Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 07/26/2021 in all areas

  1. Jack Williamson - A fekete nap Magjelent a Galaktika 306-307 XL -ekben. Pdf, azw3, epub formátumban.2 mb "A Csillagsarj Misszió keretében az emberiség megindult az űrbe. Az utazás ugyan kockázatos, mivel nem tudni hova érkeznek meg, és visszaút sincs, ám így is szép számú hajó indult el az évek során. Ám az emberi kapzsiság ezúttal sem ismert határokat, a lenyúlt pénz miatt úgy tűnik a következő hajó lesz az utolsó. Carlos Mondragon minden vágya az űrbe eljutni, a Közösség segítségével sikerül is potyautasként feljutnia. Jonas Roak egy semmirekellő fickó, aki csak a pénzért épült be a Misszióba, mint a Közösség embere. Utolsó feladata egy bomba elrejtése lenne a hajón, ám kapcsolattartója elárulja, így a hajón ragad. Rima Virili számára már nincs jövő a Földön a Misszió befejeződésével, ezért fiával és lányával együtt csatlakozik az utolsó induló járathoz. Herman Stacker, a Misszió vezetője nyaka körül sorul a hurok, ezért pribékjét, Mr. Hinch-et magával rángatva, leváltja Alt kapitány, és átveszi a helyét. Többek közt ezzel a vegyes társasággal a fedélzetén kel útra a 99. hajó, hogy aztán egy fekete nap mellett találják magukat. Idővel aztán sikerül egy titokzatos bolygót találni, melyen mintha valami idegen életformák is élnének. Miközben megkezdődik a bolygó felfedezése, a hajón szép lassan kettészakad a legénység: maradjanak és kolonizáljanak, vagy építsenek egy új kilövőállást és ugorjanak el az ismeretlenbe?" letöltés https://data.hu/get/12989378/Jack_Williamson_-_Blacksun_-_A_fekete_nap.pdf https://data.hu/get/12989379/Black_Sun-A_fekete_nap_-_Jack_Williamson.epub https://data.hu/get/12989380/Black_Sun-A_fekete_nap_-_Jack_Williamson.azw3 -
    16 points
  2. Anthony Horowitz-Égi háború (Az Ötök ereje 2.) pdf1mb Matt szívesen élné újra a tinik megszokott életét, miután sikerült megakadályoznia az Öregek visszatértét a Földre, ami katasztrófát hozott volna az emberiségre. A harc azonban korántsem ért véget. A Hollókapu után – ezúttal valahol Peruban – újabb kapu készül kinyílni… Mint kiderül, Mattet már várják ott. És nem csak a barátai… Egy ősi titok Egy tizenéves hős, akin a világ sorsa múlik A Hollókapu folyatása „Arra gondoltam, vajon lehetséges volna-e valami olyasmit írni, mint mondjuk A Gyűrűk Ura, csak itt és most, a való világban játszódó cselekménnyel. Miért kell a fantasynak olyan távolinak lennie? Nem volna izgalmasabb elképzelni, hogy a mágikus erők nagy csatái itt zajlanak a közvetlen közeledben, csak éppen nem veszed észre?” Anthony Horowitz Anthony Horowitz: Evil Star Eredeti mű Anthony Horowitz: Evil Star Eredeti megjelenés éve: 2006 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Tartalomjegyzék brit szerző fantasy ifjúsági kaland magyar nyelvű sorozat része > Animus, Budapest, 2007 letöltés https://data.hu/get/12989718/Anthony_Horowitz__Egi_haboru.pdf -
    13 points
  3. Linwood Barclay-Liftakna epub 2021 Egy szokványos hétfő reggel egy manhattani irodaház liftje négy utasával a mélybe zuhan. A tragikus balesetnek tűnő esemény kedden megismétlődik. A szerdai hasonló katasztrófa után pedig végképp eluralkodik a káosz a felhőkarcolók városában. Ki áll az események mögött, mi lehet a célja? És mi köze a támadássorozatnak a High Line parkban csonkított ujjvégekkel megtalált holttesthez? Két tapasztalt New York-i nyomozó és egy újságíró fut versenyt az idővel, hogy megtalálják a válaszokat, miközben New York lakosai a város legújabb és legmagasabb lakóépületének pénteki átadójára készülnek. Linwood Barclay: Elevator Pitch Eredeti mű Linwood Barclay: Elevator Pitch Eredeti megjelenés éve: 2019 kanadai szerző kortárs krimi magyar nyelvű New York regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világsikerek General Press > General Press, Budapest, 2021 1,5 mb letöltés https://data.hu/get/12989715/Linwood_Barclay_-_Liftakna.epub -
    12 points
  4. Rhiannon Navin-Egyetlen gyermek epub 2019 Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb. Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin. Rhiannon Navin: Only Child Eredeti mű Rhiannon Navin: Only Child család gyász gyermekszemszög kortárs lélektani magyar nyelvű német szerző regény testvérek > Athenaeum, Budapest, 2018 352 oldal · ISBN: 9789632938172 · Fordította: Tábori Zoltán > Athenaeum, Budapest, 2018 letöltés https://data.hu/get/12989300/navin_rhiannon__egyetlen_gyermek.epub -
    12 points
  5. Henry S. Whitehead-A fekete bika és további nyugat-indiai históriák (Gerald Canevin 3.) epub 1 mb A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot kezdjük el törleszteni Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. Ez már – A csapda és a Pán népe után – a harmadik kötet a Gerard Canevin sorozatban. amerikai szerző elbeszélés magyar nyelvű novella sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 letöltés https://data.hu/get/12989702/whitehead_henry_s.__a_fekete_bika.epub - -
    11 points
  6. Steven Erikson-Harangszó a kopókért (A Malazai Bukottak Könyvének regéje 8.) epub 1,6 mb Darujhisztán baljóslatú szóbeszédektől és suttogásoktól fuldoklik. Idegenek érkeztek, egy gyilkos járja a várost, K'rul bárjának tulajai orgyilkosok célpontjai lettek, ráadásul a távolból már a kopók csaholása hallatszik. A messzi fekete Korallban a város vezetői, mintha mi sem tudnának a fenyegetésről, ezért Csuklyás egy olyan összeesküvés élére áll, amely az egész világegyetemet megrengeti… Steven Erikson: Toll the Hounds Eredeti mű Steven Erikson: Toll the Hounds Eredeti megjelenés éve: 2008 fantasy high fantasy kanadai szerző magyar nyelvű regény sorozat része > Alexandra, Pécs, 2014 letöltés https://data.hu/get/12989839/Harangszo_a_Kopokert_-_Steven_Erikson.epub -
    8 points
  7. Sötétség - 2008. One under 2,5 mb "A Portsmouthból Londonba tartó reggeli vonat kerekei darabokra tépnek egy testet a Buriton alagútban. A tett színhelyére kiérkező Joe Faraday felügyelő próbálja kibogozni a borzalmas bűncselekmény szálait. A meztelen testet terpeszben a sínekhez láncolták. Bizarr, groteszk módon kitervelt bosszúról vagy – ami talán még ennél is hátborzongatóbb – rituális gyilkosságról van szó? A kutatás az eltűnt személyek listájának átnézésével kezdődik. Paul Winter felügyelőnek kell kiderítenie az áldozat személyazonosságát. Winter sorozatban szegte meg a hivatalos eljárás szabályait, így már annak is örülhet, hogy egyáltalán dolgozhat. A felügyelőt azonban nem az alagútban talált férfi érdekli, hanem valaki más… Valaki, aki nyomtalanul tűnt el, egyszerűen felszívódva a semmibe… Ez az igazán Winternek való feladat… Egy halott és egy eltűnt férfi, illetve két másik, akik a titkaikat kutatják, miközben saját létük kifürkészhetetlen mélységeibe kénytelenek aláereszkedni… Az élet fényes oldalát mindannyian látjuk, de vajon mi történik a felszín alatt, a szívek mélyén, a szenvedély mögött leselkedő sötétségben?" Rejtély a kősziklánál (Joe Faraday 1.) - 2003. Turnstone 1,1 mb "Egy nap a különös hangulatú, ködös, tengerparti kisváros rendőrőrsén egy nyolcéves kislány jelenik meg, apja napok óta nem jelentkezik. A rejtélyes körülmények között eltűnt férfi után Joe Faraday, a magányos felügyelő kezd nyomozni. Hamarosan rádöbben, hogy a férfit meggyilkolták. Rájöhet-e, mi állhat a titokzatos, hátborzongató események hátterében? Sikerül-e kibogoznia, mi történt a viharos tengeren hánykolódó vitorlás fedélzetén? Megoldhatja a környéket izgalomban tartó rejtélyes bűnügyet? E lebilincselő, sajátos hangulatú regény Joe Faraday embert próbáló munkáját és különleges magánéletét mutatja be. A harc, amelyet folytat, nem csupán az igazságról, hanem a józan emberi értelemről is szól. Graham Hurley, Nagy-Britannia egyik legismertebb és legnépszerűbb krimiírója olyan kérdéseket vet fel művében, amelyek modern társadalmunk legalapvetőbb jelenségeit boncolgatják." Szükségállapot - 2003. Rules of Engagement 1,5 mb "A világ válságba kerül. A Kreml keményvonalasai visszatérnek a hatalomba. A nagyhatalmak a nukleáris szakadék szélére sodródnak. Nagy-Britanniában a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy megvédje az ország érdekeit. Az egyik kulcsfontosságú várost lezárják, a polgári jogokat pedig felfüggesztik. A hatalmat egyetlen ember gyakorolja. A Felügyelő. A Felügyelő a törvény felett áll. A Felügyelő hatalma korlátlan. A Felügyelő akarata megkérdőjelezhetetlen. Gillespie ezt nem fogadja el… A Szükségállapot a korrupcióról szól, a félelemről, a túlélésről és az ártatlanság egy különös fajtájáról." Rejtély a tengerparton (Joe Faraday 2.) - 2004. The Take 1,2 mb "Joe Faraday bűnügyi nyomozó személyi asszisztense, Vanessa Parry életét veszti egy tragikus autóbalesetben. Temetése egyben egy újabb hét kezdete, amelyben a férfi az állandóan növekvő bűnözési hullám ellen harcol, hol máshol, mint kedves városában, Portsmouth-ban. A portsmouth-i nyomozóknak nem sok idejük marad, hogy fellélegezzenek. Eltűnik egy állásából eltávolított nőgyógyász. Mivel a férfi számtalan nő életét tette tönkre orvosi műhibáival, a gyilkossággal gyanúsítható személyek sora átláthatatlanul hosszú. Ezalatt a már előzőleg két alkalommal is felbukkanó magamutogató, egy Donald kacsa-álarcot viselő férfi súlyos testi sértést követ el. Az áldozat egy kutyáját sétáltató hölgy a kikötő mentén. Az amúgy is töméntelen munka ezekkel együtt egyre nő, s hiába nincs elég ember, anyagi forrás, még a politikai megfontolások is tovább nehezítik a nyomozó mindennapjait. A Rejtély a tengerparton izgalmas krimi, amely képes egy időben rávilágítani a személyes és a közösségi tragédiákra is. Egy hosszú hét a rendőrségen Anglia egyik legkeményebb városában." Tengerészbecsület (Joe Faraday 3.) -2007. Deadlight 1,6 mb "Amikor Sean Coughlin börtönőrt brutálisan meggyilkolják, Faraday felügyelőt rendelik ki a nyomozás vezetésére. Ahogy a nyomozás során fény