Jump to content
PirateClub.hu

Magyar Labdarúgás


Pityuu
 Share

Recommended Posts

  • Replies 1.2k
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Lipcsei besokallt és önszántából jön el a Fradiból?

 

Az FTC keddi elnökségi ülésén részt vett Lipcsei Péter is, a csapatkapitányt szintén meghallgatták a kialakult helyzetről. Lipcsei váratlan bejelentéssel állt elő, amelyet azonban nem fogadott el az elnökség.- Sok dolog felmerült, a csapattal szembeni felvetéseket próbáltam megerősíteni vagy cáfolni - mondta Lipcsei a 100%Fradi hetilapnak. - Folyamatosan felmerülő kritika a csapattal szemben, hogy rengeteg az öreg játékos a keretben. Én felajánlottam azt, hogy bontsák fel a még másfél évig érvényben lévő szerződésemet, ha ezzel is segítem a Ferencvárost, hiszen a helyemen így játszhat más, akár egy fiatalabb játékos is. Kértem, bontsák fel a kontraktust, és akkor befejezem a futballt, vagy elmegyek olyan helyre, ahol még szükség lehet rám. Az elnökség ezt végül nem fogadta el, azt mondták, bíznak bennem. Már megszoktam egyébként, hogy bármilyen szélsőséges történés is van a Ferencvárosnál, mindig engem vesznek elő. Ha van siker, annak is főszereplője vagyok, de ha kudarc van, akkor mindig ott vagyok azok között, akiket elővesznek. Amikor a csapatnak gyengébben megy, akkor mindig felmerül itt-ott, hogy a játékosok "eltipp-mixelik" a meccseket. Sajnos most sincs ez másként, és nem csak szurkolói körökben terjednek ilyen pletykák. Éppen ezért kértem az elnökség tagjaitól, hogy ha vannak ilyen információik, akkor azokat hozzák nyilvánosságra, de konkrét személyeket illetően, ne legyen globálisan a teljes csapaton a gyanú árnyéka a suttogó pletykák miatt. Tizenhét évet töltöttem el a Ferencvárosnál, nagyon sok sikerben volt részem, a kudarcok eltörpülnek a szép emlékek mellett. Sajnos a jelenlegi helyzet nem ideális, de nem engedhetem, hogy tizenhét év emlékét és az Üllői úton kiharcolt hírnevemet suttogó pletykákra, mendemondákra alapozva tegyék tönkre.

 

 

 

U21-es Eb-selejtező: fehérorosz győzelem

 

 

Fehéroroszország egy góllal nyert Magyarország ellen U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn az Üllői úti stadionban rendezett mérkőzésen.Eredmény:Magyarország-Fehéroroszország 0-1 (0-1)gólszerző: Kamarovszki (42.)Az első játékrész kiegyenlített játéka után a második 45 percben végig a vendégek irányítottak, több veszélyes helyzetet is kialakítottak, így megérdemelt győzelmet arattak, s ezzel a selejtezőcsoportban átvették a vezetést a magyaroktól. A 8. csoport állása1. Fehéroroszország 5 4 - 1 8- 4 12 pont2. MAGYARORSZÁG 5 3 - 2 9- 4 93. Szerbia 3 1 1 1 5- 4 44. Lettország 4 1 1 2 4- 4 45. San Marino 3 - - 3 1-11 0 A tíz csoport első helyezettjei, illetve a négy legjobb második jut tovább a rájátszásba, ahol oda-visszavágós párharcokat követően alakul ki a svédországi kontinensviadal nyolcas döntőjének mezőnye. A házigazdák automatikusan résztvevői a finálénak. - írja az MTI.

Link to comment
Share on other sites

Közlemény: Az MLSZ elhatárolódik a drogügytől

 

 

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség - értesülve a rendőrségi hírforrások szerint futballistákat is érintő drogügy első részleteiről - a leghatározottabban elhatárolódik ettől, s minden más hasonló, törvénybe ütköző esettől.

 

Az MLSZ vezetői számára elfogadhatatlan és a legsúlyosabb törvényszegésnek minősül, ha sportemberek keverednek kábítószerrel kapcsolatos bármilyen tevékenységbe. Az ártatlanság vélelmét hangsúlyozva, s az elkövetők személyétől függetlenül a magyar labdarúgás irányítói mélységesen elítélnek minden törvénybe ütköző cselekedetet, legyen szó kábítószerügyről, vagy bármi másról.

Link to comment
Share on other sites

A Nyíregyháza Spartacus FC közleménye

 

 

Tegnap délután őrizetbe vették a Nyíregyháza Spartacus egyik labdarúgóját, mert a játékos a napokban kábítószerrel való visszaélés gyanújába keveredett.

