Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/24/2021 in all areas

  1. Herman Wouk - Hajnalcsillag 2006. I. kötet: „Más-más időben és helyen alaposan eltérőek az udvarlási szokások, ám mindig az tűnik egyetlen természetes módjának, ahogyan itt és most történik” S vajon hogyan történik az 1930-as évek New Yorkjában, a Nyugati Central Park környékén, ahol a Morgernstern család minden latba vetve igyekszik felkapaszkodni a gazdag zsidók társadalmi osztályába, abban a reményben, hogy tüneményes Marjorie lányuk és Seth fiuk már ne a bronxi emigráns sivár életét élje. Marjorie tizenkilenc évesen megkapja álmai munkáját, a család hagyománytisztelő, vallási tabukkal felvértezett, szigorú erkölcsi korlátai közül a magyar származású édesanyja által „Sodomának” titulált nyári tábor színtársulatának színes, kreatív világába kerül, ahol végre megtalálhatja önmagát. Itt találkozik élete legnagyobb szerelmével, Noel Airmannel, és teljesen összekuszálódnak eddigi értékítéletei vallásról, erkölcsről, családról… Az elragadó Marjorie vagy a tehetséges, ám dekadens férfi kerül-e ki győztesen az érzelmek viharos csatájából? Felragyog-e a Broadway egén Marjorie Morningstar csillaga? II. kötet: Herman Wouk elragadó hősnője, Marjorie Morgenstern, immár főiskolát végzett, felnőtt nőként, Marjorie Morningstarként próbál szerencsét a Broadway bonyolult, nem mindig tisztességes színházi világában. Közben igyekszik megbirkózni az érzelmi teherrel, amelyet Noel Airmenhez fűződő, viharos szerelme jelent számára. Amikor a férfi csúfos amerikai kudarca után Európába menekül önmaga elől, Marjorie követi. A háború sújtotta kontinensen tett látogatása a fasizmus üldözötteit segítő amerikai férfival ismét értékítéletei mélyebb átgondolására és sorsdöntő elhatározásra késztetik… Herman Wouk korunk egyik legmegindítóbb klasszikus szerelmi történetében a felnőtté érés, az ifjúi szerelem és az első szívfájdalom keserédes bánatát énekli meg. A két kontinensen átívelő, romantikus mese elragadó hősnője a mai amerikai irodalom egyik legjobb elbeszélőjének talán legrokonszenvesebb regényalakja. S minden bizonnyal belopja magát a magyar olvasók szívébe is. letöltés https://data.hu/get/12768918/Hajnalcsillag_-_Herman_Wouk.pdf https://data.hu/get/12768919/Hajnalcsillag_-_Herman_Wouk.epub https://data.hu/get/12768920/Hajnalcsillag_-_Herman_Wouk.mobi -
    6 points
  2. Georges Simenon - A szökevény (Epub - 1,7 Mb) https://mega.nz/file/yRdHFArC#4cIGcGgdO4_p_onJ-6be4VSfJNBwgT-15XtWPkk2InU "Az új Simenon-regény ismét egy nagyszabásúan megrajzolt figura sorsát vetíti elénk. Egy tanárról szól, aki húsz esztendeje éli ugyanazt a merev életet, de egy napon találkozik valakivel: egy nővel, akivel fiatalságában volt kapcsolatban, s ez a találkozás feldúlja a sorsát. Menthetetlenül rohan a szakadék felé, s amikor egy párizsi mulatóban őrültséget színlelve pucérra vetkőzik, s a detektívek elfogják, nem véletlen történik, hanem a könyörtelen végzet sújt le s tesz pontot ennek a zsákutcába futó életnek a végére. Fojtogatóan izgalmas regény. Színhelye La Rochelle, „Az örökös”-ből ismerős tengerparti város, majd Párizs, de az emlékek síkján több táj is felmerül: Belgium, egy világkiállítás díszletei, s egy fegyenctelep valahol az egyenlítő környékén. Simenon megrendítő erővel ábrázolja ezt a különös, tétova alakot, aki lassan biztonságát veszti, amint a végzet tőrbe ejti és könyörtelenül fojtogatni kezdi. A kitűnő francia írónak ez a regénye Franciaországban több mint harminc kiadást ért." (1944) Fordította: Rónay György. Eredeti cím: L’Évadé Eredeti megjelenés éve: 1936
    6 points
  3. Morse felügyelő *Inspector Morse* (1987–1993) teljes 1. évad HUNSUB DVDRip, SD, feliratos brit krimisorozat Szereplők: John Thaw --- Detective Chief Inspector Endeavour Morse Kevin Whately --- Detective Sergeant Robbie Lewis James Grout --- Chief Superintendent Strange Peter Woodthorpe --- Dr Max DeBryn (pathologist) Amanda Hillwood --- Dr Grayling Russell (pathologist) Clare Holman --- Dr Laura Hobson (pathologist) Tartalom: Endeavour Morse nyomozó főfelügyelő, oldalán kifürkészhetetlen partnerével, Robert Lewis nyomozó őrmesterrel, felveszi a harcot az angliai Oxford elit bűnözői alvilágával. Lewis ösztönére, míg Hathaway eszére támaszkodik, hogy a látszat mögött felfedjék a felsőbb körök igazi arcát. Technikai információk: Általános Teljes név : Inspector.Morse.S01E01.PAL.DVDRip.avi Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 1,58 GiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : 2 165 kb/s Kódoló szoftver : HandBrake 0.9.6 Kódoló könyvtár : libmkv 0.6.5 Angolnyelvű bemutató: Letöltés: https://data.hu/get/12770708/Morsejelek.S01E01.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?0hgoe5zfngx2uhekmhzg https://data.hu/get/12770706/Morsejelek.S01E02.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?laky7tgw7hsb5cn0u8so https://data.hu/get/12770707/Morsejelek.S01E03.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?9hjxcwf1johsomj1oem7 Morse felügyelő *Inspector Morse* (1987–1993) teljes 2. évad HUNSUB Letöltés: https://data.hu/get/12772128/Morsejelek.S02E01.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?5i735g45m40dm0ecndon https://data.hu/get/12772127/Morsejelek.S02E02.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?prkm68salvd3zkjr4cdy https://data.hu/get/12772126/Morsejelek.S02E03.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?r1k4n7xyhgq439qgcww9 https://data.hu/get/12772123/Morsejelek.S02E04.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?bzd3je6v3uzrsdlgkcuq Morse felügyelő *Inspector Morse* (1987–1993) teljes 3. évad HUNSUB 1. rész: Szellem a gépezetben https://data.hu/get/12791694/Morsejelek.S03E01.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?8eylvkaminupzrgx11p2 2. rész: Az utolsó ellenség https://data.hu/get/12791691/Morsejelek.S03E02.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?o80pybm9orpozk0ibw5u 3. rész: A repülés megtévesztte https://data.hu/get/12919490/Morsejelek.S03E03.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?i40s6i9qq4qxe4xsk3d8 4., évadzáró rész: A parkoló titka https://data.hu/get/12988257/Morsejelek.S03E04.HUNSUB.avi https://1fichier.com/?1639ayx2cayukkt66zwc Morse felügyelő *Inspector Morse* (1987–1993) 4. évad HUNSUB 1. rész: A GONOSZ KÍGYÓ https://data.hu/get/13007461/Morsejelek.S04E01.HUNSUB.avi 2. rész: Az apák bűne https://data.hu/get/13020184/Morsejelek.S04E02.HUNSUB.avi 3. rész: ŐRÜLETBE KERGETVE https://data.hu/get/13036377/Morsejelek.S04E01.S04E03.HUNSUB.avi 4., évadzáró rész: SZABADKŐMŰVES REJTÉLYEK https://data.hu/get/13048458/Morsejelek.S04E04.HUNSUB.avi Morse felügyelő *Inspector Morse* (1987–1993) 5. évad HUNSUB 1. rész: Second Time Around https://data.hu/get/13206649/Morsejelek.S05E01.HUNSUB.avi 2. rész: Fat Chance https://data.hu/get/13206647/Morsejelek.S05E02.HUNSUB.avi 3. rész: Who Killed Harry Field? https://data.hu/get/13228717/Morsejelek.S05E03.HUNSUB.avi 4. rész: Greeks Bearing Gifts https://data.hu/get/13265592/Morsejelek.S05E04.HUNSUB.avi Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    4 points
  4. WILLIAM SOMERSET MAUGHAM könyvek pdf forátumban WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Fenn a villában 2000 A kisregény a halódó pompájú latin világban, a csodálatos tiszkán tájon játszódik. Hősei szépek, gazdagok és különösek, mint egy-egy finoman kidolgozott antik tárgy, ám ők jövőtlenek – világuk valójában már a jelenben, Mussolini Itáliájában is lezárt világ, az évszázadok dús, pompás és pusztuló díszletei között. Az író szíve megesik rajtuk, s bizarr, de aranyporral hintett románcot sző köréjük. letöltés https://data.hu/get/12765456/William_Somerset_Maugham_-_Fenn_a_villaban.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Blake Fred A távoli, titokzatos keletre csábít minket Maugham regénye. Hősei az író korábbi műveiből bukkannak fel, hogy önálló életre keljenek, s az életükről meséljenek. Az angol Saunders doktor a keletiek között találja meg nyugalmát. Egy napon elindul, hogy bebarangolja az indonéziai szigetvilágot. Útja során ismerkedik meg a bátor gazfickóval, Nichols kapitánnyal és társával, Blake Freddel. Különös kalandokba sodródnak, különös emberekkel találkoznak, és a fülledt, párás levegőben az alvó parázs alól felizzik a tűz… a szerelem, a szenvedély a gyűlölet, a harag és a halál. S. Maugham ebben a regényében is kitünően jeleníti meg a távoli kultúrákban élő európai emberek rendhagyó életét. letöltés https://data.hu/get/12765453/WSomersetMaugham-BlakeFred.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Az ördög sarkantyúja Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A regény főhősének sorsa lényeges vonásaiban Gauguin, a tragikus sorsú francia festő életrajzával egyezik, de Maugham nem művészbiográfiát akart írni, hanem egy sajátos emberi magatartást s az úgynevezett „zseni-típust” bemutatni; Gauguin hányatott élete ehhez csak alkalmas nyersanyagul szolgált. A szerző saját életébe fonva meséli el a különös történetet, melynek olykor maga is aktív szereplője. Charles Strickland, az ízetlen, műveletlen tőzsdés 40 éves korában rövidke levelet ír feleségének, melyben közli, hogy örökre elhagyja. A szerző utána megy, hogy visszahozza, s felfedezi a józan polgárok számára hihetetlen valóságot: azért hagyta el biztos megélhetését, kényelmes életét, hogy festő lehessen. Strickland Párizsban öngyilkosságba kerget egy nőt, tönkreteszi a férjét, majd több évi nyomor és éhezés után Tahitiba megy, ahol végre megtalálja, amit keresett: igazi hazáját, a buja tájat, a nyugalmat, a magányt, itt végre elfogadják olyannak amilyen, s bár félbolondnak nézik, dolgozni hagyják. Itt festi meg legnagyobb műveit. A könyvnek nagy vonzereje a különféle környezetek bemutatása. A főhős tipikus angol polgári miliőből indul, majd a párizsi művészvilágban folytatja, innen a marseille-i kikötő csavargói közé kerül, majd a pittoreszk, barbár Tahiti tárul az olvasó szeme elé, hogy a könyv végén ismét visszakerüljünk a sznob londoni társaságba, ahol az életében megvetett Stricklandet évekkel halála után mint világhírű festőt ünneplik. letöltés https://data.hu/get/12765450/WilliamSomersetMaugham_-_Az_ordog_sarkantyuja.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Első személyben Maugham prózájának párbeszédei elevenek, szellemesek és jellemzők, akárcsak leírásai. S ami egy sikerre törekvő s valóban sikeres író számára nem közömbös: ritkán emelkedik az átlagolvasó számára követhetetlen magasságokba, mondandóját anekdotázó távolságtartással adja elő, nem ragadtatja magát szélsőségekre, mind világnézetben, mind az emberek megítélésében szilárd alapnak fogja fel és fogadja el a húszas és harmincas évek nagypolgári angol világát, így például a gentlemanség eszményét, amely nehezet körülírható, mégis közismert magatartásforma még ma is. Szerb Antal, aki Maugham példájának csak elsó, bár jelentősebb részét ismerhette, így summázza álláspontját A világirodalom történetében: „Maugham művészi jelentősebb részét ismerhette, így summázza álláspontját A világirodalom történetében: "Maugham művészi jelentősége abból áll, hogy ő tette a nagyközönség számára is élvezetessé a húszas évek Angliájának könnyedebb felfogását házasság s szerelem kérdéseiben, rajongását a latin és általában a délszaki élet világosabb és boldogabb színeiért…” letöltés https://data.hu/get/12765451/WilliamSomersetMaugham_-_Elso_szemelyben.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Akkor és most Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ebben a késői regényében Maugham – tőle szokatlanul – a történelembe rándul ki. Hőse Machiavelli, aki, miközben Firenze követeként az egész Itália bekebelezésére törő Cesare Borgiánál igyekszik képviselni városállama érdekeit, megkívánja egy gazdag imolai kereskedő fiatal feleségét. A könyv két kudarc története. Machiavelli fortélyos tervét vágya betöltésére végül is az a Cesare Borgia húzza keresztül (a döntő pillanatban sürgős kihallgatásra kéretve a követet), aki viszont a fényes eszű diplomatát szeretné elcsábítani, azaz rábírni, hogy szegődjön az ő szolgálatába. Cesare erős és tehetséges, Firenze urai korlátoltak és kicsinyesek. Machiavelli mégis nemet mond. Döntő érve, amelyet talán abban foglalhatnánk össze, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb zsarnokság, aligha független a második világháborút és előzményeit átélő Maugham huszadik századi szempontjaitól. Cesare Borgia mindenesetre rossz végre jut, a szerelmi kudarc viszont művészi siker forrása: Machiavellit az egyik legremekebb reneszánsz komédia, a Mandragóra megírására ösztönzi. letöltés https://data.hu/get/12765457/WilliamSomersetMaugham_-_Akkor_es_most.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Karácsony Párizsban Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy ifjú angol átrándul a fény városába, hogy ott töltse a karácsonyt. Találkozik Lydiával, a különös egyéniségű orosz kurtizánnal, vele tölti az ünnepet, beszélgetnek, próbálják megérteni egymás lelkét. S lassan feltárul egy szörnyű tragédia, egy valamikori gyilkosság, amely mindörökre megmérgezte a szerencsétlen lány életét… letöltés https://data.hu/get/12765452/WilliamSomersetMaugham_-_Karacsony_Parizsban.