolom, hogy a 'zebrákra' már különösebben figyelnünk kellene.

 

A védelem közepén játszó Nesta - Thiago Silva párossal én maximálisan elégedett vagyok, már ha persze együtt szerepelhetnek, mert ha valamelyikük hiányzik, már korántsem olyan stabil a hátsó alakzat. :mellow: Emiatt nagyon sajnálom, hogy Nesta a szezon hátralévő részében már nem állhat a csapat rendelkezésére, tavaly is egy hasonló sérülés után indult meg a mélyrepülés (ami ha nem is volt annyira nagy és látványos, de ahhoz elég volt, hogy lecsússzunk a bajnoki címről), akkor Gattuso dőlt ki, bár lekopogom, a bajnokságban eddig inkább felfelé haladtunk Nesta kiválása óta. Misimovicot jó játékosnak tartom, de én inkább annak örülnék, ha végre Seedorf-nak lenne stabil helye a középpályán, sokkal többet tud hozzátenni a csapat teljesítményéhez, mint mondjuk Pirlo. :huh:

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 1.9k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Parma 1-0 AC Milan (Bojinov 90.)

 

Tipikus Milan-betegség - amikor felcsillan a remény, végre sikerül felzárkózni a listavezetőre (vagy épp esély van a tabella élére állni), rögtön jön egy ilyen kudarc. <_< Tavaly is ugyanígy, az ilyen pontvesztések miatt buktuk el a bajnokságot, és amíg a csapat nem tudja stabilan hozni a pontokat a kis- és középcsapatok ellen, addig nem is nagyon reménykedhetünk a scudetto elhódításában. :sleep: Sürgősen meg kell indulni felfelé, különben a bajnokság hajrája idén is úgy fog alakulni, mint ahogy az elmúlt években már megszokottá vált. :unsure:Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Lazio (Olasz bajnokság, 31. forduló) - 2010. március 28., vasárnap, 20:45 (Élő közvetítés: Sport2)

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 1-1 Lazio (Borriello 18.-tizenegyesből, illetve Lichtsteiner 32.)

 

Nem akarok senkit sem elkeseríteni, de azt hiszem lassan kijelenthető, hogy idén sem lesz bajnok a csapat. :( Csak ugyanazt tudom mondani, amit a Napoli elleni botlás után is: az ilyen esélyekkel, mint amit ezúttal az Inter veresége kínált, élni kell, csak így lehet valaki versenyben a bajnoki címért, de már nem először hibázunk hasonló szituációban. Lesznek még nehezebb meccseink is a hátralévő fordulókban, olyan középcsapatok otthonában, amelyek most a BL-indulásért harcolnak, és a tegnapihoz hasonló játékkal ezektől a találkozóktól sem várhatunk túl sok jót. :unsure:Forza Milan!

 

Következő meccs: Cagliari - AC Milan (Olasz bajnokság, 32. forduló) - 2010. április 3., szombat, 15:00 (Élő közvetítés: Nincs)

Link to comment
Share on other sites

én már 5 év alatt hozzászoktam ahoz, hogy semmi esélye a Milannak a scudettóra. kérdem én: mi a fityfenéért nem lehet HUNTE-nak kezdenie? miért kell Pippot a kezdőbe rakni? ő már csak csereként képes valamit csinálni az ötösön belül, míg Hunte legalább akarna bizonyítani. egyetlen pozitivum a meccsen ZIGONI becserélése... a gyerek legalább kapott pár percet Milan mezben(többet is érdemel...), de vele is elhúzzák a mézesmadzagot, mint Darmiannal. megy majd a napfényes Riminibe vagy a harmadvonalas Varesebe.

 

Köszönöm szépen Adriano Galliani úrnak és társainak, hogy évek alatt lerombolták a Milant! a legeredményesebb olasz klubot már tönkretette (Juve 29 bajnoki cím) most a nemzetközi szintéren legeredményesebb olasz klubot is tönkreteszi egy bizonyos úr, aki "seregével" Moszkva alatt van, de ugyanolyan sors vár rájuk, mint anno Napoleon seregére....

 

a bajnoki cím sorsa már eldőlt, Sensiéknék nincs annyi pénze, mint köhömm annak a valaminek, ami most vezeti a bajnokságot.

 

scudetto majd jövöre? talán....

 

FORZA MILAN

 

szerk: állítólag előkerültek titkos dossziék a Milanról és az interről a falsiopolival kapcsolatban... hmmm nyamm érdekes :lol:

 

még valami: mivel hát itt a fórumon nincsen sok Milan fan, gyakorlatilag 2 van :happy: és mivel történetesen mindketten ilyen különlegesek vagyunk, mert ugyanugy szeretjük a MU-t és a Milant és ha már megkérdeztem ezt a kérdést a másik topickan is így itt is megkerdezem: vassadi neked ki a kedvenc Milan játékosod? :)

(vicces, hogy a mondat első felének kb semmi köze a kérdéshez, sőt lényegtelen, de hát reggel van még :D )

Link to comment
Share on other sites

Cagliari 2-3 AC Milan (Ragatzu 17., Matri 32., illetve Borriello 7., Huntelaar 19., Astori 38.-öngól)

 

A meccset nem láttam, így nem tudok értékelhetőt mondani a csapat játékával kapcsolatban; az eredményt (és annak alakulását) látva az jön le, hogy hasonló találkozó lehetett, mint a két alakulat őszi összecsapása. Legfeljebb az lehet valamennyire árulkodó, hogy egy kiscsapattól kaptunk két gólt és a győztes találatunk egy öngól volt (bár ki tudja, ezek az adatok is mennyire tükrözik reálisan a találkozó összképét), de az elmúlt hetek eredményekben való szűkölködését nézve most úgyis a három pont a lényeg. ;) Reméljük jövő héten is ugyanígy hozzák a kötelezőt. Forza Milan!