derül az áldozat haditengerészeti előéletére..." Csak egy lépés a halál -2005. The Perfect Soldier 1,5 mb "Molly Jordan élete mindörökre megváltozott, amikor fia a szabályokkal dacolva letért a helyes útról és egyenesen besétált egy aknamezőre. Molly maga mögött hagyja gyászát és korábbi életét, hogy Angolába repüljön és megtudja, ki ölte meg a fiát..." https://data.hu/get/12989011/Graham-Hurley-Sotetseg.epub https://data.hu/get/12988997/Graham-Hurley-Sotetseg.mobi https://data.hu/get/12989010/Graham-Hurley-Sotetseg.pdf https://data.hu/get/12989000/Graham-Hurley-Rejtely-akosziklanal.epub https://data.hu/get/12989009/Graham-Hurley-Rejtely-akosziklanal.mobi https://data.hu/get/12988992/Graham-Hurley-Rejtely-akosziklanal.pdf https://data.hu/get/12988998/Graham-Hurley-Rejtely-atengerparton.epub https://data.hu/get/12989008/Graham-Hurley-Rejtely-atengerparton.mobi https://data.hu/get/12989003/Graham-Hurley-Rejtely-atengerparton.pdf https://data.hu/get/12989002/Graham-Hurley-Szuksegallapot.epub https://data.hu/get/12988996/Graham-Hurley-Szuksegallapot.mobi https://data.hu/get/12988991/Graham-Hurley-Szuksegallapot.pdf https://data.hu/get/12988993/Graham-Hurley-Tengereszbecsulet.epub https://data.hu/get/12989006/Graham-Hurley-Tengereszbecsulet.mobi https://data.hu/get/12988999/Graham-Hurley-Tengereszbecsulet.pdf https://data.hu/get/12989005/Graham-Hurley-Csak-egy-lepes-ahalal.epub https://data.hu/get/12988990/Graham-Hurley-Csak-egy-lepes-ahalal.mobi https://data.hu/get/12988995/Graham-Hurley-Csak-egy-lepes-ahalal.pdf
    8 points
  8. Szép kastélyban szép halottak (Gustav von Karoly 2.) - 2017. Die Tote von Schönbrunn 852 kb. "Bécs, 1898. A császárváros még fel sem ocsúdott Erzsébet császárné, a legendás Sissi meggyilkolásának sokkjából, amikor kegyetlen gyilkosságsorozat veszi kezdetét Schönbrunnban, a császári család nyári rezidenciáján. Az áldozatok gyönyörű fiatal nemes hölgyek, akiknek közös vonása, hogy meglehetősen szabados életet éltek, megjelenésükben pedig mindannyian feltűnően hasonlítottak az elhunyt császárnéra.Gustav von Karoly, a fess fiatal magánnyomozó – egy magyar gróf és egy bécsi operett-primadonna szerelemgyermeke – az udvar által béklyóba kötött rendőrség helyett ered a máris „Bécsi Hasfelmetszőnek” elkeresztelt gyilkos nyomába." Haláltánc harangszóra (Gustav von Karoly 3.) - 2018. Totentanz im Stephansdom 952 kb "A szerző előző regényéből, a „Szép kastélyban szép halottak” c. történelmi krimiből megismert Gustav von Karoly újabb nyomozása. Bécs, 1899. Szilveszter éjszakája. A város népe ujjongva ünnepli a XX. század beköszöntét, a vidám szilveszteri utcabált azonban szörnyű esemény zavarja meg: A Stephansdom lezárt északi tornyának tetejéről az ünneplő nép közé zuhan a dóm építőmestere, aki egyben az egyik legnagyobb osztrák szabadkőműves páholy nagymesteri tisztét is betöltötte. A rettenetes halálesetnek szemtanúja a téren ünneplő tömeg soraiból Gustav von Karoly, a fiatal magánnyomozó – egy magyar gróf és egy bécsi operettprimadonna szerelemgyermeke – és barátja, Rudi Kasper rendőr-főfelügyelő is, néhány nappal később pedig Gustav a legmagasabb szabadkőműves körökből kap megbízást a nagymester halálának felderítésére. A nyomok az elegáns paloták fényűző termeiből a bukott leányok számára fenntartott, nyomorúságos menhelyekre, végül pedig a Stephansdom alatt húzódó, hátborzongató katakombákba vezetik Gustavot, feltárva a császárváros csillogó felszíne alatt rejtőző, bűnökkel és romlottsággal terhelt valóságot." https://data.hu/get/12988789/Edith-Kneifl-Szep-kastelyban-szep-halottak.epub https://data.hu/get/12988786/Edith-Kneifl-Szep-kastelyban-szep-halottak.mobi https://data.hu/get/12988791/Edith_Kneifl_-_Gustav_von_Karoly_1._-_Szep_kastelyban_szep_halottak.pdf https://data.hu/get/12988787/Edith-Kneifl-Halaltanc-harangszora.epub https://data.hu/get/12988790/Edith-Kneifl-Halaltanc-harangszora.mobi https://data.hu/get/12988788/Edith_Kneifl_-_Gustav_von_Karoly_3._-_Halaltanc__harangszora.pdf
    8 points
  9. A nagy szabadítás - (Lynley felügyelő 1.) - 2010. A Great Deliverance 1,4 mb "Keldale ódon házainak és a házaknál is régebbi titkainak idilljét most a Scotland Yard detektívfelügyelőjének, egyúttal Asherton nyolcadik őrgrófjának érkezése zavarja meg. Lynley-t, valamint az eléggé visszataszító modorú Barbara Havers őrmestert azért küldték a helyszínre, hogy kinyomozzanak egy véres gyilkossági ügyet, ami teljesen feldúlta ennek a békés vidéknek a mindennapjait. Mert a kövér és csöppet sem vonzó Roberta Teysre a vasárnapi ruhájában, az ölében egy fejszével a tanyájuk csűrjében találnak rá, a lábai előtt apja lefejezett holttestével. A lány csak annyit mond: „Én voltam az. És nem bántam meg.”, aztán nem szólal meg többé.De ahogy Lynley és Havers egyre mélyebbre hatolnak ebben a sötét útvesztőben, és felfedik ennek a látszólag nyugodt angol falunak a titkos botrányait és elképesztő bűnügyeit, úgy kerülnek egyre közelebb a megoldáshoz – és szembesülnek közben saját életük kínzó rejtélyeivel is." Gyilkosságból jeles - (Lynley felügyelő 3.) - 1990. Well-Schooled in Murder 2,3 mb "Tizenhárom éves kisfiú holttestére bukkannak egy kisvárosi temető kertjében. A gyermeket galádul meggyilkolták, testén kínzások nyomai látszanak. Az összebonyolódott szálak egy híres, előkelő iskolába, a Bredgar Chambers College-ba vezetnek..." Elenáért tettem - (Lynley felügyelő 5.) -1992. For the Sake of Elena 1,8 mb "Elizabeth George második izgalmas lélektani krimijét tartja kezében az olvasó. A Fejvesztve című regényből már ismert Scotland Yard-i nyomozópáros, az arisztokrata Lynley felügyelő és a lumpen környezetből kiemelkedett Barbara Havers őrmester ezúttal Cambridge-ben nyomoz egy egyetemista lány gyilkosa után. Elena Weaver halála felszínre hozza a környezetében élők – megkeseredett anyja, önmagával meghasonlott professzor apja, kiismerhetetlen mostohaanyja – néha önmaguk előtt is titkolt indulatait, vágyait; életről, karrierről, férfi és nő bonyolult kapcsolatáról vallott elképzeléseit. Lynley és Havers nem pusztán egy agyafúrt bűnügy végére tesz pontot, a Cambridge-ben tapasztaltak döntően megváltoztatják mindkettőjük magánéletét is." https://data.hu/get/12988851/Elizabeth-George-Anagy-szabaditas.epub https://data.hu/get/12988848/Elizabeth-George-Anagy-szabaditas.mobi https://data.hu/get/12988847/Elizabeth-George-Anagy-szabaditas.pdf https://data.hu/get/12988849/Elizabeth-George-Gyilkossagbol-jeles.epub https://data.hu/get/12988850/Elizabeth-George-Gyilkossagbol-jeles.mobi https://data.hu/get/12988853/Elizabeth-George-Gyilkossagbol-jeles.pdf https://data.hu/get/12988852/Elizabeth-George-Elenaert-tettem.epub https://data.hu/get/12988854/Elizabeth-George-Elenaert-tettem.mobi https://data.hu/get/12988855/Elizabeth-George-Elenaert-tettem.pdf
    8 points
  10. Lélekölő múlt - 2013. Bone Cold 1,5 mb "Szépreményű íróként New Orleansban él Anna North. Gyerekkorában egy gazdag hollywoodi családból elrabolták, de végül sikerült megszöknie. Elrablóját soha nem találták meg, ő pedig mert többé nem szabadulhatott attól a félelmétől, hogy az a férfi egyszer majd visszajön érte..." Sarkadban a halál - 2012. See Jane Die 1,3 mb "Tizenöt éves korában Jane-t motorcsónak-baleset éri. Műtétek sorával visszanyeri szépségét, szobrászként egyik sikert aratja a másik után, és boldog házasságban él Iannel. Első gyermeküket várja, mikor boldogsága összeomlik...." Testreszabott gyilkosságok - 2012. All fall down 1,4 mb "Miután lakóhelye, a dél-karolinai Whistlestop környékén rövid időn belül több férfi is különféle furcsa balesetekben veszti életét, Melanie May rendőr őrmesternek ijesztő gyanúja támad. Felettesei háta mögött nyomozásba kezd, és arra jut, hogy a férfiak, akik korábban mind kegyetlenül bántalmazták a feleségüket, a lányukat vagy a barátnőjüket, a büntetést viszont sikeresen elkerülték, nem természetes halált haltak, hanem gyilkosság áldozatai lettek. Elméletét senki sem veszi komolyan, amíg igazáról nem sikerül meggyőznie Connor Parksot. Az FBI bűnügyi pszichológusa pontos személyiségrajzot készít a Halál Angyalának elnevezett sorozatgyilkosról, és vállvetve egyre közelebb jut hozzá, ám a tettes is mind közelebb kerül Melanie-hoz. Olyan közelre, hogy a végén már semmi sem választja el őket egymástól…" A gyilkos mindent visz - 2013. Killer Takes All 1,2 mb "Stacy Killian új életet kezdett, mert elege lett abból a sok szörnyűségből, amellyel rendőrnyomozóként találkoznia kellett. A múltja azonban utoléri, amikor megölik egyik barátnőjét. Úgy érzi, tartozik annyival az emlékének, hogy megtalálja a gyilkosát. Az eset kiderítésével megbízott nyomozó, Spencer Malone ugyan nem kér a közreműködéséből, ő azonban nem hagyja lerázni magát. Nyomozásuk során eljutnak egy Fehér Nyúlnak nevezett internetes szerepjátékhoz, amelyről kiderül, hogy minden más játéknál erőszakosabb, kegyetlenebb, s aki kapcsolatba kerül vele, az függővé válik tőle. A városban sorra halnak meg az emberek, és minden jel arra vall, hogy a szerepjátékból valóság lett…" Higgy, amit akarsz! - 1993. - Janine 29 Dér feind in meinen armen 534 kb "Carrie szíve önkéntelenül is hevesebben kezd dobogni, amikor megismeri szédületesen jóképű kollégáját, Lance Alexandert. A bűvölet azonban csak addig tart, míg a férfi kerek perec ki nem jelenti, hogy nem akar együttműködni vele, sőt, nyíltan hadat üzen neki. Carrie természetesen elfogadja a kihívást, és a „legjobb védekezés a támadás" elve szerint cselekszik. Kidolgozza stratégiáját, amelynek egyetlen célja, hogy Lance-et rábírja, ne harcoljon ellene, sőt…" https://data.hu/get/12988813/Erica-Spindler-Agyilkos-mindent-visz.epub https://data.hu/get/12988819/Erica-Spindler-Agyilkos-mindent-visz.mobi https://data.hu/get/12988816/Erica-Spindler-Agyilkos-mindent-visz.pdf https://data.hu/get/12988818/Erica-Spindler-Lelekolo-mult.epub https://data.hu/get/12988820/Erica-Spindler-Lelekolo-mult.mobi https://data.hu/get/12988807/Erica-Spindler-Lelekolo-mult.pdf https://data.hu/get/12988810/Erica-Spindler-Sarkadban-ahalal-Stacy-Killian-1.epub https://data.hu/get/12988815/Erica-Spindler-Sarkadban-ahalal-Stacy-Killian-1.mobi https://data.hu/get/12988812/Erica-Spindler-Sarkadban-ahalal-Stacy-Killian-1.pdf https://data.hu/get/12988809/Erica-Spindler-Testreszabott-gyilkossagok.epub https://data.hu/get/12988806/Erica-Spindler-Testreszabott-gyilkossagok.mobi https://data.hu/get/12988817/Erica-Spindler-Testreszabott-gyilkossagok.pdf https://data.hu/get/12988805/Janine_29_Erica_Spindler__Higgy_amit_akarsz.pdf
