Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/14/2021 in all areas

  1. BBC History 2021.01. pdf 44mb https://data.hu/get/12756176/BBHIST21201PDF.rar
    11 points
  2. Cserna-Szabó András-Szíved helyén épül már a Halálcsillag epub Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, „az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni. A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló… - Cserna-Szabó András - Puszibolt 2018. Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól? Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre. - Nincs hozzászóláshoz jogom! Ezért rakom külön fel, egyébként cirano1 témájához raktam volna, egy helyen lenne Cserna- Szabó András könyvei. -
    11 points
  3. Philipp Schott - Egy kisállatrendelő hétköznapjai Vidám történetek kutyákról, macskákról és más állatfajtákról "A kanadai állatorvos őszinte, spamelo, sokszor önironikus történetei eredetileg blogbejegyzések formájában láttak napvilágot. Dr. Schott harmincéves praxisa során szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasókkal: hogyan adjuk be a tablettát a macskánknak, milyen zárat szereljünk a hűtőre, ha nem akarjuk, hogy a kutyánké legyen a sült csirke, és mit kezdjünk a halunkkal, ha az félig lenyelte a társát. De a történetek nem csak az állatokról szólnak. A szerző az évek során felismerte, hogy állatorvosként a kis kedvencek mellett a gazdikkal is kell foglalkoznia, akikről szintén számtalan érdekességet tudhatunk meg.A kisállatrendelő színes mindennapjairól szóló kedves, szórakoztató történetek megnevettetik, elgondolkodtatják, vagy épp meghatják az olvasót, de senkit nem hagynak hidegen." https://data.hu/get/12755452/Philipp-Schott-Egy-kisallatrendelo-hetkoznapjai.epub https://data.hu/get/12755453/Philipp-Schott-Egy-kisallatrendelo-hetkoznapjai.mobi https://data.hu/get/12755454/Philipp-Schott-Egy-kisallatrendelo-hetkoznapjai.pdf
    10 points
  4. Philip K. Dick-Űrlottó pdf 2020 A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására. 2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet. Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű. letöltés https://mega.nz/file/TKRE1LQR#OBeP6q_Ji6jPnxJfQ_W7HJRYzCvhpPAMLlJkI9-0S_U -
    10 points
  5. Steve Parker - Az emberi test (Szemtanú) Fedezzük fel az emberi test csudálatos világát; a csontváztól az életműködéseket végző piciny sejtek milliárdjáig! pdf 76mb https://data.hu/get/12756179/EMBTESTPDF.rar
    7 points
  6. Amy Harmon - Arctalan szerelem "Ambrose Young nagyon szép volt – olyan szép, mint a romantikus regények borítóin látható férfiak. Ezt Fern Taylor is tudta, hiszen tizenhárom éves kora óta falta ezeket a könyveket. És mivel Ambrose Young ennyire szép volt, Fernnek meg sem fordult a fejében, hogy valaha is övé lehet a férfi… egészen addig, amíg Ambrose Young már nem volt szép többé. Az Arctalan szerelem egy kisváros története, ahonnan öt fiatalember indul el a háborúba, de közülük csak egy tér vissza. Az Arctalan szerelem a gyász története: a közös gyászé, az egyéni gyászé, a szépség, az élet és az önazonosság elvesztése fölötti gyászé. Az Arctalan szerelem egy lány szerelmének a története, amit egy megtört fiú iránt érez, és egy sebesült harcosé, akit ez az érzés egy hétköznapi lányhoz fűz. Az Arctalan szerelem a vigasztaló barátság története, a rendkívüli hősiességé, és egy olyan, modern A szépség és a szörnyeteg-mese, amely megmutatja, hogy mindannyiunkban megtalálható egy kicsi a szépségből, és egy kicsi a szörnyetegből is" Csak a szél tudja "Anne Gallagher fájdalmas kötelességének tesz eleget. Írországba tart, hogy imádott nagyapja hamvait ott helyezze végső nyugalomra. Anne-t kislányként elbűvölték a nagypapa történetei az óhazáról, ahol most szinte beszippantják az emlékek, és visszarepítik az időben. 1921-ben Írország véres testvérháború felé sodródik. Amikor Anne feleszmél, sérült, zavart, és nem tudja, hol van, mégis biztonságban érzi magát dr. Thomas Smith védőszárnyai alatt, aki egy furcsamód ismerős fiú gyámja. Összetévesztik a fiú rég eltűnt anyjával, és Anne elfogadja új személyiségét, mert meggyőződése, hogy az asszony eltűnése összefügg vele. Ahogy egyre nő az országban a feszültség, Thomas csatlakozik a függetlenségért vívott harchoz, és Anne-t is magával sodorja a történelem vihara. Válaszút előtt áll: lemondjon-e korábbi életéről a szerelemért, amelyről nem hitte, hogy valaha is rátalál? Amy Harmon regényében az ír történelem tragikus történelmi korszaka és egy különleges szerelem története elevenedik meg magával ragadó módon. A kötetet 2019-ben a Goodreads olvasói a legjobb történelmi regények közé szavazták. "Kettétörtem a szívem, ütöttem vadul. Milyen anyag? Úgy hittem, kőből alakult, s hogy e sötét és elhagyott terem mélyéből előlépsz, Szerelem." https://data.hu/get/12755538/Amy_Harmon_-_Arctalan_szerelem_.epub https://data.hu/get/12755539/Amy_Harmon_-_Arctalan_szerelem_.mobi https://data.hu/get/12755540/Amy_Harmon_-_Arctalan_szerelem_.pdf https://data.hu/get/12755541/Amy_Harmon_-_Csak_a_szel_tudja.epub https://data.hu/get/12755542/Amy_Harmon_-_Csak_a_szel_tudja.mobi https://data.hu/get/12755543/Amy_Harmon_-_Csak_a_szel_tudja.pdf
    7 points
  7. Pablo de Santi-Gyilkosok és kertek pdf 2015 krimi „Buenos Aires, 1894. Craig detektív halála után tanítványa, a Párizsi rejtélyből már ismert Sigmundo Salvatrio vezeti a híres nyomozó irodáját. Első megbízását egy kissé bolondos költőtől kapja, aki eltűnt barátját keresi. A rutinfeladatból titokzatos, szövevényes bűnügy lesz, amelynek középpontjában egy régiségkereskedőből, egy vadászból, egy pszichiáterből, egy költőből és egy igen gazdag üzletemberből álló társaság, a „kertek filozófusai” állnak. Valamennyien lehetséges áldozatai, ugyanakkor tettesei is lehetnek az elképesztő, brutális gyilkosságsorozatnak. A mesterien szőtt cselekményszálakból végül a legváratlanabb megoldás bontakozik ki… letöltés https://mega.nz/file/LbgSmahB#9VMxfb6uHaTh-1lcbhxNvC3N5kxC-1utyz-yPy7lNM0 -
    7 points
  8. Margaret Atwood-Pénelopeia pdf 2007 A világszerte nagy népszerűségnek örvendő kanadai írónő (A vak bérgyilkos, A szolgálólány meséje) egyedi hangulatú műve a legújabb kötete a Palatinus Kiadó Mítosz-sorozatának, mely korunk legkiválóbb szerzőinek írásait gyűjti csokorba, akik modern és maradandó irodalmi formában alkotnak újjá egy-egy mítoszt. A többszörösen jelölt és szinte minden évben a Nobel-díjra esélyesek között emlegetett szerző ebben a kötetében Odüsszeusz és Pénelopé mítoszát újítja meg izgalmasan eredeti formában. Az alaptörténetet mindenki ismeri: a trójai háborúban harcoló leleményes görög hűséges asszonya minden erejével azon van, hogy egyben tartsa a távol lévő Odüsszeusz ithakai királyságát, és eközben serdülő és egyre harcosabb fiával, Télemakhosszal is boldogulnia kell, valamint kordában kell tartania a kezére pályázó kérők hadát. Atwood mítosz-regényében az asszony lesz az elbeszélő, férje kalandjai csupán hátteréül szolgálnak az izgalmas, játékos és szenvedélyes történetnek. A mű egyszerre hordozza egy filozofikusan bölcs görög dráma és egy ravasz modern regény vonásait. letöltés https://mega.nz/file/bKIzwQzK#uzb8NgmdPNRUoKUqdyEefYntKu5RIm4kOYUAeE4kmU0 -
    7 points
  9. Soren Ward -Feketepart ( Ammerúnia1.) "A bahrudzsai emír magasztos célt talál: megmenteni az emberiséget a biztos pusztulástól, ami a közelgő Holdfordulóban vár rá. A megvalósítás rögös útját megszegett esküvések, kiürített méregpoharak, vérmocskos pengék és mágiával szétégetett holttestek szegélyezik. Az őrült terv nyílt színen és a politika szövevényes útvesztőjében egyaránt tengernyi áldozatot követel.De vajon meddig juthat el Feketepart hatalmasságainak évszázados játszmájában egy szabadúszó varázslónő és egy északról ide szakadt kardforgató? Miként lépnek szövetségre az emír végrehajtóival a rejtőzködő Borostyán boszorkányai? Vajon az árnyékháború elkerüli-e a holdelfek figyelmét? És vajon mikor kénytelen a szolga ura ellen fordulni?" LeceaI játszma ( Ammerúnia) "A Halcon hitében megrendült Folyóvölgy és az ördögökkel paktáló Feketepart határvidékén ősi kikötőváros falait ostromolja a tenger. Ez Lecea, észak és dél ütközéspontja, egy izzásig felhevített üst, melyben színes és vadul lüktető emberáradat kavarog. Az üstöt a Céh emberei vigyázzák, behálózva csakúgy az alvilágot mint a legfelsőbb lovagi köröket. Irányításuk alá tartozik a leceai íjászverseny is, amelyre a Királyság minden sarkából érkeznek jelentkezők…" Hernádi Péter - Hollóember (Garabonciás osztag 1. ) "Szuperhősök. Különleges képességekkel bíró, álruhás jótevők. A képregények és a mozivászon sztárjai. Rendszerint Amerikához szokás kötni őket, pedig… Garai Gábor, azaz Hollóember éjszakánként Budapest egén járőrözik. Koltai Lilla, vagyis Fürkész, nyitott könyvként olvas mások gondolatai között. Vész Konrád, alias Fanyűvő sebezhetetlen harcos. Homonnai Ignác, más néven Pannónia Parancsnok emlékszik valamennyi őse életére, így évezredek tapasztalata áll a rendelkezésére. Ők négyen alkotják a Garabonciás Osztagot, a Magyarországot oltalmazó szuperhős alakulatot. A lehetőségeik azonban nem mérhetőek nyugati kollégáik lehetőségeihez. Űrbázis helyett elhagyatott városszéli víztorony a központjuk, repülő erőd híján húszéves kisteherautón indulnak küldetésre. Elégedetlenségük napról-napra nő, hol egymás ellen áskálódnak, hol a világ szuperhősei felett álló korlátlan hatalmú szervezet, a Kamara ellen lázonganak. A megalkuvást nem ismerő Hollóember egyre gyakrabban érzi, hogy rossz irányba haladnak. A csapat szétesőfélben van, márpedig amikor a pesti éjszakában elszabadul az ősi iszonyat, csakis ők állhatnak az útjába. Ám ahhoz, hogy az ellenségükön felülkerekedjenek, először a saját démonaikat kell legyőzniük." https://data.hu/get/12755528/Hernadi-Peter-Holloember.epub https://data.hu/get/12755529/Hernadi-Peter-Holloember.mobi https://data.hu/get/12755534/Soren-Ward-Leceai-jatszma.docx https://data.hu/get/12755535/Soren-Ward-Leceai-jatszma.epub https://data.hu/get/12755536/Soren-Ward-Leceai-jatszma.mobi https://data.hu/get/12755537/Soren-Ward-Leceai-jatszma.pdf https://data.hu/get/12755530/Soren_Ward_-_Feketepart.docx https://data.hu/get/12755531/Soren_Ward_-_Feketepart.pdf https://data.hu/get/12755532/Soren-Ward-Feketepart.epub https://data.hu/get/12755533/Soren-Ward-Feketepart.mobi
    6 points
  10. Borsa Brown Gyalázat triologia három könyve 2018-2019 Borsa Brown - Gyalázat és hit (Gyalázat 1.) 2018. 10. 18. Egy elzárt amish közösség és a külvilág összecsapása Dorothy Miller, a fiatal amish lány Sarasotában éli mindennapjait. Bár közösségük visszahúzódik a világi élettől, de nem zárkózik el teljesen. Gregory Hamilton újabb üzleti tervet készül véghezvinni, nívós éttermet építene a városi amish piac helyén. A hely felvásárlása már folyamatban van, és ezzel az amish közösség tagjai is szembesülnek. Vajon felveszik a harcot azzal az emberrel, aki tönkre akarja őket tenni, vagy jámbor lélekként beletörődnek a helyzetbe? És mit tesz Dorothy Miller? Mi történik, ha kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását, de képtelenek vagyunk józanul dönteni, mert a szívünk nem engedi? Mi van, ha olyasvalakibe szeretünk bele, aki egyenesen az ellenségünk? És van, amikor már hiába a hit, az amish maffia is közbelép, egy igazán különleges ember vezetésével. Végül pedig mindenki szembesül vele, hogy a bűn az ajtajuk előtt áll, és arra vár, hogy beengedjék. Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a tőle megszokott módon, titkos világba enged betekintést, mely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben - Borsa Brown - Gyalázat és szenvedély (Gyalázat 2.) 2019 Dorothy Millert, a fiatal amish lányt vétkei miatt Pennsylvaniába száműzik, egy sokkal szigorúbb közösségbe. A lázadó lány nehezen viseli a szabályokat, és nem sejtheti, hogy e helyen maga az ördög és a pokol lakozik. Mindeközben Gregory Hamilton, az üzletember is szembetalálja magát démonjaival, mégis azon igyekszik, hogy visszahozza a megszokott környezetébe a lányt, akinek összekuszálta az életét. Samuel Zook, az amish fiú kihágásai miatt végleges kirekesztésre számíthat. Próbál hű maradni az ősei értékrendjéhez, de rá kell jönnie, túl önfejű és heves. Vajon meddig képesek az emberek álarc mögé bújtatni valós énjüket? Meddig tartható féken az ösztön és a vágy? Legyőzheti a józan ész a szívet és a sóvárgást? Mindhármuknak rá kell döbbenniük, hogy reménytelen háborúba kezdtek önmagukkal, mert „legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír…” Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. Az első kötet, a Gyalázat és hit után a Gyalázat és szenvedély című részben kiderül, hogyan folytatódik Dorothy, Gregory és - Borsa Brown - Gyalázat és szerelem (Gyalázat 3.) Megjelent: 2019. 10. 28. Dorothy Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ. Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani. Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő… Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”… A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása. letöltés https://data.hu/get/12754044/Borsa_Brown_-_Gyalazat_2._-_Gyalazat_es_szenvedely.mobi https://data.hu/get/12754045/Borsa_Brown_-_Gyalazat_3._-_Gyalazat_es_szerelem.mobi https://data.hu/get/12754046/Borsa_Brown_-_Gyalazat_2._-_Gyalazat_es_szenvedely.pdf https://data.hu/get/12754047/Borsa_Brown_-_Gyalazat_2._-_Gyalazat_es_szenvedely.epub https://data.hu/get/12754048/Borsa_Brown_-_Gyalazat_1._-_Gyalazat_es_hit.mobi https://data.hu/get/12754049/Borsa_Brown_-_Gyalazat_3._-_Gyalazat_es_szerelem.pdf https://data.hu/get/12754050/Borsa_Brown_-_Gyalazat_1._-_Gyalazat_es_hit.epub https://data.hu/get/12754051/Borsa_Brown_-_Gyalazat_1._-_Gyalazat_es_hit.pdf https://data.hu/get/12754052/Borsa_Brown_-_Gyalazat_3._-_Gyalazat_es_szerelem.epub -
