Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/06/2021 in all areas

  1. Könyv címe:Daniel Silva-A rend (Gabriel Allon 20.) Kiadás dátuma: 2021 Formátum: pdf ocr,prc,html Méret:3.90 MB Oldalszám:402 Gabriel Allon csendben, az éj leple alatt surran be Velencébe feleségével és két gyermekével, hogy ott töltse jól megérdemelt szabadságát. Ám amikor VII. Pál pápa hirtelen meghal, Rómába hívja a szentatya hű magántitkára, Luigi Donati érsek. A milliárdnyi katolikus hívővel azt közölték, hogy a pápa szívrohamban hunyt el, Donatinak azonban két jó oka is van arra, hogy gyilkosságra gyanakodjon. Eltűnt a Svájci Gárda egyik tagja, aki azon az éjszakán a pápa lakosztálya előtt állt őrt, valamint a levél is, melyet a szentatya élete utolsó óráiban fogalmazott. A levél, melynek címzettje Gabriel Allon volt. Közben a Vatikán titkos levéltárában felbukkan egy nagyon figyelemreméltó könyv. Egy rég betiltott evangélium, mely megkérdőjelezi az Újtestamentum leírását az emberiség történetének egyik legbaljóslatúbbeseményéről, s ezért a Szent Ilona-rend minden eszközzel próbálja megakadályozni, hogy Gabriel kezébe kerüljön. A homályos hátterű katolikus társaság, mely kapcsolatban áll az európai szélsőjobboldallal,azon ügyködik, hogy megszerezze az irányítást a pápaság fölött. És ez még csak a kezdet...] Jelszó: DKKTI https://data.hu/get/13053303/Daniel_Silva-A_rend.rar
    7 points
  2. Könyv címe: Chip Magazin 2021/10 száma. Kiadás dátuma: 2021 Formátum: PDF - OCR Oldal:116 Méret:10.70 MB A CHIP magazin stílusosan, objektíven, közérthetően ír a legújabb termékekről és technológiákról. Tesztjei alaposak, függetlenek, megvesztegethetetlenek - olvasóink mindig tudják, melyek a legjobb vételek, a legnagyobb átverések, hogyan hozzák ki a legtöbbet hardvereikből és szoftvereikből. Tippjeink és trükkjeink megkönnyítik a mindennapos számítógép-használatot, vásárlási tanácsadó rovatunk pedig segíti kiválasztani a legjobb termékeket és szolgáltatásokat. DVD-mellékletünkön exkluzív programválogatások, teljes verziós, fizetős programok és komplett, tesztgyőztes biztonsági csomagok találhatók - természetesen a CHIP olvasóinak mind ingyen! A CHIP Magazin a számítástechnika digitális iránytűje, a hazai piac piacvezető magazinja, amely a technológia varázslatos világáról közöl naprakész információkat. Jelszó: DKKTI https://data.hu/dir/qyxr441xwi410230 https://data.hu/get/13053219/CHIP_Magazin_2021_10.rar
    4 points
  3. Ítélet Nürnbergben ( Judgment at Nuremberg ) 1961 WEB- DL 1080p. H264 MKV HUN ( + 18 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 3,34 GB fekete-fehér, , amerikai történelmi - dráma, 175 perc rendező: Stanley Kramer író: Abby Mann forgatókönyvíró: Abby Mann producer: Stanley Kramer zeneszerző: Ernest Gold operatőr: Ernest Laszlo vágó: Frederic Knudtson szereplők: Spencer Tracy (Dan Haywood bíró) Maximilian Schell (Hans Rolfe) Marlene Dietrich (Madame Bertholt) Richard Widmark (Tad Lawson ezredes) Burt Lancaster (Ernst Janning) Judy Garland (Irene Hoffman) Montgomery Clift (Rudolph Petersen) William Shatner (Harrison Byers kapitány) Stanley Kramer világhírű műve a náci vérbírák felelősségre vonását dolgozza fel, de nem dokumentumfilm-jellegűen. Az izgalmas és elgondolkodtató játékfilm lélektanilag is rávilágít a Hitlert kiszolgáló jogászok tetteire. A rendező a legnevesebb filmsztárokat kérte fel a szerepekre, köztük az egykor német menekültet játszó Spencer Tracyt, akit Oscar-díjra jelöltek a bíró megformálásáért, és Marlene Dietrichet, aki egy német tábornok özvegyét alakítja. "Kell ez a film" - nyilatkozta Dietrich a forgatás idején a rendezőnek - "mert még rengeteg náci szaladgál szabadlábon az országban". A szövetséges hatalmak bírái az amerikai bíró, Dan Haywood elnökletével négy egykori magasrangú tiszt ügyében ítélkeznek, akiket a náci időkben végrehajtott halálos ítéletekben való közreműködés miatt találtak bűnösnek. Csak az egyik vádlott nem próbálja tagadni saját vétkességét. Azonban védekezésképpen hozzáteszi, hogy amikor a rendszer létrejött, úgy, ahogy a legtöbb német, ő sem figyelt fel a rémtettek előjeleire. A bíráknak a vérlázító téma ellenére tárgyilagosnak kell maradniuk, és jogi úton kell megpróbálniuk az igazságot megtalálni. Díjak és jelölések: David di Donatello Díj (1962) - Legjobb idegennyelvű film: Stanley Kramer Golden Globe díj (1962) - Legjobb rendező: Stanley Kramer Golden Globe díj (1962) - Legjobb színész - drámai kategória: Maximilian Schell Oscar-díj (1962) - Legjobb férfi főszereplő: Maximilian Schell Oscar-díj (1962) - Legjobb forgatókönyv: Abby Mann BAFTA-díj (1962) - Legjobb film jelölés Golden Globe díj (1962) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judy Garland Oscar-díj (1962) - Legjobb film jelölés: Stanley Kramer Oscar-díj (1962) - Legjobb rendező jelölés: Stanley Kramer Oscar-díj (1962) - Legjobb férfi főszereplő jelölés: Spencer Tracy Oscar-díj (1962) - Legjobb operatőr jelölés: Ernest Laszlo Oscar-díj (1962) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Montgomery Clift Oscar-díj (1962) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Judy Garland Oscar-díj (1962) - Legjobb jelmeztervezés jelölés: Jean Louis Oscar-díj (1962) - Legjobb látványtervezés jelölés: George Milo, Rudolph Sternad Oscar-díj (1962) - Legjobb vágás jelölés: Frederic Knudtson Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Itelet.Nürnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv Videó információk: Méret: 3,34 GB Hossz: 2:59:01 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1800 x 1080 pixel Bitráta: 2535 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 1.667 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz https://data.hu/get/13042612/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part01.rar https://data.hu/get/13042616/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part02.rar https://data.hu/get/13042607/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part03.rar https://data.hu/get/13042614/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part04.rar https://data.hu/get/13042609/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part05.rar https://data.hu/get/13042610/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part06.rar https://data.hu/get/13042615/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part07.rar https://data.hu/get/13042608/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part08.rar https://data.hu/get/13042611/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part09.rar https://data.hu/get/13042613/Itelet.Nurnbergben-1961-1080p.WEB-DLmkv.part10.rar
    3 points
  4. 255. . Szegénylegények (The Round-Up) 1990 720p. WEB-DL H264 hun mkv (16) 1,46 GB Prémium link! fekete-fehér, Magyar filmdráma, 87 perc rendező: Jancsó Miklós forgatókönyvíró: Hernádi Gyula Karall Luca operatőr: Somló Tamás díszlettervező: Banovich Tamás jelmeztervező: Vicze Zsuzsa vágó: Farkas Zoltán Görbe János: Gajdar János Latinovits Zoltán: Veszelka Molnár Tibor: Kabai Barsi Béla: Foglár Madaras József: Magyardolmányos Koltai János: Varjú Béla Kozák András: ifj. Kabai Agárdy Gábo: Torma Avar István: vallató Őze Lajos Somogyvári Rudolf 1869-ben gróf Ráday Gedeon kormánybiztos megkezdi az ország közbiztonságának helyreállítását. Tevékenységének egy része arra irányul, hogy felkutassa, és ártalmatlanná tegye azokat a szegénylegényeket és betyárokat, akik a '48-as szabadságharcban Rózsa Sándor vezetésével részt vettek. Az elfogottakat egy alföldi sáncban tartják, ahol néhány magánzárka kivételével szabad ég alatt, puszta földön élnek a rabok. A kihallgatások egy közeli tanyán folynak. Szabályszerű ítélet itt nem születik. A hatalom emberei a legkülönbözőbb kegyetlen lélektani módszerekhez folyamodnak az emberek megtörésére. Ennek esik áldozatul Gajdor is, aki saját bőre mentésének reményében besúgóvá válik. A csendőrök nem akadályozzák meg, hogy később fogolytársai megfojtsák az árulót. Végül hathatós cselhez folyamodnak Ráday emberei: nagyszabású újonctoborzást rendeznek. Az egyik volt betyár hiszékenységét és büszkeségét kihasználva felszólítják, válogassa ki a volt szabadcsapat embereit az újoncok közül, mert ezekből külön egységet alakítanak. Amikor együtt áll a csapat, kihirdetik Ferenc József ítéletét: "Sándor", a vezér kegyelmet kapott, de legényei el fogják nyerni méltó büntetésüket. Csendőrök veszik körül az imént még Kossuth nótát éneklő legényeket. Díjak: MAGYAR FILMKRITIKUSOK DÍJA 1966: Nagydíj, Operatőri díj, Legjobb férfi alakítás MAGYAR JÁTÉKFILMSZEMLE 1966: Fődíj, Rendezői díj LOCARNO 1966: Fipresci díj CANNES-i FILMFESZTIVÁL 1966: Arany Pálma jelölés LONDON 1967: Az év legjobb külföldi filmje "ÚJ BUDAPESTI TIZENKETTŐ" 2000: Első helyezett Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szegenylegenyek.1990.720p.WEB-DL.H264.hun Videó információk: Méret: 1,46 GB Hossz: 1:26:48 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1800 x 720 pixel Bitráta: 2 203 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.500 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13053702/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13053704/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13053705/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13053708/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13053706/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part5.rar https://data.hu/get/13053701/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part6.rar https://data.hu/get/13053703/Szegenylegenyek.1990.720p.hun.part7.rar
    2 points
  5. Könyv címe : Daniel Silva-A rend (Gabriel Allon 20.) Kiadás dátuma: 2021 Formátum: pdf Oldalszám:402 Gabriel Allon csendben, az éj leple alatt surran be Velencébe feleségével és két gyermekével, hogy ott töltse jól megérdemelt szabadságát. Ám amikor VII. Pál pápa hirtelen meghal, Rómába hívja a szentatya hű magántitkára, Luigi Donati érsek. A milliárdnyi katolikus hívővel azt közölték, hogy a pápa szívrohamban hunyt el, Donatinak azonban két jó oka is van arra, hogy gyilkosságra gyanakodjon. Eltűnt a Svájci Gárda egyik tagja, aki azon az éjszakán a pápa lakosztálya előtt állt őrt, valamint a levél is, melyet a szentatya élete utolsó óráiban fogalmazott. A levél, melynek címzettje Gabriel Allon volt. Közben a Vatikán titkos levéltárában felbukkan egy nagyon figyelemreméltó könyv. Egy rég betiltott evangélium, mely megkérdőjelezi az Újtestamentum leírását az emberiség történetének egyik legbaljóslatúbbeseményéről, s ezért a Szent Ilona-rend minden eszközzel próbálja megakadályozni, hogy Gabriel kezébe kerüljön. A homályos hátterű katolikus társaság, mely kapcsolatban áll az európai szélsőjobboldallal,azon ügyködik, hogy megszerezze az irányítást a pápaság fölött. És ez még csak a kezdet...] https://www.upload-4ever.com/xh2nqnxsm4e9
    2 points
