Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/25/2021 in all areas

  1. Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret (2012) Regény képekben és szövegben Hugo Cabret a forgalmas párizsi vonatállomáson él, teljes titokban. Az árva kisfiú az épület rejtett járataiból felügyeli a pályaudvar óráinak működését. Ám amikor a sorsa, akárcsak az általa javítgatott fogaskerekek, összekapcsolódik egy könyvmoly kislány és a pályaudvar mogorva játékboltosának történetével, élete és legféltettebb titka is végzetes veszélybe kerül. Egy különös rajz, egy féltve őrzött jegyzetfüzet, egy ellopott kulcs, egy mechanikus ember és Hugo apjának rejtett üzenete szövevényes, megható és lenyűgöző kalandba sodorja mindhármukat. Brian Selznick könyve 284 eredeti rajzával, valamint a képregények és filmek keverékét idéző formájával újraértelmezi a regény műfaját, és egy teljesen új, eddig ismeretlen olvasási élménnyel lepi meg a csodálatos történetek kedvelőit. Brian Selznick 1966-ban született az amerikai New Jersey-ben. Első saját könyve, „A leleményes Hugo Cabret” megjelenése előtt többszörösen díjnyertes gyerekkönyv-illusztrátorként volt ismert hazájában. A könyv születéséről a következőket nyilatkozta: „Jónéhány évvel ezelőtt olvastam Gaby Wood „Edison estéje: a mechanikus élet kutatásának varázslatos története” című könyvét. Igaz történet volt egy felhúzható figurákból álló gyűjteményről, melyet egy párizsi múzeumnak adományozott a tulajdonosa. A gyűjtemény a múzeum beázott padlásán hevert évtizedeken keresztül, amíg végül ki kellett dobni az egészet. Én pedig elképzeltem egy kisfiút, aki megtalálja ezeket a törött, rozsdás szerkezeteket – így született meg Hugo és az ő története." A regényből 2011-ben Martin Scorsese készített három dimenziós, egész estés filmet Jude Law, Ben Kingsley és Sacha Baron Cohen főszereplésével. EPUB 18MB: https://mega.nz/file/tkdmSZBC#GNqXvjRPPYRs0fc1GQZ8tCyyZ5NP40pvB9VoTbvvQ5E PDF 40MB: https://mega.nz/file/AoMSyLJT#eHgXPNFWhcXKl38rjYPLk8-AvA8D5jEht6eTrj-_Mu4
    5 points
  2. RAYMOND E. FEIST Az Árnyak Tanácsa Sorozat 1-3 pdf formátumban RAYMOND E. FEIST: Ezüstsólyom karma Sorozat: Az Árnyak Tanácsa 1. 2002 Az orosini törzsben minden fiúnak részt kell vennie a hagyományos férfivá avatási szertartáson, hogy megértse helyét a világegyetemben, és megtudja felnőtt nevét. Kielianapuna egy távoli hegycsúcson, Shatana Higón küzd a túlélésért, és várja, hogy az istenek látomást bocsássanak rá. Kieli már négy napja és négy éjszakája vár; mostanra teljesen átfagyott, magányos, kétségbeesett és nagyon-nagyon fáradt. Rémisztő élményre ébred: éles karmok marnak a bőrébe. Egy ritka madár, ezüstsólyom ül a karján. Ebben a zavarba ejtő pillanatban a fiú nem is bizonyos benne, hogy a dolog valóban megtörténik, vagy látomást él át. Névtelenül és még mindig gyermekként tér vissza falujába, ahol szörnyű kép fogadja. Faluját felégetik, népét lemészárolják. Bár a biztos halálba megy, Kieli beleveti magát a csata forgatagába… Minden valószínűség ellenére túléli a harcot, bár az utolsó szál emberig legyilkolják az orosinikat: rajta kívül minden férfi, nő és gyermek meghal. Távoli hang visszhangzik elméjében: Kelj fel, és légy néped karma! A madár odafönn Shatana Higón valóban a névadó látomása volt. Már nem a Kielianapuna nevű fiú többé. Ő Ezüstsólyom Karma, a férfi, akinek bosszút kell állnia népe pusztulásáért, bármilyen hosszú út is vezet odáig. letöltés https://data.hu/get/12768857/Az_Arnyak_Tanacsa_-_Ezustsolyom_Karma_-_Feist_Raymond_E..pdf - RAYMOND E. FEIST: A rókakirály Sorozat: Az Árnyak Tanácsa 2. 2005 Ezüst Sólyom Karma férfivá avatása napján lemészárolt népe utolsó sarjává vált. A mágusokból és kémekből álló titokzatos rend, az Árnyak Tanácsa mentette meg és vette pártfogásába. Hosszú kiképzés után a titkos társaság egyik legértékesebb ügynökévé vált, ám mindig csak a lehetőségre várt, hogy bosszút állhasson családja és barátai gyilkosain. És most eljött az idő. A távoli Szigetkirályság kisnemesének szerepében, immár Karomin Hawkins néven bebocsátást nyer Olasko hercegének udvarába. A vérszomjas, nagy hatalmú uralkodó megbízásából hányták annak idején kardélre Kar falujának népét. Az ellenség azonban ravasz, és sötét erők védik: szövetséget kötött a gonosz nekromantával, Leso Varennel, a halálvarázslatok nagymesterével. Annak érdekében, hogy elnyerje a herceg bizalmát, Kar Hawkinsnak először el kell adnia a lelkét. Kar csak úgy juthat gyűlölt ellensége közelébe, ha hűségesküt tesz neki, de ezt is vállalja, hogy bosszúja beteljesedhessék. A kényúr azonban varázslattal biztosítja új követői hűségét. Ezüst Sólyom Karmának szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat kell elkövetnie új ura parancsára, ám emiatt lelkiismeret-furdalás gyötri. A gonosz cselekedetek után azonban még rosszabb sors fenyegeti: őrület, kínzás és lassú halál a Kétségbeesés Erődjében. letöltés https://data.hu/get/12768854/Az_Arnyak_Tanacsa_2._-_A_Rokakiraly_-_Feist_Raymond_E..pdf - RAYMOND E. FEIST: A száműzött visszatér Sorozat: Az Árnyak Tanácsa 3. 2006 Alig néhány nappal ezelőtt Kaspar, Olasko nagy hatalmú hercege még hadseregeknek parancsolt, és nemzetek rettegtek tőle. Most egy óceán, könyörtelen sivatagok és áthatolhatatlan hegyek választják el otthonától. Az uralkodó elbukott, és bosszúszomjas álmait lassanként elmossa a túlélésért folytatott mindennapos küzdelem. Kaspar azonban elég ügyes és ravasz ahhoz, hogy megtalálja a visszatérés lehetőségét: elszegődik karavánkísérőnek az otthonát jelentő földrészre tartó kereskedők mellé. Csakhogy egy sötét kor legendás ereklyéje Novinduson ragadt, s ez éppen Kaspar kezébe kerül. A számtalan férfi, nő és gyermek értelmetlen haláláért felelős Kaspar kénytelen valószínűtlenül önzetlen, hősies tetteket véghezvinni, ha nem akarja, hogy világa végleg elpusztuljon. Mert szörnyű veszedelem közelít, amely borzalmakat szabadítana a gyanútlan és készületlen Midkemiára. A világ egyetlen reménye éppen az elbukott és száműzött herceg… ha hajlandó elvállalni a feladatot. letöltés https://data.hu/get/12768858/Az_Arnyak_Tanacsa_3._-_A_szamuzott_visszater_-_Feist_Raymond_E..pdf -
    5 points
  3. Popper Peter könyvek pdf Popper Péter (Budapest, 1933. november 19. – Budapest, 2010. április 16.[4]) pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben. Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia és a fiatalkori bűnözés voltak. Popper Peter - Az írás -Az ószövetség Popper Peter - Az írás -Az újszövetség Popper Péter - Széthasadt kárpit Popper Péter-666 A sátán a XXI. században Popper Péter-A belső utak könyve Popper Péter-Az Irás Ószövetség Popper Péter-Az Irás Újszövetség Popper Péter-Az Istennel sakkozás kockázata Popper Péter-Az önmagába térő ösvény Popper Péter-Felnőttnek lenni Popper Péter-Kinyilt az Ég Popper Péter-Lélek és gyógyitás Popper Péter-Ne menj a romok közé! Popper Péter-Ők-én vagyok 33 legfontosabb könyvem Popper Péter-Praxis Popper Péter-Részemről mondjunk mancsot Popper Péter-Sárkányok barlangja Popper Péter-Várj, amig eljön az órád Popper-Ranschburg-Baktay - Szegény nők, szegény férfiak Popper-Ranschburg-Vekerdy - Sorsdöntő talákozások Szülők és gyermekek Popper-Ranschburg-Vekerdy - Sorsdöntő talákozások letöltés https://data.hu/get/12770994/Popper-Ranschburg-Vekerdy_-_Sorsdonto_talakozasok.pdf https://data.hu/get/12770995/Popper-Ranschburg-Baktay_-_Szegeny_nok_szegeny_ferfiak.pdf https://data.hu/get/12770996/Popper_Peter-Reszemrol_mondjunk_mancsot.pdf https://data.hu/get/12770997/Popper_Peter-Ok-en_vagyok_33_legfontosabb_konyvem.pdf https://data.hu/get/12770998/Popper_Peter-Varj_amig_eljon_az_orad.pdf https://data.hu/get/12770999/Popper_Peter-Praxis.pdf https://data.hu/get/12771000/Popper_Peter-Kinyilt_az_Eg.pdf https://data.hu/get/12771001/Popper-Ranschburg-Vekerdy_-_Sorsdonto_talakozasok_Szulok_es_gyermekek.pdf https://data.hu/get/12771002/Popper_Peter-Az_onmagaba_tero_osveny.pdf https://data.hu/get/12771003/Popper_Peter-Ne_menj_a_romok_koze.pdf https://data.hu/get/12771004/Popper_Peter-Az_Iras_Ujszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771005/Popper_Peter-Az_Iras_Oszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771006/Popper_Peter-Felnottnek_lenni.pdf https://data.hu/get/12771007/Popper_Peter-Sarkanyok_barlangja.pdf https://data.hu/get/12771008/Popper_Peter-A_belso_utak_konyve.pdf https://data.hu/get/12771009/Popper_Peter_-_Az_iras_-Az_ujszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771010/Popper_Peter-Lelek_es_gyogyitas.pdf https://data.hu/get/12771011/Popper_Peter-666_A_satan_a_XXI._szazadban.pdf https://data.hu/get/12771012/Popper_Peter_-_Szethasadt_karpit.pdf https://data.hu/get/12771013/Popper_Peter_-_Az_iras_-Az_oszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771014/Popper_Peter-Az_Istennel_sakkozas_kockazata.pdf -
