Jump to content
PirateClub.hu

Csorog, csepeg, spriccel


Raziel#666
 Share


Recommended Posts

Csorog, csepeg, spriccel

 

 

A női ejakuláció mind a mai napig azok közé a vitatott kérdések közé tartozik, ami megosztja a tudósókat. Egy részük szerint kizárt, míg mások szerint igenis létezik.

 

 

Már Arisztotelész is említést tett a női hüvely robbanásáról, amit már akkoriban az illata és állaga révén megkülönböztettek a vizelettől. A klasszikus irodalom ugyancsak ír a női ejakulációról, de a művészi írás nem ad pontos leírást, csak sejteni enged. A női ejakuláció és a női nemi szerv első modern leírása (XVII. sz.) Regnier De Graaf fizikus nevéhez fűződik. De Graaf női prosztatának nevezte a váladékot termelő mirigyet, és az orvosi irodalomban közel kétszáz éven át az ő elmélete számított hivatalosnak. Dr. Alexander Skene amerikai nőgyógyász 1880-ban a húgycsövet övező újabb mirigyekről és vezetékekről írt. A szakirodalom azóta már skene-i mirigy néven említi a szóban forgó mirigyet.

 

Samuel Berkow urológus 1953-ban fedezte fel, hogy a mirigy stimuláció hatására erekciós állapotba kerül, és feltételezései szerint az erekció arra szolgált, hogy szabályozza a vizelést. A mirigy szexuális aktusban betöltött szerepéről Ernst Gräfenberg tett említést 1950-ben. Szerinte a váladék nem a hüvelyből, hanem a húgycsövön át távozik, de nem tartalmazza a vizelet összetevőit. A szexuális izgalom hatására kialakuló hüvelynedv sem azonos a mirigy által termelt váladékkal, az ugyanis a közösülés során a síkosításban tölt be fontos szerepet, míg az ejakulátum csak az orgazmuskor csapódik ki.

 

Tudományosan tehát mára nagyrészt bizonyítottnak tűnik, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nők is ejakulálnak, és az orgazmus során speciális váladék távozik a hüvelyből (ami nem azonos a szeretkezés során végig termelt hüvelyi nedvességgel). Sok esetben ez egyenesen spriccel, de legtöbbször csak túlzott nedvesedés, illetve cseppek formájában jelentkezik az örömanyag. A mennyiség minden nő esetében más és más. A kéjanyagot a húgycső jobb és bal oldalán található mirigyek termelik, melyek a hüvely elülső falán találhatók, és működésük a G-pont izgatásakor indul be. Ekkor a mirigyek váladékkal telnek meg, ami aztán az orgazmus során kicsapódik. Természetesen a férfiakkal ellentétben, a női testnedv nem tartalamz spermiumot. A váladék minősége, állaga szintén egyéntől függ: lehet tejszerű vagy világossárga, és az illata is mindig más és más.

 

A női ejakuláció a megfelelő technika és egy segítőkész partner birtokában elsajátítható. Ejakuláció előtt nagyon sokan vizelési kényszert éreznek, hiszen a G-pont közvetlenül a húgycső mellett helyezkedik el. Sőt mi több, magáról a kicsapódó váladékról sokan azt feltételezik, hogy az maga a vizelet, és szégyenükben nem merik átadni magukat a testi örömöknek. A valóságban azonban az ejakuláció során majdnemhogy lehetetlen bepisilni, hiszen az orgazmus hatására az izmok olyan erősen összehúzódnak, hogy szinte teljesen elzárják a húgyhólyagot.

 

A spriccelés kiharcolásának legegyszerűbb módja, ha elsajátítjuk a megfelelő ujjtechnikát. Lényeges, hogy a kezek tiszták, a körmök pedig rövidek legyenek, és annyi időt szánjunk a kényeztetésre, amennyit csak lehet. Nagy általánosságban minimum fél óra szükséges az ejakuláció eléréséhez, de minél tovább tart a nő izgatása, annál nagyobb mennyiségben halmozódik fel a mirigyekben a váladék. A nő vegyen fel kényelmes pozíciót, majd síkosított ujjakkkal finoman próbáljuk meg kitapogatni a hüvely elülső falán található G-pontot. A csodapont kitapintása akkor lesz lehetséges, ha a nő megfelelő izgalmi állapotba kerül. Ennek elérése érdekében, miközben ujjunkkal a felderítő hadműveletet végezzük, nyelvünkkel vagy hüvelykujjunkkal finoman izgassuk a csiklót.

 

A legtöbb nő csakis a csikló izgatása révén izgul fel és tud eljutni az orgazmus állapotába, így semmiképp ne hagyjuk ki a játékból a klitoriszt. Mihelyt nedves lesz a hüvely fala, egy ujj helyett kettőt helyezzünk fel a vaginába úgy, hogy a tenyér felfelé nézzen, és pár centire a hüvely nyílásától hamarosan kitapintható lesz a G-pont. Határozott mozdulattal nyomogassuk ezt a pontot - miközben a csiklót is masszírozzuk -, és ne lepődjünk meg, inkább örüljünk, ha a stimulálás hatására a G-pont egyre nagyobb és egyre keményebb lesz.