    7 points
  11. Barbara Michaels - Tépett selyem - 1991. Shattered Silk 1,7 mb "Karen Nevitt, kiszabadulván boldogtalan házasságából, régis-régi ruhákkal kezd foglalkozni. Kis üzlete felvirágzik: az élet végre Karen számára is újra szép. De valahogy különös események történnek az ódon kelmék között. A rettenet fokozódik, amint Karen előtt feltárul a selymek döbbenetes titka, a titok, amely nemcsak a fiatalasszony nehezen megszerzett anyagi függetlenségét, de immár puszta létét is veszélyezteti…" https://data.hu/get/12988976/Barbara-Michaels-Tepett-selyem.epub https://data.hu/get/12988973/Barbara-Michaels-Tepett-selyem.mobi https://data.hu/get/12988975/Barbara_Michaels_-_Tepett_selyem.pdf
    6 points
  12. Hank Phillippi Ryan -A másik nő (Jane Ryland 1.) - 2015. The Other Woman 1,5 mb "Jane Ryland csillaga felfelé ível a televíziós riporterek között… amíg egy nap nem hajlandó kiadni informátora nevét, és emiatt mindent elveszít. A kegyvesztett újságíró nem elégszik meg az unalmas feladattal, amit rásóznak, így hamarosan nyomozni kezd az egyik szenátorjelölt szeretője után – és már csak néhány nap van hátra a mindent eldöntő választásokig. Jake Brogan, a bostoni rendőrség nyomozója egy gyilkosra vadászik. Már két azonosítatlan női holttestet is találtak hidak közelében, így a detektívet folyamatosan újságírók hada követi, hogy árulja el, valóban a „Hidas Gyilkos” vadászik-e a fiatal bostoni nőkre. A holttestek száma egyre nő, a választás pedig közelebb van, mint gondolnánk. Jane és Jake rájönnek, hogy a két ügy kapcsolatban áll egymással. Úgy tűnik, olyan gyilkossal állnak szemben, aki bármire hajlandó, csak hogy elkerülje a botrányt. Mocskos politika, piszkos játszmák és megdöbbentő fordulatok. A másik nő – egy lebilincselő sorozat első kötete! Csábítás, árulás és halál – a győzelemhez ezúttal sokkal többre lesz szükség egyszerű szavazatoknál." https://data.hu/get/12988977/Hank_Phillippi_Ryan_-_Jane_Ryland_1._-_A_masik_no.pdf
    6 points
  13. Adele Parks-Az idegen a házamban pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Mit tennél, ha a gyermeked nem volna a tied? Azt hittem, az én lányom. Tévedtem. Alison szerencsés, és tisztában van ezzel. Mindig is ilyen életet akart – boldog otthont Jeffel és az okos, cserfes kamaszlányával, Katherine-nel, aki a mindene. Aztán egy kopogtatás az ajtón véget vet eddigi életüknek. Tizenöt évvel ezelőtt valaki más vittel el Alison kisbabáját a kórházból, s az anya most szemtől szembe kerül a hihetetlennel. A gyermek, akit hazahozott, nem az ő lánya. Amikor megvan mindened, amiről álmodtál, a minden a vesztenivalód. Adele Parks nemzetközi bestsellere az első oldalaktól magával ragad, megindít, elvarázsol. Adele Parks: The Stranger In My Home Eredeti mű Adele Parks: The Stranger In My Home Eredeti megjelenés éve: 2016 Anglia anyaság brit családregény énelbeszélő krimi lélektani magyar nyelvű női főszereplő nyomozás pszicho-thriller regény thriller > Művelt Nép, Budapest, 2018 letöltés https://www.mediafire.com/file/etr7dz2r3njswcc/Adele+Parks+-+Az+idegen+a+házamban.pdf/file -
    6 points
  14. Chloé Esposito-Bűn (Őrület 2.) epub Amikor Alvie rájön, hogy bérgyilkos pasija lelépett a Lamborghinivel és kétmillió euróval, azt teszi, amit bármelyik megtört szívű, faképnél hagyott, amatőr bérgyilkosnő tenne – megissza a minibár tartalmát, majd törni-zúzni kezd a hotelszobában. Azután munkához lát. Veszedelmes macska-egér játék veszi kezdetét Rómán keresztül, ahol Alvie és Nino mindenütt csak rombolást hagy maga után. Alvie teljesen átadja magát a sötétségnek, de még nem tudja, vajon Nino tényleg a nemezise… vagy az egyetlen férfi, aki elég romlott ahhoz, hogy bánni tudjon vele. Chloé Esposito: Bad Eredeti mű Chloé Esposito: Bad Eredeti megjelenés éve: 2018 angol szerző antihős kortárs magyar nyelvű regény sorozat része > Libri, Budapest, 2019 letöltés https://www.mediafire.com/file/1oltpxlp43u2cjn/Chloé+Esposito+-+Őrület+2.+-+Bűn.epub/file - Őrület 1. -
    6 points
  15. Ann M. Martin-Kristy nagyszerű ötlete / Claudia és a fantomhívások (Bébicsőszök klubja 1-2.) epub 2021 Kristy szerint a Bébicsőszök Klubja remek ötlet. Ő és barátnői, Claudia, Stacey és Mary Anne mind szeretnek gyerekekkel foglalkozni. A klub lehetőséget ad számukra, hogy jól szórakozzanak – és egyúttal rengeteg pénzt is keressenek. De senki sem számított a szófogadatlan kétévesekre, a kerge háziállatokra, a különös telefonhívásokra és olyan szülőkre, akik nem mindig mondanak igazat. Ráadásul Stacey is egyre titokzatosabban viselkedik. Vajon megbirkóznak a lányok a nehézségekkel? Vegyél részt a kalandjaikban! Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit ifjúsági magyar nyelvű regény sorozat része > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés https://www.mediafire.com/file/jr17moa5knyuajn/Ann+M.+Martin+-+Bébicsőszök+klubja+1-2..epub/file -
    6 points
  16. Nincs baj / Baj van / Van remény (Patrick Melrose 1-3.) - 2018. Some Hope: A Trilogy (Never Mind, Bad News, Some Hope) 1,7 mb "A legfelsőbb körökhöz tartozó, mesés gazdagságban élő David Melrose kegyetlenül uralkodik boldogtalan feleségén és ötéves fián..." Ami kell / Végül (Patrick Melrose 4-5.) - 2018. Mother’s Milk, At Last 2,2 mb "...az Ami kell, és a Végül ismét a családi kastélyban játszódik..." https://data.hu/get/12988776/Edwardst-Aubyn-Ami-kell-vegul.epub https://data.hu/get/12988770/Edwardst-Aubyn-Ami-kell-vegul.mobi https://data.hu/get/12988775/Edward_St._Aubyn_-_Patrick_Melrose_1-3._-_Nincs_baj-Baj_van-Van_remeny.pdf https://data.hu/get/12988782/Edwardst-Aubyn-Nincs-baj-baj-van.epub https://data.hu/get/12988772/Edwardst-Aubyn-Nincs-baj-baj-van.mobi https://data.hu/get/12988784/Edward_St._Aubyn_-_Patrick_Melrose_4-5._-_Ami_kell__Vegull.pdf
    5 points
  17. M. Kácsor Zoltán-Utazás Dínómdánomba (Zabaszauruszok 1.) 2021 Hallottál már Rilexről, a világ legbékésebb tirexéről? Tudod-e, miért éppen az ő szájában lakik Kunyi, a pimasz keselyű? És hogyan ismerik meg Barmolt, a raptort? Minden kiderül, ha velük tartasz izgalmakkal teli útjukon: éld túl te is a Zabaszaurusszal való találkozást, kelj át az Áldozatok völgyén, és osonj be egy sárkánybarlangba! Irány Dínómdánom, a dínók földi paradicsoma, ahová csak csúszdán lehet bejutni. Ideje felfedezni a pattogatottkukorica-mezők és a Halászlé-tó hazáját, ahol a Tejút és a Vajút összetalálkozik, és olykor a falak is fehér csokiból vannak… Eredeti megjelenés éve: 2017 Kiadói ajánlás: 6 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? barátság dinoszaurusz gyermekkönyv iskolásoknak spamelo illusztrált kortárs magyar nyelvű magyar szerző meseregény sorozat része > Kolibri, Budapest, 2021
    5 points
  18. Laurell K. Hamilton-Ezüstgolyó (Anita Blake, vámpírvadász 19.) epub Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját. Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt. Laurell K. Hamilton: Bullet Eredeti mű Laurell K. Hamilton: Bullet Eredeti megjelenés éve: 2010 alakváltó amerikai szerző boszorkányság erotikus fantasy felnőtt tartalom kortárs krimi mágia magyar nyelvű nyomozás paranormális regény romantikus sorozat része urban fantasy vámpír vérfarkas > Agave Könyvek, Budapest, 2013 letöltés https://data.hu/get/12981637/Ezustgolyo_-_Laurell_K._Hamilton.epub -
    5 points
  19. Meghan March-Vágy és hatalom-Meghan March-Vágy és kétség-Meghan March-Vágy és szerelem(Vágy trilógia 1.-2.-3.) Meghan March-Vágy és hatalom (Vágy trilógia 1.) pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket. Hogy seggfej vagyok? Hát igen. És tudod, mit? Jól is érzem így magam. Vagyis jól éreztem… Amíg nem találkoztam Vele. A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba. Csakhogy van egy kis baj. Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát… ritka, mint az unikornis, és újra akarom! Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én? Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg. És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom! Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz. Meghan March: Dirty Billionaire Eredeti mű Meghan March: Dirty Billionaire Eredeti megjelenés éve: 2015 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit erotikus házasság kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus sorozat része váltott szemszög zene > Álomgyár, Budapest, 2021 236 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692246 · Fordította: Goitein Veronika > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/12983414/Meghan_March_-_Vagy_trilogia_1._-_Vagy_es_hatalom.pdf - Meghan March-Vágy és kétség (Vágy trilógia 2.) pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Sikerült. Feleségül mentem egy milliárdoshoz. Megvolt rá az okom, de arra nem számítottam, hogy azt fogom érezni, a tulajdona vagyok. Házassági fogadalom ide vagy oda, akkor is önmagam akarok lenni. A szabályai vasmarokkal szorítanak, de nem olyan lány vagyok, aki hagyja magát. Viszont van egy kis gond: azt hiszem, kezdek beleszeretni… Fogalmam sincs, mi lesz ebből a házasságból, de életem legnagyobb kalandja, hogy megmaradjak olyannak, amilyen lenni akarok, miközben átadom magam a mocskos kis élvezeteknek, ahogy ő akarja. A Vágy és kétség a Vágy-trilógia második része. Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz. Meghan March: Dirty Pleasures Eredeti mű Meghan March: Dirty Pleasures Eredeti megjelenés éve: 2015 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit erotikus házasság kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus sorozat része váltott szemszög zene > Álomgyár, Budapest, 2021 222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692260 · Fordította: Goitein Veronika > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/12983415/Meghan_March_-_Vagy_trilogia_2._-_Vagy_es_ketseg.pdf - Meghan March-Vágy és szerelem (Vágy trilógia 3.) pdf Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Imádom ezeket a szavakat. Ő az enyém, és ha azt hiszi, hagyni fogom, hogy elszaladjon, és nem találom meg, hogy visszahozzam oda, ahová tartozik – hozzám – akkor bizony nagyon téved. Mert én övön alul is ütök, ha arról van szó, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem halunk. A Vágy és szerelem a Vágy-trilógia befejező része, a Vágy és hatalom és a Vágy és kétség után érdemes olvasni. Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz. Meghan March: Dirty Together Eredeti mű Meghan March: Dirty Together Eredeti megjelenés éve: 2016 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző chick lit erotikus kortárs magyar nyelvű new adult New York regény romantikus sorozat része váltott szemszög zene > Álomgyár, Budapest, 2021 238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155692284 · Fordította: Goitein Veronika > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/12983416/Meghan_March_-_Vagy_trilogia_3._-_Vagy_es_szerelem.pdf -
    4 points
  20. Teresa Driscoll-Jóbarát pdf Vérfagyasztó pszichológiai thriller a Rajtad a szemem című bestseller szerzőjétől. Sophie vonaton ül a férjével, messze otthonától és négyéves kisfiától, Bentől. Rémisztő telefonhívást kap. Tragikus baleset történt, két kisfiú kórházba került. Az egyikük Ben. Sophie Emmát kérte meg, hogy távollétében vigyázzon a kisfiára. A két nő nemrég ismerkedett meg egymással. Annak ellenére, hogy a faluban rosszindulatú pletykák keringtek Emmáról, Sophie őszinte volt hozzá, és megbízott benne. Most, hogy értesült a tragédiáról, attól fél, szörnyű hibát követett el, amivel az egész családját veszélybe sodorta. Fogytán az idő. Sophie retteg, hogy nem tud segíteni a gyermekén. Még órákba telik, míg hazaér. Lassan kiderül az igazság, az élete pedig örökre megváltozik. „Egy ponton felkiáltottam olvasás közben, hogy: NEEEEE!” „Igazi érzelmi hullámvasút.” Teresa Driscoll: The Friend Eredeti mű Teresa Driscoll: The Friend brit magyar nyelvű pszicho-thriller regény rejtély thriller > XXI. Század, Budapest, 2019 336 oldal · ISBN: 9786155915338 · Fordította: Sziklai István > XXI. Század, Budapest, 2019 letöltés https://www.mediafire.com/file/dakzocdnxyn5vns/Teresa+Driscoll+-+Jóbarát.pdf/file -
    4 points
  21. Amy Ewing-A fekete kulcs - Amy Ewing- Az Ékkő-Amy Ewing- A fehér rózsa(Az Ékkő -trilógia1.-2.-3.) AMY EWING: Az Ékkő Sorozat: The Jewel-trilógia 1 Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot. Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni. Amy Ewing: The Jewel Eredeti mű Amy Ewing: The Jewel Eredeti megjelenés éve: 2014 Tagok ajánlása: 14 éves kortól amerikai szerző disztópia fantasy ifjúsági kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő paranormális regény romantikus sci-fi sorozat része sziget A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2016 letöltés https://data.hu/get/12962382/Amy_Ewing_-_Az_Ekko_1_-_Az_Ekko.pdf - AMY EWING: A fehér rózsa Sorozat: The Jewel-trilógia 2 Violet Lasting rabságban és elnyomásban él a Tó Hercegnőjének palotájában, míg fény nem derül viszonyára Ashsel, a királyi hölgyek kísérőjével. A szerelmeseknek így menekülniük kell. Egy pillanatra sem érezhetik magukat biztonságban, hiszen nem tudhatják, ki barát, ki ellenség. Útjuk során azonban egyre világosabbá válik, hogy az Ékkő zsarnoksága egy felkelés felé sodorja a Magányos várost. Rá kell bízniuk magukat a Fekete Kulcsra, egy titkos társaságra, aminek eltökélt célja a királyi családok uralmának megdöntése. Ash, Violet és legjobb barátnője, Raven mindentől távol, egy erdei tanyán, a Fehér Rózsában találnak menedékre. Itt él Sil, aki régen maga is az Ékkő rabja volt. Ő veszi pártfogásába a fiatalokat, és nemcsak arra döbbenti rá Violetet, hogy hatalmas erő birtokában van, hanem arról is meggyőzi, hogy az ő feladata lesz, hogy vezesse a lázadókat. Amy Ewing: The White Rose Eredeti mű Amy Ewing: The White Rose Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: 14 éves kortól amerikai szerző disztópia fantasy ifjúsági kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi sorozat része sziget varázsló A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2016 letöltés https://data.hu/get/12962384/Amy_Ewing_-_A_feher_rozsa_The_Jewel-trilogia_2..pdf - AMY EWING: A fekete kulcs Sorozat: The Jewel-trilógia 3 Violet és a Magányos Város külső köreinek népe túl sokáig élt az Ékkő királyi családjainak szolgálatában. Most azonban a Fekete Kulcs nevű titkos társaság a hatalom átvételére készül. Bár Violet tisztában van vele, hogy a lázadás kulcsfigurája, magánemberként is sokat kockáztat: a Tó Hercegnője elrabolta a húgát, Hazelt. Violet, aki keményen küzdött, hogy elszökjön az Ékkőből, most mindent el kell, hogy kövessen, hogy visszatérjen, és nem csak azért, hogy kiszabadítsa Hazelt, hanem hogy megmentse a Magányos Város jövőjét. Amy Ewing: The Black Key Eredeti mű Amy Ewing: The Black Key Eredeti megjelenés éve: 2016 Tagok ajánlása: 14 éves kortól amerikai szerző disztópia fantasy ifjúsági kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sci-fi sorozat része sziget A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2017 letöltés https://data.hu/get/12962383/Amy_Ewing_-_The_Jewel-trilogia_3._-_A_fekete_kulcs_1.pdf -
    4 points
  22. Caroline Kepnes-Te (Te 1.) pdf 3,5 mb Joe Goldberg, egy kis East Village-i könyvesbolt eladója egy nap úgy érzi, valóra vált az álma, mikor besétál a boltba egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck. Beck megtestesíti mindazt, amire Joe valaha is vágyott: gyönyörű, vagány, okos, és hihetetlenül szexi – egyszerűen tökéletes. Joe rafinált módon kezdi behálózni Becket, és hála a lány okostelefonjának, Instagram-, Twitter- és Facebook-fiókjának, hamarosan sikerül is közel kerülnie hozzá. De Joe még sokkal többre is képes, hogy hatalmába kerítse rajongása tárgyát. És vajon Beck valóban olyan angyali és ártatlan teremtés, amilyennek Joe látja? Vagy ő még sokkal sötétebb titkokat rejteget? Caroline Kepnes kötete vérfagyasztó beszámoló a könyörtelen, eszelős szerelemről. Betekintést enged egy mániákus elméjébe, hasonlóképp, mint John Fowles híres regénye, A lepkegyűjtő. Perverz módon romantikus thriller, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót. Caroline Kepnes: You Eredeti mű Caroline Kepnes: You 77% Eredeti megjelenés éve: 2014 amerikai Amerikai Egyesült Államok egyetem énelbeszélő felnőtt tartalom férfi főszereplő filmadaptáció gyilkosság író könyvesbolt kortárs lélektani magyar nyelvű New York női főszereplő pszichés betegség pszicho-thriller regény sorozat része tévésorozat-adaptáció thriller > Alexandra, Pécs, 2014 letöltés https://data.hu/get/12990150/Caroline_Kepnes_-_TE.pdf - Caroline Kepnes-Elrejtett testek (Te 2.) mobi 1 mb Joe Goldberg megszállottan keresi a szerelmet, és ezért szó szerint mindenre hajlandó. Nemrég úgy vélte, megtalálta élete párját, ám hiába távolított el minden zavaró tényezőt az útjukból, Beck végül nem értette meg, így a lány a többi elrejtett testhez került. Joe most Los Angelesbe tart, a lehetőségek városába, és eltökélten készül maga mögött hagyni a múltját. Hollywoodban kényelmesen elvegyül a hasonszőrű fiatal pályakezdők között, ám az elrejtett testekkel az a baj, hogy olykor elő-előbukkannak, mint sötét gondolatok, és most azzal fenyegetik Joe-t, hogy elpusztítják szíve vágyát: a végre megtalált igaz szerelmet. Nem akar ártani új szerelmének – örökké vele akar lenni. De ha a lány valaha is rájön, hogy mit tett, lehet, hogy nem marad más választása… Caroline Kepnes: Hidden Bodies Eredeti mű Caroline Kepnes: Hidden Bodies 85% amerikai férfi főszereplő krimi magyar nyelvű pszichés betegség pszicho-thriller regény sorozat része thriller > Alexandra, Pécs, 2019 letöltés https://data.hu/get/12990132/Elrejtett_testek_-_Caroline_Kepnes.mobi https://data.hu/get/12990133/Elrejtett_testek_-_Caroline_Kepnes.epub -
    3 points
  23. Roberto Bolaño-A science fiction szelleme A 2666 szerzőjének új, eddig kiadatlan regénye! Roberto Bolano korai műve, A science fiction szelleme a 60-as évek Mexikóvárosába röpíti az olvasót, ahol két ifjú író, Remo Morán és Jan Schrella lankadatlan irodalmi és szerelmi kísérleteinek lehet tanúja. A két fiú közös padlásszobát bérel, amelyet Remo megpróbál úgy fenntartani, hogy közben ne adja fel az álmait; Jan ezalatt levelekkel bombázza kedvenc science fiction-szerzőit. A helyszín az irodalom és az élet, a szerelem és a kiábrándultság köztes tere, ahol bármi megtörténhet. A regényt a „Mexikói kiáltvány” zárja, mely a mexikóvárosi gőzfürdők szubkultúrájába enged bepillantást; s a gomolygó gőzön át felsejlő események mintha e korai regény szerkezetét példáznák: a cselekményfoszlányok között tudjuk, érezzük, hogy ott van az irodalom, a humor, a lázadás, a szerelem, a keresés – mindazok a témák, amelyek mentén kirajzolódik az érett Bolano portréja. barátság chilei szerző kortárs magyar nyelvű posztumusz regény váltott szemszög > Jelenkor, Budapest, 2017 266 oldal · ISBN: 9789636767679 · Fordította: Kutasy Mercédesz > Jelenkor, Budapest, 2017 letöltés https://data.hu/get/12989295/Roberto_Bolano_-_A_science_fiction_szelleme.epub -
    3 points
