Jump to content
PirateClub.hu

Marha és Sertés ételek


THX
 Share

Recommended Posts

Marhahús rebarbarával és újhagymával

 

Hozzávalók: 30 dkg rebarbara, 3 szál újhagyma, 40 dkg marhafelsál, 2 evőkanál olaj, 2-3 evőkanál szójamártás, 2 evőkanál kristálycukor, fél teáskanál fahéj, fél teáskanál gyömbérpor, só, bors

 

20050311rebarbara6.jpg

 

A rebarbarát és a hagymát megtisztítjuk, majd 3 cm-es hasábokra vágjuk. A hagyma zöldjét külön tesszük. A húst kisebb kockákra vágjuk. Egy nagyobb, vastagabb serpenyőben az olajat felforrósítjuk, a húst jól átpirítjuk, majd kivéve félretesszük, melegen tartjuk. A hús után maradó pecsenyelében (amit, ha szükséges, kevés olajjal pótolunk) a hagyma fehér részét, és a rebarbarát pároljuk, hozzáadjuk a szójamártást, cukrot, fahéjat, gyömbért is, s állandó rázogatással még pár percig tűzön hagyjuk. Ha szükséges, kevés vizet adhatunk hozzá. Végül a húst és a hagyma felaprított zöldjét is a serpenyőbe tesszük, jó forróra hevítjük együtt, szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Párolt rizzsel tálalhatjuk.

 

Elkészítési idő: 30 perc

Egy adag: 1200 kJ/290 kcal

Ajánlott ital: száraz vörösbor - Egri Syrah 2003

Módosította spirituell
Link to comment
Share on other sites

Bécsi szelet

 

user posted image

 

Hozzávalók: személyenként 2 db 10 dkg-os szelet borjúszelet (comb), törött fekete bors, só, olaj a sütéshez. A panírhoz: 1 bögre finomliszt, 2 tojás, 1 bögre zsemlemorzsa

 

Elkészítés: A hússzeleteket gyengén veregessük ki mindkét oldalukon, majd sózzuk, borsozzuk. Ezután könnyedén nyomkodjuk bele egy tányér lisztbe, majd a felvert, megsózott tojásba, végül hempergessük meg zsemlemorzsában. Bő, forró olajban süssük ki a szeleteket aranyszínűre, kb. 2 perc alatt. A szeletek fordításakor és kivételekor ne szúrjuk meg a húst, mert a finom húslé kifolyik belőle. Vegyük ki szalvétára, itassuk le, csók utána helyezzük a sültes tálra. Eredetileg egy szélén bevagdosott citromot adtak hozzá apróra vágott zöld petrezselyemmel vagy zsázsával

Link to comment
Share on other sites

Marhapörkölt

 

 

user posted image

 

Legjobb hozzá a vesepecsenye széle (pacsni) vagy lábszár. Személyenként

fél db hagymát apróra vágunk és forró zsírban megfonnyasztjuk. A húst

kockákra vágjuk, megsózzuk és a hagymához tesszük. Addig sütjük a

hagymás zsírban, amíg nyers vörös színét el nem vesztette. Ekkor egy

mokkáskanálnyi pirospaprikát és egy kevés meleg vizet teszünk rá, majd

fedő alatt puhára pároljuk. Amíg puhul, a vizet többször pótoljuk.

Közben, ha van friss paradicsom és zöldpaprika, abból is teszünk hozzá

egy keveset kimagozva és karikára vágva. Télen egy kevés paradicsompürét

tehetünk bele. Tört burgonyával vagy tarhonyával tálaljuk.

Link to comment
Share on other sites

Bakonyi sertésszelet

 

user posted image

 

Hozzávalók:

60 dkg sertéscomb vagy kicsontozott karaj, 35 dkg gomba, 2 dl tejföl, 2

evőkanál olaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 1 dl száraz fehér

asztali bor, só, bors.