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: A színes fátyol Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, míly megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta… 'Szabad vagyok' gondolta, 'végre szabad, szabad!'” A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög-történet romantikus környezetben, a 30-as években, Kínában játszódik. A megcsalást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza ez a könyv. A történet 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját. 2006-ban John Curran rendezett új, nagyszabású filmet, Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével, az Oscar-jelölt Ron Nyswaner forgatókönyve alapján. letöltés https://data.hu/get/12765455/WilliamSomersetMaugham_-_A_szines_fatyol.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Catalina Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Inkvizíció, a „Szent Hivatal” Spanyolországában vagyunk. Egy városka székesegyházának lépcsőin angyalarcú, béna kislány beszélget egy kedves szavú, sugárzóan szép hölggyel. A kislány, Catalina, szomorúan, de készségesen elmeséli, miként történt az a végzetes eset, amelynek következménye az a két csúnya mankó a hóna alatt. A hölgy mosolyogva biztatja: nincs veszve semmi, él a városban valaki, aki csodát tehet… Ennek a csodának és utóhatásainak ironikus-szellemes históriája Maugham kései regénye, „őszikéje”. Eleven alakok, szélsőséges helyzetek, hangulatok követik egymást a könyvben, s a színes cselekmény előterében ott áll Catalina, a béna kislány, akiből – a „csodának” köszönhetően – Spanyolország legnagyobb színésznője lesz. letöltés https://data.hu/get/12765449/WSomersetMaugham-Catalina.pdf - WILLIAM SOMERSET MAUGHAM: Örök szolgaság Maugham regényei közül az Örök szolgaság a leginkább önéletrajzi ihletésű mű. A könyv Philip Carey, az életszerető, szerelem és kalandvágyó fiatalember története, aki méltatlan és gyötrődő szerelmi kapcsolatban vergődik, mely kis híján egzisztenciálisan is tönkre teszi. A szerző ebben a művében tárja fel legmélyrehatóbban az önrendelkezés és a behódolás alapvető témáját, amely oly gyakran jelenik meg írásaiban. letöltés https://data.hu/get/12765454/W._Somerset_Maugham_-_Orok_szolgasag.pdf -
    4 points
  5. Lois Duncan - Stranger with my Face – A másik ÉN- 2020. 297/424/1009 kb. "A TÜKRÖN TÚL A HALÁL VÁR Laurie Strattonnak végre mindene megvan, amire egy tizenhat éves lány vágyhat. A tökéletes nyara végén azonban új fordulatot vesznek a történések, amikor a barátja azt állítja, hogy látta őt egy másik fiúval – pedig Laurie otthon feküdt betegen. Azt ezt követő rejtélyes észlelések meggyőzik a lányt arról, hogy egy nagyon is valós személy ólálkodik körülötte… Később kiderül, hogy ez a személy nem más, mint Laurie elveszett ikertestvére, akinek egészen másként alakult az élete, és ez keserűvé, gonosszá tette. Megtanulta, hogyan kísértheti Laurie-t, sőt egy idő után már igazi veszélyt jelent. Akar valamit Laurie-tól… Méghozzá az életét! Hagyd égve a villanyt!" https://data.hu/get/12770133/Lois-Duncan-AmasikEN.epub https://data.hu/get/12770134/Lois-Duncan-AmasikEN.mobi https://data.hu/get/12770135/Lois-Duncan-AmasikEN.pdf
    4 points
  6. Carl Gustav Jung-Bevezetés a tudattalan pszichológiájába „A tudattalan problémáját annyira fontosnak és korszerűnek tartom, hogy nézetem szerint súlyos veszteség lenne, ha ez a mindeneket oly közelről érintő probléma nehezen hozzáférhető szakfolyóiratok hasábjaira száműzve, a művelt közönség látókörén kívül, könyvtári polcokon tengetné árnyékéletét. A most folyó háborút kísérő pszichológiai jelenségek – mindenekelőtt az általános ítélőképesség hihetetlen elvakultsága, a kölcsönös rágalmazási hadjárat, az elképzelhetetlen pusztítási düh, a hazudozás gáttalan árja, s az ember képtelensége arra, hogy a véres démont megállítása útjában – mindennél alkalmasabbak, hogy a rendezett tudatvilág alatt nyugtalanul szunnyadó kaotikus tudattalant a gondolkodó ember számára szembeszökővé tegyék. Ez a háború kegyetlenül megmutatta minden kultúrembernek, hogy alapjában véve még barbár, s egyszersmind azt is, hogy mily kegyetlen fenyítés vár rá, ha még egyszer eszébe jutna saját rossz tulajdonságaiért szomszédját tenni felelőssé. Mert az egyes ember pszichológiája azonos a népek lélektanával. Amit a nemzetek tesznek, azt teszi az egyes ember is, s amíg az egyes ember megteszi, meg fogja tenni az egész nemzet is.” Részlet Jung előszavából könyve első, 1916-os kiadásához. letöltés https://data.hu/get/12765847/Bevezetes_a_tudattalan_pszichol_-_C._G._Jung.pdf https://data.hu/get/12765848/Bevezetes_a_tudattalan_pszichol_-_C._G._Jung.mobi https://data.hu/get/12765849/Bevezetes_a_tudattalan_pszichol_-_C._G._Jung.epub -
    4 points
  7. Rajongói fordítások Jenika Snow - 11 könyv Madison Faye - 5 könyv Pdf, epub, mobi formátumban https://data.hu/get/12767699/Jenika_Snow_konyvek.zip https://data.hu/get/12767750/Madison_Faye_konyvek.zip
    4 points
  8. Popper Peter könyvek pdf Popper Péter (Budapest, 1933. november 19. – Budapest, 2010. április 16.[4]) pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben. Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia és a fiatalkori bűnözés voltak. Popper Peter - Az írás -Az ószövetség Popper Peter - Az írás -Az újszövetség Popper Péter - Széthasadt kárpit Popper Péter-666 A sátán a XXI. században Popper Péter-A belső utak könyve Popper Péter-Az Irás Ószövetség Popper Péter-Az Irás Újszövetség Popper Péter-Az Istennel sakkozás kockázata Popper Péter-Az önmagába térő ösvény Popper Péter-Felnőttnek lenni Popper Péter-Kinyilt az Ég Popper Péter-Lélek és gyógyitás Popper Péter-Ne menj a romok közé! Popper Péter-Ők-én vagyok 33 legfontosabb könyvem Popper Péter-Praxis Popper Péter-Részemről mondjunk mancsot Popper Péter-Sárkányok barlangja Popper Péter-Várj, amig eljön az órád Popper-Ranschburg-Baktay - Szegény nők, szegény férfiak Popper-Ranschburg-Vekerdy - Sorsdöntő talákozások Szülők és gyermekek Popper-Ranschburg-Vekerdy - Sorsdöntő talákozások letöltés https://data.hu/get/12770994/Popper-Ranschburg-Vekerdy_-_Sorsdonto_talakozasok.pdf https://data.hu/get/12770995/Popper-Ranschburg-Baktay_-_Szegeny_nok_szegeny_ferfiak.pdf https://data.hu/get/12770996/Popper_Peter-Reszemrol_mondjunk_mancsot.pdf https://data.hu/get/12770997/Popper_Peter-Ok-en_vagyok_33_legfontosabb_konyvem.pdf https://data.hu/get/12770998/Popper_Peter-Varj_amig_eljon_az_orad.pdf https://data.hu/get/12770999/Popper_Peter-Praxis.pdf https://data.hu/get/12771000/Popper_Peter-Kinyilt_az_Eg.pdf https://data.hu/get/12771001/Popper-Ranschburg-Vekerdy_-_Sorsdonto_talakozasok_Szulok_es_gyermekek.pdf https://data.hu/get/12771002/Popper_Peter-Az_onmagaba_tero_osveny.pdf https://data.hu/get/12771003/Popper_Peter-Ne_menj_a_romok_koze.pdf https://data.hu/get/12771004/Popper_Peter-Az_Iras_Ujszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771005/Popper_Peter-Az_Iras_Oszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771006/Popper_Peter-Felnottnek_lenni.pdf https://data.hu/get/12771007/Popper_Peter-Sarkanyok_barlangja.pdf https://data.hu/get/12771008/Popper_Peter-A_belso_utak_konyve.pdf https://data.hu/get/12771009/Popper_Peter_-_Az_iras_-Az_ujszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771010/Popper_Peter-Lelek_es_gyogyitas.pdf https://data.hu/get/12771011/Popper_Peter-666_A_satan_a_XXI._szazadban.pdf https://data.hu/get/12771012/Popper_Peter_-_Szethasadt_karpit.pdf https://data.hu/get/12771013/Popper_Peter_-_Az_iras_-Az_oszovetseg.pdf https://data.hu/get/12771014/Popper_Peter-Az_Istennel_sakkozas_kockazata.pdf -
    3 points
  9. Szarka Tamás - Anonymus hangoskönyv I. (2008) Teljes hossz:51p Teljes méret:118mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: hangoskönyv Év:2008 01.Az apa éneke-Rudolf Péter.mp3 02.Már hidegre fordult-Gesztesi Károly.mp3 03.Himnusz a fehér Trabanthoz-Stohl András.mp3 04.Szálláskeresö Mária balladája-Pápai Erika.mp3 05.Úr-ének-Dörner György.mp3 06.Karácsonyi áldozatok-Eperjes Károly.mp3 07.Évszakok-Szarka Tamás.mp3 08.Madonna-Töröcsik Mari.mp3 https://data.hu/get/12770284/SZARKANOMP.rar
    3 points
  10. . Kék Valentin (Blue Valentine) 2010. 720p. WEB-DL H264 hun mkv (16) 2,07 GB Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai romantikus dráma, 108 perc Forgatókönyvíró: Cami Delavigne, Derek Cianfrance, Joey Curtis Zene: Grizzly Bear Operatőr: Andrij Parekh Rendezte: Derek Cianfrance Ryan Gosling (Dean) Michelle Williams (Cindy) Faith Wladyka (Frankie) John Doman (Jerry) Cindy és Dean házassága hullámhegyekkel és -völgyekkel tarkított. A kapcsolatuk most megint megromlott, ám úgy tűnik, hogy ezúttal végleg eltávolodtak egymástól. Ebben az is szerepet játszott, hogy míg Dean megmaradt ugyanolyan egyszerű srácnak, mint amilyen egykoron volt, Cindy sok álmát volt kénytelen feladni. Mielőtt azonban végleges elhatározásra jutnának, úgy döntenek, hogy még egy próbát tesznek, hátha sikerül megmenteni a kapcsolatukat. A szívük mélyén talán abban reménykednek, hogy újra felizzik köztük a régi szenvedély. Díjak és jelölések Golden Globe-díj 2011 Legjobb színész - drámai kategória jelölés: Ryan Gosling Golden Globe-díj 2011 Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Michelle Williams Oscar-díj 2011 Legjobb női alakítás jelölés: Michelle Williams Sundance Filmfesztivál 2010 Zsűri Nagydíja jelölés: Derek Cianfrance Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun Videó információk: Méret: 2,07 GB Hossz: 1:47:27 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 660 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz https://data.hu/get/12765931/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part01.rar https://data.hu/get/12765930/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part02.rar https://data.hu/get/12765932/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part03.rar https://data.hu/get/12765933/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part04.rar https://data.hu/get/12765934/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part05.rar https://data.hu/get/12765941/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part06.rar https://data.hu/get/12765942/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part07.rar https://data.hu/get/12765943/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part08.rar https://data.hu/get/12765945/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part09.rar https://data.hu/get/12765944/Kek.Valentin-Blue.Valentine.2010.720p.hun.part10.rar
    3 points
  11. A kilencedik kapu-The Ninth Gate .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott spanyol-francia-amerikai thriller, 134 perc, 1999 Stáblista: Dean Corso (Johnny Depp) könyvkereskedő a ritka, régi és drága könyvekre specializálódott, afféle könyvdetektív. Egy nap Boris Balkan New York-i könyvgyűjtő felfogadja, hogy frissen szerzett könyvét, A sötétség fejedelmének kilenc kapuját összehasonlítsa az Európában fellelhető másik két példánnyal, hogy saját példájának eredetiségét bizonyítsa. Egyszerű ügynek tűnik, mégis halálos játszma lesz belőle. Corso hát igyekszik kideríteni, mi is a három könyv titka, s persze igyekszik életben maradni. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12768960/A_kilencedik_kapu.part1.rar https://data.hu/get/12768963/A_kilencedik_kapu.part2.rar https://data.hu/get/12768976/A_kilencedik_kapu.part3.rar https://data.hu/get/12768964/A_kilencedik_kapu.part4.rar https://data.hu/get/12768980/A_kilencedik_kapu.part5.rar https://data.hu/get/12768966/A_kilencedik_kapu.part6.rar ----- https://data.hu/get/13349380/A_kilencedik_kapu.part4.rar https://data.hu/get/13349383/A_kilencedik_kapu.part5.rar --
    3 points
  12. Tabitha Suzuma-Forbidden – Kimondhatatlan A szerelem nem ismer határokat… Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz. Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek. Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható… letöltés https://data.hu/get/12765850/Tabitha_Suzuma_-_Forbidden_Kimondhatatlan.pdf https://data.hu/get/12765851/Tabitha_Suzuma_-_Forbidden_Kimondhatatlan.epub https://data.hu/get/12765852/Tabitha_Suzuma_-_Forbidden_Kimondhatatlan.mobi -
    3 points
  13. Szív-hangok 1. - Csak egy év "Mindenki életében eljön egyszer az a személy, akiért mindent feladna. Vállalná a titkolózást, a megvetést, és a szenvedést. Még az életét is odaadná. Az igaz szerelem nem válogat. Hirtelen jön, és ha már belénk csapott nincs menekvés. Egressy Anna és Pálfi Zsolt kapcsolata nem mondható hétköznapinak. Az élet próbára tette őket, és minden akadályt legyőzve, a családi békét is felrúgva hitték, hogy van kiút. Út mely a fájdalmak és szenvedés útvesztőjén át, a boldogság felé vezet. Ahol végre megélhetik szenvedélyes szerelmüket, ahol már semmi nem nehezíti közös életüket. Bár elérték együtt a boldogság békés szigetét, valamiért mégsem ez, amit nekik szánt az ég. A Sors döntéseit olykor nehéz elfogadni. Vajon beteljesülhet a küzdelmekkel teli szerelmük miután a Sors árnyékot vet a boldogságukra? " Szív-hangok 2. - Nem csak egy év "A sors újra kezébe veszi az irányítást:Új emberek, új kapcsolatok. Egy családi titok, mely a felszínre tőr. Féltékenység, hazugság, és egy mélységes szerelem, melyet a halál sem képes elválasztani…" https://data.hu/get/12765059/Victoria-Green-Csak-egyev-Szivhangok.epub https://data.hu/get/12765061/Victoria-Green-Csak-egyev-Szivhangok.mobi https://data.hu/get/12765062/Victoria-Green-Csak-egyev-Szivhangok.pdf https://data.hu/get/12765063/Victoria-Green-nem-csak-egyev-Szivhangok-2.epub https://data.hu/get/12765064/Victoria-Green-nem-csak-egyev-Szivhangok-2.mobi https://data.hu/get/12765065/Victoria-Green-nem-csak-egyev-Szivhangok-2.pdf