    5 points
  4. Robert Silvenberg - Lord Valentine kastélya pdf 2009 SCI-FI Majipoor gigantikus bolygóján tucatnyi faj telepedett meg az idők során. Az intergalaktikus civilizációk technikai szintje aztán fokozatosan eltávolodott életüktől, neofeudális világukba már csupán a néhanap érkező csillaghajók hoznak anakronisztikus változatosságot. A legkülönbözőbb lények békében megférnek egymással – épp csak az alakváltó őslakosok sínylődnek elnyomásban. Ezt a fennálló rendet kell fenekestül fölforgatnia Valentine-nak, az emlékeit vesztett fiatal mutatványosnak, akit visszatérő álmok gyötörnek egy fenyegető összeesküvésről, és arról, hogy talán ő a bolygó valódi uralkodója. letöltés https://data.hu/get/12769252/Lord_Valentine_kastelya_-_Robert_Silverberg.pdf -
    4 points
  5. Kate Hewitt-A lányomért bármit epub 2020 „Szívfacsaró és magával ragadó… Jodi Picoult és Diane Chamberlain írásaival vetekszik… lehengerlő.” – Bookish Jottings „Te jó ég! Ez a könyv szomorú, izgalmas, elragadó, és mélységesen megérint. Tele szívfájdalommal, nehéz döntésekkel, dilemmákkal, drámával és mindennapi életünk küzdelmeivel… két szóban: egyszerűen csodálatos!" – Books on the Bookshelf Milly, aki maga örökbe fogadott gyerek volt, mindig arról álmodozott, hogy egyszer anya lesz. Úgy képzelte, erős és bensőséges kapcsolat fűzi majd a gyermekéhez. De az álmai összetörnek, amikor kiderül, hogy férjével, Matt-tel nem lehet gyermekük. Ám ezek után csodálatos ajándékot kapnak azoktól, akik igazán szeretik őket: Milly legjobb barátnője, Anna, és Matt bátyja, Jack vállalják a donor szerepét, hogy egy megtermékenyített petesejt beültetésével Milly esélyt kapjon az anyaságra. Milly biztos benne, hogy minden rendben megy majd. Arra azonban egyikük sincs felkészülve, hogy milyen érzések sodorják majd veszélybe legféltettebb kapcsolataikat, amikor régóta áhított kislányuk, Alice fölött megsemmisítő diagnózist mondanak az orvosok. Rá kell jönniük, mit jelent a szülőség fogalma számukra, és messzemenő és elsöprő erejű döntéseket kell meghozniuk Alice-szel és saját magukkal kapcsolatban is. Kate Hewitt, az USA Today bestsellerszerző csodálatos, fájdalommal és nehéz döntésekkel teli szívfacsaró története a szeretetről, veszteségről és a reményről. letöltés https://data.hu/get/12772654/A_lanyomert_barmit_-_Kate_Hewitt.mobi https://data.hu/get/12772655/A_lanyomert_barmit_-_Kate_Hewitt.epub https://data.hu/get/12772656/A_lanyomert_barmit_-_Kate_Hewitt.pdf -
    4 points
  6. Gail Carriger-Napernyő Protektorátus 1-2-3-4-5.pdf Gail Carriger Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.) 2020 Szeged, Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet. Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt. De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire. Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta? letöltés https://data.hu/get/12772147/Gail_Carriger-Napernyo_Protektoratus_1-Soulless-Lelektelen.pdf - Gail Carriger: Changeless – Változatlan (Napernyő Protektorátus 2.) 2020 Szeged, Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes… Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét – ha akarja. letöltés https://data.hu/get/12772148/Napernyo_protektoratus_2.__Chan_-_Gail_Carriger.pdf - Gail Carriger Blameless – Szégyentelen (Napernyő Protektorátus 3.) 2020 szeged A szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához! Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában. Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat. Csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál. Szédítően szellemes történet! „Carriger briliánsan nyit a viktoriánus románc, a kicsavart társadalmi komédia és az alternatív történelem keverékével…” PUBLISHERS WEEKLY – KIEMELT ÉRTÉKELÉS letöltés https://data.hu/get/12772149/Gail_Carriger_-Napernyo_Protektoratus_3._Blameless__Szegyentelen.pdf - Gail Carriger Szívtelen (Napernyő Protektorátus 4.) 2020 szeged Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont… Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek. Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék. Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe? „Gail Carriger újra megcsinálta! Biztonsággal kijelenthetem, hogy a Napernyő Protektorátus az örök kedvenc sorozataim egyike. Maga a tiltott gyönyörűség.” – Lu (Sugar & Snark) Goodreads „Amikor befejeztem, csak ültem vidáman és elégedetten, mintha a világban minden a helyén volna. (…) Gail könyvei mindig könnyedek, viccesek és rózsaszínek, mindezt a lehető legjobb értelemben. Mindig így érzem magam tőlük, ezért lett ő az egyik kedvenc íróm.” – Lanala, Goodreads letöltés https://data.hu/get/12772146/Gail_Carriger_-_Napernyo_Protektatus_4_-_Szivtelen.pdf - Gail Carriger - Időtlen (Napernyő Protektorátus 5.) 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. ALEXIA TARABOTTI, AZAZ LADY MACCON BOLDOG HÁZASÉLETET ÉL. Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket. Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni. Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat fi gyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír. Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője? A NÉPSZERŰ SOROZAT RÉGEN VÁRT BEFEJEZŐ RÉSZE. „Imádom a Napernyo Protektorátus köteteit! Minden könyvet többször is kiolvastam, mert szívmelengetoek. A szellemesség ellensúlyozza a drámaibb részeket, de nem esik túlzásba. A szereplok imádni valóak, a világfelépítés lenyugözo.” – Monica, Goodreads Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk! letöltés https://data.hu/get/12772150/Gail_Carriger_-_Napernyo_Protektoratus_5._-_Idotlen.pdf -
    4 points
  7. A cementkert-A.cementkert.Custom.Pal.Hun.Dvd9-patuss.PRÉMIUM LINKEK!! The Cement Garden francia-német-angol filmdráma, 105 perc, 1993 A jeleneteiben meghökkentő, provokatív alkotásban az éppen nagylánnyá érő Julie-nak kell családfői szerepet ellátnia, s úgy fenntartani a harmonikus család látszatát, hogy a szülők nélkül maradt kiskorú testvérei ne kerüljenek állami intézetbe. Azonban a vezetői szerepen osztozni kényszerül akaratos öccsével, aki beleszeret. Az Ian McIwan regényéből készült film a Berlini filmfesztivál Ezüst Medve díját nyerte el. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12759009/A_Cementkert_1993.part01.rar https://data.hu/get/12759014/A_Cementkert_1993.part02.rar https://data.hu/get/12759013/A_Cementkert_1993.part03.rar https://data.hu/get/12759012/A_Cementkert_1993.part04.rar https://data.hu/get/12759006/A_Cementkert_1993.part05.rar https://data.hu/get/12759011/A_Cementkert_1993.part06.rar https://data.hu/get/12759007/A_Cementkert_1993.part07.rar https://data.hu/get/12759010/A_Cementkert_1993.part08.rar -------
    3 points
  8. Kilenc áldozat-Heart of America.PRÉMIUM LINKEK!! kanadai-német filmdráma, 87 perc, 2003 Stáblista: Szereplők A gimnázium végzős osztályának tagjai mind a jövőjüket tervezgetik. A tanításnak vége, kezdődik számukra az igazi élet. Néhányan azonban tévednek, nekik ezen a napon fejeződik be. Egy társuk, Daniel (Kett Turton) ugyanis nincs közöttük. Otthon ül és a bosszú jár a fejében. Haverjával, Barryvel úgy döntenek, megmutatják a világnak, mit gondolnak eddigi életükről, hogy érezték magukat az elmúlt években. A harag, ami eddig gyűlt bennük, most egyszerre robban ki, és mindent magával söpör. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12755240/9_ALDOZAT.part1.rar https://data.hu/get/12755237/9_ALDOZAT.part2.rar https://data.hu/get/12755242/9_ALDOZAT.part3.rar https://data.hu/get/12755239/9_ALDOZAT.part4.rar https://data.hu/get/12755243/9_ALDOZAT.part5.rar ----