 

Egy edénybe öntjük az olajat és 2 percig 500 W-on melegítjük. Beletesszük az

apróra vágott hagymát és 2 percig 500 W-on pároljuk. Erre az alapra helyezzük a

kivert, megfűszerezett hússzeleteket és 10 percig 500 W-on sütjük. A gombát

megtisztítjuk, megmossuk, vékonyra szeleteljük, majd az edénybe tesszük. A

tejfölt, a fehérbort, a lisztet összekeverjük, az egészet megfűszerezzük és a

húsra, illetve a gombára öntjük. 6 percig 500 W-on összefőzzük.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

leírom az 1ik kedvencem, amit csinálni szoktam, bár szépképem nincs róla sad.gif

c

hozzávalók:

kb 40 dkg csirkemáj

két szál répa és fehérrépa, 1 nagy fej hagyma

2dl húsleves (lehet kockából is)

1 csomag(fél kg) tészta (csavart, copfocska stb... delehet színestészta is, az nagyon feldobja!)

só, bors, kakukkfű, pirospaprika

sajt a tetejére

 

elkészítés:

Miután apró kockákra, vagy csíkokra vágtuk a májat, kevés olajon megpirítjuk, míg félig puha nem lesz. a répát és fehérrépát apró (NAGYON APRÓ, reszelhetitek is) darabokra vágjuk, majd hozzáadjuk a májhoz az apróra vágott hagymával 1ütt, s adddig pirítjuk, míg a zöldségek meg nem puhulnak. ekkor adunk hozzá pirospaprikát, fűszerezzük, és felöntjük 1 kevés húslével. pár percig forrni hagyjuk, majd hozzáöntjük a maradék húslét, és sűrű kevergetés mellett addig főzzük, míg el nem párolog a lé, és az egész szaftos állagot nem kap. eközben kifőzzük a tésztát, amit 1 mély tálba öntünk. ennek a tetejére öntjük a májas kekenyót, ha elkészül. a tetejére reszelhetünk sajtot, és berakhatjuk 2-3 percre a sütőbe, de ha nincs otthon tűzálló tál, tálaláskor is meg lehet szórni reszelt sajttal, ha szedtünk, akkor is ráolvad. nagyon fincsi!!!

remélem kipróbáljátok, és nektek is ízleni fog!!

Link to comment
Share on other sites

Na ennek több receptje is van ezért többet mutatok.

 

 

Hozzávalók 4 személyre: 800 gr vakum fóliában érlelt hátszín. A fűszerek mennyisége ízlés szerint, só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, mustár, finomra vágott vöröshagyma, ketchup, Worcester szósz, esetleg fokhagyma, csípős paprika,4 tojássárgája

 

A marhahúst megtisztítjuk minden kis hártyától, intől, faggyútól. Csíkokra vágjuk, majd finomra daráljuk. Négy egyforma labdát formázunk belőle, közepébe egy kis mélyedést nyomunk és ide tesszük a tojások sárgáját. A fűszereket köré tálalhatjuk. Mindenki saját ízlésének megfelelően keverheti, fűszerezheti a tatár húst. Vajjal megkent pirítós kenyéren fogyasztjuk.

 

user posted image

Link to comment
Share on other sites

Hozzávalók:

40 dkg sovány marhahús (fehérpecsenye), 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg vaj, 4 db tojássárgája, törött fekete bors, pirospaprika, ketchup, Worcester-szósz, konyak, mustár, só

 

 

A sovány, faggyú- és hártyamentes marhahúst a legkisebb lyukú tárcsán keresztül ledaráljuk. Sóval, törött fekete borssal, pirospaprikával ízlés szerint ízesítjük. Hozzáadjuk a nagyon finomra összevágott vagy lereszelt vöröshagymát, a lágy vajat, egy kevés ketchupöt, mustárt és Worcester-szószt. Az így beízesített húst nagyon jól összedolgozzuk, és 24 órán keresztül letakarva a hűtőszekrénybe tesszük. Fogyasztás előtt hozzáadjuk a tojások sárgáját, néhány csepp konyakot, majd ezekkel is jól eldolgozzuk, és kúp alakúra formázva helyezzük a tál közepére. A készítéséhez használt fűszerekből, a finomra vágott vöröshagymából ízlésesen kis halmokat helyezhetünk a hús közé, hogy mindenki saját ízlése szerint még formálhassa az ízeket. Pirított zsemleszeleteket kínálunk mellé.

Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...

Tatár beefsteak

 

user posted image

 

1,6 kg. bélszín

l dkg. só, fekete őrölt bors

1 dkg. fehér bors

3 dkg vörös hagyma:

3 dkg fokhagyma

l dl. ketchup

1 dl. Wurchestershire szósz

l db. csípős paprika

A megtisztított, megmosott hártyamentes bélszínt sózzuk, borsozzuk majd, mustárral vastagon bekenjük.

Tálba helyezzük és annyi olajat öntönk hozzá, hogy a húst teljesen ellepje.

Az olajba szemes borsot, babérlevelet teszünk és 3 napig állni hagyjuk. Majd az olajból kivéve húsdarálón ledaráljuk és a felsorolt fűszerekkel, tojássárgájával összekeverjük. Pirítóssal tálaljuk. Célszerű habzsákkal kinyomva tálalni, paprikával, paradicsommal díszítjük.

Link to comment
Share on other sites

  • 5 months later...

Hali!

nálunk ez egy teljes esti, családi program. többnyire én keverem (kézzel) a család meg kilószám nyomja bele a cuccot. mi 1,5 kg marhából csináljuk, ami éppen szép alapon (spárrulez). hozzá 2 fej vöröshagyma, 4 tojgli, mustár, kecsöp, bors, só, pirospaprika. mamámnál nyomjuk. mindenből kirak egy adagot, és a fűszerekből általában kétszer annyi fogy el, mint amennyit kirak, főleg borsból. összekeverem, aztán pirítóson esszük, ízlés szerint tovább fűszereznve. általában őrölt borsot használunk, amiből 2 zacskónyi (kis zacskó) fogy el... iszonyat erősre sikeredik néha...

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 1 month later...

hát komolyan mondom összefutott a nyál a számban mikor ezeket olvastam (már mint a recepteket :) ) ha ezt ma nem próbálom ki akkor soha és most el is tépek boltba megveszem az alapot hozzá!! asszem sűrübben kell ezt a recept oldalt nézegetnem :D

 

Kösszentyű a receptekért mindenkinek!! mindegyik ki lesz próbálva majd mondom melyik izlett a legjobban no persze nem egy nap lesz mindegyik de szép lassan :D

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

sziasztok! húúúú, gyerekek, ezer éve nem ettem tatár beefsteaket! annyira szerettem régen, de most a vízuális élmény befogadása után, én is fogok majd valamikor a közeljövőben csinálni. elcsöppen a nyálam, mint egy bulldog kutyának!!! :D:P:lol::rolleyes: szipi

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...
  • 2 months later...

A receptet a diszitéshez majdnem elfelejtettem, ime:

 

 

Tatársüni

 

Tatárbifsztek, 1 nagy fej hagyma, zöldségek a díszítéshez.

A tatárból egy tálon sünit formálok. Különféle zöldségekből orrot, füleket és szemeket csinálok neki. A hagymát karikákra szelem, ezekből pedig tüskéket vágok. Megspékelem velük a sünit.

 

 

Tatárkígyó

 

Tatárbifsztek, 1 nagy fej hagyma, zöldségfélék a díszítéshez.

A hagymát kettévágom és a fél hagymát 3 milliméteres szeletekre vágom. Néhány szép hagymaívet félreteszek, a maradékot pedig apróra vágom. A tatárból egy tálcán kígyót formázok. Piros húsú paprikából nyelvet, kapribogyóból szemeket csinálok neki, a hagymaíveket pedig cikcakk-forában a kígyónkra helyezem. A tálat feldíszítem és hidegen tálalom.

