naposcsibe

A Nap mágneses tevékenysége szabta meg az elmúlt évszázadban, hogy mikor esett az eső Ausztráliában. A törvényszerűség olyan erős, hogy figyelembe vételével a meteorológusok lényegesen javíthatják az időjárási előrejelzések pontosságát. Robert Baker ausztrál földrajztudós az 1876 és 2006 közötti időszakra vonatkozóan vizsgálta, hogy milyen volt a napfoltok megjelenése. Ausztráliában igen pontos adatokat jegyeztek fel, aztán jött a NASA: az űrhajózás elindulása óta ezt részletesen dokumentálják. A geográfus megnézte, volt-e összefüggés a napfoltok és Ausztrália időjárása között. Meglepő eredményeit a Geographical Research szakfolyóirat utolsó száma közölte: a földrész nagy részén az esőzés mértéke meghökkentő pontossággal követte a Nap mágneses tevékenységét. Régóta ismert, hogy a Nap fontos szerepet játszik a Föld időjárási viszonyainak alakulásában. A napfolttevékenység csúcsidőszaka, amikor a Nap felszínén kifejezetten mágneses tulajdonságú, sötét területek jelennek meg, 11 évenként ismétlődik, majd békésebb időtartam következik. Ez még a tengerek hőmérsékletét is befolyásolja: sok napfolt esetén melegebbé válnak az óceánok, bár ez csak műszerekkel mérhető. Robert Baker kimutatta, hogy amikor a Nap felszínén a mágneses tevékenység a csúcson van, Ausztráliában szakad az eső, ezzel szemben az időszak végén, bizonyos területeken súlyos szárazságot tapasztalnak. A tudós kiemelte, hogy noha a mágneses időszakok nem mindig pontosan alakultak az évek során, az ausztráliai esőzések ezeket a hullámzásokat mindig pontosan követték. Robert Baker úgy gondolja, hogy az összefüggés valamilyen módon a Föld felszínét érő ultraibolya sugárzással kapcsolatos. Amikor a Nap mágneses tere gyengül, több ultraibolya energia jut a Földre. Az ultraibolya sugarak az óceánok planktonjának egy részét elpusztítják. A plankton dimetilszulfidot termel, ami a légkörben a felhőképződés egyik fontos tényezője - a kevesebb felhő miatt csökken az esőzés mértéke. A földrajztudós az adatok alapján a naptevékenység évszázados minimumát, ennek következményeként hosszú szárazságot valószínűsít Ausztráliában. forrás: MTI

Ennél fogva szervezetükben a jót is, a rosszat is felhalmozhatják és ha elfogyasztjuk őket, akkor már mi is részesülünk a vízben lévő káros anyagokból. /Pénzes Bethlen: Halaink/

Kolibri Golden Base Kellemes ingyen warezt keresel? A legújabb, és a régebbi film, progi, játék, zene, xxx-feltöltéseket egy helyen megtalálod! Vannak arcade-és vannak fórum játékok is, sőt nyereményjátékokért is harcba szállhatsz! http://kgb-site.net Hozzászólások száma: 44182 | Témák száma: 25071 | Felhasználók száma: 34810 | Legújabb regisztrált tagunk: carpinteyroiub Saját Pókerszobával bővült a fórum