    3 points
  9. A titkos kert-The Secret Garden.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-francia fantasztikus film, családi film, 99 perc, 2020 Stáblista: Szereplők Mary Lennox Indiában született, de gazdag brit szülei sosem akarták őt. Mikor hirtelen meghalnak, a kislányt Angliába küldik, hogy bácsikájával, Archibald Cravennel éljen. Ott megismerkedik beteges unokaöccsével, akivel együtt felfedezik a hatalmas Misselthwaite Manor birtok mélyén megbúvó csodlatos titkos kertet. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12770765/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part1.rar https://data.hu/get/12770757/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part2.rar https://data.hu/get/12770763/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part3.rar https://data.hu/get/12770760/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part4.rar https://data.hu/get/12770762/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part5.rar https://data.hu/get/12770754/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part6.rar https://data.hu/get/12770764/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part7.rar --------
    3 points
  10. Négy szoba-Four Rooms.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmszatíra, 98 perc, 1995 Stáblista: Szereplők Ted, a szerencsétlen liftes fiú szilveszter éjjel különös kalandokba keveredik az éjszakai műszakján a Los Angeles-i Mon Signor hotelben. Boszorkányokkal, gengszterrel, sztárral találkozik, egyik szorult helyzetből a másikba csöppen. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12756433/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part1.rar https://data.hu/get/12756430/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part2.rar https://data.hu/get/12756434/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part3.rar https://data.hu/get/12756437/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part4.rar https://data.hu/get/12756431/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part5.rar https://data.hu/get/12756432/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part6.rar -------
    3 points
  11. Lois Duncan - Stranger with my Face – A másik ÉN- 2020. 297/424/1009 kb. "A TÜKRÖN TÚL A HALÁL VÁR Laurie Strattonnak végre mindene megvan, amire egy tizenhat éves lány vágyhat. A tökéletes nyara végén azonban új fordulatot vesznek a történések, amikor a barátja azt állítja, hogy látta őt egy másik fiúval – pedig Laurie otthon feküdt betegen. Azt ezt követő rejtélyes észlelések meggyőzik a lányt arról, hogy egy nagyon is valós személy ólálkodik körülötte… Később kiderül, hogy ez a személy nem más, mint Laurie elveszett ikertestvére, akinek egészen másként alakult az élete, és ez keserűvé, gonosszá tette. Megtanulta, hogyan kísértheti Laurie-t, sőt egy idő után már igazi veszélyt jelent. Akar valamit Laurie-tól… Méghozzá az életét! Hagyd égve a villanyt!" https://data.hu/get/12770133/Lois-Duncan-AmasikEN.epub https://data.hu/get/12770134/Lois-Duncan-AmasikEN.mobi https://data.hu/get/12770135/Lois-Duncan-AmasikEN.pdf
    3 points
  12. Megjelenés: 2020. július 14. Az éjszaka közepén Luke Ellis szüleit brutálisan meggyilkolják a saját házukban, a fiút pedig elrabolják. Másnap Luke az Intézetben ébred egy ugyanolyan szobában,mint a sajátja, mellette pedig hasonló szobák nyílnak hasonló fiúkkal és lányokkal: mindannyian különleges, természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A szigorúan őrzött intézményt igazgató Mrs. Sigsby egyetlen célja pedig az, hogy könyörtelenül kinyerje a gyerekek erejét, akár kínzás árán is. Ahogy sorra tűnnek el társai, Luke érzi, menekülniük kell, az Intézetből azonban soha senki nem szökött még meg. Elindul a küzdelem a jó és a gonosz között egy olyan világban, ahol a jók nem mindig győzedelmeskedhetnek. A regény a rajongók és a kritikusok szerint is az utóbbi évek legijesztőbb és legjobb könyve a horror királyától, hangulatában egyszerre idézi az Az, A ragyogás, aCarrie és A tűzgyújtó klasszikusait. A könyvet a The New York Times az év száz legfontosabb megjelenése közé sorolta, és továbbra is a lap bestsellerlistáin szerepel,a Goodreads olvasói pedig az év horrorregényének választották. Format : pdf Size : 2 Mb https://filejoker.net/s5vne9kep0np
    3 points
  13. A kilencedik kapu-The Ninth Gate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999 Stáblista: Dean Corso (Johnny Depp) könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12768960/A_kilencedik_kapu.part1.rar https://data.hu/get/12768963/A_kilencedik_kapu.part2.rar https://data.hu/get/12768976/A_kilencedik_kapu.part3.rar https://data.hu/get/12768964/A_kilencedik_kapu.part4.rar https://data.hu/get/12768980/A_kilencedik_kapu.part5.rar https://data.hu/get/12768966/A_kilencedik_kapu.part6.rar ----- https://data.hu/get/13349380/A_kilencedik_kapu.part4.rar https://data.hu/get/13349383/A_kilencedik_kapu.part5.rar --
    3 points
  14. Giorgio Mambretti - Jean Seraphin - Orvostudomány a feje tetején Dr. Hamer vitatott személyiség: a betegek ünneplik, az orvoskamara támadja, egyes országokban az orvostudomány díszdoktorátusával tüntetik ki, máshol bírósági végzéssel üldözik, sőt hajlott kora ellenére bebörtönzik és bűnözőként bánnak vele. Ezen túl, fél Európa napilapjai szabályos időközönként adnak hírt személyével összefüggő eseményekről. Elegendő e kutató orvosnak csupán a nevét említeni, máris merev elutasításba ütközünk az egészségügy és a „modern orvostudomány" oldalán állók részéről. A Rendszer a szó szoros értelmében tűzzel-vassal írtja tanait és annak képviselőit. Az Inkvizíció nem szűnt meg a sötét Középkorral. A 3. évezredben is működik, csak az eszközei változtak kissé. Mégis, a daganatos megbetegedések gyógyításában elért sikerei ámulatba ejtenek minden kétkedőt. Sokakban feltámad a gyanú, hogy talán éppen azért támadják ily szervezetten, mert felfedezései valóban mindenkinél beválnak, és azzal világméretű gyógyszer-, és diagnosztikai ipari, valamint politikai érdekeket veszélyeztetnek. Az egészségipar bevételei a fegyverkereskedelmével vetekszenek, s irányítója, a háttérben meghúzódó Nagy Pénz élet-halál ura, és keze mindenhová elér... Hogyan lehet, hogy egy súlyos betegség, pl. a rák, valójában nem más, mint agyunk megoldása, hogy fizikai testünk elviseljen egy súlyos érzelmi megrázkódtatást, eképp gondoskodva életben maradásunkról??? Tényleg elegendő teljes gyógyulásunkhoz a konfliktus megtalálása, tudatosítása, vagyis feloldása, hogy agyunk a helyreállítási programot önműködően elindíthassa, azonnal és végérvényesen leállítva a rákos sejtek szaporodását? Merre induljunk, hogy rájöjjünk, melyik konfliktusról van szó? Mindkét szerző évek óta foglalkozik Hamer doktor felfedezéseinek gyakorlati alkalmazásával. Ebben a kitűnő könyvben adnak egyszerű, világos magyarázatot és válaszokat a kérdésekre. A könyvet tudatosan, minél közérthetőbben megfogalmazva, illusztrációkkal és magyarázattal kiegészítve a széles olvasóközönségnek szánjuk. Azoknak, akik elég eltökéltek kimondani: most már elég! Továbbá elég bátrak ahhoz, hogy visszavegyék saját egészségük fölötti rendelkezés jogát és felelősségét oda, ahová való - a saját kezükbe! pdf 20mb https://data.hu/get/12772649/ORVTUDPDF.rar
    3 points