 

Link to comment
Share on other sites

"A megtisztított, megmosott hártyamentes bélszínt sózzuk, borsozzuk majd, mustárral vastagon bekenjük.

Tálba helyezzük és annyi olajat öntönk hozzá, hogy a húst teljesen ellepje.

Az olajba szemes borsot, babérlevelet teszünk és 3 napig állni hagyjuk. (a zöldséges hütöben)"

 

3nap mulva lekaparom a mustáros olajat és ujra darálom ! akkor jön csak a többi...

minden étel szereti a ráforditott idöt ..

 

 

 

az érlelést ne feledjétek ahogy GRABO irta ! különben nyers kolbászt esztek :D

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Rakott hús, bundás krumplival

Sziasztok!

 

Sok jó ötletet és receptet láttam már itt, gondoltam én is megosztok veletek egy nagyon finom kajcsit :)

 

Előszőr is egy jénai edényt kivajazok, majd belepakolom az aljába a karajhusikat. Erre császárszalonna réteg jön, majd ismét egy réteg hús, ami lehet karaj is, de az igazi ha pulykamellet pakolunk a szalonnára. Majd ismét karaj, és ismét egy réteg szalonna. Egy edényben olvasztott vajjal összekeverünk egy-két őrlésnyi feketeborsot, ugyanennyi sót hozzáadunk, majd arányaiban nézve annyi oregánót adunk hozzá amennyi borsot és sót. Az egészet ráöntjük a hústornyunkra és eloszlatjuk rajta.

Most annyi sajtot kell reszelnünk, hogy a sajt kb. 1-1,5 cm vastagon borítsa majd az ételünket. Használhatunk pannóniát, trappistát vagy mozarellát is. Kinek-kinek az ízlésére van bízva.

Mikor ez megvan, bedugjuk a sütőbe 180-200 fokra. Körülbelül 40-45 perc kell neki.

 

Míg ez sül, elkészítjük a köretet. Mi sem egyszerűbb:

 

A krumplikat (nagyságuktól függően), meghámozzuk, 4-6 darabba vágjuk és _félig_ megfőzzük őket.

Felverjük a tojásokat, majd megsózzuk.

A burgonyadarabokat belehempergetjük a tojásba majd bő olajban kisütjük őket.

 

Kész is vagyunk :rolleyes:

 

 

Nagyon laktató, ízletes ebéd. Remélem kipróbáljátok majd és nem bánjátok meg!

 

 

Creo

Módosította spirituell
Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Maláj nyárs

Hozzávalók:

 

60 dkg finomra darált marhahús

2 dl joghurt

1 kis fej hagyma

3 gerezd fokhagyma

2 evőkanál chili szósz

2 evőkanál mustár

1 evőkanál fűszerpaprika

4 evőkanál tarka bors

1 tojás

bors

olívaolaj

friss menta

1 érett avokádó

1 lime

20 dkg paradicsom

1 db póré

1 csomag ruccola

1 db piros chili paprika

hurkapálca

 

Elkészítés:

 

A tarka borsot egy mozsárban durvára törjük. Egy keverőtálba tesszük a darált húst, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a fűszerpaprikát, a mustárt, a chili szószt, a tojást, az apróra vágott hagymát és a mentaleveleket, majd összedolgozzuk. Az így kapott húsmasszát fapálcára nyomkodjuk, megforgatjuk a borskeverékben, olívaolajon megsütjük.

 

A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk az apróra vágott pórét, hozzáadjuk a paradicsomot, az avokadót, összeforgatjuk ruccolával, nyakon öntjük joghurttal, ráfacsarjuk a lime levét, rátesszük a lime szeleteket. A tetejét apróra vágott mentával megszórva tálaljuk, mellé a fűszeres nyársakat kínáljuk.

Módosította spirituell
Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...