  24. Alan Furst-A varsói kémek (Az éjszaka katonái 10.) epub 1937 egyik őszi napján bizonyos Edvard Uhl titkos ügynök kiszáll Varsóban vonata első osztályú kocsijából. Rossz érzése támad, amelyet megpróbál elfojtani. A soron következő éjszakát lengyel szerelmével készül eltölteni, utána, másnap ott lesz abban a bárban, ahol találkoznia kell a francia katonai attaséval, Mercier ezredessel. Az információk borsos áron cserélnek gazdát. Európa a háború küszöbén áll. És bár még nem süvítenek a golyók, nem röpködnek a bombák, a francia és a német titkosszolgálat már elkezdte végzetes harcát. Az információk és dezinformációk zavaros világában egyik kém se teheti, hogy életét kockáztatva ne keveredjen emberrablási ügybe, rágalmak és árulások hálójába. Alan Furst újságíróként hosszú ideig élt Párizsban, és gyakran utazott Kelet-Európába és Oroszországba, ahonnan az Esquire és az International Herald Tribune c. lapoknak tudósított. Sok kémregénye jelent meg. A varsói kémekből a BBC minisorozatot készített. A borító szerzőijog-sértés miatt el lett távolítva. Alan Furst: The Spies of Warsaw Eredeti mű Alan Furst: The Spies of Warsaw Eredeti megjelenés éve: 2006 2. világháború 20. század amerikai szerző filmadaptáció hírszerzés kalandregény kémregény lengyel magyar nyelvű regény sorozat része történelem > GABO, Budapest, 2013 letöltés https://data.hu/get/12989200/Alan_Furst_-_A_varsoi_kemek.epub
    3 points
  25. Adaline varázslatos élete (mHD) - (The Age of Adaline) 2015 színes, szinkronizált (dual, 5.1, +felirat), amerikai, romantikus/dráma, BDRip.H264.Hun, 4,10 GB (mkv) rendező: Lee Toland Krieger forgatókönyv: J. Mills Goodloe, Salvador Paskowitz, J. Mills Goodloe producerek: Sidney Kimmel, Gary Lucchesi, Tom Rosenberg ügyvezető producerek: Steve Golin, David Kern, Andre Lamal, Alix Madigan, Eric Reid, Jim Tauber, Bruce Toll, Richard S. Wright zene: Rob Simonsen operatőr: David Lanzenberg vágó: Melissa Kent szereplő-válogatás: Deborah Aquila, Heike Brandstatter, Coreen Mayrs, Tricia Wood, Lisa Zagoria szereplők: Blake Lively (Adaline Bowman) Balsai Mónika Michiel Huisman (Ellis Jones) Varga Gábor Harrison Ford (William Jones) Csernák János Amanda Crew (Kiki Jones) Csuha Bori Ellen Burstyn (Flemming) Szabó Éva Richard Harmon (Tony) Baráth István Kathy Baker (Kathy Jones) Kubik Anna Anjali Jay (Cora) Mezei Kitty Anthony Ingruber (William fiatalon) Horváth Illés Lynda Boyd (Regan) Bertalan Ági A huszonkilenc éves Adaline csodával határos módon túléli a balesetet. Miután felgyógyul, megmagyarázhatatlan dologra lesz figyelmes, a balesetnek köszönhetően nem öregszik tovább. Majdnem nyolc évtizeden keresztül őrzi a titkát, félve a lelepleződéstől. Ám véletlenül találkozik Ellis Jonesszal, a karizmatikus emberbaráttal, akinek szenvedélye az élet és a romantika. Amikor a szüleivel töltött hétvége azzal fenyeget, hogy kiderül a titka, Adaline úgy dönt, hogy örökre megváltoztatja az életét. Méret: 4,10 GB Hossz: 01:52:44 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x1080 23.976fps 4210kbps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 1920x1080, 4210 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 448kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 448 kb/s) [default,forced]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 448kbps [A: English [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 448 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt) [default,forced]] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt)] eredeti név: Adaline.varazslatos.elete.2015.1080p.mHD.BluRay.x264.Hun-AlexBox https://data.hu/get/12989128/Adlnvrzsltslt_mHD_4-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989137/Adlnvrzsltslt_mHD_4-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989130/Adlnvrzsltslt_mHD_4-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989133/Adlnvrzsltslt_mHD_4-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989136/Adlnvrzsltslt_mHD_4-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    3 points
  26. E könyv szerzője nem történész, és nem történészi módszerel és célzattal készítette el munkáját, ám az mégis alapművé vált. Delarue pszichológiai és írói képessége révén ugyanis elsőrangúan mutatja be és jellemzi a Harmadik Birodalom legrettegettebb elnyomógépezetének, a Gestaponak születését és történetét. epub https://mega.nz/file/E58QxY7S#57pc9gu1jF815CIOzzPWIagk-upNEcifBMsCiD2Yhok Mobi https://mega.nz/file/xhMAyLAC#_z0JlNbdpba5_apdudRpgt9yLnxSaVoCCgjTgr-nfZM
    3 points
  27. Nicolai Schirawski - Kígyók (Mi micsoda) Szépek és veszélyesek: a kígyók lenyűgöző állatok! Az ártalmatlan vízisiklótól a halálos mérgű kispikkelyű tajpánig otthon vannak az egész Földön. Ismerkedj meg kígyószultánnal aki semmitől sem retten vissza! Tudod, hogy miféle trükköket vetnek be a kígyók, amikor vadásznak? Fantasztikus! A királykobrának olyan erős a mérge, hogy még az elefánttal is végez, ha az ormányába harap. Tudtad, hogy a pompás repülősikló tényleg repül? pdf 52mb https://data.hu/get/12989525/KIGYOKPDF.rar
    2 points
  28. Ed Kelleher · Harriette Vidal-Sátán Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Örök Gonosz templomának pincéjében öt elrabolt, rettegő lány vár arra, hogy a hatodik megérkezésével örökre megpecsételődjön tragikus sorsuk. A hatodik Sarah. a fő áldozatnak szánt szűz… Senki nem sejti azonban, hogy a Vatikán titkosszolgálatának egyik legtehetségesebb ügynöke is csak erre vár. A nagy sikerű film sztorija könyv formában. egyház filmadaptáció magyar nyelvű regény sátánizmus > Fiesta, Budapest, 1993 letöltés https://data.hu/get/12989210/Satan_-_Ed_Kelleher.mobi https://data.hu/get/12989211/Satan_-_Ed_Kelleher.pdf https://data.hu/get/12989212/Satan_-_Ed_Kelleher.epub https://data.hu/get/12989213/Satan_-_Ed_Kelleher.docx -
    2 points
  29. Józan sofőrszolgálat (mHD) - (Трезвый водитель/Sober Driver) 2019 színes, szinkronizált (dual), orosz, kaland/vígjáték, WEBDL.H264.Hun, 3,64 GB (mkv) rendezte: Rezo Gigineishvili forgatókönyv: Ivan Baranov, Veta Geraskina, Rezo Gigineishvili producerek: Rezo Gigineishvili, David Gulordava, Eduard Iloyan, Semyon Kapsh, Aleksandr Kushaev, Vitaliy Shlyappo, Aleksey Trotsyuk, Denis Zhalinsky ügyvezető producer: Kirill Komarov zene: Ivan Dorn operatőr: Michael Hasaya vágó: Yuriy Karikh szereplő-válogatás: Anna Kevorkova szereplők: Viktor Khorinyak (Artyom) Czető Roland Irina Martynenko (Kristina) Tamási Nikolett Andrey Burkovskiy (Stanislav) Hám Bertalan Yanina Studilina (Katya) Bognár Anna Dmitriy Kulichkov (Nikolay) Laklóth Aladár Natalya Zhernakova (Artyom anyja) Zsurzs Kati Mikhail Politseymako (Ügyfél) Kapácsy Miklós Natalya Kolyakanova (Dadus) Csizmadia Gabi Moszkvában egy átmulatott éjszaka után nem kell félnie a gazdagoknak, hogy ittas vezetésért elkapják őket, hiszen a józan sofőrszolgálat ott terem és segít nekik. Sztasz régi barátja érkezik a városba, hogy ő is munkába állhasson, de arra nem számít, hogy már első napján szerelembe esik a csinos és fiatal Kristinába. Méret: 3,64 GB Hossz: 01:40:05 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x804 24fps 4465 kbps [V: English [eng] (h264 high L4.0, yuv420p, 1920x804), 4465 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 256kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 256 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 384kbps [A: Russian [rus] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 384 kb/s)] eredeti név: Sober.driver.2019.1080p.WEB-DL.DD5.1.H264.HuN-No1 https://data.hu/get/12989134/Jznsfrszlglt_mHD-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989129/Jznsfrszlglt_mHD-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989132/Jznsfrszlglt_mHD-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989135/Jznsfrszlglt_mHD-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/12989131/Jznsfrszlglt_mHD-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  30. Henry S. Whitehead-A csapda és újabb nyugat-indiai históriák (Gerald Canevin 2.) epub 2020 A Weird Tales, s vele a korai klasszikus amerikai fantasztikus irodalom és fantasy – nálunk még sajnálatosan sokszor az ismeretlenség homályában lapuló – szerzőinek bemutatása során talán a legnagyobb adósságot kezdtük el törleszteni Henry S. Whitehead munkásságának közzétételével. A korábban megjelent Pán népe című kötet után ez immár a második novellagyűjtemény. Tartalomjegyzék amerikai szerző elbeszélés magyar nyelvű novella sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 letöltés https://data.hu/get/12988735/whitehead_henry_s.__a_csapda.epub -
    2 points
  31. Tania del Rio-13. Warren és a Mindent-Látó-Szem (13. Warren 1.) pdf Ismerd meg 13. Warrent! Warren nem átlagos fiú, hanem egy réges-régi családi szálló lakója. Egy olyan szállodáé, ahol egy személyben ő a londiner, az inas, a gondnok és a kifutófiú. Warren nem mindennapi élete akkor vesz igazán váratlan fordulatot, amikor kiderül, hogy a kacskaringós folyosókon, a habókos bácsikáján és kiállhatatlan nénikéjén kívül valami mást is rejt a különös és titokzatos hotel: ez pedig nem más, mint a Mindent-Látó-Szem. Ám ahhoz, hogy Warren a mágikus kincs nyomára bukkanjon, még rengeteg talányt kell megfejtenie. Ki lehet például az a különös teremtmény, aki a kazánházban rejtőzik? Ki az a kísérteties lány, aki a sövénylabirintusban settenkedik? És vajon miért nem szól egy árva szót sem a szálló egyetlen vendége? Ha kíváncsi vagy a válaszra, nyomozz te is Warrennel, eredj az ősi titkok nyomába, tedd helyére a kirakós utolsó darabkáit, és ki tudja, a végén talán a Mindent-Látó-Szem nyomára bukkansz! Tania del Rio: Warren the 13th and the All-Seeing Eye Eredeti mű Tania del Rio: Warren the 13th and the All-Seeing Eye Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: 8 éves kortól Tartalomjegyzék amerikai szerző fantasy gyermekkönyv iskolásoknak illusztrált kaland ifjúsági kortárs magyar nyelvű regény rejtély sorozat része varázslat > Vivandra, Budaörs, 2019 letöltés https://data.hu/get/12988441/Tania_Del_Rio_-__13_Warren_es_a_mindentlatoszem.pdf -
