Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 06/05/2023 in all areas

  1. Laurelin Paige-A hatalom csábításában (Más szerepben 1.) pdf „Már a nyitójelenet magával ragadott, szinte faltam a könyvet… Scott Sebastian alakja a zabolázatlan ösztön és a bűnös élvezet tökéletes ötvözete.” – Jana Aston, New York Times bestsellerszerző Ez a város a Sebastianek birodalma. A pokolba is, az egész világ az övék! Nem kérek mást, csak egy kis szegletet, egy zugot, ami csak az enyém. Amikor a főnököm lelép, hogy „megtalálja önmagát”, megragadom az alkalmat, és fejest ugrok a Sebastianek káprázatos világába. Mindig is erről álmodoztam – vérpezsdítő az iram és magas a tét –, s noha semmi keresnivalóm itt, kitűnően színlelek. Ám ekkor megismerkedem a férfival, aki ezt a világot uralja: Scott Sebastiannel, az arrogáns, szívtipró örökössel, akinek az esze ördögien csavaros, a teste az isteneket is megszégyeníti, az ajkát pedig nem tudom kiverni a fejemből. Megőrjít. És teljesen összezavar. Legalább annyira szeretne ágyba bújni velem, mint én vele. Ám ha túl közel kerülök hozzá, rájöhet arra, hogy ki is vagyok valójában – egy csaló. A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző, Laurelin Paige új sorozatát hozzuk el az írónő rajongóinak. Egy nem mindennapi találkozás és annak szenvedélyes következménye áll a történet fókuszában. És egy kis füllentés. Ám Scott Sebastian perzselő tekintete mindent meglát, csakhogy van egy nő, aki elől ő sem rejtheti el a titkait. „Egyetlen éjszaka alatt kiolvastam ezt a zseniálisan szexi regényt, le sem tudtam tenni a lélegzetelállító befejezésig. Scott Sebastian őrjítően csábító! Egyszerűen imádtam! Kössétek be magatokat, lányok: kemény menet lesz.” – Annika Martin, New York Times bestsellerszerző Laurelin Paige: Man in Charge Eredeti mű Laurelin Paige: Man in Charge amerikai szerző erotikus kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része > Álomgyár, Budapest, 2021 letöltés https://www.mediafire.com/file/rccddkndac3mhyc/Laurelin_Paige_-_A_hatalom_csabitasaban_Mas_szerepben_1..pdf/file -
    1 point
  2. Valahol a Galaxis peremén… Az emberlakta világ végvidékét rendszeres őrjáratok vigyázzák. Hibernált álomba szenderülve fekszenek hajóik védett kabinjaiban az űrvadászok, a mutánsok elleni galaktikus űrháború veteránjai. Csak akkor ébrednek fel végtelen álmukból, amikor újabb veszély fenyegeti a Galaxis békéjét. Egy hipertércsatornán érkező vészjelzés ébreszti fel Mike Colbyt az álom nélküli mélyalvásból. Közel kétszáz évvel a mutánsok ellen vívott Harmadik Háború után, egy távoli bolygó kutatóbázisán ismét megszegik a törvényt. Új lényeket alkotnak. De egyik teremtményük kicsúszik az ellenőrzésük alól, és ezzel elszabadul a pokol a bázison. Mike Colby, a veterán űrvadász az utolsó pillanatban érkezik, és felveszi a harcot a szörnnyel. De a Tiltott Világ borzalmas csapdákat rejt, s még a végkifejlet perceiben sem lehet sejteni, hogy ki lesz a gigászi küzdelem győztese… (A könyv a film alapján készült amit Roger Corman készített Forbidden World címen 1982-ben) epub https://mega.nz/file/Et1wnLSK#C4XZjWwWETLE2ybwXScw1Hlbre9xYaPN3lNzwpbcCeg mobi https://mega.nz/file/U980zbDA#db1TnlYqNE_YUwwHIb1JpgyM-E8xBemBqYgPXeHv07Y
    1 point
  3. David Grann-Megfojtott virágok 2019 A kötet alapján Martin Scorsese forgat filmet Leonardo DiCaprióval a főszerepben Amikor az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indiántörzs „művelésre alkalmatlannak” nyilvánított földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, a törzs tagjai hirtelen a világ leggazdagabb embereivé váltak. Kalandorok és vállalkozók sokasága lepte el a vidéket, hogy a korabeli sajtót idézve a „rézbőrű milliárdosoktól” bérbe vett földeken meggazdagodjon. Ám egyszer csak valami egészen hátborzongató történt. A törzs tagjait egymás után meggyilkolták – volt, akit megmérgeztek vagy lelőttek, mást a vonat elé löktek. És azok is meghaltak, akik kérdéseket tettek fel vagy nyomozni próbáltak a rejtélyes halálesetekben. David Grann hosszú éveken át kutatott levéltárakban és nyomozott a helyszínen, hogy megismerje az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetét, amely összefonódott az FBI megszületésével is. A nyomozóiroda első jelentős gyilkossági ügyében a fiatal és ambiciózus új igazgató, J. Edgar Hoover a legújabb technológiától kezdve a fedett ügynökökön át mindent bevetett, hogy sikert tudjon felmutatni, és ezzel igazolja az FBI létét. A nyomozás során felszínre került bűnök még a legedzettebb ügynökök gyomrát is megfeküdték. letöltés https://data.hu/get/12492937/David_Grann_-_Megfojtott_viragok.pdf https://data.hu/get/12492938/Megfojtott_viragok_-_David_Grann.epub -
    1 point
  4. Cixin Liu - A halál vége (A háromtest-trilógia 3.) (2019) Formátum: epub | Méret: 4.2MB Leírás: Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.” „Már nemcsak az emberiség túlélése, hanem az univerzum léte forog kockán bármelyik világegyetemről is legyen szó.” https://data.hu/get/12238511/Cixin_Liu_-_A_halal_vege.epub
    1 point
  5. Bugsy. Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 131 perc, 1991 Ezt is ajánljuk Stáblista: Szereplők Warren Beatty profilképeWarren Beatty Bugsy Siegel Annette Bening profilképeAnnette Bening Virginia Hill Harvey Keitel profilképeHarvey Keitel Mickey Cohen Sir Ben Kingsley profilképeSir Ben Kingsley Meyer Lansky Elliott Gould profilképeElliott Gould Harry Greenberg Joe Mantegna profilképeJoe Mantegna George Alkotók Zene: Ennio Morricone Jelmeztervező: Albert Wolsky Operatőr: Allen Daviau Forgatókönyvíró: James Toback Rendező: Barry Levinson Vágó: Stu Linder Tartalom Bugsy Siegel egyike a keleti part négy legnagyobb gengszterének. A szesztilalom idején egy ügyes manőverrel átveszik a nyugati parti szervezett bűnözés irányítását is, és Bugsyt kérik fel a régió irányítására. A lefegyverző modorú maffiavezér pillanatok alatt a társasági élet sztárja lesz Hollywoodban. De Bugsy nemcsak viselkedésével hívja fel magára a figyelmet: többen őrültnek kiáltják ki, amikor vagyonát kockáztatva a sivatag közepén építtet játékkaszinót, néhány mérföldnyire egy poros városkától, Las Vegastól. Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight ▄ ▄ ▀▀█████████████▄▄▄ ▄▄█████▀▀ ▀██████▀ ▄███▄▄ ▄█ ▄█ ▀▀▀█████████████▄▄ ▄▄█████▀▀ ▄▀████▀ ▄ ▄██▀▀▀████▐▄█▀ ▀▀▀████████████▀▀ ██▄██ ▀██▀ ▄█ ▀ ██▐█▀ ▄██▄ ▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ███▀ ▀█ ██▀ ███▌▐█ ▄██████▌ ███ ▀ ▄██▀ ▄▄▄ ███▌▐███▀ ████ ████▄▄███████ █████ ▄███████▄ ▄█████ ▄████ ████████ ▄██▀█████▌▐█▀ ▄██▀ █████▀▀████▀ ███ ▐███▀ ▀██████▀ ████▀ ▀███ ███▀ ▀ ███▌▐█ ▄██▀ ███▀ ▀███ ███ ▐██▌ ▐██▌ ███▀ ███ ███ ▄███ ███▌▐██████▄ ███ ███ ███ ▐██▌ ▐██▌ ███ ███ ███ ▀ █████▌██ ████▄ ███ ███ ███ ▐██▌ ▐██▌ ███ ███ ███ ▄███▀▌█▀ ▀████▄ ███ ███▄ ███▄ ▐██▌ ▐██▌ ███ ███ ███ █▀ ▄█████▄▀▀████▄ ███ ████▄ ████▄ ▐███ ▌███ ███ ███ ████▄ ▄ ██▄▄█████████ ▀████▄ █████ ██████ █████▄ ▀██▌▄▀ ███▄ █████ ▐██▀ ▀█████▀ ▄█▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ ▀▀▀▀ ▀▀▀▀▀ ▀▀▀▀▀▀ ▀▀▀▀▀▀ ▄▀ ███▄ ▀▀▀▀▀ ▄██▀ ▀▀▀ ▄██████▄ ███ ▄████▀ ▄▄▀▀▀▄▄ ▄██▀▀▀▀▀▀██▀▀ ▄███▀ ▄▄▀▀▀▄▄ ▐█ ▀█ ...::: KNIGHT RELEASE :::... ▀▀▀ █▀ █▌ ▀ ▄█▌ ▐█ ▀ ▄█▀ ▄▀▀▀▀▄ ▄▀▀▀▀▄ ▀█▄ ▄██▀ ▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄ ▀██▄ ██▀ ▄▀ ▄█▀ ██ ▐█▌ ▐█▌ ██ ▀█▄ ▀▄ ▀██ ▐██▄ ▐█ ▐█▌ ▀█ ██ ██ █▀ ▐█▌ █▌ ▄██▌ ████▄ ▀█▄▄ ▀█▄ ▀█▄ ▀█▄▄▀ ▀█▄█▀ ▄█▀ ▄█▀ ▄▄█▀ ▄████ ▐█████▄▄ ▀▀▀▄▄ ▀▄ ▀██▄ ▄██▀ ▄▀ ▄▄▀▀▀ ▄▄█████▌ ▀███▀ ▄▄ ▀█▄ ▄▄ ██ ██ ▄▄ ▄█▀ ▄▄ ▀███▀ ██▄ ▄▀▀ █▐█▌▄█▀ ▄ ▄██▀ ▀██▄ ▄ ▀█▄▐█▌██ ▀▀▄ ▄██ ██ █▌█ ▄██▀▐█▌ ▀█▄███▀▀ ▀▀███▄█▀ ▐█▌▀██▄█ █▐█ ██ ▐███▀█▄ ▀████▄▀█▄ RELEASE INFO: ▄█▀▄████▀ ▄█▀███▌ ▀█████▀▀▄▄▄ ████▄▀█▄ ▄█▀▄███▀ ▄▄▄▀▀█████▀ ▀█▄█████ ▀█▄████▐█▌ ▐█▌███▀▄█▀ █████▄█▀ ▐█▌▐█████▐█▌█▄▄▀▀ ▀▀▄▄█▐█▌█████▌▐█▌ █▀▄▀▀▀ ▄▄█▀ ▀█▄▄ ▀▀▀▄▀█▄ ▄▄▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▄█▀ █▌ ▀▄ ▀▄▄ █▌ ▀▀ ▄█▀ Magyar cim........:Bugsy bovitett valtozat 1991 ▄▄▀▀▀ Eredeti cim.......: Bugsy 1991 ▄█▀ ▄ IMDb..............: http://www.imdb.com/title/tt0101516/ █▌ ▀▀▄ Rating............: 6.7/10 7,990 votes ▀▄▄ ▐█ Magyar link.......:http://filmclub.hu/13347 ▀▀ ▄█▀ Forras............: R 2 DVD9 ▄▄▄█▀▀ Jatekido..........: perc ▄██▀▀ DVD release date..: 2008.11.10 ▐█▌ ▄ ISO meret.........:4,37 Gb ▀▄ ▀▀▄ ▀ ▐█ ▄▄▀▀▀▄▄ ▄█▀ ▄▄▀▀▀▄▄ ▐█ ▀█ █▀ █▌ ▀ ▄█▌ ▐█ ▀ ▄█▀ ▄▀▀▀▀▄ ▄▀▀▀▀▄ ▀█▄ ▄██▀ ▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄█▀ ▀█▄ ▄ ▀██▄ ██▀ ▄▀ ▄█▀ ██ ▐█▌ ▐█▌ ██ ▀█▄ ▀▄ ▀██ ▐██▄ ▐█ ▐█▌ ▀█ ██ ██ █▀ ▐█▌ █▌ ▄██▌ ████▄ ▀█▄▄ ▀█▄ ▀█▄ ▀█▄▄▀ ▀█▄█▀ ▄█▀ ▄█▀ ▄▄█▀ ▄████ ▐█████▄▄ ▀▀▀▄▄ ▀▄ ▀██▄ ▄██▀ ▄▀ ▄▄▀▀▀ ▄▄█████▌ ▀███▀ ▄▄ ▀█▄ ▄▄ ██ ██ ▄▄ ▄█▀ ▄▄ ▀███▀ ██▄ ▄▀▀ █▐█▌▄█▀ ▄ ▄██▀ ▀██▄ ▄ ▀█▄▐█▌██ ▀▀▄ ▄██ ██ █▌█ ▄██▀▐█▌ ▀█▄███▀▀ ▀▀███▄█▀ ▐█▌▀██▄█ █▐█ ██ ▐███▀█▄ ▀████▄▀█▄ VIDEO INFO: ▄█▀▄████▀ ▄█▀███▌ ▀█████▀▀▄▄▄ ████▄▀█▄ ▄█▀▄███▀ ▄▄▄▀▀█████▀ ▀█▄█████ ▀█▄████▐█▌ ▐█▌███▀▄█▀ █████▄█▀ ▐█▌▐█████▐█▌█▄▄▀▀ ▀▀▄▄█▐█▌█████▌▐█▌ █▀▄▀▀▀ ▄▄█▀ ▀█▄▄ ▀▀▀▄▀█▄ ▄▄▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▄█▀ V I D E O F E L I R A T █▌ ▀▄ ▀▄▄ █▌ [ ] Erintetlen [x] Magyar ▀▀ ▄█▀ [x] Tomoritett Cce 9 pass [x] Angol ▄▄▀▀▀ 3222 kbps 58,7 % [x] Egyeb ▄█▀ ▄ ▄█▀ ▄ ▄█▀ ▄ ▄█▀ ▄ █▌ ▀▀▄ A U D I O ▀▄▄ ▐█ ▀▀ ▄█▀ DTS 5.1 2.0 Egyeb ▄▄▄█▀▀ [x] Magyar [ ] [x] [ ] [ ] ▄██▀▀ [x] Angol [ ] [x] [ ] [ ] ▐█▌ ▄ [ ] Egyeb [ ] [ ] [ ] [ ] ▀▄▄ ▀▀▄ ▀▀ ▐█ ▄█▀ M E N U E X T R A ▄▄▄█▀ ▄██▀▀ [ ] Erintetlen [ ] Osszes █▌ ▄ [ ] Tomoritett [ ] Reszben eltavolitva ▀▄▄ ▀▀▄ [x] Modositott,still [X] Nincs ▀▀ ▐█ [ ] Nincs ▄█▀ Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11974356/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part01.rar https://data.hu/get/11974352/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part02.rar https://data.hu/get/11974367/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part03.rar https://data.hu/get/11974353/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part04.rar https://data.hu/get/11974368/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part05.rar https://data.hu/get/11974366/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part06.rar https://data.hu/get/11974369/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part07.rar https://data.hu/get/11974360/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part08.rar https://data.hu/get/11974361/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part09.rar https://data.hu/get/11974357/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part10.rar https://data.hu/get/11974351/Bugsy.bovitett.valtozat.1991.HUN.PAL.DVDR-Knight.part11.rar -------------
    1 point