    6 points
  11. Ya'Acov Darling Khan-Jaguártestben pillangószív pdf 2019 A nyugati világban a „sámán” szót, ami eredetileg a szellemvilág és az emberek világa között kapcsolatot tartó személyt jelölte, ma már talán túlságosan is gyakran használjuk. Ez nem egy olyan titulus, amelyet az ember csak úgy magára aggat – a bennszülött törzseknél a sámán általában beleszületik szerepébe. Ya’Acov Darling Khan azon kevés nyugatiak egyike, akit a törzsi tanítók és vének is sámánként ismernek el. Egy villámcsapást követően Ya’Acov elindult a sámánizmus szívébe vezető harmincéves utazásán, hogy ráleljen saját gyógyulására, és megtanulja, hogy a kalandjai során szerzett bölcsességével miként lehetne mások segítségére. Több bennszülött mentortól is tanult az északi sarkkörtől az USA-n át Dél-Amerikáig, és rengeteg szertartáson vett részt, melyeknek néha olyan extrém helyszínek adtak otthont, mint egy walesi barlang vagy épp az amazóniai esőerdő mélye. Ya’Acov a mai napig folytat tanulmányokat, emellett rendszeresen utazik az Amazonas ecuadori részére, hogy együtt dolgozhasson az achuar és a zápara törzsekkel. Több ezer éven át a sámánok segítettek közösségük tagjainak harmóniában élni önmagukkal, egymással, a természeti környezettel és a szellemvilággal. Ez a csodálatos stílusban írott könyv nem csupán egy lehengerlően őszinte, spamelo és motiváló memoár, hanem útmutató is mindazok számára, akik szeretnének visszatérni ősi gyökereikhez, és szeretnék elősegíteni, hogy egy új álmot valóra váltva egy jóindulatúbb emberi magatartás vegye át az irányítást a Földön. „A Jaguártestben pillangószív egy különleges kaland története, amelynek üzenete nyílként fúródik az ember szívébe, és segít megérteni, milyen is a felelős emberi magatartás. Mint az őszinteséggel és alázattal íródott könyvek általában, ez a kötet is gyógyírt nyújt az olvasónak, és emlékezteti arra, ki is lakozik benne valójában.” Dr. Christiane Northrup, a Női test, női bölcsesség – A testi-lelki egészség megteremtése című kötet szerzője letöltés https://mega.nz/file/2GRjCAib#TLFqPyw58wdf1D-ZTAywZIpNMibd8NirkjmeoqDFMQ0 -
    6 points
  12. Kornyej Csukovszkij - Doktor,hű de fáj ! Gyerekkori kedvencünk, Doktor Hű De Fáy kalandjai biztosan elbűvölik a mai gyerekeket is. Hiszen, ki ne szeretné a csupaszív doktort, aki ért az állatok nyelvén, és bármikor átszeli az óceánt és Afrikáig is elmegy, ha szükség van rá. Persze nem csak ő, de barátai, Csahol Csilla, Uh Ubul és Csikicsuki is mind-mind olyan figura, akiknek kalandjait estéről estére követelni fogják a gyerekek. pdf 39mb https://data.hu/get/12756175/DOKTORURPDF.rar
    5 points
  13. Granasztói György - A középkori magyar város E könyv címe - A középkori magyar város - azt a benyomást kelti, mintha tárgyát könnyű lenne meghatározni. Pedig a cím hosszabb kifejtést igényel, mert vitatható, meddig terjed városainkban a középkor, magyarázandó, miért magyarok, s legfőképpen, nehéz megmondani, mit értünk város alatt. A város szóban foglalt tartalmat valójában nem tudjuk kielégítően meghatározni. Nemcsak tájanként, koronként, változik a szó jelentése, mást és mást látunk a városban attól függően is, hogy melyik tudomány szempontjai szerint vizsgáljuk. A napjaink itthoni igényeit összegező településtudományi meghatározásban például annak is szerepelnie kell, hogy a városban közműhálózat működik. A múlt kutatása során azonban el lehet tekinteni az ilyen és hasonló feltételektől, amellett tudomásul kell venni, hogy a középkorban a városi emberek azóta az emléke feledésbe merült. Ugyan melyik városunk lakosságában keltene manapság általános rémületet a hír, hogy magas állami vezető látogatása várható. Régen viszont a rangos királyi tisztviselők beszállásolása sok teherrel járt, zűrzavarokat okozott, ezért a polgárság változatos eszközökkel védekezett ellene. Egyebek között úgy, hogy mentesítő kiváltságot szerzett."Az anyagi és a szellemi munka legnagyobb megosztása a város és a falu különválása" - írja Marx és Engels, majd hozzáfűzik, hogy a város és a falu közti ellentét mind a mai napig végigvonul a civilizáció történetén. Ebben a hosszú-hosszú történelmi folyamatban a középkori magyar város viszonylag kis részt tett ki, mégis évszázadokig tartó, bonyolult, civilizációs jelenség volt. Mai megszokásaink, szemléletünk alapján tehát nem könnyű feladat véleményt alkotni arról, hogyan alakult városaink sorsa a 12. századtól a 16. század második feléig. pdf 36mb https://data.hu/get/12756177/KOZMAGYVARPDF.rar
    5 points
  14. Rainer Köthe - Hidak és alagutak (Mi micsoda) Hidak és alagutak – legyőzik a közlekedési akadályokat és új utakat nyitnak az ember számára. Az alagutak hosszúságát, a hidak magasságát és fesztávolságát tekintve újabb és újabb fantasztikus rekordok születnek a világban. A híd- és alagútépítés lebilincselő történetét ebben a kötetben egy ismert szerző, Rainer Köthe meséli el. Leírja, hogyan folynak az óriási építkezések, milyen gépeket használnak az építők, és arról is szól, milyen nagyszabású tervek várnak megvalósulásra a jövőben. Például az a hatalmas függőhíd, amely Szicíliát fogja összekötni a szárazfölddel, vagy az Alpok hegyvonulata alatt 57 kilométer hosszúságban húzódó Gotthard-alagút. pdf 54mb https://data.hu/get/12756178/HIDAKPDF.rar
    5 points
  15. Védtelenül "Létezik tökéletes férfi?Anna élete nagyszerű. Második évét kezdi az egyetemen, és a legfőbb problémája, hogy mikor jut el álmai városába, Rómába. Szereti az életét, vágyik a nagy Ő-re, és imád a barátnőivel csetelni.Megismerkedik a titokzatos és vonzó Rolanddal, aki nem nyugszik, amíg Anna bele nem egyezik egy randevúba.A szerelem hirtelen születik, és Anna úgy érzi, nem is lehetne boldogabb, bár a barátok egyre jobban aggódnak a túl gyors összeköltözés miatt. Anna nem érti, miért, hiszen Roland figyelmes, vonzó és mellette minden vágya teljesül, még a várva várt utazás is.Csakhogy az álomvilág hirtelen szertefoszlik.Vajon milyen a nagy Ő igazi arca?Mit jelent a birtoklás, és mit az őszinte szerelem?Anna úgy érzi, az élete romokban hever, és egyre nehezebb a kiút megtalálása.De küzd, még akkor is, amikor egy váratlan tragédia mindent tönkretesz.A regény az V. Aranymosás Irodalmi Válogató Public Star kötete,az olvasóközönség kedvence." Ellopott életek (Életek trilógia 1.) "Eltűnik egy lány a budapesti éjszakában…Emma az egyetlen, aki aggódik érte, mert biztos benne, hogy a nővére sosem szökne meg szó nélkül; bármit megtenne, hogy megtalálja, így a következményekkel nem számolva kezd el kutatni utána.Elkallódik egy fiú a budapesti éjszakában…Olivér semmivel sem törődik saját magán kívül; egészen addig, amíg egy olyan helyzetbe nem kerül, ami megváltoztatja korábbi hozzáállását.Néha egy ismeretlen sokkal többet tesz érted, mint azok, akikre számítottál. Képes vagy annyira bízni benne, hogy elfogadd a segítségét?" Visszaszerzett életek (Életek trilógia 2.) "Előkerül egy lány a budapesti éjszakából…Alexa testileg és lelkileg is megtört, mire a húga rátalált. A fizikai nyomok elhalványulnak ugyan, de véglegesen eltűnni sosem fognak. A rémálmok és a rettegés emléke viszont nem akar múlni, és a lány félelme talán nem is alaptalan.Felbukkan egy fiú a kis faluban…Bence besokall a buliktól és a nagyvilági élettől, egy kis pihenésre vágyik. Ismeri Alexa és Emma történetét, a személyes beszélgetés mégis mélyebben érinti, mint gondolta volna.A segítség onnan érkezik, ahonnan Alexa a legkevésbé várta. Vajon képes feldolgozni a vele történteket, vagy Emma titka romba dönt mindent?" https://data.hu/get/12755447/Lylia-Bloom-Vedtelenul.pdf https://data.hu/get/12755444/Lylia-Bloom-Ellopott-eletek.epub https://data.hu/get/12755445/Lylia-Bloom-Ellopott-eletek.mobi https://data.hu/get/12755446/Lylia-Bloom-Ellopott-eletek.pdf https://data.hu/get/12755448/Lylia-Bloom-Visszaszerzett-eletek-Eletek-2.epub https://data.hu/get/12755449/Lylia-Bloom-Visszaszerzett-eletek-Eletek-2.mobi https://data.hu/get/12755450/Lylia-Bloom-Visszaszerzett-eletek-Eletek-2.pdf
    5 points
  16. 10 dolog, amit utálok benned-10 Things I Hate About You.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai vígjáték, 97 perc, 1999 Stáblista: Szereplők Biancát hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai. Nem mintha túlságosan tartózkodó lenne, de morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat otthon ül, húgának is tilos a bulizás. Kat azonban kiállhatatlan, goromba pokróc, nincs senki, aki ki merne kezdeni vele. Amíg színre nem lép egy srác, aki jobban akarja Biancát a többieknél. A csöppet sem szent cél érdekében felbéreli Patrick Veronát, ezt a rejtélyes múltú, rettenthetetlennek látszó fiatalembert, hogy csábítsa el a mogorva Katet. A terv nem egyszerű, de végrehajtása sokkal bonyolultabb. Újabb szerelmes ifjoncok kerülnek elő, a párok kicsit átrendeződnek, senki nem ért semmit és végül hátha mindenki rátalál arra, akit megérdemel. Általános Menü xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12755211/10_DOLOG_AMIT_UTALOK_BENNED.part1.rar https://data.hu/get/12755206/10_DOLOG_AMIT_UTALOK_BENNED.part2.rar https://data.hu/get/12755204/10_DOLOG_AMIT_UTALOK_BENNED.part3.rar https://data.hu/get/12755205/10_DOLOG_AMIT_UTALOK_BENNED.part4.rar https://data.hu/get/12755208/10_DOLOG_AMIT_UTALOK_BENNED.part5.rar https://data.hu/get/12755212/10_DOLOG_AMIT_UTALOK_BENNED.part6.rar ---------
    5 points
  17. . Tízen voltak (Ils Étaient 10) 2019 720p WEB-DL H264 hun mkv (16) Prémium link! színes,szinkronizált, francia bűnügyi mini tévéfilmsorozat, krimi 48 perc Forgatókönyvíró: Bruno Dega, Jeanne Le Guillou Operatőr: Virginie Saint Martin Rendezte: Pascal Laugier Samuel Le Bihan (Xavier) Romane Bohringer (Victoria) Patrick Mille (Vincent) Guillaume de Tonquédec (Gilles) Marianne Denicourt (Eve) Isabelle Candelier (Myriam) Tíz ember meghívást kap a Karib tenger egyik paradicsomi szigetén található Green Paradise hotelba. Az öt férfi és az öt nő izgatottan érkezik, úgy gondolják, egy gondtalan nyaralásban lesz részük. Sem egymást nem ismerik, sem a rejtélyes idegen vendéglátót. Ám hamarosan csalódniuk kell: a vendéglátó nem jelenik meg, a hely elhanyagolt és rövidesen az is kiderül, minden kommunikáció megszűnt a külvilággal. Rájönnek, csapdába csalták őket. Egy rejtélyes hang közli velük, hogy mindannyiuknak lakolniuk kell a múltban elkövetett bűneik miatt…. Agatha Cristie-nek, a bűnügyi regény királynőjének talán leghíresebb műve 1939-ben jelent meg először A TÍZ KICSI NÉGER címmel. Az egy évvel későbbi amerikai kiadás már az ÉS NEM MARADT EGY SEM címet választotta, míg hazánkban a méltán világhírű mű a TÍZ KICSI INDIÁN címet kapta a kiadótól. Ez a politikai korrektségre törekvő tendencia nyilvánul meg a legújabb, francia televíziós filmsorozat címválasztásában is. A Pascal Laugier rendezte 2020-as sorozat bár hű maradt az alaptörténethez, az egyes szereplők sorsát modernizálta, vagyis nagyon is mai történetek rajzolódnak ki a bűnös és ezért bűnhődésre ítélt szereplők sorsán keresztül. A Duna Televízió december 8-i kezdéssel, keddenként fogja sugározni ezt a 6 részes, lélegzetelállítóan izgalmas és mélyen átélhető sorozatot, amely a francia ősbemutatóval csaknem egyidőben kerül bemutatásra. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tizen.voltak.1.resz .2019.720p.hun Videó információk: Méret: 954,44 MB Hossz: 0:48:24 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 660 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: Tíz ember meghívást kap a Karib tenger egyik paradicsomi szigetén található Green Paradise hotelba. Az öt férfi és az öt nő izgatottan érkezik, úgy gondolják, egy gondtalan nyaralásban lesz részük. Sem egymást nem ismerik, sem a rejtélyes idegen vendéglátót. Ám hamarosan csalódniuk kell: az igazgató nem jelenik meg, a hely elhanyagolt és rövidesen a térerő is megszűnik. A gyanús körülmények miatt ketten próbálnak megszökni, de a helikoptert valaki megrongálta. Rájönnek, csapdába csalták őket. Egy rejtélyes hang közli velük, hogy mindannyiuknak lakolniuk kell a múltban elkövetett bűneik miatt.... Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényének tv-filmváltozata.(Eredeti hang digitálisan.) https://data.hu/get/12709721/Tizen.voltak.1.resz_.2019.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12709723/Tizen.voltak.1.resz_.2019.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12709722/Tizen.voltak.1.resz_.2019.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12709717/Tizen.voltak.1.resz_.2019.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12709724/Tizen.voltak.1.resz_.2019.720p.hun.part5.rar S01E02 rész: Myriamot, a szakácsnőt a medencében találják, holtan, a jelek szerint meggyilkolták. Amikor kiderül, hogy valaki az ivóvizet is megmérgezte, mindenki gyanakodni kezd a többiekre. A tenger a partra mos egy hullát, aki nem más, mint az az üzletember, aki mindannyiukat a szigetre hívta. A társaság önvizsgálatot tart: valóban mindenkinek a lelkét nyomja egy régi bűn. Miután újabb gyilkosság történik, egy eltorzított hang figyelmezteti őket: a gyilkos köztük van.... Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényének tv-filmváltozata. (Eredeti hang digitálisan.) https://data.hu/get/12719197/Tizen.voltak.2.resz_.2019.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12719199/Tizen.voltak.2.resz_.2019.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12719198/Tizen.voltak.2.resz_.2019.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12719200/Tizen.voltak.2.resz_.2019.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12719196/Tizen.voltak.2.resz_.2019.720p.hun.part5.rar S01E03 rész: Az Afganisztánt is megjárt egykori zsoldos, Xavier arra gyanakszik, hogy a színesbőrű Eddy a gyilkos. Megkínozza, hogy vallomást tegyen. Eddyt lelkifurdalás gyötri, ugyanis embercsempészként hagyta, hogy a menekültek megfulladjanak a teherautójában. A szomszédos szigeten, ahonnan a meghívottak átrepültek a lakatlan szigetre, a rendőrfelügyelőnek rossz előérzete támad. Úgy érzi, valami történt a 10 fős társasággal. Közben Eddyt és Eve-t is meggyilkolják.... Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényének tv-filmváltozata. (Eredeti hang digitálisan.) https://data.hu/get/12729128/Tizen.voltak.3.resz_.2019.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12729129/Tizen.voltak.3.resz_.2019.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12729130/Tizen.voltak.3.resz_.2019.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12729127/Tizen.voltak.3.resz_.2019.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12729131/Tizen.voltak.3.resz_.2019.720p.hun.part5.rar S01E04 rész: A megmaradtak abban reménykednek, ha a véletlenül talált csónakot meg tudják javítani, azzal el tudnak menekülni a szigetről. Amíg Eve halálán keseregnek, a csónakot valaki felgyújtja. Senki nem hisz Kellynek, aki azt állítja, egy álarcos alak végzett Eve-vel. Xavier lelki szemei előtt lepereg, hogyan állt bosszút hűtlen feleségén. Hozzá hasonlóan Nina is szerelme árulása miatt gyötrődik. Xavier szobájába veszélyes gázt eresztenek be, a férfi a többi öt ember szeme láttára meghal.... Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényének tv-filmváltozata. (Eredeti hang digitálisan.) https://data.hu/get/12735997/Tizen.voltak.4.resz_.2019.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12735998/Tizen.voltak.4.resz_.2019.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12735999/Tizen.voltak.4.resz_.2019.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12736000/Tizen.voltak.4.resz_.2019.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12735996/Tizen.voltak.4.resz_.2019.720p.hun.part5.rar S01E05 rész: Kelly és Victoria között élet-halál harc alakul ki, ugyanis kölcsönösen egymást vádolják a gyilkosságokkkal. A kiindulási hely rendőrségére aggódó telefonhívások futnak be: családtagok keresik szeretteiket, akikről három napja nincs hírük. A rendőrfőnök szeretné kinyomozni, melyik szigetre repült a titokzatos társaság.Victoria is visszaidézi bűnét, mielőtt ő is a titokzatos álarcos áldozatává válik. Malikot korábban a karrier és a siker utáni vágy sodorta bűnbe. Vincent, a guru pedig zsarolójától szabadult meg gyilkosság árán.... Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényének tv-filmváltozata. (Eredeti hang digitálisan.) https://data.hu/get/12745126/Tizen.voltak.5.resz_.2019.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12745127/Tizen.voltak.5.resz_.2019.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12745128/Tizen.voltak.5.resz_.2019.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12745125/Tizen.voltak.5.resz_.2019.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12745129/Tizen.voltak.5.resz_.2019.720p.hun.part5.rar S01E06 rész: Már csak hárman maradtak élve a szigeten: Kelly, Malik és Nina. Malik bevallja bűnét Ninának: gyorsan vezetett és közben elütött egy gyereket. A rettegő Kelly megszúrja Malikot, majd elmeséli bűnbeesésének történetét Ninának. Pénzért vállalta, hogy csapdába csal egy férfit, akit az ő hamis vádaskodása alapján ártalmatlanít egy bűnbanda. Miután Kellyt is megölik, már csak ketten maradnak élve: Malik és Nina. Mindketten a másikról gondolják, hogy ő a gyilkos.... Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényének tv-filmváltozata. (Eredeti hang digitálisan.) https://data.hu/get/12755635/Tizen.voltak.6.resz_.2019.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12755636/Tizen.voltak.6.resz_.2019.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12755637/Tizen.voltak.6.resz_.2019.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12755638/Tizen.voltak.6.resz_.2019.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12755634/Tizen.voltak.6.resz_.2019.720p.hun.part5.rar
    4 points
  18. Christie Watson - Szólj a kedvesség nyelvén Egy ápolónő igaz története 2019 „Egy rendkívüli könyv életről és halálról, olyan ragyogóan megírva, hogy az embernek eláll a lélegzete.” Ruby Wax Jöjjenek velem a kórtermekbe, legyenek tanúi születésnek és halálnak. Elhaladunk a koraszülöttosztály, majd a kórtermek dupla ajtaja előtt; végigsietünk a folyosón, közben újraélesztünk egy beteget, aztán tovább a gyógyszertár és a személyzeti konyha mellett, egyenesen a baleseti és sürgősségi osztályra. […] Útközben sok emberrel fogunk találkozni: betegekkel, rokonokkal, kórházi személyzettel – akiket talán már ismernek is. Hisz életünk során mindannyian szorultunk már ápolásra. És ápolók vagyunk mindannyian. „Rémisztő, ugyanakkor gyengéd, de mélységesen igaz.” Jacqueline Wilson letöltés https://data.hu/get/12754060/Christie_Watson_-_Szolj_a_kedvesseg_nyelven.epub https://data.hu/get/12754061/Christie_Watson_-_Szolj_a_kedvesseg_nyelven.mobi https://data.hu/get/12754062/Christie_Watson_-_Szolj_a_kedvesseg_nyelven.pdf -
    4 points
  19. Wesley Chu - Időrabló (Időrabló 1.) 2017. A Föld a 25. században egy mérgező, elhagyatott világ, lakossága a túlélés érdekében a külső Naprendszerbe menekült, ahol gyengén, halálra ítélve tengődik idegen bolygókon és azok holdjai közt. Az emberiség fennmaradásának kulcsa az időutazás, azonban a történelem legveszélyesebb feladatainak elvégzésére egyre kevesebben képesek. James Griffin-Mars kronoember, küldetéseket vállal a Föld múltjába, hogy ritka technológiai eszközöket szerezzen az idővonal megváltoztatása nélkül. A legtöbb kronoember nem éli meg az öregkort; az időugrásokkal járó stressz a személyes és jövőbeli kockázatokkal vegyítve felőröl mindenkit. A nyugdíjazását bebiztosító, utolsó bevetésén James megismeri Elise Kimet, egy korábbi évszázadból származó tudóst, akinek a végzete szerint meg kellene halnia egy óceánba épített szerkezet megsemmisülése során. James a kronoemberek legfontosabb törvényét megszegve a küldetés teljesítésén túl megmenti a nőt, és visszahozza magával a jövőbe. Ezzel pedig nem csak magukat sodorja végérvényesen veszélybe, hanem az egész emberiséget. Wesley Chu műve lendületes kalandregény és elgondolkodtató sci-fi egyszerre, ami klasszikus témájával és eredeti ötleteivel méltó módon tiszteleg a műfaj előtt. letöltés https://data.hu/get/12753418/chu_wesley__idorablo.epub https://data.hu/get/12753416/Wesley_Chu_-_Idorablo_Idorablo_1..pdf - Wesley Chu - Időostrom (Időrabló 2.)2018 A jelen fogságában és a múlt kísérteteitől üldözve James Griffin-Mars kezébe veszi a jövő irányítását. A Föld mérgező, gyéren lakott pusztaság. Így tökéletes menedék a hatóságok elől egy szökésben lévő egykori kronotrop számára. James szövetségesei azok a tudósok, akiket a korábbi évszázadokból mentett ki. Elise Kim, aki hisz benne, hogy megmentheti a Földet, ha kap rá elég időt. Grace Priestly, az időutazás tiszteletreméltó feltalálója. Levin, James mestere és korábbi üldözője, aki mostanra maga is kegyvesztett lett. És az elfrethek, egy leigázott emberi törzs, akik elkeseredetten hisznek benne, hogy James és barátai meggyógyíthatják haldokló otthonukat. De James ellenségei sem tétlenkednek. A kapzsi nagyvállalatok által irányított, tudatlanságba taszított Naprendszer teljes hadereje készenlétben áll, miközben rettegve várják James következő lépését. Kuo, a végsőkig elszánt és kegyetlen biztonsági főnök pedig lándzsára akarja tűzni James fejét, és szándéka elérésében semmi sem állíthatja meg. letöltés https://data.hu/get/12753414/Wesley_Chu_-_Idoostrom.epub https://data.hu/get/12753417/Wesley_Chu_-_Idoostrom.pdf -
    4 points
  20. Vadember (Savage) új-zélandi krimi-dráma-thriller, 100 perc, 2019 WEB-DL.HD1080p.MKV.H264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB-DL.XviD.HunDub.AC3.2.0 rendező: Sam Kelly forgatókönyvíró: Sam Kelly producer: Vicky Pope operatőr: James L. Brown díszlettervező: Chris Elliott jelmeztervező: Bob Buck zene: Arli Liberman látványtervező: Henry Aitken vágó: Peter Roberts szereplők: Jake Ryan - Damage John Tui - Moses Chelsie Preston Crayford - Flo Seth Flynn - Liam Haanz Fa'avae-Jackson - Teen Moses James Matamua - Teen Danny Jack William Parker - Teen Liam Alex Raivaru - Tug Olly Presling - Young Danny Lotima Pome'e - Young Moses Italiyah Wilson - Lilly A megtörtént eseményeken alapuló film hátterét az új-zélandi utcai bandák 30 évét felölelő története adja. Az eseményeket az egyik alapító, Danny szemszögéből látjuk, miközben bepillantást nyerünk a banda kialakulásába és mindennapjaiba. Danny életének három meghatározó eseményén keresztül kapunk nyers, realisztikus, mégis megindítóan érzelmes képet arról, hogyan és miért válhat egy átlagos fiúból egy erőszakos banda verőembere. Danny vergődik biológiai családja és a jelenleg családjának tekintett utcai banda között, de sokáig nem hezitálhat, hamarosan sokak életét befolyásoló, súlyos döntést kell hoznia...... Videó információk: mkv.1080px264 Méret: 3,82 GB Hossz: 01:39:39 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4. Felbontás: 1920 x 1038 pixel Adatsebesség (Bitráta): 5 190 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 1.85 : 1 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 1,14 GB Hossz: 01:39:39 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 390 pixel Bitráta: 1 428 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 1.85 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (2.0) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat: HUNGARIAN FORCED-UTF-8 [Data Premium]HD1080p https://data.hu/get/12755164/Savage.2019.HD1080p.WEB-DL.H264.HUN.2.0.AC3.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12755166/Savage.2019.HD1080p.WEB-DL.H264.HUN.2.0.AC3.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12755165/Savage.2019.HD1080p.WEB-DL.H264.HUN.2.0.AC3.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12755168/Savage.2019.HD1080p.WEB-DL.H264.HUN.2.0.AC3.frsc.part4.rar [Data Free]SD.AVI https://data.hu/get/12755160/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12755162/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12755161/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12755167/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12755158/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part5.rar https://data.hu/get/12755159/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part6.rar https://data.hu/get/12755163/Savage.2019.WEB-DL.XviD.HUN.frsc.part7.rar
    3 points
  21. Phillips kapitány.Captain.Phillips.2013.CUSTOM.HUN.NTSC.DVDR-MWT.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 134 perc, 2013 Stáblista: Szereplők Szomáliai kalózok fenyegetik az Adeni-öbölben áthaladó teherhajókat. Egy nappal azután, hogy az Amerikai Tengerészeti Hivatal 2009-ben figyelmeztetést ad ki emiatt, támadás éri a Maersk Alabama nevű, afrikai segélyszervezeteknek árút szállító teherhajót. Miközben a legénység elbarikádozza magát a gépházban, Richard Phillips kapitány a hídon marad. Idegőrlő tárgyalás kezdődik a kapitány és a kalózok vezére között. Végül Phillips túsznak ajánlja magát a legénység szabadságáért cserébe. Igaz történet. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12748040/CAPTAIN_PHILLIPS_CUSTOM_MWT.part1.rar https://data.hu/get/12748041/CAPTAIN_PHILLIPS_CUSTOM_MWT.part2.rar https://data.hu/get/12748042/CAPTAIN_PHILLIPS_CUSTOM_MWT.part3.rar https://data.hu/get/12748045/CAPTAIN_PHILLIPS_CUSTOM_MWT.part4.rar https://data.hu/get/12748046/CAPTAIN_PHILLIPS_CUSTOM_MWT.part5.rar https://data.hu/get/12748048/CAPTAIN_PHILLIPS_CUSTOM_MWT.part6.rar ------
