Jump to content
PirateClub.hu

A sanghaji expressz


Szipi
 Share

Recommended Posts

A sanghaji expressz

 

Nem akármilyen expresszröl van szó! A vonat mágneses erővonalakon siklik, mágnesek emelik néhány centiméterrel a sín fölé, és lineáris villanymotor gondoskodik arról, hogy több száz kilométeres óránkénti sebességgel száguldjon.

 

Ennek a különleges villanymotornak a kifejlesztése Eric Leithwaith angol professzor nevéhez fűződik, aki egy hagyományos villanymotor tekercseinek „kiterítésével" olyan hajtómotort hozott létre, amelynek egyik felét a vonatra, a másik felét a sínre fektetve, mozgó mágneses mező tolja előre a vonatot.

A különféle kormányok számára a mágnese vasút nem olcsó mulatság. De a mágneses lebegtetésű (maglev) vonatok terjedésére minden remény megvan, legalábbis Keleten. Jelenleg Kínában működik a világ leglátványosabb maglev-rendszere, amely 30 kilométer hosszan repíti utasait a sanghaji Pudong repülőtérről a város üzleti negyedébe, vagy vissza.

A sínbe épített elektromágneseknek köszönhetően a vonat elérheti óránként a 430 kilométeres csúcssebességet is. A sanghaji vonal 2004-ben kezdte meg korlátozott működését. 2005-re a kínai kormányazt tervezi, hogy 170 kilométerrel egészíti ki a vonalat, amely így eljut Hangcsou egyik üdülőközpontjába is. S a távlati terv még nagyszabásúbb: mágnesvasút fogja összekötni 1300 kilométer hosszan Pekinget és Sanghajt.

Link to comment
Share on other sites

egy átlag vonthoz Magyarország teljes sínhálózatát le kellene cserélni, mivel többet nem bírnak... a jelenkor vonatai is képesek lennének vmennyivel többel menni, de alkalmatlan az egész sínhálózat... s ugye a teljes csere nem lenne olcsó mulatság.... ez nekünk asszem mese-távlat marad :D

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

huhhhhh láttam a tv-ben, nagyon klassz, több 100km-t tud megtenni 7-8 perc alatt, szinte hihetetlen. így azért szívesebben utaznék, és szívsebben megérné a kifizetett összeg is. nagyon korszerűek ezek a vonatok, szinte luxus körülmények, halk, suhan. nagyon pöpec. szipi

Link to comment
Share on other sites

A vonatok ma már sokkal többre képesek mint amit az emberi szervezet képes lenne elviselni. Egy híres tervező mondta hogy már rég hangsebességgel mennének a vonatok de hát ki venne igénybe egy olyan szolgáltatást ami 5G vel gyorsul és az utast a székbe préseli. :D

1G=az a gyorsulás ami 1 másodperc alatt 10 méter út megtételével jár.

 

5G = egy 70kg os ember 350 kg osnak érzi magát. (speciálsi ruha nem árt :lol: )

Link to comment
Share on other sites

Áh ki lehet bírni de ahogy a lábadból ki kell szorítani a vért ... meg a tested nagy részéből hogy az agyad elég kakóhoz jusson. :) Persze szerintem itt sincs határ csak még speciálisabb felszerelés kellene vagy valahogyan sújtalanná tenni a kabint. Na majd jön egy okos ember aki ezt is kitalálja.

Link to comment
Share on other sites

milyen ciki lenne, hogyha utazni akarnánk, akkor előtte bele kellene bújni egy ilyen cuccba. de akkor az állomáson mindenki ott öltözködne? :lol: szipi

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...