  6. The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (mHD) - (The Suicide Squad) 2021 színes, szinkronizált (dual, 5.1, +felirat), amerikai, fantasy/akciófilm, WEBRip.H264.Mun, 3,25 GB (mkv) rendezte: James Gunn forgatókönyv: James Gunn producerek: Charles Roven, Peter Safran ügyvezető producerek: Walter Hamada, Nikolas Korda, Deborah Snyder, Zack Snyder, Richard Suckle, Chantal Nong Vo zene: John Murphy operatőr: Henry Braham vágók: Fred Raskin, Christian Wagner szereplő-válogatás: Yiniva Cardenas, John Papsidera szereplők:: Margot Robbie (Harley Quinn) Peller Mariann Joel Kinnaman (Rick Flag ezredes) Zöld Csaba Idris Elba (Robert DuBois / Bloodsport) Galambos Péter John Cena (Christopher Smith / Békeharcos) Bognár Tamás Jai Courtney (George Harkness / Bumeráng kapitány) Anger Zsolt Viola Davis (Amanda Waller) Kocsis Mariann Peter Capaldi (Gaius Grieves / Gondolkodó) Seress Zoltán Sylvester Stallone (Nanaue / Cápakirály hangja) Gáti Oszkár A szuperhősök nem mind jók. Nem kedvesek. Nem akarnak segíteni. A titokzatos X-különítménybe a legelvetemültebbeket gyűjtik össze, és alaposan felfegyverzik őket. Harley Quinn (Margot Robbie), Bloodsport (Idris Elba), Peacemaker (John Cena) és a Belle Reve börtön még néhány rafináltan gonosz lakója fejébe apró robbanószert szerelnek: ha nem engedelmeskednek, robban a bomba. Ha engedelmeskednek, megmenthetik a világot. Corto Maltese szigetén vetik be őket. És ők harcolnak, mert muszáj… de közben azért jól is akarják érezni magukat: de az ő esetükben ez veszett pusztítást jelent. James Gunn, A Galaxis őrzői-filmek rendezője ezúttal is elképesztő humorú látványorgiát rendezett, és fantasztikus színészeket szerzett hozzá! Méret: 3,25 GB Hossz: 02:12:07 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x1012 23.976fps 2500kbps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 1920x1012, 2500 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 384kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 384 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 640kbps [A: English [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 640 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt) [default,forced]] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: SDH [eng] (srt)] eredeti név: The.Suicide.Squad.2021.1080p.WEBRip.DD5.1.x264.HuN-ZOE https://data.hu/get/13048668/ThScdSqdzngylkssztg_mHD_2-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13048670/ThScdSqdzngylkssztg_mHD_2-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13048671/ThScdSqdzngylkssztg_mHD_2-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/13048669/ThScdSqdzngylkssztg_mHD_2-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  7. Klónok (mHD) - (Replicas) 2018 színes, szinkronizált (dual), amerikai, sci-fi, BDRip.H264.Hun, 5,15 GB (mkv) rendezte: Jeffrey Nachmanoff írta: Stephen Hamel forgatókönyv: Chad St. John producerek: Lorenzo di Bonaventura, Mark Gao, Stephen Hamel, Keanu Reeves, Luis A. Riefkohl zene: Mark Kilian, Jose Ojeda operatőr: Checco Varese vágók: Jason Hellmann, Pedro Javier Muñiz szereplő-válogatás: Sharon Bialy, Sherry Thomas, Sylvie Yarza szereplők: Keanu Reeves (Will Foster) László Zsolt Alice Eve (Mona Foster) Mahó Andrea Thomas Middleditch (Ed Whittle) Szatory Dávid John Ortiz (Jones) Sztarenki Pál Emjay Anthony (Matt Foster) Ungvári Gergely Emily Alyn Lind (Sophie Foster) Vida Sára Nyasha Hatendi (Scott) Vári Attila Angela Alvarado (Ms. Barnes) Bertalan Ági Egy tudós képes lemásolni az emberi tudatot, és áttölteni egy mesterséges robottestbe, létrehozva ezzel a címbéli, intelligens, öntudattal rendelkező replikákat. A technológia persze még gyerekcipőben jár, nem is beszélve arról, hogy rengeteg morális kérdést vet fel - ám amikor a főhős váratlanul elveszíti autóbalesetben szeretett feleségét (Alice Eve) és a gyermekeit, elhatározza, hogy hazaviszi a munkát, és otthon, teljes titokban, a saját szakállára dolgozva tökéletesíti a replika-technológiát: feltámasztja a családját! Az egyszerre bizarr és torokszorítóan érzelmes sci-fi rendezője Jeffrey Nachmanoff, aki korábban a Homeland, a Chicago Fire és más sorozatok epizódjain dolgozott direktorként, de ő írta annak idején a Holnapután című öko-katasztrófafilm forgatókönyvét is. Méret: 5,15 GB Hossz: 01:48:00 Video: MPEG4 Video (H264) 1280x536 23.976fps 5800kbps [V: English [eng] (h264 high L4.1, yuv420p, 1280x536), 5800 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 256kbps [A: hun 2.0 [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 256 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 640kbps [A: eng 5.1 [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 640 kb/s)] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Commentary by Director Jeffrey Nachmanoff and executive Producer James Dodson [eng] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: hun full [hun] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: eng full [eng] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: eng SDH [eng] (srt)] eredeti név: Replicas.2018.720p.BluRay.DD5.1.x264.HUN-PTHD https://data.hu/get/13049643/KlnkRplcs_mHD_2-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13049641/KlnkRplcs_mHD_2-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13049645/KlnkRplcs_mHD_2-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/13049646/KlnkRplcs_mHD_2-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/13049644/KlnkRplcs_mHD_2-grbcstl.z05?pid=1976132609 https://data.hu/get/13049642/KlnkRplcs_mHD_2-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  8. A párizsi sellő ( Une sirène à Paris ) 2020 WEB-DL 720p. H264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! színes, , francia romantikus vígjáték 98 perc rendező: Mathias Malzieu forgatókönyvíró: Mathias Malzieu, Stéphane Landowski operatőr: Virginie Saint-Martin vágó: Thibault Hague szereplők: Marilyn Lima : Lula Tchéky Karyo: Camille Rossy de Palma : Rossy Nicolas Duvauchelle : Gaspard Romane Bohringer : Milena Alexis Michalik : Victor Kiárad a Szajna, a város elnéptelenedik. Gaspard, az énekes különös hangokra lesz figyelmes, majd észreveszi, hogy a hangok egy súlyosan sérült sziréntől származnak. Lula, a sellő csak éteri hangzású énekével tudja magát megvédeni a férfiaktól, akikről nagyon rossz emlékeket őriz. Hangjától a megbabonázott férfiak rövidesen meghalnak. Gaspard-ra már nem hat a varázslat, ugyanis szíve már összetört szerelmi bánatában. Elhatározza, hogy megmenti a sellőt, akin egyik áldozatának terhes felesége bosszút akar állni.... Mathieu Malzieu nemrégiben megjelent sikerkönyvének filmes adaptációja. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.Parizsi.Sello-2020-WEB-DL-720.mkv Videó információk: Méret: 977,70 MB Hossz: 1:38:07 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 532 pixel Bitráta: 1 238 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz https://data.hu/get/13047556/A.Parizsi.Sello-2020-WEB-DL-720.mkv.part1.rar https://data.hu/get/13047558/A.Parizsi.Sello-2020-WEB-DL-720.mkv.part2.rar https://data.hu/get/13047557/A.Parizsi.Sello-2020-WEB-DL-720.mkv.part3.rar
    2 points
  9. Számkivetettek (mHD) - (The Baytown Outlaws) 2012 színes, szinkronizált (dual, +felirat), amerikai, akció/vígjáték, BDRip.H264.Hun, 5,35 GB (mkv) rendezte: Barry Battles forgatókönyv: Barry Battles, Griffin Hood producerek: Bill Perkins, Robert Teitel ügyvezető producerek: Thomas J. Busch, Griffin Hood, Ryan Jones, Mary Vernieu zene: Kostas Christides, Christopher Young operatőr: David McFarland vágó: Sean Valla szereplő-válogatás: Lindsay Graham, Mary Vernieu szereplők: Billy Bob Thornton (Carlos) Fazekas István Eva Longoria Parker (Celeste) Berkes Boglárka Clayne Crawford (Brick Oodie) Zámbori Soma Travis Fimmel (McQueen Oodie) Dányi Krisztián Daniel Cudmore (Lincoln Oodie) Kisfalusi Lehel Thomas Brodie-Sangster (Rob) Nagy Gereben Andre Braugher (Millard) Törköly Levente Michael Rapaport (Lucky) Juhász Zoltán Celeste és Carlos válása nem sikerült túl szépre. Az asszony most felbérel három gengsztert, hogy visszaszerezze fiát az exférjétől. A kiszabadító küldetés viszont bonyolultabbá válik, mint előre gondolták volna. A csapatnak női bérgyilkosokkal, bennszülött vadászokkal, szövetségi ügynökökkel és egyéb nehézségekkel kell megküzdeniük, hogy megmentsék és megvédjék Celeste ártatlan gyermekét. Méret: 5,35 GB Hossz: 01:38:39 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x800 23.976fps 6780kbps [V: The.Baytown.Outlaws.2012.1080p.BluRay.x264.AC3.HUN-N&R [hun] (h264 high L4.1, yuv420p, 1920x800), 6780 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: custom 2.0 [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 640kbps [A: DD 5.1 [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 640 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt)] Subtitle [S: English [eng] (pgs)] Subtitle [S: Forced Subtitles (auto)] eredeti név: The.Baytown.Outlaws.2012.1080p.BluRay.x264.AC3.HUN-N&R https://data.hu/get/13042662/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13042657/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13042661/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/13042660/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/13042655/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.z05?pid=1976132609 https://data.hu/get/13042663/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.z06?pid=1976132609 https://data.hu/get/13042658/Szmkvtttk_mHD_3-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  10. Narcos: Mexikó (Narcos: Mexico) 2018 - 2020. 1. 2. 3. ÉVAD. SD. 720p. 1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG szinkronizált+felirat mexikói-amerikai krimisorozat, drámasorozat, https://port.hu/adatlap/film/tv/-/movie-214568 https://www.imdb.com/title/tt8714904/ Szereplők Diego Luna Miguel Ángel Félix Gallardo Scoot McNairy Narrátor Teresa Ruiz Isabella Bautista Michael Peña Enrique 'Kiki' Camarena Alyssa Diaz Mika Camarena Joaquín Cosio Ernesto 'Don Neto' Fonseca Carrillo Matt Letscher James Kuykendall Aaron Staton Butch Sears Tenoch Huerta Rafael Caro Quintero Alkotók rendező: Andrés Baiz Amat Escalante forgatókönyvíró: Carlo Bernard Chris Brancato Doug Miro producer: Lorenzo O'Brien zene: Kevin Kiner Gustavo Santaolalla operatőr: Luis David Sansans Damian Garcia vágó: Iain Erskine Legyen a tanúja az 1980-as évekbeli mexikói drogháború kezdetének. Az új, kemény "Narcos" saga elmeséli a Guadalajara kartell felemelkedésének igaz történetét. PirateClub MediaInfo 2 Narcos.Mexico.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv Méret: 6,33 GiB Hossz: 00:57:33.450 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 14.4 Mbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. https://data.hu/get/13047864/Narcos.Mexico.S01E01.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047865/Narcos.Mexico.S01E02.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047866/Narcos.Mexico.S01E03.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047869/Narcos.Mexico.S01E04.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047868/Narcos.Mexico.S01E05.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047867/Narcos.Mexico.S01E06.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047877/Narcos.Mexico.S01E07.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047878/Narcos.Mexico.S01E08.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047875/Narcos.Mexico.S01E09.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047876/Narcos.Mexico.S01E10.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13047907/Narcos.Mexico.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047905/Narcos.Mexico.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047908/Narcos.Mexico.S01E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047904/Narcos.Mexico.S01E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047906/Narcos.Mexico.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047920/Narcos.Mexico.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047919/Narcos.Mexico.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13047921/Narcos.Mexico.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047926/Narcos.Mexico.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047925/Narcos.Mexico.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047923/Narcos.Mexico.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047924/Narcos.Mexico.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13047945/Narcos.Mexico.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047948/Narcos.Mexico.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047947/Narcos.Mexico.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047946/Narcos.Mexico.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047972/Narcos.Mexico.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047969/Narcos.Mexico.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13047970/Narcos.Mexico.S01E09.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13047971/Narcos.Mexico.S01E09.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048037/Narcos.Mexico.S01E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048035/Narcos.Mexico.S01E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048038/Narcos.Mexico.S01E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048067/Narcos.Mexico.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048062/Narcos.Mexico.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048064/Narcos.Mexico.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048065/Narcos.Mexico.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048076/Narcos.Mexico.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048073/Narcos.Mexico.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048077/Narcos.Mexico.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048074/Narcos.Mexico.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048086/Narcos.Mexico.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048089/Narcos.Mexico.