  15. Lewis - Az oxfordi nyomozó *Lewis* (2007-) 2. évad HUNDUB WebRip, SD+720p, magyarul beszélő brit krimisorozat, folyamatos up! Szereplők: Kevin Whately --- Detective Inspector Robert Lewis Laurence Fox--- Detective Sergeant (later Detective Inspector) James Hathaway Clare Holman --- Dr. Laura Hobson Rebecca Front --- Chief Superintendent Jean Innocent Angela Griffin --- Detective Sergeant Elizabeth "Lizzie" Maddox Steve Toussaint --- Chief Superintendent Joseph Moody Tartalom: Robert Lewis felügyelő kilépve utánozhatalan mentora, Endeavour Morse árnyékából, oldalán kifürkészhetetlen partnerével, James Hathaway nyomozóval, felveszi a harcot az angliai Oxford elit bűnözői alvilágával. Lewis ösztönére, míg Hathaway eszére támaszkodik, hogy a látszat mögött felfedjék a felsőbb körök igazi arcát. Technikai információk: Általános Teljes név : Lewis.S01E01.HUN.WEB-DL.H264-HNZ.avi Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 1 021 MiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : 1 535 kb/s Kódoló szoftver : Lavf53.24.2 Angolnyelvű bemutató: 1. rész: A Hold a tengereken mindent csókol SD: https://data.hu/get/12771165/ABCajos.S02E01.HUNDUB.avi https://1fichier.com/?rj2y2hkehfg4kwv3xsz6 720p: https://data.hu/get/12771164/ABCajos.S02E01.720p.HUNDUB.001 https://data.hu/get/12771162/ABCajos.S02E01.720p.HUNDUB.002 https://data.hu/get/12771163/ABCajos.S02E01.720p.HUNDUB.crc https://1fichier.com/?icpkid5jhitmpkswb1z2 2. rész: Gyilkos dallamok SD: https://data.hu/get/12772539/ABCajos.S02E02.HUNDUB.avi https://1fichier.com/?jurrq9fcy1pw9s2id4u1 720p: https://data.hu/get/12772542/ABCajos.S02E02.720p.HUNDUB.001 https://data.hu/get/12772547/ABCajos.S02E02.720p.HUNDUB.002 https://data.hu/get/12772537/ABCajos.S02E02.720p.HUNDUB.crc https://1fichier.com/?pl6x0tyhy1689aup94cq 3. rész: Tűzben született élet SD: https://data.hu/get/12779452/ABCajos.S02E03.HUNDUB..avi https://1fichier.com/?rtia1389shvl6i71pqtq 720p: https://data.hu/get/12779449/ABCajos.S02E03.720p.HUNDUB.001 https://data.hu/get/12779445/ABCajos.S02E03.720p.HUNDUB.002 https://data.hu/get/12779511/ABCajos.S02E03.720p.HUNDUB.crc https://1fichier.com/?wghmcs8st8wn4bysphgl 4., évadzáró rész: Bizarr halálesetek SD: https://data.hu/get/12781071/ABCajos.S02E04.HUNDUB.avi https://1fichier.com/?uo8c4z0f81gp7fia9vs9 720p: https://data.hu/get/12781067/ABCajos.S02E04.720p.HUNDUB.001 https://data.hu/get/12781068/ABCajos.S02E04.720p.HUNDUB.002 https://data.hu/get/12781069/ABCajos.S02E04.720p.HUNDUB.crc https://1fichier.com/?nksvyzdeiojjovrccnr8 Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    2 points
  16. Peter Pantzer - Szamurájok (Mi micsoda) Hét évszázadon keresztül tartott a szamuráj katonanemesség uralma Japánban. A szamurájok meghatározták, milyen irányba fejlődjön a szigetország. Hogyan tettek szert ekkora hatalomra? Miért vált a borotvaéles kard a jelképükké? Merre vezetett a Harcos Útja? Milyen küldetéssel indult útnak négy, 12 éves szamuráj-fiú? A szerző neves Japán-szakértő, aki ezekre a kérdésekre mind megadja a választ. Nem csupán a harcok és a háborúk történetével ismerkedhetünk meg, de láthatjuk a szamurájok békés hétköznapjait, és betekintést nyerhetünk családjaik életébe is. Feltárulnak előttünk a szamurájokat vezérlő eszmék, és még azt is megtudhatjuk, mi minden él elevenen az ősi harcosok örökségéből a ma Japánban. pdf 57mb https://data.hu/get/12772643/SZAMURAJOKPDF.rar
    2 points
  17. MILF Bombshells (2020) Elegant Angel presents MILF BOMBSHELLS a movie devoted to bringing you the hottest milfs in porn. Over 2 hours featuring 4 of the most beautiful and insatiable Milf performers currently in porn. Starring the stunning Ivy Lebelle! This movie is all about hot milfs doing what they do best - fucking! For the true milf porn fans out there! Featuring Ivy Lebelle, Katy Jane, Jasmine Jae and Kaylani Lei. Enjoy! Category: Anal, Big Boobs, Big Butt, Big Cocks, Brunettes, Elegant Angel VOD Exclusives, MILF, Naturally Busty, Tattoos, Starring: Ivy Lebelle , Jasmine Jae , Kaylani Lei , Katy Jayne Language: English Size: 1.50 GB Length: 02:29:32 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/5d058bc457db6c5d2e4833662040a787 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/9e0c26b291bbe/MILF.Bombshells.mp4 or: https://k2s.cc/file/b842f50443c7f/MILF.Bombshells.rar
    2 points
  18. Anni Angel - Ein Abend Voller Schwänze (2017) Anni's Gangbang-Abenteuer geht weiter: mehr Schwänze und eine ganze Menge mehr Sperma. Category: GERMAN, Deutsch, Gang Bang, Bukkake, Facial, Tattoo, Alt Girls, Big Boobs, Anal, Older Men, Blonde Starring: Anni Angel Language: GERMAN Size: 1.24 GB Length: 00:36:33 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/edaa966179560303febaaaaede8bb7cd [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/0ac48cbebee19/Ein.Abend.Voller.Schwanze.mp4 or: https://k2s.cc/file/4c1b00ea01232/Ein.Abend.Voller.Schwanze.rar
    2 points
  19. Anal Students (2020) Whoever said that dick was only designed for pussy? Not these young cock-whores, thats for sure; all of whom are happily convinced that ass can be just as accommodating for all the hard, throbbing inches that get pointed in their direction. Indeed, the likes of Autumn and Mirage cant wait to bend over and get their arseholes stretched to the max; taking every meaty ramrod like a pro each and every time. Whats more, theyre not always content with just one knob, as they savour a good spit-roasting whenever the opportunity arises! No doubt about it, youre not gonna resist unzipping and unloading for a second; as these hardcore teens work their magic to secure every last drop of spunk cumming their way! Category: Anal, Blondes, Blowjobs, Brunettes, Double Oral, Double Penetration, Facials, Gaping, Gonzo, Naturally Busty, Small Tits, Threesomes Starring: Lioness, Abby Bynes, Tatiana Sweet, Mirage Language: O-Ton Size: 3.08 GB Length: 02:15:51 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/2f303173d6f392ea5f6d3b631988a3ae [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/bc9f0f364ad0c/Anal.Students.mp4 or: https://k2s.cc/file/72a6cde2ea7ec/Anal.Students.rar
    2 points
  20. Meine geile Nachbarin 11 (2017) Die pracht?rschige Mia hat ein Auge auf ihren hilfsbereiten Nachbarn Robert geworfen. Mit den Waffen einer Frau lockt das pissfreudige, schwanzgeile Luder den gut best?ckten Herrn von Nebenan zu sich in die Wohnung, um ihre urinalen und analen Gel?ste hemmungslos mit ihm auszuleben. P?ppi, ?ne heiss bestrapste, vollbusige Bums-Maus, hat sich in ihren Untermieter, Student Stefan aus Rum?nien, verliebt. Ungeniert l??t sich das rattenscharfe Ferkel in der K?che flachlegen., sich sein Fett nach schwei?treibender Nummer auf die Arschbacken spritzen und bettelt um weitere sexuelle Zuwendungen. Bonnie, 42, ?ne stark unterv?gelte Milf mit H?nge-Titten, ?nem geburtsfreudigen Becken und klatschnasser M?se, liegt nach ?nem Depri-Anfall im Krankenhaus. Als Oberarzt Jungle kurz vor der Entlassung die kackfidele Alte nochmal abh?ren will und sich herausstellt, da? beide in derselben Miets-Kaserne wohnen, geht die sexuell ausgehungerte Natter ihrem Anrainer schamlos an den Sahnespender, zieht blank und spreizt woll?stig die Schenkel. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, MILF, Mature, Anal, Amateur, Stockings, Tattoo, Reality Starring: Bonnie, Jungle, Mia, Puppy, Robert, Stefan Language: GERMAN Size: 2.19 GB Length: 01:36:24 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/a2d6174da50d5e16c9ef2c31c2569ca2 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/c823f61a054ec/Meine.geile.Nachbarin.11.mp4 or: https://k2s.cc/file/0820ccfc2593e/Meine.geile.Nachbarin.11.rar
    2 points
  21. Teenie Upskirt (2020) If a guy has the change, he always will peek under a girls skirt. The moment you see that she doesn't wear panties, is just so horny. After she makes clear this was done on purpose, you know one thing for sure, this girl will get fucked really soon, and really hard. Just the way she loves it. Category: Teens, Anal, Petite, Blowjob, Blonde, Big Dick, Starring: Grace F, Aleksa Rey, Alex Swon, Sasha Mamaeva Language: English Size: 3.07 GB Length: 02:07:20 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/12ef8edae1423f30516cf133f286d859 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/1cba038b3d494/Teenie.Upskirt.mp4 or: https://k2s.cc/file/583bd03fe7f07/Teenie.Upskirt.rar