Vízmolekulák jelenlétét érzékelték a csillagászok egy tőlünk 11 milliárd fényév távolságra levő galaxisban. Az MG J0414+0534 katalógusjelű galaxis középpontjában egy hatalmas fekete lyuk található, a vizet pedig egy körülötte elhelyezkedő gyűrűben észlelte az effelsbergi egyetem száz méter átmérőjű rádióteleszkópja és az új-mexikói VLA távcsőrendszer. A vízmolekulák a rádióhullámokat bizonyos frekvenciákon felerősítik, így lehet a jelenlétüket kimutatni ilyen nagy távolságból is. A 11 milliárd fényév azonban még ehhez is túl sok (a következő legtávolabbi hasonló, vizes galaxist hétmilliárd fényévre sikerült észlelni), de a csillagászoknak szerencséjük volt, ugyanis egy másik galaxis éppen az MG J0414+0534 és a Föld között helyezkedett el a megfigyeléskor. Ilyenkor fellép a gravitációs lencsehatás: a közelebb levő galaxis (ez esetünkben tőlünk nyolcmilliárd fényévre volt) gravitációja eltorzítja a távolabbi galaxis képét, a fényességét pedig a sokszorosára erősíti. Ez a jelenség a víz kimutatásához szükséges időt az ezredrészére csökkentette – mondta el az egyik felfedező, Violette Impellizzeri, a bonni Max Planck Intézet csillagásza. Közelebb levő galaxisokban már többször detektáltak hasonló, a galaxis magjában levő fekete lyuk körül gyűrű alakban elhelyezkedő vízmolekulákat. A mostani felfedezés arra utal, hogy a víz sokkal gyakoribb elem volt az univerzum fiatalabb korában, mint ma – az MG J0414+0534 távolsága ugyanis azt is jelenti, hogy amit ma a távcsöveink észlelnek róla, az valójában a 11 milliárd évvel ezelőtti állapotát tükrözi, amikor az univerzum hatodannyi idős volt, mint most. forrás: index

A NASA múzeumokban vagy iskolákban látná szívesen nyugdíjba küldött űrrepülőit. A szállításuk nem lesz egyszerű, sem olcsó. A jelenlegi tervek szerint az amerikai űrhivatal 2010 őszén nyugdíjba küldi űrrepülőflottája megmaradt darabjait, hogy a 2020-ra kitűzött új holdraszálláshoz, majd az azután következő Mars-expedícióhoz már új generációs űrhajókat használjon (persze ez még változhat, ha az Obama vezette új kormány másképp dönt). A NASA most bejelentette , hogy a három űrrepülőt, a Discoveryt, az Atlantist, és az Endeavourt legszívesebben múzeumokban vagy iskolákban látná, miután már nem használja tovább azokat. Az űrhivatal kikötötte, hogy kizárólag zárt, légkondicionált helyiségben lehet majd tartani a járműveket. Az Atlantis és az Endeavour Hogy mennyibe fog kerülni egy űrrepülő, arról egyelőre nem árultak el részleteket, de csak a szállítási költséget minimum 42 millió dollárra becsülik. Hatmillió dollárba kerül csak az, hogy az űrrepülőt elszállítsák a legközelebbi repülőtérig, majd előkészítsék arra, hogy feltegyék egy teherszállító gépre. A logisztika azért bonyolult, mert az az űrsiklókat nem szerelik szét a szállításhoz: komppal viszik a repülőtérig, majd egy speciálisan átalakított repülőgéppel a célállomásra. A három űrrepülőből egy már megtalálta új gazdáját, és a washingtoni Smithsonian Institution's National Air and Space Museumban lesz kiállítva; a másik kettő még eladó. Az űrrepülők fő hajtóműveit külön csomagban ajánlják 400 és 800 ezer dollár közötti áron (szállítási költségek nélkül). forrás: index

Ennek az oldalnak a segítségével pl: youtube-ról letöltheted a videókat a számodra szükséges formátumban.(mp3,3gp,avi...) http://www.mediaconverter.org

Valószínűleg két új dinoszaurusz faj maradványait fedezték fel egy szaharai expedíción. Egy eddig ismeretlen szauropodusz és egy új faj maradványait találták meg Marokkó délkeleti részén, az algériai határ közelében. Az MTI azt írja, hogy a szauropodusz egy hatalmas méretű növényevő dinoszaurusz, míg a másik lelet egy hüllőfajé, amelyik megtanult repülni. Ezek az élőlények 100 millió évvel ezelőtt élhettek. A megkövült maradványokat a brit Portsmouthi Egyetem, a dublini University College és a casablancai II. Hasszán Egyetem közös kutatócsoportja ásta elő. A kutatók szerint nagyon ritkán fedeznek fel ilyen jellegű maradványokat. A pteroszaurusz csőrének egy nagyobb darabja, illetve a szauropodusz egyik méteres csontja került felszínre. Az őslénykutatók viszontagságokkal teli útjuk során egy hónapot töltöttek a sivatagban, és 8 ezer kilométert jártak be. A Ziz-folyó áradása miatt négy napig az Atlasz-hegységben rekedtek. Miután megtalálták a szauropodusz csontját, öt napjukba került, hogy kiássák és egy fataligán lehozzák a hegyekből. A csont súlya alatt a járgány folyton belesüppedt a homokba. David Martill, a Portsmouthi Egyetem paleontológusa hangsúlyozta, hogy ezen a területen nagyon ritkák a növényevő állatok, ezért a lelet különösen értékes. A Portsmouthi Egyetem szerint az utóbbi ötven évben Afrikában talált legizgalmasabb őslénytani leletek egyikére bukkantak. A csontokat Dublinban fogják tanulmányozni, majd Marokkóban, egy természettudományi múzeumban állítják ki. forrás: MTI