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048087/Narcos.Mexico.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048088/Narcos.Mexico.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048093/Narcos.Mexico.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048092/Narcos.Mexico.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048091/Narcos.Mexico.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048112/Narcos.Mexico.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048115/Narcos.Mexico.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048113/Narcos.Mexico.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048114/Narcos.Mexico.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048196/Narcos.Mexico.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048198/Narcos.Mexico.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048197/Narcos.Mexico.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048199/Narcos.Mexico.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048203/Narcos.Mexico.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048205/Narcos.Mexico.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048204/Narcos.Mexico.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048202/Narcos.Mexico.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048213/Narcos.Mexico.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048212/Narcos.Mexico.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048215/Narcos.Mexico.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048211/Narcos.Mexico.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13048235/Narcos.Mexico.S01E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048236/Narcos.Mexico.S01E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048237/Narcos.Mexico.S01E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048253/Narcos.Mexico.S01E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13048252/Narcos.Mexico.S01E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13048250/Narcos.Mexico.S01E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13048251/Narcos.Mexico.S01E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar PirateClub MediaInfo 2 Narcos.Mexico.S02E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv Méret: 6,29 GiB Hossz: 01:05:44.274 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 12.3 Mbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. https://data.hu/get/13052811/Narcos.Mexico.S02E01.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052810/Narcos.Mexico.S02E02.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052808/Narcos.Mexico.S02E03.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052809/Narcos.Mexico.S02E04.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052812/Narcos.Mexico.S02E05.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052813/Narcos.Mexico.S02E06.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052819/Narcos.Mexico.S02E07.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052816/Narcos.Mexico.S02E08.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052818/Narcos.Mexico.S02E09.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13052817/Narcos.Mexico.S02E10.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13053109/Narcos.Mexico.S02E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053111/Narcos.Mexico.S02E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053108/Narcos.Mexico.S02E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053107/Narcos.Mexico.S02E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053110/Narcos.Mexico.S02E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053129/Narcos.Mexico.S02E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053134/Narcos.Mexico.S02E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053144/Narcos.Mexico.S02E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053142/Narcos.Mexico.S02E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053140/Narcos.Mexico.S02E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053135/Narcos.Mexico.S02E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053190/Narcos.Mexico.S02E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053193/Narcos.Mexico.S02E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053192/Narcos.Mexico.S02E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053191/Narcos.Mexico.S02E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053189/Narcos.Mexico.S02E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053207/Narcos.Mexico.S02E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053215/Narcos.Mexico.S02E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053205/Narcos.Mexico.S02E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053216/Narcos.Mexico.S02E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053213/Narcos.Mexico.S02E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053203/Narcos.Mexico.S02E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053241/Narcos.Mexico.S02E09.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053242/Narcos.Mexico.S02E09.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053240/Narcos.Mexico.S02E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053243/Narcos.Mexico.S02E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053239/Narcos.Mexico.S02E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053255/Narcos.Mexico.S02E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053256/Narcos.Mexico.S02E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053257/Narcos.Mexico.S02E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053258/Narcos.Mexico.S02E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053297/Narcos.Mexico.S02E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053298/Narcos.Mexico.S02E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053296/Narcos.Mexico.S02E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053295/Narcos.Mexico.S02E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053300/Narcos.Mexico.S02E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053301/Narcos.Mexico.S02E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053302/Narcos.Mexico.S02E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053299/Narcos.Mexico.S02E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053318/Narcos.Mexico.S02E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053319/Narcos.Mexico.S02E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053321/Narcos.Mexico.S02E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053320/Narcos.Mexico.S02E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053322/Narcos.Mexico.S02E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part5.rar https://data.hu/get/13053351/Narcos.Mexico.S02E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053349/Narcos.Mexico.S02E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053352/Narcos.Mexico.S02E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053350/Narcos.Mexico.S02E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053367/Narcos.Mexico.S02E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053366/Narcos.Mexico.S02E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053365/Narcos.Mexico.S02E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053409/Narcos.Mexico.S02E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053408/Narcos.Mexico.S02E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053406/Narcos.Mexico.S02E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053407/Narcos.Mexico.S02E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053415/Narcos.Mexico.S02E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053414/Narcos.Mexico.S02E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053412/Narcos.Mexico.S02E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053413/Narcos.Mexico.S02E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar https://data.hu/get/13053416/Narcos.Mexico.S02E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part5.rar https://data.hu/get/13053456/Narcos.Mexico.S02E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053457/Narcos.Mexico.S02E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053455/Narcos.Mexico.S02E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053458/Narcos.Mexico.S02E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13053459/Narcos.Mexico.S02E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13053498/Narcos.Mexico.S02E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part3.rar https://data.hu/get/13053499/Narcos.Mexico.S02E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-pcroland.part4.rar PirateClub MediaInfo 2 Narcos.Mexico.S03E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv Méret: 2,07 GiB Hossz: 01:00:29.793 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 3 490 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 3. ÉVAD. https://data.hu/get/13083157/Narcos.Mexico.S03E01.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083152/Narcos.Mexico.S03E02.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083450/Narcos.Mexico.S03E03.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083150/Narcos.Mexico.S03E04.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083158/Narcos.Mexico.S03E05.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083154/Narcos.Mexico.S03E06.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083153/Narcos.Mexico.S03E07.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083155/Narcos.Mexico.S03E08.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083156/Narcos.Mexico.S03E09.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083151/Narcos.Mexico.S03E10.480p.NF.WEBRip.AAC2.0.x264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083161/Narcos.Mexico.S03E01.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083159/Narcos.Mexico.S03E02.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083164/Narcos.Mexico.S03E03.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083162/Narcos.Mexico.S03E04.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083160/Narcos.Mexico.S03E05.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083163/Narcos.Mexico.S03E06.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083166/Narcos.Mexico.S03E07.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083168/Narcos.Mexico.S03E08.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083165/Narcos.Mexico.S03E09.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083167/Narcos.Mexico.S03E10.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083172/Narcos.Mexico.S03E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083169/Narcos.Mexico.S03E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083171/Narcos.Mexico.S03E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083170/Narcos.Mexico.S03E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083173/Narcos.Mexico.S03E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083174/Narcos.Mexico.S03E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.mkv https://data.hu/get/13083175/Narcos.Mexico.S03E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083176/Narcos.Mexico.S03E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083179/Narcos.Mexico.S03E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083180/Narcos.Mexico.S03E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083182/Narcos.Mexico.S03E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083181/Narcos.Mexico.S03E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083186/Narcos.Mexico.S03E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083187/Narcos.Mexico.S03E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083184/Narcos.Mexico.S03E09.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083185/Narcos.Mexico.S03E09.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar https://data.hu/get/13083189/Narcos.Mexico.S03E10.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part1.rar https://data.hu/get/13083190/Narcos.Mexico.S03E10.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-pcroland.part2.rar VÉGE A SOROZATNAK.
    1 point