    3 points
  14. Jennifer Donnelly - A tearózsa 1. "A XIX. Század végén Kelet-Londonban Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. A whitechapeli dokkmunkások minden képzeletet felülmúló nyomorúsággal küzdenek és teljesen kiszolgáltatottak a teagyár tulajdonosának. A szegénynegyedekben mindenki úgy boldogul, ahogy tud: ki becsületes és kemény munkával, ki ügyeskedéssel, ki verekedéssel. Fiona Finnegan népes családja szorgalmas munkával igyekszik előrejutni. A lány pedig álmodozik…saját üzletről, közös életről a szerelmével és arról, hogy lassan, lassan sikerül kitörnie a szegénynegyedből. Tizenhét évesen új életet kezd Amerikában és hatalmas lelkesedéssel és energiával veti bele magát a munkába. A törékeny lánynak hírtelen mindenki nyomorúsága a fejére szakad, de mindig és mindenhol segít." A tearózsa 2. - Téli rózsa "A tearózsával kezdődő trilógia második kötetében az olvasó ismét találkozik a szívének oly kedves Finnegan családdal. A Téli rózsa története a Temze partján kezdődik, ahol most Fiona bátyja, a család fekete báránya, Charlie az úr. A fiú Sid Malone néven szerzett magának kétes hírnevet az alvilágban, ahol kábítószer-kereskedelemmel, bordélyházak üzemeltetésével, védelmi pénzek szedésével, zsarolással és egyéb piszkos ügyletekkel erősíti birodalmát. Sötét, kegyetlen és kíméletlen világ ez… Feltűnik egy új szereplő is, India Selwyn Jones, aki – dacolva a viktoriánus elvárásokkal – miután elvégzi az orvosi egyetemet, a divatos Harley Street-i rendelő helyett egyenesen a kelet-londoni Whitechapelben, a nyomorgó munkások között kezdi pályafutását." https://data.hu/get/12767684/Jennifer-Donelly-Atearozsa.azw3 https://data.hu/get/12767685/Jennifer-Donelly-Atearozsa.epub https://data.hu/get/12767687/Jennifer-Donelly-Atearozsa.mobi https://data.hu/get/12767688/Jennifer-Donelly-Atearozsa.pdf https://data.hu/get/12767696/Jennifer-Donelly-Teli-rozsa-Atearozsa-2.epub https://data.hu/get/12767697/Jennifer-Donelly-Teli-rozsa-Atearozsa-2.mobi https://data.hu/get/12767698/Jennifer-Donelly-Teli-rozsa-Atearozsa-2.pdf
    3 points
  15. Rajongói fordítások. Leírást nem találtam róluk. Celia Aaron - Betartva a törvényeit Jordan Silver - A farmer kicsi szeretője ( kicsit javítottam a könyvön, kiszedtem felelsleges oldalakat és kicseréltem a linkeket) https://data.hu/get/12766196/Celia-Aaron-Betartva-atorvenyeit.epub https://data.hu/get/12766197/Celia-Aaron-Betartva-atorvenyeit.mobi https://data.hu/get/12766198/Celia-Aaron-Betartva-atorvenyeit.pdf https://data.hu/get/12769664/Jordan-Silver-Afarmer-kicsi-szeretoje-szerk..epub https://data.hu/get/12769665/Jordan-Silver-Afarmer-kicsi-szeretoje-szerk..mobi https://data.hu/get/12769666/Jordan-Silver-Afarmer-kicsi-szeretoje-szerk..pdf
    3 points
  16. . A világ madártávlatból - Svájc - Montreux-től a Lago Maggioréig (Montreux to Lake Maggiore) 2013 720p WEB-DL H264 Hun mkv színes, szinkronizált, amerikai, ismeretterjesztő sorozat 27 perc zene: Glyn M. Owen rendező: Josh Halil írta: Paul Stephanus narrátor: Hamvas Dániel Utunk Montreux-től északra, Romont dombtetőn fekvő, középkori városában kezdődik. Kelet felé megyünk tovább, mélyen a hegyekbe, ahol felfedezünk egy ősi, hermetikusan elzárt kolostort, a Chartreuse de la Valsainte-t. Ezután dél felé repülünk a Genfi-tóhoz és az évente megrendezésre kerülő jazz fesztiváljáról híres Montreux városához. Majd újra a hegyek következnek, és Verbier híres síparadicsoma. Innen kelet felé folytatjuk utunkat Valais lenyűgöző hágói fölött, mielőtt egy rövid kitérőt tennénk Észak-Olaszországba. Miután visszatértünk Svájcba, meglátogatjuk Locarno és Ascona városait a Lago Maggiore partján. A Brissago szigeteknél fejezzük be utunkat, ahol felfedezünk egy szokatlan botanikus kertet a tó közepén. General: A világ madártávlatból-Svájc-Montreux-től a Lago Maggioréig.mkv Format: Matroska at 2 769 kb/s Length: 517 MiB for 26 perc 6 mp 0emp Video #0: AVC at 2 660 kb/s Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps Audio #0: AAC at 126 kb/s Infos: 2 csatorna, 44,1 kHz https://data.hu/get/12766116/A.vilag.madartavlatbol-Svajc-Montreux-tol.a.Lago.Maggioreig.part1.rar https://data.hu/get/12766115/A.vilag.madartavlatbol-Svajc-Montreux-tol.a.Lago.Maggioreig.part2.rar https://data.hu/get/12766117/A.vilag.madartavlatbol-Svajc-Montreux-tol.a.Lago.Maggioreig.part3.rar
    3 points
  17. Bálint Ágnes - Mi újság a Futrinka utcában (Kútvölgyi Erzsébet 2011) Teljes hossz:4ó22p Teljes méret:361mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: mese Év:2011 01.A szoba-konyhás tejesköcsög.mp3 02.Egy macska különleges szerencséje.mp3 03.Macska szerzö, kutya költö.mp3 04.Kolbásznak tartós, keritésnek mulandó.mp3 05.Ki tehette.mp3 06.Csizma a kéményen.mp3 07.Csemegegyertya.mp3 08.Botrány a cukrászdában.mp3 09.Hol az a gaz róka.mp3 10.Cicamica délutános.mp3 https://data.hu/get/12770282/FUTRINKAMP.part1.rar https://data.hu/get/12770279/FUTRINKAMP.part2.rar
    2 points
  18. . Szerelem jegesen (Love on Iceland) 2020 720p WEB-DL H264 Hun mkv színes, szonkronizált, amerikai, romantikus vígjáték 84 perc RendezőClare Niederpruem ÍróLiz Sczudlo, Yulin Kuang, Joey Elkins, Blake Silver, Liz Sczudlo, Yulin Kuang Kaitlin Doubleday Colin Donnell Preston Sadleir Kate Easton Ihletet keresve a munkához, Chloe összegyűjti régi egyetemi barátait és állandó útitársait egy Izlandi túrához. Amikor a volt barátja, a csoport egyik tagja, hívatlanul megjelenik, fellágol a régi szikra. General: Szerelem jegesen.mkv Format: Matroska at 1 825 kb/s Length: 1,05 GiB for 1 óra 22 perc 23 mp 421emp Video #0: AVC 1 600 kb/s Aspect: 1280 x 720 (1.782) at 25.000 fps Audio #0: AAC 225 kb/s Infos: 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/12769699/Szerelem.jegesen.part1.rar https://data.hu/get/12769696/Szerelem.jegesen.part2.rar https://data.hu/get/12769697/Szerelem.jegesen.part3.rar https://data.hu/get/12769698/Szerelem.jegesen.part4.rar https://data.hu/get/12769700/Szerelem.jegesen.part5.rar
    2 points
  19. Jurassic World: Krétakori tábor (Jurassic World: Camp Cretaceous) 2020 - 2021. 1. 2. évad. SD. 720p. 1080p. NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG szinkronizált amerikai animációs sorozat, https://www.mafab.hu/movies/jurassic-world-camp-cretaceous-324809.html https://www.imdb.com/title/tt10436228/ Szereplők Paul-Mikél Williams ... Darius Bowman Kausar Mohammed ... Yasmina 'Yaz' Fadoula Jenna Ortega ... Brooklynn Ryan Potter ... Kenji Kon Raini Rodriguez ... Sammy Gutierrez Roger Craig Smith ... Emergency Announcer James Arnold Taylor ... Eddie Sean Giambrone ... Ben Pincus Jeff Bergman ... Mr. DNA 1 Phil Buckman ... Dr. Meriwether Benjamin Flores Jr. ... Brandon Bowman Greg Chun ... Dr. Wu Keston John ... Frederick Bowman Scott Kreamer ... Worker Secunda Wood ... Park Announcer Alkotók rendező: Zesung Kang Michael Mullen Lane Lueras Eric Elrod Dan Riba Forgatókönyvíró: Nick Jones Jr. Zene: Leo Birenberg A hat főszereplő tini élete lehetőségét kapja, ilyen-olyan úton, hogy elsőként vehessenek részt a már 10 éve működő Jurassic World park legújabb attrakciójának, a Krétakori tábornak az első turnusán: a dinórajongó Darius, a gazdag családból származó VIP-vendég, Kenji, a vlogger Brooklynn, a tanyasi Sammy, az atléta Yaz és a félénk könyvmoly, Ben. Van, aki kissé fájdalmas szívvel lép a szigetre, bár idővel mindegyik gyerek motivációjáról és családi hátteréről többet tudunk meg: akad aki valamely szülőjéhez szeretne közelebb kerülni vagy félelmeit legyőzni, míg mást a hírnév hajhászása hozza Isla Nublar-ra, megint másnak pedig eleget kell tennie a szponzori kötelezettségeinek. Idővel mind a hat szereplő árnyaltabb, de legfőképp, szimpatikusabb lesz, a kezdeti (jellem)hibáik, tévedéseik és az ezen való túllendülésük pedig egységgé, családdá kovácsolják őket egy katasztrofális időben. PirateClub MediaInfo 2 Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv Méret: 1,33 GiB Hossz: 00:24:18.666 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 6 810 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. SD. https://data.hu/get/12597677/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E01.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597678/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E02.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597679/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E03.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597676/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E04.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597675/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E05.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597680/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E06.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597699/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E07.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597698/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E08.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597741/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E01.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597737/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E02.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597736/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E03.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597740/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E04.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597742/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E05.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597738/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E06.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597772/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E07.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597771/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E08.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597800/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597805/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597804/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597802/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597801/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597806/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597823/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12597822/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S01E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv PirateClub MediaInfo 2 Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv Méret: 1,05 GiB Hossz: 00:24:18.666 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 5 110 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2.ÉVAD. SD. https://data.hu/get/12767468/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E01.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767470/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E02.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767474/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E03.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767475/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E04.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767471/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E05.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767473/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E06.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767472/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E07.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12767469/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E08.NF.WEBRip.x264.HUN.ENG-SFY.mkv https://data.hu/get/12768899/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E01.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768901/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E02.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768904/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E03.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768900/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E04.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768905/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E05.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768902/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E06.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768903/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E07.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12768898/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E08.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767781/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767778/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767780/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767776/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767777/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767779/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12767774/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12769047/Jurassic.World.Camp.Cretaceous.S02E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN-SFY.mkv VÉGE A 2. ÉVADNAK.