Több mint kétbillió tonna szárazföldi jég olvadt el az utóbbi öt évben Grönlandon, Alaszkában és az Antarktiszon az amerikai űrkutatási hivatal szerint. A NASA műholdfelvételeken alapuló elemzése szerint a jégfogyatkozás a globális felmelegedés hatása. A hatalmas mennyiség több mint ötven százaléka Grönlandról olvadt el. Alaszkában a hóban gazdag tavalyi tél után némileg növekedett a jégállomány, de az ötéves veszteség így is 400 milliárd tonnára rúg. A tengerben lebegő jéggel ellentétben a szárazföldi jég alig emeli a tengerszintet. A rendszeres adatfelvétel kezdete, 2003 óta a grönlandi, alaszkai és a déli sarkvidéki jégolvadék összesen nagyjából 5 milliméterrel növelte a világtengerek vízszintjét, amely a tengeri jéghegyek olvadása mellett a melegedés miatt beinduló víztérfogat-növekedés miatt is emelkedik - mondta Scott Luthcke, a NASA kutatója. A GRACE műhold mérései alapján összeállított jelentést az amerikai geofizikai unió (AGU) csütörtökön kezdődő konferenciáján mutatják be San Franciscóban. A tanácskozáson a nemzeti hó- és jégkutató központ (NSIDC) kutatói a sarkvidéki önerősítő folyamat elnevezésű jelenségről számolnak be. Ez a tengeri jég olvadásával kapcsolatos: minél kevesebb a jég, annál erősebb a napsugárzás hatása, mert a sugarak nem verődnek vissza a jégről, hanem melegítik a levegőt és a tengervizet, így pedig még több jég tűnik el. A tengerben elnyelődött hő miatt idén rekordmeleg volt az ősz az Északi-sarkon - mondta Mark Serreze, az NSIDC vezető kutatója. Serreze szerint a jelenség miatt a sarkvidéki éghajlat az előrejelzésekhez képest nagyobb tempóban melegszik, és a klímaváltozás folyamata sebesebben halad a sarki régiókban, mint bárhol máshol a világon. "A változás annyira gyors, hogy a tudomány már alig tudja tartani a lépést" - mondta a sarkkutató. A konferencia két másik előadásában a sarkvidéki metánkibocsátásról végzett vizsgálatokról esik szó. Az egyik tanulmány szerint a tengeri jég olvadása melegíti a vizet, és emiatt még Alaszka partközeli fagyos vidéke is kezd felengedni, ahonnan így metán - a második legveszélyesebb üvegházhatású gáz - jut a légkörbe. A másik előadást Igor Szemiletov, a fairbanksi Alaszkai Egyetem tudósa tartja. Kutatócsoportjának mérései szerint a Kelet-szibériai-tenger térségében idén nyáron tízszer magasabb volt a légköri metánkoncentráció, mint a kilencvenes évek közepén. Az előadásban Szemilov arra hívja fel a figyelmet, hogy a szibériai tavak és a térségbeli tengerek fenekén hatalmas mennyiségű metán van a jég fogságában, és ha kiszabadul, akkor drámai mértékben felerősödhet a globális felmelegedés. forrás: MTI