 

 

Tegnap délután őrizetbe vették a Nyíregyháza Spartacus egyik labdarúgóját, mert a játékos a napokban kábítószerrel való visszaélés gyanújába keveredett Debrecenben.

 

A Nyíregyháza Spartacus Klubvezetés közleménye:

 

A nyomozás lezárultáig nem alkalmaznak semmilyen szankciót az érintett játékossal szemben, mert az ártatlanság vélelme mindenkit megillet a bíróság jogerős ítéletéig.

A játékos ártatlannak vallja magát.

A Nyíregyháza Spartacus klubvezetése úgy véli, hogy az országos médiumok hírhajhászása nem segíti az ügy objektív megítélését.

A Nyíregyháza Spartacus FC vezetői közlik továbbá, hogy az üggyel kapcsolatban csak az Advertum médiacsoportnak adnak tájékoztatást.

 

(szpari.hu)

Link to comment
Share on other sites

Három gól a Loki előnye

 

 

 

A DVSC-TEVA Ligakupa-mérkőzésen látta vendégül az Újpest FC-t.

 

A bajnokcsapat magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott, de Beránek mester ezúttal sem maradéktalanul elégedett.

 

Miroslav Beránek: - Az elképzelésünk szerint játszott a csapat, kis szerencsével nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna.

 

Urbányi István: - Az ismert problémák miatt nem mi voltunk a találkozó esélyesei. A mérkőzés elérte célját, a fiatal játékosaink kipróbálhatták magukat az ország egyik legjobb csapatával szemben.

 

DVSC-TEVA – Újpest FC 3-0 (1-0)

Gól: Czvitkovics (30.), Kerekes (78.), Kouemaha (92.)

Kiállítva: Kiss Z. (81.)

 

(dvsc.hu)

Link to comment
Share on other sites

Rábólintott az UEFA az MLSZ kérésére, a Ligakupa győztese indulhat az Intertotó kupában

 

 

A finisre alaposan felértékelődött az első alkalommal kiírt Liga Kupa!

 

Megérkezett ugyanis az UEFA-tól a hivatalos értesítés, amelynek értelmében az Európai Labdarúgó Szövetség helyt adott az MLSZ kérésének, s ennek megfelelően a jövő évi UEFA Intertotó-kupában az egyik magyar induló a Liga Kupa győztese lehet.

 

Az újdonságnak számító sorozat a negyeddöntők visszavágóival folytatódik e hét végén. A program (zárójelben az első találkozók eredményei):

 

Péntek, 18 óra:

Diósgyőr FC –FC Tatabánya (2-1)

 

Szombat, 13. 30 óra:

Győri ETO FC – FC Fehérvár (1-1)

 

Szombat, 18 óra:

ZTE FC - REAC (2-0)

 

Vasárnap, 17. 30 óra:

Újpest FC –DVSC-TEVA (0-3)

(mlsz.hu)

Link to comment
Share on other sites

Dzsudzsák Balázs 2008 nyarától a PSV Eindhoven csapatának játékosa

 

Megegyezett egymással a PSV Eidhoven és a Debreceni VSC, valamint Dzsudzsák Balázs menedzsere arról, hogy a 20 éves labdarúgó a 20-szoros holland bajnok, Bajnokok Ligája-résztvevő együttesben folytatja pályáfutását. Ugyanakkor a PSV hivatalos internetes oldalán olvasható tájékoztató szerint Dzsudzsák nem a télen, hanem csak 2008 nyarán jelentkezik majd edzésre a Philips-stadionban.

 

Ez is csak idő kérdése volt, a hollandoknál fejlődhet igazán érett labdarúgóvá. Sok szerencsét Balázs! :)

 

Link to comment
Share on other sites

Mi lesz veled FTC? Ismét eredménytelen a hasznosítási pályázat

 

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság szerdai közleménye szerint ismét eredménytelenül zárult az FTC által használt, az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében található hat plusz két hektáros terület hasznosítására kiírt pályázat. Az állam bő két év alatt negyedszer próbálkozott a tenderrel, de újra sikertelenül.

 

Pedig az elmúlt hetekben az érintettek optimistán nyilatkoztak, és a bizakodást erősítette, hogy az október 24-i határidőig két ajánlat érkezett. Az FTC-pályázattal kapcsolatban angol és belga befektető neve merült fel.

