Jump to content
PirateClub.hu

ISKOLAI DOLGOZATOKBÓL


qkori
 Share

Recommended Posts

 

 

Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.

 

A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

 

A hős holtan esett össze.

Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.

 

A víz oxigénből és folyadékból áll.

 

A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is

találhatunk.

 

A mocsári vész 1526-ban volt.

 

A Szent Jobb István király bal keze.

 

Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

 

Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel

fejünk

belül üres sötét.

 

A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.

 

A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt,

úgy elöl, mint hátul.

 

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra , és odacsalogatja az

embereket a szagával.

 

Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.

 

Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai.

 

A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot.

 

Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

 

A sereg táborában kitört a pestis, és a király is csak álruhában

menekülhetett.

 

A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

 

A kenguru kicsinye fészeklakó.

 

A ménes egy nagy lócsomó.

 

Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és

majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos

tervet.

 

BOLDOG MARGIT AZ ERÉNY ÚTJÁT KÖVETTE.

ÁRTATLAN ÉLETÉT ÉS ELSŐSZÜLÖTT GYERMEKÉT AZ ÚRNAK AJÁNLOTTA

Link to comment
Share on other sites

A legjobb poénokat akkor is az élet diktálja, alakítja. Nézzük meg a mai diákság egy-egy válaszát valós dolgozat kérdésekre. Ezek szintén megtörtént dolgok, ilyen válaszok tényleg voltak dolgozatoknál:

 

Jellemezd a vidrát! Válasz: teste formás.

Milyen a gyékény gyökérzete? Válasz: „Csavargó”.

Írj magyarországi halakat! Válasz: „Potty, pngy, jégér, szálszalóka, légy, gólya”.

Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Válasz: „Energiát”. :D

Az oroszlán jellemzése. Válasz: „hangja: vastag, kitörő; látása: gonosz”.

A cápa jellemzése. Válasz: „Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni”.

A baktériumokról: Válasz: „Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható”.

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.

Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.

A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.

A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...

Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.

Egyiptom őslakói a múmiák.

….és akkor az éhen halt sereg kitakarodott az országból.

Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz meg nem tette be a lábat.

A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt.

Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.

Módosította aerox001
Link to comment
Share on other sites

Nalunk bioszdoganal olyan volt amikor az emberi szaporito szervrendszerebol irtunk h:

 

"... az ondó mennnyisége 300ml, ami a húgycsövön keresztul tavozik. "

 

Ez akarhogy számolom 3 deci :D

Hát tényleg nem jöhet ki annyi g*ci! :D

 

Ha majd bioszon a pinocitózisról tanultok, akkor vigyázzatok, hogy a kifejezést el ne írjátok! :D:P

Módosította caprine666
Link to comment
Share on other sites

sziasztok! atya ég! jajjj, de műűűűűű a pasinak a micsodája! meg amúgy is kész tejcsárdának tűnik! be kellene mennie egy tsz-be, ahol rákapcsolnának egy fejőgépet! de szerintem megrendezett volt! az iskolai dolgozatokon már meg sem lepődök................. :blink::mellow::huh::o szipi

Link to comment
Share on other sites

  • 2 years later...
  • 1 month later...
  • 3 weeks later...
  • 2 weeks later...
  • 3 months later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...