  6. Oszkár.Oscar.Louis de Funes.1967.PAL.HUN.DVDR-SDR .1967 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia vígjáték Oscar (1967) Szereplők Agathe Natanson Colette Barnier Claude Gensac Germaine Barnier Claude Rich Christian Martin Louis de Funes Bertrand Barnier További szereplők... Dominique Page Bernadette Germaine Delbat Charlotte Mario David Philippe Dubois Paul Préboist Charles Roger Van Hool Oscar Sylvie Saurel Jacqueline Tartalom Christian Martin megkéri főnöke lányának kezét, és az alkalmat megragadva fizetésemelést is kér. Arcátlansága itt még nem ér véget: ha már itt van, egyben azt is közli, hogy eddigi szolgálata alatt csinos kis összeget lopott össze. Csak jóval később derül ki, hogy Christian nem a megfelelő lány kezét kérte meg, s hamarosan nagy kavarodás támad. Ezt tetézi, hogy a szórakozott szobalány összekever három bőröndöt, amelyekben ékszerek, bankjegyek és női fehérneműk vannak. Előbb utób persze minden tisztázódik, a kérdés csak az, melyik lány lesz Christian felesége. Oscar.1967.PAL.HUN.DVDR-SDR Ű TiTLE........: Oscar (Oscar) Ű Ű IMDb.........: http://imdb.com/title/tt0062083/ Ű Ű HUN.LiNK.....: http://tilosahref.com/x/576e Ű Ű SOURCE.......: R2 PAL Retail DVD9 Ű Ű RUNTiME......: 85 min Ű Ű ViDEO........: Untouched Ű Ű ASPECT.RATiO.: 2:35:1 Ű Ű AUDiO........: FRA 2.0, HUN 2.0 Ű Ű SUBTiTLES....: N/A Ű Ű MENU.........: Edited and Partial Stripped Ű Ű EXTRAS.......: Stripped Ű Ű STRiPPED.....: Warnings, Trailers, Extras Ű Ű RELEASE.DATE.: 2008.04.01 Ű Ű SiZE.........: 93*50MB - 4404MB Ű Ű Ű Bemutató 1968. július 25. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12069361/sdr-oscar.part01.rar https://data.hu/get/12069367/sdr-oscar.part02.rar https://data.hu/get/12069346/sdr-oscar.part03.rar https://data.hu/get/12069368/sdr-oscar.part04.rar https://data.hu/get/12069366/sdr-oscar.part05.rar https://data.hu/get/12069337/sdr-oscar.part06.rar https://data.hu/get/12069369/sdr-oscar.part07.rar https://data.hu/get/12069364/sdr-oscar.part08.rar https://data.hu/get/12069362/sdr-oscar.part09.rar https://data.hu/get/12069370/sdr-oscar.part10.rar https://data.hu/get/12069353/sdr-oscar.part11.rar -------------
    1 point
  7. Gyerekdalok és Mondókák (DVD) .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! A Gyerekdalok és Mondókák ezen különleges kiadása 2 lemezt tartalmaz. A DVD lemezen gyermekeink kedvenc mondókái és gyerekdalai találhatók animációs filmek kiséretében. Az eredetileg TV-re készülő anyag összeválogatását gondos szakmai munka előzte meg. A mondókák és a gyerekdalok, népdalok hagyományos szövege, az animációk minőségi humora mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a sorozat már TV-s bemutatásakor is hatalmas sikert aratott. Ma már elmondható, hogy mind az otthoni mind pedig az óvodai, kisiskolai nevelés szakmai, hagyományőrző munkájához ajánlott kiegészítő anyagának számít. A CD lemezen a Gyerekdalok és Mondókák hanganyaga különleges feldolgozásban található. Kedves gyerekek, színezzétek ki a Gyerekdalok és Mondókák filmjeinek figuráit! A színező a lemezeket tartalmazó műanyag tok belső borítójában található. Tartalom A lemezen található gyerekdalok: A part alatt, a part alatt Általmennék én a Tiszán ladikon Az árgyélus kismadár Bújj, bújj, zöld ág Cickom, cickom Cifra palota Cirmos cica, jaj Elveszetettem zsebkendőmet Erdő, erdő, erdő Ess eső, ess, karikára ess Este van már, nyolc óra A gúnárom elveszett Három szabó legények, mek, mek, mek Hej, Jancsika, Jancsika Hej, Vargáné káposztát főz Mondókák: Este van már alkonyul Aludjál, babácskám Pál, Kata, Péter, jó reggelt Kását főz a kisegér Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet Kerekecske, dombocska Hüvelykujjam almafa Cini-cini muzsika Jár a baba, jár Aki fázik, vacogjon Jégen járó január Itt a farsangi fánk zamatos ízével Ajtó mögött állok, piros tojást várok Van nekem egy kiskutyám Nyuszi ül a fűben MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12316334/Gyerekdalok.es.Mondokak.2009.HUN.PAL.DVDR-Manoka.part1.rar https://data.hu/get/12316335/Gyerekdalok.es.Mondokak.2009.HUN.PAL.DVDR-Manoka.part2.rar https://data.hu/get/12316333/Gyerekdalok.es.Mondokak.2009.HUN.PAL.DVDR-Manoka.part3.rar https://data.hu/get/12316336/Gyerekdalok.es.Mondokak.2009.HUN.PAL.DVDR-Manoka.part4.rar https://data.hu/get/13006645/Gyerekdalok.es.Mondokak.2009.HUN.PAL.DVDR-Manoka.part5.rar https://data.hu/get/12316337/Gyerekdalok.es.Mondokak.2009.HUN.PAL.DVDR-Manoka.part6.rar ------
    1 point
  8. El Dorado - Az aranyváros - Az -El Dorado - City of Gold .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-perui akciófilm, 90 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Shane West profilképeShane West Jack Wilder Luke Goss profilképeLuke Goss Sam Grissom Natalie Martinez profilképeNatalie Martinez Maria Martinez Elden Henson profilképeElden Henson Gordon Julio Oscar Mechoso Mata tábornok Daniel Marin dublőr Alkotók Rendező: Terry Cunningham Tartalom Jack Wilder régész (Shane West) kezébe kerül egy ősi inka prófécia kulcsa, s úgy dönt, megkeresi a legendás aranyvárost, El Doradót. Barátai hiába próbálják lebeszélni, hosszú, kalandos utazásba kezd, hogy elérje célját. Kutatása életveszélyessé válik, amikor a mindenre elszánt kincsvadász, Sam Grissom (Luke Goss) és egy hadseregnyi katona is a nyomába szegődik. Jack és szerelme, Maria (Natalie Martinez) szembe kell nézzen az Andok megpróbáltatásaival, az Amazonas dzsungelének veszélyeivel is, hogy eljussanak a rejtélyes inka városba. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 66,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 101 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 4:3 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #2 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:59.160 : Chapter 2 00:13:19.720 : Chapter 3 00:23:09.440 : Chapter 4 00:30:16.560 : Chapter 5 00:36:25.840 : Chapter 6 00:42:34.120 : Chapter 7 00:52:17.760 : Chapter 8 01:00:43.240 : Chapter 9 01:03:39.440 : Chapter 10 01:12:30.240 : Chapter 11 01:22:45.800 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 1 List (Subtitles Wide) : 0 / 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11963981/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part01.rar https://data.hu/get/11965944/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part02.rar https://data.hu/get/11963968/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part03.rar https://data.hu/get/11963958/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part04.rar https://data.hu/get/11963978/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part05.rar https://data.hu/get/11963966/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part06.rar https://data.hu/get/11963972/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part07.rar https://data.hu/get/11963960/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part08.rar https://data.hu/get/11963967/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part09.rar https://data.hu/get/11963964/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part10.rar https://data.hu/get/11963962/EL_DORADO_AZ_ARANYVAROS.part11.rar -------------
    1 point
  9. VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014. ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar vígjáték, 90 perc, 2014 Ezt is ajánljuk Stáblista: Szereplők Ferenczik Áron profilképeFerenczik Áron Szentesi Áron Horváth Miklós Hamza Miklós Győriványi Bálint Győrvári Bálint Owczarek Tomi Juhász Tamás Lukács Roland Roland Jakab Juli Eszter Takács Katalin profilképeTakács Katalin Szentesiné Erzsébet Makranczi Zalán profilképeMakranczi Zalán Szentesi Balázs Kapronczai Erika Anna Kovács Zsolt profilképeKovács Zsolt Szentesi Endre Nagy Viktor profilképeNagy Viktor Pénztáros Bach Kata profilképeBach Kata Alkotók Rendező: Reisz Gábor Forgatókönyvíró: Reisz Gábor Operatőr: Reisz Gábor Producer: Berkes Júlia Bosnyák Miklós Vágó: Tálas Zsófia Tartalom Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az, amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik. Még komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni repjegyre. Itt tart most Áron 29. évében. Átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba. ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014. ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Title Original....: For Some Inexplicable ŰŰ°ŰŰŰŰ°° ł Reason ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Title Hun.........: VAN valami furcsa es megmagyarazhatatlan ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Source............: ReTaiL DVD9-Insane [THX] ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Run Time..........: 1h 30m 13ms ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Hun Link..........: http://tilosa.tinyurl.net/nbxq2cf ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł iMDb Link.........: http://tilosa.tinyurl.net/pchrdsv ŰŰ°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł YouTube Link......: http://tilosa.tinyurl.net/pfgtf8d ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł iMDb Rating.......: 8,1 / 10 from 1,560 user ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Genere............: Comedy | Drama | ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Size..............: 4,69 GB ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Format............: ISO ŰŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° Ú Video: ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[Ű] Untouched [Ű] PAL [ ] 4:3 ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Reencodedt [ ] NTSC [Ű] 16:9 ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] DVD-5 Reduction: % ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] CCE SP3 [ ] Pass [ ] Avg/Q Kbps ŰŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° Ú Audio: ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł ŰŰ°ŰŰŰŰ°° ł DTS DD5.1 DD2.0 Mono ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[Ű] Hungarian: [ ] [Ű] [Ű] [ ] ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ°ŰŰŰŰ°° Ú Subtitles: ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[Ű] Hungarian [ ] Hungarian Forced ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[Ű] English [ ] English Forced [ ] Direc. Com. ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł Egyeb: ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Arabic [ ] Greek [ ] Russian ŰŰ°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Bulgarian [ ] Hebrew [ ] Serbian ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Chinse [ ] Hindi [ ] Slovak ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Croatian [ ] Icelandic [ ] Slovenian ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Czech [ ] Italian [ ] Spanish ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Danish [ ] Latvian [ ] Swedish ŰŰ°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Dutch [ ] Lithuanian [ ] Tamil ŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Estonian [ ] Norwegian [ ] Tegulu ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[ ] Finnish [ ] Polish [ ] Turkish ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ł[Ű] French [ ] Portuguese [ ] Ukrainian ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰ ŰŰ ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰ A figyelmezteteseket, logokat toroltuk. ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° Torlesre kerult meg a DVD9-rol az osszes "Extrak", es ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° a felesleges PGC-k illetve a VTS-k. ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° Az "Extrak" torlese utan a video beallitas megmaradt gyarin, ŰŰ°ŰŰŰŰ°° vagyis nem kellet encodolni (tomoriteni). ŰŰ°°ŰŰŰŰ°° ŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° A menu "navigaciot" teljesen atirtuk, s beallitas nelkul ŰŰŰŰŰ°°ŰŰŰŰ°° "Magyar" szinkronhanggal indul a film. Bemutató dátuma: 2014. október 30. Forgalmazó: Cirko Film MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11965782/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part01.rar https://data.hu/get/11965774/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part02.rar https://data.hu/get/11965766/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part03.rar https://data.hu/get/11965781/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part04.rar https://data.hu/get/11965776/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part05.rar https://data.hu/get/11965762/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part06.rar https://data.hu/get/11965780/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part07.rar https://data.hu/get/11965764/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part08.rar https://data.hu/get/11965767/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part09.rar https://data.hu/get/13188785/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part10.rar https://data.hu/get/11965783/VAN.valami.furcsa.es.megmagyarazhatatlan.2014.ReTaiL.PAL.DVD.Hungarian-JBR.part11.rar ---------- -------------