    2 points
  20. 28 héttel később-28 Weeks Later.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 15 éven aluliak számára nem ajánlott angol horror, 99 perc, 2007 Stáblista: Szereplők Fél év telt el azóta, hogy egy vírus néptelen metropolisszá változtatta Londont. Lakóit gyilkos dühre sarkallta: a fertőzöttek egymást irtották ki. Az Egyesült Államok megszálló hadserege azóta helyreállította a rendet, szigorúan ellenőrzött és védett körzeteket hozott létre, és a kevés túlélő visszaköltözhet a városba. Közöttük van Don is a gyerekeivel. A kiskamaszok az eltűnt anyjuk után kutatnak a romok között, és meglepetésükre meg is találják. Az orvosok vizsgálni kezdik az asszonyt, hogyan maradhatott életben a fertőzött területen. Közben újra felüti fejét a járvány. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12768794/28_WEEKS_LATER.part1.rar https://data.hu/get/12768798/28_WEEKS_LATER.part2.rar https://data.hu/get/12768788/28_WEEKS_LATER.part3.rar https://data.hu/get/12768790/28_WEEKS_LATER.part4.rar https://data.hu/get/12768796/28_WEEKS_LATER.part5.rar https://data.hu/get/12768789/28_WEEKS_LATER.part6.rar -----
    2 points
  21. Rubicon Magazin 2018.01-12. évfolyama Formátum: pdf Méret: 512 MB Történelmi Magazin. Történelem harag és részlehajlás nélkül. Jelszó: DKKTI https://data.hu/get/12766015/Rubicon_2018.01-12._evfolyama.part3.rar https://data.hu/get/12766016/Rubicon_2018.01-12._evfolyama.part1.rar https://data.hu/get/12766017/Rubicon_2018.01-12._evfolyama.part2.rar https://data.hu/get/12767370/Rubicon_2018_01.pdf
    2 points
  22. CINDY WOODSMALL: Az alázat nővérei Sorozat 1-2. pdf 2020 CINDY WOODSMALL: Ha fáj a szív Sorozat: Az alázat nővérei 1. Milyen árat kell fizetnie Hannah-nak a szereleméért és az elvesztett ártatlanságáért…? A tizenhét éves Hannah Lapp Pennsylvaniában, egy hagyománytisztelő amish családban nő fel, de szakítva a Régi Rend szigorú szabályaival, a zárt közösségen kívül szeretne házasodni. Három éve szerelmes a mennonita Paul Waddellbe, aki utolsó egyetemi évének megkezdése előtt megkéri a lány kezét. Hannah igent mond, bár tudja, hogy döntése örökre megváltoztatja a családjához és a barátaihoz fűződő viszonyát. Eljegyzésük estéjén szörnyű tragédia történik, ami után Hannah mindent elveszít, amiben addig valaha hitt. Olyan kérdések szövevénye feszíti, amelyekre a közösség szabályai, valamint a hitbuzgó vezetők nem adnak választ. Szóbeszédeken alapuló, koholt vádakkal árasztják el, miközben rádöbben, hogy nemcsak a családban és a közösségben változik meg a helyzete, de annak az embernek a szívében is, akit szeret. letöltés https://mega.nz/file/qOoiFYaZ#Kkqzcl7X1L0i0-gWCeipiayYqplzrxfoCz9MnvBmRNk - CINDY WOODSMALL: Ébredő remény Sorozat: Az alázat nővérei 2. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Hannah kapcsolata Paul Waddell-lel végképp zátonyra fut. A lány vőlegényét és családját hátrahagyva elmenekül a szigorú amish közösségből, hogy új otthonra találjon Ohióban, ahol rég kitagadott nagynénje él. Nincs könnyű dolga, amikor boldogulni szeretne a sok meglepetést és kihívást tartogató angol világban. Eközben odahaza, Owl's Perchben Paul már nagyon bánja, ahogy Hannah-val viselkedett. Aggódik a lány biztonsága miatt, ezért megpróbálja meggyőzni a barátait, hogy segítsenek neki a szökevény felkutatásában. Hannah apja azonban továbbra is meggyőződéssel hiszi, hogy a lánya bűnös, és vakságában nem veszi észre, mennyire szenved a család minden tagja. Hannah úgy gondolja, régi élete helyrehozhatatlanul tönkrement, ezért új életcélt és megnyugvást keres nagynénje mellett, miközben egyre jobban elmélyül a barátsága egy Martin Palmer nevű fiatalemberrel. Az angol világban számtalan lehetőség vár a lányra, és Hannah egyre inkább úgy érzi, odatartozik. Vagy mégis a szívére hallgat, és visszamegy korábbi otthonába, az amish közösségbe, hogy szembenézzen a múltjával…? letöltés https://mega.nz/file/GXw0kAJS#ytjwCOpNUijW7NyDFRNKce13v2Db_0Ah-xnPYtckqbA - letöltés https://data.hu/get/12650934/Ebredo_remeny_-_Cindy_Woodsmall.mobi https://data.hu/get/12650935/Cindy_Woodsmall_-_Ha_faj_a_sziv_Az_alazat_novere.epub https://data.hu/get/12650932/Ebredo_remeny_-_Cindy_Woodsmall.epub https://data.hu/get/12650933/Cindy_Woodsmall_-_Ha_faj_a_sziv_Az_alazat_novere.mobi https://data.hu/get/12650936/Cindy_Woodsmall_-_Ha__faj_a_sziv_Az_alazat_noverei_1..pdf https://data.hu/get/12650937/Cindy_Woodsmall_-_Az_alazat_noverei_2._-_Ebredo_remeny.pdf -
    1 point
  23. . A fagy (Glacé) 2017 1. évad 720p WEB-DL H264 hun mkv (16) Prémium link! színes, szinkronizált, francia bűnügyi-krimi filmsorozat 44 perc Forgatókönyvíró: Gérard Carré, Carolyne Van Ruymbeke Zene: Alexandre Lessertisseur Operatőr: Dominique Bouilleret Rendezte: Laurent Herbiet Charles Berling (Martin Servaz rendőrkapitány) Nina Meurisse (Diane Berg) Greggory Pascal (Julian Hirtmann) Lubna Azabal (Elisabeth Ferney) 2012-ben megjelent Magyarországon egy izgalmas francia krimi, Bernard Minier A fagy című alkotása. A könyv franciaországi sikerét jelzi, hogy az egyik legnagyobb gyártó cég, a Gaumont 6 részes televíziós sorozatot készített belőle. A skandináv bűnügyi filmek hatását tükröző sorozat kísértetiesen kezdődik: A pireneusi Saint-Martin kisvárosban felfedeznek a sífelvonó egyik állomásánál egy levágott fejű lovat. A ló a dúsgazdag és befolyásos üzletember, Eric Lombard tulajdona volt. A különös ügy kivizsgálásához kirendelnek egy rendőrkapitányt, Martin Sevazt, akinek a munkáját egy helyi rendőrnyomozó, Irene Ziegler segíti. A DNS-nyomok egy sorozatgyilkoshoz, Julian Hirtmannhoz vezetnek, aki évek óta egy szigorúan őrzött, pszichiátriai börtönben raboskodik. A sorozatgyilkost annak idején Sevaz buktatta le…. A sorozat rendezője, Laurent Herbier a kezdeti feszültséget végig fenn tudja tartani, s mindehhez, különös kontrasztként Alexandre Lessertisseur éteri tisztaságú filmzenéje társul. Érdemes megjegyezni a zeneszerző nevét, aki már több fesztiválon is elnyerte a legjobb zenéért járó díjat, többek között A fagy kísérőzenéjét is nominálták a Jerry Goldsmith-díjra. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.fagy.2017.720p.hun Videó információk: Méret: 879,97 MB Hossz: 0:44:32 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 660 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: https://data.hu/get/12764887/A.fagy.2017.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12764889/A.fagy.2017.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12764888/A.fagy.2017.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12764886/A.fagy.2017.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12764890/A.fagy.2017.720p.hun.part5.rar S01E02 rész: https://data.hu/get/12774826/A.fagy.2017.720p.2.resz.hun.part1.rar https://data.hu/get/12774827/A.fagy.2017.720p.2.resz.hun.part2.rar https://data.hu/get/12774825/A.fagy.2017.720p.2.resz.hun.part3.rar https://data.hu/get/12774828/A.fagy.2017.720p.2.resz.hun.part4.rar https://data.hu/get/12774829/A.fagy.2017.720p.2.resz.hun.part5.rar S01E03 rész: https://data.hu/get/12782942/A.fagy.2017.720p.3.resz.hun.part1.rar https://data.hu/get/12782943/A.fagy.2017.720p.3.resz.hun.part2.rar https://data.hu/get/12782944/A.fagy.2017.720p.3.resz.hun.part3.rar https://data.hu/get/12782938/A.fagy.2017.720p.3.resz.hun.part4.rar https://data.hu/get/12782945/A.fagy.2017.720p.3.resz.hun.part5.rar S01E04 rész: https://data.hu/get/12798118/A.fagy.2017.720p.4.resz.hun.part1.rar https://data.hu/get/12798126/A.fagy.2017.720p.4.resz.hun.part2.rar https://data.hu/get/12798128/A.fagy.2017.720p.4.resz.hun.part3.rar https://data.hu/get/12798120/A.fagy.2017.720p.4.resz.hun.part4.rar https://data.hu/get/12798110/A.fagy.2017.720p.4.resz.hun.part5.rar S01E05 rész: https://data.hu/get/12811216/A.fagy.2017.720p.5.resz.hun.part1.rar https://data.hu/get/12811215/A.fagy.2017.720p.5.resz.hun.part2.rar https://data.hu/get/12811218/A.fagy.2017.720p.5.resz.hun.part3.rar https://data.hu/get/12811214/A.fagy.2017.720p.5.resz.hun.part4.rar https://data.hu/get/12811217/A.fagy.2017.720p.5.resz.hun.part5.rar S01E06 rész: https://data.hu/get/12820350/A.fagy.2017.720p.6.resz.hun.part1.rar https://data.hu/get/12820352/A.fagy.2017.720p.6.resz.hun.part2.rar https://data.hu/get/12820349/A.fagy.2017.720p.6.resz.hun.part3.rar https://data.hu/get/12820348/A.fagy.2017.720p.6.resz.hun.part4.rar https://data.hu/get/12820351/A.fagy.2017.720p.6.resz.hun.part5.rar
    1 point
  24. . Star Trek - Az új nemzedék - Star Trek: The Next Generation 1994 7. évad NTSC DVDRip DD5.1 x264 HUN MKV (12) Prémium link! színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi sorozat, 45 perc Összesen: 1 125 perc RENDEZŐ: Cliff Bole, Les Landau ÍRÓ: Gene Roddenberry DÍSZLETTERVEZŐ: Andrew Neskoromny, Sandy Veneziano LÁTVÁNYTERVEZŐ: Richard D. James, Herman F. Zimmerman Jean-Luc Picard kapitány: Patrick Stewart William Riker parancsnok: Jonathan Frakes Geordi La Forge: Levar Burton Deanna Troi: Marina Sirtis Data parancsnok: Brent Spiner Worf hadnagy: Michael Dorn Dr. Beverly Crusher: Gates McFadden Wesley Crusher: Wil Wheaton Natasha "Tasha" Yar hadnagy: Denise Crosby Guinan: Whoopi Goldberg A kultikus, jövőben játszódó sorozat a Jean-Luc Picard kapitány által vezetett Enterprise galaktikus űrhajó életébe enged bepillantást. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Star Trek TNG s06e01 Videó információk: Méret: 662,23 MB Hossz: 0:45:37 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 700 x 480 pixel Bitráta: 1 294 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 448 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK: S07E01-E25 rész: https://data.hu/dir/ypgubdhxo1460711
    1 point
  25. Kilenc áldozat-Heart of America.PRÉMIUM LINKEK!! kanadai-német filmdráma, 87 perc, 2003 Stáblista: Szereplők A gimnázium végzős osztályának tagjai mind a jövőjüket tervezgetik. A tanításnak vége, kezdődik számukra az igazi élet. Néhányan azonban tévednek, nekik ezen a napon fejeződik be. Egy társuk, Daniel (Kett Turton) ugyanis nincs közöttük. Otthon ül és a bosszú jár a fejében. Haverjával, Barryvel úgy döntenek, megmutatják a világnak, mit gondolnak eddigi életükről, hogy érezték magukat az elmúlt években. A harag, ami eddig gyűlt bennük, most egyszerre robban ki, és mindent magával söpör. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12755240/9_ALDOZAT.part1.rar https://data.hu/get/12755237/9_ALDOZAT.part2.rar https://data.hu/get/12755242/9_ALDOZAT.part3.rar https://data.hu/get/12755239/9_ALDOZAT.part4.rar https://data.hu/get/12755243/9_ALDOZAT.part5.rar ----
    1 point
  26. A titkos kert-The Secret Garden.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-francia fantasztikus film, családi film, 99 perc, 2020 Stáblista: Szereplők Mary Lennox Indiában született, de gazdag brit szülei sosem akarták őt. Mikor hirtelen meghalnak, a kislányt Angliába küldik, hogy bácsikájával, Archibald Cravennel éljen. Ott megismerkedik beteges unokaöccsével, akivel együtt felfedezik a hatalmas Misselthwaite Manor birtok mélyén megbúvó csodlatos titkos kertet. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12770765/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part1.rar https://data.hu/get/12770757/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part2.rar https://data.hu/get/12770763/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part3.rar https://data.hu/get/12770760/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part4.rar https://data.hu/get/12770762/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part5.rar https://data.hu/get/12770754/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part6.rar https://data.hu/get/12770764/A_TITKOS_KERT_DVD9_DM_2020.part7.rar --------
    1 point