  11. A Nyomozás *Efterforskningen/The Investigation* (2021) minisorozat, HUNDUB WebRip, SD+1080p, magyarul beszélő dán krimi Szereplők: Søren Malling --- chief investigator Jens Møller Jansen Pilou Asbæk --- special prosecutor Jakob Buch-Jepsen Pernilla August ---- Ingrid Wall (victim’s mother) Rolf Lassgård --- Joachim Wall (victim’s father) Laura Christensen --- investigator Maibritt Porse Hans Henrik Clemensen --- investigator Nikolaj Storm Dulfi Al-Jabouri --- investigator Musa Amin Charlotte Munck --- Kirstine (Jens Møller Jansen’s wife) Anders Juul --- investigator Christian Skov Henrik Birch --- investigator Lars Møller Tartalom: A sorozat valós események alapján készült, Kim Wall újságíró meggyilkolásának története, aki egy házi készítésű tengeralattjárón tűnt el, a koppenhágai rendőrség és a gyilkossági csoport vezetőjének munkájára koncentrálva – utóbbi szokatlan és metodikus módszerekkel dolgozik. A nehézség az eset bizonyítása volt. Technikai információk: Általános Teljes név : The.Investigation.2020.S01E01.DANISH.WEBRip.x264-ION10.avi Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 556 MiB Időtartam : 44 perc 43 mp Teljes adatsebesség : 1 739 kb/s Kódoló szoftver : Lavf53.24.2 Bemutató: 1. rész: Day 1 SD: https://data.hu/get/13040249/ABCsimpi.S01E01.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13040250/ABCsimpi.S01E01.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13040252/ABCsimpi.S01E01.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13040251/ABCsimpi.S01E01.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 2. rész: Det vi ved, og det vi antager SD: https://data.hu/get/13046798/ABCsimpi.S01E02.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13046799/ABCsimpi.S01E02.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13046797/ABCsimpi.S01E02.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13046796/ABCsimpi.S01E02.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 3. rész: Jagten SD: https://data.hu/get/13054008/ABCsimpi.S01E03.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13054011/ABCsimpi.S01E03.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13054009/ABCsimpi.S01E03.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13054007/ABCsimpi.S01E03.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 4. rész: 1280 meterEt helt menneske SD: https://data.hu/get/13060128/ABCsimpi.S01E04.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13060131/ABCsimpi.S01E04.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13060129/ABCsimpi.S01E04.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13060130/ABCsimpi.S01E04.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 3. rész: Episode 3 Jagten SD: https://data.hu/get/13054008/ABCsimpi.S01E03.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13054011/ABCsimpi.S01E03.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13054009/ABCsimpi.S01E03.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13054007/ABCsimpi.S01E03.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 4. rész: Episode 4 1280 meterEt helt menneske SD: https://data.hu/get/13060128/ABCsimpi.S01E04.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13060131/ABCsimpi.S01E04.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13060129/ABCsimpi.S01E04.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13060130/ABCsimpi.S01E04.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 5. rész: Episode 5 Et helt menneske SD: https://data.hu/get/13066981/BCsimpi.S01E05.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13066987/ABCsimpi.S01E05.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13066982/ABCsimpi.S01E05.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13066986/ABCsimpi.S01E05.1080p.AMZN.HUNDUB.crc 6., sorozatzáró rész: Episode 6 In dubio pro reo SD: https://data.hu/get/13072909/ABCsimpi.S01E06.HUNDUB.avi 1080p: https://data.hu/get/13072910/ABCsimpi.S01E06.1080p.AMZN.HUNDUB.001 https://data.hu/get/13072907/ABCsimpi.S01E06.1080p.AMZN.HUNDUB.002 https://data.hu/get/13072907/ABCsimpi.S01E06.1080p.AMZN.HUNDUB.002 Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    1 point
  12. Midnight Mass Canada United States 2021 Drama Horror Mystery A sorozat egy mindentől távoli sziget csodába hajló eseményeket és ijesztő ómeneket tapasztaló közösségének története, akik mindezeket azt követően élik át, hogy egy fiatal, karizmatikus és rejtélyes pap érkezik hozzájuk. szereplők: Kate Siegel, Zach Gilford, Kristin Lehman https://www.imdb.com/title/tt10574558/ Méret:....................:~469 MB Kép bitráta.............: 900 kb/s Kép felbontás.........: 1920 x 1080 Kép sebesség.........: 23.976 Kép minőség...........: WEB-DL x265 Hang.......................: AAC Nyelv.......................: Magyar Hang bitráta.............: 192 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz https://data.hu/get/13049711/Midnight.Mass.2021.S01E01.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13049715/Midnight.Mass.2021.S01E01.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar https://data.hu/get/13049717/Midnight.Mass.2021.S01E01.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part3.rar https://data.hu/get/13049716/Midnight.Mass.2021.S01E02.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13049713/Midnight.Mass.2021.S01E02.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar https://data.hu/get/13049712/Midnight.Mass.2021.S01E02.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part3.rar https://data.hu/get/13050075/Midnight.Mass.2021.S01E03.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13050068/Midnight.Mass.2021.S01E03.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar https://data.hu/get/13050067/Midnight.Mass.2021.S01E04.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13050071/Midnight.Mass.2021.S01E04.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar https://data.hu/get/13052191/Midnight.Mass.2021.S01E05.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13052199/Midnight.Mass.2021.S01E05.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar https://data.hu/get/13052202/Midnight.Mass.2021.S01E06.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13052200/Midnight.Mass.2021.S01E06.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar https://data.hu/get/13052194/Midnight.Mass.2021.S01E06.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part3.rar https://data.hu/get/13053768/Midnight.Mass.2021.S01E07.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part1.rar https://data.hu/get/13053762/Midnight.Mass.2021.S01E07.1080p.HEVC.x265.HUN-hecyce.part2.rar Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  13. Squid Game Korea 2021 Action Adventure Drama A középpontban pár játékos lesz, akik századmagukkal egy 10 millió dolláros díjázású túlélő játékban (különböző gyerekkori játékok, csak most véresen) vesznek részt egy ismeretlen, elzárt helyen, amit csak a győztes hagyhat el. Minden versenyzőnek ez az egyetlen lehetősége, hogy újraépítse korábban kudarcot valló életét. szereplők: Greg Chun, Paul Nakauchi, Stephanie Komure https://www.imdb.com/title/tt10919420/ Méret:....................:~755 MB Kép bitráta.............:1391 kb/s Kép felbontás.........:1920 x 1080 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x265 Hang.......................: AAC Nyelv.......................:Koreai Hang bitráta.............:128 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar https://data.hu/get/13044762/Squid.Game.S01E01.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part1.rar https://data.hu/get/13044757/Squid.Game.S01E01.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part2.rar https://data.hu/get/13044751/Squid.Game.S01E01.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part3.rar https://data.hu/get/13044760/Squid.Game.S01E01.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part4.rar https://data.hu/get/13044763/Squid.Game.S01E02.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13044756/Squid.Game.S01E02.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13044759/Squid.Game.S01E02.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part3.rar https://data.hu/get/13044753/Squid.Game.S01E02.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part4.rar https://data.hu/get/13045600/Squid.Game.S01E03.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13045601/Squid.Game.S01E03.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13045608/Squid.Game.S01E03.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part3.rar https://data.hu/get/13045598/Squid.Game.S01E03.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part4.rar https://data.hu/get/13045607/Squid.Game.S01E04.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part1.rar https://data.hu/get/13045604/Squid.Game.S01E04.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part2.rar https://data.hu/get/13045603/Squid.Game.S01E04.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part3.rar https://data.hu/get/13045606/Squid.Game.S01E04.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-rmteam.part4.rar https://data.hu/get/13046999/Squid.Game.S01E05.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13047002/Squid.Game.S01E05.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13047004/Squid.Game.S01E05.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part3.rar https://data.hu/get/13047005/Squid.Game.S01E06.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13047003/Squid.Game.S01E06.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13046996/Squid.Game.S01E06.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part3.rar https://data.hu/get/13047000/Squid.Game.S01E06.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part4.rar https://data.hu/get/13047416/Squid.Game.S01E07.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13047414/Squid.Game.S01E07.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13047413/Squid.Game.S01E07.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part3.rar https://data.hu/get/13047411/Squid.Game.S01E07.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part4.rar https://data.hu/get/13047412/Squid.Game.S01E08.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13047415/Squid.Game.S01E08.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13048708/Squid.Game.S01E09.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part1.rar https://data.hu/get/13048719/Squid.Game.S01E09.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part2.rar https://data.hu/get/13048704/Squid.Game.S01E09.1080p.Webrip.HEVC.x265.Hunsub-MeGusta.part3.rar Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.
    1 point
  14. William Ryan-A szent tolvaj (A szent tolvaj 1.) 2011 Kegyetlen gyilkosság történik Moszkvában, az 1930-as években. A helyszín egy pusztulásra ítélt templom, az áldozat pedig egy fiatal, külföldi lány. Alekszej Koroljev, a milíca rangidős bűnügyi nyomozója a sörnyű tett elkövetőjének nyomába ered, miközben egyre veszélyesebb helyzetekbe keveredik. Vajon egy megszállott gyilkost kell elkapnia, vagy egy olyan politikai ügybe keveredett, amely nemcsak a karrierjét, de már az életét is fenyegeti? A helyzet tovább bonyolódik, amikor a rettegett titkosrendőrség, az NKVD is bekapcsolódik a nyomozásba egy rejtélyes ikon után kutatva. Az idő rohamosan fogy, az áldozatok száma pedig egyre nő… A moszkvai mindennapok hátterében működik ez a másik világ is: a szervezett alvilágé, amely él és virul, részt kér a legális és illegális bevételekből, korrumpálja és behálózza a diktatúra hatalmát, és amely ellen Koroljevnek szinte egyedül kell felvennie a harcot. letöltés https://data.hu/get/12847143/A_szent_tolvaj_-_William_Ryan.epub https://data.hu/get/12847144/A_szent_tolvaj_-_William_Ryan.pdf https://data.hu/get/12847145/A_szent_tolvaj_-_William_Ryan.mobi -
    1 point
  15. Top Girls (2021) Title: Top Girls Year: 2021 Country: France Genre: Airplane & Flight Attendant, Anal, Blowjobs, Double Penetration, Facials, Interracial, Military, Orgy, Threesomes. Duration: 01:38:42 Studio: Jacquie et Michel ELITE Cast: Baby Nicols, Eveline Dellai, Joss Lescaf, Pascal White, Claudia Kardinal, Lya Missy, Lauren Walker, Axel Reed, Eddy Blackone. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,06 GB https://k2s.cc/file/8f9611a22629a/TG.part1.rar https://k2s.cc/file/a97a804f82c52/TG.part2.rar OR: https://ddownload.com/fedd25jjgrwz/TG.part1.rar https://ddownload.com/pbzzh6uur72p/TG.part2.rar OR: https://fastclick.to/u9zm4vy45kb9/TG.part1.rar.html https://fastclick.to/ovvygopauw47/TG.part2.rar.html
    1 point