    1 point
  10. Szellemíró..The Ghost Writer. .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott francia-német-angol filmdráma, 128 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Ewan McGregor profilképeEwan McGregor "szellemíró" Pierce Brosnan profilképePierce Brosnan Adam Lang Kim Cattrall profilképeKim Cattrall Amelia Bly Jon Bernthal profilképeJon Bernthal Rick Ricardelli James Belushi profilképeJames Belushi John Maddox Olivia Williams profilképeOlivia Williams Ruth Lang Timothy Hutton profilképeTimothy Hutton Sidney Kroll Tom Wilkinson profilképeTom Wilkinson Paul Emmett Alkotók Látványtervező: Albrecht Konrad Producer: Robert Benmussa Alain Sarde Jelmeztervező: Dinah Collin Operatőr: Pawel Edelman Zeneszerző: Alexandre Desplat Forgatókönyvíró: Robert Harris Roman Polanski Író: Robert Harris Rendező: Roman Polanski Vágó: Hervé de Luze Tartalom A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket) tehetséges angol író áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Lang-nek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott. Miután a szellemíró (Ewan McGregor) megérkezik az Egyesült Államokban található távoli villába, hogy megkezdje a munkát az ex-miniszterelnökkel, Lang-et háborús bűncselekményekkel vádolják meg, amelyet állítólag még korábbi kormányminisztersége idején követett el. A tüntetők és a riporterek áradata közepette a szellemíró a befejezetlen kézirat mélyére ás, és arra a következtetésre jut, hogy elődjének azért kellett meghalnia, mert titkos kapcsolatot fedezett fel Lang és a CIA között. És minél több információt tár fel, egyre inkább testet ölt az a meggyőződése, hogy immár az ő élete is veszélyben van. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 84,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 94 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:09:50.600 : Chapter 2 00:19:26.320 : Chapter 3 00:29:54.560 : Chapter 4 00:42:42.520 : Chapter 5 00:50:05.280 : Chapter 6 01:03:46.560 : Chapter 7 01:12:50.120 : Chapter 8 01:22:50.040 : Chapter 9 01:29:32.840 : Chapter 10 01:41:25.160 : Chapter 11 01:51:23.520 : Chapter 12 02:02:30.480 : Chapter 13 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 Bemutató dátuma: 2010. július 15. Forgalmazó: Fórum Hungary MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11953031/SZELLEMIRO.part01.rar https://data.hu/get/11953004/SZELLEMIRO.part02.rar https://data.hu/get/11953003/SZELLEMIRO.part03.rar https://data.hu/get/11953001/SZELLEMIRO.part04.rar https://data.hu/get/11953013/SZELLEMIRO.part05.rar https://data.hu/get/11953016/SZELLEMIRO.part06.rar https://data.hu/get/11953000/SZELLEMIRO.part07.rar https://data.hu/get/11953010/SZELLEMIRO.part08.rar https://data.hu/get/11953017/SZELLEMIRO.part09.rar https://data.hu/get/11953019/SZELLEMIRO.part10.rar https://data.hu/get/11953014/SZELLEMIRO.part11.rar -------------
    1 point
  11. Kéjjel-nappal.Knight and Day- .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 110 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Cameron Diaz profilképeCameron Diaz June Evans Tom Cruise profilképeTom Cruise Roy Miller Viola Davis profilképeViola Davis George Peter Sarsgaard profilképePeter Sarsgaard Fitzgerald Jordi Mollá profilképeJordi Mollá Antonio Paul Dano profilképePaul Dano Simon Feck Maggie Grace profilképeMaggie Grace April Alkotók Rendező: James Mangold Szinkronhang: Für Anikó Rékasi Károly Széles Tamás Csankó Zoltán Forgatókönyvíró: Patrick O'Neill Zeneszerző: John Powell Operatőr: Phedon Papamichael Producer: Todd Garner Cathy Konrad Steve Pink Joe Roth Vágó: Quincy Z. Gunderson Michael McCusker Tartalom Amikor June (Cameron Diaz) találkozik a rejtélyes Roy-jal (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija. Ám hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát. Halálos kalandokon verekszik keresztül magukat, meghökkentő helyzeteket cseleznek ki közös erővel. A túlélésük egyetlen záloga, ha bíznak egymásban. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 78,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 101 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü #1 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:04:10.120 : Chapter 2 00:06:18.000 : Chapter 3 00:10:14.120 : Chapter 4 00:12:35.160 : Chapter 5 00:17:13.120 : Chapter 6 00:19:30.520 : Chapter 7 00:22:00.080 : Chapter 8 00:29:11.880 : Chapter 9 00:34:01.520 : Chapter 10 00:36:58.920 : Chapter 11 00:41:27.960 : Chapter 12 00:47:43.920 : Chapter 13 00:51:30.080 : Chapter 14 00:54:22.800 : Chapter 15 00:57:28.240 : Chapter 16 01:01:10.520 : Chapter 17 01:05:57.800 : Chapter 18 01:10:03.720 : Chapter 19 01:14:29.680 : Chapter 20 01:16:31.000 : Chapter 21 01:20:37.360 : Chapter 22 01:24:52.600 : Chapter 23 01:28:00.200 : Chapter 24 01:31:11.680 : Chapter 25 01:33:55.440 : Chapter 26 01:36:37.320 : Chapter 27 01:39:58.960 : Chapter 28 01:45:03.000 : Chapter 29 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 2 / 4 / 6 / 8 / 10 / 12 / 14 / 16 / 18 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 3 / 5 / 7 / 9 / 11 / 13 / 15 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #2 Időtartam : 400emp 00:00:00.000 : Chapter 1 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 6 / 8 / 16 / 18 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 7 / 9 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #3 Bemutató dátuma: 2010. július 15. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11951515/KEJJEL_NAPPAL.part01.rar https://data.hu/get/11951511/KEJJEL_NAPPAL.part02.rar https://data.hu/get/11951510/KEJJEL_NAPPAL.part03.rar https://data.hu/get/11951503/KEJJEL_NAPPAL.part04.rar https://data.hu/get/11951521/KEJJEL_NAPPAL.part05.rar https://data.hu/get/11951514/KEJJEL_NAPPAL.part06.rar https://data.hu/get/11951504/KEJJEL_NAPPAL.part07.rar https://data.hu/get/11951516/KEJJEL_NAPPAL.part08.rar https://data.hu/get/11951502/KEJJEL_NAPPAL.part09.rar https://data.hu/get/11951506/KEJJEL_NAPPAL.part10.rar https://data.hu/get/11951520/KEJJEL_NAPPAL.part11.rar -------------
    1 point
  12. Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja-Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore. .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai családi vígjáték, 73 perc, 2010 Stáblista: Szereplők James Marsden profilképeJames Marsden Diggs Nick Nolte profilképeNick Nolte Butch Bette Midler profilképeBette Midler Kopasz Kitty Christina Applegate profilképeChristina Applegate Miauéla Carlos Alazraqui profilképeCarlos Alazraqui Cool Cat Fred Armisen Friedrich Michael Clarke Duncan profilképeMichael Clarke Duncan Sam Neil Patrick Harris profilképeNeil Patrick Harris Lou Sean Hayes profilképeSean Hayes Mr. Tinkles Alkotók Producer: Polly Cohen Johnsen Andrew Lazar Operatőr: Steven Poster Zeneszerző: Christopher Lennertz Forgatókönyvíró: Ron J. Friedman Steve Bencich Rendező: Brad Peyton Vágó: Julie Rogers Szinkronhang: Dévai Balázs Dörner György Zsigmond Tamara Borbás Gabi Tartalom A kutyák és macskák örök harcban állnak egymással, miközben az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi zajlik előttük. Kedvenceink egy földalatti hálózat tagjai, akik az életüket kockáztatják értünk, és azért, hogy fenntartsák az egyensúlyt az emberek leghűségesebb társai, a kutyák és a macskák között. Ám a rusnya macska, Kopasz Kitty most átlépett egy határt. Az egykori titkos ügynök azt tervezi, hogy egy ördögi szerkentyű segítségével uralma alá hajthatja a kutyákat és a macskákat. A történelem során először a két népségnek össze kell fognia, hogy megállítsák. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 64,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 111 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : bolgár Hang #3 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : cseh Hang #4 Sáv száma : 131 (0x83) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #5 Sáv száma : 133 (0x85) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : szlovák Hang #6 Sáv száma : 134 (0x86) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #7 Sáv száma : 135 (0x87) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : észt Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 37 (0x25) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : lett Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 39 (0x27) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : litván Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 41 (0x29) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #11 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #12 Sáv száma : 43 (0x2B) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Nyelv, további adatok : Large Szöveg #13 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Nyelv, további adatok : Large Szöveg #14 Sáv száma : 45 (0x2D) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Large Menü #1 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:08:37.160 : Chapter 2 00:19:11.000 : Chapter 3 00:28:35.280 : Chapter 4 00:37:31.880 : Chapter 5 00:47:19.320 : Chapter 6 00:56:04.240 : Chapter 7 01:02:14.880 : Chapter 8 01:09:46.240 : Chapter 9 01:13:17.200 : Chapter 10 01:18:58.160 : Chapter 11 List (Audio) : 0 / 1 / 2 / 3 / 5 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #2 Időtartam : 2 perc 53 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:02:52.440 : Chapter 2 List (Audio) : 7 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #3 Időtartam : 3 perc 2 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:01.800 : Chapter 2 List (Audio) : 6 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Bemutató dátuma: 2010. augusztus 5. Forgalmazó: InterCom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12120125/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part01.rar https://data.hu/get/12120114/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part02.rar https://data.hu/get/12120131/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part03.rar https://data.hu/get/12120112/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part04.rar https://data.hu/get/12120121/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part05.rar https://data.hu/get/12120124/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part06.rar https://data.hu/get/12120117/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part07.rar https://data.hu/get/12120122/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part08.rar https://data.hu/get/12120113/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part09.rar https://data.hu/get/12120109/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part10.rar https://data.hu/get/12120126/KUTYAKESMACSKAK2ARUSNYA.part11.rar -------------