  27. Négy szoba-Four Rooms.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmszatíra, 98 perc, 1995 Stáblista: Szereplők Ted, a szerencsétlen liftes fiú szilveszter éjjel különös kalandokba keveredik az éjszakai műszakján a Los Angeles-i Mon Signor hotelben. Boszorkányokkal, gengszterrel, sztárral találkozik, egyik szorult helyzetből a másikba csöppen. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12756433/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part1.rar https://data.hu/get/12756430/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part2.rar https://data.hu/get/12756434/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part3.rar https://data.hu/get/12756437/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part4.rar https://data.hu/get/12756431/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part5.rar https://data.hu/get/12756432/NEGY_SZOBA_DVDR_HUN.part6.rar -------
    1 point
  28. Hét év Tibetben-Seven Years in Tibet.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai filmdráma, 139 perc, 1997 Stáblista: Szereplők Az izgalmas kalandfilm megtörtént eseményeket dolgoz fel. A világ legnyugodtabb országa zord és mégis fenséges vidéken terül el. Jelenleg csak a hívők szívében él. Tibet önállóságának utolsó éveit tárja elénk a film, amely egy európai ember szemszögéből mutatja be a legendás tájat. 1939-ben, a második világháború előestéjén Heinrich Harrer, a híres osztrák hegymászó elindult, hogy megmássza a Himalája egyik legmagasabb csúcsát, a Nanga Parbatot. A világégés szele utoléri őt és társát, Petert is. Akkor még nem sejtették, hogy egy titokzatos világba csöppennek majd. Útjuk a siker magasából egy angol hadifogolytáborba vezet. Kalandos úton érnek Lhászába, Tibet szent fővárosába, ahol egyedüli idegenekként befogadják őket. A tizennégy éves dalai láma élénk érdeklődést mutat Heinrich iránt. Mivel addig nemigen fordult meg ezen a földön idegen, felkérik az osztrák hegymászót, hogy legyen a láma tanára: tanítsa angolra, földrajzra és a nyugati világ szokásaira. Az önző és arrogáns Heinrich élete is megváltozik a találkozástól... xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12759191/HET_EV_TIBETBEN.part1.rar https://data.hu/get/12759185/HET_EV_TIBETBEN.part2.rar https://data.hu/get/12759189/HET_EV_TIBETBEN.part3.rar https://data.hu/get/12759188/HET_EV_TIBETBEN.part4.rar https://data.hu/get/12759192/HET_EV_TIBETBEN.part5.rar https://data.hu/get/12759190/HET_EV_TIBETBEN.part6.rar -------
    1 point
  29. Az eskü [1080p x264 mkv - avi(xvid)] 02 final (The Oath) amerikai krimi-dráma-akció, 45 perc 02.évad /01.- 08.rész/ FINAL SEASON 2018-2019 (kiegészítő magyar felirat a csomagban) WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 szereplők: Ryan Kwanten (Steve Hammond) Katrina Law (Karen Beach) Cory Hardrict (Cole Hammond) Zulay Henao (Carmen Velasquez) Sebastián Zurita (Ricardo Velazquez) Elisabeth Röhm (Agent Aria Price) Michael Malarkey (Foster) Joseph Julian Soria (Ramos) J. Anthony Pena (Carl) Isabel Arraiza (Lourdes) Braulio Castillo (Victor Moreno) Isabella Rivera-Gandulla (Veronica Ramos) Christina Milian (Christine Parks) Andrew Howard (Kraley) Isaac Keys (G) Kim Delaney (Abigail) Leona Lewis (Amber Hall) Carlos Sanz (Ignacio Velasquez) Martin Bats Bradford (Clinton) Rafael Alvarez (Hector) Sebastián Zurita (Ricardo Velazquez) Khotan Fernandez (Tito) Leona Lewis (Amber Hall) Erik King (Pastor Greg) Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2,35 - 2.95 GB Hossz: 00:44:30 - 00:47:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 8 830 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3 Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 525 - 580 MB Hossz: 00:44:30 - 00:47:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 446 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat: HUNGARIAN FORCED-UTF-8 HD1080p https://data.hu/get/12674283/The.Oath.S02E01.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12674284/The.Oath.S02E01.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756529/The.Oath.S02E02.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12756533/The.Oath.S02E02.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756546/The.Oath.S02E02.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12756522/The.Oath.S02E02.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12756530/The.Oath.S02E03.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12756537/The.Oath.S02E03.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756532/The.Oath.S02E03.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12756731/The.Oath.S02E04.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12756722/The.Oath.S02E04.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756732/The.Oath.S02E04.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12757119/The.Oath.S02E05.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12757122/The.Oath.S02E05.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12757121/The.Oath.S02E05.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12755641/The.Oath.S02E06.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12755647/The.Oath.S02E06.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12755643/The.Oath.S02E06.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12755455/The.Oath.S02E07.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12755458/The.Oath.S02E07.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12755460/The.Oath.S02E07.HD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12764455/The.Oath.S02E08.FINALHD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12764439/The.Oath.S02E08.FINALHD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12764458/The.Oath.S02E08.FINALHD1080p.WEB-DL.H.264HUN.frsc.part3.rar SD.AVI https://data.hu/get/12674282/The.Oath.s02e01.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12674285/The.Oath.s02e01.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12674286/The.Oath.s02e01.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12756531/The.Oath.s02e02.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12756539/The.Oath.s02e02.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756547/The.Oath.s02e02.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12756524/The.Oath.s02e02.web.dl.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12756525/The.Oath.s02e03.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12756527/The.Oath.s02e03.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756538/The.Oath.s02e03.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12756719/The.Oath.s02e04.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12756733/The.Oath.s02e04.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12756720/The.Oath.s02e04.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12757118/The.Oath.s02e05.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12757117/The.Oath.s02e05.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12757116/The.Oath.s02e05.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12755642/The.Oath.s02e06.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12755640/The.Oath.s02e06.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12755648/The.Oath.s02e06.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12755457/The.Oath.s02e07.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12755456/The.Oath.s02e07.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12755459/The.Oath.s02e07.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12764438/The.Oath.s02e08.final.web.dl.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12764440/The.Oath.s02e08.final.web.dl.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12764456/The.Oath.s02e08.final.web.dl.xvid.hun.frsc.part3.rar
    1 point
  30. EternalDesire - Lucia D. - Malina XXX HDrip Clip 720p size : 52 mb format : mp4 video : 1280*720 audio : aac steteo. 44.1 khz. 192 kbps runtime : 00:07:26 genre : solo starring : lucia d. prod year : 2021 company : eternaldesire.com free https://data.hu/get/12757145/EternalDesire.Lucia.D.Malina.720p.mp4
    1 point
  31. Személyes háború (720p) - (A Private War) 2018 színes, szinkronizált, angol-amerikai, háborús/dráma, BRRip.H264.Hun, 6,96 GB (mkv) rendező: Matthew Heineman írta: Marie Brenner forgatókönyv: Arash Amel producerek: Matthew George, Matthew Heineman, Basil Iwanyk, Marissa McMahon, Charlize Theron zene: H. Scott Salinas operatőr: Robert Richardson vágó: Nick Fenton szereplő-válogatás: Jina Jay szereplők: Rosamund Pike (Marie Colvin) Alexandra Moen (Zoe) Tom Hollander (Sean Ryan) Faye Marsay (Kate Richardson) Jamie Dornan (Paul Conroy) Stanley Tucci (Tony Shaw) Nikki Amuka-Bird (Rita Williams) Natasha Jayetileke (Sri Lankai nővér) Amanda Drew (Amy Bentham) Greg Wise (David Irens professzor) Corey Johnson (Norm Coburn) Fady Elsayed (Mourad) Raad Rawi (Gaddafi) Jeremie Laheurte (Remi Ochlik) Marie Colvin korunk egyik leghíresebb haditudósítója. Félelmet nem ismerő, lázadó szellem, aki a világ legveszélyesebb helyeiről, háborús övezeteiből tudósít. Hangot ad a hangtalanoknak, miközben folyamatosan feszegeti a bátorság és az őrültség közötti határokat. Életét beárnyékolja a sok szörnyűség, amit látott. Marie most a neves háborús fotóssal, Pat Conroy-jal együtt a szíriai Homsba utazik, hogy megmutassa a világnak az ostromlott város életét. Ez életük legveszélyesebb kalandja. Méret: 6,96 GB Hossz: 01:50:35 Video: MPEG4 Video (H264) 1280x546 23.976fps 7996kbps[V: English [eng] (h264 high L4.1, yuv420p, 1280x546) 7996 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 384kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 384 kb/s) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 640kbps [A: English [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 640 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: forced [hun] (srt) [default,forced]] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt)] eredeti név: A.Private.War.2018.720p.BluRay.DD5.1.x264.Hun-ARROW https://data.hu/get/12758692/Szmlyshbr720p-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758693/Szmlyshbr720p-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758695/Szmlyshbr720p-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758694/Szmlyshbr720p-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758696/Szmlyshbr720p-grbcstl.z05?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758698/Szmlyshbr720p-grbcstl.z06?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758699/Szmlyshbr720p-grbcstl.z07?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758700/Szmlyshbr720p-grbcstl.z08?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758701/Szmlyshbr720p-grbcstl.z09?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758702/Szmlyshbr720p-grbcstl.z10?pid=1976132609 https://data.hu/get/12758703/Szmlyshbr720p-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  32. Hobo - Rejtő Dekameron (2020) Teljes hossz:48p Teljes méret:111mb+344mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 + flac Átlagos bitráta: 320 Kbps 16bit Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: hobo Év:2020 01.Elöljáró beszéd.mp3 02.Csülök beavat,majd dalra fakad.mp3 03.Fülig Jimmy tettre kész.mp3 04.Piszkos Fred Jellemrajza.mp3 05.Leila,az arab démon.mp3 06.Senki Alfonz gróf ,vagy fattyú.mp3 07.Vanek úr, a nélkülözhetetlen.mp3 08.ZwillingerLola,a kis kiváncsi.mp3 09.Gorcsev Iván elvtárs.mp3 10.Laura de Pirelli duettje Vanek úrral.mp3 11.Troppauer Hümér, a nehézsúlyú költő.mp3 12.Az árnyékkormány bukása.mp3 13.Végezetül szól az érzékeny szerző.mp3 14.Végbeszéd.mp3 mp3. https://data.hu/get/12867221/HOREJTDEKMP.rar flac: https://data.hu/get/12867223/HOREJTDECFL.part1.rar https://data.hu/get/12867222/HOREJTDECFL.part2.rar