    3 points
  22. Mats Strandberg-Amíg élünk pdf 2020 A felnőttkor küszöbén állsz, ragyogó nyár van, és látszólag minden olyan, mint máskor. De tudod, hogy közeledik a katasztrófa. Négy hét és öt nap múlva egy üstökös csapódik a Földbe, amit senki sem fog túlélni. Elvégezték az utolsó számításokat, nem maradt semmi kétség. Mihez kezdesz a hátralévő időddel? Kivel szeretnéd tölteni az utolsó pillanatokat? Milyen érzés percre pontosan tudni, hogy mikor halsz meg? Mennyit ér egy emberélet ilyen körülmények között? Az Amíg élünk története egy olyan világban játszódik, amelynek meg vannak számlálva a napjai. A főszereplője két magányos tinédzser, akiket egy tragédia hoz össze. De vajon választ kapnak a kérdéseikre, mielőtt elfehéredik az ég, és elpárolognak a tengerek? letöltés https://mega.nz/file/PXRRiATL#IGwt4QYhTK1bzVvzczpm9R5e3otFsCcHrn2OjErMpRI -
    3 points
  23. Peninsula: Holtak szigete (HDLight) - (Train to Busan 2) 2020 színes, szinkronizált (+felirat), dél-koreai, akció/thriller/horror, HDRip.H264.Hun, 2,17 GB (mkv) rendező: Sang-ho Yeon forgatókönyv: Sang-ho Yeon, Ryu Yong-jae producer: Dong-Ha Lee zene: Mo wg operatőr: Hyung-deok Lee vágó: Jinmo Yang szereplők: Dong-Won Gang (Jung Seok) Csiby Gergely Lee Jung-hyun (Min Jung) Huszárik Kata Re Lee (Jooni) Pekár Adrienn Min-jae Kim (Hwang őrmester) Gacsal Ádám Hae-hyo Kwon (Kim nagypapa) Tarján Péter Kyo-hwan Koo (Seo százados) Baráth István Do-Yoon Kim (Chul-min) Molnár Levente Ye-won Lee (Yu Jin) Engel-Iván Lili Bella Rahim (Jane őrnagy) Zsurzs Kati Geoffrey Giuliano (Hong Kong-i főnök) Barbinek Péter Milan-Devi LaBrey (TV-show házigazdája) Erdős Borcsa Négy évvel ezelőtt tanúi lehettünk, ahogy túlélők egy csoportja az életben maradásért k üzd egy busani járaton. A kór, amitől a holtak feltámadnak és emberekre vadásznak, tovább terjedt és teljesen átalakította a világ társadalmi berendezkedését. Jung-seok, aki a járvány kitörésekor elvesztette családját, különleges megbízást kap. Vissza kell térnie a karantén alá vont Koreai-félszigetre, hogy felkutasson egy teherautót, ami meg van pakolva élelmiszerrel, valamint több millió dollárral. Méret: 2,17 GB Hossz: 01:55:55 Video: MPEG4 Video (H264) 1920x804 24fps 2500 kbps [V: Korean [kor] (h264 high L4.1, yuv420p, 1920x804) 2500kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s) [default]] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt) [default,forced]] Subtitle: UTF-8 [S: Hungarian [hun] (srt)] eredeti név: Train.to.Busan.2.Peninsula.2020.1080p.HDLight.x264.HuN-MaTeK https://data.hu/get/12752738/PnnslHltkszgt_2-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752739/PnnslHltkszgt_2-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752741/PnnslHltkszgt_2-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752742/PnnslHltkszgt_2-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    3 points
  24. Brooklyn 99 - Nemszázas körzet (Brooklyn Nine-Nine) 01 amerikai vígjáték-krimi-komédia, 23 perc 1.évad / 01.- 22.rész / 2013 WEB.DL.XviD.HUNDUB. rendező: Dean Holland, Jason Ensler, Craig Zisk forgatókönyvíró: Michael Schur, Norm Hiscock, Laura McCreary zeneszerző: Dan Marocco operatőr: Giovani Lampassi, Barry Peterson vágó: Cortney Carrillo, Ryan Case szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Chelsea Peretti (Gina Linetti) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) A New York 99. számú rendőrőrsén játszódó, poénokkal tűzdelt sorozat a tehetséges, ám gyerekes módon viselkedő Jake Peralta nyomozó és újdonsült főnöke, a mogorva Ray Holt közötti konfliktusokat mutatja be rendkívül vicces formában, amihez persze az őrs többi, nem kevésbé defektes munkatársa is asszisztál. A káoszt csak fokozza, hogy az új vezető döntései nem könnyítik meg a szolgálati szabályzatot igencsak lazán kezelő Peralta életét........ Díjak és jelölések: Golden Globe-díj (2014) - Legjobb televíziós sorozat - musical és vígjáték kategória Golden Globe-díj (2014) - Legjobb színész: Andy Samberg Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz http://data.hu/get/7580185/BROOKLYN.99.s01e01.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7580186/BROOKLYN.99.s01e01.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7580463/BROOKLYN.99.s01e02.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7580464/BROOKLYN.99.s01e02.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7602156/BROOKLYN.99.s01e03.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7602157/BROOKLYN.99.s01e03.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10130166/BROOKLYN.99.s01e04.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10130163/BROOKLYN.99.s01e04.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7625740/BROOKLYN.99.s01e05.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7625741/BROOKLYN.99.s01e05.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7625742/BROOKLYN.99.s01e06.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7625743/BROOKLYN.99.s01e06.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7644476/BROOKLYN.99.s01e07.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7644477/BROOKLYN.99.s01e07.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7644479/BROOKLYN.99.s01e08.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7644480/BROOKLYN.99.s01e08.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7671471/BROOKLYN.99.s01e09.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7671472/BROOKLYN.99.s01e09.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7671473/BROOKLYN.99.s01e10.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7671474/BROOKLYN.99.s01e10.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7687983/BROOKLYN.99.s01e11.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7687984/BROOKLYN.99.s01e11.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7687986/BROOKLYN.99.s01e12.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7687987/BROOKLYN.99.s01e12.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7712479/BROOKLYN.99.s01e13.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7712480/BROOKLYN.99.s01e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905689/BROOKLYN.99.s01e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905696/BROOKLYN.99.s01e14.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7734366/BROOKLYN.99.s01e15.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7734367/BROOKLYN.99.s01e15.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7734368/BROOKLYN.99.s01e16.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7734369/BROOKLYN.99.s01e16.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7756876/BROOKLYN.99.s01e17.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7756877/BROOKLYN.99.s01e17.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10130167/BROOKLYN.99.s01e18.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10130158/BROOKLYN.99.s01e18.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7784151/BROOKLYN.99.s01e19.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7784152/BROOKLYN.99.s01e19.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7784722/BROOKLYN.99.s01e20.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7784733/BROOKLYN.99.s01e20.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7808764/BROOKLYN.99.s01e21.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7808765/BROOKLYN.99.s01e21.frsc.part2.rar http://data.hu/get/7808767/BROOKLYN.99.s01e22.frsc.part1.rar http://data.hu/get/7808768/BROOKLYN.99.s01e22.frsc.part2.rar
    2 points
  25. Agymenők 01 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 01.évad /01.- 17.rész/ 2007 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 Alkotók: Chuck Lorre, Bill Prady rendező: Mark Cendrowski, Anthony Rich Peter Chakos, Nicole Lorre James Burrows, Howard Murray forgatókönyvíró: Bill Prady, Steven Molaro Steve Holland, Maria Ferrari Eric Kaplan, Jim Reynolds Tara Hernandez, Jeremy Howe Anthony Del Broccolo, David Goetsch operatőr: Steven V. Silver, Jamie Hitchcock producer: Chuck Lorre, Steven Molaro Bill Prady, Faye Oshima Belyeu Peter Chakos, Steve Holland vágó: Peter Chakos főcímzene: Barenaked Ladies jelmez: Mary T. Quigley látványtervező: Francoise Cherry-Cohen, John Shaffner díszlet: Ann Shea, John Shaffner szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Carol Ann Sussman (Debbie Wolowitz) Laura Spencer (Emily Sweeney) Joshua Malina (President Siebert) Aarti Mann (Priya Koothrappali) Sara Gilbert (Leslie Winkle) Stephen Hawking (önmaga) Charlie Sheen (önmaga) Kevin Smith (önmaga) A történet a kaliforniai Pasadena városában játszódik. Itt él egy bérelt lakásban a két főszereplő Caltech-tudós: a kísérleti fizikus Leonard Hofstadter és az elméleti fizikus Sheldon Cooper. Két legjobb barátjuk is állandó szereplője a sorozatnak: Howard és Rajesh.Howard mérnök és Rajesh asztrofizikus a Caltechen. Életüket mindjárt az első epizódban felforgatja egy csinos, szőke pincérlány, Penny érkezése a szemben lévő lakásba. A négy zseni gondolkodásmódja és ?kockasága? merőben eltér az átlagos életet élő emberek életvitelétől, ami a poénok egyik fő forrásává válik. Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.05 GB Hossz: 00:22:25 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 900 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:20:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 075 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11952673/The.Big.Bang.Theory.S01E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952667/The.Big.Bang.Theory.S01E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952665/The.Big.Bang.Theory.S01E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952670/The.Big.Bang.Theory.S01E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952666/The.Big.Bang.Theory.S01E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952668/The.Big.Bang.Theory.S01E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049412/The.Big.Bang.Theory.S01E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952672/The.Big.Bang.Theory.S01E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952815/The.Big.Bang.Theory.S01E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952817/The.Big.Bang.Theory.S01E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952816/The.Big.Bang.Theory.S01E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12540984/The.Big.Bang.Theory.S01E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049415/The.Big.Bang.Theory.S01E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952939/The.Big.Bang.Theory.S01E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049413/The.Big.Bang.Theory.S01E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952938/The.Big.Bang.Theory.S01E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11952932/The.Big.Bang.Theory.S01E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541328/The.Big.Bang.Theory.S01E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952476/The.Big.Bang.Theory.S01E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/12541330/The.Big.Bang.Theory.S01E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952472/The.Big.Bang.Theory.S01E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952468/The.Big.Bang.Theory.S01E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952479/The.Big.Bang.Theory.S01E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952481/The.Big.Bang.Theory.S01E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952473/The.Big.Bang.Theory.S01E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952475/The.Big.Bang.Theory.S01E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952470/The.Big.Bang.Theory.S01E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952483/The.Big.Bang.Theory.S01E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952477/The.Big.Bang.Theory.S01E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952466/The.Big.Bang.Theory.S01E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952478/The.Big.Bang.Theory.S01E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952474/The.Big.Bang.Theory.S01E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952480/The.Big.Bang.Theory.S01E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11952467/The.Big.Bang.Theory.S01E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi
    2 points
  26. A 3. évad 12. epizódja hozzáadva! Ezzel teljes a sorozat!
    2 points
  27. A párterápia (1080p) - (The Intervention) 2016 színes, szinkronizált, amerikai, dráma, WEBRip.H264.Hun, 3,31 GB (mkv) rendező: Clea DuVall forgatókönyv: Clea DuVall producer: Paul Bernon, Sev Ohanian, Sam Slater ügyvezető producerek: David Bernon, Clea DuVall, Mel Eslyn zene: Sara Quin operatőr: Polly Morgan vágó: Tamara Meem szereplő-válogatás: Amey René szereplők: Melanie Lynskey (Annie) Bartsch Kata Jason Ritter (Matt) Karácsonyi Zoltán Kira Pozehl (Stewardess) Mohácsi Nóra David Bernon (Rick) Ágoston Péter Natasha Lyonne (Sarah) Szilágyi Csenge Clea DuVall (Jessie) Szávai Viktória Ben Schwartz (Jack) Suhajda Dániel Alia Shawkat (Lola) Sodró Eliza Vincent Piazza (Peter) Dévai Balázs Cobie Smulders (Ruby) Bánfalvi Eszter A négy pár egy hétvégi kiruccanáson találkozik egymással. A kellemes kikapcsolódásnak indult program váratlan fordulatot tesz, amikor az egyik páros rájön, hogy valójában az egész utazás egy előre megrendezett találkozás, melynek célja, hogy segítsen egyenesbe hozni a veszélybe került házasságukat. Mindez felszínre hozza a kapcsolatukban lappangó feszültséget, mindenki kénytelen szembenézni a múlt titkaival, a ki nem mondott szavakkal, amik akadályozzák a boldogsághoz való visszatalálást. Méret: 3,31 GB Hossz: 01:28:48 Video: MPEG4 Video (H264) 1916x796 23.976fps 4469 kbps [V: English [eng] (h264 high L4.0, yuv420p, 1916x796) 4469kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 384kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 384 kb/s) [default,forced]] Audio: Dolby AC3 48000Hz 6ch 384kbps [A: English [eng] (ac3, 48000 Hz, 5.1, 384 kb/s)] Subtitle: UTF-8 [S: English [eng] (srt)] eredeti név: The.Intervention.2016.1080p.WEB-DL.DD5.1.h264.HuN-nIk https://data.hu/get/12752733/Aprtrp2016_2-grbcstl.z01?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752734/Aprtrp2016_2-grbcstl.z02?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752735/Aprtrp2016_2-grbcstl.z03?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752736/Aprtrp2016_2-grbcstl.z04?pid=1976132609 https://data.hu/get/12752737/Aprtrp2016_2-grbcstl.zip?pid=1976132609 Saját feltöltés, jelszó nincs.
    2 points
  28. Izomagyak Pain & Gain.Pain.and.Gain.2013.iNT.HUN.PAL.DVDR-Netman.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai filmdráma, 129 perc, 2013 Stáblista: Szereplők Miami, 1994. Daniel Lugo a sittről szabadul. Az ambiciózus testépítő továbbra is az amerikai álmot kergeti, sok pénzről, léha életről és a jó nőkről álmodik. Egészen pontosan nemcsak álmodik, hanem úgy dönt, hogy megszerzi. Ráveszi a két ugyancsak testépítő haverját, a sok sztereoidtól impotensé vált Adriant és a szintén most szabadult kokainfüggő, és vallásos lett Pault, hogy váltságdíj reményében raboljanak el egy üzletembert. Az akció azonban iszonyatosan rosszul sül el. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12736690/IZOMAGYAK_PAIN_AND_GAIN_MWT.part1.rar https://data.hu/get/12736680/IZOMAGYAK_PAIN_AND_GAIN_MWT.part2.rar https://data.hu/get/12736675/IZOMAGYAK_PAIN_AND_GAIN_MWT.part3.rar https://data.hu/get/12736685/IZOMAGYAK_PAIN_AND_GAIN_MWT.part4.rar https://data.hu/get/12736676/IZOMAGYAK_PAIN_AND_GAIN_MWT.part5.rar https://data.hu/get/12736674/IZOMAGYAK_PAIN_AND_GAIN_MWT.part6.rar ----
    2 points
  29. Rendszerkövetelmények: 1 GHz vagy gyorsabb processzor 1GB RAM a 32 bites rendszerhez vagy 2GB RAM a 64 bites rendszerhez 32 GB szabad lemezterület DirectX 9 kompatibilis vagy újabb videokártya, WDDM 1.0 vagy újabb illesztőprogrammal 800x600 vagy nagyobb képernyőfelbontás Ismertető: MSDN/MVS/VSS-ról származó gyári telepítő x64: 64 bites HUN: magyar nyelvű Verzió: 20H2 Build: 19042.685 (2020.12.16.) Business telepítő az alábbi kiadásokat tartalmazza: Education, Education N, Enterprise, Enterprise N, Pro, Pro N, Pro Education, Pro Education N, Pro for Workstations, Pro for Workstations N N jelölés a kiadásoknál: nem tartalmazzák a Windows Media Player programot és a kapcsolódó technológiákat SHA256: D2F19C5A562F1EBDF2A593BBD70EAAE6F12F90D7086F94355EEDF68C0CE2E5C5 Telepítés: 1. A lemezképből másoljuk át a telepítő fájljait egy megfelelően előkészített pendrive-ra. 2. Bootoljunk a pendrive-ról. 3. Kövessük a telepítő utasításait. 4. Amint feltelepítettük Aktiválás: (Mellékelve a képfájl mellé) Az aktiváláshoz működő internetkapcsolat szükséges. Indítsuk el és kb. 1 percen belül megjelenik a tájékoztató ablak az aktiválásról. Letöltés https://data.hu/get/12753140/W10.2021.part1.rar?pid=2456256284 https://data.hu/get/12753141/W10.2021.part2.rar?pid=2456256284 https://data.hu/get/12753142/W10.2021.part3.rar?pid=2456256284 Legfrissebb Rufus program lemezkép kíírása Pendrive-ra: https://rufus.ie/
    2 points
  30. A végzet ereklyéi - Csontváros.The.Mortal.Instruments.City.of.Bones.2013.HUN.PAL.DVDR-MWT.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai-német-kanadai akciófilm, 130 perc, 2013 Stáblista: Szereplők Clary Fray (Lily Collins) anyja (Lena Headey) rejtélyes eltűnésekor rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte, épp ellenkezőleg. Clary kétségbeesésében csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek Clary lesz a kulcsszereplője, miután kiderül, hogy egyedül ő képes megtalálni a mindent eldöntő ereklyét. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés https://data.hu/get/12746686/A_VEGZETEREKJEI_CSONTVAROS.part1.rar https://data.hu/get/12746694/A_VEGZETEREKJEI_CSONTVAROS.part2.rar https://data.hu/get/12746692/A_VEGZETEREKJEI_CSONTVAROS.part3.rar https://data.hu/get/12746688/A_VEGZETEREKJEI_CSONTVAROS.part4.rar https://data.hu/get/12746691/A_VEGZETEREKJEI_CSONTVAROS.part5.rar https://data.hu/get/12746696/A_VEGZETEREKJEI_CSONTVAROS.part6.rar --------
    2 points
  31. Jókai Mór - Kárpáthy Zoltán ( 1958 ) Rádiójáték Mp3 Rendező: Szász Károly író: Jókai Mór szereplők: Kárpáthy Zoltán - Benkő Gyula Szentirmay Rudolf gróf - Básti Lajos Flóra (a felesége) - Komlós Juci Szentirmay Katinka (a lányuk) - Gombos Katalin Kőcserepy Dániel tanácsos - Balázs Samu Eveline (a felesége) - Makay Margit Vilma (a leányuk) - Soós Edit Tarnavári főispán - Apáthi Imre Tarnaváriné - Petur Ilka Liza - Hacser Józsa dr. Berzy Tivadar - Inke László Hetta grófnő - Szemere Vera Kárpáthy Abellino - Mensáros László Maszlaczky Gábor (ügyvéd) - Agárdi Gábor Wesselényi - Hindy Sándor Kovács (jurátus, később ügyvéd) - Turgonyi Pál Bogozi - Raksányi Gellért Kánya Márton - Pásztor János Varga Péter - Deák Sándor dada - Lánczy Margit koldusasszony - Gyulai Lenke első asszony - Pázmány Ferencné második asszony - Kis Anikó beszélő - Harkányi Ödön Rádiójáték Felvétel éve: 1963 író: Jókai Mór mű címe: Kárpáthy Zoltán előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 118 perc ( 1 óra 58 perc ) bítsűrűség : 128 kbps Méret: 108 Mb https://data.hu/get/12734384/Jokai.Mor-Karpathy.Zoltan-1958-RJ.rar
    2 points
  32. Jókai Mór - A Kőszívű Ember Fiai ( 1963 ) Rádiójáték Mp3 Rendező: Varga Géza író: Jókai Mór rádióra alkalmazta Zolnay Vilmos. szereplők: Baradlay Kázmér-Ajtay Andor, Baradlayné-Lukács Margit, Ödön-Bitskey Tibor, Richárd-Szabó Gyula, Jenő-Tordy Géza, Rideghváry-Szakáts Miklós, Tormándy-Mádi Szabó Gábor, Lánghy-Szegedi Szabó István, Tallérosy-Tompa Sándor, Gálfalvy-Hindy Sándor, Aranka-Vass Éva, Antoniette-Tolnay Klári, Alfonsine-Váradi Hédi, Edit-Domján Edit, Remigia nővér-Ladomerszky Margit, Szalmás-Basilides Zoltán, Leonin-Láng József, Goldner Fritz-Sándor Géza, Geheimrath-Kemény László, Pál úr-Bihari József, Főbíró-Lengyel András Rádiójáték Felvétel éve: 1963 író: Jókai Mór mű címe: A Kőszívű Ember Fiai előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 127 perc ( 2 óra 07 perc ) bítsűrűség : 128 kbps méret: 116 Mb https://data.hu/get/12734324/Jokai.Mor-A.koszivu.ember.fiai-1963-_RJ.rar
    2 points
  33. Jókai Mór - Az aranyember ( 1985 ) Rádiójáték Mp3 PRÉMIUM LINK!!! Rendező: Csajági János Rádióra alkalmazta: Csajági János írta: Jókai Mór Dramaturg: Hacki Jolán. Zenei munkatárs: Hegedűs Emmi; szereplők: Tímár Mihály (az arany ember) Mécs Károly Ali Csorbadzsi - Páger Antal Tímea (a lánya) - Jani Ildikó Brazovics Athanáz (komáromi kereskedő) - Mádi Szabó Gábor Zófia (a felesége) - Lóránt Lenke Athalie (a lányuk)- Almási Éva Teréza - Szendrei Ilona Noémi (a lánya) - Balogh Erika Krisztyán Tódor - Harsányi Gábor Kacsuka (főhadnagy, Tímár barátja) - Hirtling István Fabula - Márkus Ferenc Ezredes - Pataki Jenő Tanácsos - Tándor Lajos Pap - Kozák László Ügyvéd - Velencei István idősebb Krisztyán - Horváth János vizsgálóbíró - Dunai Tamás Dódi - Kertész Tamás Jókai Mór - Kézdy György Rádiójáték Felvétel éve: 1985 író: Jókai Mór mű címe: Az aranyember előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 304 perc ( 5 óra 04 perc ) bítsűrűség : 128 kbps méret: 278 Mb https://data.hu/get/12734314/Jokai.Mor-Az.aranyember-1985-RJ.rar
    2 points
  34. Brooklyn 99 "Nem százas körzet" (Brooklyn Nine-Nine) 07 amerikai vígjáték-krimi-komédia (sitcom), 23 perc 7.évad / 01.- 13.rész / 2020 WEB.DL.XviD.HUNDUB. szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) Jason Mantzoukas (Adrian Pimento) Craig Robinson (Doug Judy) Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12677490/BROOKLYN.99.s07e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12677491/BROOKLYN.99.s07e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12677489/BROOKLYN.99.s07e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12677488/BROOKLYN.99.s07e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12685316/BROOKLYN.99.s07e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12685314/BROOKLYN.99.s07e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12685317/BROOKLYN.99.s07e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12685315/BROOKLYN.99.s07e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12692992/BROOKLYN.99.s07e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12692995/BROOKLYN.99.s07e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12692990/BROOKLYN.99.s07e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12692991/BROOKLYN.99.s07e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12708199/BROOKLYN.99.s07e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12708197/BROOKLYN.99.s07e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12708196/BROOKLYN.99.s07e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12708198/BROOKLYN.99.s07e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12725686/BROOKLYN.99.s07e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12725688/BROOKLYN.99.s07e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12725693/BROOKLYN.99.s07e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12725685/BROOKLYN.99.s07e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12725684/BROOKLYN.99.s07e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12725692/BROOKLYN.99.s07e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12725691/BROOKLYN.99.s07e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12725689/BROOKLYN.99.s07e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12725687/BROOKLYN.99.s07e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12725690/BROOKLYN.99.s07e13.frsc.part2.rar
    2 points
  35. 4 Blocks [720p x264 mkv - avi(xvid)] 02 (4.BLOCKS) német krimi-dráma, 50 perc 02.évad /01.- 07.rész/ 2018 ****kiegészítő felirat a csomagban**** BDRip.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. BDRip.XviD.HunDub.2.0.AC3 szereplők: Kida Khodr Ramadan - Toni Almila Bagriacik - Amara Wasiem Taha - Latif Veysel Gelin - Abbas Maryam Zaree - Kalila Oliver Masucci - Hagen Kutscha Sami Nasser - Kemal Rauand Taleb - Zeki Dirk Nocker - Georg Nickel Ludwig Trepte - Nico Hassan Akkouch - Maruf Sabrina Amali - Djamila Frank Gerrish - Elvis Dalia Kaissi - W.Amara Ahmed Hafiane - Mohammad Videó információk:HD.mkv.720px264 Méret: 2.05 GB Hossz: 00:50:20 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 5 875 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3 Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 605 MB Hossz: 00:50:20 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 498 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat: HUNGARY FORCED UTF-8 HD720p https://data.hu/get/12661750/4.Blocks.S02E01.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12661748/4.Blocks.S02E01.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12661743/4.Blocks.S02E02.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12661746/4.Blocks.S02E02.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12669731/4.Blocks.S02E03.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12669733/4.Blocks.S02E03.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12678689/4.Blocks.S02E04.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12678687/4.Blocks.S02E04.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12688552/4.Blocks.S02E05.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12688549/4.Blocks.S02E05.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12703676/4.Blocks.S02E06.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12703678/4.Blocks.S02E06.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12711543/4.Blocks.S02E07.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12711546/4.Blocks.S02E07.HD720p.BDRip.H264.HUN.frsc.part2.rar SD.AVI https://data.hu/get/12661741/4.Blocks.s02e01.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12661744/4.Blocks.s02e01.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12661749/4.Blocks.s02e01.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12661747/4.Blocks.s02e01.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12661751/4.Blocks.s02e02.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12661742/4.Blocks.s02e02.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12661745/4.Blocks.s02e02.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12661752/4.Blocks.s02e02.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12669732/4.Blocks.s02e03.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12669708/4.Blocks.s02e03.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12669709/4.Blocks.s02e03.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12669707/4.Blocks.s02e03.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12678691/4.Blocks.s02e04.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12678688/4.Blocks.s02e04.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12678690/4.Blocks.s02e04.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12678692/4.Blocks.s02e04.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12688553/4.Blocks.s02e05.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12688548/4.Blocks.s02e05.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12688551/4.Blocks.s02e05.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12688550/4.Blocks.s02e05.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12703677/4.Blocks.s02e06.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12703675/4.Blocks.s02e06.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12703680/4.Blocks.s02e06.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12703679/4.Blocks.s02e06.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/12711541/4.Blocks.s02e07.bdrip.xvid.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12711544/4.Blocks.s02e07.bdrip.xvid.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12711542/4.Blocks.s02e07.bdrip.xvid.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12711545/4.Blocks.s02e07.bdrip.xvid.hun.frsc.part4.rar