    1 point
  13. Lady Chatterley .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia-belga-angol filmdráma, 168 perc, 2006 18 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Lady Chatterley Marina Hands Parkin Jean-Louis Coullo'ch Clifford Hippolyte Girardot Mrs. Bolton Hélene Alexandridis Hilda Hélene Fillieres Alkotók VÁGÓ: Yann Dedet Mathilde Muyard PRODUCER: Gilles Sandoz OPERATŐR: Julien Hirsch ZENESZERZŐ: Béatrice Thiriet FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Pascale Ferran Roger Bohbot ÍRÓ: D.H. Lawrence RENDEZŐ: Pascale Ferran Tartalom A huszonhárom éves Constance hozzámegy egy bányatulajdonoshoz, Clifford Chatterley-hez. A férj 1917-ben rokkantként tér haza a háborúból, a hátralévő éveit tolószékben kell töltenie. A fiatal pár visszatér Wragbyba a vidéki birtokra, hogy elvonuljanak a kíváncsi tekintetek elől. Itt a magányos és boldogtalan asszony megismerkedik Olivier Parkinnal, a vadőrrel, és ezzel egy mindent elsöprő, szenvedélyes viszony veszi kezdetét. Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 100 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 85 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : francia Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:13:03.000 : Chapter 2 00:29:04.040 : Chapter 3 00:38:43.680 : Chapter 4 00:53:08.760 : Chapter 5 01:12:37.840 : Chapter 6 01:30:44.160 : Chapter 7 01:38:37.160 : Chapter 8 01:50:04.800 : Chapter 9 02:14:49.040 : Chapter 10 02:24:54.280 : Chapter 11 02:37:51.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12120237/LADY_CHATTERLY.part01.rar https://data.hu/get/12120258/LADY_CHATTERLY.part02.rar https://data.hu/get/12120253/LADY_CHATTERLY.part03.rar https://data.hu/get/12120259/LADY_CHATTERLY.part04.rar https://data.hu/get/12120243/LADY_CHATTERLY.part05.rar https://data.hu/get/12120244/LADY_CHATTERLY.part06.rar https://data.hu/get/12120249/LADY_CHATTERLY.part07.rar https://data.hu/get/12120239/LADY_CHATTERLY.part08.rar https://data.hu/get/12120241/LADY_CHATTERLY.part09.rar https://data.hu/get/12120255/LADY_CHATTERLY.part10.rar https://data.hu/get/12120260/LADY_CHATTERLY.part11.rar -------------
    1 point
  14. The Pacific - A hős alakulat / Basilone /The Pacific / Basilone/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai filmsorozat, I / 2. rész, 50 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Robert Leckie James Badge Dale Eugene Sledge Joseph Mazzello John Basilone őrmester Jon Seda J.P. Morgan Joshua Bitton Manuel Rodriguez Jon Bernthal Andrew Haldane kapitány Scott Gibson Sidney Phillips Ashton Holmes Lew 'Chuckler' Juergens Josh Helman Merriell 'Snafu' Shelton Rami Malek R.V. Burgin Martin McCann Wilbur 'Runner' Conley Keith Nobbs Stone őrmester Toby Leonard Moore Mary Frank Sledge Linda Cropper Alkotók RENDEZŐ: Timothy Van Patten Jeremy Podeswa David Nutter Carl Franklin OPERATŐR: Remi Adefarasin Stephen F. Windon ZENE: Blake Neely Geoff Zanelli FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Robert Leckie Eugene Sledge Chuck Tatum Laurence Andries Michelle Ashford PRODUCER: Todd London Cherylanne Martin EXECUTIVE PRODUCER: Steven Spielberg Tom Hanks VÁGÓ: Alan Cody Marta Evry Edward A. Warschilka Tartalom Az aktuális rész ismertetője: Guadalcanal szigete fontos az amerikai hadvezetés számára, elfoglalásával ugyanis megfelelő bázishoz jutnának a további támadáshoz. A szigeten azonban elkeseredett harcok bontakoznak ki. Basilone és a 7. tengerészgyalogos hadosztály Guadalcanal szigetére érkezik, velük erősítik meg a harcokban meggyengült első hadosztályt, melyben Leckie is harcol. Feladatuk az utánpótlás szempontjából kiemelkedően fontos repülőtér védelme. Basilone kulcsszerepet játszik az éjszakai japán támadás visszaverésében, ám a küzdelem nem múlik el nyomtalanul számára. A négy hónapig tartó harc után a kimerült első hadosztályt kivonják a szigetről. A műsor ismertetése: 1941. december 7-én Japán hadüzenet nélkül megtámadja az Egyesült Államokat, a Pearl Harborban állomásozó amerikai flottát súlyos veszteség éri. Amerika belép a második világháborúba. John Basilone őrmester arra készül, hogy kihajóznak és valahol a Csendes-óceánon bevetik őket a japánok ellen. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 82,0 KiB Időtartam : 54 perc 0 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 207 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 54 perc 0 mp Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 54 perc 0 mp Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 133 (0x85) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 54 perc 0 mp Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : francia Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : spanyol Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : lengyel Szöveg #5 Sáv száma : 39 (0x27) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Szöveg #6 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #7 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : holland Szöveg #8 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : dán Szöveg #9 Sáv száma : 41 (0x29) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : finn Szöveg #10 Sáv száma : 45 (0x2D) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : norvég Szöveg #11 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : svéd Szöveg #12 Sáv száma : 37 (0x25) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Szöveg #13 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Szöveg #14 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : görög Szöveg #15 Sáv száma : 43 (0x2B) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Szöveg #16 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : portugál Szöveg #17 Sáv száma : 47 (0x2F) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Szöveg #18 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Szöveg #19 Sáv száma : 49 (0x31) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Szöveg #20 Sáv száma : 51 (0x33) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : török Menü #1 Időtartam : 54 perc 0 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:02:45.480 : Chapter 2 00:10:56.080 : Chapter 3 00:18:22.760 : Chapter 4 00:30:10.600 : Chapter 5 00:35:44.640 : Chapter 6 00:43:49.560 : Chapter 7 00:49:58.560 : Chapter 8 00:54:00.080 : Chapter 9 List (Audio) : 0 / 5 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 7 / 12 / 4 / 8 / 9 / 13 / 18 / 5 / 6 / 10 / 11 / 14 / 15 / 16 / 17 / 19 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 7 / 12 / 4 / 8 / 9 / 13 / 18 / 5 / 6 / 10 / 11 / 14 / 15 / 16 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Menü #2 Időtartam : 49 perc 1 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:00:02.200 : Chapter 2 00:00:40.200 : Chapter 3 00:00:47.280 : Chapter 4 00:01:25.280 : Chapter 5 00:01:38.280 : Chapter 6 00:01:44.760 : Chapter 7 00:02:18.760 : Chapter 8 00:02:23.760 : Chapter 9 List (Audio) : 0 / 5 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 7 / 12 / 4 / 8 / 9 / 13 / 18 / 5 / 6 / 10 / 11 / 14 / 15 / 16 / 17 / 19 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 7 / 12 / 4 / 8 / 9 / 13 / 18 / 5 / 6 / 10 / 11 / 14 / 15 / 16 / 17 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12111273/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part01.rar https://data.hu/get/12111253/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part02.rar https://data.hu/get/12111270/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part03.rar https://data.hu/get/12111268/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part04.rar https://data.hu/get/12111261/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part05.rar https://data.hu/get/12111264/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part06.rar https://data.hu/get/12111262/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part07.rar https://data.hu/get/12111271/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part08.rar https://data.hu/get/12111263/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part09.rar https://data.hu/get/12111265/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part10.rar https://data.hu/get/12111255/HOS_ALAKULAT_1_THE_PACIFIC.part11.rar https://data.hu/get/12111257/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part01.rar https://data.hu/get/12111259/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part02.rar https://data.hu/get/12111272/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part03.rar https://data.hu/get/12111258/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part04.rar https://data.hu/get/12111266/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part05.rar https://data.hu/get/12111269/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part06.rar https://data.hu/get/12111256/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part07.rar https://data.hu/get/12111267/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part08.rar https://data.hu/get/12111254/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part09.rar https://data.hu/get/12111252/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part10.rar https://data.hu/get/12111260/HOS_ALAKULAT_2_THE_PACIFIC.part11.rar -------------
    1 point