    1 point
  33. A Tanár színes, magyar filmsorozat, (12) A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Adatlap: rendező: Kovács Dániel Richárd író: Köbli Norbert, Kovács M. András, Csurgó Csaba producer: Herman Péter, Erdős Ákos, Juhász András vágó: Somogyi Csaba operatőr: Gosztola Schenker Ábris, Vajda Péter forgatási helyszín: Budapest főcímdal: ByeAlex és a Slepp – Széllel szemben FőSzereplő(k): Vasvári Szilárd - Nagy Ervin Kovács Lilla - Trokán Nóra Rácz Ernő - Anger Zsolt Szeverin Csaba - Elek Ferenc Ritter Ákos - Ötvös András Barbara - Liptai Claudia Pataki Gyula - Varga Ádám Nógrádi Klaudia - Ubrankovics Júlia Dr. Nyelves Krisztián - Simon Kornél Leírás: Az RTL Klub saját gyártású sorozata egy iskolai közösség rendhagyó hétköznapjaiba enged bepillantást. A különálló részek olyan közéleti, társadalmi kérdéseket feszegetnek, mint például az örökbefogadás, identitás keresés vagy például a tinédzserek rivalizálása. A sorozat főszerepeiben ismert színészek láthatók. Nagy Ervin fizika-kémia- és testnevelés tanárt, Anger Zsolt iskolaigazgatót, Ubrankovics Júlia magyar szakos tanárnőt alakít, mellettük pedig Elek Ferencet, Simon Kornélt, Ötvös Andrást is központi szerepekben láthatják az RTL Klub nézői. 1.évad színes, magyar filmsorozat, 42 perc, 2018 (12) A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Kép: HDTV - WEBRiP /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): A.Tanar.S01E01.HDTV.XviD.HUN-LH44 A.Tanar.S01E01.WEBrip.x264.HUN-NoGrp Adatinfo: Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 362 MB (380*545*086 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 1067 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 42 perc Méret...... : 487 MB (511*511*385 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : x264 Videó Bitráta..... : 1494 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 126 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 1.évad - 1.rész https://data.hu/get/11149983/at.S01E01.001 https://data.hu/get/11149980/at.S01E01.002 https://data.hu/get/11149982/at.S01E01.crc 1.évad - 1.rész/MKV/ https://data.hu/get/11150016/atx.S01E01.001 https://data.hu/get/11150020/atx.S01E01.002 https://data.hu/get/11150019/atx.S01E01.003 https://data.hu/get/11150023/atx.S01E01.crc 1.évad - 2.rész https://data.hu/get/11157834/at.S01E02.001 https://data.hu/get/12367146/at.S01E02.002 https://data.hu/get/11157835/at.S01E02.crc 1.évad - 2.rész/MKV/ https://data.hu/get/11157283/atx.S01E02.001 https://data.hu/get/11157286/atx.S01E02.002 https://data.hu/get/11157284/atx.S01E02.003 https://data.hu/get/11157285/atx.S01E02.crc 1.évad - 3.rész https://data.hu/get/11169038/at.S01E03.001 https://data.hu/get/11169036/at.S01E03.002 https://data.hu/get/11169039/at.S01E03.003 https://data.hu/get/11169040/at.S01E03.crc 1.évad - 3.rész/MKV/ https://data.hu/get/11167259/atx.S01E03.001 https://data.hu/get/11167253/atx.S01E03.002 https://data.hu/get/11167257/atx.S01E03.003 https://data.hu/get/11167260/atx.S01E03.crc 1.évad - 4.rész https://data.hu/get/11178948/at.S01E04.001 https://data.hu/get/11178953/at.S01E04.002 https://data.hu/get/11178952/at.S01E04.crc 1.évad - 4.rész/MKV/ https://data.hu/get/11177801/atx.S01E04.001 https://data.hu/get/11177814/atx.S01E04.002 https://data.hu/get/11177807/atx.S01E04.003 https://data.hu/get/11177804/atx.S01E04.crc 1.évad - 5.rész https://data.hu/get/11188268/at.S01E05.001 https://data.hu/get/11188266/at.S01E05.002 https://data.hu/get/11188269/at.S01E05.crc 1.évad - 5.rész/MKV/ https://data.hu/get/11188012/atx.S01E05.001 https://data.hu/get/11188015/atx.S01E05.002 https://data.hu/get/11188016/atx.S01E05.003 https://data.hu/get/11188011/atx.S01E05.crc 1.évad - 6.rész https://data.hu/get/11202488/at.S01E06.001 https://data.hu/get/11202479/at.S01E06.002 https://data.hu/get/11202486/at.S01E06.crc 1.évad - 6.rész/MKV/ https://data.hu/get/11199435/atx.S01E06.001 https://data.hu/get/11199432/atx.S01E06.002 https://data.hu/get/11199434/atx.S01E06.003 https://data.hu/get/11199433/atx.S01E06.crc 1.évad - 7.rész https://data.hu/get/11212921/at.S01E07.001 https://data.hu/get/11212920/at.S01E07.002 https://data.hu/get/11212925/at.S01E07.003 https://data.hu/get/11212919/at.S01E07.crc 1.évad - 7.rész/MKV/ https://data.hu/get/11212640/atx.S01E07.001 https://data.hu/get/11212638/atx.S01E07.002 https://data.hu/get/11212639/atx.S01E07.crc 1.évad - 8.rész https://data.hu/get/11223456/at.S01E08.001 https://data.hu/get/11223454/at.S01E08.002 https://data.hu/get/11223453/at.S01E08.crc 1.évad - 8.rész/MKV/ https://data.hu/get/11223373/atx.S01E08.001 https://data.hu/get/11223372/atx.S01E08.002 https://data.hu/get/11223370/atx.S01E08.crc 2.évad színes, magyar filmsorozat, 40 perc, 2019 (12) A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Kép: WEB-DL /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): A.Tanar.S02E01.WEB-DL.Hun-TheMilkyWay Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 40 perc Méret...... : 463 MB (485*993*834 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1500 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 93,4 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 2.évad - 1.rész/MKV/ https://data.hu/get/11630244/S02.atx.E01.001 https://data.hu/get/11630243/S02.atx.E01.002 https://data.hu/get/11630236/S02.atx.E01.003 https://data.hu/get/11630226/S02.atx.E01.crc 2.évad - 2.rész/MKV/ https://data.hu/get/11643939/S02.tnr.E02.001 https://data.hu/get/11643938/S02.tnr.E02.002 https://data.hu/get/11643935/S02.tnr.E02.003 https://data.hu/get/11643918/S02.tnr.E02.crc 2.évad - 3.rész/MKV/ https://data.hu/get/11654657/S02tnrE03.001 https://data.hu/get/11654658/S02tnrE03.002 https://data.hu/get/11654654/S02tnrE03.003 https://data.hu/get/11654643/S02tnrE03.crc 2.évad - 4.rész/MKV/ https://data.hu/get/11668490/S02tnrE04.001 https://data.hu/get/11668491/S02tnrE04.002 https://data.hu/get/11668487/S02tnrE04.003 https://data.hu/get/11668472/S02tnrE04.crc 2.évad - 5.rész/MKV/ https://data.hu/get/11684478/S02tnrE05.001 https://data.hu/get/11684349/S02tnrE05.002 https://data.hu/get/11684345/S02tnrE05.003 https://data.hu/get/11684338/S02tnrE05.crc 2.évad - 6.rész/MKV/ https://data.hu/get/11697200/S02tnrE06.001 https://data.hu/get/11697201/S02tnrE06.002 https://data.hu/get/11697199/S02tnrE06.003 https://data.hu/get/11697186/S02tnrE06.crc 2.évad - 7.rész/MKV/ https://data.hu/get/11710168/S02atnE07.001 https://data.hu/get/11710167/S02atnE07.002 https://data.hu/get/11710163/S02atnE07.003 https://data.hu/get/11710153/S02atnE07.crc 2.évad - 8.rész/MKV/ https://data.hu/get/11720245/S02tnrE08.001 https://data.hu/get/11720248/S02tnrE08.002 https://data.hu/get/11720249/S02tnrE08.003 https://data.hu/get/11720229/S02tnrE08.004 https://data.hu/get/11720227/S02tnrE08.crc 2.évad - 9.rész/MKV/ https://data.hu/get/11730409/S02axtE09.001 https://data.hu/get/11730408/S02axtE09.002 https://data.hu/get/11730402/S02axtE09.003 https://data.hu/get/11730395/S02axtE09.crc 2.évad - 10.rész/MKV/ https://data.hu/get/11742996/S02axtE10.001 https://data.hu/get/11742997/S02axtE10.002 https://data.hu/get/11742991/S02axtE10.003 https://data.hu/get/11742989/S02axtE10.crc 3.évad színes, magyar filmsorozat, 46 perc, 2020 (12) A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Kép: HDTV, WEB-DL /MKV/ Hang: HuN Forrás(ok): A.Tanar.S03E01.HDTV.x264.HUN-Jocika A.Tanar.S03E02.RTLMP.WEB-DL.H264.HUN-Legacy Képek:/MKV/ Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 46 perc Méret...... : 364 MB (382*376*251 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 900 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 192 kbps Audió Formátum..... : AC-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Képek:/MKV/ Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 48 perc Méret...... : 558 MB (585 866 297 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1500 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 25.000 Audió Bitráta..... : 96 kbps Audió Formátum..... : AAC LC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 3.évad - 1.rész/MKV/ https://data.hu/get/12385633/S03atxE01.001 https://data.hu/get/12385638/S03atxE01.002 https://data.hu/get/12385636/S03atxE01.crc premium: https://data.hu/get/12385632/S03atxE01.mkv 3.évad - 2.rész/MKV/ https://data.hu/get/12399286/S03awtE02.001 https://data.hu/get/12399288/S03awtE02.002 https://data.hu/get/12399287/S03awtE02.003 https://data.hu/get/12399277/S03awtE02.crc premium: https://data.hu/get/12399401/S03awtE02.mkv 3.évad - 3.rész/MKV/ https://data.hu/get/12407833/S03awtE03.001 https://data.hu/get/12407835/S03awtE03.002 https://data.hu/get/12407832/S03awtE03.003 https://data.hu/get/12407824/S03awtE03.004 https://data.hu/get/12407823/S03awtE03.crc premium: https://data.hu/get/12407867/S03awtE03.mkv 3.évad - 4.rész/MKV/ https://data.hu/get/12419679/S03awtE04.001 https://data.hu/get/12419675/S03awtE04.002 https://data.hu/get/12419669/S03awtE04.003 https://data.hu/get/12419666/S03awtE04.crc premium: https://data.hu/get/12419702/S03awtE04.mkv 3.évad - 5.rész/MKV/ https://data.hu/get/12429113/S03atwE05.001 https://data.hu/get/12429109/S03atwE05.002 https://data.hu/get/12429114/S03atwE05.003 https://data.hu/get/12429123/S03atwE05.crc premium: https://data.hu/get/12429118/S03atwE05.mkv 3.évad - 6.rész/MKV/ https://data.hu/get/12439520/S03atwE06.001 https://data.hu/get/12439519/S03atwE06.002 https://data.hu/get/12439517/S03atwE06.003 https://data.hu/get/12439514/S03atwE06.crc premium: https://data.hu/get/12439531/S03atwE06.mkv 3.évad - 7.rész/MKV/ https://data.hu/get/12448971/S03atwE07.001 https://data.hu/get/12448972/S03atwE07.002 https://data.hu/get/12448965/S03atwE07.003 https://data.hu/get/12448946/S03atwE07.crc premium: https://data.hu/get/12449436/S03atwE07.mkv 3.évad - 8.rész/MKV/ https://data.hu/get/12460624/S03atwE08.001 https://data.hu/get/12460621/S03atwE08.002 https://data.hu/get/12460620/S03atwE08.003 https://data.hu/get/12460622/S03atwE08.crc premium: https://data.hu/get/12460623/S03atwE08.mkv
    1 point
  34. DR. Almási Kitti – Bátran élni / Félelmeink és gátlásaink leküzdése / 2020 Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINK!!! A LINK KÉRÉSRE JAVÍTVA!!! Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket. Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be? A hangoskönyv a szerző előadásában hallható. Tartalom: 0. Előszó 1. A gondolkodás ereje 2. Ne várjuk meg, míg kis bajból katasztrófa lesz! 3. Félelem vagy szorongás? 4. Harc helyett együttműködés 5. Merjünk adni! 6. A váratlan helyzetek kezelése 7. Szembenézni önmagunkkal 8. Szégyen 9. Miért szégyelljük a testünket? 10. A tisztelet kivívása 11. Na, és akkor mi van...? Ne hagyjuk gyengíteni magunkat! 12. A kitartás gyümölcse 13. Dönts jól! kiadó: Kulcslyuk Kiadó Megjelenés éve: 2020 író: DR. Almási Kitti Mű címe: Bátran élni Előadó: A szerző Formátum: Mp3 játékidő: 06 óra 43 perc ( 403 perc ) Bitsűrűség: 320 kbps Méret: 922 MB https://data.hu/get/12966953/Almasi.Kitti-Batran.elni-2020-HK.rar
    1 point
  35. PublicAgent - Alysa Gap - Russian Pussy Takes a Pounding File size : 1.34 GiB Duration : 30 min 53 s Video: MPEG4 Video (H264) 1920x1080 25fps 5995kbps Audio: AAC 48000Hz stereo 193kbps https://filejoker.net/vmwcvyd96bld
    1 point
  36. PublicAgent - Princess Jasmine - Princess Jas Shy Or Not? File size : 2.52 GiB Duration : 31 min 42 s Video: MPEG4 Video (H264) 1920x1080 25fps 11228kbps Audio: AAC 48000Hz stereo 137kbps https://filejoker.net/c53j5x848n6f https://filejoker.net/qschry6qcigo https://katfile.com/rkefdda6q5q4 https://katfile.com/xnepwabvv0ke
    1 point
  37. PublicAgent - Chloe Lamour - Big boobs jizzed on for cash File size : 1.97 GiB Duration : 30 min 47 s Video: MPEG4 Video (H264) 1920x1080 25fps 8975kbps Audio: AAC 48000Hz stereo 188kbps https://filejoker.net/2whts5bxgq89 https://filejoker.net/tst604xg80ky https://katfile.com/5gh6feq44gng https://katfile.com/micd1ww06wu3