    2 points
  32. Kristina Ohlsson-A kastély titka 2016 A tizenkét éves ikerpár, Meg és Frank nehéz időszakot él meg: a szüleik szétköltöztek, ezért közös családi nyaralásra gondolni sem lehet. A gyerekek végül néhány hetet a nagybátyjuknál, Eliot bácsinál töltenek. Nem túl lelkesen vágnak neki az utazásnak, mert úgy gondolják, aligha lesz részük nagy kalandban. Ám amint megérkeznek a hatalmas házba, különös dolgokra lesznek figyelmesek. Egyikük az éjszaka közepén gyereksírásra riad, pedig közel és távol nincs egyetlen kisbaba sem. Akkor honnan jön a hang? És ki lehet az a fonott hajú lány, aki az elhagyatott vasútállomáson járkál? Milyen szerencsétlenség fenyegette száz évvel ezelőtt a kis falut? A testvérek nekilátnak kinyomozni a rejtélyt, ami izgalmasabbnak, sőt, veszélyesebbnek bizonyul, mint gondolták! Eredeti cím: Mysteriet på Hester Hill Eredeti megjelenés éve: 2015 Tagok ajánlása: 12 éves kortól gyermekkönyv iskolásoknak időutazás ifjúsági ikrek krimi magyar nyelvű nyár nyomozás regény rejtély svéd szerző > Animus, Budapest, 2016 240 oldal · ISBN: 9789633244470 · Fordította: Dobosi Beáta > Animus, Budapest, 2016 letöltés https://data.hu/get/12988433/Kristina_Ohlsson_-_A_kastely_titka.epub https://data.hu/get/12988434/Kristina_Ohlsson_-_A_kastely_titka.pdf -
    2 points
  33. Az ausztrál születésű, hazánkban is jól ismert szerző a második világháború alatt haditudósítóként három kontinens frontjainak poklát járta be. Megrázó élményei alapján írott regényei mesteri módon öltöztetik egyéni sorsokba a történelem nagy fordulatait. A lenyűgözően izgalmas Tengeri sas a Kréta szigetének kiürítése után hátramaradt, a nácik elől bujkáló angol katonák és az őket segítő gerillák – krétai halászok – sorsát követi nyomon. Ezek a katonák kettesével-hármasával a hegyekbe húzódtak a szigetet légi úton ellenőrző németek elől, s a lakosság támogatásával folytatták a harcukat az egyetlen célért: kitörni a hegyekből a déli partszegélyre és megkísérelni a menekülést Egyiptom felé. Ám az úton minden lépés új és új veszélyt rejteget… epub https://mega.nz/file/JtcE0Jya#uJ4BqwFXOAjBhJrJgGeofdkjBaQVQwyxvlHJx0JHndk Azw3 https://mega.nz/file/whNQARyI#aVFUA5oneiYbv24OkAH2413euq5U4XYnYmr23wgS0Ck
    2 points
  34. Laurell K. Hamilton-Övön alul (Anita Blake, vámpírvadász 27.) pdf 2021 Egy rendőrbíró Anita Blake segítségét kéri egy folyamatban lévő gyilkossági nyomozáshoz. Első látásra minden bizonyíték arra mutat, hogy egy fiatal vérleopárd a lehető legvéresebben és vadállati kegyetlenséggel kivégezte a saját nagybátyját. Mivel az eset egyértelműnek tűnik, a kivégzési parancs már meg is érkezett. Anita éles szeme azonban rögtön kiszúrja, hogy a bizonyítékokkal valami nagyon nincs rendben. Ezért, a helyi erők sürgetésére és az elhunyt családtagjainak elkeseredett bosszúvágyával nem törődve, nyomozni kezd. Hamarosan ki is derül, hogy az eset mégsem annyira egyértelmű, mint amilyennek első pillantásra mutatta magát. Az idő Anita ellen dolgozik, a városka kis közössége pedig egyre jobban retteg a természetfeletti lényektől, miközben igazságtételt követel. Laurell K. Hamilton: Sucker Punch Eredeti mű Laurell K. Hamilton: Sucker Punch Eredeti megjelenés éve: 2020 alakváltó amerikai szerző erotikus fantasy felnőtt tartalom gyilkosság horror krimi magyar nyelvű nyomozás rejtély romantikus sorozat része urban fantasy vámpír > Agave Könyvek, Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/12988112/Laurell_K._Hamilton_-_Anita_Blake_a_Vampirvadasz_27_-_Ovon_alul.pdf -
    2 points
  35. Grom őrnagy és a pestisdoktor ( Major Grom: Chumnoy Doktor ) 2021 WEBRIP 720p. X 264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 1,07 GB színes, , orosz akció-kalandfilm 138 perc rendezte: Oleg Trofim forgatókönyvíró: Vladimir Besedin, Evgeny Eronin, Artyom Gabrelyanov, Aleksandr Kim, Roman Kotkov, producerek: Olga Filipuk, Artyom Gabrelyanov, Michael Kitaev, Roman Kotkov zene: Roman Selivyorstov operatőr: Maxim Zhukov vágó: Yuriy Karikh szereplők: Tikhon Zhiznevskiy (Igor Grom) Lyubov Aksyonova (Yulia Pchelkina) Sergei Goroshko (Sergei Razumovskiy) Aleksei Maklakov (Fyodor Prokopenko) Dmitrii Chebotarev (Oleg Volkov) Aleksandr Seteykin (Dima Dubin) Mikhail Evlanov (Evgeniy Sterlkov) Igor Grom rendőrőrnagy egész Szentpéterváron ismert karcos jelleméről és kibékíthetetlen hozzáállásáról a bűnözőkkel szemben. De minden megváltozik, amikor egy alak tűnik fel egy pestisorvos maszkban, aki szerint a városa "a törvénytelenség pestisében szenved". Az önjelölt igazságosztó leszámol azokkal, akik pénz és a magas társadalmi státusz segítségével egyszerre megúszták a büntetést. A társadalom felhördül. A rendőrök tehetetlenek. Igor most először komoly kihívással találja szemben magát, a nyomozás eredménye meghatározhatja az egész város sorsát. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 webrip.Grom.ornagy.es.a.Pestisdoktor-720p.mkv Videó információk: Méret: 1,07 GB Hossz: 2:18:24 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1108 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 1 Bitráta: 252 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz https://data.hu/get/12986840/webrip.Grom.ornagy.es.a.Pestisdoktor-720p.mkv.part1.rar https://data.hu/get/12986841/webrip.Grom.ornagy.es.a.Pestisdoktor-720p.mkv.part2.rar https://data.hu/get/12986842/webrip.Grom.ornagy.es.a.Pestisdoktor-720p.mkv.part3.rar https://data.hu/get/12986843/webrip.Grom.ornagy.es.a.Pestisdoktor-720p.mkv.part4.rar
    2 points
  36. Ilona Andrews-Iron and Magic (Kate Daniels 9,5) (The Iron Covenant 1.) pdf Rajongói fordítás: Sziporka No day is ordinary in a world where Technology and Magic compete for supremacy…But no matter which force is winning, in the apocalypse, a sword will always work. Hugh d’Ambray, Preceptor of the Iron Dogs, Warlord of the Builder of Towers, served only one man. Now his immortal, nearly omnipotent master has cast him aside. Hugh is a shadow of the warrior he was, but when he learns that the Iron Dogs, soldiers who would follow him anywhere, are being hunted down and murdered, he must make a choice: to fade away or to be the leader he was born to be. Hugh knows he must carve a new place for himself and his people, but they have no money, no shelter, and no food, and the necromancers are coming. Fast. Elara Harper is a creature who should not exist. Her enemies call her Abomination; her people call her White Lady. Tasked with their protection, she's trapped between the magical heavyweights about to collide and plunge the state of Kentucky into a war that humans have no power to stop. Desperate to shield her people and their simple way of life, she would accept help from the devil himself—and Hugh d’Ambray might qualify. Hugh needs a base, Elara needs soldiers. Both are infamous for betraying their allies, so how can they create a believable alliance to meet the challenge of their enemies? As the prophet says: “It is better to marry than to burn.” Hugh and Elara may do both. akció alakváltó amerikai szerző angol nyelvű fantasy krimi mágia mitológia paranormális regény sorozat része urban fantasy vámpír > NYLA, New York, 2018 Rajongói fordítás: Sziporka letöltés https://www.mediafire.com/file/qrgtp4rd9c15pnz/Vas+es+Magia+-+Ilona+Andrews.pdf/file -
    2 points
  37. Kafka: Az odú (Kafkas Der Bau) (2014) WebRip 720p AVC HUNSUB MKV színes, feliratos német dráma, 104 perc író: Franz Kafka operatőr: Egon Werdin vágó: Philipp Schmitt zene: Rainer Oleak producer: Jochen Alexander Freydank rendező: Jochen Alexander Freydank forgatókönyvíró: Jochen Alexander Freydank Axel Prahl (Franz) Josef Hader (házmester) Kristina Klebe (Franz felesége) Roeland Wiesnekker (szomszéd) Roland Stadlober (őr 1) Devid Striesow (kézműves) Név: Kafkas Der Bau WebRip 720p Típus: Matroska Méret: 2 GiB Hossz: 1 óra 44 perc 6 mp 600 emp Képsáv #0: 2 568 kb/s Felbontás: 1280 x 720 (1.778) Képkockák száma: 25.000 fps Hang #0: 125 kb/s Hangsáv: 2 csatorna, 48,0 kHz Nyelv: német Felirat #0: Nyelv: magyar
    1 point
  38. Doktor Murphy [720p x264 mkv - avi(xvid)] 04 (The Good Doctor) amerikai dráma, 43 perc 04.évad /01.- 20.rész/ 2020-2021 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. szereplők: Freddie Highmore - Dr. Shaun Murphy Richard Schiff - Dr. Aaron Glassman Hill Harper - Dr. Marcus Andrews Antonia Thomas - Dr. Claire Browne Beau Garrett - Jessica Preston Tamlyn Tomita - Allegra Aoki Chuku Modu - Dr. Jared Kalu Teryl Rothery - JL Christina Chang - Dr. Audrey Lim Fiona Gubelmann - Dr. Morgan Reznick Will Yun Lee - Dr. Alex Park Lisa Edelstein (Dr. Marina Blaize) Daniel Dae Kim (Dr. Jackson Han) Marsha Thomason (Dr. Isabel Barnes) Paige Spara (Lea Dilallo) Jasika Nicole (Dr. Carly Lever) Adil Zaidi (Nurse Jag) Noah Galvin (Dr. Asher Wolke) Sheila Kelley (Debbie Wexler) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 775 - 1120 MB Hossz: 00:42:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 2 200 - 3 450 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 465 MB Hossz: 00:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 287 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12965372/The.Good.Doctor.S04E01.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12965364/The.Good.Doctor.S04E02.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12965376/The.Good.Doctor.S04E03.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12967717/The.Good.Doctor.S04E04.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12967720/The.Good.Doctor.S04E05.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12970371/The.Good.Doctor.S04E06.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12970501/The.Good.Doctor.S04E07.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12971339/The.Good.Doctor.S04E08.