Jump to content
PirateClub.hu

realunited

Felhasználó
  • Pontszám

    24
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

realunited's Achievements

Pelenkás Bajkeverő

Pelenkás Bajkeverő (3/24)

0

Közösségi hírnév

  1. realunited

    Real Madrid

    Schuster: Cristiano Ronaldo előbb-utóbb a Madridban fog játszani Bernd Schuster, a Real Madrid vezetőedzője kijelentette, hogy Cristiano Ronaldo nemsokára a királyi gárdában fog játszani. Az AS című spanyol lap szerint a madridiak 90 millió eurót sem sajnálnának a portugál zseni leigazolására. Ronaldo egyelőre nem mondott semmi biztosat, a MU honlapja szerint a BL-döntő után azt nyilatkozta marad, de más fórumokon arról beszélt, hogy a következő napokban fog dönteni. Ronaldo jövője továbbra is kérdéses, Madridban bíznak az érkezésében A Real Madrid háza táján már hetek óta a Manchester United portugál sztárja, Cristiano Ronaldo megszerzése a téma. Ezúttal a csapat vezetőedzője, Bernd Schuster is nyilatkozott a királyi gárda vételi szándékáról. „Előbb vagy utóbb Cristiano Ronaldo fehér mezbe öltözik. Ha van esély rá, hogy megszerezzük, akkor a Real Madrid mindent meg fog tenni a leigazolásáért” – mondta a német mester. Az AS című spanyol lap információi szerint a királyi gárdánál nem kevesebb mint 90 millió eurót szánnak az ügylet lebonyolítására. Két héttel ezelőtt Ramón Calderón, a klub elnöke kijelentette, 100 millió eurójuk van játékosvásárlásra. Ebből 10 millió eurót Ezequiel Garay szerződtetésére költenek, aki 2009-től fog a Real csapatába kerülni a Racing Santandertől. A maradék 90 millió euró Calderón reményei szerint elegendő lesz Ronaldo megvásárlására. Az elnök optimista az ügylettel kapcsolatban, úgy gondolja a MU BL-győzelme is mellette szól. „Természetesen van esélyünk Ronaldo megszerzésére, sőt most még jobb helyzetben vagyunk, mivel a Manchester United megnyerte a Bajnokok Ligáját. A portugál játékos minden fontos címet elhódított már az angolokkal, így valószínűleg új kihívásokra vágyik” – mondta bizakodóan az elnök. Angol oldalról egyelőre nem mondanak semmi konkrétumot, de a MU honlapján csütörtökön megjelent Ronaldo nyilatkozata, amiben kijelenti, marad a „vörös ördögöknél”, habár ezt a moszkvai ünneplés hevében nyilatkozta, és más alkalmakkor még arról beszélt, hogy a következő napokban fog dönteni jövőjéről.
  2. realunited

    Real Madrid

    Cristiano Ronaldo jövő héten dönt sorsáról Kategória: Labdarúgás - Pletykarovat 2008.05.22., Forrás: www.marca.es Cristiano Ronaldo csapatával a Manchester Uniteddel tegnap megnyerte a Bajnokok Ligáját, jelen állás szerint viszont mégsem jelenthető ki teljes biztonsággal, hogy a következő szezont is az angol együttesben kezdi. A portugál távozására természetesen kevés esély mutatkozik, egyértelmű választ viszont csak a jövő héten kapunk ezzel kapcsolatban, amikor a portugál zseni elárulja, hogy hol kívánja folytatni pályafutását. Ebben a pillanatban csak a sikert szeretném élvezni, és nem akarok beszélni a jövőmről. Az elkövetkezendő héten nyilvánosságra hozom döntésemet" - jelentette ki Ronaldo, aki tegnap a tizenegyes párbajban ugyan elhibázta saját büntetőjét, a végén mégis ünnepelhetett. A Manchester másodedzője, Carlos Queiros már nem fogalmazott ennyire ködösen, véleménye szerint nincs esély honfitársa távozására: "A továbbiakban is nálunk fog maradni, nagyon jól érzi itt magát. Szerződése van, és nem foglalkozik a távozás gondolatával" - szögezte le a Real Madrid korábbi szakvezetője, Sir Alex Ferguson jelenlegi jobb keze. A számos cáfolat ellenére a Real Madridnál már régóta téma Ronaldo szerződtetése, ráadásul az elmúlt napokban több olyan nyilatkozat is napvilágot látott, melyek azt támasztották alá, hogy a királyi gárda lépéseket mindenképp kíván tenni a klasszis megszerzésének ügyében, Ezt elismerte Ramón Calderón is, aki később hozzátette, hogy "ha Ronaldo jönni kíván, akkor a Real Madrid hajlandó teljesíteni a játékos követeléseit." Ezután elmondta: "A játékosok ott játszanak ahol akarnak, ha valaki távozni akar, akkor ebben senki nem akadályozhatja meg" - mondta Ramón Calderón a Radio Punto mikrofonjai előtt. TZOLI
  3. realunited