 

Következő meccs: AC Milan - Catania (Olasz bajnokság, 32. forduló) - 2010. április 11., vasárnap, 15:00 (Élő közvetítés: Sport2)

 

baad_newzz, a Milannal is hasonlóképp vagyok, mint a Manchesterrel: ebből a csapatból sincs konkrét kedvencem, itt is egy első és egy második vonalat tudnék felállítani (bár lehet, hogy a három részre való tagolás reálisabb lenne). :) Veled mi a helyzet?

Link to comment
Share on other sites

én egy játékost ki tudok emelni a többi közül: Nesta, igaz benne van az is vele kapcsolatban, hogy egy napon születtem vele(csak a nap meg a hónap, az év nem, az nagyondurvalenne :lol: ) ő monjduk a mai csúcsjátékos nálam.

aztán következnek a Milanisták: ők, akik itt nevelkedtek vagy olyanok, akik teljesen beleszerettek a csapatba: az elsőre példa a mai Milanból Ambrosini, a másikra Gattuso. ők is ott vannak az általam tisztelt, becsült játékosok között.

a harmadikba én azokat raknám, akik sokat tettek a Milanért, de nem érzik teljesen át a klubnak a filozófiáját. ez nem jelenti azt, hogy nem tennének meg mindent a csapatért, csak annyit jelent nálam, hogy kivüállókként érkeztek és máshogy állnak hozzá a klub körüli történésekhez. például Seedorf, Pirlo és Zambrotta. előbbi 2 exinteres, de a Milanban értek el sikereket. Seedorffal nincsen bajom, de Pirlo valahogy már régóta nem ugyanaz a játékos, aki évekkel ezelőtt volt. motivációs problémái vannak, épp ezért neveztem ezt a kategóriát a Kivülállók csoportjának. egy Milan nevelést mondjuk sokkal könnyebb motiválni. az utolsó példa Zambrotta: nagyszerű védő, kivállóan tud teljesíteni, de bennem csak azért is felmerül a kérdés: ha valami miatt bajba kerül a Milan, akkor ő ott lesz a csapat mellett? mert ő is ott volt a sokak és jómagam által is árulónak nevezett játékosok között, akiknek büdös volt a B liga. sajnos azt nem tudhatjuk, hogy miért is ment el, mert lehet, hogy kellett a pénz a Juvénak és eladták vagy tényleg menekült a süllyedő hajóról...

 

ezek voltak az olyan játékosok, akik valamit már letettek az asztalra és büszke vagyok rájuk.

 

a következő az un. JÖVŐ: ezt nem kell magyaráznom ide azok kerülnek, akik még nincsenek 30 évesek( :) ) és 2-3 év mulva is itt lesznek. jónéhány még nem mutatta ki a foga fehérjét és még nem igazán penge, de idővel az lesz. ide kerül Pato, aki már most is zseni, de még fejlődnie kell sokat. Boriello és Huntelaar is ide kerül furcsamód, mert ők többre is képesek még. Abate,Antonini is és a többi primaverás is jó eséllyel beépülhet. Silva pedig az egyik legjobb védő lesz majd a világon.

 

az utolsó kategóriába kerülnek azok, akik mondjuk ha a Milan MILAN lenne még a keretbe sem kerülhetnének be, a mezre nem méltóak:

Oddo: nem tud beleilleszkedni a játékba egyszerűen, nem tud beadni, nem érkezik vissza a támadásból...

Kaladze: én már rettegek, amikor a kezdőben látom...

Onyewu: talán még meccset sem játszott, de nem is baj. egy konföderációs kupa alapján nem kellett volna leigazolni, még ha ingyen s volt. inkább, ha már hasonló felépítésű védő kell Leonak, akkor ALEX. sokkal komplexebb játékos.

Dida: ő ugyan sokszor védett remeköl, védett fontos büntetőket, de könyörgöm, nem egy meccs ment már el az ő bambaságán.

Jankulovski: ő mire beépült és kezdett volna elkezdeni jól játszani megsérült. aztán mire felépült lelassult megöregedett. ő érte kár.

Mancini: ez már-már nevetséges. az ő kölcsönvevése annyit lendített a játékon, mint 1 éve quaresma Chelsea-s vendégjátéka.

Favalli: ő mondjuk próbál valamit segíteni, de öreg már ahoz, hogy felvegye a ritmust, mondjuk Rooneyval.

