Jump to content
PirateClub.hu

Hal ételek


Crystal
 Share

Recommended Posts

Halfiléfonatok rebarbaramártással

 

Hozzávalók: 40 dkg rebarbara levélszár, 5-5 dkg karotta, hagyma és zeller, 2 db gyöngyhagyma, 1 teáskanál vaj, 1 dl fehérbor, 2 dl hallé, 4-8 (kb. 60 dkg) tengeri nyelvhalfilé (tonhal, de süllő is lehet), 1 dl tejföl, só, bors, kevés kapor

 

20050311rebarbara3.jpg

 

A 25 dkg rebarbarát hasábokra, a zöldséget és hagymát kisebb darabokra aprítjuk. A gyöngyhagymát és a maradék rebarbarát kis kockákra vágjuk. Serpenyőben a vajat felolvasztjuk, a gyöngyhagymát aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk a zöldségeket és a hasábokra szelt rebarbarát is, és röviden tovább pirítjuk. Borral, hallével felöntve felfőzzük, hogy 2 dl-re sűrűsödjön. Leszűrjük, a főzőlét visszaöntjük a serpenyőbe.

A halfiléket hosszában 3 csíkra vágjuk, de úgy, hogy az egyik végén egyben maradjanak. Kis fonatokat készítünk belőlük. A vastagságuktól függően 4-6 percig posírozzuk (kb. 90-95 fokon rövid ideig főzzük) a serpenyőben. Kivesszük, melegen tartjuk. A tejfölt a sütőléhez adjuk, felforraljuk, a rebarbarahasábokat beletéve főzzük. Sózzuk, borsozzuk, tálaláskor a fonatokra öntjük. A zöldségekkel körítjük, kaporral díszítjük.

 

 

Elkészítési idő: 40 perc

Egy adag: 1050 kJ/250 kcal

Ajánlott ital: száraz fehérbor - Budai Sauvignon Blanc 2003

Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...

Halas tészta kollégium módra (görög salátával)

 

halasteszta.jpg border='0' alt='user posted image' />

 

Hozzávalók személyenként:

1 halászlékocka

2 marék tészta (csiga-, masni-, kocka-, eperlevél stb.)

1 doboz konzerv tonhalfilé sós lében (olajos nem jó! Nekem pl. a John West vált be)

erőspaprika ízlés szerint

 

Elkészítés:

A tésztát fazékba v. tálba tesszük, aszerint, hogy tuzhelyen vagy mikróban fozünk-e. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje + még egy fél ujjnyi. Villával szétnyomkodjuk benne a halászlékockát. Lefedve feltesszük foni (mikróban 500W x 2 perc és 350 W x 13 percig szoktam fozni, vigyázat, kicsit kifut!), amíg a tészta megpuhul és felveszi a víz nagy részét. Ha kevés a víz, utántöltjük. Ha megfott, belekeverjük a halat. Aki szereti az erőspaprikát, az ne felejtse ki. 15 perc az egész, nem kell rá figyelni, miközben fo és nagyon finom.

 

Mint minden halas ételhez, nagyon jól mennek hozzá a görög salátafélék: a klasszikus "Görög saláta" és a Tzatziki. Az elobbi kockára vágott paradicsom, uborka, hagyma, esetleg kevés zöldpaprika, olajbogyó (elhagyható), oliva olaj, citromlé, valamilyen mediterrán típusú zöldfűszer (elhagyható) és Feta sajt (juhsajt) keveréke (lásd a képen), az utóbbi pedig nagyon apróra vágott (ill. durvára reszelt) uborka joghurttal, fokhagymával és Tzatziki fuszerrel (bármilyen mediterrán fuszerkeverék megteszi). E salátákkal fejedelmi étket varázsolhatsz primitív foztödbol, amely azonban nélkülük is remekül megállja a helyét.

Módosította spirituell
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...