    2 points
  36. Agymenők 11 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 11.évad /01.- 24.rész/ 2017-2018 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 680 MB Hossz: 00:21:05 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: Baseline@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 950 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 260 MB Hossz: 00:21:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 475 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13049891/The.Big.Bang.Theory.S11E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964876/The.Big.Bang.Theory.S11E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049882/The.Big.Bang.Theory.S11E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385492/The.Big.Bang.Theory.S11E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964872/The.Big.Bang.Theory.S11E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964877/The.Big.Bang.Theory.S11E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964878/The.Big.Bang.Theory.S11E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965002/The.Big.Bang.Theory.S11E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965276/The.Big.Bang.Theory.S11E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965008/The.Big.Bang.Theory.S11E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965003/The.Big.Bang.Theory.S11E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965000/The.Big.Bang.Theory.S11E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964996/The.Big.Bang.Theory.S11E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965001/The.Big.Bang.Theory.S11E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965004/The.Big.Bang.Theory.S11E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965271/The.Big.Bang.Theory.S11E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049890/The.Big.Bang.Theory.S11E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965282/The.Big.Bang.Theory.S11E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965281/The.Big.Bang.Theory.S11E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541329/The.Big.Bang.Theory.S11E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964725/The.Big.Bang.Theory.S11E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965272/The.Big.Bang.Theory.S11E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965267/The.Big.Bang.Theory.S11E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11965273/The.Big.Bang.Theory.S11E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11096018/The.Big.Bang.Theory.S11E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11096025/The.Big.Bang.Theory.S11E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11096026/The.Big.Bang.Theory.S11E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11096024/The.Big.Bang.Theory.S11E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11116122/The.Big.Bang.Theory.S11E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11116125/The.Big.Bang.Theory.S11E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11116129/The.Big.Bang.Theory.S11E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11116124/The.Big.Bang.Theory.S11E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11149147/The.Big.Bang.Theory.S11E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11149167/The.Big.Bang.Theory.S11E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11149165/The.Big.Bang.Theory.S11E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11149159/The.Big.Bang.Theory.S11E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11149168/The.Big.Bang.Theory.S11E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11149166/The.Big.Bang.Theory.S11E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11149146/The.Big.Bang.Theory.S11E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11149170/The.Big.Bang.Theory.S11E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11157785/The.Big.Bang.Theory.S11E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11157788/The.Big.Bang.Theory.S11E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11157783/The.Big.Bang.Theory.S11E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11157778/The.Big.Bang.Theory.S11E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11164759/The.Big.Bang.Theory.S11E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11164767/The.Big.Bang.Theory.S11E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11164765/The.Big.Bang.Theory.S11E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11164757/The.Big.Bang.Theory.S11E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11174348/The.Big.Bang.Theory.S11E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11174349/The.Big.Bang.Theory.S11E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541341/The.Big.Bang.Theory.S11E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541339/The.Big.Bang.Theory.S11E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11190197/The.Big.Bang.Theory.S11E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11190198/The.Big.Bang.Theory.S11E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11190194/The.Big.Bang.Theory.S11E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11190206/The.Big.Bang.Theory.S11E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11194727/The.Big.Bang.Theory.S11E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11194725/The.Big.Bang.Theory.S11E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11206839/The.Big.Bang.Theory.S11E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11206835/The.Big.Bang.Theory.S11E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11217853/The.Big.Bang.Theory.S11E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11217851/The.Big.Bang.Theory.S11E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11227661/The.Big.Bang.Theory.S11E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11227663/The.Big.Bang.Theory.S11E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541348/The.Big.Bang.Theory.S11E21.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541362/The.Big.Bang.Theory.S11E21.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11252221/The.Big.Bang.Theory.S11E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11252222/The.Big.Bang.Theory.S11E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11262076/The.Big.Bang.Theory.S11E23.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11262072/The.Big.Bang.Theory.S11E23.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11262074/The.Big.Bang.Theory.S11E24.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11262069/The.Big.Bang.Theory.S11E24.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar
    2 points
  37. Agymenők 10 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 10.évad /01.- 24.rész/ 2016 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AAC LC (kiegészítő magyar felirat a csomagban ) vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 (kiegészítő magyar felirat ráégetve ) szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 935 MB Hossz: 00:20:45 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 5 150 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AAC(LC) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 245 MB Hossz: 00:21:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 180 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11963917/The.Big.Bang.Theory.S10E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963915/The.Big.Bang.Theory.S10E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963914/The.Big.Bang.Theory.S10E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963906/The.Big.Bang.Theory.S10E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385491/The.Big.Bang.Theory.S10E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385488/The.Big.Bang.Theory.S10E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049883/The.Big.Bang.Theory.S10E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541365/The.Big.Bang.Theory.S10E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049889/The.Big.Bang.Theory.S10E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964162/The.Big.Bang.Theory.S10E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541353/The.Big.Bang.Theory.S10E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964173/The.Big.Bang.Theory.S10E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964161/The.Big.Bang.Theory.S10E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964176/The.Big.Bang.Theory.S10E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964175/The.Big.Bang.Theory.S10E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964171/The.Big.Bang.Theory.S10E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964718/The.Big.Bang.Theory.S10E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049885/The.Big.Bang.Theory.S10E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964723/The.Big.Bang.Theory.S10E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964722/The.Big.Bang.Theory.S10E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964719/The.Big.Bang.Theory.S10E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964724/The.Big.Bang.Theory.S10E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964726/The.Big.Bang.Theory.S10E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11964721/The.Big.Bang.Theory.S10E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11958775/The.Big.Bang.Theory.S10E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958793/The.Big.Bang.Theory.S10E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958785/The.Big.Bang.Theory.S10E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958768/The.Big.Bang.Theory.S10E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958792/The.Big.Bang.Theory.S10E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958781/The.Big.Bang.Theory.S10E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958729/The.Big.Bang.Theory.S10E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958804/The.Big.Bang.Theory.S10E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958800/The.Big.Bang.Theory.S10E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958817/The.Big.Bang.Theory.S10E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958774/The.Big.Bang.Theory.S10E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958809/The.Big.Bang.Theory.S10E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541364/The.Big.Bang.Theory.S10E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541340/The.Big.Bang.Theory.S10E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958782/The.Big.Bang.Theory.S10E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958779/The.Big.Bang.Theory.S10E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958798/The.Big.Bang.Theory.S10E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958777/The.Big.Bang.Theory.S10E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958778/The.Big.Bang.Theory.S10E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958780/The.Big.Bang.Theory.S10E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958796/The.Big.Bang.Theory.S10E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958812/The.Big.Bang.Theory.S10E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958773/The.Big.Bang.Theory.S10E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958791/The.Big.Bang.Theory.S10E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541366/The.Big.Bang.Theory.S10E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541344/The.Big.Bang.Theory.S10E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541342/The.Big.Bang.Theory.S10E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541325/The.Big.Bang.Theory.S10E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541363/The.Big.Bang.Theory.S10E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541334/The.Big.Bang.Theory.S10E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958788/The.Big.Bang.Theory.S10E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958771/The.Big.Bang.Theory.S10E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541349/The.Big.Bang.Theory.S10E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541360/The.Big.Bang.Theory.S10E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958811/The.Big.Bang.Theory.S10E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958728/The.Big.Bang.Theory.S10E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958802/The.Big.Bang.Theory.S10E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958803/The.Big.Bang.Theory.S10E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958789/The.Big.Bang.Theory.S10E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958776/The.Big.Bang.Theory.S10E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958790/The.Big.Bang.Theory.S10E21.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958806/The.Big.Bang.Theory.S10E21.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958795/The.Big.Bang.Theory.S10E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958801/The.Big.Bang.Theory.S10E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12541336/The.Big.Bang.Theory.S10E23.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541327/The.Big.Bang.Theory.S10E23.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11958799/The.Big.Bang.Theory.S10E24.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11958810/The.Big.Bang.Theory.S10E24.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar
    2 points