A világ eddig ismert legöregebb pókhálóját találta meg egy darabka borostyánba zárva egy brit paleobiológus. Az oxfordi egyetem kutatója, Martin Brasier szerint a csaknem körkörös mintázatú, 140 millió éves háló pontosan úgy néz ki, mint a kertjében lévő pókok által szőtt csapdák. A paleobiológus úgy véli, a borostyánba zárt fonalkák bizonyítják, hogy a pókfélék már a dinoszauruszok idején, a korai Kréta korban is selymes hálójukkal ejtették csapdába áldozataikat. A borostyánra egy amatőr fosszíliavadász bukkant rá két éve Anglia déli partjainál. A későbbi mikroszkópos vizsgálat során fedezték fel a szakértők a mintegy 1 milliméteres pókhálószálakat. A fátyolszerű pókhálók annyira érzékenyek, hogy efféle fennmaradásuk igen ritka. A borostyán, fák megkövült gyantájaként időnként tartósíthatott hálódarabkákat, a mostani lelet is így keletkezett. Brasier szerint egy korábban, Libanonban felbukkant pókhálómaradványt 130 millió évesre becsülnek, így immár az angol az új pókhálódoyen, 10 millió évvel korosabb. forrás: MTI

Állatorvosok tanulmányozzák a különös borjút, amely Mato Grosso államában, egy rondonopolisi farmon született, az állattenyésztés egyik legfontosabb régiójában. Valter Slaviero marhatenyésztő hosszú életet jósolt a borjúnak, amely zsenge - egyhetes - korát meghazudtolóan eleven. A Mato Grosso-i Szövetségi Egyetem állatorvosa, Nelson Arruda szerint a testi hibának több oka is lehet. A borjú anyja talán valamilyen sugárzásnak volt kitéve, vagy vegyszerek, mérgező növények keveredtek táplálékába, vagy túl sokat, illetve túl keveset kapott bizonyos nyomelemekből, vitaminokból. A borjút szakértők csoportja tanulmányozza, mert el kell dönteni, megoperálják-e, hogy eltávolítsák a három felesleges lábat. Az állatorvos szerint ha az operáció mellett döntenek, azt mielőbb végre kell hajtani, hogy a műtét az állat későbbi fejlődésében ne okozzon problémát. forrás: MTI

Tíz év alatt több mint ezer új növény- és állatfajt fedeztek fel a délkelet-ázsiai Mekong folyó vidékén. A Természetvédelmi Világalap (WWF) hétfőn Frankfurtban bemutatott albuma összesen 1068 új fajt sorol fel, amiket a Mekong mentén fedeztek fel 1997 és 2007 között. Köztük van például a Vietnami-hegységben őshonos csíkos nyúl és a laoszi szirti patkánynak nevezett négylábú rágcsálófaj, ami úgy néz ki, mint egy mókus-patkány keverék. Az állat 2005-ben bukkant fel először - ínyencfalatként, grillen sütve egy laoszi piacon. Azóta természetes környezetében is sikerült a nyomára bukkanni, pedig a tudósok korábban úgy tartották, hogy a faj 11 millió éve eltűnt a Föld színéről. A 4500 kilométer hosszú Mekong a tizedik leghosszabb folyó a világon. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen elképesztő mennyiségű ismeretlen élőlénynek biztosít otthont - mondta Peter Obrdlik, a WWF munkatársa. Az utóbbi tíz évben felfedezett fajok közül 519 növény, 279 hal, 88 pók, 88 béka, 22 kígyó – például egy zölden világító kígyófaj, amelyről 2002-ben készült az első tudományos feljegyzés –, és 15 emlős. Az egyik leglátványosabb új faj a testéből ciánt kiválasztó rózsaszín százlábú (Desmomyxtes purpurosea). A Thaiföld északi részén élő ízeltlábú hét centiméter hosszú és 88 lába van. Mérgező, és rikító színével is igyekszik elriasztani az ellenségeit, patkányok és mókusok mégis szívesen fogyasztják. Pontos élőhelyét a thai biológusok nem hajlandók elárulni, mert attól tartanak, hogy a gyűjtők azonnal elkezdenének vadászni rá. A Mekong hat országot szel át, a Tibeti-fennsíkról indul, határfolyó Mianmar, Laosz és Thaiföld között, majd Kambodzsán és Vietnamon keresztül vezet az útja és beleömlik a Kínai-tengerbe. A WWF szerint a folyó vidékén egyre nagyobb sebeket ejt a rablógazdálkodás. A délkelet-ázsiai térségben évente 2,7 millió hektárról irtják ki az erdőt, a Mekongon pedig a tervek szerint összesen 150 vízerőművet építenek. A természetvédelmi szervezet szerint 600 ezer négyzetkilométeres védett terület kijelölésére van szükség, különben számos faj kihalhat, még mielőtt felfedezik - mondta Peter Obrdlik az album bemutatóján. forrás: MTI