    2 points
  22. Projekt 54 - Beim Fotoshooting Teil 4 (2020) Projekt 54 liefert guten Amateur-Sex mit h?bschen Models die vermutlich das erste Mal vor der Kamera stehen bzw. liegen! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Casting, Masturbation, Blowjob, Toys, Blonde, Ebony Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.53 GB Length: 01:51:28 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] https://rg.to/file/f7a0b699939c7947ea8a924bde261030 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/654166c8d55e3/Fotoshooting.4.mp4 or: https://k2s.cc/file/ef74e35339f6b/Beim.Fotoshooting.Teil.4.rar
    2 points
  23. Mihail A. Solohov - Csendes Don (Rádiójáték 1967) Csendes Don Mihail Solohov regényét - Makai Imre fordítása nyomán - rádióra alkalmazta és rendezte: Gáti József (Radiójáték) 1967 Játekidő: 753 perc mp3 128kbps Szereplők: Beszélő - Latinovits Zoltán; Grigorij - Sinkovits Imre; Pantyelej Prokofjevics - Bánhidi László; Petro - Hindi Sándor; Iljinyicsna - Sulyok Mária; Dunyaska - Gombos Katalin; Darja - Pápai Erzsi; Akszinya - Ruttkai Éva; Sztyepan - Agárdy Gábor; Hrisztonya - Tarsoly Elemér; Malaska - Károlyi Irén; Miron Grigorics - Tompa Sándor; Natalja - Ilosvay Katalin; Lukinyicsna - Pártos Erzsi; Vaszilisza - Ladomerszky Margit; Vizsgálóbíró - Rajz János; Grisaka apó - Bihari József; Stockman - Horváth Ferenc; Kosevoj - Szirtes Ádám; Ivan Alekszejevics - Mádi Szabó Gábor; Lisztnyickij - Szakáts Miklós; Id. Lisztnyickij - Kemény László; Szaska - Peti Sándor; Csimbókos - Farkas Antal; Mohov - Márkus Ferenc; Buncsuk - Sztankay István; Csikamaszov - Horváth József; Kalmükov - Somogyvári Pál; Podtyolkov - Deák Sándor; Anna - Torday Teri; Fomin - Raksányi Gellért; Kugyinov - Horkai János; Öregasszony - Majláth Mária; Fogoly kozák - György László; Prohor - Szersén Gyula; Misatka - Zeitler Zoltán; Poljuska - Zeitler Orsolya; Kaparin - Gelley Kornél. mp3 128kbps 681mb https://data.hu/get/12770278/CSENDONMP.part1.rar https://data.hu/get/12770285/CSENDONMP.part2.rar https://data.hu/get/12770280/CSENDONMP.part3.rar https://data.hu/get/12770283/CSENDONMP.part4.rar
    2 points
  24. Private Perversionen (2017) Spitz wie Nachbar?s Lumpi und mit unertr?glichem Juckreiz zwischen den Schenkeln aalt sich in praller Mittags-Sonne Fickfrosch Nadine schl?pferlos im Garten. V?llig ungeniert st?lpt das Ferkel Poolboy Kevin das saftige Mundst?ck ?ber die Arschwurzel, schleckt dem Knecht auf perverseste Rimming-Art inbr?nstig das Kackloch aus und l??t sich hammerhart ficken, bis es bei ihr mehrfach geklingelt hat - das Alles heimlich gefilmt von ?nem anderen Urlauber. Hurenbock Helmut, 65, steht auf junge M?dchen mit engen F?tzchen. Mit Kumpel Piet, ?nem befreundeten Kamera-Mann, quatscht der alte Schweren?ter so richtig auf doof Spanferkel Sarina, 19, in aller ?ffentlichkeit an , um das K?ken in seiner nahegelegenen Wohnung flachzulegen. Einfach faszinierend, wie das knack?rschige Flittchen den abartigen Rentner in Unkenntnis ihrer Eltern die schamesrote Eichel lutscht, sich auf dem K?chentisch ficken und sich sein ranziges Fett auf die h?bschen Br?ste spritzen l??t. Jasmine, 25, aus Magdeburg, ?ne Braut mit ?ner sch?nen Handvoll geiler Natur-Titten, hat sich in Eigenleistung ?ne automatisierte Fick-Maschine gebastelt. Schweinegeil l??t sich das komplett rattige Luder vor laufender Kamera Schwanz-Imitate unterschiedlicher Gr??en maschinell in alle Fickl?cher rammen und feiert multiple vaginale wie anale Orgasmen. Man glaubt ja garnicht, was es alles gibt an privaten Perversionen in Deutschland. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Voyeur, Older Men, Rimming, Anal, Outdoor Starring: Helmut, Jasmine, Nadine, Piet, Sarina Language: GERMAN Size: 2.24 GB Length: 01:38:34 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/b88727ac207a6c7ddb90d1f6eddc5635 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/966e68a28a6aa/Private.Perversionen.mp4 or: https://k2s.cc/file/7129a04231152/Private.Perversionen.rar
    2 points
  25. Springflut Im Fickloch (2016) Die Sonne brennt vom Himmel, alle schwitzen und die Girls treiben sich am Strand rum. Ihre kleinen, engen F?tzchen sind ebenfalls triefend nass. Das liegt aber nicht am hei?en Klima sondern vielmehr an ihrer permanenten Geilheit. Aber wo eine feuchte Muschi ist, ist auch eine harte Ficklatte nicht weit. Und so findet sich, was zusammengeh?rt: Und das Resultat ist ein harter Fick zwischen den tosenden Wellen am Strand. Die M?dels lassen den Kerlen freies Spiel in ihren kleinen Dosen und die nutzen soviel Geilheit nat?rlich aus. Knallhart werden die Fickritzen durchgenagelt, die M?dels schreien ihre Lust lauthals raus, aber nur solange bis die st?mmigen Fickkolben ihre Kehlen verschliessen und die Spermaflut sich tief in ihr Saugmaul ergie?t... Category: SPANISH, Outdoor, Public, Amateur, Anal, Squirting, Teens, Starring: Lysanne, Odile, Denise, Alyssa, Robert, Shaun, Christoph Language: SPANISH Size: 2.43 GB Length: 01:47:12 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/200b3d06b2aaedfe93a3cf13ae16bbf1 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/ba60f3b8cd964/Springflut.Im.Fickloch.mp4 or: https://k2s.cc/file/2b370f82c35f7/Springflut.Im.Fickloch.rar
    2 points
  26. Jung Muschis (2016) Wenn sich eine M?nnerhand ins H?schen der M?dels schiebt, schie?t den G?ren der Saft ins F?tzchen. So geil, so jung und schon so versaut... und so versessen auf scharfe Ficks mit den b?sen Jungs. Und die lassen sich nat?rlich einen Fick mit diesen naturgeilen Schwanznovizinnen nicht entgehen. Enge F?tzchen, die sich fest und saugend um den Schwanz schmiegen, feste Tittenknospen mit harten Nippeln, ein Fick¬arsch zum Tr?umen und eine s??e Schnute, die nach Sperma lechzt... Was will ein harter Spritzschwanz mehr. Na klar: Zwei, drei... viele von diesen verdorbenen, spermageilen Jungmuschis... Category: SPANISH, Outdoor, Amateur, Anal, Squirting, Teens, Starring: Lysanne, Odile, Denise, Alyssa, Robert, Shaun, Christoph Language: SPANISH Size: 2.65 GB Length: 01:56:48 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/e2e06fbb4939b5fc7766c2d2c0c38d9c [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/189e4904e990e/Jung.Muschis.mp4 or: https://k2s.cc/file/81d24a014fd65/Jung.Muschis.rar
    2 points
  27. Deutsche Nachbarn Folge 9 (2017) Haus-Sau Susanne bekommt heute einen vaginalen Einlauf, der sich gewaschen hat. Verschwenderisch, wie 'ne Haubenmelse. kommt das Luder nie mit dem Haushaltsgeld aus. Um eine ordentliche Aufstockung zu rechtfertigen. macht das Schweinchen Sachen mit, die eigentlich zenslert geh?ren. Putzteufel Chantalle legt den Feudel nur aus der Mann, wenn Herrchen um die Ecke gr?tschl und zur ehelichen P?icht aufruft. Dann aher auch Hauruck, die Waschtrau! Ostimport Mandy und Technik passen zusammen, wie Arsch aui Eimer. Zum Wasser kochen ist die Dumpfkuh zwar zu bl?d aher das macht die mit kunstvoller Beischlafakrobatlk wieder wett. Moppelchen Steffi schwingt ihren wuchtlgen Arsch aufs Klo und l?sst sich von ihrem Freund den Fleisch-Korken In die stopfen. Gen?sslich schluckt der fette Fliegenf?nger zum Abschluss jeden Tropfen Meisternekrar direkt vom Zapfhahn... Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, MILF, Mature, Couples, Reality, Stockings, Nylon, Big Tits Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.74 GB Length: 02:00:31 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: http://rg.to/file/7daa354aa7d03f8b44ef531e97bae72e [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/41aad361a9372/Deutsche.Nachbarn.9.mp4 or: https://k2s.cc/file/ed5dc34d45372/Deutsche.Nachbarn.9.rar
    2 points