    Real Madrid

    BL döntőben nagyon beszéltek Ronaldóról, hogy van olyan pénz amiért eladják 12,24 millió fontért vették meg ami 4 milliárd Ft! Most meg kb: 150 millió fontért lehet hogy, megveszi a real ami mennyi milliárd is?? kb: 60 milliárd.
  4. realunited

    Real Madrid

    Ja 1 et kihagytam bocsesz!!! Betettem Cristiano Ronaldo
  5. realunited

    Real Madrid

    Markeee Esetleg Ronaldinho nem lenne jó??
  6. realunited

    Real Madrid

    És Frank Lampard ő eladó A Real nem érdeklődik iránta??
  7. realunited

    Real Madrid

    --------------Casillas---------------- Pepe---------Ramos----------Reyes Robben------Sneider---------Gerrad--------Cristiano Ronaldo Robinho-----Raul-------------Nistelrooy
  8. realunited

    Real Madrid

    Hely mert? Én igy képzelem el a középályasort: Robben--------- Sneider----------- Gerrad
  9. realunited

    Real Madrid

    Steven Gerrard A real nem érdeklődik iránta? Steven Gerrard nyilatkozata: Komolyabb változásokat szeretnék a csapatba: megvetük Maludát Szerintetek ez komoly változást jelent, hogy Maluda a Liverbe megy? " ha jövőre nem nyernek semmit akkor távozik 1980 május 30 án született most lessz 28 éves Ha egy a Liverpoolnál jobb csapatba szeretne menni és bajnokságot és BL t nyerni akkor most kéne neki nyáron vagy legkésőbb jövő nyáron elmenni! Szerintetek van rá esély hogy a realba fog menni a közeljővőbe Steven Gerrard ???
  10. realunited

    Real Madrid

    Na figyeljetek Cristiano Ronaldo nak 130 milliót ajánlottak de rá se hederitet Ugyhogy Ronaldo a manchasterbe marad és ott is fogja abahagyni pályafutását! Kaká 90 millióért ajánlottak érte de ő maradt a Milánba. Nem értem Kakát a Milán ugyse fog jó néhány évig nyerni bajnokságot se BL - t! Tehát: Cristiano Ronaldo nem fog jönni soha Kaká nem fog jönni soha Eto'o madridba utálják nem fog jönni soha Drogba öreg nem fog jönni soha Gennaro Gattuso ez is kacsa csak 1 ujságíró kitalálta és kaszált vele pénzt Zlatan Ibrahimovic??? sokk kérdőjel némi esély de ő sem fog jönni vagy ha igen kispad Viszint David Villa van rá esély, hogy jön
  11. realunited

    Real Madrid

    Barcelona tényleg szétesik? Álítólag elmegy onnan mindenki! Messi Henry Ronaldinho Eto'o Iniesta
  12. realunited

    Real Madrid

    David Villa jön a Realba? Ő hol is játszik?
  13. realunited

    Real Madrid

    - Didier Drogba Szerintem ő 70%
  14. realunited

    Real Madrid

    Markeee mi a véleményed? Kik fognak nyáron a Realba menni? Ezek közül: - Cristiano Ronaldo - Gennaro Gattuso - Didier Drogba - Eto - Ballack - Zlatan Ibrahimovic Írj hozz % ot is ugy jobb!
  15. realunited

    Real Madrid

    Real aktívan érdeklődik egy másik milánói futballista (igaz, piros-feketében játszó), Gennaro Gattuso iránt is.
×
×
  • Create New...