Jump to content
PirateClub.hu

Szűzoltás,az első aktus!


Hibryd
 Share

Recommended Posts

Szűzoltás (18+)

 

A virág leszakítása, defloráció, ártatlanság elvesztése, szűzhártyarepesztés - azaz az első aktus, ami akár jól, akár rosszul sül el, jó eséllyel egy életre megmarad emlékezetünkben.

 

Ajánlat

 

Szűzpróba

 

Fórum

 

Segítsetek, még szűz vagyok!

 

Hány évesen veszítettétek el?

 

Kár lenne tagadni, minden lány életében kulcsfontosságú kérdés, hogy mikor esik át a tűzkeresztségen, nem csak éledező szexualitásának és tomboló hormonjainak egyre sürgetőbb hatása miatt, de az osztálytársnőkkel való kimondatlan verseny is komoly ösztönző erő lehet. Szerencsés esetben szerető párral esünk át az elsőn, de egy-egy buli hevében, életünk legfelelőtlenebb korszakában, a minden-mindegy években sokszor nem is tulajdonítunk neki nagy jelentőséget.

 

De hogy valójában milyen élmény lesz ez egy lány életében, az sok mindentől függ, és nem kizárólag attól, hogy milyen körülmények között esik át rajta. Nagyban befolyásolhatja a neveltetés, az otthon vagy a környezetben elsajátított értékrend, hogy az illető mekkora mítoszt épít a szüzesség mint állapot köré. Ez az állapot pedig szigorúan véve nem más, mint a szexuális érintetlenség, az első behatolást megelőző időszak. (Hogy ez mennyire testi, mennyire lelki, és egyáltalán, vannak-e a szüzességnek fokozatai, már korábban megvizsgáltuk.) Fizikai változást csak annyiban hoz, hogy a szűzhártya a behatolás következtében átszakad. Ez a rugalmas hártya a hüvely bevezető szakaszában helyezkedik el, meglehetősen változatos formákban, melyek közös jellemzője, hogy nem teljesen összefüggő felületet alkotnak, hisz a menstruációs váladék is ezen keresztül távozik.

 

Sok lány tart ennek átszakításától, mert annyit mindenki tud, hogy vérzik és fáj, de az már kevésbé ismert, hogy ez nem feltétlenül jelentkezik mindenkinél. A szűzhártya már korábban is átszakadhatott sportolástól vagy tamponhasználattól, maszturbálástól, de az is megesik, hogy valakinek ettől függetlenül sem okoz különösebb fájdalmat vagy vérzést a behatolás.

 

Ideális esetben a lány és a fiú is felkészül a nagy napra, a virágszaggatás előtt megismerik egymás testét, hosszas kényeztetések során megfigyelik egymás reakcióit, de mindenekelőtt olyan biztonságos és meghitt burkot fonnak maguk köré, amiben semmi nem lehet kellemetlen, és türelmesen kivárják azt a pillanatot, amelyet a legmegfelelőbbnek éreznek, amikor mindketten tudják, itt az idő. Érdekes módon leginkább az e forgatókönyv szerint eljárók azok, akik a legtöbbet várnak, hónapokat, akár éveket is arra, hogy a tökéletes forgatókönyv szerint essenek meg a dolgok.

 

Azoknak szokott sürgősebb lenni, akik szerető partner vagy állandó párkapcsolat hiányában űznek, hajtanak egy lépést, ami látszólag a felnőttséghez, az érettséghez vezet. Persze a dolog visszás, hisz ezek a rövid kapcsolatok véget érnek, s az első sokáig az utolsó is lehet, míg a türelmes típus az első után szépen kiépített, rendszeres szexuális életet folytat. És persze az is gyakran megesik, hogy egyéjszakás kaland keretei között vész el az ártatlanság, ekkor a fiú legtöbbször nem is tudja, milyen súlya van mindennek, amit tesz vagy mond. A lányok pedig jellemzően nem is akarják, hogy az illető megtudja, hisz az ilyen információra adott reakciók olykor kiszámíthatatlanok.

 

A szakértők általában arra bíztatják a nagy esemény előtt álló lányokat (és fiúkat), hogy beszélgessenek róla előtte. Az aktust kezdjék a szavakkal, beszéljék meg, valóban szeretnék-e, beszéljék meg, mire számítanak, így az esetleges félelmek is könnyen felszínre kerülnek. Jó esetben a lány tisztában van vele, mi fog történni vele, egy őszinte és nyitott családban könnyedén felmerülnek a szexualitással, testiséggel kapcsolatos kérdések. Persze még ekkor is szükség van rá, hogy a konkrét esemény előtt a partnerrel is beszélgessenek a rájuk váró élményről, mivel nem a testi, hanem a lelki változás a lényeg.

 

 

 

És hogy a lélek számára is kellemes élmény maradjon az első szeretkezés, megfelelő alkalomról és megfelelő hangulatról is gondoskodni kell. Megtervezhető előre is, hogy mikor legyen a nagy nap - ez rendszerint szülők elutazásával szokott egybeesni - de történhet spontán módon is, a pillanat hevében, ha agyban már mindketten felkészültek rá, és tudják, biztosan meg szeretnék tenni. A megfelelő izgalmi állapot elengedhetetlen ahhoz, hogy a behatolás a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon, így egyrészt égető a vágy, hogy befogadja a fiút, másrészt a megfelelő nedvesedés csökkenti az esetleges kellemetlenségeket. Síkosítót bátran lehet használni, bár nem valószínű, hogy két fiatal azonnal a tubusért nyúl az első alkalommal. Persze a nyál is tökéletesen megfelel erre a célra, az orális szex mint előjáték egyébként is ajánlott.