  28. Deutsche Nachbarn 1 (2017) Heute ficken Jens und Heike mal nicht im Swinger-Club, sondern vergn?gen sich zur Abwechslung mal ganz allein mit sich selbst. Greta und Hans-J?rg verlegen ihre sehr nassen Spiele gleich ins Badezimmer, damit das perverse Paar nicht gleich die ganze Wohnung feudeln muss. Jutta ist eine ziemlich bucklige Schabracke aber mit Horsts tatkr?ftiger Hilfe l?sst sich die l?ufige Haussau einigerma?en nutzbar machen. Inka und Sebastian haben mal wieder alle Vormittags-Volksverbl?dungs-Sendungen durch und vertreiben sich nun die Zeit mit gegenseitigem Geschlechtsteilzeigen. Die Wilde Hilde und ihr Privat-Hengst G?nther machen sich keine Sorgen um ihre Miet-Schulden, Hauptsache die fusselige Antik-Fotze ist gut ge?lt und die kr?ppelige Gurke steht wie ein Mai-Baum. Kurz gesagt: Ficken geht immer...! Category: GERMAN, Mature, MILF, Housewife, Amateurs, BBW, Tattoo, Big Tits Starring: Amateurs Language: GERMAN Size: 1.23 GB Length: 01:47:47 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] https://rg.to/file/d6b3dec523f39623b673fc332616dde8/DeutNac1.part1.rar.html [url=https://rg.to/file/bbbdad986fdd2c6c80c8c58a7696b50e/DeutNac1.part2.rar.html]Download Part2[/url][/b] [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/c5ee6245b0f07/DeutNac1.part1.rar [url=https://k2s.cc/file/43cac2bf8ada5/DeutNac1.part2.rar]Download Part2[/url][/b]
    2 points
  29. Deutsche Nachbarn Folge 6 (2017) Die Plattenbau-Neuzug?nge Heike und Otto holen nach dem Umzugsstress der letzten Tage ihre sexuellen Vers?umnisse lustschreiend auf heimischem Sofa nach. Molli-Maus Reni reitet mit bestrapstem Fettarsch und dicken Glocken Freund Allan das Fett aus der H?fte und lutscht sabbernd sein Ejakulat bis auf den letzten Tropfen weg. Schwabbelbacke Tatjana und Nichtsnutz Ronny starten den Feierabend mit ?ner entspannten Nummer im Wohnzimmer, bis der fetten Sau die ungelegten Eier millionenfach um die Ohren fliegen. Lisa gl?nzt mit herrlichen Natur-Titten und befreit Mitbewohner Eric regelm??ig vom angestauten Druck. Martina und Michael wollten eigentlich die Bude aufr?umen, doch pl?tzlich kam alles ganz anders. Alt-Matratze Angelika, ?ne dicktittige, nimmersatte Drecksau mit Stil, verf?hrt im schwarzen Abendkleid Nachbar Eugen, ?nen gut 30 Jahre j?ngeren, ausdauernden Stecher. Exzessiv lecken, lutschen und ficken sich die Zwei regelrecht um den Verstand, als g?b?s kein Morgen mehr. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, MILF, Mature, Couples, Reality, Stockings, Nylon, Big Tits Starring: Allan, Angelika, Eric, Eugen, Heike, Lisa, Martina, Michael, Otto, Reni Savage, Ronny, Tatjana, Language: GERMAN Size: 1.13 GB Length: 01:54:27 Format: MP4 Video: 704x404 Screens: Download Links: http://rg.to/file/5a50eea0785ec81ec9415ab9201c8119 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/05ed62dc4799d/Deutsche.Nachbarn.6.mp4 or: https://k2s.cc/file/0a88e5659679c/Deutsche.Nachbarn.6.rar
    2 points
  30. Muttis Mega M?pse - Fette Titten Hart Geritten (2014) Klobige Kuh-Kl?tze wohin nur das Auge blickt! Eine Herde prall-br?stiger Vollweiber schwingt ihre schlagenden Argumente jedem Schwanz um die Eichel, der nicht bei drei im n?chsten Loch verschwunden ist. Wundervoll kuschlige Titten-Ficks und klatschende Glocken-Besamung am laufenden Band. Ein Muss! Category: GERMAN, Deutsch, Feature, Big Tits, Outdoor, GERMAN, Teens, MILF Starring: Aniko, Bianca, Cherine, Chris Charming, Dries, Frank Hoppmann, J?rg Joppke, Marta, Martina, Rave, Stefan M?nzel, Zdenka, Zoltan Language: GERMAN Size: 1.68 GB Length: 01:48:22 Format: AVI Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/05f55876cfcf2f1dde832de7c89eefc2 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/6a8652917c56e/Muttis.Mega.Moepse.avi or: https://k2s.cc/file/307b6b16455a0/Muttis.Mega.Mopse.-.Fette.Titten.Hart.Geritten.rar
    2 points
  31. Tinas Sex Besuche 6 - Ficken Auf Bestellung 190 minuten amateure SEX!! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Couples, Teens, Reality, Private Sex, Threesome Starring: Melisa Black, Lulu Jung, Monika H, Paula Braun, Kristine Crystalis Language: GERMAN Size: 1.77 GB Length: 03:12:53 Format: MP4 Video: 672x378 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/ca6fd0389108d01c6f795411f0f6ad81 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/22edc436b27e6/Tinas.Sex.Besuche.6.Ficken.auf.Bestellung.mp4 or: https://k2s.cc/file/510a380a791b5/Tinas.Sex.Besuche.6.rar
    2 points
  32. Mirror Game (2020) There is changeand then, there is disintegration... In Mirror Game, we begin in the present-day and meet a seemingly ordinary husband and wife, Michael and Giselle. Embarking upon a cross-country move to New England, both are doing their best to embrace changeand hold on to each other. However, when Giselle stumbles upon a strange book that is not at all what it seems, their lives will never be the sameor their ownever again. Unaware of her own connection to the book, or the danger she is in, its only a matter of time before Giselle is in over her headand also out of her mind, body, and soul... In a dark and erotic journey through time, the book has executed its agenda without mercy, making its way down the generations and centuries. While times and places change, one thing remains certain: Mirror Game does not play...and it takes everything. Category: Couples, Feature, Feature, Reality, Redhead Starring: June Ann , Cat Belmont , Rob Gadling Language: English Size: 1.10 GB Length: 00:49:30 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/a5401038bbbcd3f3f2ddf76684843f07 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/8999696c933ca/Mirror.Game.mp4 or: https://k2s.cc/file/7f004bef0e010/Mirror.Game.rar
    2 points
  33. 28 héttel később-28 Weeks Later.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott angol horror, 99 perc, 2007 Stáblista: Szereplők Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan maradhatott életben a fertőzött területen. Közben újra felüti fejét a járvány. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12768794/28_WEEKS_LATER.part1.rar https://data.hu/get/12768798/28_WEEKS_LATER.part2.rar https://data.hu/get/12768788/28_WEEKS_LATER.part3.rar https://data.hu/get/12768790/28_WEEKS_LATER.part4.rar https://data.hu/get/12768796/28_WEEKS_LATER.part5.rar https://data.hu/get/12768789/28_WEEKS_LATER.part6.rar -----
    2 points
  34. Carl Gustav Jung-Bevezetés a tudattalan pszichológiájába „A tudattalan problémáját annyira fontosnak és korszerűnek tartom, hogy nézetem szerint súlyos veszteség lenne, ha ez a mindeneket oly közelről érintő probléma nehezen hozzáférhető szakfolyóiratok hasábjaira száműzve, a művelt közönség látókörén kívül, könyvtári polcokon tengetné árnyékéletét. A most folyó háborút kísérő pszichológiai jelenségek – mindenekelőtt az általános ítélőképesség hihetetlen elvakultsága, a kölcsönös rágalmazási hadjárat, az elképzelhetetlen pusztítási düh, a hazudozás gáttalan árja, s az ember képtelensége arra, hogy a véres démont megállítása útjában – mindennél alkalmasabbak, hogy a rendezett tudatvilág alatt nyugtalanul szunnyadó kaotikus tudattalant a gondolkodó ember számára szembeszökővé tegyék. Ez a háború kegyetlenül megmutatta minden kultúrembernek, hogy alapjában véve még barbár, s egyszersmind azt is, hogy mily kegyetlen fenyítés vár rá, ha még egyszer eszébe jutna saját rossz tulajdonságaiért szomszédját tenni felelőssé. Mert az egyes ember pszichológiája azonos a népek lélektanával. Amit a nemzetek tesznek, azt teszi az egyes ember is, s amíg az egyes ember megteszi, meg fogja tenni az egész nemzet is.” Részlet Jung előszavából könyve első, 1916-os kiadásához. letöltés https://data.hu/get/12765847/Bevezetes_a_tudattalan_pszichol_-_C._G._Jung.pdf https://data.hu/get/12765848/Bevezetes_a_tudattalan_pszichol_-_C._G._Jung.mobi https://data.hu/get/12765849/Bevezetes_a_tudattalan_pszichol_-_C._G._Jung.epub -
    2 points
  35. Mi lenne/ha (What/If) 1.évad.iNTERNAL.HDR.1080p.WEB.H265-Hunsub hozzáadva!
    2 points
  36. 1. évad 12-22.rész 1080p.WEB-DL.DD5.1.H.264-Hunsub hozzáadva!