Eddigi legjobb eredményét érte el a magyar csapat a Dél-Koreában megrendezett Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián: egy arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok tájékoztatott a hétfői eredményhirdetés után Villányi Attila, a magyar csapatot vezető kísérőtanár. Hazánk ötödször vett részt a 2004-ben Indonézia által alapított versenyen, amelyen 16 évesnél nem idősebb középiskolás diákok vehetnek részt. A biológia, fizika és kémia területéről összeállított versenyen először feleletválasztásos teszteket kell kitölteni, majd egy elméleti fordulóban problémákat megoldani, végül pedig csapatmunkában gyakorlati feladatokat, méréseket, kísérleteket végeznek a versenyzők. A megmérettetésen idén 42 ország tanárai és diákjai, valamint 8 újonnan érdeklődő ország megfigyelői vettek részt. A magyar csapatba az előző tanév korosztályi természettudományi versenyeinek legjobbjai közül válogattak tagokat. Ebben az évben kétlépcsős válogató alapján állt össze a hatfős csapat. A magyarok közül Bencskó György Árpád (Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorlóiskola, Budapest) arany-, Börcsök Bence (Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged), Nagy Attila Gábor (Leőwey Klára Gimnázium, Pécs), Wirnhardt Bálint (Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Gödöllő) és Batki Bálint (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, Budapest) ezüst-, valamint Sebő Anna (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, Budapest) bronzérmes lett. A magyar csapat Korea, Tajvan, Szingapúr, Thaiföld, Oroszország és Németország után a hetedik helyet szerezte meg. forrás: MTI