    1 point
  38. James Bond: Őfelsége titkosszolgálatában-On Her Majesty's Secret Service 1969.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol akciófilm, 137 perc, 1969 Stáblista: Szereplők Tartalom Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  39. James Bond Csak kétszer élsz-You Only Live Twice 1967 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott angol akciófilm, 113 perc, 1967 Stáblista: Szereplők Tartalom Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  40. Marcellus Mihály könyvek Commodus-trilógia pdf mobi epub Marcellus Mihály - A bosszú szolgái (Pannonia Romanum 7.) (Commodus-trilógia 2.) Kr. u. 185. Marcus Aurelius fia és utódja, Commodus császár immár fél évtizede ül a caesarok trónján. Bár uralma békét hozott a birodalomnak és a nép szereti bőkezű, pompakedvelő császárát, Rómának külső és belső fenyegetésekkel egyaránt szembe kell néznie. A császár környezetében a praetorianus testőrség parancsnoka, Tigidius Perennis egyre nagyobb befolyásra és hatalomra tesz szert, és nagyravágyásában már a trón elfoglalásáról ábrándozik. Terveit a Pannonia provinciákat kormányzó fiai és az alájuk rendelt legiók segítségével szándékozik elérni. A Danuvius mentén azonban korántsem teljes a béke. Bár Commodus még uralkodása első évében békét kötött a kvádokkal és a markomannokkal, a szarmata jazygok kisebb portyáikkal tovább zaklatják a római településeket és erődítményeket. A limes mentén szolgáló római tisztek közül többen is bosszút akarnak állni a betörésekért, és akad, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy jogosnak tüntesse fel a parancsnoki tiltással való szembeszegülését. -- Marcellus Mihály - Isten lehettél volna (Pannonia Romanum 6.) (Commodus-trilógia 1.) Marcellus Mihály új regénye Commodus császár uralkodásának első két évét dolgozza fel. Az olvasmányos, fordulatokban és feszültségben gazdag történet kiváló, részletes betekintést nyújt a II. század végi Római Birodalom, a provinciák, az Örök Város mindennapi életébe és politikai cselszövéseibe egyaránt. -- Udvarhelyi Dénes - Aquincumi elégia A történet jórészt a mostani Magyarország területén játszódik, akkor, amikor még Lacus Pelső volt a Balaton neve, a fővárosé pedig Aquincum. Róma hadjárattal akarja megtorolni a Pannóniát zaklató kvádok támadásait, a vállalkozás azonban kudarcba fullad, s a regény fiatal hősei - a vérontásban megfáradt és megcsömörlött Marcellus és Démétriosz - súlyosan megsebesülnek. A nagy veszedelmek után rámosolyog-e a szerencse a két kiábrándult, sorsüldözte katonára? Sikerül-e új életet kezdeniük, megtalálniuk a szerelmet és a boldogságot? Hazatérhetnek-e vajon a szomorú tartományból napsütötte szülőföldjükre? -- Marcellus Mihály - A Pannon (Pannonia Romanum 4.) Marcellus Mihály Pannonia Romanum sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodásának idején, a szerző Északi vihar című regényének eseményeit követően játszódik Pannonia Superior provincia területén. A regény főszereplői történelmi alakok: mind Marcus Valerius Maximianus pannoniai születésű nemes, a parthus háború veteránja, aki szülőföldjére visszatérve újra fegyvert fog a limest áttörő germánok ellen, mind ellensége, a narista törzs királya, Valao. Hasonlóképpen történelmi alak Marcus Aurelius Antoninus is, aki Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A germán törzsszövetség meglepően szervezetten indít támadást a Danuvius mentén, sorra felmorzsolva a határerődöket és helyőrségeket. A hadseregbe nemrég visszatért Marcus Valerius Maximianus ellenségtől körülvéve bujdokolni kényszerül maroknyi megmaradt csapatával, miközben a naristák királya, Valao, személyesen rá is vadászik a határvidék biztosítása közben. A rajtaütések, portyák és cselvetések kegyetlenek, mégis mindkét oldalon vannak olyan vérbeli harcosok, akik nem helyezik a tisztesség elé a győzelmet, és akár az árulás árán szerzett előnyt is hajlandóak visszautasítani. Marcellus Mihály Pannonia Romanum című regénysorozata rendkívül alapos történelmi kutatómunkára támaszkodva, hagyományőrzőként saját élményekből is táplálkozva mutatja be a Kr. u. II. századi Pannonia provinciák történetét. A regények fordulatokban gazdag cselekménye mellett színes, plasztikus képet fest a korabeli Arrabona, Savaria és Pannonia életéről mind a hódítókéről, mind a meghódítottakéról, a kézművesekéről és az előkelőkéről, a közkatonákéról és a hadvezérekéről, a helytartókéról és a császárokéról. Marcellus Mihály: Északi vihar (Pannonia Romanum 3.) Marcus Aurelius Pannóniában Marcellus Mihály Pannonia Romanum-sorozatának legújabb kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodását mutatja be, a Pannonia provinciákban folytatott harcaira koncentrálva, de áttekintést adva a teljes Római Birodalom Kr. u. II. század végi állapotairól, a Közel-Keleten folytatott harcaitól kezdve az Itáliát és Rómát sújtó pestisjárványon és éhínségen át a szenátus belső villongásáig is. Marcus Aurelius Kr. u. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta Keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A szerző egyéni császárportréja mellett a germán törzsek, a markomannok, kvádok és szarmaták, illetve a pannoniai római legiók katonáinak szemszögéből is bemutatja a háború kitörésének körülményeit, az összecsapásokat és a konfliktus első felének lezárását. Regénye kiegyensúlyozott korrajz, mely nem túlozza el a szemben álló kultúrák pozitív vonásait, és nem leplezi negatívumaikat sem. Szereplői hús-vér emberek, akik a legnagyobb hősiességre is képesek a nehézségek idején, de nem mentesek a gyarlóságoktól sem. Marcellus Mihály- A veterán / Aquincum farkasa (Pannonia Romanum 1-2.) I. sz. 108-ban, Traianus császár uralma idején kis római felderítőcsapat járja az Aquincum környéki hegyeket Marcus Lupius Melior tribunus és unokafivére, Caius Lupius Mustella parancsnoksága alatt. A szakaszt támadás éri, és Caius Lupius az első útjába kerülő helyi családon torolja meg az imperiumot ért sérelmet. Másfél évtizeddel később, immár Hadrianus császár uralkodása alatt sorozatgyilkosságok borzolják a kedélyeket Aquincum békés városában. Az áldozatok mind kiszolgált és letelepedett katonák. Latinianus helytartó különösen az uralkodó közelgő látogatása miatt mielőbb szeretné megoldani az ügyet, ám ehhez kénytelen az egyik áldozat rokonának, a visszavonulva gazdálkodó Marcus Lupius Melior tribunusnak a segítségét kérni. Aquincum farkasa I. sz. 136-ban római előkelők hódolnak vadászszenvedélyüknek az Aquincum környéki hegyekben. A szenvedély azonban vérszomjba fordul át, és az erdő vadjaival meg nem elégedve a legnemesebb vadat kívánják elejteni: a környéken élő leigázott eraviscus nép tagjait. A mindenhatóságuktól megrészegült vadászok azonban egy nap olyan ellenféllel találják magukat szemben, amire nem számítottak… és Aquincum előkelő villáiba hamarosan beköltözik a rettegés. Az i. sz. I. század végére a Római Birodalom meghódította és pacifikálta a mai Dunántúl területét, két provinciára, Pannonia Inferiorra és Pannonia Superiorra osztva azt. A római jelenlét azonban közel egy évszázadig pusztán katonai volt, sok helyen megmaradt a régi törzsi szervezet, és a legiók állományát is a helyi lakossággal töltötték fel. A Marcellus Mészáros Mihály (1962- ) művészi álneve római témájú regényeihez. 2001-ben kezdett írni, kezdetben misztikus thrillereket, majd 2011-től történelmi regényeket, melyekben krimik és misztikus elemek is előfordulnak. Jelen esetben A veterán ókori krimi, az Aquincum farkasa misztikus regény. A veterán egyes középiskolákban ajánlott olvasmány lett. letöltés https://data.hu/get/12607660/udvarhelyi_denes_aquincumi_eleg_-_SC.epub https://data.hu/get/12607661/Pannonia_Romanum_7_-_A_bosszu_-_Marcellus_Mihaly.epub https://data.hu/get/12607662/Pannonia_Romanum_6_-_Isten_le_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12607664/Pannonia_Romanum_6_-_Isten_le_-_Marcellus_Mihaly.epub https://data.hu/get/12607656/Pannonia_Romanum_7_-_A_bosszu_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12607657/udvarhelyi_denes_aquincumi_eleg_-_SC.pdf https://data.hu/get/12607658/Pannonia_Romanum_7_-_A_bosszu_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12607659/udvarhelyi_denes_aquincumi_eleg_-_SC.mobi https://data.hu/get/12607668/Aquincum_farkasa_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12607669/Aquincum_farkasa_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12607670/Aquincum_farkasa_-_Marcellus_Mihaly.epub https://data.hu/get/12607663/Pannonia_Romanum_6_-_Isten_le_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12607665/Eszaki_vihar_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12607674/A_Pannon_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12607666/Eszaki_vihar_-_Marcellus_Mihaly.epub https://data.hu/get/12607667/Eszaki_vihar_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12607671/A_veteran_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12607672/A_veteran_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12607673/A_veteran_-_Marcellus_Mihaly.epub https://data.hu/get/12607675/A_Pannon_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12607676/A_Pannon_-_Marcellus_Mihaly.epub - Marcellus Mihály - A trónbitorló (Aeterna Roma 1.) Avidius Cassius i. sz. 130-ban egy szír kereskedő fiaként született. Apja már római polgárjogot nyert, ő maga pedig kora ifjúságától kezdve azért küzdött, hogy a régi római erényeket megőrizve a hadseregben jusson előre. Elszántsága elnyeri jutalmát: a birodalom határvidékein szolgálva egyre magasabbra jut a katonai ranglétrán, míg végül i. sz. 172-ben a keleti provinciák teljhatalmú ura lett. A sikeres hadvezér, Marcus Aurelius császár kegyeltje az uralkodó halálhírét véve úgy dönt, hogy maga foglalja el a caesarok trónját. A keleti provinciák sorra behódolnak neki, és úgy tűnik, Róma éléskamrája, Egyiptom megszerzése után diadalmasan vonulhat be Itáliába és fogadtathatja el uralmát a Szenátussal és Marcus Aurelius törvényes utódjával, Commodusszal is. Az istenek azonban kegyetlen játékot űznek a trónbitorlóval, és a csúcsról mindig gyorsabb a bukás, mint a felvezető út. Marcellus Mihály új, Aeterna Roma című regénysorozatának első kötete fordulatos élet- és jellemrajz egy pártütésében is tragikus sorsú, tehetséges hadvezérről. A széles körű kutatómunkára támaszkodó regény hű krónikája Marcus Aurelius uralkodása e kevésbé ismert, mégis nagy horderejű mozzanatának. Marcellus Mihály-Az utolsó háború (Pannonia Romanum 5.) Marcellus Mihály Marcus Aurelius Pannóniában-sorozatának harmadik, befejező kötete Marcus Aurelius Antoninus császár uralkodásának idején, a szerző A Pannon című regényének eseményeit követően játszódik Pannonia provinciák területén. A regény főszereplői történelmi alakok: mind Marcus Valerius Maximianus pannoniai születésű nemes, a parthus háború veteránja, aki szülőföldjére visszatérve újra fegyvert fog a limest áttörő germánok ellen, mind a Római Birodalom egyik korabeli ellensége, a szarmaták királya, Zanticus. Hasonlóképpen történelmi alak Marcus Aurelius Antoninus is, aki i. sz. 161-ben lépett a császári trónra, Lucius Verust emelve társcsászárává. Miközben társuralkodójára bízta keleten a parthus fenyegetés visszaverését, rá hárult a birodalom nyugati felét egyre inkább veszélyeztető germán törzsek legyőzése. A markomannok, quadok és szarmaták szövetsége a számukra megalázó békeszerződést felrúgva meglepetésszerű támadást indít Pannonia provinciák ellen. Felperzselik a limes menti tanyákat, helyőrségeket, kisvárosokat. Mélyen a tartomány belsejébe nyomulva halált, szenvedést hoznak az ott