  16. A vörös kémnő/A vörös ügynök (mHD) - (Red Joan) 2019 színes, szinkronizált (dual), angol, életrajzi/dráma/thriller, HDRip.H264.Hun, 2,25 GB (mkv) rendezte: Trevor Nunn írta: Jennie Rooney forgatókönyv: Lindsay Shapero producer: David Parfitt ügyvezető producerek: Kelly E. Ashton, James Atherton, Hugo Grumbar, Tim Haslam, Zygi Kamasa, Jan Pace, Karl Sydow zene: George Fenton operatőr: Zac Nicholson vágó: Kristina Hetherington szereplő-válogatás: Priscilla John, Orla Maxwell szereplők: Judi Dench (Joan Stanley) Stephen Campbell Moore (Max Davis) Sophie Cookson (a fiatal Joan) Tom Hughes (Leo Galich) Freddie Gaminara (William Mitchell) Ben Miles (Nick) Ciaran Owens (Hughes nyomozó) Stephen Boxer (Peter Kierl) Robin Soans (Clement Attlee) Laurence Spellman (Patrick Adams) Tereza Srbova (Sonya Galich ) A festői angol faluban élő idős hölgy, Joan ajtajában egy nap megjelennek a belügyminisztérium munkatársai, és hazaárulással vádolják meg az asszonyt. A kihallgatása során Joan visszaemlékszik egyetemi éveire a harmincas évek Cambridge-ében: viharos szerelmeinél csak az atombomba kifejlesztésében való részvétele volt izgalmasabb. Több mint egy fél évszázaddal ezután, napjainkban derül csak ki, hogy a titkos egyetemi laboratóriumból valaki információt juttatott el a Szovjetunió kémeinek: vajon olyan ártatlan-e a szelíd nyugdíjas könyvtárosnő, mint amilyennek tűnik? A film megtörtént események alapján készült. Méret: 2,25 GB Hossz: 01:40:56 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x804 24fps 2500kbps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 1920x804, 2500 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 256kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 256 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 448kbps [A: English [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 448 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt) [default]] eredeti név: Red.Joan.2018.1080p.mHD.DD2.0.x264.HuN-MRKO https://data.hu/get/13039109/Avrsgynk_mHD_2-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13039114/Avrsgynk_mHD_2-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13039111/Avrsgynk_mHD_2-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/13039112/Avrsgynk_mHD_2-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  17. Porrá zúzott álmok ( Out of the Ashes ) 2003 WEBRIP 720p. H264 MKV HUN ( 16 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 1,10 GB színes, , amerikai filmdráma 90 perc IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN !! Rendező: Joseph Sargent Író: Gisella Perl Forgatókönyvíró: Anne Meredith Zeneszerző: Charles Bernstein Operatőr: Donald M. Morgan Vágó: Michael Brown szereplők: Christine Lahti: Gisella Perl Beau Bridges : Herman Prentiss Richard Crenna : Jake Smith Bruce Davison : Peter Schuman Jonathan Cake: Dr. Mengele Jolyon Baker: Frederick Krauss Jessica Beitchman : Marta Weiss Ingrid Veninger : Zozia Zoie Palmer : Didi Goldstein Dr. Gisella Perl a világháború alatt Auschwitzba került. Miután a nácik úgy döntöttek, hogy felhasználják tudását, arra kényszerítik, hogy Dr. Josef Mengele szörnyű kísérleteinél asszisztensként legyen jelen. A doktornő mindezek ellenére is képes volt emberségességével hitet és reményt adni emberek ezreinek. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Porra.zuzott.almok-2003-720p.WEBRIP.H264 Videó információk: Méret: 1,10 GB Hossz: 1:52:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 960 x 720 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13042642/Porra.zuzott.almok-2003-720p.WEBRIP.H264.part1.rar https://data.hu/get/13042644/Porra.zuzott.almok-2003-720p.WEBRIP.H264.part2.rar https://data.hu/get/13042643/Porra.zuzott.almok-2003-720p.WEBRIP.H264.part3.rar
    1 point
  18. A Moszádot napjainkban a világ legjobb és egyben legrejtélyesebb titkosszolgálatai között tartják számon. Ez a könyv bemutatja az ügynökség hatvanéves történetének legmeghatározóbb és legtitkosabb akcióit, melyek hatással voltak Izrael és az egész világ sorsára, így például Eichmann elfogását, a Fekete szeptember felszámolását, az etióp zsidók legendás kimenekítését, a szíriai atomreaktor megsemmisítését vagy éppen a legfontosabb iráni atomtudósok likvidálását.Az alapos kutatómunka és az izraeli vezetőkkel, Moszád-ügynökökkel készített exkluzív interjúk segítségével a szerzők a legapróbb részletességgel elevenítik fel az akciókat és az ügynökök bátor tetteit. Simon Peresz izraeli elnök szavaival élve e könyv elmondja, „amit nem tudtunk, hogy Izrael titkos erői éppen olyan félelmetesek, mint a valódi hadserege”. epub https://mega.nz/file/Yw8CjYzS#afUHJfrTeWg1IlIKgJhFaKWZ6LpXfvvTWQZhH-KpY0o Azw3 https://mega.nz/file/1k0yGCKQ#dOoLk4Ulwe-cGOgNv-dU8oA_N-PtDcTAlO6bmXG0GB4
    1 point
  19. Örökség (mHD) - (Hereditary ) 2018 színes, szinkronizált (5.1, +felirat), amerikai, misztikus/dráma, HDRip.H264.Hun, 2,62 GB (mkv) rendezte: Ari Aster forgatókönyv: Ari Aster producerek: Kevin Scott Frakes, Lars Knudsen, Buddy Patrick ügyvezető producerek: Gabriel Byrne, Toni Collette, Jonathan Gardner, William Kay, Ryan Kreston zene: Colin Stetson operatőr: Pawel Pogorzelski vágók: Lucian Johnston, Jennifer Lame szereplő-válogatás: Jessica Kelly szereplők: Toni Collette (Annie Graham) Spilák Klára Gabriel Byrne (Steve Graham) Jakab Csaba Alex Wolff (Peter Graham) Berkes Bence Milly Shapiro (Charlie Graham) Luter Franciska Ann Dowd (Joan) Zsurzs Kati Mallory Bechtel (Bridget) Csuha Bori Morgan Lund (Mr. Davis) Kapácsy Miklós Bus Riley (Történelemtanár) Kajtár Róbert Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És milehet a vérfagyasztó örökség? Méret: 2,62 GB Hossz: 02:07:26 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x960 23.976fps 2500kbps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 1920x960, 2500 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 448kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 448 kb/s) [default]] Subtitle: UTF-8 [S: Forced [hun] (srt) [default,forced]] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt)] eredeti név: Hereditary.2018.1080p.mHD.x264.HuN-BAYLEE https://data.hu/get/13033933/OrksgHrdtr2018_mHD-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13033932/OrksgHrdtr2018_mHD-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13033928/OrksgHrdtr2018_mHD-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  20. A harci drón (mHD) - (Battle Drone) 2018 színes, szinkronizált (dual), amerikai, sci-fi/akció, WEBDL.H264.Hun, 2,58 GB (mkv) rendezte: Mitch Gould írták: Jo Marr, Michael Philip forgatókönyv: Mitch Gould producerek: Jo Marr, Michael Philip ügyvezető producerek: Robert Benvie, James T. Bruce IV, Arianne Fraser, Suraj Gohill, Phillip B. Goldfine, Mickey Gooch, Michael Hamilton-Wright, Christopher Rush Harrington, Maxime Normandin, Sury Patel, Delphine Perrier, Glen Reynolds, Kirk Shaw, Dale Tanguay, Darryn Welch , R. Bryan Wright zene: Corey Macfadyen operatőr: Stephen Chandler Whitehead vágó: Patrick Wilfert szereplő-válogatás: Shannon Makhanian szereplők: Dan Southworth (Shiro) Király Adrián Richard Alan Reid (Blackwood) Czető Roland Oleg Taktarov (Gergori) Törköly Levente Natassia Malthe (Valkyrie) Kelemen Kata Jason Earles (Dax) Kisfalusi Lehel Louis Mandylor (Vincent Reikker) Mészáros András Dominique Swain (Alexandra Hayes) Németh Kriszta Michael Paré (Karl Kess) Jakab Csaba Steve Pound (Barnes ügynök) Maday Gábor Robert Reynolds (Calahan tábornok) Rosta Sándor Jo Marr (Smith ügybök) Juhász Zoltán Hat zsoldost felbérel a CIA, hogy rabolják el egy köztársaság leendő elnökét, illetve vonjanak ki a forgalomból egy fegyverkereskedőt Moszkvában. Ugyanakkor Csernobilba is el kell utazniuk. Hamarosan azonban elárulják őket. Méret: 2,58 GB Hossz: 01:33:43 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x1080 23.976fps 3320kbps [V: h264 main L4.0, yuv420p, 1920x1080, 3320 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 256kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 256 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 384kbps [A: English [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 384 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt)] eredeti név: Battle.of.the.Drones.2018.1080p.NF.WEB-DL.DD5.1.x264.Hun-ARROW https://data.hu/get/13034767/Ahrcdrn_mHD-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13034769/Ahrcdrn_mHD-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13034768/Ahrcdrn_mHD-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  21. Kate (mHD) - (Kate) 2021 színes, szinkronizált (dual, 5.1, +felirat), amerikai, akció/thriller, HDRip.H265.Hun, 3,81 GB (mkv) rendezte: Cedric Nicolas-Troyan forgatókönyv: Umair Aleem producerek: David Leitch, Kelly McCormick, Patrick Newall, Bryan Unkeless ügyvezető producer: Matt Levin zene: Nathan Barr operatőr: Lyle Vincent vágó: Sandra Montiel, Elísabet Ronaldsdóttir szereplő-válogatás: Jenny Jue szereplők: Mary Elizabeth Winstead (Kate) Woody Harrelson (Varrick) Miku Patricia Martineau (Ani) Amelia Crouch (Kate tinédzserként) Mari Yamamoto (Kanako) Cindy Sirinya Bishop (anya) Gemma Brooke Allen (fiatal Kate) Ava Caryofyllis (gyerek Kate) Kazuya Tanabe (Shinzo) Michiel Huisman (Stephen) A Tokióban tevékenykedő kegyetlen bérgyilkost megmérgezik az utolsó munkanapján. 24 órája van, hogy kiderítse, ki akarja a halálát, majd bosszút álljon az illetőn. Méret: 3,81 GB Hossz: 01:46:19 Video: HVC1 1920x1080 24fps 3560kbps [V: hevc main 10, yuv420p10le, 1920x1080, 3560 kb/s] Audio: DD+ 48000Hz 6ch 640kbps [A: DDP 5.1 [hun] (eac3, 48000 Hz, 5.1, 640 kb/s) [default]] Audio: DD+ 48000Hz 6ch 768kbps [A: DDP 5.1 [eng] (eac3, 48000 Hz, 5.1, 768 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: Forced [hun] (srt) [default,forced]] Subtitle: UTF-8 [S: Full [hun] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: SDH [eng] (srt)] eredeti név: Kate.2021.1080p.NF.WEB-DL.HDR.DDP5.1.Atmos.H.265.HUN-FULCRUM https://data.hu/get/13031899/Kat_mHD-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/13031904/Kat_mHD-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/13031901/Kat_mHD-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/13031902/Kat_mHD-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/13031898/Kat_mHD-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  22. A névtelen vár ( 1977 ) WEBRIP 720p. H264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 3,77 GB Jókai Mór regényének TV-film változata Szines, magyar romantikus- kalandfilm minisorozat 1- 6 .rész / kb 64-75 perc / epizód rendező: Zsurzs Éva író: Jókai Mór forgatókönyvíró: Molnár Gál Péter, Zsurzs Éva zeneszerző: Hidas Frigyes operatőr: Lukács Lóránt vágó: Szathmári Piri szereplő(k): Koncz Gábor (Vavel gróf) Pap Vera (Marie) Tordai Teri (Katalin) Szabó Sándor (De Fervlans márki) Pécsi Ildikó (Sátán Jutka) Márkus László (Cambray márki) Benkő Gyula (Vavel apja) Juhász Jácint (Sátán Laci) Inke László (Bernáth alispán) Buss Gyula (Henry) Zenthe Ferenc (Mátyás mester) Gálvölgyi János (tiszteletes) Franciaország vérzivataros éveiben a Vavel család teljesen megosztott. Az apa a köztársaság börtönében raboskodik, mert királypárti összeesküvésben vett részt, míg fia Napóleon tisztje. Apa és fia a börtönben utoljára hazáról, hűségről és becsületről beszélgetnek, és kiderül, ezekről a fontos dolgokról egyformán gondolkodnak. Így nem meglepő, hogy apja kivégzése után az ifjú gróf csatlakozik a királypártiakhoz, és megszökteti az országból Marie-t, XVi. Lajos lányát... 1. rész : A menekülés 2. rész : Az adomák hazája 3. rész : A csapda 4. rész : A párviadal 5. rész : Katalin- vagy- Themire 6. rész : A történet vége Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 1.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p Videó információk: Méret: 604,75 MB Hossz: 1:01:30 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 960 pixel Bitráta: 1250 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 182 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész https://data.hu/get/13010771/1.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part1.rar https://data.hu/get/13010770/1.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part2.rar 2.rész https://data.hu/get/13010766/2.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part1.rar https://data.hu/get/13010767/2.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part2.rar 3.rész https://data.hu/get/13010765/3.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part1.rar https://data.hu/get/13010760/3.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part2.rar 4.rész https://data.hu/get/13010768/4.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part1.rar https://data.hu/get/13010769/4.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part2.rar 5.rész https://data.hu/get/13010761/5.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part1.rar https://data.hu/get/13010763/5.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part2.rar 6.rész https://data.hu/get/13010762/6.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part1.rar https://data.hu/get/13010764/6.A.nevtelen.var-1977.webrip-720p.part2.rar