  15. Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1 /Man in a Hurry / Un homme pressé/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia vígjáték, dráma, 100 perc, 2018 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Alain Wapler Fabrice Luchini Jeanne Leila Bekhti Julia Rebecca Marder Vincent Houbloup Igor Gotesman Violette Clémence Massart Eric Yves Jacques Igor Micha Lescot Alkotók RENDEZŐ: Hervé Mimran FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hervé Mimran PRODUCER: Sidonie Dumas Matthieu Tarot ZENE: Balmorhea OPERATŐR: Jérôme Alméras VÁGÓ: Célia Lafitedupont Tartalom Alain sikeres üzletember, ennek köszönhetően élete kész rohanás, munkája minden idejét kitölti és szinte egy perce sem marad magára illetve családjára. Egy napon aztán minden megváltozik mikor egy szélütés következtében sérül a beszédközpontja. A kórházi kezelés során megismerkedik Jeanne-nal, egy fiatal terapeutával, aki a beszéd mellett igyekszik a férfit megtanítani egy másik nagyon fontos dologra is: a türelemre. Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1 AV Info: Video: Erintetlen [PAL] Hang(ok): [MAGYAR 5.1, MAGYAR 2.0, FRANCIA 5.1 ] Felirat(ok): [magyar] Menu: Erintetlen Extra: Nincs a lemezen Film Info: iMDb: https://www.imdb.com/title/tt6948326/ Hun link: https://tilosa.tinyurl.net/y4z77l8o Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: ADS Service Kft.) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12098459/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part01.rar https://data.hu/get/12098460/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part02.rar https://data.hu/get/12098475/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part03.rar https://data.hu/get/12098457/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part04.rar https://data.hu/get/12098477/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part05.rar https://data.hu/get/12098466/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part06.rar https://data.hu/get/12098465/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part07.rar https://data.hu/get/12098461/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part08.rar https://data.hu/get/12098464/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part09.rar https://data.hu/get/12098472/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part10.rar https://data.hu/get/12098455/Szavak.Nelkul.2018.COMPLETE.RETAiL.HUN.PAL.DVD5-No1.part11.rar -------------
    1 point
  16. A fantasztikus Róka úr /Fantastic Mr. Fox/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai animációs film, 87 perc, 2009 korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető Stáblista: Szereplők Róka úr hangja George Clooney Mrs. Fox hangja Meryl Streep Ash hangja Jason Schwartzman Badger hangja Bill Murray Kylie hangja Wallace Wolodarsky Franklin Bean hangja Michael Gambon Rat hangja Willem Dafoe Coach Skip hangja Owen Wilson Petey hangja Jarvis Cocker Linda Otter hangja Karen Duffy Weasel hangja Wes Anderson Mrs. Bean hangja Helen McCrory Alkotók PRODUCER: Allison Abbate Wes Anderson Jeremy Dawson Scott Rudin OPERATŐR: Tristan Oliver ZENESZERZŐ: Alexandre Desplat FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Wes Anderson Noah Baumbach ÍRÓ: Roald Dahl RENDEZŐ: Wes Anderson VÁGÓ: Andrew Weisblum Tartalom Róka úr valaha a legjobb ravaszdi volt a környéken. Ám tizenkét esztendeje boldog, csendes családi életet él. Köszönhetően a rámenős rókaasszonyságnak, akinek megfogadta, hogy messze elkerüli a tyúkketreceket. Mi tagadás, Róka úr élvezi a vidéki életet, a nagy házat, a kölyöknevelést. Ám amikor lehetőség nyílik egy utolsó nagy rablásra, a tisztes családapából előtör a régi szenvedély. A gazdák persze rossz néven veszik, hogy kifosztották őket, és rókavérre szomjaznak. Az állatok azonban összefognak Róka úrral, és együtt veszik fel a harcot az őket kifüstölni szándékozó gazdák ellen. Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.IFO Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 68,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 112 b/s Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : orosz Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : spanyol Hang #4 Sáv száma : 131 (0x83) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : orosz Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #3 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : spanyol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #5 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : arab Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #6 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #7 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : izlandi Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #8 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #9 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #10 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #11 Sáv száma : 52 (0x34) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : orosz Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #12 Sáv száma : 54 (0x36) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : spanyol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #13 Sáv száma : 56 (0x38) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:04:20.920 : Chapter 2 00:06:21.160 : Chapter 3 00:09:37.040 : Chapter 4 00:14:01.640 : Chapter 5 00:16:20.640 : Chapter 6 00:20:31.200 : Chapter 7 00:22:59.680 : Chapter 8 00:29:02.880 : Chapter 9 00:31:13.640 : Chapter 10 00:34:52.360 : Chapter 11 00:36:54.200 : Chapter 12 00:40:15.080 : Chapter 13 00:43:40.560 : Chapter 14 00:47:23.480 : Chapter 15 00:49:45.120 : Chapter 16 00:52:32.440 : Chapter 17 00:56:11.040 : Chapter 18 00:58:50.280 : Chapter 19 01:03:05.000 : Chapter 20 01:08:22.240 : Chapter 21 01:11:21.760 : Chapter 22 01:12:50.000 : Chapter 23 01:16:45.480 : Chapter 24 01:23:13.000 : Chapter 25 List (Audio) : 0 / 3 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 2 / 4 / 6 / 8 / 10 / 12 / 14 / 16 / 18 / 20 / 22 / 24 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 3 / 5 / 7 / 9 / 11 / 13 / 15 / 17 / 19 / 21 / 23 / 25 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11919462/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part01.rar https://data.hu/get/11919439/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part02.rar https://data.hu/get/11919438/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part03.rar https://data.hu/get/11919431/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part04.rar https://data.hu/get/11919463/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part05.rar https://data.hu/get/11919436/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part06.rar https://data.hu/get/11919437/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part07.rar https://data.hu/get/11919440/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part08.rar https://data.hu/get/11919434/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part09.rar https://data.hu/get/11919432/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part10.rar https://data.hu/get/11919443/A_FANTASZTIKUS_ROKA_UR.part11.rar -------------
    1 point
  17. Szex és New York 2. /Sex and the City 2/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai romantikus vígjáték , 148 perc, 2010 15 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Carrie Bradshaw Sarah Jessica Parker Charlotte York Kristin Davis Miranda Hobbes Cynthia Nixon Samantha Jones Kim Cattrall Mr. Big Chris Noth Jerry 'Smith' Jerrod Jason Lewis Harry Evan Handler Önmaga Miley Cyrus Liza Minnelli Steve Brady David Eigenberg Lydia Penélope Cruz Alkotók LÁTVÁNYTERVEZŐ: Jeremy Conway PRODUCER: Michael Patrick King John P. Melfi Sarah Jessica Parker Darren Star JELMEZTERVEZŐ: Patricia Field OPERATŐR: John Thomas FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Michael Patrick King RENDEZŐ: Michael Patrick King VÁGÓ: Michael Berenbaum SZINKRONHANG: Spilák Klára Kéri Kitty Bertalan Ágnes Létay Dóra Tartalom Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen áll az új kalandra! Szükség is van rá, hiszen a szinglilét megtestesítői az első mozifilm óta révbe értek. A nász persze csak a kezdet, köztudomású, hogy a boldogító igen kimondása után jönnek a házassággal, az anyasággal járó édes, ám egyhangú hétköznapok. A négy nő gondol egy merészet, és egy napsütötte utazásra indulnak, az egzotikus Abu-Dzabiba szöknek. Egyik pillanatról a másikra az ezeregy éjszaka mesés világába csöppennek, ahol minden megtörténhet - és meg is történik. A fülledt arab éjszakákat misztikum lengi körül, és a partiknak sosincs vége. Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 92,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 86 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : francia Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : spanyol Menü Időtartam : 2 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:05:53.966 : Chapter 2 00:12:45.899 : Chapter 3 00:19:22.099 : Chapter 4 00:25:25.099 : Chapter 5 00:33:17.132 : Chapter 6 00:39:21.298 : Chapter 7 00:44:35.198 : Chapter 8 00:50:59.031 : Chapter 9 00:56:51.931 : Chapter 10 01:02:41.097 : Chapter 11 01:09:42.997 : Chapter 12 01:12:07.963 : Chapter 13 01:16:35.196 : Chapter 14 01:22:56.296 : Chapter 15 01:30:17.929 : Chapter 16 01:35:52.329 : Chapter 17 01:41:04.562 : Chapter 18 01:47:00.362 : Chapter 19 01:52:19.995 : Chapter 20 01:58:44.528 : Chapter 21 02:04:59.994 : Chapter 22 02:11:54.460 : Chapter 23 02:20:21.193 : Chapter 24 List (Audio) : 0 List (Subtitles 4/3) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 Általános Bemutató dátuma: 2010. május 27. (Forgalmazó: InterCom) MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11937302/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part01.rar https://data.hu/get/11937304/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part02.rar https://data.hu/get/11937310/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part03.rar https://data.hu/get/11937307/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part04.rar https://data.hu/get/11937322/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part05.rar https://data.hu/get/11937325/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part06.rar https://data.hu/get/11937324/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part07.rar https://data.hu/get/11937301/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part08.rar https://data.hu/get/11937315/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part09.rar https://data.hu/get/11937317/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part10.rar https://data.hu/get/11937319/SZEX_ES_NEW_YORK_2.part11.rar -------------
    1 point