 

A KVI október 31-i hivatalos, az OTS-Hírvonal révén nyilvánosságra hozott közleménye így fogalmaz:

 

„A KVI Hasznosítási Tanácsa 2007. október 31-én döntött a Magyar Állam tulajdonában és a Sportfolió Sportlétesítményeket Kezelő, Hasznosító és Fejlesztésszervező Kht. vagyonkezelésében álló, természetben Budapest, IX. belterület, 38293/56, 38293/57 helyrajzi számokon nyilvántartott, 2ha 0736 m2 és 5 ha 9265 m2 területű, kivett sporttelep, közismert nevén: Fradi-pálya megnevezésű ingatlanok értékesítésére kiírt nyilvános pályázat ügyében. A döntés értelmében mindkét pályázó által beadott ajánlat érvénytelen.”

 

Az elmúlt két évben három pályázatot írtak ki a területre, de egyik sem hozott értékelhető eredményt.

 

Negyedszer szeptember 17-én kezdődött a „tenderhistória”, miután a harmadik nekifutásra senki sem adott be anyagot. Először a TDZ Kft., majd utána a spanyol HI Grupo pályázott, de sikertelenül.

 

Rieb György a KVI közleményét követően a következőket mondta a 100 százalék Fradinak.

 

„Amíg a KVI nem tájékoztat a döntéséről bővebben, addig nem tudok én se konkrétumokat mondani - mondta az elnök a színes hetilapnak. - Meg kell várni a KVI tájékoztatását, de erre a négynapos munkaszünet miatt legkorábban a jövő hét elején kerülhet sor. Akkor gondolom közlik azt is, hogy mi lesz a következő lépés. Én a magam részéről elképzelhetőnek tartok egy új, zárt pályázatot vagy egy nyilvános ártárgyalást a felek között, ám ezek találgatások, érdemben akkor tudok az új helyzetről beszélni, ha a KVI elmondja, miért lett érvénytelen a pályázat."

Link to comment
Share on other sites

Hazai pályán kapott leckét labdarúgásból a Debrecen a Diósgyőrtől

 

Hazai pályán szenvedett vereséget a magyar Ligakupa elődöntőjében a Debrecen. Miroslav Beránek vezetőedző csapata már az első félidőben kétgólos hátrányba került, miután Katona és Simon is bevette Balogh kapuját. A második játékrészben ugyan a csereként beállt Kouemaha szépített, ám Simon és Lipusz találataival kialakult az 1-4-s végeredmény.

 

Ez csúnya munka volt, de rászolgált a Diósgyőr a győzelemre! :blink:

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
2. Ligakupa, 3. forduló: Vasas-Újpest FC 0-7 (0-3)

Vasas–Újpest FC 0-7 (0-3)

Ligakupa, 2008. tavasz, 3. forduló

Illovszky Rudolf Stadion, 400 néző

Jv.: Mészáros István (Viszokai László, Tompos Zoltán)

 

Újpest FC: Balajcza - Vermes, Bisoye, Böjte (Kiss Z., 25.), Mészáros - Tisza (Nagy O., 72.), Sándor, Korcsmár, Foxi (Vituska, 67.) - Kovács, Moldovan

Vasas: Borszéki - Kiss M., Pandur, Balog, Tóth A. - Kincses, Odrobéna (Bükszegi, 58.), Tandari (Zsivkovics, 66.), B. Tóth (Bozsics, 66.) - Mundi, Sowunmi

Gólszerző: Foxi (9.), Kovács (18.), Moldovan (30.), Vermes (63.), Korcsmár (69.), Nagy O. (77.), Balog (88. - öngól)

Sárga lap: Böjte (7.), Tisza (13.), Pandur (26.)

Kiállítva: -

Szögletarány: 8:11 (4:4)

 

forrás: ujpestfc.hu

 

Hajrá Lilák!!!

Link to comment
Share on other sites

Közlemény

2007. december 12-én az ismert, de eddig a magyar futballban semmilyen szerepet nem vállaló üzletember, Garancsi István érdekkörébe tartozó Futball Invest 2007 Zrt. megvásárolta a Fetév Invest Kft-t, amely társaság a Fehérvár FC Kft üzletrészeinek 80%-t tulajdonolja, ezt követően a Fetév-Invest Kft. megvásárolta a Fetév-Szer Kft-től a Fehérvár FC Kft. további 1%-os üzletrészét, ezzel a Futball Invest 2007 Zrt egyben a székesfehérvári futballklub többségi (81%) tulajdonosává is vált.

 

 

Az új tulajdonos tulajdonostársaival, a Fehérvár FC menedzsmentjével és külső szakértők bevonásával jelenleg együtt dolgozik azon, hogy a klubot érintő licenc-ügy megnyugtatóan lezáruljon. Szakembereivel megkezdte a klubot működtető gazdasági társaság cégügyeinek áttekintését, a hosszú távú döntésekhez szükséges információk összegyűjtését.

