A varjak gyermeke
Látod! ott nyugszik a nap domb mögött
Az a hely ahol szívembe magány költözött
Ültem és csak vártam valakire,valamire
De nem jött értem oda, senkise
Ismét,ismét mint oly sokszor egyedül voltam
S nem bíztam másban csak az alkonyban
Némán, lopva jött,nem késett el
A nappal nem váratta meg az éjjelt
Elhagyta az eget mert ez volt a sorsa,
Mint az én szerelmemé, lehullott a porba
Lehanyatlottak elgyengült sugári
S befeketültek tüzes virágai.
Gyászolóként terített gyászleplet az égre
Holdat és csillagokat takarta el véle
Lassú monoton zajjal mosta az eső arcomat
S fülembe a szél hozott ismeretlen zajokat
Szárnyak verdesése...Ó igen! ezt halottam
Egy sereg varjú repült felém rajokban.
Egy leszállt rám s én csak ültem
Mint lelketlen madárijesztő tűrtem
Néma villám tört ki a pillanatból
S tette világossá mi eddig sötét volt
Nyugodt halk világomból felocsúdtam
S rádöbbentem hogy eddig halott voltam
A fényár vakított, de megláttalak téged
Azt a jól ismert kecses sziluetted
Oly közel voltál, hogy szinte éreztelek
De mégis oly távol hogy el nem érhettelek
Hiába gázoltam a fekete virágok közé
Nem láthattam hogy ki is vagy többé
Már úgy érzem nem te hanem én távolodtam
Én, ki csak változni próbáltam
Ruhám megszaggatták a tövises virágok
És észre vettem hogy térden állok
Sok száznyi vágott szúrt seb,
Ezer és egy vérző gondolat
Ordítani próbáltam de hang nem jött torkomon
Felállni akartam de rózsabilincs lábamon
Lángolni felgyújtani az egész átkozott rétet
Utánad rohanni s kiáltani:Szeretlek!
Együtt újra és újra égni, szeretni akarok.
de nem megy, mert a varjak gyermeke vagyok.
Tessék itt egy versem hogy többen legyünk.