 

szerencsére az utolsó kategóriás emberkék jórésze elhagyja Milánót, én már alig várom :)

 

hát ez az én csoportosításom, vagy inkább sorrendállításom a játékosok között. kb ugyanez lenne a MUnál is csak a mezre nem méltó kategóriába nem lenne ennyi játékos :D

 

a tegnapi/mai meccsről annyit, hogy az első félidőt, amikor a Milan állítólag jól játszott na azt pont nem láttam. a második félidő pedig szörnyű volt... érdekes, hogy épp Dida, akit én az előbb leértékeltem, mentette meg a csapatot védéseivel. apropó első felidő: ma 3 gólt lőtt Milan játékos, mert Astori saját nevelés és fele tulajdona a Milané. szal KÖSZÖNÖM az öngólod Davide! :happy:

 

FORZA MILAN!

 

(az esetleges írásbeli hibákért elnézést kérek)

 

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 2-2 Catania (Borriello 48., 80., illetve López 12., Ricchiuti 43.)

 

Már el se kezdem mondani, aki látja ezt az eredményt és hogy az Inter mit játszott, az úgyis tudja, mi a helyzet... <_< Elég annyi, hogy szerintem a csapat ezzel végképp kiszállt a bajnoki versenyfutásból. :mellow: Kívánom a Romának (amely csapat ki tudta használni a városi rivális botlását és élre állt a tabellán), hogy nyerje meg a scudetto-t, amiről mi (megint) le fogunk maradni... :(

 

Következő meccs: Sampdoria - AC Milan (Olasz bajnokság, 33. forduló) - 2010. április 18., vasárnap, 15:00 (Élő közvetítés: Sport2)

Link to comment
Share on other sites

Kupagyőztes a Primavera!

 

 

Az AC Milan utánpótláscsapata hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Palermo fiataljait, és ezzel 3-1-es összessítéssel megnyerte az ifikupát. Ez a bravúr utoljára az 1984-85-ös idényben a Maldinit és Costacurtát is a soraiban tudó gárdának sikerült.

 

AC Milan-Palermo 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Verdi (4.), Zigoni (63.)

 

MILAN: Perucchini; Ghirighelli, Romagnoli, Albertazzi, De Vito; Novinic, Strasser; Scampini, Verdi, Schenetti; Zigoni.

 

PALERMO: Caroppo; Siragusa, Cappelletti, Adamo, Pellegrini; Pitarresi, Ardizzone, Davi, Corsino; Giovio, Mbakogu.

 

(acmilan.com)

 

na legalább a fiatalok öregbitik a klub hírnevét :)

Link to comment
Share on other sites

Sampdoria 2-1 AC Milan (Cassano 54.-tizenegyesből, Pazzini 90., illetve Borriello 20.)

 

Egy újabb, már meglepőnek sem nevezhető kudarc, ami szerintem csak annyit változtat, hogy most már nem csak elvben mondhatunk le a bajnoki címről, hanem a tabella is egyértelműen azt mutatja (hat pont hátrány a városi riválissal, hét a 'farkasokkal' szemben), hogy idén (is) az Inter és a Roma között fog eldőlni a scudetto sorsa. :( A Milan és a Sampdoria jelenlegi formáját nézve sem számíthattunk túl sok jóra (és ehhez még hozzájön az is, hogy a genovaiak ebben a szezonban még nem kaptak ki hazai pályán), Borriello góljának köszönhetően mégis eredményesen zárhattuk az első félidőt, aztán amikor a második játékrész elején Bonerát kiállította a játékvezető (és ezáltal egyúttal büntetőhöz is jutott az ellenfél), várható volt valami hasonló végeredmény. Csalódott és ugyanakkor kicsit dühös is vagyok a csapat teljesítményét látva, de egy ideje már tudatosult bennem, hogy idén sem lesz meg az évek óta áhított bajnoki cím; a hátralévő fordulókban már csak azért küzdhetünk, hogy minél tisztességesebben zárjuk ezt az idényt. :unsure:

 

Következő meccs: Palermo - AC Milan (Olasz bajnokság, 34. forduló) - 2010. április 24., szombat, 20:45 (Élő közvetítés: Sport2)

Link to comment
Share on other sites

Palermo 3-1 AC Milan (Bovo 9., Abel Hernández 18., Miccoli 69., illetve Seedorf 55.)

 

Ez a meccs már végképp nem okozott meglepetést, a találkozó előtt biztos voltam benne, hogy a Palermo otthonából is pont nélkül fogunk távozni. :( Azt hiszem a jelenlegi körülmények között nagyobb meglepetés lett volna a hazaiak pontvesztése, mint az, hogy győztek. A játékosokon is látszott, hogy teljesen hitehagyottak, a tisztességes szezonzárás nem elég nagy motiváció számukra, és ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a fél keret hiányzik sérülés vagy eltiltás miatt, nem lehet csodálkozni a gyenge szereplésen. A következő fordulóban a Fiorentinát látjuk vendégül, a firenzeiek hasonló erőt képviselnek, mint a Sampdoria vagy a Palermo, úgyhogy ellenük sem kizárt az újabb kudarc; utána kérdéses, hogy mi lesz a Genoa ellen idegenben, mert egyfelől azzal a játékoskerettel akár ők is otthon tarthatják mindhárom pontot, másrészt akár kiütéses Milan-győzelem is lehet belőle; az idei szezont (és az egész olasz bajnokságot) pedig a Juve elleni rangadó zárja, legalább azt nyerjük meg a presztízs miatt és hogy valami értékelhető eredménnyel búcsúztassuk ezt az újabb félresikerült idényt. :unsure:

