Jump to content
PirateClub.hu

Az "Úttörők" furcsa viselkedése


Szipi
 Share

Recommended Posts

Az "Úttörők" furcsa viselkedése

 

Két űrszondát küldött az emberiség a kozmoszba. A Pioneer („Úttörő") 10-es és 11-es 1972 márciusában indult azzal a küldetéssel, hogy a Naprendszeren áthaladva több bolygót közelről lefényképezzen, adatokat küldjön haza rádión, majd évtizedekkel később elérje a Naprendszer határait, és továbbrepüljön a végtelen térben. Aztán esetleg sok százezer vagy millió év múlva megérkezzenek egy lakott bolygóra, hírt adva rólunk és világunkról. Amikor rádióállomásaik kimerültek, és többé nem adtak jeleket (az utolsó 2002-ben hallgatott el), a szondák nyolcvanszor messzebb voltak a Naptól, mint a Föld. A földi csillagászok minden jelentkezésüket és valamennyi repülési adatokat feljegyezték.Éppen ebből lett aztán a „baj".

 

A kutatók az adatok sokéves elemzése révén rájöttek, hogy a szondák nem mindig voltak ott, ahol az előzetes számítások szerint lenniük kellett volna. Ugyanis az űrben akadálytalanul repülő testek nem haladtak a számítások szerint, mert egyfelől a sebességük ingadozott, másfelől a pályavonaluk több százezer kilométerrel elhajolt az előre kijelölttől!

Minden jel arra mutat, hogy ennek az oka a Nap felé ható, nem túl erős gravitációs vonzás lehet. Paradox, hogy a természetben ható erők közül éppen a gravitációról tudjuk a legkevesebbet, holott ezt nap mint nap megtapasztalhatjuk, sőt egész létezésünket lehetővé teszi és befolyásolja. A kutatók húsz éven át (!) számolgatták és figyelték ezt a röppályát.

Arra a belátásra jutottak, hogy az erre ható erő egy eddig ismeretlen gravitációs hatás. Ugyanezt a hatásmechanizmust megtalálták már a

kozmoszban másféle módokon is! Csillagászok más galaxisok szélén mozgó csillagok pályáját figyelve rájöttek, hogy azok is eltérnek az elvárhatótól, és gyorsulási értékük azonos azzal, amit a két szonda mutatott. A harmadik furcsaságot magában a világegyetemben fedezték fel, ahol kiderült: az univerzum egyre gyorsabban tágul. Ennek a gyorsulásnak az értéke is azonos azzal, amit a két emberkéz alkotta szonda mutatott haladás közben.

Mivel itt már háromszor mutatkozott meg ugyanaz a hatás, kétségtelen, hogy valaminek kell lennie a dologban. A Naprendszer határain, a galaxisokban, sőt az egész univerzumban észlelhető gyorsulás, a kiszámított értékektől való eltérés azonossága igencsak elgondolkoztatja a tudományos világot. A gyorsulást mindig ott tapasztalják, ahol minden más égitesttől távol a gravitációnak nagyon kicsi a hatása.

Vajon ez mit jelent? Innen a Földről kellene kísérleti úton megmérnünk mindezt. Más égitestekkel nem mérhető, hisz amelyek erre alkalmasak lennének, túl kicsik és így láthatatlanok a csillagászok számára. Olyan tárgyakat kellene ismét az űrbe küldeni, mint a szondák. Ezek rádiójelekkel tudatnák mindig, merre járnak, így fény derülne arra, hogy vajon ezeket is „eltéríti" egy ismeretlen erő, változtat a sebességükön is, és milyen egyéb hatásokat gyakorol rájuk?

De még ha öt év múlva sikerül is elindítani egy vagy két újabb „úttörőt", legkorábban tíz év múlva kapunk értékelhető végeredményt. Persze a világmindenség korához képest mi az a tíz év?

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

ezek az űrszondák és a velük való kísérlet olyan megfoghatatlan. szipi

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...