  18. Mi /Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai horror, thriller, 120 perc, 2019 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Rayne Thomas / Eartha Anna Diop Mrs. Tyler Elisabeth Moss Nancy Kara Hayward Adelaide Wilson Lupita Nyong'o Gabe Wilson Winston Duke Russel Thomas / Weyland Yahya Abdul-Mateen II Mr. Tyler Tim Heidecker Alkotók RENDEZŐ: Jordan Peele FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jordan Peele PRODUCER: Jason Blum Ian Cooper Sean McKittrick Jordan Peele ZENE: Michael Abels OPERATŐR: Mike Gioulakis VÁGÓ: Nicholas Monsour Tartalom Az erőteljes és átütő ötleteiről ismert, Oscar-díjas filmes, Jordan Peele, a Tűnj el! című kasszasiker alkotója egy újabb eredeti és provokatív thrillerrel lepi meg a közönséget. A saját, Monkeypaw Productions cége égisze alatt készült filmjének további producerei Sean McKittrick, Jason Blum és Ian Cooper. A filmet Peele írta és rendezte. Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Erintetlen [PAL] Hang(ok): [MAGYAR 5.1, ANGOL 5.1, LENGYEL 5.1 ] Felirat(ok): [magyar, angol, bolgar, horvat, lengyel, roman, szloven ] Menu: Erintetlen Extra: - A MI bennunk rejlo szornyetegek - Osszelancolva: Igy keszult a MI - Kimaradt jelenetek - Egy mufaj ujraalkotasa: A Jordan Peele fele horror - Mi mind meghalunk - Ahogy fent, ugy lent is: Tanc ket szemelyre - Vorosse valni - A MI kettosege Film Info: iMDb: https://www.imdb.com/title/tt6857112/ Hun link: https://tilosa.tinyurl.net/yytdufa7 Megjegyzés: Az extrák magyar feliratosak! Bemutató dátuma: 2019. március 21. (Forgalmazó: UIP-Duna Film) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11937474/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part01.rar https://data.hu/get/11937477/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part02.rar https://data.hu/get/11937473/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part03.rar https://data.hu/get/11937470/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part04.rar https://data.hu/get/11937478/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part05.rar https://data.hu/get/11937462/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part06.rar https://data.hu/get/11937482/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part07.rar https://data.hu/get/11937463/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part08.rar https://data.hu/get/11937466/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part09.rar https://data.hu/get/11937480/Us.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1.part10.rar -------------
    1 point
  19. Adéle élete 1-2. fejezet /La vie d'Adele / Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia filmdráma, 179 perc, 2013 18 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Adele Adele Exarchopoulos Emma Léa Seydoux Thomas Jeremie Laheurte Mere Catherine Salée Pere Aurélien Recoing Valentin Funtek Sándor Alkotók VÁGÓ: Ghalia Lacroix Albertine Lastera Jean-Marie Lengelle Camille Toubkis OPERATŐR: Sofian El Fani FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ghalia Lacroix Abdellatif Kechiche Julie Maroh RENDEZŐ: Abdellatif Kechiche Tartalom Az Adéle élete 1-2. fejezet két lány szerelméről szól, pikáns, explicit testiséggel fűszerezve. A 15 éves középiskolás Adéle tanár szeretne lenni, ám élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor találkozik Emmával, egy közeli főiskola kékhajú diáklányával. A két lány szenvedélyes viszonyba kezd egymással. Abdellatif Kechiche az Adéle élete 1-2. fejezet első felében követi az eredeti képregény történetét, ám filmjébe szerzői társadalomkritikai gondolatait is beleszövi. Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN Title original.......: Blue Is the Warmest Color (2013) Title Hungarian......: Adele elete - 1-2. fejezet iMDb link............: http://www.imdb.com/title/tt2278871/ iMDb rating..........: 7.9 / 10 Hungarian Link.......: http://tilosa.tinyurl.net/p7h649o Genre................: Drama | Romance Source...............: RETAiL R2 PAL DVD9 Format...............: .iso Release date.........: 2014.10.02. VIDEO INFO [ţ] Untouched [ ] Reencoded [ţ] PAL [ ] NTSC AUDIO INFO Magyar szinkront nem tartalmazott a Retail kiadvány. DTS 5.1 2.0 [ ] Hungarian [ ] [ ] [ ] [ ] English [ ] [ ] [ ] [ţ] French [ ] [ţ] [ ] [ ] Russian [ ] [ ] [ ] SUBTITLES INFO [ ] Arabic [ ] Bulgarian [ ] Croatian [ ] Czech [ ] Greek [ ] Hebrew [ ] Hindi [ţ] Hungarian MENU INFO [ ] Modified [ ] Reencoded [ţ] Untouched [ ] None [ ] Made EXTRAS INFO [ ] Fully Stripped [ ] Partial Stripped [ ] Reencoded [ţ] Untouched [ ] Was not on retail disc Bemutató dátuma: 2013. október 10. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11936946/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part01.rar https://data.hu/get/11936940/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part02.rar https://data.hu/get/11936947/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part03.rar https://data.hu/get/11936939/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part04.rar https://data.hu/get/11936937/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part05.rar https://data.hu/get/11936938/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part06.rar https://data.hu/get/11936943/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part07.rar https://data.hu/get/11936944/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part08.rar https://data.hu/get/11936945/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part09.rar https://data.hu/get/11936936/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part10.rar https://data.hu/get/11936941/Blue.Is.the.Warmest.Color.2013.RETAiL.HUNSUB.PAL.DVD9-DoRiaN.part11.rar -------------
    1 point
  20. Egy nimfomániás naplója..Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! spanyol filmdráma, 95 perc, 2008 Stáblista: Szereplők Sonia Llum Barrera Abuela Val Geraldine Chaplin Pedro José Chaves Val Belén Fabra Jaime Leonardo Sbaraglia Alkotók PRODUCER: Mariví de Villanueva Julio Fernández Fernando Monje OPERATŐR: Javier G. Salmones ZENESZERZŐ: Roque Banos FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Cuca Canals ÍRÓ: Valérie Tasso RENDEZŐ: Christian Molina VÁGÓ: Luis De La Madrid Tartalom Valerie Tasso, az újságíróból lett elit prostituált önéletrajzi bestsellere alapján készült film valójában nem is a testiségről szól, hanem érzékeny beszámoló egy a világban helyét kereső szenvedélyes nő, kapcsolatainak lelki vonatkozásairól. Valerie, miközben enged minden csábításnak vagy kínálkozó alkalomnak, teljesen átadja magát ezeknek a futó kalandoknak. Van benne egyfajta bizalom a szerelemmel vagy a szerelmesével szemben, de a szerelem és az érzékiség annyira kitölti életét, amennyire nem volna szabad. Ez már függőség. Nem tart távolságot ebben az értelemben önmagától vagy testétől. Túlságosan, egészen adja át magát ezeknek a kapcsolatoknak, s ennél fogva ez önmagával szemben bűn. Mindig kihasználják, mindig neki kell fizetnie... ۲ŰßÜ Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI ۱˛ŰŰŰŰ ±˛ŰÜßÜ Ű˛ŰÜß TITLE ENG.....:Diary of a Nymphomaniac ŰŰ˛ß TITLE HUN.....:Egy nimfomanias naploja ÜÜŰŰ Ü۲ß߲ŰßÜ DATE..........:2008 ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ RELEASE DATE..:2019.06.09 ߲˛ÜŰŰßÜß VIDEO LENGTH..:104 min ŰßŰÜß HUN LINK......:https://tinyurl.hu/kn5t/ ÜÜ Ű˛ÜÜ IMDb RATING...:5,8 (9 615) voites Ű۲ßß IMDb..........:https://www.imdb.com/title/tt1111890/ ۲ŰßÜ ±˛ŰÜßÜ GENRE.........:Drama, Romance ۱˛ŰŰŰŰ Ű˛ŰÜß SIZE..........:4,37 GB ŰŰ˛ß ÜÜŰŰ SOURCE........:R5 dvd9 (THX) ÜÜŰŰ Video Information Ü۲ß߲ŰßÜ ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ Video: Audio: ߲˛ÜŰŰßÜßŰ ßŰŰßŰÜßÜß [ ]Erintetlen DTS [ ]Magyar [ ]Angol [ ]Egyeb ßßŰŰ [ţ]Tomoritett 5.1 [ ]Magyar [ ]Angol [ţ]Egyeb ŰŰ˛Ü [ţ]CCE SP2 9pass (5858)Kbps 2.1 [ ]Magyar [ ]Angol [ ]Egyeb ۲ŰßÜ Tomorites Aranya (96,4)% 2.0 [ ]Magyar [ ]Angol [ ]Egyeb ۱˛ŰŰŰŰ Mono[ ]Magyar [ ]Angol [ ]Egyeb ±˛ŰßÜß [ţ]]PAL [ţ]16:9 ۲ŰÜß [ ]NTSC [ ] 4:3 Egyeb hang(ok): Spanyol ۲ÜÜ ÜÜŰŰ Ü۲ß߲ŰßÜ Menu: Feliratok: ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ ß˛˛ÜŰŰßÜßŰ [ ]Eredeti [ţ]Magyar [ ]Torok [ ]Szlovak [ ]Lett ßŰŰßŰÜßÜß [ ]Tomoritett [ţ]Angol [ ]Szloven[ ]Dan [ ]Finn ßßŰŰ Tomorites Aranya ( %) [ ]Cseh [ ]Litvan [ ]Sved ŰŰ˛Ü CCE SP2 9 pass ( )Kbps [ ]Lengyel[ ]Roman [ ]Izlandi ۲ŰßÜ [ţ]Modositott [ ]Orosz [ ]Nemet [ ]Bolgar ۱˛ŰŰŰŰ [ ]Gorog [ ]Heber [ ]Horvat ±˛ŰßÜß Extrak: [ ]Arab [ ]Szerb [ ]Francia ۲ŰÜß [ ]Ukran [ ]Spanyol[ ]Holland ۲ÜÜ [ ]Osszes [ ]Portugal [ ]Iwi ÜÜŰŰ [ ]Modositva [ ]Magyar forced [ ]Eszt Ü۲ß߲ŰßÜ [ţ]Eltavolitva [ţ]Spanyol forced ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ [ ]Nem volt a lemezen Ü۲ß߲ŰßÜ Release Notes ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ ß˛˛ÜŰŰßÜßŰ ßŰŰßŰÜßÜß Figyelmeztetesek, logok, felesleges PGC-k eltavolitva! ßßŰŰ A film alapbeallitason, spanyol hanggal es magyar ŰŰ˛Ü felirattal indul. ۲ŰßÜ A menuben a feliratok kikapcsolasa utan, automatikusan Ű۲ŰŰŰŰ bekapcsol a Spanyol forced felirat a filmben található ۱˛ŰßÜß francia reszeknel. Visszakapcslas utan, a megfelelo ۲ŰÜß felirat kapcsol be ujra. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12120500/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part01.rar https://data.hu/get/12120501/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part02.rar https://data.hu/get/12120503/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part03.rar https://data.hu/get/12120488/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part04.rar https://data.hu/get/12120504/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part05.rar https://data.hu/get/12120489/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part06.rar https://data.hu/get/12120497/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part07.rar https://data.hu/get/12120484/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part08.rar https://data.hu/get/12120482/Diary.of.a.Nymphomaniac.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part09.rar -------------
    1 point