 

Következő meccs: AC Milan - Fiorentina (Olasz bajnokság, 36. forduló) - 2010. május 1., szombat, 20:45 (Élő közvetítés: Sport2)

Link to comment
Share on other sites

nem értem, hogy mi a francért kell erőltetni oddót... simán be kellett volna raknia a kezdőbe Leonardónal Albertazzit. természetesen a Roma is bukott, agy a zsoldosbanda újra az első helyen van, de itt tenném hozzá: nemsokára a másodosztály hüvös szelét fogják megérezni, ha Moggi papán múlna már rég ott vennék meg a meccseket. a következő meccsekre már illene berakosgatni a kezdőbe a primaverásokat, mert őszintén: nem tök mindegy, hogy velük vagy nélkülünk kapunk ki? a következő szezonra se fognak erősíteni gallianiék, mert ugye minek: nekünk bajnokaink vannak <_< papolnak itt a fiatalitásról, na tessék itt az alkalom, ki kell használni ezt a lehetőséget, hogy szinte tét nélküli meccsek következnek.

 

Love Milan, Hate Berlusconi (a MU drukkerek után szabadon, bocs az angol nyelvért, de olaszul nem tudok és nem akarok kiszótárazni valami hülyeséget)

Link to comment
Share on other sites

Leonardo a szezon végén elhagyja az AC Milant

 

A szezon végén távozik posztjáról az AC Milan labdarúgócsapatának brazil vezetőedzője, Leonardo. Erről Silvio Berlusconi klubelnök nyilatkozott a Corriere dello Sport internetes oldalán.

0429leonardo540.jpg

Nem sok sikerélmény adatott meg Leonardónak

Egy ideje már sejteni lehetett, hogy az AC Milan vezetői leváltják a csapat vezetőedzőjét, Leonardót, mivel az együttes nem szerepelt túl fényesen ebben a szezonban: gyakorlatilag már nincs esélye a bajnoki címre, valamint kiesett a Bajnokok Ligájából és az Olasz Kupából.Végül most dőlt el, hogy a brazil szakember ideje lejárt a piros-feketéknél: Silvio Berlusconi, a klub első embere ugyanis a Corriere dello Sportnak úgy nyilatkozott: már keresik Leonardo utódját, és a nyáron mindenképpen leváltják a trénert.

 

"Igen, Leonardo távozni fog a klubtól a nyáron, és új edzőt keresünk. Az új tréner? Több emberrel is tárgyalunk. Leonardo makacs volt, a csapat pedig gyengén játszott ebben a szezonban" - mondta Berlusconi, aki elárulta, az Internek drukkolt a tegnapi BL-elődöntőben.

 

"Tudom, hogy mit kell tennem. Mindig az olasz csapatoknak szurkolok az európai kupákban. Az Inter jó volt, bár ezt nehéz kimondani a Milan embereként" - jelentette ki az elnök.

 

Olasz lapértesülések szerint Mauro Tassotti és Filippo Galli is szerepel Leonardo lehetséges utódai között, és arról is cikkez a nemzetközi sajtó, hogy a brazil szakember a 2010-es világbajnokság után átveszi a selecao irányítását Dungától.

 

A negyvenéves Leonardo 1990 és 2001 között hatvanszor volt tagja a brazil válogatottnak, ott volt az 1994-es világbajnokságon aranyérmet, valamint az 1998-as vb-döntőt játszó keretben. 1997-ben szerepelt a Copa Américát és Konföderációs-kupát nyerő dél-amerikai együttesben.

 

Tizenhat éves profi pályafutása során két alkalommal is játszott az AC Milanban, 1997 és 2001 között alapembernek számított, 2002-ben már sérülten tért vissza, nem is sikerült megváltania a világot. Nem úgy elsőre: 1999-ben olasz bajnoki címet szerzett.

 

Tavaly nyáron a rutinos Carlo Ancelotti helyére szerződtették, nem kis megdöbbenést keltve: a Chelsea-hez távozó szakembert újonc váltotta. Ritka eset az európai klubfutballban, hogy egy semmilyen edzői tapasztalattal nem bíró tréner rögtön nagycsapathoz kerüljön, még akkor is, ha ahhoz ezer szállal kötődik.

 

Az AC Milan rendkívül hullámzóan teljesít a szezonban, több váratlan vereséget szenvedett a csapat, a felelősséget elsősorban a rutintalan edzőben keresték. Három fordulóval a bajnoki zárás előtt a harmadik helyen áll a piros-fekete együttes, a címvédő, listavezető Internazionale mögött kilenc, a második helyen lévő AS Roma mögött hétpontos hátránnyal. A BL-kvóta szinte biztos zsebben, miként az is biztosnak tűnik, hogy a főtábláért selejtezőt kell játszania az együttesnek.

 

S ha már a legrangosabb európai kupasorozat került szóba, emlékezzünk rá: az AC Milan hat meccsen kilenc pontot szerezve a második helyen jutott tovább csoportjából, a nyolcaddöntőben azonban a Manchester United kettős győzelemmel, 7-2-es összesítéssel búcsúztatta. Miközben a városi rivális Inter épp tegnap jutott be a madridi fináléba...