Amerikai kutatók szerint éghajlati változások is hozzájárulhattak a Római és a Bizánci Birodalom bukásához. A tudósok egy új technológiával évszakokra lebontva tudták meghatározni a másfél-két évezrede esett csapadékmennyiséget – írja az ABC hírportálja. A Wisconsini Egyetem kutatói, John Valley geológiaprofesszor és Ian Orland doktorandusz új technológiával vizsgálta egy Jeruzsálem melletti barlang cseppkőmintáit. A sztalaktitokat korábban már az Izraeli Geológiai Felügyelet és a Héber Egyetem munkatársai is elemezték, de ők még pontatlanabb módszerekkel. Az izraeli kollégák segítették Valley és Orland kutatását. A cseppkő rétegeinek kalcittartalma függ attól, hogy mennyi csapadék esett, amikor az egyes rétegek keletkeztek. Viszont a cseppkövek igen lassan nőnek (a jeruzsálemi barlangban találtak nagyjából 185 ezer éve kezdtek el kialakulni), ezért nehéz pontosan vizsgálni a sztalaktitokat. A geológusok általában fogorvosi fúrót használnak mintavételezéshez és ceruzahegynyi, apró mintákat vesznek, de egy ekkora minta is egy évszázadot jelenthet egy cseppkő életében. Fényes siker Valley 1989 óta próbál kifejleszteni egy pontosabb technológiát, és ez két évvel ezelőtt sikerült is: megalkotta az általa ion-mikroszondának elkeresztelt berendezést, és Orlanddal együtt e műszer segítségével vizsgálták a cseppköveket. A berendezéssel Valley állítása szerint a régebben használtaknál akár egymilliószor kisebb mintákat is lehet elemezni. A mikroszonda mikroszkopikus méretű pontokra koncentrált fényt használva vizsgálja a cseppköveket, felfedve az egyes rétegek tulajdonságait, mintha csak egy fa évgyűrűiből olvasna. A kalcittartalomra vonatkozó eredmények alapján a két tudós évszakokra lebontva meg tudta határozni, hogy mennyi csapadék esett a régióban időszámításunk előtt 200-tól időszámításunk szerint 1100-ig. A kormeghatározáshoz a rétegek oxigénion-tartalmát használták, ezek bomlási idejéből következtetve. A kutatók a Quaternary Research című szaklapban publikálták eredményeiket. Valley-nek és Orlandnak feltűnt, hogy a Római és a Bizánci Birodalom bukása előtti időszakban feltűnően kevés csapadék esett, ezért erre is kitértek tanulmányukban. Mint írták, nem ez volt a kutatásuk célja, de olyan feltűnő volt az egyezés, hogy nem akartak szó nélkül elmenni mellette. Állításuk szerint nem akarnak igazságot tenni a történelmi korszakot övező vitákban, csak újabb adatokat adnak a történészeknek. Aszályos korok A történészek ugyanis már régóta vitatkoznak azon, valójában mi történt a két nagy birodalommal. Többek szerint az, amit a történelemkönyvek bukásnak és összeomlásnak neveznek, valójában inkább átalakulás volt. Az éghajlat is szerepel több elméletben, néhány szakember szerint nagy aszályok járultak hozzá a történelmi változásokhoz – Valley és Orland tanulmánya ezeket a teóriákat támasztja alá. A szárazság miatt a mezőgazdaság és a kereskedelem is visszaesett, ez pedig szerepet játszott a két birodalom összeroppanásában. Egy másik elmélet szerint a termőföldre kivetett nagy adók vették el a gazdák kedvét a növénytermesztéstől. Abban viszont mindegyik történész egyetért, hogy nem egyetlen tényező, ha nem több együttes hatása okozta birodalmak eltűnését. Nem ez az egyetlen példa arra, hogy a klímaváltozás hozzájárul egy civilizáció eltűnéséhez. Az anasázi indiánok virágzó birodalmat teremtettek a mostani Egyesült Államok délnyugati területén, több mint fél évezreddel az első európai telepesek megjelenése előtt. Hatemeletes lakóházakat és több száz kilométeres utakat is építettek annak ellenére, hogy nem használtak se járművet, se teherhordó állatot. Nagyjából ezer évvel ezelőtt azonban elhagyták lakóhelyüket és délre vándoroltak, a hopi indiánok területére. Az Arizonai Egyetem kutatási szerint az anasáziknak súlyos szárazság miatt kellett elhagyni az otthonukat. forrás: index

A Föld forgása és az atomórák járása közötti eltérés miatt az újév első napján 0:59:59 után egy szökőmásodpercet iktatnak be. A szökőmásodperc bevezetése óta ez a 34. alkalom az óraátállításra. A párizsi központú Nemzetközi Földforgás és Vonatkoztatási Rendszerek Hivatala (International Earth Rotation and Reference systems Service) a Föld lassulása miatt rendelte el a szökőmásodperc beiktatását, hogy a Föld forgását és az atomórák járását szinkronizálják. Legutóbb 2006-ban került sor hasonló óraigazításra. Az átállás következtében 2009. január elsején 0:59:59-ről a következő másodpercben nem, csak az azt követőben ugranak az órák 1 órára. A „jelet” a németországi braunschweigi Fizikai- és Technikai Szövetségi Hivatal adja. A szökőmásodperc beiktatása azért fontos, hogy az egyenetlen földmozgás és az egyenletesen járó atomórák között összhang legyen, vagyis például valóban délben legyen a legmagasabb ponton a Nap. Az atommásodperc időegységet 1967-ben határozták meg pontosan. Akkoriban azonban a Föld gyorsabban mozgott, mint napjainkban. A Föld forgása ugyanis nem egyenletes, kismértékű lassulás figyelhető meg az árapály jelenség, az évszakokhoz kötődő tömegáthelyeződések (pl. vándorló jég) valamint az égitestek vonzása miatt. Éppen ezért a négy évtizede meghatározott másodperc rövidebb, mint az az időegység, amit akkor kapunk, ha ma a napot 24 egységre, majd azt 60, majd azt is 60 egységre osztjuk. A különbség az 1960-as évektől 2000-ig átlagosan évente háromnegyed másodpercet jelent. Az atomidő viszont a mai időszámításunk alapját jelenti. A szökőmásodpercek segítségével az atomidőből (International Atomic Time – TAI) adják meg az ún. koordinált világidőt (UTC – Universal Time Coordinated). Az UTC – amelyet 1972-től a polgári életben is használnak – a greenwichi, vagyis a nulladik földrajzi hosszúsághoz tartozó középidő (Greenwich Mean Time – GMT) „utódjának” tekinthető. A két kifejezést ma is gyakran szinonimaként használják, bár némi eltérés van köztük. Míg a GMT a Föld forgásának csillagászati mérésén alapul, az UTC-t a nemzetközi atomidő alapján határozzák meg úgy, hogy figyelembe veszik a Föld forgási sebességének változását és a forgástengely pólus körüli ingadozását is. A Föld egyenetlen mozgását jelzi az is, hogy amíg 1999 és 2006 között hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy szökőmásodperc beiktatására legyen szükség, a következő, vagyis a mostani szökőmásodperchez már csak három év kellett. A szökőmásodperc bevezetése óta eddig összesen 33 alkalommal került sor ilyen módosításra. forrás: nationalgeographic