 

A behatolás jó, ha lassan történik, egyrészt, mivel így fokozatosan szokik hozzá a lány az új érzésekhez, másrészt a fájdalom mértéke is csökkenthető, kontrollálható, és van idő lazítani is közben. Célravezető lehet az is, ha közben szünetet tartanak, és egy idő elteltével, mikor a félsz alábbhagyott, és ismét fellángolt a vágy, tovább folytatják a behatolást. A vérzés általában csekély mértékű, az aktust nem befolyásolja, s a fájdalom is csak egy rövid, szúró érzés. A lányok jellemzően nem élnek át orgazmust az első alkalommal, de ennek hiányában is szép és emlékezetes lehet az első együttlét. A fiú annyiban is segíthet a lánynak, hogy saját orgazmusára sem törekszik mindenáron, jó, ha csak addig tart a szeretkezés, ameddig a partner kívánja. Fontos az is, hogy utána is meghitt, szeretetteli hangulatban együtt maradjanak egy ideig.

 

Persze függetlenül attól, hányadik szeretkezésénél tart az ember, a teherbe esés és a fertőzések kockázata ugyanakkora minden egyes alkalommal, így a megfelelő védekezésről is tanácsos gondoskodni. Az ellazulást nagyban gátolhatja, ha a lány még azon is aggódik, nehogy terhes legyen, felesleges és elkerülhető izgalmi faktor ez.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 3 weeks later...
  • 1 month later...
  • 3 weeks later...
  • 1 month later...

Sziasztok, én 16 éves vagyok, és két hete vesztettem el... lenne egy kérdésem: az elején nagyon fájt, de utána érdekes módon már simán ment az egész,sőt, nagyon élveztem. Ez eddig oké, de ma megint voltam a fiúmmal, és hát az eleje megint nagyon fájt... Gondolom nem szakadt el teljesen, aminek el kellett volna, de ez így annyira kellemetlen, a barátomnak tisztára rossz érzése van hogy fájdalmat okoz nekem :S Mi a megoldás erre?

Link to comment
Share on other sites

Sziasztok!

Nekem (ha jól emlékszem) 17 évesen sikerült... Vártam a "nagy szerelmet", hogy olyan lesz, mint a filmeken (gyertyafény, halk zene stb), és ehhez képest... Egy koncert után a Tisza parton az erdőben! Én is koki részeg voltam, és a csajos is... Nesze neked romantika! :lol: És talán épp emiatt elég felejtősre sikerült... :blink: De azért jó visszagondolni rá! :)

Link to comment
Share on other sites

  • 7 months later...

Hali!

 

Nekem egyszer volt rá alkalmam, de nem voltam oda a csajért és ezért nem akartam a dolgot, ő pedig mégis erőltette. Megtörtént, aztán kb. 1 hét múlva szakítottunk (vagyis én vele, de utána még nagyon sokáig próbálkozott újrakezdeni...), és még én éreztem magam xarul amiatt, hogy most már én is beállhatok azon pasik sorába, akik elveszik egy csajnak, aztán otthagyják. :-S Kár volt hagyni rábeszélni magam (és akik most azt gondolják, hogy biztos nem kellett egy ilyen együttlétre rábeszélni, hiszen pasi vagyok, azok tévednek), de sajnos így alakult, bár úgy gondolom jobb lett volna neki is, ha másképp alakul...

Link to comment
Share on other sites

Nem biztos, hogy vissza kéne menned, mert volt egy ismerősöm, csaj, aki 28 volt, mikor elvesztette. Pedig nem volt csúnya, csak kevés volt az önbizalma a pasizáshoz. (Azóta már bepótolta :) ). Szóval esély mindig van, bár tény, hogy kevésbé esztétikus lányok azok, akik még 20-on jóval túl is érintetlenek. :D

Link to comment
Share on other sites

Jeanne D'Arc :lol:

 

Nem biztos, hogy vissza kéne menned, mert volt egy ismerősöm, csaj, aki 28 volt, mikor elvesztette. Pedig nem volt csúnya, csak kevés volt az önbizalma a pasizáshoz. (Azóta már bepótolta :) ).

 

nem az ilyen csajok próbálják ki a legextrémebb dolgokat? :D :D bepótolás képpen.

Link to comment
Share on other sites

Nem biztos, hogy vissza kéne menned, mert volt egy ismerősöm, csaj, aki 28 volt, mikor elvesztette.

 

Nekem egy közeli ismerősöm 22 körül volt! :D

 

Ilyen csajt találni, már mint aki még akkor is őrzi szinte lehetetlen! :blush: Vagy ha van is, akkor ő nem a jócsajok csapatában játszik! :lol:

Link to comment
Share on other sites

nekem volt szűz csajjal dolgom szám szerint 2-vel...

nem egy felemelő érzés amikor nem jó a másiknak... de túl kell esni rajta, mert később jobb lesz neki

 

no mind1

 

azért vicces hogy nem 1 és nem 2 ember PONT ÉPPEN MOST veszítette el :P

 

ez már közelít a jön a világvége holnapután valószínűségéhez :)

Link to comment
Share on other sites

A szűz csajok utána nagyon kötödnek az emberhez. ;)

és mi van ebben oly furcsa? :unsure: hisz az első együttlét nagyon meghatározó. jobbik esetben az ember olyannak adja oda magát, azaz ajándékozza meg a másikat a testével, szűzességével akit nagyon szeret. :) szipi

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...