Hát nem tudom... :huh: Igaz, hogy nem váltotta meg a világot, néhány sikeresebb időszakokat leszámítva a csapat gyengén szerepelt a bajnokságban és a hajrához közeledve az utóbbi évekhez hasonlóan megint lecsúszott a scudettóról, a BL-ből és az Olasz Kupából is búcsúzott, "amint lehetett", mindenesetre én úgy éreztem, talán lehet belőle valami. Igaz ezt is jobbára csak azokban a bizonyos sikeresebb periódusokban gondoltam így. De talán tényleg jobb lesz "tiszta lappal" indulni a következő szezonban (az idézőjel azért, mert ez csak az edző személyére vonatkozik...).

 

A lehetséges utódokról annyit, hogy szerintem Tassotti sem lenne rossz választás, elég régóta dolgozik már a csapatnál, de az igazi talán az lenne, ha Dungát vagy a világbajnokság után a szövetségi kapitányi posztról szintén leköszönő Capello-t, esetleg Lippi-t sikerülne idehozni (lehet, hogy lesz egy kisebb versengés a Milan és a Juve között az edzőkérdést illetően is).

Link to comment
Share on other sites

komolyan érthetetlen, hogy mi folyik most a Milannál: már azt sem tudják, hogy miket beszélnek. Leo jó edző, ha kapott volna néhány játékost, akkor sikeres lenne a csapat. berlusconi a zsugori, aki nem ad pénzt és még őneki áll feljebb? a keret nagyon gyenge, a BL-ből való kiesés boritékolható volt, már az is remek teljesítmény, hogy a csoportból továbbjutott a csapat, a kupa az nem fontos, mert értéke nem nagyon van. Leonardo kihozta Dihnoból a klasszist, Abaténak lehetőséget adott. ő kihozta a keretből, amit lehet. dunga pl miért lenne nála jobb? amíg Pato nagy formában volt hanyagolta őt, Dihnot se nevezi be a keretbe inkább a hazamenekülő légiósoknak ad szerepet és az ő inkább a védekező taktikát szereti alkalmazni, ami a jelenlegi kerettel nem lenne fenntartható. Lippi és Capello is jobb lenne, ők ismerik a játékosokat és sikereket is érhetnének el, DE csak akkor ha pénzt kapnának erősítésekre. a legfőbb esélyes Galli, aki az utánpótlásban dolgozik és Tasotti párosa. ők talán elkezdhetnék a fiatalitást. az a probléma, hogy mostanában elég sokat felvetődik két szó a Milannal kapcsolatban: ha, lenne.... :(

 

FORZA MILAN MINDÖRÖKKÉ!

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 1-0 Fiorentina (Ronaldinho 78.-tizenegyesből)

 

A firenzeiek hasonlóan gyengén játszottak, mint mi az utóbbi meccseinken, így legalább ellenük, mondhatni az egyenlő erők küzdelmében sikerült begyűjtenünk a három pontot. A játék most sem volt az igazi (és ugyanez várható az utolsó két meccsen is), de az első játékrész végén és a második félidőben, amikor látták, hogy a Fiorentina sem tud sokkal többet (sőt...), átvettük a kezdeményezést, és ha "csak" büntetőből is, de megszereztük a győztes gólt. Továbbra is áll, hogy a hátralévő fordulókban már csak a szurkolókért játszhat a csapat (a Roma tegnapi sikerével egyébként már matematikailag is kiszállt a bajnoki címért folyó versenyfutásból), remélem az utolsó két mérkőzésen legalább a tegnapihoz hasonló eredményeket sikerül elérni. Forza Milan!

 

Következő meccs: Genoa - AC Milan (Olasz bajnokság, 37. forduló) - 2010. május 9., vasárnap, 15:00 (Élő közvetítés: Nincs)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Genoa 1-0 AC Milan (Sculli 57.)

 

Reméltem, hogy a Fiorentina elleni siker után még lesz annyi a csapatban, hogy az utolsó két bajnokiját két győzelemmel hozza le, de hiába. Nem érdemes belemenni a meccs részleteibe, lényegében úgyis mindegy, hogyan játszott a csapat és hasonlók, most már csak legyünk túl ezen a szezonon. Örülnék, ha legalább a záró fordulóban a Juve elleni rangadót sikerülne megnyerni, de van egy olyan rossz érzésem, hogy bármennyire is gyenge formában vannak a 'zebrák' (is), nem lesz jó vége a meccsnek a mi szempontunkból. De remélem nem lesz igazam. Forza Milan...

 

Következő meccs: AC Milan - Juventus (Olasz bajnokság, 38. forduló) - 2010. május 16., vasárnap, 15:00 (Élő közvetítés: Nincs)

Link to comment
Share on other sites

nagyszerű, hogy a szezonzáró rangadót nem közvetíti élőben a sport tv <_< e két csapat már nem érdemel meg egy élő közvetítést? csak egy vasárnap reggeli ismétlést? elgondolkodtató, hogy egy Atlético Madrid-Getafe meccset többre néznek az illetékesek, mint Olaszország két legnagyobb klubjának hajdan szebb napokat látott összecsapását...