lakókra, katonákra és békés lakosokra egyaránt. Rómában az idősödő Marcus Aurelius Antoninus fia és társuralkodója, Commodus környezetében megjelennek a pénz- és hataloméhes talpnyalók, akik kitartó és eszközökben nem válogató aknamunkával egyengetik az utat az ifjú Augustus egyeduralma és saját ambícióik mielőbbi beteljesülése előtt. Az idős császárnak és hű katonáinak azonban még így is elegendő az ereje és elszántsága ahhoz, hogy a háborút a markomannok, a quadok földjére elvíve végső csapást próbáljanak mérni a birodalom létét fenyegető északi barbárokra. ----------- Marcellus Mihály - Az idő tava A dűnék között néha bűvös sóhaj éled, évezredek sejtelmes titkait fedi a homok. Egyiptom: istenek, papok, fáraók, mágia és cselszövés hajdan volt birodalma. Egy letűnt, legendás világ, amelyet senki ember fia nem láthat már saját szemével. Nem fejtheti meg az ősi rejtélyeket… Vagy mégis? Carlo Brenna, torinói régész megszállottan kutatja Egyiptom titkait, mígnem egy váratlan esemény nyomán felsejlenek a válaszok. De kiderül-e, ki is volt valójában Tutanhamon fáraó? Hogyan fonta a Sors a fiatal uralkodó utolsó napjainak fonalát és miként érte őt a vég? a Nílus birodalmának sejtelmes titkai közé repíti az olvasót, és talán fel is tár közülük néhányat. A fordulatos, izgalmas regény egy olyan történetet mesél el, amely mindenkinek adni tud valamit. A letűnt korok szerelemeseinek, a rejtélyek és a misztikum iránt leküzdhetetlen vonzalmat érzőknek, vagy az élet nagy kérdéseire választ keresőknek egyaránt. A szerzőt, a történelmi regények kedvelői jól ismerik már, hiszen ő az, aki – a magyar irodalmi palettán egyedülállóan – az egykori Pannónia római korába kalauzolja el a közönséget újra és újra. Most azonban egy váratlanul új témához nyúl, és az ókori Egyiptom egyik legnagyobb rejtélyének ered a nyomába… ------------- Urbánszki László · Nagy Attila · Marcellus Mihály · Bíró Szabolcs Nyugat őrei A 2011-ben létrejött Historium Kiadó első négy szerzője – Urbánszki László, Nagy Attila, Marcellus Mihály és Bíró Szabolcs – különleges módon köszöntik a 2012-es évet: egy ingyenesen letölthető elektronikus antológiával, mellyel egyetlen célt, a közönség szórakoztatását szeretnék elérni. Urbánszki László három novellája abba a korba és közegbe repít minket, melyet már megszokhattunk Odakint, a pusztában című kötetéből: humor, kaland és lendület vegyül a szépirodalmi klasszikusok stílusával. Nagy Attila szeretett városa, választott otthona, Dunaszerdahely múltjából ragad ki és mesél el egy izgalmas történetet: a templomfal tövébe ásott kincs históriája a helytörténet-kutató alapos kutatásain és hiteles kordokumentumokon alapul. Marcellus Mihály, A veterán szerzője két novellával képviselteti magát a kötetben: egyikkel az általa teremtett pannonrómai prózát csillogtatja meg, másikkal a magyar történelem korai időszakába, a Koppány halála utáni évekbe kalauzol minket. A Sub Rosa szerzője, Bíró Szabolcs pedig előbb egy dévényi kisfiú vívódásait és álmodozását mutatja be a középkorban, majd átruccan Prágába, ahol egy férfi az égvilágon semmit sem tud magáról. Szerencsére azonban feltűnik a színen Zikmund Pradlej, a cseh régiségkereskedő bőrébe bújt Ördög, és elmondja neki, hogy nem más ő, mint egy újabb szereplő ebben az ingyenesen letölthető elektronikus antológiában. ----------- letöltés https://data.hu/get/12609099/Nyugat_orei_-_antologia.mobi https://data.hu/get/12609103/Nyugat-orei_-_antologia.pdf https://data.hu/get/12609104/Az_ido_tava_-_Vamosi_Laszlo_Zsolt.epub https://data.hu/get/12609097/Nyugat_orei_-_antologia.epub https://data.hu/get/12609098/Az_utolso_haboru_-_Windows-felhasznalo.epub https://data.hu/get/12609100/Az_utolso_haboru_-_Windows-felhasznalo.pdf https://data.hu/get/12609101/Az_ido_tava_-_Vamosi_Laszlo_Zsolt.mobi https://data.hu/get/12609102/Az_utolso_haboru_-_Windows-felhasznalo.mobi https://data.hu/get/12609105/Az__ido_tava_-_Mihaly_Marcellus.pdf https://data.hu/get/12609106/A_tronbitorlo_-_Marcellus_Mihaly.pdf https://data.hu/get/12609107/A_tronbitorlo_-_Marcellus_Mihaly.mobi https://data.hu/get/12609108/A_tronbitorlo_-_Marcellus_Mihaly.epub -
    1 point
  41. Péntek, a bennszülött-Man Friday .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-amerikai filmdráma, 115 perc, 1975 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  42. Csempészek-Contraband .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-angol krimi, 110 perc, 2012 Stáblista: Szereplők Mark Wahlberg profilképeMark Wahlberg Chris Farraday Kate Beckinsale profilképeKate Beckinsale Kate Farraday Giovanni Ribisi profilképeGiovanni Ribisi Tim Briggs Ben Foster profilképeBen Foster Sebastian Abney Caleb Landry Jones profilképeCaleb Landry Jones Andy Diego Luna profilképeDiego Luna Gonzalo Lukas Haas profilképeLukas Haas Danny Raymer William Lucking Bud Farraday Alkotók Rendező: Baltasar Kormákur Forgatókönyvíró: Aaron Guzikowski Arnaldur Indridason Óskar Jónasson Zeneszerző: Shorter Operatőr: Barry Ackroyd Producer: Tim Bevan Eric Fellner Baltasar Kormákur Stephen Levinson Mark Wahlberg Vágó: Elísabet Ronaldsdóttir Tartalom Chris Farrady régen felhagyott a bűnöző életmóddal, de miután sógora, Andy elszúrja könyörtelen főnöke, Tim Briggs egyik drogügyletét, Chris visszakényszerül abba, amit a legjobban csinál - a csempészésbe - hogy kiegyenlítse Andy tartozását. Chris legendás csempész, és gyorsan összehoz egy csapatot legjobb barátja, Sebastian segítségével egy utolsó menetre Panamába és vissza, annak reményében, hogy több milliónyi hamis pénzzel térnek haza. Ám a dolgok hamar elkezdenek szétesni, és amikor már csak pár órájuk van összeszedni a pénzt, Chrisnek be kell vetnie régen használt fogásait, hogy lavírozni tudjon a brutális drogbárók, zsaruk és bérgyilkosok hálójában, mielőtt a felesége és a fia célponttá válik. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  43. Trancsírák-Tucker and Dale vs Evil .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott kanadai horror-vígjáték, 89 perc, 2010 Stáblista: Szereplők Tyler Labine profilképeTyler Labine Dale Alan Tudyk profilképeAlan Tudyk Tucker Katrina Bowden profilképeKatrina Bowden Allison Jesse Moss Chad Philip Granger seriff Alkotók Producer: Morgan Jurgenson Operatőr: David Geddes Forgatókönyvíró: Eli Craig Morgan Jurgenson Rendező: Eli Craig Vágó: Bridget Durnford Tartalom Tucker és Dale gyerekkoruk óta barátok. Éppen Dale frissen vásárolt hegyi nyaralójához tartanak, mikor összefutnak egy csapat nagyképű és sznob egyetemista fiatallal. A srácok véletlenül ugyanoda tartanak, ahová ők: a Dale viskójához közeli tó partján táboroznak. Első este az egyetemisták egyike veszélybe kerül, Tuckerék segítenek rajta. Az előítéletekkel teli csapat úgy gondolja, Tuckerék elrabolták a lányt, s ijedtükben meglepően szélsőséges és önpusztító módokon sietnek segítségére. Bemutató dátuma: 2011. december 22. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  44. Alba de Céspedes-Senki nem tér vissza.pdf. 1935. Róma. A Grimaldi egyetemi lánykollégium lakói a társadalom különböző rétegeiből származnak. Az összeszokott barátnők csoportjai kíváncsian fogadják az új és rejtélyes, gazdag polgári családból érkezett Emanuelát. Az ő életével párhuzamosan ismerjük meg a másik hét lány életét: Xeniáét, aki megszökik; Silviáét, aki szerelmes a professzorába; Isabelle-ét, aki a legtemperamentumosabb; Annáét és Valentináét, akik egy faluból valók, de életük nagyon különböző; Augustáét, aki a lánycsapat legidősebb tagja; Millyét, aki szívbeteg. letöltés https://mega.nz/file/zeRBnYIL#uh0oi2nbcu5CwvKuWD4H6-oCs8FdDussopGTjTyBFtI -
    1 point
  45. Csizmás, a kandúr-Puss in Boots .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs vígjáték, 90 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Antonio Banderas profilképeAntonio Banderas Csizmás Kandúr hangja Salma Hayek profilképeSalma Hayek Kitty Softpaws hangja Zach Galifianakis profilképeZach Galifianakis Humpty Dumpty hangja Billy Bob Thornton profilképeBilly Bob Thornton Jack hangja Amy Sedaris profilképeAmy Sedaris Jill hangja Zeus Mendoza Rancher hangja Constance Marie profilképeConstance Marie Imelda Alkotók Producer: Joe M. Aguilar Latifa Ouaou Narrátor: Walt Dohrn Zeneszerző: Henry Jackman Forgatókönyvíró: Charles Perrault Brian Lynch David H. Steinberg Tom Wheeler Jon Zack Rendező: Chris Miller Szinkronhang: Crespo Rodrigo Németh Borbála Kőszegi Ákos Kisfalvi Krisztina Vágó: Eric Dapkewicz Tartalom Kandúr San Ricardo falu árvaházában nevelkedik, itt barátkozik össze Tojás Tóbiással. Arról álmodnak, hogy megszöknek, ám nem sikerül a terv, és emiatt összekülönböznek. Egy napon Kandúr megment a dühöngő bika elől egy fehércselédet. A falu népe hősként ünnepli, ekkor kapja kackiás kalapját és a legendássá vált csizmáját - így lesz belőle Csizmás Kandúr. Újra felbukkan Tojás Tóbiás, aki a varázsbabot akarja megszerezni. Csizmás Kandúr és a csinos macskalány, Cicus segítségét kéri. Dolgukat megnehezíti a két gonosztevő, Jani és Juli felbukkanása. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12352126/CSIZMAS_KANDUR.part01.rar https://data.hu/get/12352241/CSIZMAS_KANDUR.part02.rar https://data.hu/get/12352239/CSIZMAS_KANDUR.part03.rar https://data.hu/get/12352221/CSIZMAS_KANDUR.part04.rar https://data.hu/get/12352227/CSIZMAS_KANDUR.part05.rar https://data.hu/get/12352219/CSIZMAS_KANDUR.part06.rar https://data.hu/get/12352240/CSIZMAS_KANDUR.part07.rar https://data.hu/get/12352231/CSIZMAS_KANDUR.part08.rar https://data.hu/get/12352228/CSIZMAS_KANDUR.part09.rar -------------
    1 point
  46. Ann O'Loughlin - A bíró felesége Megjelent: 2019. 09. 02. epub.pdf. A gyönyörű, fiatal Grace előtt ott áll az egész élet, de világa végérvényesen a feje tetejére áll, amikor hozzáadják egy nála sokkal idősebb bíróhoz. A magányos és elhanyagolt fiatalasszony hamarosan beleszeret egy indiai orvosba, a vonzó és figyelmes Vikramba. Ám az 1950-es évek Írországában komoly árat kell fizetni egy ilyen szerelemért, és Grace teherbe esésekor brutális módon veszik elejét a botránynak. A dühös férj a szülés után elmegyógyintézetbe küldi a feleségét, és Vikram, akinek azt hazudják, hogy Grace belehalt a szülésbe, összetört szívvel tér vissza Indiába. Harminc évvel később, a bíró halálakor lánya, Emma hazalátogat, hogy felszámolja apja hagyatékát, és Grace fellelt naplóiból lassan megismeri édesanyját, akit sosem láthatott. Mindeközben Vikram régóta készül visszatérni Írországba, hogy végre meglátogathassa az egykori kedvese sírját. Évtizedeken át elhallgatott súlyos titkokra derülhet fény, ám vajon túlélhet egy szerelem ennyi hazugságot és szenvedést? letöltés https://mega.nz/#!3HpAzCwR!YZH5pfOVVgb37lsNC7fZtPQyXSzLZMkEk-8L4hRZBzA -
    1 point
  47. Carole Matthews - Nyári ábrándok mobi.epub. Nell McNamara élete boldog: biztos állása van a helyi falatozóban, kedvese, Olly, imádja, négyéves kislányuk, Petal pedig tündéri, körülötte forog az egész világ. A falatozó renoválásra szorul, Nell pedig azonnal kapva kap az alkalmon, hogy kreativitását kiélje. Az eredményen felbuzdulva, na meg legdrágább barátainak az unszolására Nell elhatározza, hogy saját vállalkozásba fog. Tüneményes kézitáskákat gyárt, amelyek rövidesen igen-igen kapósak lesznek. Úgy fest, hogy Nell álmai egy csapásra valóra válnak! Azonban a sikernek ára van, és Nell hamarosan ráébred: rengeteg nehézséggel jár, hogy mindent megtarthasson... letöltés https://mega.nz/#!ySxFhJrQ!--M8xK_rLafnkMFEHNyGbQX77msx2DK3dwwPjw1MkrA -
    1 point
  48. A szőrösszívű segít, hogy teljes legyen a lista! OSC- A kegyelem ára OSC- Bűvölet OSC - Novellák https://mega.nz/#!4sNhFQaT!4E8V4jaNkgI8a5QAie_U6KG2PeuQiPZujZHN5Sv6qpg
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+01:00
×
×
  • Create New...