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12974044/The.Good.Doctor.S04E09.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12975071/The.Good.Doctor.S04E10.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12979151/The.Good.Doctor.S04E11.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12979982/The.Good.Doctor.S04E12.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12981232/The.Good.Doctor.S04E13.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12982040/The.Good.Doctor.S04E14.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12982395/The.Good.Doctor.S04E15.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12985227/The.Good.Doctor.S04E16.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12985946/The.Good.Doctor.S04E17.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12986693/The.Good.Doctor.S04E18.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12987558/The.Good.Doctor.S04E19.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12988893/The.Good.Doctor.S04E20.HD720p.WEB.DL.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12965369/The.Good.Doctor.S04E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12965360/The.Good.Doctor.S04E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12965361/The.Good.Doctor.S04E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12965374/The.Good.Doctor.S04E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12965377/The.Good.Doctor.S04E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12965378/The.Good.Doctor.S04E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12965367/The.Good.Doctor.S04E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12965375/The.Good.Doctor.S04E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12965368/The.Good.Doctor.S04E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12967718/The.Good.Doctor.S04E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12967714/The.Good.Doctor.S04E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12967716/The.Good.Doctor.S04E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12967719/The.Good.Doctor.S04E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12967713/The.Good.Doctor.S04E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12967715/The.Good.Doctor.S04E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12970372/The.Good.Doctor.S04E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12970373/The.Good.Doctor.S04E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12970374/The.Good.Doctor.S04E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12972177/The.Good.Doctor.S04E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12972176/The.Good.Doctor.S04E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12972178/The.Good.Doctor.S04E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12971338/The.Good.Doctor.S04E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12971337/The.Good.Doctor.S04E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12971340/The.Good.Doctor.S04E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12974041/The.Good.Doctor.S04E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12974043/The.Good.Doctor.S04E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12974042/The.Good.Doctor.S04E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12975072/The.Good.Doctor.S04E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12975069/The.Good.Doctor.S04E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12975070/The.Good.Doctor.S04E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12979148/The.Good.Doctor.S04E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12979157/The.Good.Doctor.S04E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12979156/The.Good.Doctor.S04E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12979983/The.Good.Doctor.S04E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12979984/The.Good.Doctor.S04E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12979981/The.Good.Doctor.S04E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12981233/The.Good.Doctor.S04E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12981231/The.Good.Doctor.S04E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12981230/The.Good.Doctor.S04E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12982038/The.Good.Doctor.S04E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12982039/The.Good.Doctor.S04E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12982037/The.Good.Doctor.S04E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12982398/The.Good.Doctor.S04E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12982397/The.Good.Doctor.S04E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12982396/The.Good.Doctor.S04E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12985230/The.Good.Doctor.S04E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12985229/The.Good.Doctor.S04E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12985228/The.Good.Doctor.S04E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12985947/The.Good.Doctor.S04E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12985948/The.Good.Doctor.S04E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12985945/The.Good.Doctor.S04E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12986691/The.Good.Doctor.S04E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12986692/The.Good.Doctor.S04E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12986694/The.Good.Doctor.S04E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12987557/The.Good.Doctor.S04E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12987556/The.Good.Doctor.S04E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12987559/The.Good.Doctor.S04E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12988892/The.Good.Doctor.S04E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12988891/The.Good.Doctor.S04E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12988890/The.Good.Doctor.S04E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar
    1 point
  39. Híd a Kwai folyón ( The Bridge on the River Kwai ) 1957 BRRIP 1080p.X 264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 2,93 GB szines, , angol-amerikai háborús filmdráma, 161 perc rendező: David Lean író: Pierre Boulle forgatókönyvíró: Michael Wilson, Carl Foreman zene: Sir Malcolm Arnold operatőr: Jack Hildyard vágó: George Hively, Peter Taylor szereplők: William Holden (Shears) Alec Guinness (Nicholson ezredes) Jack Hawkins (Warden) Sessue Hayakawa (Saito ezredes) James Donald (Clipton) Geoffrey Horne (Joyce) Peter Williamson (Reeves kapitány) Nicholson angol tiszt csapatának japán hadifogságban egy Japán számára hadászatilag fontos hidat kell építeni a Kwai folyón át. Nicholson ezt visszautasítja, ezért egy hónapra lecsukják, de aztán Szaito japán ezredes mégis kiengedi: az angol tiszt megtekinti az építkezést és különféle hiányosságokat talál. Végül elvállalja az építkezés vezetését, hogy a híd elkészítésével az angol fölényt biztosítsa. Ezzel egyidejűleg a szövetségesek egyik különítménye a híd felrobbantására készül. A híd felavatása napján Nicholson felfedezi a lefektetett kábeleket. Felháborodva próbálja megakadályozni a robbantást, de azután rádöbben, hogy ezzel a háborús ellenség, Japán mellé állna. Maga indítja be a robbanószerkezetet, s ennek során feláldozza az életét. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p Videó információk: Méret: 2,93 GB Hossz: 2:41:55 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1920 x 752 pixel Bitráta: 2590 Kbps, Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.553 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12987624/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part1.rar https://data.hu/get/12987620/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part2.rar https://data.hu/get/12987622/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part3.rar https://data.hu/get/12987617/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part4.rar https://data.hu/get/12987625/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part5.rar https://data.hu/get/12987618/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part6.rar https://data.hu/get/12987619/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part7.rar https://data.hu/get/12987623/Hid.a.Kwai.folyon-1957.brrip-1080p.part8.rar
    1 point
  40. It's Titty Time (2021) Title: It's Titty Time Year: 2021 Country: USA Genre: Big Boobs, Big Butt, Big Cocks, Blowjobs, European, International, Naturally Busty, Pantyhose & Stockings, Shaved, Tit Fucking. Duration: 02:15:46 Studio: All Niche Productions Cast: Emma Butt, Shione Cooper, Laura M., Sandra Boobies. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB https://k2s.cc/file/a25f9bbac5566/ITT.part1.rar https://k2s.cc/file/e17f1450b18d9/ITT.part2.rar OR: https://filefox.cc/q1jbt0osjgg5/ITT.part1.rar https://filefox.cc/jkvp5n8wlmz8/ITT.part2.rar OR: https://ddownload.com/j7l1264b8uqi/ITT.part1.rar https://ddownload.com/s1onwlqxzvom/ITT.part2.rar
    1 point
  41. Schoolgirl Massacre 2 (2021) Title: Schoolgirl Massacre 2 Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Schoolgirls, 18+ Teens, All Girl / Lesbian, Female Domination, Fingering, Fishnets, Pantyhose & Stockings, Rimming, Sex Toy Play, Shaved, Tattoos. Duration: 01:54:01 Studio: Deviant Entertainment Cast: Gabbie Carter, Katrina Jade, Abigail Mac, Jane Wilde, Gina Valentina, Megan Rain, Brett Rossi, Lyra Law. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB https://k2s.cc/file/30be341b1f55c/SM2.part1.rar https://k2s.cc/file/daa6676e7d088/SM2.part2.rar OR: https://filefox.cc/ohpxwcjs0w9y/SM2.part1.rar https://filefox.cc/9zquo17ztch9/SM2.part2.rar OR: https://ddownload.com/kwk2o52y1213/SM2.part1.rar https://ddownload.com/olfm3ebwyejn/SM2.part2.rar
    1 point