Link to comment
Share on other sites

Természetesen én is szívesebben nézném a Milan-Juvét (főként hogy jó ideig ez lenne az utolsó Milan-meccs, amit a Sport TV-n láthatnék, hisz jövőre már az olasz bajnokság is átkerül a Digisport-ra), de azért valljuk be, érthető, hogy inkább a két bajnokesélyes meccsét adják élőben. Bár mondjuk nem tudom mi szükség van arra is, hogy minden meccset egy időben játszanak, szerintem ezt elég lenne a téttel bíró találkozókkal megcsinálni (bajnoki címért és BL-helyért harcoló csapatok mérkőzései). :huh:

Link to comment
Share on other sites

Hivatalos: Leonardo távozik

 

 

A mai milanellói sajtótájékoztató egy fontos bejelentéssel kezdődött. Az asztal mögött helyet foglaló Galliani és Leonardo közül utóbbi szólalt meg először:

 

"Együtt jöttünk ma ide, hogy bejelentsük, az útjaink elválnak. Békében és nyugodtan közölhetjük ezt a hírt, kapcsolatunk a korábbiakban is ilyen volt, kiegyensúlyozott és baráti. Nincs semmi meglepetés. A helyzet teljesen egyértelmű, elérkezett az idő a búcsúra. A szezon elején kitűzött cél, a Bajnokok Ligáját érő helyezés elérése megvalósult. Ennek tudatában ültünk le ma reggel a Via Turatin (klub székháza -a szerk.) és megbeszéltük, hogy hivatalossá tesszük a távozásomat."

 

Az edző után Galliani vette át a szót:

 

"Sajnálom, hogy végül búcsút intünk egymásnak. Ha már így történt, barátsággal és higgadtan tettük meg."

 

A klub még nem közölte, ki lesz a brazil utódja.

 

"Eddig még senkivel sem vettük fel a kapcsolatot, egyetlen szakemberrel sem tárgyaltunk. Nem kell sietni a döntéssel." - fejezte be Galliani.

 

 

acmilan.com

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 3-0 Juventus (Antonini 14., Ronaldinho 29., 67.)

 

Legalább a szezonzárás és Leonardo búcsúja szépre sikeredett. Azért nem kis dolog a Juvét egy idényen belül oda-vissza megverni (ráadásul összesítésben 6-0-s gólkülönbséggel, amiből Ronaldinho egymaga négyet vállalt), csak kár, hogy mindez egy olyan szezonban jött össze, amikor "csak" a presztízs szempontjából van jelentőségük ezeknek a derbi-győzelmeknek, a bajnoki versenyfutásban már kevesebb hasznát vesszük (legalábbis így utólag nézve ez elmondható). Nyáron változásokra lesz szükség, az edzőcsere ugyebár egy ideje már köztudott, de a játékoskeretben is kellene a frissítésre. Egy ilyen szezon után mit lehet mondani... A bajnokságban hasonlóképp szerepeltünk, mint az utóbbi években, a kupában szintúgy, a BL-ből pedig a "lehető legkorábban" kiestünk. Jó ideje nem sikerült már megnyernünk a scudetto-t, csak remélni tudom, hogy jövőre jobban teljesítünk majd és sikerül megtörni az Inter hazai egyeduralmát. Forza Milan!

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
Allegri lett a Milan vezetőedzője

 

Az AC Milan hivatalos közleményben jelentette be, hogy Massimiliano Allegri veszi át a csapat szakmai munkájának irányítását.

 

allegri540.jpg

Allegri törheti a fejét, kikkel erősíti meg a Milant

Massimiliano Allegri kétéves szerződést kötött a lombard klubbal. A Cagliari korábbi vezetőedzője a brazil Leonardo helyét veszi át, aki az előző évadban irányította a piros-feketéket.

 

Allegrit az elmúlt két szezonban a Serie A legjobb edzőjének választották, és nyilvánvalóan azért távozott a Cagliaritól, hogy átvehesse a milánóiak irányítását. Időközben a szárdok bejelentették, hogy a klub korábbi játékosa, Pierpaolo Bisoli lesz az együttes új edzője.

 

Az AC Milan a legutóbbi bajnokságban a Serie A harmadik helyén végzett, és a vezetők közös megegyezéssel nem hosszabbították meg Leonardo szerződését.

Várható volt, hogy őt nevezik ki az együttes élére. Elismert edző Olaszországban, annyi biztos; meglátjuk, mire megy egy topcsapattal, és hogy mennyivel lesz eredményesebb számunkra a következő szezon, mint az utóbbiak. Nálam tiszta lappal indul, aztán majd meglátjuk.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Filkor Attila a Milannál folytatja - hivatalos

 

Az AC Milan a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a városi rivális Internazionalétól Filkor Attilát, valamint Marco Ezio Fossatit és a román Cristian Daminutát.

 

540filkor.jpg

Filkor Attila a fekete-kékektől a piros-feketékhez került

Olasz sajtóhírek szerint a fekete-kékek vezetősége a brazil Mancini fizetését akarta kigazdálkodni azzal, hogy a három fiatal - köztük Filkor Attila – játékjogát 8 millió euróért felkínálja az AC Milannak.

 

Hármójuk közül talán Marco Fossati megszerzése a legnagyobb fogás a Milan számára, a középpályást ugyanis az "új Andrea Pirlóként" emlegetik Olaszországban.