A HD 189733b jelzésű bolygó, ahol a légköri szén-dioxidot felfedezték, biztosan nem alkalmas a földi típusú élet kialakulására, de maga a tény, hogy csillagászati módszerekkel kimutatható a szén-dioxid egy 60 fényévre levő bolygó körül, fontos tudományos áttörés. A HD 189733b jelzésű exobolygó a forró Jupiterek közé tartozik, így a felszínén túl magas a hőmérséklet az általunk ismert élet számára. A Hubble űrtávcső új mérései azonban igazolják, hogy már jelenlegi műszereinkkel is képesek vagyunk kimutatni olyan gázokat más bolygók légkörében, melyek biológiai eredetűek is lehetnek (természetesen ezek önmagukban nem igazolnak semmit, hiszen élettelen folyamatokban is kialakulhatnak). Ugyanennél a bolygónál sikerült nemrégiben vízgőz és metán jeleit is detektálni, így egyre részletesebb kép rajzolódik ki a 63 fényévre található rendszerről - írja a hírek.csillagászat.hu. Mark Swain és munkatársai a HST NICMOS műszerével vizsgálták a HD 189733b infravörös sugárzását. A mérésekből nemcsak a szén-dioxid, hanem a szén-monoxid jelenléte is kimutatható volt, de a nagyobb visszhangot az előbbi okozta, mivel a földönkívüli életre vadászók számára a szén-dioxid jelenléte a fontosabb. A spektrumok részletes modellezéséből a légköri szén-dioxid mennyiségét is meg tudták becsülni, azaz a módszer mindenképpen alkalmas hasonló vizsgálatokra más bolygóknál is. A mérésben kulcsfontosságú szerepet kaptak a bolygó fedései: 2,2 naponta eltűnik csillaga mögött, amivel lehetővé válik a központi égitest bolygó nélküli színképének nagyon pontos rögzítése. Amikor előbukkan a bolygó a csillag korongja mögül, már a két égitest együttes spektrumát lehet felvenni, amiből levonva a csillag hozzájárulását, megkapjuk a bolygó nappali oldaláról érkező infravörös fény színképét. A konkrét mérésből semmi sem következik a földönkívüli életre vonatkozóan, sikere mégis nagyon fontos eredmény, mert a jövő infravörös műszerei, elsősorban a James Webb űrtávcső a 2010-es évek közepétől, ezzel a módszerrel fogják vizsgálni az addig detektált Föld típusú bolygók légkörét. Azaz várható, hogy az életfolyamatokkal kapcsolatba hozható molekulák csillagászati detektálása akár már a következő évtizedben rutinszerűvé válhat, ami fantasztikus távlatokat nyithat az élet nyomait kutatók számára. forrás: index