  21. Egy francia család szexuális krónikája /Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! francia vígjáték, 79 perc, 2012 18 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Romain Mathias Melloul Claire Valérie Maës Hervé Stephan Hersoen Marie Leila Denio Pierre Nathan Duval Michel Yan Brian Coralie Adeline Rebeillard Alkotók VÁGÓ: Jean-Marc Barr Teddy Vermeulin PRODUCER: Pascal Arnold Jean-Marc Barr Teddy Vermeulin FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Pascal Arnold Lucy Allwood RENDEZŐ: Jean-Marc Barr Pascal Arnold Tartalom Ma, amikor 7-77 éves korig már mindenki kattintott rá az interneten pornó filmre, vagy a tévében véletlenül odakapcsolt egy felnőtt csatornára, még mindig tiltott dolog a szexről beszélni? Főleg családon belül? Ezeket a gondolatokat boncolgatja könnyed, spamelo, tehát igazi franciás stílusban a rendező páros újabb, a hétköznapitól eltérően szokatlan filmjében. A film szociográfia igényességgel ábrázolja egy mai hagyományos francia család nemi életének generációkon átívelő izgalmas bonyodalmait, olyan kérdéseket feszegetve, mint a nemi érettség, vagy a nemi identitás kérdése, a partnerkeresés és az igényes nemi élet. ۲ŰßÜ Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI ۱˛ŰŰŰŰ ±˛ŰÜßÜ (Chroniques sexuelles d'une familie d'aujourd'hui) ۲ŰÜß TITLE ENG.....: Sexual Chronicles of a French Family ŰŰ˛ß TITLE HUN.....: Egy francia csalad szexualis kronikaja ÜÜŰŰ Ü۲ß߲ŰßÜ DATE..........:2012 ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ RELEASE DATE..:2019.05.05 ߲˛ÜŰŰßÜß VIDEO LENGTH..:85 min ŰßŰÜß HUN LINK......:https://tinyurl.hu/qKCn/ ÜÜ Ű˛ÜÜ IMDb RATING...:5,3 (3 512 votes) Ű۲ßß IMDb..........:https://www.imdb.com/title/tt1753584/ ۲ŰßÜ ±˛ŰÜßÜ GENRE.........:Comedy, Drama, Romance ۱˛ŰŰŰŰ Ű˛ŰÜß SIZE..........:4,29 GB ŰŰ˛ß ÜÜŰŰ SOURCE........:R2 DVD9 (THX) Nemet DVD ÜÜŰŰ Video Information Ü۲ß߲ŰßÜ ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ Video: ŰŰ˛Ü [ţ ]CCE SP2 9pass ۱˛ŰŰŰŰ ±˛ŰßÜß [ţ]PAL [ţ]16:9 ۲ŰÜß [ ]NTSC [ ] 4:3 Audio: Egyeb hang(ok):Francia, Nemet ۲ÜÜ ÜÜŰŰ Ü۲ß߲ŰßÜ Menu: Feliratok: ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ ß˛˛ÜŰŰßÜßŰ [ ]Eredeti [ţ]Magyar [ ]Torok [ ]Szlovak ßŰŰßŰÜßÜß [ ]Tomoritett [ţ]Angol [ ]Szloven[ ]Dan ßßŰŰ Tomorites Aranya ( %) [ ]Cseh [ ]Litvan [ ]Sved ŰŰ˛Ü CCE SP2 9 pass ( )Kbps [ ]Lengyel[ ]Roman [ ]Izlandi ۲ŰßÜ [ţ]Modositott [ ]Orosz [ţ]Nemet [ ]Bolgar ۱˛ŰŰŰŰ [ ]Gorog [ ]Heber [ ]Horvat ±˛ŰßÜß Extrak: [ ]Arab [ ]Szerb [ ]Francia ۲ŰÜß [ ]Ukran [ ]Spanyol[ ]Holland ۲ÜÜ [ ]Osszes [ ]Portugal ÜÜŰŰ [ ]Modositva Ü۲ß߲ŰßÜ [ţ]Eltavolitva ±ŰŰ۱ÜŰŰŰŰ [ ]Nem volt a lemezen ߲˛ÜŰŰßÜßŰ ßŰŰßŰÜßÜß Figyelmeztetesek, logok, felesleges PGC-k eltavolitva! ßßŰŰ ŰŰ˛Ü A film alapbeallítason, Nemet hanggal, Magyar felirattal indul. A menu nemet nyelvu. Bemutató dátuma: 2013. augusztus 29. (Forgalmazó: Anjou Lafayette) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11935965/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part01.rar https://data.hu/get/11935967/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part02.rar https://data.hu/get/11935976/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part03.rar https://data.hu/get/11935960/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part04.rar https://data.hu/get/11935961/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part05.rar https://data.hu/get/11935977/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part06.rar https://data.hu/get/11935971/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part07.rar https://data.hu/get/11935972/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part08.rar https://data.hu/get/11935963/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part09.rar https://data.hu/get/11935969/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part10.rar https://data.hu/get/11935979/Sexual.Chronicles.of.a.French.Family.2012.CUSTOM.HUNSUB.PAL.DVDR-SUPI.part11.rar -------------
    1 point
  22. A barlang 2. /The Descent: Part 2/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! [/URL] angol horror, 94 perc, 2009 Stáblista: Szereplők Sarah Carter Shauna MacDonald Dan Douglas Hodge Ed Oswald Michael J. Reynolds Susanne Jessika Williams Roger Payne doktor Doug Ballard Lynch Josh Cole Greg Joshua Dallas Alkotók PRODUCER: Christian Colson ZENE: David Julyan OPERATŐR: Sam McCurdy FORGATÓKÖNYVÍRÓ: James McCarthy RENDEZŐ: Jon Harris VÁGÓ: Jon Harris Tartalom A félelem mélyen gyökerezik. A bosszúvágy még mélyebben. Sarah (Shauna Macdonald) az egyetlen túlélője a sötét és vérfagyasztó barlangi túrának. A fizikailag és lelkileg teljesen összetört lány egy kórházban tér magához, sehogy sem tudja túltenni magát a borzalmas megpróbáltatásokon. Vainess seriffet (Gavan O'Herlihy), az ügy körzeti megbízottját nem hagyja nyugodni a mélységben rejtett talány. A kegyetlen titkot felszínre hozni kívánó rendőr visszakényszeríti Saraht a félelmetes helyszínre, ahol a labilis lelkiállapotban lévő lánynak újra szembe kell szállnia élete legszörnyűbb élményével. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_02_0.IFO Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 82,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 125 b/s Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #3 Sáv száma : 138 (0x8A) Formátum : DTS Formátum/adatok : Digital Theater Systems Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 5 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü #1 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.880 : Chapter 2 00:13:17.760 : Chapter 3 00:20:51.360 : Chapter 4 00:28:53.760 : Chapter 5 00:36:41.760 : Chapter 6 00:44:36.960 : Chapter 7 00:51:50.880 : Chapter 8 00:58:58.080 : Chapter 9 01:07:36.480 : Chapter 10 01:17:33.600 : Chapter 11 01:25:58.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Menü #2 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.880 : Chapter 2 00:13:17.760 : Chapter 3 00:20:51.360 : Chapter 4 00:28:53.760 : Chapter 5 00:36:41.760 : Chapter 6 00:44:36.960 : Chapter 7 00:51:50.880 : Chapter 8 00:58:58.080 : Chapter 9 01:07:36.480 : Chapter 10 01:17:33.600 : Chapter 11 01:25:58.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Menü #3 Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:50.880 : Chapter 2 00:13:17.760 : Chapter 3 00:20:51.360 : Chapter 4 00:28:53.760 : Chapter 5 00:36:41.760 : Chapter 6 00:44:36.960 : Chapter 7 00:51:50.880 : Chapter 8 00:58:58.080 : Chapter 9 01:07:36.480 : Chapter 10 01:17:33.600 : Chapter 11 01:25:58.560 : Chapter 12 List (Audio) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12120612/A_BARLANG2_DESCENT2.part01.rar https://data.hu/get/12120610/A_BARLANG2_DESCENT2.part02.rar https://data.hu/get/12120592/A_BARLANG2_DESCENT2.part03.rar https://data.hu/get/12120601/A_BARLANG2_DESCENT2.part04.rar https://data.hu/get/12120593/A_BARLANG2_DESCENT2.part05.rar https://data.hu/get/12120597/A_BARLANG2_DESCENT2.part06.rar https://data.hu/get/12120606/A_BARLANG2_DESCENT2.part07.rar https://data.hu/get/12120599/A_BARLANG2_DESCENT2.part08.rar https://data.hu/get/12120613/A_BARLANG2_DESCENT2.part09.rar https://data.hu/get/12120596/A_BARLANG2_DESCENT2.part10.rar https://data.hu/get/12120607/A_BARLANG2_DESCENT2.part11.rar -------------
    1 point
  23. Marmaduke - A kutyakomédia /Marmaduke/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai családi vígjáték, 107 perc, 2010 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Don William H. Macy Debbie Winslow Judy Greer Phil Winslow Lee Pace (Jessica Heather Doerksen Barbara Winslow Caroline Sunshine Marmaduke hangja Owen Wilson Jezebel hangja Stacy Ferguson Giuseppe hangja Christopher Mintz-Plasse Bosco hangja Kiefer Sutherland Carlos hangja George Lopez Chupadogra hangja Ron Perlman Mazie hangja Emma Stone Bodie Glenn McCuen Alkotók PRODUCER: Tom Dey OPERATŐR: Greg Gardiner ZENESZERZŐ: Christopher Lennertz FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Tim Rasmussen Vince Di Meglio RENDEZŐ: Tom Dey SZINKRONHANG: Kálloy Molnár Péter Peller Anna Gáspár Sándor Kőszegi Ákos VÁGÓ: Don Zimmerman Tartalom A kansasi Phil Winslow (Lee Pace) és családja életét alaposan felforgatja Marmaduke, a nagyra nőtt, ám igencsak játékos dán dog. Marmaduke káoszt okoz, ahol csak megfordul. Amikor Phil új állást kap, a család Kaliforniába költözik. A helyzet persze itt sem lesz jobb. Marmaduke szokás szerint rengeteg zűrt csinál, ám a szomszédban lakó afgán agár "hölgy", Jezebel kedvéért a hajlandó lenne megváltozni. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_03_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 22,0 KiB Időtartam : 4 perc 6 mp Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 732 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 4 perc 6 mp Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 4 perc 6 mp Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Menü #1 Időtartam : 2 perc 12 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:00:47.666 : Chapter 2 00:01:13.666 : Chapter 3 00:02:11.932 : Chapter 4 List (Audio) : 0 Menü #2 Időtartam : 1 perc 41 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:01:40.800 : Chapter 2 List (Audio) : 0 Menü #3 Időtartam : 2 perc 25 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:02:24.833 : Chapter 2 List (Audio) : 0 Menü #4 Időtartam : 2 perc 24 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:02:23.966 : Chapter 2 List (Audio) : 0 Menü #5 Időtartam : 1 perc 52 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:01:51.666 : Chapter 2 List (Audio) : 0 Menü #6 Időtartam : 4 perc 6 mp 00:00:00.000 : Chapter 1 00:00:01.000 : Chapter 2 00:00:27.000 : Chapter 3 List (Audio) : 0 Bemutató dátuma: 2010. június 10. (Forgalmazó: InterCom) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11928824/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part01.rar https://data.hu/get/11928847/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part02.rar https://data.hu/get/11928823/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part03.rar https://data.hu/get/11928831/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part04.rar https://data.hu/get/11928819/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part05.rar https://data.hu/get/11928829/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part06.rar https://data.hu/get/11928845/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part07.rar https://data.hu/get/11928832/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part08.rar https://data.hu/get/11928841/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part09.rar https://data.hu/get/11928827/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part10.rar https://data.hu/get/11928833/MARMADUKE_A_KUTYAKOMEDIA.part11.rar -----------
    1 point
  24. Doctor Strange Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 115 perc, 2016 Bemutató dátuma: 2016. november 3. (Forgalmazó: Fórum Hungary) Stáblista: Szereplők Dr. Stephen Strange Benedict Cumberbatch The Ancient One Tilda Swinton Christine Palmer Rachel McAdams Wong Benedict Wong Kaecilius Mads Mikkelsen Lucian / Strong Zealot Scott Adkins Mordo Chiwetel Ejiofor Dr. Nicodemus West Michael Stuhlbarg Jonathan Pangborn Benjamin Bratt Alkotók rendező: Scott Derrickson forgatókönyvíró: C. Robert Cargill Thomas Dean Donnelly operatőr: Ben Davis producer: Kevin Feige vágó: Wyatt Smith Leírás: A világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen orvosnak a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye. Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A doktor rövidesen válaszút elé kerül: visszatér régi, vagyonnal és népszerűséggel járó életéhez, vagy hátat fordít múltjának és újonnan szerzett mágikus képességeit latba vetve a világ szolgálatába áll a valaha volt legerősebb mágusként. ޲ÜÜ Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO Ţ ˛Ý ŰŰÝ Ţ ˛Ý Ţ۲ Eredeti cim....: Doctor Strange Ţ ˛Ý Ţ۲ Magyar cim.....: Doctor Strange Ţ ˛Ý Ţ۲ Mufaj..........: Action, Adventure, Fantasy Ţ ˛Ý Ţ۲ Jatekido.......: 115 perc Ţ ˛Ý Ţ۲ Forras.........: R2 RETAIL DVD9 SNERZ THX Ţ ˛Ý Ţ۲ Meret..........: 4,38 GiB Ţ ˛Ý Ţ۲ Release datum..: 2017.03.12. Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [KEP] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Erintetlen [x] PAL [ ] 4:3 Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Reencoded ( 78,1 % ) [ ] NTSC [x] 16:9 Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] CCE SP2 9 Pass( 6344 kbps Atlag bitrata ) Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [FELIRATOK] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Magyar [x] Magyar forced [x] Angol Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [HANGOK] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Francia5.1[448 kbps] [ ] Cseh 5.1 [384 kbps] Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Magyar 5.1[384 kbps] [x] Angol 5.1 [384 kbps] Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Magyar 2.0[192 kbps] [ ] Angol 2.0 [192 kbps] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [MENU] [EXTRAK] Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Erintetlen [ ] Erintetlen Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Reencoded [ ] Reszben torolve Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Modositott [x] Torolve Ţ ˛Ý Ţ۲ [ ] Nincs [ ] Nem volt a kiadvanyon Ţ ˛Ý Ţ۲ [x] Magyar [ ] Reencoded Ţ ˛Ý Ţ۲ Ţ ˛Ý Ţ۲ Logok figyelmeztetesek es az idegen menuk torolve! Ţ ˛Ý Ţ۲ Felesleges gombok hangok feliratok vts-ek pkgc-k ˛ Ţ ˛Ý Ţ۲ Torolve! Ţ ˛Ý Ţ۲ Navigacio atirva! Ţ ˛Ý Ţ۲ MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11928469/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part01.rar https://data.hu/get/11928472/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part02.rar https://data.hu/get/11928456/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part03.rar https://data.hu/get/11928468/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part04.rar https://data.hu/get/11928464/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part05.rar https://data.hu/get/11928460/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part06.rar https://data.hu/get/11928471/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part07.rar https://data.hu/get/11928474/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part08.rar https://data.hu/get/11928475/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part09.rar https://data.hu/get/11928457/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part10.rar https://data.hu/get/11928476/Doctor.Strange.2016.HUN.PAL.DVDR-BHO.part11.rar ---------
    1 point
  25. Nagyfiúk /Grown Ups/ .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai vígjáték, 102 perc, 2010 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Lenny Feder Adam Sandler Eric Kevin James Marcus Higgins David Spade Kurt Chris Rock Rob Hilliard Rob Schneider Roxanne Chase-Feder Salma Hayek Wiley Steve Buscemi Sally Lamonsoff Maria Bello Alkotók PRODUCER: Jack Giarraputo Adam Sandler OPERATŐR: Theo van de Sande ZENESZERZŐ: Rupert Gregson-Williams FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Adam Sandler Fred Wolf RENDEZŐ: Dennis Dugan VÁGÓ: Tom Costain SZINKRONHANG: Csőre Gábor Holl Nándor Rajkai Zoltán Kálloy Molnár Péter Tartalom Harminc évvel a középiskola befejezése után újra találkozik egymással az öt egykori középiskolai jó barát. Szomorú aktualitása a dolognak, hogy meghalt a kosárlabdaedzőjük, akivel megnyerték a bajnokságot. Ha már a temetésére végre összejött a csapat, kihasználják az alkalmat, és együtt töltik a hétvégét a feleségeik és gyerekeik társaságában, méghozzá az edzőjük tóparti házában, ahol régen a győzelmüket is ünnepelték. A korosodó apákban felélednek a régi emlékek, beindul a bulizás, egymás ugratása. Általános Teljes név : F:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.IFO Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 74,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 99 b/s Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : spanyol Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:14.500 : Chapter 2 00:06:13.400 : Chapter 3 00:08:43.366 : Chapter 4 00:15:50.899 : Chapter 5 00:20:50.999 : Chapter 6 00:25:03.799 : Chapter 7 00:26:40.299 : Chapter 8 00:28:41.765 : Chapter 9 00:34:30.498 : Chapter 10 00:37:08.231 : Chapter 11 00:38:46.864 : Chapter 12 00:42:55.197 : Chapter 13 00:46:01.730 : Chapter 14 00:50:16.963 : Chapter 15 00:54:27.562 : Chapter 16 00:57:10.195 : Chapter 17 01:00:16.028 : Chapter 18 01:04:34.794 : Chapter 19 01:06:48.860 : Chapter 20 01:08:26.493 : Chapter 21 01:12:00.593 : Chapter 22 01:14:38.559 : Chapter 23 01:17:24.725 : Chapter 24 01:24:06.658 : Chapter 25 01:25:55.324 : Chapter 26 01:30:56.190 : Chapter 27 01:34:18.290 : Chapter 28 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 Általános Bemutató dátuma: 2010. július 29. (Forgalmazó: InterCom) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/11928428/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part01.rar https://data.hu/get/11928413/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part02.rar https://data.hu/get/11928423/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part03.rar https://data.hu/get/11928407/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part04.rar https://data.hu/get/11928422/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part05.rar https://data.hu/get/11928432/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part06.rar https://data.hu/get/11928419/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part07.rar https://data.hu/get/11928427/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part08.rar https://data.hu/get/11928408/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part09.rar https://data.hu/get/11928424/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part10.rar https://data.hu/get/11928426/NAGYFIUK_GROWN_UPS.part11.rar -------------
    1 point
  26. . Dzsungeldokik - Off the Map 2011 1. évad WEB DL XviD HUN (12) színes, magyarul beszélő amerikai filmsorozat-dráma 44 perc Készítették: RENDEZŐ: Randall Zisk FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jenna Bans ZENE: Ben Decter EXECUTIVE PRODUCER: Shonda Rhimes, Jenna Bans, Betsy Beers Szereplők: Dr. Ben Keeton: Martin Henderson Dr. Lily Brenner: Caroline Dhavernas Dr. Mina Minard: Mamie Gummer Dr. Tommy Fuller: Zach Gilford Dr. Zita Alvarez: Valerie Cruz Dr. Ryan Clark: Rachelle Lefevre Dr. Otis Cole: Jason George Charlie: Jonathan Castellanos Alma: Aimee Garcia TARTALOM: A producerek Shaonda Rhimes, Jenna Barns és Betsy Beers (a Grace kilnika és a Doktor Addison producerei) most egy felemelő orvosi drámát hoztak létre, mely feltárja meddig kell és lehet elmenni a gyógyulás érdekében. Hat útját vesztett orvos a világ végére is elmegy, hogy a végsőik harcolva kiderítsék, vajon miért játszik ilyen fontos szerepet az életükben az orvoslás. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Off.the.Map.1x01.web.dl.xvid.hun Videó információk: Méret: 370,04 MB Hossz: 0:43:24 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 019 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/10659460/Off.the.Map.1x01.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659461/Off.the.Map.1x01.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659462/Off.the.Map.1x01.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659463/Off.the.Map.1x01.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/10659464/Off.the.Map.1x02.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659465/Off.the.Map.1x02.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659466/Off.the.Map.1x02.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659467/Off.the.Map.1x02.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/10659468/Off.the.Map.1x03.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659469/Off.the.Map.1x03.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659470/Off.the.Map.1x03.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659471/Off.the.Map.1x03.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/10659529/Off.the.Map.1x04.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659530/Off.the.Map.1x04.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659531/Off.the.Map.1x04.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659532/Off.the.Map.1x04.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/10659533/Off.the.Map.1x05.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659534/Off.the.Map.1x05.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659535/Off.the.Map.1x05.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659536/Off.the.Map.1x05.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/10659537/Off.the.Map.1x06.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659538/Off.the.Map.1x06.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659539/Off.the.Map.1x06.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659540/Off.the.Map.1x06.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E07 rész: https://data.hu/get/10659667/Off.the.Map.1x07.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659668/Off.the.Map.1x07.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659670/Off.the.Map.1x07.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659671/Off.the.Map.1x07.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E08 rész: https://data.hu/get/10659672/Off.the.Map.1x08.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659673/Off.the.Map.1x08.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659674/Off.the.Map.1x08.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659676/Off.the.Map.1x08.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E09 rész: https://data.hu/get/10659678/Off.the.Map.1x09.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659679/Off.the.Map.1x09.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659682/Off.the.Map.1x09.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659683/Off.the.Map.1x09.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E10 rész: https://data.hu/get/10659684/Off.the.Map.1x10.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659685/Off.the.Map.1x10.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659686/Off.the.Map.1x10.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659687/Off.the.Map.1x10.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E11 rész: https://data.hu/get/10659725/Off.the.Map.1x11.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659726/Off.the.Map.1x11.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659727/Off.the.Map.1x11.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659728/Off.the.Map.1x11.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E12 rész: https://data.hu/get/10659729/Off.the.Map.1x12.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659730/Off.the.Map.1x12.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659731/Off.the.Map.1x12.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659732/Off.the.Map.1x12.web.dl.xvid.hun.part4.rar S01E13 rész: https://data.hu/get/10659733/Off.the.Map.1x13.web.dl.xvid.hun.part1.rar https://data.hu/get/10659734/Off.the.Map.1x13.web.dl.xvid.hun.part2.rar https://data.hu/get/10659735/Off.the.Map.1x13.web.dl.xvid.hun.part3.rar https://data.hu/get/10659736/Off.the.Map.1x13.web.dl.xvid.hun.part4.rar
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...