 

Filkor Attila 2006 nyarán került az Internazionaléhoz a máltai Pietá Hotspurstől, 2006 őszén pedig két Olasz Kupa-meccsen pályára is lépett a felnőttegyüttesben. 2007 nyarán a nagycsapattal kezdte el a felkészülést, ám bajnoki mérkőzésen végül nem kapott lehetőséget.

 

A közben a magyar válogatottban is bemutatkozó Filkort az Inter 2008 óta folyamatosan kölcsönadta, a 21 éves futballista három másodosztályú csapatnál is játszott: volt a Grosseto, a Sassuolo és a Gallipoli keretének tagja is.

 

A téli átigazolási időszakban a Ferencvárosnál vetődött fel a neve, ám végül nem tért haza, hanem maradt a Serie B-s Gallipolinál, ahol a szezon végén lejárt a kölcsönadása.

 

A Milan hivatalos honlapja "ifjúsági" felcímmel adott hírt az átigazolásról, így valószínű, hogy a három játékos a Primavera-csapathoz kerül, azaz a magyar középpályás is arra számíthat elsősorban, hogy a második számú együttesben kap majd lehetőséget - ha nem adják kölcsön.

 

Filkor a második fecske

 

Az AC Milannak több magyar edzője is volt az évek során, magyar játékosban azonban nem bővelkedtek a piros-feketék: az egyik internetes adatbázis szerint Zilisy József (Giuseppe Zilizzi) az 1929–1930-as idényben játszott a csapatban.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Emirates Cup 2010:

Arsenal 1-1 AC Milan (Samah 36., illetve Pato 77.)

 

AC Milan 1-1 Olympique Lyon (Borriello 55., illetve Briand 79.)

 

A Milan az Arsenal, a Lyon, és a Celtic mögött a negyedik helyen zárta a tornát. Allegri munkássága hasonlóképpen kezdődik, mint egy éve Leonardóé, bár sorozatos vereségekről ezúttal azért szó nincs, és némileg azzal is magyarázható, hogy az utolsó pozícióban végeztünk a rangos(?) felkészülési tornán, hogy a másik három csapat már jóval előrébb tart a felkészülésben, míg az olasz bajnokság csak szűk egy hónap múlva indul. Az amerikai túrán talán már győzelmet is arat az együttes. ;)

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...
Kevin-Prince Boateng kölcsönbe a Milanhoz került

 

A Milan labdarúgócsapata hivatalosan is bejelentette, hogy a Genoa futballistája, a ghánai Kevin-Prince Boateng kölcsönben a milánói csapatnál folytatja pályafutását.

 

A szerződésben foglaltak szerint, ha a Milan elégedett lesz a játékos teljesítményével, a mostani szezon után végérvényesen is megszerezheti a középpályást.

Vele szerintem jó vásárt csináltunk (még ha csak kölcsönbe is került ide a következő szezonra), a VB-n is jó teljesítményt nyújtott, a ghánai válogatott egyik legjobbja volt.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

A Milan ősszel a BL idei kiírásának (egyik) halálcsoportjában fog szerepelni: akárcsak tavaly, ezúttal is kifogtuk a második kalapból a Real Madridot, a "királyi gárdán" kívül az Ajax és a francia bronzérmes Auxerre lesz még az ellenfelünk. Nem lesz könnyű továbbjutni, de bízom benne, hogy a csapat ezúttal is sikerrel veszi ezt az akadályt, és ebben a szezonban talán a nyolcaddöntőnél tovább is sikerül eljutni. ;)

 

A Milan mérkőzései a csoportkörben:

Szeptember 15.: AC Milan - Auxerre

Szeptember 28.: Ajax - AC Milan

Október 19.: Real Madrid - AC Milan

November 3.: AC Milan - Real Madrid

November 23.: Auxerre - AC Milan

December 8.: AC Milan - Ajax

 

Ezen a hétvégén végre az olasz bajnokság is kezdetét veszi, az első fordulóban az újonc Leccét fogadjuk a San Siróban.

 

Következő meccs: AC Milan - Lecce (Olasz bajnokság, 1. forduló) - 2010. augusztus 29., vasárnap, 20:45 (TV: Digisport, felvételről, 22:15-től)

 

Fontos hír, hogy a Milan állítólag nagyon közel áll Zlatan Ibrahimovic leigazolásához, akár órákon belül nyilvánosságra is hozhatják a transzfer létrejöttét.

 

Ma este bemutathatják Ibrát, a 11-es mezt kapja

 

Az olasz Corriere dello Sport információi szerint már ma este hivatalossá válhat Zlatan Ibrahimovic érkezése a Barcelonától. Az olasz lap azt is tudni véli, hogy a támadó a 11-es mezt kapja a piros-feketéknél.

 

A felek állítólag már csak az apró részleteket egyeztetik, és a játékosért állítólag 30 millió eurót kaphat a katalán klub. Mino Raiola, Ibrahimovic ügynöke sejtelmesen a következőt mondta az újságíróknak: "A gyermek már majdnem megszületett, a nyolcadik hónapban vagyunk."

Link to comment
Share on other sites

Hivatalos: Ibrahimovic jön!