    2 points
  37. Androméda - (Andromeda) 5. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD.Hun Vége a sorozatnak! rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s05e01 A súly 1 rész Méret: 351 MB Hossz: 00:41:10 Video: Xvid 640x352 25fps 1052kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 640x352, 1052 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] 1. A súly 1. rész https://data.hu/get/12709031/Andromeda_s05e01_A_suly_1_resz.avi?pid=1976132609 2. A súly 2. rész https://data.hu/get/12709782/Andromeda_s05e02_A_suly_2_resz.avi?pid=1976132609 3. Fortélyos félelem faktor https://data.hu/get/12709033/Andromeda_s05e03_Fortelyos_felelem_faktor.avi?pid=1976132609 4. A bukott angyal https://data.hu/get/12709034/Andromeda_s05e04_A_bukott_angyal.avi?pid=1976132609 5. Jelenlétünk végső tana https://data.hu/get/12709035/Andromeda_s05e05_Jelenletunk_vegso_tana.avi?pid=1976132609 6. Körkörös idő https://data.hu/get/12709036/Andromeda_s05e06_Korkoros_ido.avi?pid=1976132609 7. Kísértő üzenet https://data.hu/get/12709037/Andromeda_s05e07_Kiserto_uzenet.avi?pid=1976132609 8. Égesd fel a tarlót https://data.hu/get/12709038/Andromeda_s05e08_Egesd_fel_a_tarlot.avi?pid=1976132609 9. Ami nem lesz https://data.hu/get/12709039/Andromeda_s05e09_Ami_nem_lesz.avi?pid=1976132609 10. Próbatétel https://data.hu/get/12709040/Andromeda_s05e10_Probatetel.avi?pid=1976132609 11. Üveg által homályosan https://data.hu/get/12709041/Andromeda_s05e11_Uveg_altal_homalyosan.avi?pid=1976132609 12. Klán a bukás előtt https://data.hu/get/12709042/Andromeda_s05e12_Klan_a_bukas_elott_100._epizod.avi?pid=1976132609 13. Holdfénnyé válhatsz https://data.hu/get/12709043/Andromeda_s05e13_Holdfennye_valhatsz.avi?pid=1976132609 14. Tátongó múlt https://data.hu/get/12709044/Andromeda_s05e14_Tatongo_mult.avi?pid=1976132609 15. A vonzódás ellentétei https://data.hu/get/12709045/Andromeda_s05e15_A_vonzodas_ellentetei.avi?pid=1976132609 16. Fénypászma a fekete napból https://data.hu/get/12709046/Andromeda_s05e16_Fenypaszma_a_fekete_napbol.avi?pid=1976132609 17. Az emlékezés cserepei https://data.hu/get/12709047/Andromeda_s05e17_Az_emlekezes_cserepei.avi?pid=1976132609 18. A kvantum kiterjedése a téveszme https://data.hu/get/12709048/Andromeda_s05e18_A_kvantum_kiterjedese_a_teveszme.avi?pid=1976132609 19. Újabb szép nap https://data.hu/get/12709049/Andromeda_s05e19_Ujabb_szep_nap.avi?pid=1976132609 20. Káosz és nyugalom https://data.hu/get/12709050/Andromeda_s05e20_Kaosz_es_nyugalom.avi?pid=1976132609 21. Az utazás szíve 1. rész https://data.hu/get/12709056/Andromeda_s05e21_Az_utazas_szive_1_resz.avi?pid=1976132609 22. Az utazás szíve 2. rész https://data.hu/get/12709070/Andromeda_s05e22_Az_utazas_szive_2_resz.avi?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  38. Androméda - (Andromeda) 4. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD(H264).Hun rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s04e01 Válaszok fel nem tett kérdésekre Méret: 397 MB Hossz: 00:41:08 Video: MPEG4 Video (H264) 720x404 25fps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 720x404 [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s)] Androméda s04e02 A nyolcas darabjai Méret: 347 MB Hossz: 00:41:09 Video: Xvid 576x320 23.979fps 1043kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 576x320, 1043 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] 1. Válaszok fel nem tett kérdésekre https://data.hu/get/12708388/Andromeda_s04e01_Valaszok_fel_nem_tett_kerdesekre.mkv?pid=1976132609 2. A nyolcas darabjai https://data.hu/get/12708390/Andromeda_s04e02_A_nyolcas_darabjai.avi?pid=1976132609 3. A zsarnoki gépezet felébresztése https://data.hu/get/12708392/Andromeda_s04e03_A_zsarnoki_gepezet_felebresztese.avi?pid=1976132609 4. Dupla vagy semmiség https://data.hu/get/12708394/Andromeda_s04e04_Dupla_vagy_semmiseg.avi?pid=1976132609 5. Harper törölve https://data.hu/get/12708396/Andromeda_s04e05_Harper_torolve.avi?pid=1976132609 6. Hamarosan elnyel az örvény https://data.hu/get/12708398/Andromeda_s04e06_Hamarosan_elnyel_az_orveny.avi?pid=1976132609 7. Körülötte forog a világ https://data.hu/get/12708400/Andromeda_s04e07_Korulotte_forog_a_vilag.avi?pid=1976132609 8. A végzet révésze https://data.hu/get/12708402/Andromeda_s04e08_A_vegzet_revesze.avi?pid=1976132609 9. Az elme beavatkozása https://data.hu/get/12708404/Andromeda_s04e09_Az_elme_beavatkozasa.avi?pid=1976132609 10. Rangos személyiség, tündöklő lány https://data.hu/get/12708406/Andromeda_s04e10_Rangos_szemelyiseg_tundoklo_lany.avi?pid=1976132609 11. Gyötrelem és feloldozás https://data.hu/get/12708408/Andromeda_s04e11_Gyotrelem_es_feloldozas.avi?pid=1976132609 12. A pók hálójában https://data.hu/get/12708410/Andromeda_s04e12_A_pok_halojaban.avi?pid=1976132609 13. A láthatatlan fény melege https://data.hu/get/12708412/Andromeda_s04e13_A_lathatatlan_feny_melege.avi?pid=1976132609 14. És visszaütöttek https://data.hu/get/12708414/Andromeda_s04e14_Es_visszautottek.mkv?pid=1976132609 15. A félelem hamuvá éget https://data.hu/get/12708416/Andromeda_s04e15_A_felelem_hamuva_eget.mkv?pid=1976132609 16. A nemlétező tér labirintusa https://data.hu/get/12708418/Andromeda_s04e16_A_nemletezo_ter_labirintusa.mkv?pid=1976132609 17. Az ördög hídja https://data.hu/get/12708420/Andromeda_s04e17_Az_ordog_hidja.mkv?pid=1976132609 18. A bizalom és a Gordiuszi labirintus https://data.hu/get/12708423/Andromeda_s04e18_A_bizalom_es_a_Gordiuszi_labirintus.mkv?pid=1976132609 19. A tökéletlenség szimmetriája https://data.hu/get/12708425/Andromeda_s04e19_A_tokeletlenseg_szimmetriaja.mkv?pid=1976132609 20. Kiesett idő https://data.hu/get/12708427/Andromeda_s04e20_Kiesett_ido.mkv?pid=1976132609 21. Változó idők 1. rész https://data.hu/get/12708429/Andromeda_s04e21_Valtozo_idok_1._resz.mkv?pid=1976132609 22. Változó idők 2. rész https://data.hu/get/12708431/Andromeda_s04e22_Valtozo_Idok_2._resz.avi?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  39. Androméda - (Andromeda) 3. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD(H264).Hun rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s03e01 Ha rögzítik a kereket Méret: 331 MB Hossz: 00:41:09 Video: Xvid 640x352 25fps 988kbps [V: mpeg4 simple profile, yuv420p, 640x352, 988 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] Androméda s03e12 A sötét visszaút Méret: 397 MB Hossz: 00:41:08 Video: MPEG4 Video (H264) 720x404 25fps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 720x404 [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s)] 1. Ha rögzítik a kereket https://data.hu/get/12707197/Andromeda_s03e01_Ha_rogzitik_a_kereket.avi?pid=1976132609 2. Rimni cserepei https://data.hu/get/12707198/Andromeda_s03e02_Rimni_cserepei.avi?pid=1976132609 3. Az őrület menekültjei https://data.hu/get/12707199/Andromeda_s03e03_Az_orulet_menekultjei.avi?pid=1976132609 4. Cui Bono https://data.hu/get/12707200/Andromeda_s03e04_Cui_Bono.avi?pid=1976132609 5. A távoli horizonton https://data.hu/get/12707201/Andromeda_s03e05_A_tavoli_horizonton.avi?pid=1976132609 6. Ívvadász, a csaták ördöge hhttps://data.hu/get/12707202/Andromeda_s03e06_Ivvadasz_a_csatak_ordoge.avi?pid=1976132609 7. A Lepra csókja https://data.hu/get/12707203/Andromeda_s03e07_A_lepra_csokja.avi?pid=1976132609 8. Akiért a harang szól https://data.hu/get/12707204/Andromeda_s03e08_Akiert_a_harang_szol.avi?pid=1976132609 9. És a szíved messze száll https://data.hu/get/12707205/Andromeda_s03e09_Es_a_szived_messze_szall.avi?pid=1976132609 10. A legyőzhetetlen https://data.hu/get/12707206/Andromeda_s03e10_A_legyozhetetlen.avi?pid=1976132609 11. Delenda Est https://data.hu/get/12707207/Andromeda_s03e11_Delenda_Est.avi?pid=1976132609 12. A sötét visszaút https://data.hu/get/12707583/Andromeda_s03e12_A_sotet_visszaut.mkv?pid=1976132609 13. Mindent kockára tenni https://data.hu/get/12707208/Andromeda_s03e13_Mindent_kockara_tenni.avi?pid=1976132609 14. A jó ló https://data.hu/get/12707209/Andromeda_s03e14_A_jo_lo.avi?pid=1976132609 15. Mi történik egy esedékes tiszteletessel https://data.hu/get/12707210/Andromeda_s03e15_Mi_tortenik_egy_esedekes_tiszteletessel.avi?pid=1976132609 16. A szigony hegyén https://data.hu/get/12707211/Andromeda_s03e16_A_szigony_hegyen.avi?pid=1976132609 17. A Menny boltozata https://data.hu/get/12707212/Andromeda_s03e17_A_Menny_boltozata.avi?pid=1976132609 18. Mély sötétség hangja https://data.hu/get/12707213/Andromeda_s03e18_Mely_sotetseg_hangja.avi?pid=1976132609 19. A fenség káprázata https://data.hu/get/12707215/Andromeda_s03e19_A_fenseg_kaprazata.avi?pid=1976132609 20. Bálványok alkonya https://data.hu/get/12707218/Andromeda_s03e20_Balvanyok_alkonya.avi?pid=1976132609 21. Ítélet napja, harag napja https://data.hu/get/12707584/Andromeda_s03e21_Itelet_napja_harag_napja.mkv?pid=1976132609 22. Egy Isten hozzád keltette árnyak https://data.hu/get/12707219/Andromeda_s03e22_Egy_Isten_hozzad_keltette_arnyak.avi?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  40. 2 points