    1 point
  23. The Nevers *The Nevers* (2021) 1. évad HUNSUB Data Premium WebRip, SD+71080p, feliratos amerikai sci-fi/krimi, folyamatos up! Szereplők: Laura Donnelly --- Amalia True Ann Skelly --- Penance Adair Olivia Williams --- Lavinia Bidlow James Norton --- Hugo Swann Tom Riley --- Augustus "Augie" Bidlow Pip Torrens --- Lord Massen Denis O'Hare --- Dr. Edmund Hague Tartalom: A történet konkrétan úgy indul, hogy az emberek felnéznek az égre 1896 Londonjában, mert ott van valami, utána 3 évet ugrunk előre, és megtudjuk, hogy történt valami, megérintett emberekkel van tele a város, akiknek különleges képességeik vannak. A két főszereplő egyike néha villanásokat lát a jövőből, a másik érti és érzi a fizikát, így feltalálóként dolgozik. Ők ketten amúgy egy árvaházat vezetnek, ami a megérintetteket tömöríti, óvja, csökkenti magányosságukat. Technikai információk: Általános Teljes név : The.Nevers.S01E01.XviD-AFG.avi Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 588 MiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : 1 129 kb/s Kódoló szoftver : Lavf58.35.100 Angolnyelvű bemutató: 1. rész: Pilot SD: https://data.hu/get/12885245/ABCello.S01E01.HUNSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12885246/ABCello.S01E01.1080p.AMZN.HUNENGSUB.001 https://data.hu/get/12885247/ABCello.S01E01.1080p.AMZN.HUNENGSUB.002 https://data.hu/get/12885243/ABCello.S01E01.1080p.AMZN.HUNENGSUB.003 https://data.hu/get/12885244/ABCello.S01E01.1080p.AMZN.HUNENGSUB.crc 2. rész: Exposure SD: https://data.hu/get/12893024/ABCello.S01E02.HUNSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12893027/ABCello.S01E02.1080p.AMZN.HUNENGSUB.001 https://data.hu/get/12893026/ABCello.S01E02.1080p.AMZN.HUNENGSUB.002 https://data.hu/get/12893025/ABCello.S01E02.1080p.AMZN.HUNENGSUB.crc 3. rész: Ignition SD: https://data.hu/get/12900121/ABCello.S01E03.HUNSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12900119/ABCello.S01E03.1080p.AMZN.HUNENGSUB.001 https://data.hu/get/12900122/ABCello.S01E03.1080p.AMZN.HUNENGSUB.002 https://data.hu/get/12900120/ABCello.S01E03.1080p.AMZN.HUNENGSUB.crc 4. rész: Undertaking SD: https://data.hu/get/12908628/ABCello.S01E04.HUNSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12908627/ABCello.S01E04.1080p.AMZN.HUNENGSUB.001 https://data.hu/get/12908626/ABCello.S01E04.1080p.AMZN.HUNENGSUB.002 https://data.hu/get/12908629/ABCello.S01E04.1080p.AMZN.HUNENGSUB.crc 5. rész: Hanged SD: https://data.hu/get/12912402/ABCello.S01E05.HUNSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12912405/ABCello.s01e05.1080p.HUNENGSUB.001 https://data.hu/get/12912401/ABCello.s01e05.1080p.HUNENGSUB.002 https://data.hu/get/12912403/ABCello.s01e05.1080p.HUNENGSUB.003 https://data.hu/get/12912404/ABCello.s01e05.1080p.HUNENGSUB.crc 6., befejező rész: True SD: https://data.hu/get/12919566/ABCello.S01E06.HUNSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12919565/ABCello.S01E06.1080p.AMZN.HUNENGSUB.001 https://data.hu/get/12919563/ABCello.S01E06.1080p.AMZN.HUNENGSUB.002 https://data.hu/get/12919564/ABCello.S01E06.1080p.AMZN.HUNENGSUB.crc Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    1 point
  24. Milan Kundera-A lét elviselhetetlen könnyűsége Milan Kundera negyedik magyarul megjelenő regénye – mint korábbiak is – a szűkebb értelemben vett sztori, valamint filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomas, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán: hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, s feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexulási életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomas ellentmondásos alakja mögé háttérnek Kundera felrajzolja a „prágai tavasz” eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a „normalizáció” éveinek megaláztatásait. Tomas és Tereza a nemzeti remények bukásával Svájcba költözik, de később hazatér, hogy otthon vállalja sorsát, Sabina, a festőnő, Tomas egyik szeretője, az emigráció útját választja, megkapaszokdik odakint, de minden kötöttségtől megszabadulva a lét elviselhetetlen könnyűségét érzi. Jellemző életérzés e korunkban, amikor a történelem és a technika a világot olyan jövő felé vezeti, melyet az ember sem alakítani, sem előrelátni nem képes. letöltés https://data.hu/get/12862465/A__let_elviselhetetlen_konnyuse_-_Milan_Kundera.epub https://data.hu/get/12862466/A__let_elviselhetetlen_konnyuse_-_Milan_Kundera.mobi https://data.hu/get/12862467/A__let_elviselhetetlen_konnyuse_-_Milan_Kundera.pdf - Brandon Sanderson-A királyok útja. (Viharfény krónika 1.) [/img] Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Brandon Sanderson, a New York Times bestsellerszerzőjének könyve, A királyok útja egy lenyűgöző epikus történet kezdete. Roshar a kő és a viharok világa. Rejtélyes, óriási erejű förgetegek söpörnek végig a sziklás terepen – gyakoriságuk nemcsak a környezetet, hanem a civilizációt is átalakította. Az állatok páncéljukban bújnak meg, a fák behúzzák ágaikat, a fűszálak pedig visszavonulnak a terméketlen földbe. Az emberek csupán ott építenek városokat, ahol a táj védelmet nyújthat. Évszázadok elteltek a tíz felszentelt rend, a Tündöklő Lovagok bukása után, ám szilánkpengéik és szilánkvértjeik megmaradtak – a titokzatos kardok és páncélok, amelyek átlagos embereket szinte sebezhetetlen harcosokká változtatnak. Egész királyságokat adnak értük, háborúkat vívnak miattuk, és háborúkat nyernek velük. Éppen ilyen küzdelem dúl a Széthasadt Síkságnak nevezett, romos tájon. Kaladin, aki öccse védelmében seborvosi jövőjét a lándzsára cserélte, rabszolgaként szolgál itt. Egy értelmetlen háborúban, ahol egyetlen közös ellenfél ellen tíz sereg küzd egymástól függetlenül. Kaladin azon igyekszik, hogy megmentse az embereit, és hogy megértse a vezetőket, akik feláldozhatónak látják őket. Dalinar Kholin fényúr vezeti a tíz sereg egyikét. Akárcsak bátyját, az egykori királyt, őt is lenyűgözi az ősi kötet, A királyok útja. Felkavarják őt a régmúlttal és a Tündöklő Lovagokkal kapcsolatos látomásai – már a saját épelméjűségében sem bízik. Hosszú mérföldekkel arrébb egy Shallan nevű, tapasztalatlan fiatal nő szeretne a kiváló tudós és megrögzött eretnek, Jasnah Kholin, Dalinar unokahúga alatt tanulni. Habár őszintén szereti a tudományos munkát, indítékai közel sem tisztességesek. Vakmerő lopásra készül, ám Jasnah-val végzett kutatása a Tündöklő Lovagok titkaira, és a háború valódi okára világíthat rá. A királyok útja, ami több mint tíz évig tartó tervezés, írás és világépítés eredményeként jött létre, csupán a Viharfény krónika nyitókötete. Élet a halál előtt. Erő a gyengeség előtt. Utazás a cél előtt. Hangozzanak el újra az ősi fogadalmak, és kapják vissza az emberek egykori szilánkjaikat. A Tündöklő Lovagoknak újra fel kell emelkedniük. letöltés https://www.mediafire.com/file/gtcp1w3awg9id74/A+Kiralyok+Utja+-+Sanderson,+Brandon.epub/file - Nalini Singh - Angyali vadász 13 - Angyalnap 2020 A Halál Arkangyala és a Betegség Arkangyala talán eltűnt, de gonosz hagyatékuk tovább él, főleg Afrikában, ahol a csoszogó, rothadó lények, akiket újjászületetteknek hívnak gonosz intelligencia apró csillanását mutatják Tituson, a hatalmas kontinens arkangyalán áll, hogy megállítsa az újjászületettek elterjedését a világban. Titus egyedül képtelen erre, de a túlélő erőteljes angyalok és arkangyalok nagy része sérült, míg a többi a gyilkos vámpírok hordáival harcol. Senki sem maradt… csak a Kolibri. Öreg, erőteljes, elméje régen kaleidoszkópba tört. Most Titus mellett kell állnia, a halál áramlásával szemben, hogy egy sokkal sokkolóbb dolgot fedezzenek fel. A Betegség Arkangyala hátrahagyott egy utolsó, rémületes ajándékot… letöltés https://www.mediafire.com/file/1ctkaqf9ed532nm/Nalini+Singh+-+Angyali+vadász+13+-+Angyalnap.epub/file -
    1 point
  25. Alan Bradley Flavia de Luce rejtélyei 1-6.De mi került a pitébe? Alan Bradley De mi került a pitébe? Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 1. 2013 Ifjúsági, Kaland, Krimi, A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet – főként a méregkeverést. Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába. A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része. letöltés https://data.hu/get/12834052/AB-01-De_mi_kerult_a_pitebe_-_Alan_Bradley.mobi https://data.hu/get/12834053/AB-01-De_mi_kerult_a_pitebe_-_Alan_Bradley.pdf https://data.hu/get/12834054/AB-01-De_mi_kerult_a_pitebe_-_Alan_Bradley.epub - Alan Bradley- A titokzatos bábjátékos Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 2. 2014 Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishops Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla? A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít. És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával… letöltés https://data.hu/get/12834055/AB-02-A_titokzatos_babjatekos_-_Alan_Bradley.mobi https://data.hu/get/12834056/AB-02-A_titokzatos_babjatekos_-_Alan_Bradley.epub https://data.hu/get/12834057/AB-02-A_titokzatos_babjatekos_-_Alan_Bradley.pdf - Alan Bradley A jósnő kristálygömbje Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 3. 2015 Alan Bradley egy elbűvölő regénnyel tér vissza, amelynek főhőse a rettentően okos és rendíthetetlen tizenegy éves nyomozó, Flavia de Luce. A koraérett vegyész mérgek iránti szenvedélyének köszönhetően deríti ki a Palánkosban történt gaztettek közötti összefüggéseket. Flavia megkéri az idős cigányasszonyt, hogy jósoljon neki kristálygömbjéből, és meglepetésére a jósnő tud Harrietről, az édesanyjáról. Mi több, egykor ő maga is a Buckshawban, a de Luce család birtokán élt, a nő óvó felügyelete mellett. Egészen addig, míg Harriet el nem tűnt a hegyekben; ekkor Fenellának szednie kellett a sátorfáját. Flavia mindent helyre akar hozni, de tenni vágyásával az ellenkezőjét éri el, szerencsétlenséget hoz a cigányasszony fejére. A jósnőt éjnek évadján támadás éri a saját kordéjában. Vajon ez annak a helyi mendemondának a következménye, hogy őt okolják egy kisbaba évekkel korábbi elrablásáért? Flaviát nem hagyja nyugodni a dolog, még akkor sem, mikor „hőn szeretett” nyomozótársával, Hewitt felügyelővel kell osztozkodnia az ügyön. De hogyan kapcsolódik a bűntény az eltűnt csecsemőhöz? Mialatt Flavia ezen töpreng, egy másik testre bukkan. Hűséges kerékpárján, Gladysen járja a vidéket nyomok után kutatva, s eközben találkozik egy elegáns művésznővel, akinek a birtokában van egy igen kivételes tárgy, egy portré, amely segít fényt deríteni a legnagyobb rejtélyre: milyen is Flavia legbelül? letöltés https://data.hu/get/12834049/A_josno_kristalygombje_-_Alan_Bradley.epub https://data.hu/get/12834050/A_josno_kristalygombje_-_Alan_Bradley.mobi https://data.hu/get/12834051/A_josno_kristalygombje_-_Alan_Bradley.pdf - Alan Bradley Elég már az árnyakból! Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 4. 2015 Karácsony van, és Flavia de Luce – a tizenegy éves „kiskopó", a kémia megszállottja – a laboratóriumába visszavonultan a Télapó csapdába ejtésén morfondírozik. Ám hamarosan megzavarja a patinás Luce-birtokra érkező filmes stáb, akik azért jönnek Buckshaw-ba, hogy a híres Phyllis Wyvern főszereplésével filmet forgassanak. A színésznő meglepően kedvesen viselkedik a magányos Flaviával, kárpótolja nővérei gonoszságáért. Sőt, nagylelkűen még egy Romeo és Júlia előadást is elvállal. A tomboló hóvihar közepette Bishop's Lacey minden lakója Buckshaw-ba igyekszik, hogy megnézze Wyvernt és partnerét. Amíg a közönség önfeledten szórakozik, az időjárás még zordabbra fordul, és a birtokot végleg elzárja a külvilágtól. Az ott rekedt emberek türelmesen várják a vihar végét, eközben rejtélyes családi titkokra is fény derül. De az este döbbenetes végkifejletére senki nincs felkészülve: egy filmtekerccsel megfojtott színészre bukkannak. Vajon az összegyűlt vendégek közül ki rendezte ezt a vérfagyasztó előadást? Ahogyan a vihar egyre jobban tombol, s ahogyan a gyanúsítottak köre fokozatosan bővül, Flavia számára mégis egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ki a gyilkos. letöltés https://data.hu/get/12834067/Eleg_mar_az_arnyakbol_-_Alan_Bradley.mobi https://data.hu/get/12834068/Eleg_mar_az_arnyakbol_-_Alan_Bradley.epub https://data.hu/get/12834069/Eleg_mar_az_arnyakbol_-_Alan_Bradley.pdf - Alan Bradley Amikor a csontok suttognak… Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 5. 