 

http://www.acmilan.com/splash.aspx

 

46309_440670676936_147054831936_5396148_5779578_n.jpg

A svéd csatár erre a szezonra kölcsönbe érkezik a Milanhoz, jövő nyáron pedig a csapat 24 millió euró körüli összegért kivásárolhatja a szerződéséből. Ibra hétfőn vesz részt a kötelező orvosi vizsgálaton, ezt követően írhatja alá a szerződését.

Link to comment
Share on other sites

AC Milan 4-0 Lecce (Pato 16., 28., Thiago Silva 23., Inzaghi 91.)

 

"Csak" 4-0 lett a vége... Nem akarok semmit sem elkiabálni, és azt se lehet egyértelműen felmérni, hogy ehhez a teljesítményhez mennyiben járult hozzá az ellenfél láthatóan nagyon gyenge formája, de álmomban se gondoltam volna, hogy az Allegri-csapat ilyen játékkal és ilyen eredménnyel kezdi a bajnokságot (minden bizonnyal vezetni fogjuk a tabellát, bár ez az első forduló után még semmit nem jelent). :rolleyes: És ha már az eredmény szóba került: lehetett volna ez a győzelem jóval nagyobb arányú is, ha az első félidőben, háromgólos előnyben egy kicsivel jobb a helyzetkihasználásunk (mert a második játékrészben azért már a biztos vezetés tudatában nem erőltették annyira a támadásokat). De azt gondolom, így sem panaszkodhatunk, álomszerű kezdés a Milantól, reméljük a folytatás is hasonló lesz. ;)FORZA MILAN!

 

Következő meccs: Cesena - AC Milan (Olasz bajnokság, 2. forduló) - 2010. szeptember 11., szombat, 20:30 (TV: Digisport)

Link to comment
Share on other sites

Huntelaar 13 millió euróért a Schalkéhoz igazolt. Kicsit sajnálom a távozását, de érthető, hogy Ibrahimovic érkezése után nem akar sokadikszámú csatár lenni. Sok szerencsét neki a továbbiakban! ;)

 

Átigazolás: Robinho repülőgépe leszállt Milánóban, közel az üzlet

 

A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint a déli órákban Robinho magánrepülőgépen Milánóba érkezett, hogy aláírja szerződését az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Milannal.

 

A tekintélyes milánói sportlap értesülései szerint a Milan egy évre szóló kölcsönszerződésben állapodott meg a brazil játékost foglalkoztató Manchester Cityvel, ám ahhoz, hogy megteremtse ennek pénzügyi feltételeit, még el kell adnia egy vagy két játékosát. Mint beszámoltunk róla, a Schalke vezetőedzője, Felix Magath bejelentette Klaas-Jan Huntelaar szerződtetését, és a Milan tárgyal egy másik támadója, Marco Borriello eladásáról is - utóbbi a Juventusba kerülhet.

Robinho megszerzése nagy húzás lenne, de Borriellót szerintem semmiképp se szabadna elengedni, ha pedig muszáj és a játéklehetőség miatt ő is menni szeretne, akkor is legfeljebb kölcsönbe, ha már egyszer Robinhót is csak kölcsönbe kapjuk meg a Man. City-től. Már csak órák vannak hátra az átigazolási időszakból, úgyhogy rövidesen hivatalos információkkal is gazdagabbak leszünk ezügyben.

Módosította vassadi
Link to comment
Share on other sites

szerintem sokkal ésszerűbb lett volna, ha Boriellot adja el a klub a Juvénak. Hunte-t sajnálom, mert sokkal többre hivatott annál, mint hogy a padot koptassa. ha azt vesszük, hogy alig játszott és így is fele annyi gólt rugott, mint Boriello, aki végigjátszotta a szezont, akkor el lehet róla mondani, hogy több van benne, mint az olaszban. most a Schalke nagyot kaszált a leszerződtetésével. kivánam neki, hogy termelje ipari mennyiségben a gólokat, mint ahogy anno a Heerenveenben és az Ajaxban tette.

 

a BL-ben nehéz csoportba került a Milan, de azt hiszem a továbbjutás azért meg lesz. érdekes, hogy van(volt) két Milan játékos, aki szerepelt az Ajaxban és a Madridban. Seedorf és Hunte. ( igaz utóbbi ugye már nem lép pályára Milan mezben se az Amsterdam Arenaban se a Bernabeuban)

 

Robihno pedig közeledik....

Link to comment
Share on other sites

Ezekben a percekben vált hivatalossá: Robinho a Milannál folytatja! A brazil játékos mégse kölcsönbe érkezik, négy évre írt alá.

 

46301_441350761936_147054831936_5415557_2594341_n.jpg

 

Szerk. 1: Az újabb érkező mellett újabb távozó is van, Kaladze - azt hiszem sokunk nevében mondhatom: végre - eligazolt, a grúz védő a Genoához szerződik.

 

Szerk. 2: Ahogy az talán várható is volt, Robinho leigazolása után Borriello távozott: az olasz támadó kölcsönben a Románál tölti ezt a szezont. Kár érte, mert az előző idényben végre beérett, nagyon megkedveltem a játékát, de megértem, hogy Ronaldinho, Pato, Ibrahimovic, és Robinho mellett nem akar harcolni a csapatba kerülésért.

Módosította vassadi
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...