 

Mielőtt a nő elérné az orgazmust, erős vizelési kényszer tör rá, ám az eksztázis végett lazítania kell, és fel kell oldania magában a vizelet visszatartásakor fellépő automatikus reakciót. A vizelet visszatartásáért felelős izmokat úgy kell elengedi, mint ahogy azt vizeléskor tesszük. A technika nehézsége pont abban rejlik, hogy ezeknek az izmoknak a működését leküzdjük. Amennyiben ez sikerül, nagy mennyiségű kéjnedv távozik a vaginából, és különlegesen mély orgazmusban lesz része a nőnek .

 

Természetesen az ejakuláció elérése megannyi gyakorlást és kísérletezést igényel. Ki kell tapasztalni a megfelelő pózt és a tökéletes technikát ahhoz, hogy kedvesünk elmenjen. Mindegy, hogy a nő először magányosan vagy partnerével együtt áll neki a keresésnek, az egyik legsikeresebb pozitúra, ha hasra fekszik és egy párnát helyez a csípője alá. A párna segítségével olyan szerencsés szögben történhet meg a behatolás, hogy a G-pontot útjába ejti a partner ujja, egy vibrátor vagy a hímvessző. A kísérletezgetés fázisában ajánlatos síkosítót használni.

 

Ha a nő egyedül kísérletezik, ebben a pózban, míg ujjaival a hüvely falán keresgeti a csodapontot, másik kezével a has alsó tájékán apró nyomásokat gyakorolva érezheti a "benti" keresgélést. Pár centire a hüvely nyílásától hajlítsuk be az ujjunkat, és finoman nyomjuk meg a hüvely elülső falát. Ha sikerül nagyjából kitapintani a pontot, az érzés egy kicsit furcsa lesz, hiszen még nem feltétlenül vagyunk hozzászokva a pont érintéséhez. Első próbálkozás alkalmával ne reméljünk azonnal orgazmust, de mindenképp barátkozzunk meg a különleges érzéssel, hogy egyre ismerősebb és természetesebb legyen.

 

Nagyon sok örömmel jár együtt, ha a partner segítségével keressük meg a G-pontot. Izgató érzés a férfi számára, hogy a nő testében kutathat és részese lehet az élménynek. Ne szégyelljük hát megkérni partnerünket, hogy legyen a segítségünkre. Feküdjünk hason, párnával a csípő alatt, vagy háton, széttárt lábakkal. Először mutassuk meg neki, hogy körülbelül hol keresgéljen, majd engedjük át neki a terepet. Nagy izgalmat jelent a férfi számára látni a nő arcán, hogy felfedezőútja során milyen érzéseket vált ki partneréből. Az apró nyögdécselés és a gyorsuló lélegzet minden bizonnyal őt is hamar felizgatja.

 

Ha sikerült ujjal kitapintani a G-pont helyét, következő alkalommal az ujj már a hímvesszővel helyettesíthető. A legszerencsésebb, ha hátulról történik meg a behatolás, ugyanis a hímvessző ebben a helyzetben könyedén nekiütközhet a hüvely elülső falának. Másik közkedvelt pozítúra, ha szemtől szembe helyezkedik el a pár egymásnak, a nő tekerje a férfi csipője köré az egyik lábát, és így húzza magához a férfit, miközben a hímvessző ki-be csúszik. Ebben a helyzetben a G-pont szintén izgathatóvá válik.

 

Forrás:

http://www.fokusz.ro/index.php?menu=1&hirid=3490

 

--------------------

 

Mivel még nem láttam a témáról a Piratén topikot, ezéret csináltam neki.

Ja és írjatok véleményt, esetleg tapasztalatokat.

Link to comment
Share on other sites

Én már hallottam róla és úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, mert már át is éltem egy pár ilyet barátnőmmel! Szerintem ennél jobb dolog nincs is a sexben. Mikor ez megtörténik, akkor veszed igazán észre, hogy beleadtál mindent, és a nő nem csak szimulált! :) Észrevétel: Olyankor a legkönnyebb ezt elérni, amikor 1-2 hétig nem találkoztok, nincs sex, aztán összejön a dolog! Nha olyankor kell beleadni mindent! :) Sok sikert! Mondom, sztem a legjobb dolog...

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...
  • 1 month later...

létezik. épp a minap tapasztaltam a partneremnél,én is meglepődtem...

hasonló a szine is,az állaga is mint nekünk,csak nem olyan ragadós... és nem spriccelt,csak "folyt"

Link to comment
Share on other sites

Ezek szerint én igen szerencsés vagyok!

A mostani barátnőm,szinte csak így élvez el!Fantasztikus és megunhatatlan dolog ez!

Ő amúgy is igen könnyen felér a csúcsra,igencsak érzékeny!

A lepedőcserét pedig könnyen ki lehet küszöbölni,egy jó vastag törölközővel,no és némi ügyességgel!:)

És ő keményen spriccel,s aki azt hiszi hogy ez pisi az kóstólja csak meg! :)

 

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 1 month later...
  • 1 month later...
  • 2 months later...
  • 5 months later...
  • 2 weeks later...
  • 11 months later...
  • 2 weeks later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...