2016 Flavia de Luce, a tizenkét éves amatőr detektív és lelkes kémikus igencsak hozzászokott már, hogy nyomokat ásson elő, legyen szó akár a laboratóriumában fortyogó főzetekről, vagy akár nővéreinek titkos naplójáról. Ám holttestek előásása mostanáig nem szerepelt a megszokott repertoárjában. Szent Tankréd halálának ötszázadik évfordulója alkalmából Bishop’s Lacey a falu védőszentjének kriptáját készül felnyitni. Természetesen senki sem várja izgatottabban, hogy bepillanthasson a sírba, mint Flavia, akinek legújabb felfedezése azonban véget vet a falusiak szorgos ünnepi előkészületeinek. Egy holttestre bukkan, melynek arcán groteszk és megmagyarázhatatlan maszk van. És ami ennél is döbbenetesebb: a halott Collicutt úr, a templom orgonistája. Ugyan ki forralhatott bosszút ellene, és vajon miért éppen egy ilyen szent helyre rejtették el? És mi köze az egésznek a titokzatos kőhöz, Lucifer Szívéhez? A fékezhetetlen Flavia feltett szándéka, hogy lerántja a leplet a rejtélyről. A mélyből előásott titkok pedig végérvényesen bebizonyítják, hogy nem létezik egyértelmű és sima ügy a világon. letöltés https://data.hu/get/12834061/Amikor_a_csontok_suttognak_-_Alan_Bradley.pdf https://data.hu/get/12834062/Amikor_a_csontok_suttognak_-_Alan_Bradley.epub https://data.hu/get/12834063/Amikor_a_csontok_suttognak_-_Alan_Bradley.mobi - Alan Bradley A halott madarak nem énekelnek Sorozat: Flavia de Luce rejtélyei 6. 2017 1951 egy tavaszi reggelén a tizenegy éves kémikus és szépreményű detektív, Flavia de Luce és kis családja a vasútállomásra igyekszik, hogy ott várja régen elveszett édesanyja, Harriet visszatérését. Amikor azonban a vonat begördül a kicsiny angol falu, Bishop’s Lacey állomására, Flaviát hirtelen megszólítja egy magas idegen, aki egy rejtélyes üzenetet suttog a lány fülébe. Pillanatokkal később a férfi holtan végzi, valaki a tömegből titokzatos módon a begördülő vonat elé löki a szerencsétlent. Ki lehetett az idegen, mit jelentettek a szavai, és miért éppen Flavia fülének szánta őket? Odahaza, Buckshaw falai között, a de Luce család romos birtokán Flavia megint csak próbára teszi nyomozói képességeit. Rábukkan a padláson egy régi filmtekercsre, és követni kezdi a felfedezés során talált nyomokat, így sikerül is fényt derítenie a de Luce klán legféltettebb titkaira, amelyek nem kisebb személyt, mint magát Winston Churchillt is érintik. Családja, barátai és a Belügyminisztérium egyik híres patológusa segítségével – sőt Harriet szeretett duplaszárnyú Gipsy Moth repülőgépe, Szilaj Lélek látványos közreműködésével – Flavia bármire képes, még akár repülni is hajlandó az égen, hogy kézre keríthesse a gyilkost. letöltés https://data.hu/get/12834044/A_halott_madarak_nem_enekelnek_-_Alan_Bradley.mobi https://data.hu/get/12834045/A_halott_madarak_nem_enekelnek_-_Alan_Bradley.epub https://data.hu/get/12834046/A_halott_madarak_nem_enekelnek_-_Alan_Bradley.pdf -
    1 point
  26. Girlie Love 1 Young amateur lesbian in reality action Category: Lesbians, Teens, Amateur, Masturbation, Petite, Small Tits Starring: Amateur Language: O-Ton Size: 1.42 GB Length: 01:45:59 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/1567d05af11d3d7055ac8806507d0c00 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/7f06618951113/Girlie.Love.1.rar
    1 point
  27. Super MILFs - They Come With Experience Let's face it; some MILFS are just better than others. Welcome to Super MILFS! When you see Raylene, with those big natural tits, fight over a cock with that sultry cougar Julia Ann, your cock'll be fighting it zipper. Wait'll you see Kayla and Jerilyn do contortions over two stiff rods. Add in smokin' Jenaveve Jolie and Super MILFs has to be the ultimate MILF show. No rubbers. And all the cock-hungry, well-oiled pussy you can handle! Category: Big Boobs, Mature, MILF, Latina, Threesome, Stockings, Lingerie, Fishnet, Brunette, Blonde Starring: Julia Ann , Raylene , Lisa Ann , Tommy Gunn , Jenaveve Jolie , Kayla Paige , Jerilyn Paige Language: English Size: 2.08 GB Length: 01:45:32 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/14ff2291be22468f00b205a879e6bf04 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/7862370abfd36/Suer.MILFs.-.They.Come.With.Experience.rar
    1 point
  28. Suicide Dolls Enter into a new world of lesbian erotica! Watch as Kimberly Kane does Nadia Nitro in an industrial setting. Next, Lily Carter, Dani Daniels and Shyla Jennings hop into bed, peel off their skin tight t-shirts and ravage each other. Next, Dani Daniels and Sophia Jade get it on outside as dusk is falling. Samantha Bentley corners Dani Daniels in a stairwell for a fuckfest that you won't soon forget. Finally, Dani and beautiful blonde Heather Starlett tease each other until they both reach shuddering orgasms! Category: Lesbian, Alt Girls, Felching, LezDom, Stockings, Threesomes Starring: Dani Daniels , Shyla Jennings , Kimberly Kane , Lily Carter , Samantha Bentley , Heather Starlet , Sophia Jade , Nadia Nitro Language: English Size: 1.43 GB Length: 01:39:04 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/cce8dc37514384a3ad6ec8b5c2b5646e [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/4e324b3194131/Suicide.Dolls.rar
    1 point
  29. Girl Pirates Eva Angelina and Vanessa Lane lead a cast of horny swashbucklers have trunks full of booty and a need to swab the dick. Watch these young wenches get pillaged and plundered in some of the hottest pirate-themed sex you've ever seen! Featuring hot girl on girl lesbian scenes, group sex, a Double Penetration, and plenty of booty banging adventures! Category: Parody, Anal, Lesbian, Cosplay, Double Penetration, Feature, Gangbang, Gonzo, Historical, Interracial, Pirates, Threesome Starring: Eva Angelina , Mark Wood , Trina Michaels , Austin Kincaid , Marie Luv , Scott Nails , Alec Knight , Victoria Sweet , Vanessa Lane , Brandi Lyons , Tony T. , Scott Lyons , Chris Mountain , Brodi Kennedy Language: English Size: 2.09 GB Length: 01:59:44 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/4f2a5bebb835cf73d7fc994d84a6a1b8 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/41be18a35832e/Girl.Pirates.rar
    1 point
  30. Premiere Experience Anale (2020) Today we got beautiful French girls with natural sexiness! While they are widely familiar with vaginal penetration as well as blowjobs, these pretty women had never gone through the anal hut although this tempted them deeply! Despite a difficult entry, they still manage to have a lot of fun and why not try again next time! Category: FRENCH, MILF, Mature, Anal, Stockings, Lesbian, Threesome, Blowjobs, Cumshots, Fingering, Busty, Rimming, Starring: Amalia, Agnes, Annabella, Cali Language: FRENCH Size: 2.44 GB Length: 02:09:16 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/e098dab183b80fbd5e57897a52dd80c0 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/547c7c043ea21/Premiere.Experience.Anale.rar
    1 point
  31. Rubbing The Right Spot Massage Rooms is a sexy happy ending massage movie with natural looking models. They put the sensuality and sexiness into it, which makes the feeling of the scenes real. Enjoy! Category: Massage, Oiled, Young Girls, Big Dick, Lesbian Starring: Rita, Lola, Eileen, Uma, Zara, Sylvia, Mona, Patrick, George, Thomas Language: O-Ton Size: 2.39 GB Length: 02:16:49 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/d21f2441766d90d8fc9246f3f8b4f0ef [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/83d9472db0fcd/Rubbing.The.Right.Spot.rar
    1 point
  32. Blowjob Winner 22 Sexy pornstars are at it again, competing against each other to see who can make some lucky fan cum the fastest off dirty blowjobs. These guys sure are lucky because they have professional sluts on their cocks and they are guaranteed to blow their load in someone's mouth!! Who will be the victor? Category: Blowjobs, Gangbang, Handjob, Group, Oral Sex, Big Boobs, Interracial, Teens, Lingerie, Brunette, Blonde Starring: Zoey Foxx , Adriana Chechik , Jennifer White , Nina Elle , Noelle Easton , Dava Foxx , Layla Price , Jenna Ivory , Skylar Green , Heidi Hollywood Language: English Size: 1.96 GB Length: 01:45:45 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: Rapidgator: http://rg.to/file/e363361823211745417ec84b93c5e648 Keep2s: https://k2s.cc/file/cf0cf60f5be55/Blowjob.Winner.22.rar
    1 point
  33. My BFF And I Crave Some BBC 2 Sweet, horny girls always seem to go after big black dicks, and the ones that are even sweeter bring their slutty friends in to help get him off! It's time to double the pleasure in this wild interracial flick! If you're down with interracial threesomes, you're going to fall head-over-heels with this one! Featuring Jodi Taylor, Sara Jay, Bibi Noel, Layla Price, Tory Lane, and more! Category: BBC, Big Cocks, Interracial, Threesomes, Stockings, Toys, Redhead Starring: Jodi Taylor, Raven Bay, Prince Yahshua, Sara Jay, Ava Devine, Tory Lane, Layla Price, Savannah Fox, Bibi Noel, Kayla West, Dirk Huge, Britt Shields Language: English Size: 2.26 GB Length: 02:09:16 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/8921e11b105b5be86b66bb062e637877 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/23e3cdddfc725/My.BFF.And.I.Crave.Some.BBC.2.rar
    1 point
  34. Private Moments 127 (2020) Dasha & Veronyka: Dasha massages Veronyka's pert breasts before moving her hands over her big bum. Veronyka teases Dasha's leg and as she moves her pussy is visible upskirt. The girls get naked and play with each other's shaved pussies. Using some oil, the girls masturbate to orgasm. Elin: Flexible Elin stretches her body in the bed, than slowly pulls her shirt up and teases her small tits. Gets her pink dildo wet and moves it over her hairy pussy. Inserts it into her pussy and rubs her clit at the same time to reach an orgasm. Lucia & Ronnie: Curvy Lucia sits on dark-skinned Ronnie's lap, pulls her top down to see her big boobs, "How do you want me to touch your boobs?. Lucia gets naked and plays with her full push before grabbing a vibrator. Molly: Molly grabs her small breasts under her white tank top to tease herself. Lying on the floor, after undressing herself, she inserts a sex toy into her hairy pussy. Pinching her brown nipples, uses her dildo to masturbate to orgasm. Tilly & Violet: Violet takes her undies from the round ass slowly and shows her full bush to Tilly, than she starts licking her small brown nipples. Kissing each other than masturbating to orgasms with playing their hairy pussies. Nikolina: Short haired Nikolina wakes up naughty with an alarm, she starts touching her hairy pussy over the pink underwear and uses a sex toy to masturbate to orgasm. Category: Lesbian, Amateur, Teens, Big Butt, Black Women, Gonzo, Hairy, Masturbation, Sex Toy Play, Small Tits, Starring: Tilly B , Elin , Lucia M , Molly B , Veronyka , Violet R , Dasha D. , Nikolina , Ronnie Language: O-Ton Size: 2.89 GB Length: 01:38:31 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/7a0f4eb67bc851544e02ae3a9df63c85 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/8cb4411b5e7b4/Private.Moments.127.rar
    1 point
  35. Michelle Thorne's Thorne Roses Gay For Pay Vol 1 Michelle Thorn, Rita Foltoyano, Angel Dark, Trina Michaels and more aren't kind of the girls to take no for an answer and they always get exactly what they want. Category: Lesbian, BDSM, Big Boobs, British, Domination, European, Female Domination, International, Orgy, Pantyhose, Stockings, Starring: Michelle Thorn , Rita Faltoyano , Angel Dark , Trina Michaels , Natalli DiAngelo , Brooke Haven , Carly Parker , Lexxi Tyler , Romana Ryder , Starr Language: English Size: 2.47 GB Length: 01:58:48 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/5b2f75459c9618be0fcaf7cd3cd27c37 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/d5eac20282269/Michelle.Thorne_s.Thorne.Roses.Gay.For.Pay.Vol.1.rar