  42. Treffpunkt Parkplatz (2017) Title: Treffpunkt Parkplatz Year: 2017 Country: Germany Genre: Public, Threesome, Tattoo, Big Dick, Anal. Duration: 01:39:37 Studio: MMV Cast: Ashlee Cox, Mia Blow, Eva Schwarz, Sina Longleg, Mia Hotcore. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,10 GB https://k2s.cc/file/10ebea945e45e/TP.part1.rar https://k2s.cc/file/59debc671d475/TP.part2.rar OR: https://filejoker.net/sb4ftkqb4r1b/TP.part1.rar https://filejoker.net/eat2wb2g9yk1/TP.part2.rar OR: https://ddownload.com/qci0wgebpqhp/TP.part1.rar https://ddownload.com/ar1k729trmgt/TP.part2.rar
    1 point
  43. Szedlák Valéria-Bella Vista Panzió 2013 Egy kis görög sziget tengerparti falvacskájában áll a Bella Vista – Janniszék családi panziója, amely nyaranta megtelik különös, kedves, titokzatos, és szeretetreméltó vendégekkel. Egy görög nyár mulatságos, romantikus, olykor szívszorító és elgondolkodtató történetét tartja most kezében az olvasó. Egy kis görög sziget tengerparti falvacskájában áll a Bella Vista – Janniszék családi panziója, amely nyaranta megtelik különös, kedves, titokzatos, és szeretetreméltó vendégekkel. Egy görög nyár mulatságos, romantikus, olykor szívszorító és elgondolkodtató történetét tartja most kezében az olvasó. Szedlák Valéria hosszú évek óta él Korfun. Mint legtöbb sorstársnőjét, őt is a szerelem vitte erre a szigetre, csakhogy ő magába a szigetbe szeretett bele első látásra, és – úgy tűnik – egy életre szólóan. Könyve hősei nem létező személyek – de akár azok is lehetnének, hiszen Korfun nagyjából minden lehetséges. -
    1 point
  44. DELIA OWENS-Ahol a folyami rákok énekelnek pdf 2020 Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt… Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi lányra” terelődik. A biológus Owens első regénye egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza. Nem véletlenül került a New York Times bestsellerlistájának első helyére, s vezeti az Amazon sikerlistáját is. Bár csak tavaly ősszel jelent meg, már több mint 1 millió példány kelt el belőle, Reese Witherspoon is beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet forgat a regényből. letöltés https://data.hu/get/12646846/Delia_Owens_-_Ahol_a_folyami_rakok_enekelnek.pdf https://data.hu/get/12646875/Ahol__a_folyami_rakok_enekelnek_-_Delia_Owens.epub https://data.hu/get/12646874/Ahol__a_folyami_rakok_enekelnek_-_Delia_Owens.mobi -
    1 point
  45. Sexy and Sensual (2019) Wondering what it takes to have that fantastic sex that you will remember for the rest of your life? These beautiful desirable women are highly confident and have all the experience to bring you into a trance. When needed she will take control, so just sit back, relax and enjoy. Category: Teens, Blowjobs, Brunettes, Couples, Glasses Starring: Mary Dee , Dolce Vita , Sheri Vee , Stefany, Leona Peter Language: English Size: 1.64 GB Length: 01:34:02 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/bab6aaf8f7d4ffb41db0abeba0f9e165 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/4b9263dfbd478
    1 point
  46. Vi Keeland-A vetélytárs.PDF 2019 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Vi Keeland történeteinek mindig sikerül teljesen lekötniük. A végén úgy érzem, mintha én is a regény egyik szereplője lennék. Az írónő tudja, hogyan varázsoljon el, és hogyan érezd otthon magad a sztoriban.” – Reading Keeps Me Sane „Igazán szeretem Vi Keeland írásmódját. Tudom, ha belekezdek valamelyik könyvébe, az egy remekül megírt, összetett és bonyolult szerelmes történet lesz – az a fajta szerelem, amit nem könnyű elnyerni.” – Red Cheeks Reads „Szuperszexi olvasmány, fantasztikus felépítéssel. Te is bele fogsz szeretni Bennettbe és az ő tökéletlenségébe.” – Keri Loves Books Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe. Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért. Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr. Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém. Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét… Egy nehéz nap szörnyű kezdete… Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal. A forró pillantásától egészen elpirultam. Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap… Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat. A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját. És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát. Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk. Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság. Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat. letöltés https://mega.nz/file/eCQhkIRQ#WdxsWIDg8gme2OOKtQgsS9UsHVgECnrsylVT-lCh1ho -
    1 point
  47. Arthur C. Clarke - Delfinek szigete ( 2014 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINKEK!! Clarke regénye a sci-fi azon fajtájába tartozik, amely nem annyira a technikai jövőt vázolja, inkább egy bármikor elképzelhető eseményt nagyít fel: ezúttal az etológia, az állatmagatartás-tan tudományos eredményeinek meghosszabbítása révén. A történet kamasz főhőse hajótörést szenved egy Ausztráliához tartozó sziget közelében. Potyautas, akiről nem tudnak társai, ezért egyedül vergődik a végtelen óceánon, halálraítélten. Akkor azonban delfinek tűnnek föl, akik a hajótörött már roskatag úszó alkalmatosságát sebesen tolni kezdik egy sziget felé, s íly módon kimenekítik. A szigeten régóta kísérleteznek a tengerek népének, a delfineknek megismerésével, nyelvük kitanulásával, a velük való kapcsolatfelvétellel. A kamasz fiú, aki a delfinek barátja lesz, kezdi kitanulni a delfinológiát, s tevékeny résztvevője lesz a nagy kísérletnek: a delfinek ősi, halálos ellenségének, a kardszárnyú delfinnek megszelidítésének. Kiadó: Kereskedelmi forgalomba nem került megjelenés éve: 2014 író: Arthur C. Clarke Nyelv: magyar fordította: Törék Margit Előadó: Gépész téma: fantasztikus regény formátum: Mp3 átlagos bitrata: 192 kbps Játékidő: 292 perc ( 04 óra 52 perc ) Méret: 411 MB https://data.hu/get/11644847/Arthur.C.Clarke-Delfinek.szigete-hangoskonyv.part1.rar https://data.hu/get/11644846/Arthur.C.Clarke-Delfinek.szigete-hangoskonyv.part2.rar
    1 point
  48. Agatha Christie--Poirot: Randevú a halállal ( Appointment with Death ) 1988 DVDRIP XviD HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! színes, magyarul beszélő angol-amerikai-izraeli krimi, 96 perc rendező: Michael Winner író:Agatha Christie forgatókönyvíró: Peter Buckman, Anthony Shaffer, Michael Winner operatőr: David Gurfinkel zene: Pino Donaggio vágó: Michael Winner szereplők: Peter Ustinov (Hercule Poirot) Lauren Bacall (Lady Westholme) Carrie Fisher (Nadine Boynton) John Gielgud (Carbury) Piper Laurie (Emily Boynton) Jenny Seagrove (Dr. Sarah King) Hayley Mills (Miss Quinton) Hercule Poirot-t Szentföldre vezető utazása során fura társasággal sodorja össze a végzet. Mrs. Boynton gazdag férje halála után úgy dönt, hogy mostohagyermekeivel és saját lányával utazgatni fognak. A társaság azonban cseppet sem felszabadult... mintha mindenki az asszony halálában reménykedne... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Poirot-Randevu.a.halallal-1988 Videó információk: Méret: 910,21 MB Hossz: 1:38:23 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 608 x 336 pixel Bitráta: 1 088 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11390554/Poirot-Randevu.a.halallal-1988.part1.rar https://data.hu/get/11390558/Poirot-Randevu.a.halallal-1988.part2.rar https://data.hu/get/11390555/Poirot-Randevu.a.halallal-1988.part3.rar https://data.hu/get/11390553/Poirot-Randevu.a.halallal-1988.part4.rar https://data.hu/get/11390551/Poirot-Randevu.a.halallal-1988.part5.rar
    1 point
  49. Agatha Christie-Poirot:Halál a Níluson ( Death on the Nile ) 1978 DVDRIP XViD HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! színes, magyarul beszélő angol krimi, 140 perc, rendező: John Guillermin író:Agatha Christie forgatókönyvíró: Anthony Shaffer zeneszerző: Nino Rota operatőr: Jack Cardiff vágó: Malcolm Cooke szereplők: Peter Ustinov (Hercules Poirot) Jane Birkin (Louise Bourget) Mia Farrow (Jacqueline De Bellefort) David Niven (Johnny Race) Lois Chiles (Linnet Ridgeway Doyle) Bette Davis (Marie Van Schuyler) Jon Finch (James Ferguson) Olivia Hussey (Rosalie Otterbourne) George Kennedy (Andrew Pennington) Angela Lansbury (Salome Otterbourne) Simon MacCorkindale (Simon Doyle) Maggie Smith (Miss Bowers) Jack Warden (Dr. Ludwig Bessner) Sam Wanamaker (Sterndale Rockford) Agatha Christie krimijének megfilmesítésére John Guillermin, a katasztrófa- specialista kapta a 14 millió dolláros megrendelést az EMI angol cégtől. Linnet Ridgeway Doyle Anglia leggazdagabb és legszebb örökösnője. Vajon ki irigyelhette gazdagságáért? Mindenki. És kinek állhatott szándékában megölni egy nílusi hajóút során, sőt további gyilkosságokat is elkövetni? A hajón szinte mindenkinek. A rejtély megoldása ismét a véletlenül ott tartózkodó híres belga mesterdetektívre, Hercule Poirot-ra hárul, aki ugyancsak nyaralni jött a piramisok és szfinxek hazájába, mégis élete egyik legbonyolultabb ügyét kell régészeti alapossággal feltárnia. Guillermin az egyszerű detektívtörténetet nemzetközi sztárokkal, ragyogó kiállításban, eredeti egyiptomi felvételekkel teszi nagyszabású, szórakoztató darabbá. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Poirot-Halal.a.Niluson-1978-Dvdrip Videó információk: Méret: 958,65 MB Hossz: 2:14:03 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 608 x 352 pixel Bitráta: 802 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11387553/Poirot-Halal.a.Niluson-1978-Dvdrip.part1.rar https://data.hu/get/11387550/Poirot-Halal.a.Niluson-1978-Dvdrip.part2.rar https://data.hu/get/11387551/Poirot-Halal.a.Niluson-1978-Dvdrip.part3.rar https://data.hu/get/11387552/Poirot-Halal.a.Niluson-1978-Dvdrip.part4.rar https://data.hu/get/11387554/Poirot-Halal.a.Niluson-1978-Dvdrip.part5.rar
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...