  38. Agymenők 09 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 09.évad /01.- 24.rész/ 2015 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AAC LC vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 950 MB Hossz: 00:21:00 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 5 200 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AAC(LC) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:22:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11963104/The.Big.Bang.Theory.S09E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12540986/The.Big.Bang.Theory.S09E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963098/The.Big.Bang.Theory.S09E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963099/The.Big.Bang.Theory.S09E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963106/The.Big.Bang.Theory.S09E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963095/The.Big.Bang.Theory.S09E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049886/The.Big.Bang.Theory.S09E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963107/The.Big.Bang.Theory.S09E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963105/The.Big.Bang.Theory.S09E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963096/The.Big.Bang.Theory.S09E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963100/The.Big.Bang.Theory.S09E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963561/The.Big.Bang.Theory.S09E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963565/The.Big.Bang.Theory.S09E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963563/The.Big.Bang.Theory.S09E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963777/The.Big.Bang.Theory.S09E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963562/The.Big.Bang.Theory.S09E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963560/The.Big.Bang.Theory.S09E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963566/The.Big.Bang.Theory.S09E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963564/The.Big.Bang.Theory.S09E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963778/The.Big.Bang.Theory.S09E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963774/The.Big.Bang.Theory.S09E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963775/The.Big.Bang.Theory.S09E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385489/The.Big.Bang.Theory.S09E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11963776/The.Big.Bang.Theory.S09E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955921/The.Big.Bang.Theory.S09E01..avi https://data.hu/get/11955932/The.Big.Bang.Theory.S09E02..avi https://data.hu/get/11955938/The.Big.Bang.Theory.S09E03..avi https://data.hu/get/11955925/The.Big.Bang.Theory.S09E04..avi https://data.hu/get/11955940/The.Big.Bang.Theory.S09E05..avi https://data.hu/get/11955923/The.Big.Bang.Theory.S09E06..avi https://data.hu/get/11955936/The.Big.Bang.Theory.S09E07..avi https://data.hu/get/11955930/The.Big.Bang.Theory.S09E08..avi https://data.hu/get/11955928/The.Big.Bang.Theory.S09E09..avi https://data.hu/get/11955937/The.Big.Bang.Theory.S09E10..avi https://data.hu/get/11955939/The.Big.Bang.Theory.S09E11..avi https://data.hu/get/12541332/The.Big.Bang.Theory.S09E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11955944/The.Big.Bang.Theory.S09E13..avi https://data.hu/get/11955941/The.Big.Bang.Theory.S09E14..avi https://data.hu/get/11955934/The.Big.Bang.Theory.S09E15..avi https://data.hu/get/11955933/The.Big.Bang.Theory.S09E16..avi https://data.hu/get/11955942/The.Big.Bang.Theory.S09E17..avi https://data.hu/get/11955947/The.Big.Bang.Theory.S09E18..avi https://data.hu/get/11955929/The.Big.Bang.Theory.S09E19..avi https://data.hu/get/11955931/The.Big.Bang.Theory.S09E20..avi https://data.hu/get/11955943/The.Big.Bang.Theory.S09E21..avi https://data.hu/get/12541355/The.Big.Bang.Theory.S09E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12541350/The.Big.Bang.Theory.S09E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11955922/The.Big.Bang.Theory.S09E23..avi https://data.hu/get/11955945/The.Big.Bang.Theory.S09E24..avi
    2 points
  39. Agymenők 08 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 08.évad /01.- 24.rész/ 2014 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AAC LC vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 980 MB Hossz: 00:21:25 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 5 750 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AAC(LC) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:22:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11962008/The.Big.Bang.Theory.S08E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962007/The.Big.Bang.Theory.S08E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385486/The.Big.Bang.Theory.S08E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962006/The.Big.Bang.Theory.S08E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962003/The.Big.Bang.Theory.S08E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962001/The.Big.Bang.Theory.S08E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962005/The.Big.Bang.Theory.S08E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962002/The.Big.Bang.Theory.S08E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962009/The.Big.Bang.Theory.S08E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049762/The.Big.Bang.Theory.S08E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962132/The.Big.Bang.Theory.S08E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049749/The.Big.Bang.Theory.S08E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962129/The.Big.Bang.Theory.S08E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049760/The.Big.Bang.Theory.S08E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049756/The.Big.Bang.Theory.S08E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962180/The.Big.Bang.Theory.S08E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962951/The.Big.Bang.Theory.S08E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962130/The.Big.Bang.Theory.S08E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962957/The.Big.Bang.Theory.S08E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962953/The.Big.Bang.Theory.S08E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049759/The.Big.Bang.Theory.S08E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962952/The.Big.Bang.Theory.S08E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962954/The.Big.Bang.Theory.S08E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11962955/The.Big.Bang.Theory.S08E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955246/The.Big.Bang.Theory.s08e01.frsc..avi https://data.hu/get/11955261/The.Big.Bang.Theory.s08e02.frsc..avi https://data.hu/get/12625498/The.Big.Bang.Theory.s08e03.frsc..avi https://data.hu/get/11955266/The.Big.Bang.Theory.s08e04.frsc..avi https://data.hu/get/11955243/The.Big.Bang.Theory.s08e05.frsc..avi https://data.hu/get/11955255/The.Big.Bang.Theory.s08e06.frsc..avi https://data.hu/get/11955258/The.Big.Bang.Theory.s08e07.frsc..avi https://data.hu/get/11955265/The.Big.Bang.Theory.s08e08.frsc..avi https://data.hu/get/11955260/The.Big.Bang.Theory.s08e09.frsc..avi https://data.hu/get/12541346/The.Big.Bang.Theory.S08E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11955247/The.Big.Bang.Theory.s08e11.frsc..avi https://data.hu/get/11955248/The.Big.Bang.Theory.s08e12.frsc..avi https://data.hu/get/12541337/The.Big.Bang.Theory.S08E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11955263/The.Big.Bang.Theory.s08e14.frsc..avi https://data.hu/get/11955259/The.Big.Bang.Theory.s08e15.frsc..avi https://data.hu/get/12769127/The.Big.Bang.Theory.s08e16.frsc..avi https://data.hu/get/11955257/The.Big.Bang.Theory.s08e17.frsc..avi https://data.hu/get/11955262/The.Big.Bang.Theory.s08e18.frsc..avi https://data.hu/get/12541345/The.Big.Bang.Theory.S08E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11955251/The.Big.Bang.Theory.s08e20.frsc..avi https://data.hu/get/11955250/The.Big.Bang.Theory.s08e21.frsc..avi https://data.hu/get/11955253/The.Big.Bang.Theory.s08e22.frsc..avi https://data.hu/get/11955267/The.Big.Bang.Theory.s08e23.frsc..avi https://data.hu/get/11955244/The.Big.Bang.Theory.s08e24.frsc..avi
    2 points
  40. Agymenők 07 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 07.évad /01.- 24.rész/ 2013 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AAC LC vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.00 GB Hossz: 00:21:50 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 150 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AAC(LC) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:22:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11961369/The.Big.Bang.Theory.S07E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961370/The.Big.Bang.Theory.S07E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961375/The.Big.Bang.Theory.S07E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961372/The.Big.Bang.Theory.S07E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049750/The.Big.Bang.Theory.S07E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541117/The.Big.Bang.Theory.S07E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961418/The.Big.Bang.Theory.S07E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961419/The.Big.Bang.Theory.S07E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961420/The.Big.Bang.Theory.S07E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961417/The.Big.Bang.Theory.S07E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049754/The.Big.Bang.Theory.S07E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961461/The.Big.Bang.Theory.S07E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961762/The.Big.Bang.Theory.S07E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961779/The.Big.Bang.Theory.S07E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049752/The.Big.Bang.Theory.S07E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961462/The.Big.Bang.Theory.S07E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961460/The.Big.Bang.Theory.S07E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049761/The.Big.Bang.Theory.S07E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961780/The.Big.Bang.Theory.S07E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961783/The.Big.Bang.Theory.S07E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961784/The.Big.Bang.Theory.S07E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049747/The.Big.Bang.Theory.S07E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961777/The.Big.Bang.Theory.S07E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961781/The.Big.Bang.Theory.S07E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954744/The.Big.Bang.Theory.s07e01.frsc..avi https://data.hu/get/11954731/The.Big.Bang.Theory.s07e02.frsc..avi https://data.hu/get/11954717/The.Big.Bang.Theory.s07e03.frsc..avi https://data.hu/get/11954757/The.Big.Bang.Theory.s07e04.frsc..avi https://data.hu/get/11954753/The.Big.Bang.Theory.s07e05.frsc..avi https://data.hu/get/11954716/The.Big.Bang.Theory.s07e06.frsc..avi https://data.hu/get/11954718/The.Big.Bang.Theory.s07e07.frsc..avi https://data.hu/get/11954724/The.Big.Bang.Theory.s07e08.frsc..avi https://data.hu/get/11954750/The.Big.Bang.Theory.s07e09.frsc..avi https://data.hu/get/11954759/The.Big.Bang.Theory.s07e10.frsc..avi https://data.hu/get/11954735/The.Big.Bang.Theory.s07e11.frsc..avi https://data.hu/get/11954740/The.Big.Bang.Theory.s07e12.frsc..avi https://data.hu/get/11954762/The.Big.Bang.Theory.s07e13.frsc..avi https://data.hu/get/11954720/The.Big.Bang.Theory.s07e14.frsc..avi https://data.hu/get/11954745/The.Big.Bang.Theory.s07e15.frsc..avi https://data.hu/get/11954763/The.Big.Bang.Theory.s07e16.frsc..avi https://data.hu/get/11954728/The.Big.Bang.Theory.s07e17.frsc..avi https://data.hu/get/11954723/The.Big.Bang.Theory.s07e18.frsc..avi https://data.hu/get/11954721/The.Big.Bang.Theory.s07e19.frsc..avi https://data.hu/get/11954714/The.Big.Bang.Theory.s07e20.frsc..avi https://data.hu/get/11955136/The.Big.Bang.Theory.s07e21.frsc..avi https://data.hu/get/12541323/The.Big.Bang.Theory.S07E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11954742/The.Big.Bang.Theory.s07e23.frsc..avi https://data.hu/get/11954738/The.Big.Bang.Theory.s07e24.frsc..avi
    2 points
  41. Agymenők 06 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 06.évad /01.- 24.rész/ 2012 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 985 MB Hossz: 00:21:15 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 5 350 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:22:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11960485/The.Big.Bang.Theory.S06E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960489/The.Big.Bang.Theory.S06E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960482/The.Big.Bang.Theory.S06E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960479/The.Big.Bang.Theory.S06E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960488/The.Big.Bang.Theory.S06E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541112/The.Big.Bang.Theory.S06E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960481/The.Big.Bang.Theory.S06E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385487/The.Big.Bang.Theory.S06E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960484/The.Big.Bang.Theory.S06E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541114/The.Big.Bang.Theory.S06E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960770/The.Big.Bang.Theory.S06E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960765/The.Big.Bang.Theory.S06E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960769/The.Big.Bang.Theory.S06E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049527/The.Big.Bang.Theory.S06E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960764/The.Big.Bang.Theory.S06E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960766/The.Big.Bang.Theory.S06E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541113/The.Big.Bang.Theory.S06E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961199/The.Big.Bang.Theory.S06E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961194/The.Big.Bang.Theory.S06E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961203/The.Big.Bang.Theory.S06E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541115/The.Big.Bang.Theory.S06E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049531/The.Big.Bang.Theory.S06E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11961193/The.Big.Bang.Theory.S06E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541111/The.Big.Bang.Theory.S06E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541367/The.Big.Bang.Theory.S06E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11954747/The.Big.Bang.Theory.s06e02.frsc..avi https://data.hu/get/11954726/The.Big.Bang.Theory.s06e03.frsc..avi https://data.hu/get/11954734/The.Big.Bang.Theory.s06e04.frsc..avi https://data.hu/get/12541354/The.Big.Bang.Theory.S06E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11954746/The.Big.Bang.Theory.s06e06.frsc..avi https://data.hu/get/11954758/The.Big.Bang.Theory.s06e07.frsc..avi https://data.hu/get/11954749/The.Big.Bang.Theory.s06e08.frsc..avi https://data.hu/get/11954754/The.Big.Bang.Theory.s06e09.frsc..avi https://data.hu/get/11954736/The.Big.Bang.Theory.s06e10.frsc..avi https://data.hu/get/12541352/The.Big.Bang.Theory.S06E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/12541333/The.Big.Bang.Theory.S06E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11954722/The.Big.Bang.Theory.s06e13.frsc..avi https://data.hu/get/11954715/The.Big.Bang.Theory.s06e14.frsc..avi https://data.hu/get/11954733/The.Big.Bang.Theory.s06e15.frsc..avi https://data.hu/get/11954739/The.Big.Bang.Theory.s06e16.frsc..avi https://data.hu/get/11954743/The.Big.Bang.Theory.s06e17.frsc..avi https://data.hu/get/11954732/The.Big.Bang.Theory.s06e18.frsc..avi https://data.hu/get/11954737/The.Big.Bang.Theory.s06e19.frsc..avi https://data.hu/get/11954751/The.Big.Bang.Theory.s06e20.frsc..avi https://data.hu/get/11954719/The.Big.Bang.Theory.s06e21.frsc..avi https://data.hu/get/11954756/The.Big.Bang.Theory.s06e22.frsc..avi https://data.hu/get/11954727/The.Big.Bang.Theory.s06e23.frsc..avi https://data.hu/get/11954729/The.Big.Bang.Theory.s06e24.frsc..avi
    2 points