    1 point
  36. Lesbian Masseuse (2017) Massage Rooms is proud to present Lesbian Masseuse - Anna is back in the Massage Rooms after a short break away, she was in a camp in Brazil where she was learning more sensual techniques to sooth her clients? pains away. Today she was working on Brittany, a gorgeous Milf from Czech who is also an admirer of the female form. These two were soon rubbing up against each other with only slippery oil between them, rubbing, fingering, sucking and fucking their way to intense orgasms. Cristin's tiny hands slowly run the massaging pebble into Kim's perfectly tanned Filipino body as she moans with excitement, trying to predict when ...Read More Category: Lesbian, Massage, Oiled, Oral, Rimming Starring: Anna Rose, Brittany Bardot, Danika, Tina Kay, Cristal Caitlin, Chrissy Fox, Claudia Macc, Ornella Morgan Language: English Size: 2.35 GB Length: 02:14:20 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/efd3f25eaa3f3b6a8f2fa090d9bcf76b [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/755a57bda5c58/Lesbian.Masseuse.rar
    1 point
  37. Nathan Blake - Momshell Exposed In Nathan Blake's "Momshells Exposed" five nasty MILFs and sensual cougars get caught on POV style camera getting fucked by that big black cock that their wet, white pussies and assholes crave! These mature sluts simply can't keep their holes off of that thick chocolate meat, especially when they know that they'll be covered in that creamy cum at the end! Category: Big Cocks, Cougars, European, Gonzo, Fisting, Stockings, Interracial, Mature, MILF, POV, Starring: Daisy Rock, Aliz, Winnie, Sierra Language: English Size: 2.53 GB Length: 02:03:22 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/89a483ebb75d8263d4ac8010de672593 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/03fb93f912726/Nathan.Blake.-.Momshell.Exposed.rar
    1 point
  38. Hey My Grandma Is A Whore 13 In this lucky 13th installment in Heatwave's Hey My Grandma Is A Whore series, they've rounded up another set of ladies from the senior center and given them the fucking they so desperately desire! If you're into GILFs, these grannies are wild and wide open! Category: Grannies, Mature, GILF, BBW, Stockings, Gang Bang, Big Boobs, Hairy, Glasses, Threesome Starring: Georgina , Marta , Maria , Jan , Laszlo , Matt , Marton , Gabor Language: O-Ton Size: 1.52 GB Length: 01:45:48 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/ec51457f3a077dd47be793445b92a44f [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/8cd9651045fb2/Hey.My.Grandma.Is.A.Whore.13.rar
    1 point
  39. Bonsai Bushwhackers Shaggy Nakadashi and his right hand man Bushy Yamamoto are back and on a mission to clear excessive brush from the pubic forests of pretty Japanese babes. With their hi-tech precision Japanese razor, and the skill and accuracy that only Japanese technicians possess, they skillfully prune 6 pubic pastures, similar to how Mr. Miyagi trimmed his Bonsai trees with Daniel-san. Shaggy and his crew are affectionately known as the Bonsai Bushwhackers!! The girls in this movie are only left to wonder if perhaps one day, Shaggy, Bushy, and Skinny will take that same high-powered, hi-tech Japanese razor to their own untamed Bonsai bushes... Category: Asian, Blowjobs, Fetish, Hairy, Uncensored, Japanese Starring: Shaggy Nakadashi, Haruka , Karin , Saya , Rina , Mizue , Yamamoto Language: English Size: 2.74 GB + 1 BONUS Scene Length: 03:07:38 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/cfe1066550fc4a03b0974c1d4cf921d0 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/341a1bff83d53/Bonsai.Bushwhackers.rar
    1 point
  40. Voyage En Afrique (2020) When it comes to fucking, they really have no limits! What they prefer are the muscular guys with big calibers! And for that, what could be better than a gang bang made up of well-mounted black guys? Category: FRENCH, Interracial, MILF, Anal, Double Penetration, , Gang Bang, Threesomes, Outdoors, BBC, Blowjobs, Cumshots, Stockings Starring: Alice T., Sophie Lorraine, Cloe Language: FRENCH Size: 2.13 GB Length: 01:55:44 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/6e5512c4f01df8af40cfdffc21dc3716 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/cd102647c1002/Voyage.En.Afrique.rar
    1 point
  41. Blue Öyster Cult - iHeart Radio Theater N.Y.C.(2012) Blu-Ray 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Intro 02 - R.U. Ready To Rock 03 - The Golden Age Of Leather 04 - Burnin' For You 05 - Shooting Shark 06 - Cities On Flame With Rock And Roll 07 - Career Of Evil 08 - The Vigil 09 - Black Blade 10 - Godzilla 11 - (Don't Fear) The Reaper 12 - Credits 13 - Bonus Feature - Interview Info: Genre: Hard Rock Quality: Blu-Ray | 1080p Format: M2TS | 29.9Mbps Length: 01:02:29 | 17.3Gb Video: MPEG2 | 1920x1080 | 16:9 | 23.976 fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Audio 2: LPCM | 2304kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Subyshare.com, xubster.com https://www.keeplinks.org/p84/5eeb32847241d pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  42. The Rolling Stones - From The Vault: No Security - San Jose '99 (2018) SD Blu-Ray 1080i Screenshots: Setlist: 01. Jumpin’ Jack Flash 02. Bitch 03. You Got Me Rocking 04. Respectable 05. Honky Tonk Women 06. I Got The Blues 07. Saint Of Me 08. Some Girls 09. Paint It Black 10. You Got The Silver 11. Before They Make Me Run 12. Out Of Control 13. Route 66 14. Get Off Of My Cloud 15. Midnight Rambler 16. Tumbling Dice 17. It’s Only Rock ‘n’ Roll (But I Like It) 18. Start Me Up 19. Brown Sugar 20. Sympathy For The Devil Description: The Rolling Stones’ No Security tour ran from January to June 1999 through North America and Europe. It followed on from the colossal Bridges To Babylon tour and took its name from the “No Security” live album recorded on that 1997/98 tour. In reaction to the huge stadiums played on Bridges To Babylon the conscious decision was made to book smaller venues for the initial North American leg of the No Security tour. This latest addition to the acclaimed From The Vaults series was filmed at the San Jose Arena in front of an audience of a little over 30,000 (intimate by Rolling Stones standards!) at the end of the North American dates. Previously unreleased, it captures the band in top form playing a set that spans from mid-sixties hit singles up to the then current Bridges To Babylon album. Info: Source: Genre: Rock Quality: SD Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 31.9Mbps Length: 01:58:07 | 32.11Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 29.970fps Audio 1: LPCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS-HD MA | 2942kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English https://www.keeplinks.co/p84/5bcd7c0c9e139pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download. The Rolling Stones - From The Vault No Security San Jose '99 (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. Jumpin’ Jack Flash 02. Bitch 03. You Got Me Rocking 04. Respectable 05. Honky Tonk Women 06. I Got The Blues 07. Saint Of Me 08. Some Girls 09. Paint It Black 10. You Got The Silver 11. Before They Make Me Run 12. Out Of Control 13. Route 66 14. Get Off Of My Cloud 15. Midnight Rambler 16. Tumbling Dice 17. It’s Only Rock ‘n’ Roll (But I Like It) 18. Start Me Up 19. Brown Sugar 20. Sympathy For The Devil Info: Source: Genre: Rock Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 01:58:00 | 6.63Gb Video: H.264 | 960x720 | 4:3 | 29.970fps Audio 1: PCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS | 1536kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English https://www.keeplinks.co/p84/5bcd7c6dc028dpass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  43. The Bee Gees - One For All Tour 1989 (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. Ordinary Lives 02. Giving Up The Ghost 03. To Love Somebody 04. I.ve Gotta Get A Message To You 05. One 06. Tokyo Nights 07. Words 08. Juliet 09. New York Mining Disaster 1941 10. Holiday 11. Too Much Heaven 12. Heartbreaker / Islands in The Stream 13. Run To Me 14. World 15. Spicks And Specks 16. Lonely Days 17. How Deep is Your Love 18. It's My Neighborhood 19. How Can You Mend A Broken Heart 20. House Of Shame 21. I Started A Joke 22. Massachusetts 23. Stayin Alive 24. Nights On Broadway 25. Jive Talkin 26. Band Jam 27. You Win Again 28. You Should Be Dancing Description: Recorded live in Melbourne, Australia at The National Tennis Centre in November 1989, this release captures the third stop on The Bee Gee's One for All World Tour celebrating their eighteenth studio album One. The concert has been fully restored with newly mixed and mastered surround sound for its first official release on DVD, SD Blu-ray and digital, and now delivers the best possible quality for you to enjoy at home. This is a classic Bee Gees concert with the Gibb brothers performing tracks from as far back as their 1966 breakthrough hit Spicks And Specks, through their classic seventies and eighties hits and on to selections from the One album. Info: Source: Genre: Pop Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 01:47:00 | 5.97Gb Video: H.264 | 940x720 | 4:3 | 29.970fps Audio 1: PCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS | 1536kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English -- halott linkek -- pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  44. The Manhattan Transfer & Take 6 The Summit - Live Soundstage (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. Mean Joe (Tiltólistás film(Nem osztható meg)) 02. Straighten Up And Fly Right 03. Tuxedo Junction 04. Candy 05. It's Good Enough To Keep (Airmail Special) 06. Just In Time 07. I've Got Life 08. Happy 09. Like Someone In Love 10. Twilight Zone / Twilight Tone 11. Gold Mine 12. Route 66 13. Mary 14. Operator 15. A Nightingale Sang In Berkeley Square 16. Overjoyed 17. Stand By Me 18. Trickle Trickle 19. Boy From New York City 20. Birdland 6:12 21. What I'd Say Info: Source: Genre: Jazz Fusion Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 01:19:00 | 4.46Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 23.976fps Audio 1: PCM | 1510kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS | 1510kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English https://www.keeplinks.co/p84/5c67edb5e7b13 pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  45. Accept - Symphonic Terror (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: Part 1 - Accept 01. Die by the Sword 02. Restless and Wild 03. Koolaid 04. Pandemic 05. Final Journey Part 2 - Heartbangers Symphony 06. Night on Bald Mountain 07. Scherzo 08. Romeo and Juliet 09. Pathétique 10. Double Cello Concerto in G Minor 11. Symphony NO. 40 in G Minor Part 3 - Accept with Orchestra 12. Princess of the Dawn 13. Stalingrad 14. Dark Side of My Heart 15. Breaker 16. Shadow Soldiers 17. Dying Breed 18. Fast as a Shark 19. Metal Heart 20. Teutonic Terror 21. Balls to the Wall Info: Source: Genre: Heavy Metal Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 02:01:00 | 7.57Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 24.000fps Audio 1: PCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: FLAC | 1536kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English https://www.keeplinks.co/p84/5bfafac8cce6d pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  46. Lacuna Coil - The 119 Show (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. Intro 02. A Current Obsession 03. 1.19 04. My Wings 05. End Of Time 06. Blood, Tears, Dust 07. Swamped 08. The Army Inside 09. Veins Of Glass 10. One Cold Day 11. The House Of Shame 12. When A Dead Man Walks 13. Tight Rope 14. Soul Into Hades 15. Hyperfast 16. I Like It 17. Heaven's A Lie 18. Senzafine 19. Closer 20. Comalies 21. Our Truth 22. Intermezzo 23. Falling 24. Wide Awake 25. I Forgive (But I Won't Forget Your Name) 26. Enjoy The Silence 27. Nothing Stands In Our Way 28. Final Credits Info: Source: Genre: Gothic Metal Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 02:16:00 | 4.95Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 24.000fps Audio: AC3 | 224kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English https://www.keeplinks.co/p84/5bf7c49e02841 pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+01:00
×
×
  • Create New...