 

Az új tulajdonos a klublicenccel kapcsolatos dokumentáció benyújtása után, várhatóan a jövő hét elején sajtótájékoztató keretében számol be a közvéleménynek az elmúlt napok történéseiről és jövőbeni elképzeléseiről.

 

Fehérvár FC

 

 

Lehet h újra pályán vagyunk? :rolleyes:

Link to comment
Share on other sites

Az szééééééppppp :lol: ez a Vasas egy nagy................:D

Ez a Vasas sajnos most az.... De tavaly ki is végzett előtetek? :D

Am. h a témához is szóljak, nem értek egyet a Fradival... A Békéscsabát 150 milliós tartozással az NB 3-ba zavarták, a Vasast 200 millióssal megszűntették. A Fradit meg több milliárdossal csak az NB 2-be küldték, ahonnan szégyenükre nem tudtak feljutni...

Sőtt! Vmelyiknap láttam h a Fradi egyik vezetője nyilatkozta, hogy az állam egyedül nekik ad évente 500 millió támogatást. És most tuti, hogy sok fórumozóval most megutáltatom magam, de erről az a véleményem, hogy k****k be a f****m, és r****janak ott az NB 2-ben! Ez a pályázatuk is röhelyes... Ha más csapatnak ennyiszer nem sikerülne összehoznia nem is engednék....És szerintem az is előre vinné a magyar focit, ha nem kivételznének ilyen b***i csapatokkal... Mert a bírók mindíg nekik fújnak stb. stb.... Szánalmas....

Link to comment
Share on other sites

ehh.. pont a vasasosoknak kéne a leginkább csendben maradni ha a fradiról van szó...

 

mellesleg hülyeségeket is írsz, és nem is a megfelelő hangnemben..

nem feljutás? ok, fel kellett volna.. ámde a nyíregy, aki csak alig tudta megelőzni a fradit is simán veri a vasast, és a fél mezőnyt, szóval..

pl. az 500 millióval kapcsolatban is nyilván vmit nagyon félrehallottál, de sebaj.. még ha netán így is lenne, nézzük már meg hány pesti csapat kapta már meg INGYEN a stadionját, míg a fradi nem..

pályázat röhelyes? hát hogyne.. volt már olyan kvi-s pályázat is, amit csak tizen valahanyadjára sikerült csak érvényesnek nyílvánitani, de nem gond..

 

 

Link to comment
Share on other sites

Érvényes az angol pályázat a Fradira

 

Az ötödik pályázatot érvényesnek minősítette a KVI az FTC-re hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanjának értékesítésére kiírt tenderen. Ez azt jelenti, Kevin McCabe - aki mellesleg a Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa is - cége akár 30 millió eurót is hozhat az Üllői útra.

 

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pénteken bejelentette, hogy egyedül az angol Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlata érvényes az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanjának értékesítésére kiírt pályázaton. Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatójának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a végső döntést januárban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hozza meg.

 

30 millió euró érkezhet

Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa - egyben a vállalat egyik vezetője - korábban jelezte: sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is hajlandó lenne befektetni a ferencvárosi futballklubba.

 

A KVI november közepén ötödik alkalommal írta ki a pályázatot - harmadszor a tulajdonjogra - az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlan-együttesének értékesítésére.

 

Az ötödik pályázat lett sikeres

Az állami vagyont kezelő KVI előbb június, majd szeptember végén írta ki az ingatlanegyüttesre a nyilvános értékesítési pályázatot. A klubházat, a futballstadiont, a birkózócsarnokot, több edzőpályát, salakos pályát és kiegészítő létesítményeket magába foglaló nyolchektárnyi területnek a tulajdonjogát hirdette meg eladásra, míg korábban két alkalommal a vagyonkezelési jog értékesítésével próbálkoztak, de sikertelenül.

 

Új korszak kezdődhet

Rieb György, az FTC elnöke a klub hivatalos honlapján kiadott nyilatkozatában elmondta, Nagyon boldog vagy, hogy a KVI érvényesnek minősítette az angolok pályázatát, reméli, most már tényleg semmi nem jön közbe. Rieb úgy véli végre lehet eredménye annak a sok munkának, amit az új elnökség az elmúlt hónapokban végzett.

 

Véleménye szerint a Ferencváros teljesen megújulhat, és minden szinten - legyen szó labdarúgásról vagy az egyéb szakosztályokról - a csúcsra törhet, így 2008-tól nem csak egy új esztendő, hanem egy új korszak is kezdődhet a klub életében.