  41. Meine Geile Nachbarin 10 (2017) Als Knackarsch Jessy beim W?sche-Aufh?ngen die ausgebeulte Unterhose von Nachbar Hannes entdeckt, pisst sich das schwanzgeile Flittchen vor Geilheit in den Schl?pfer und h?ngt ihn zum Trocknen an die Leine. Aus dem Haus heraus beobachtet das Ferkel kurz darauf, wie ihr testosterongesteuerter Mitb?rger gen?sslich an ihrem uringetr?nkten H?schen schn?ffelt. Was dann folgt, m?sst ihr gesehen haben. Die rundum t?towierte, prallbr?stige Mia betreibt in einer Miets-Kaserne einen Massage-Salon. Wie ein Lauffeuer hat sich unter den m?nnlichen Anwohnern herumgesprochen, dass die blonde Mia auch Escort-Dienste und Anwendungen mit Happy-End anbietet, so dass sich die Herren der Sch?pfung in der Praxis die Klinke in die Hand geben. Conny's neue Nachbarin Silvia ist nicht die H?bscheste, hat aber durchschlagende Argumente mit Brustwarzen wie Tellerminen in der Bluse und ist sexuell v?llig ausgehungert. Dem Charme dieser naturgewaltigen, monstr?sen Butterberge ist Weltficker Conny hil?os ausgeliefert und bespringt die mollige Knusperflocke wie ein schwanzgesteuerter Pavian. Busenbraut Da Cada aalt sich barbusig auf der Dach-Terrasse und wichst sich ungeniert das Begeisterungs-Kn?pfchen. Als Nachbar Bodo seine notgeile Mit-Bewohnerin dabei entdeckt, brennen bei dem hirnlosen Bau-Arbeiter s?mtliche Sicherungen durch. Was dann folgt m?sst ihr Euch unbedingt ansehen. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, MILF, Outdoor, Amateur, Stockings, Anal Starring: Bodo, Conny Dachs, Da Cada, Jason, Jason Steel, Kim, Mia De Berg Language: GERMAN Size: 1.03 GB Length: 01:33:24 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/1945e79558c06e4473d4bf221e210527 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/93b020cf474e6/Meine.geile.Nachbarin.10.mp4 or: https://k2s.cc/file/694818941f084/Meine.Geile.Nachbarin.10.rar
    1 point
  42. Gina Privat - No Cut 106 Ungeschnitten Unzensiert... Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Threesome, Anal, Outdoor, Teens, Lesbian Starring: Gina Language: GERMAN Size: 2.91 GB Length: 02:08:04 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/fad8900edf1848ce9f9efeea67da0134 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/83bee4296eb73/No.Cut.106.mp4 or: https://k2s.cc/file/0ecef6dc05fae/No.Cut.106.rar
    1 point
  43. Thumper In The Dumper (2017) Lauren Phillips is a freaky fire crotch with a tight asshole that loves getting her holes stretched out by a stiff rod! Lisey Sweet goes wild when you lick her tasty holes before you plow her ass to orgasm! Zoey is such a buttfuckin' fiend that she couldn't resist fingering her ass before Jerry let loose on that caboose! Summer is a sexy little whore that did some very sensual stretches for us by the pool before Mike pounded both holes with his tool! Category: Anal, Gonzo Starring: Lauren Phillips , Zoey Monroe , Lisey Sweet , Summer Day Language: English Size: 4.45 GB Length: 02:53:44 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/3da84202ace142398c79b0c0683360fe [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/2e7a5fd3b0d25/Thumper.In.The.Dumper.mp4 or: https://k2s.cc/file/c657ae5c6dd31/Thumper.In.The.Dumper.rar
    1 point
  44. K?ln Porno - Blasen fur Schotter - Hast du Mal 1 Euro (2020) Projekt 54 liefert guten Amateur-Sex mit h?bschen Models die vermutlich das erste Mal vor der Kamera stehen bzw. liegen! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Threesome, Redhead, Facial, Cumshots, Reality, Tattoo, Big Boobs, Blowjob Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.69 GB Length: 01:58:09 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/601b4e8944c40882a8a2c3b53feeec58 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/88daa8eaa1447/Blasen.f_r.Schotter.-.Hast.du.Mal.1.Euro.mp4 or: https://k2s.cc/file/004575dcaa0e2/Blasen.f_r.Schotter.-.Hast.du.Mal.1.Euro.rar
    1 point
  45. Mia Bella - Das Beste vom Besten 3 (2020) Die weltbester Sex-Szenen! Category: GERMAN, Deutsch, Compilation, Anal, Threesome, Double Penetration, Stockings, Outdoor Starring: Mia Bella Language: O-Ton Size: 1.28 GB Length: 02:00:52 Format: MP4 Video: 704x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/d10272cc6437766389468f0c7b42575c [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/04f4515061a58/Mia.Bella.-.Das.Beste.vom.Besten.3.mp4 or: https://k2s.cc/file/a84e04b805700/Mia.Bella.-.Das.Beste.vom.Besten.3.rar
    1 point
  46. I Let Him Fuck My Ass (2020) There is nothing better than a beautiful soft, round ass, unless youre a genuine ass worshipper then you know that, fucking that beautiful soft round ass is better! Its naughty, dirty, and tight and oh so hot! So oil up and let him fuck your ass! Category: Big Butt, Outdoor, Lesbian, Strap-On, Anal, Couples, Big Dick, Stockings, LezDom Starring: Dolly Diore, Aria Alexander, Ava Courcelles Language: English Size: 2.21 GB Length: 01:38:32 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/d2fb88cbfe0e584e97665efd8855a533 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/fd03d1f799664/I.Let.Him.Fuck.My.Ass.rar
    1 point
  47. Swinger-Club Report 3 In dieser Folge besuchen wir: Schickeria! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Swingers, Group, Orgy, European, Germany, Mature, Older Men, Pantyhose, Stockings Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.25 GB Length: 01:39:05 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/b187eff51bbdf5a8c64673ab28487ed6 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/fc1f416c767a9/Swinger-Club.Report.3.mp4 or: https://k2s.cc/file/0eec8162f97eb/Swinger-Club.Report.3.rar
    1 point
  48. Bubble Butt Creampies 2 (2017) Aubrey is a horny blond nympho that showed up fiending for some hard cock throbbing in her pussy and some balls slapping against her sweet ass! AJ had a hard day at work, so she needs her ass worshipped and her pussy pounded until she feels hot cum drip out of her hot lil' cunt! Mandy Muse is a freaky Latina that needs you to beat her pussy up like a pinata until you blow your load inside to get off! Brooklyn's 32G - 25- 37 figure is no joke, so you better please fuck all her naughty little holes if you want to cum inside! Category: Big Butt, Creampie, Cumshots, Gonzo, Stockings, Outdoor, Rimming Starring: AJ Applegate , Brooklyn Chase , Mandy Muse , Aubrey Addams Language: English Size: 3.19 GB Length: 02:53:48 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/e72cbe634614c600b9f9f7d05156e6d3 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/1fb80d77d0d60/Bubble.Butt.Creampies.2.rar
    1 point
  49. Nyolc nappal az 1980-as elnökválasztás előtt Vince Camden hajnali 1.59-kor felébred a házában, a Washington állambeli Spokane-ben. Zsebre vágja a lopott hitelkártyákat meg egy kis füvet, aztán elindul pókerezni. Vince benne van a tanúvédelmi programban, nappal fánkokat süt egy Fánkolda nevű helyen, éjszaka pedig kurvákkal és szerencsejátékkal múlatja az idejét.De egy nap feltűnik egy ismerős arc, és Vince rájön, hogy a múltját nem sikerült maga mögött hagynia. Úgy dönt, hogy visszamegy New Yorkba, hátha helyrehozhatja a hibát, amit elkövetett. A maffia azonban nem arról híres, hogy elnézően bánna a spiclikkel…És ahogy Vince egyre közelebb kerül a mindent eldöntő találkozáshoz a New York-i alvilág fejével, úgy közeleg az igazság pillanata Jimmy Carter és Ronald Reagan párharcában is, amelyet a világ leghatalmasabb emberének pozíciójáért vívnak. Minél nagyobb a tét, annál tisztességtelenebb eszközökhöz nyúlnak a felek, Vince pedig egyre inkább úgy érzi: ha sikerül eldönteni, hogy kire szavazzon, a saját sorsát is a kezébe tudja venni.Vajon megkapja Vince a lehetőséget, hogy újrakezdje az életét? Egyáltalán lehetséges újrakezdeni egy életet?A szerző szokatlanul új oldalról közelít az „amerikai álomhoz”. Piti szélhámosok, prostik, maffiózók és zsaruk szemszögéből mutatja be a világ leghosszabb ideje működő demokráciáját. Reagan és Carter küzdelme pedig nem csak a jelenlegi amerikai elnökjelöltek versengését segít megérteni; olykor kísértetiesen emlékeztet a Magyarországon zajló politikai csatározásokra is. https://mega.nz/#!J91zFAZS!RGE3Ly6jMqcIzS-Zzv-tCaaHNz9urbZ8kbwulo0BYzg
    1 point
  50. Richard Parry - Végzetes vírus (1992) epub. Egy elvakult csoport félelmetes fegyver birtokába jutott, ami miatt a földön senki sincs biztonságban Hawaiin. A zsúfolt Honolulu Nemzetközi Repülőtéren egy turista iszonyú kínok közt hal meg. Három másik ember, aki kapcsolatban állt a hullával, hasonlóan rejtélyes körülmények közt végzi. Henry Clay Gifford admirális elhárítási csoportjának kell megfékeznie a biológiai terrort … a gyorsan fertőző gyilkos vírust, melyet egy német genetikai laboratóriumból megszerezve, egy fanatikus csoport szabadított rá a gyanútlan világra. Gifford, egy Boeing–707-es épített tudományos kutató agytröszt fedélzetén, kezében az irányítást az idővel vívott elkeseredett harcban Segítségül hívja a kiváló toxikológust, dr. Chris Maddoxot, a férfit, akit tragikus múltja kísért és aki rájön, hogy a méreg forrása egy egzotikus tengeri kígyó. Egy bájos izraeli tudósnővel karöltve, Maddox beleveti magát a bonyolult szálú összeesküvés, nemzetközi káosz és a növekvő félelem alvilágába, hogy megkeresse a pestis veszedelmes forrását és megállítsa terjedését. A VÍRUS egy fertőzött utasokkal teli 747-es fedélzetén, a Csendes-óceán fölött szárnyal végzetes küldetése felé. letöltés https://mega.nz/#!OPgwUAgb!BNG_ob_DM4WM265MyiJAFPlBCE1MoIH0e1okcQxXd2s -
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...