 

"Február végéig befejődhet az FTC konszolidálódása, eltűnhetnek az adósságok, és megkezdődhet a klub felemelkedése, amely az egész magyar futballnak és sportnak a javára válhat" - mondta Rieb a klub honlapján.

Link to comment
Share on other sites

ehh.. pont a vasasosoknak kéne a leginkább csendben maradni ha a fradiról van szó...

 

mellesleg hülyeségeket is írsz, és nem is a megfelelő hangnemben..

nem feljutás? ok, fel kellett volna.. ámde a nyíregy, aki csak alig tudta megelőzni a fradit is simán veri a vasast, és a fél mezőnyt, szóval..

pl. az 500 millióval kapcsolatban is nyilván vmit nagyon félrehallottál, de sebaj.. még ha netán így is lenne, nézzük már meg hány pesti csapat kapta már meg INGYEN a stadionját, míg a fradi nem..

pályázat röhelyes? hát hogyne.. volt már olyan kvi-s pályázat is, amit csak tizen valahanyadjára sikerült csak érvényesnek nyílvánitani, de nem gond..

Miért kellene? Nem miattunk lettetek kizárva, mint ahogy azt sokan gondolják...

Egyébként ebben a videóban hangzik el az 500 milla támogatás az államtól, az Üllői úti sportközpontra:

http://www.youtube.com/watch?v=iid0j1m3XM0&feature=related

2 perc 30 másodperctől ajánlom figyelmedbe... Igen, a nyiregy most simán veri a Vasast, de tavaly simán verte volna? Mert tavaly szerintem nem.

Amúgy rengeteg olyan meccs volt, mind a Vasas mind más csapatok ellen, amikor a Fradinak fújtak... A Sport TV-n a legtöbb kommentátor nem pártatlan... Nah de mind1... Inkább hanyagoljuk a veszekedést és maradjunk meg békésen a fórumon :)

Link to comment
Share on other sites

nem a vasas miatt zárták ki, viszont a vasas csak ennek köszönheti, h még mindig nb1-es..

az ankét jogos, bár berki eddig sok mindent nem tett, h hiteles ember legyen

a sport tv-s kommentátorokat pedig nem ismerem, élőben szoktam nézni a meccseket :) amúgy szvsz minden csapatnak ugyan úgy tévednek a javára, csak a fradit utálják a legtöbben, ezért annak van a legnagyobb visszhangja..

 

egyébként pedig te kezdtél nem békés hangnemben írni :)

Link to comment
Share on other sites

gen, tudom rossz napom volt... :) Bocsi érte!

Igen, a Vasas ennek köszönheti, hogy NB 1es... De lehet, hogy feljutott volna, mert aki akart, az mire kiderült, hogy indulhatnak NB1-ben az elment...1 hetünk volt igazolni NB1es szintű játékosokat, mert NB 2re készültünk... :)

Link to comment
Share on other sites

A Magyar Labdarúg-szövetség megvonta a soproniak licencét

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség elsőfokú licencadó testülete pénteki ülésén megvonta az FC Sopron licencét. A döntés oka: az élvonalbeli klubnak a játékosokkal, az MLSZ-szel és az APEH-hel szemben fennálló adóssága.

 

Az írásbeli határozatot a jövő hét elején kézbesítik, ennek kézhezvételétől számított 15 napon belül van lehetőségük a soproniaknak fellebbezésre – adta hírül az mlsz.hu, a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

 

Az már a szezon előtt is kérdéses volt, hogy a Sopron elindulhat-e az élvonalban, ugyanis június elején az MLSZ nem fogadta el a gárda nevezését, hiszen nem tudott megfelelni a bajnokság versenykiírásában lefektetett feltételeknek.

 

Ekkor azonban megúszta a soproni együttes a kizárást, a szövetség június 16-i döntése alapján a klub megkapta a licencet.

 

Ezután viszont bekövetkezett az, amire már korábban is számítani lehetett: Vízer László Máriusz, a Sopron akkori többségi tulajdonosa szeptember 15-én eladta a csapatot, amely ekkor még mélyebbre került. A csapatot ekkor egy londoni székhelyű olasz cég vásárolta meg.

 

Azonban ez sem segített az együttesen, időközben Détári Lajos vezetőedzőt Vincenzo Cosco váltotta a kispadon. Az olasz tréner munkáját azonban minősíti, hogy a Sopron az őszi szezon után mindössze a tizenötödik helyet birtokolja, miután az utolsó öt fordulóban csupán egy pontot szerzett a csapattal.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...