  42. Agymenők 05 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 05.évad /01.- 24.rész/ 2011 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 (kiegészítő magyar felirat a csomagban ) vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 (kiegészítő magyar felirat ráégetve ) szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.00 GB Hossz: 00:21:45 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 120 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3(stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:22:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11959918/The.Big.Bang.Theory.S05E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959919/The.Big.Bang.Theory.S05E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959923/The.Big.Bang.Theory.S05E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959921/The.Big.Bang.Theory.S05E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959927/The.Big.Bang.Theory.S05E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959922/The.Big.Bang.Theory.S05E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12540987/The.Big.Bang.Theory.S05E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12540995/The.Big.Bang.Theory.S05E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12541110/The.Big.Bang.Theory.S05E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960096/The.Big.Bang.Theory.S05E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960097/The.Big.Bang.Theory.S05E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049533/The.Big.Bang.Theory.S05E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960095/The.Big.Bang.Theory.S05E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960106/The.Big.Bang.Theory.S05E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960103/The.Big.Bang.Theory.S05E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960099/The.Big.Bang.Theory.S05E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960275/The.Big.Bang.Theory.S05E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960279/The.Big.Bang.Theory.S05E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960277/The.Big.Bang.Theory.S05E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960278/The.Big.Bang.Theory.S05E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960271/The.Big.Bang.Theory.S05E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960272/The.Big.Bang.Theory.S05E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960276/The.Big.Bang.Theory.S05E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11960280/The.Big.Bang.Theory.S05E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954297/The.Big.Bang.Theory.s05e01.frsc..avi https://data.hu/get/11954294/The.Big.Bang.Theory.s05e02.frsc..avi https://data.hu/get/11954298/The.Big.Bang.Theory.s05e03.frsc..avi https://data.hu/get/11954275/The.Big.Bang.Theory.s05e04.frsc..avi https://data.hu/get/11954279/The.Big.Bang.Theory.s05e05.frsc..avi https://data.hu/get/11954280/The.Big.Bang.Theory.s05e06.frsc..avi https://data.hu/get/11954289/The.Big.Bang.Theory.s05e07.frsc..avi https://data.hu/get/11954276/The.Big.Bang.Theory.s05e08.frsc..avi https://data.hu/get/11954286/The.Big.Bang.Theory.s05e09.frsc..avi https://data.hu/get/11954287/The.Big.Bang.Theory.s05e10.frsc..avi https://data.hu/get/11954283/The.Big.Bang.Theory.s05e11.frsc..avi https://data.hu/get/11954296/The.Big.Bang.Theory.s05e12.frsc..avi https://data.hu/get/11954292/The.Big.Bang.Theory.s05e13.frsc..avi https://data.hu/get/11954284/The.Big.Bang.Theory.s05e14.frsc..avi https://data.hu/get/11954278/The.Big.Bang.Theory.s05e15.frsc..avi https://data.hu/get/11954282/The.Big.Bang.Theory.s05e16.frsc..avi https://data.hu/get/11954281/The.Big.Bang.Theory.s05e17.frsc..avi https://data.hu/get/11954290/The.Big.Bang.Theory.s05e18.frsc..avi https://data.hu/get/11954293/The.Big.Bang.Theory.s05e19.frsc..avi https://data.hu/get/12541358/The.Big.Bang.Theory.S05E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11954288/The.Big.Bang.Theory.s05e21.frsc..avi https://data.hu/get/11954291/The.Big.Bang.Theory.s05e22.frsc..avi https://data.hu/get/11954285/The.Big.Bang.Theory.s05e23.frsc..avi https://data.hu/get/11960274/The.Big.Bang.Theory.s05e24.frsc..avi
    2 points
  43. Agymenők 04 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 04.évad /01.- 24.rész/ 2010 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.05 GB Hossz: 00:21:45 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 650 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:22:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11959327/The.Big.Bang.Theory.S04E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959337/The.Big.Bang.Theory.S04E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959335/The.Big.Bang.Theory.S04E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959331/The.Big.Bang.Theory.S04E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959332/The.Big.Bang.Theory.S04E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959336/The.Big.Bang.Theory.S04E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959329/The.Big.Bang.Theory.S04E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959328/The.Big.Bang.Theory.S04E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049528/The.Big.Bang.Theory.S04E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385490/The.Big.Bang.Theory.S04E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385485/The.Big.Bang.Theory.S04E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959424/The.Big.Bang.Theory.S04E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959428/The.Big.Bang.Theory.S04E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959427/The.Big.Bang.Theory.S04E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049530/The.Big.Bang.Theory.S04E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049534/The.Big.Bang.Theory.S04E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959605/The.Big.Bang.Theory.S04E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959606/The.Big.Bang.Theory.S04E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959601/The.Big.Bang.Theory.S04E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959610/The.Big.Bang.Theory.S04E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959603/The.Big.Bang.Theory.S04E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959609/The.Big.Bang.Theory.S04E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959604/The.Big.Bang.Theory.S04E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11959602/The.Big.Bang.Theory.S04E24.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954010/The.Big.Bang.Theory.s04e01.frsc.avi https://data.hu/get/11953995/The.Big.Bang.Theory.s04e02.frsc.avi https://data.hu/get/11954008/The.Big.Bang.Theory.s04e03.frsc.avi https://data.hu/get/11954000/The.Big.Bang.Theory.s04e04.frsc.avi https://data.hu/get/11954004/The.Big.Bang.Theory.s04e05.frsc.avi https://data.hu/get/11954001/The.Big.Bang.Theory.s04e06.frsc.avi https://data.hu/get/11954012/The.Big.Bang.Theory.s04e07.frsc.avi https://data.hu/get/11953998/The.Big.Bang.Theory.s04e08.frsc.avi https://data.hu/get/11954013/The.Big.Bang.Theory.s04e09.frsc.avi https://data.hu/get/11954011/The.Big.Bang.Theory.s04e10.frsc.avi https://data.hu/get/11954017/The.Big.Bang.Theory.s04e11.frsc.avi https://data.hu/get/11954003/The.Big.Bang.Theory.s04e12.frsc.avi https://data.hu/get/11954016/The.Big.Bang.Theory.s04e13.frsc.avi https://data.hu/get/11954002/The.Big.Bang.Theory.s04e14.frsc.avi https://data.hu/get/12541338/The.Big.Bang.Theory.S04E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/12541359/The.Big.Bang.Theory.S04E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953997/The.Big.Bang.Theory.s04e17.frsc.avi https://data.hu/get/11953996/The.Big.Bang.Theory.s04e18.frsc.avi https://data.hu/get/11954007/The.Big.Bang.Theory.s04e19.frsc.avi https://data.hu/get/11954014/The.Big.Bang.Theory.s04e20.frsc.avi https://data.hu/get/11954009/The.Big.Bang.Theory.s04e21.frsc.avi https://data.hu/get/11953999/The.Big.Bang.Theory.s04e22.frsc.avi https://data.hu/get/11954015/The.Big.Bang.Theory.s04e23.frsc.avi https://data.hu/get/11954005/The.Big.Bang.Theory.s04e24.frsc.avi
    2 points
  44. Agymenők 03 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 03.évad /01.- 23.rész/ 2009 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.02 GB Hossz: 00:21:25 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 7 050 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AC3 (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:21:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 005 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11956514/The.Big.Bang.Theory.S03E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956518/The.Big.Bang.Theory.S03E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956529/The.Big.Bang.Theory.S03E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956519/The.Big.Bang.Theory.S03E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956513/The.Big.Bang.Theory.S03E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12540996/The.Big.Bang.Theory.S03E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956517/The.Big.Bang.Theory.S03E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956516/The.Big.Bang.Theory.S03E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11956502/The.Big.Bang.Theory.S03E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957381/The.Big.Bang.Theory.S03E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957385/The.Big.Bang.Theory.S03E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957373/The.Big.Bang.Theory.S03E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385837/The.Big.Bang.Theory.S03E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957379/The.Big.Bang.Theory.S03E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957380/The.Big.Bang.Theory.S03E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957371/The.Big.Bang.Theory.S03E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957369/The.Big.Bang.Theory.S03E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957527/The.Big.Bang.Theory.S03E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957522/The.Big.Bang.Theory.S03E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957524/The.Big.Bang.Theory.S03E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957525/The.Big.Bang.Theory.S03E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11957526/The.Big.Bang.Theory.S03E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049414/The.Big.Bang.Theory.S03E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11953408/The.Big.Bang.Theory.s03e01.frsc.avi https://data.hu/get/11953412/The.Big.Bang.Theory.s03e02.frsc.avi https://data.hu/get/11953414/The.Big.Bang.Theory.s03e03.frsc.avi https://data.hu/get/11953400/The.Big.Bang.Theory.s03e04.frsc.avi https://data.hu/get/11953402/The.Big.Bang.Theory.s03e05.frsc.avi https://data.hu/get/11953398/The.Big.Bang.Theory.s03e06.frsc.avi https://data.hu/get/11953415/The.Big.Bang.Theory.s03e07.frsc.avi https://data.hu/get/11953411/The.Big.Bang.Theory.s03e08.frsc.avi https://data.hu/get/11953403/The.Big.Bang.Theory.s03e09.frsc.avi https://data.hu/get/11953406/The.Big.Bang.Theory.s03e10.frsc.avi https://data.hu/get/11953395/The.Big.Bang.Theory.s03e11.frsc.avi https://data.hu/get/11953405/The.Big.Bang.Theory.s03e12.frsc.avi https://data.hu/get/11953394/The.Big.Bang.Theory.s03e13.frsc.avi https://data.hu/get/11953392/The.Big.Bang.Theory.s03e14.frsc.avi https://data.hu/get/11953409/The.Big.Bang.Theory.s03e15.frsc.avi https://data.hu/get/11953413/The.Big.Bang.Theory.s03e16.frsc.avi https://data.hu/get/11953391/The.Big.Bang.Theory.s03e17.frsc.avi https://data.hu/get/11953393/The.Big.Bang.Theory.s03e18.frsc.avi https://data.hu/get/11953410/The.Big.Bang.Theory.s03e19.frsc.avi https://data.hu/get/11953390/The.Big.Bang.Theory.s03e20.frsc.avi https://data.hu/get/11953397/The.Big.Bang.Theory.s03e21.frsc.avi https://data.hu/get/12541357/The.Big.Bang.Theory.S03E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953404/The.Big.Bang.Theory.s03e23.frsc.avi
    2 points
  45. Brooklyn 99 "Nem százas körzet" (Brooklyn Nine-Nine) 06 amerikai vígjáték-krimi-komédia (sitcom), 23 perc 6.évad / 01.- 18.rész / 2018-2019 WEB.DL.XviD.HUNDUB. szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Chelsea Peretti (Gina Linetti) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11905704/BROOKLYN.99.s06e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905700/BROOKLYN.99.s06e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905703/BROOKLYN.99.s06e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905695/BROOKLYN.99.s06e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905702/BROOKLYN.99.s06e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905699/BROOKLYN.99.s06e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905694/BROOKLYN.99.s06e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905691/BROOKLYN.99.s06e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11918771/BROOKLYN.99.s06e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11918779/BROOKLYN.99.s06e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11918777/BROOKLYN.99.s06e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11918776/BROOKLYN.99.s06e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11926498/BROOKLYN.99.s06e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11926494/BROOKLYN.99.s06e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11926495/BROOKLYN.99.s06e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11926497/BROOKLYN.99.s06e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11926493/BROOKLYN.99.s06e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11926496/BROOKLYN.99.s06e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11955333/BROOKLYN.99.s06e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11955338/BROOKLYN.99.s06e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11955336/BROOKLYN.99.s06e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11955342/BROOKLYN.99.s06e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11955337/BROOKLYN.99.s06e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11955335/BROOKLYN.99.s06e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11955339/BROOKLYN.99.s06e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11955334/BROOKLYN.99.s06e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12705164/BROOKLYN.99.s06e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12705168/BROOKLYN.99.s06e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11957374/BROOKLYN.99.s06e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11957376/BROOKLYN.99.s06e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11957375/BROOKLYN.99.s06e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11957377/BROOKLYN.99.s06e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11957383/BROOKLYN.99.s06e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11957378/BROOKLYN.99.s06e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11957384/BROOKLYN.99.s06e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11957370/BROOKLYN.99.s06e18.frsc.part2.rar
    2 points
  46. Agymenők 02 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (The Big Bang Theory) amerikai komédia-vígjáték-romantika, 22 perc 02.évad /01.- 23.rész/ 2008 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3/AAC LC (kiegészítő magyar felirat a csomagban ) vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.MP3/AC3 (kiegészítő magyar felirat ráégetve ) szereplők: Johnny Galecki (Dr.Leonard Hofstadter) Jim Parsons (Dr.Sheldon Cooper) Kaley Cuoco (Penny Hofstadter) Simon Helberg (Howard Wolowitz) Kunal Nayyar (Dr.Rajesh Koothrappali) Mayim Bialik (Dr.Amy Farrah Fowler) Melissa Rauch (Dr.Bernadette Rostenkowski-Wolowitz) Kevin Sussman (Stuart Bloom) Laurie Metcalf (Mary Cooper) Christine Baranski (Dr. Beverly Hofstadter) Regina King (Janine Davis) Brian Posehn (Dr. "Bert" Bertram Kibbler) Bob Newhart (Dr. Arthur Jeffries/Professor Proton) John Ross Bowie (Dr. Barry Kripke) Dean Norris (Colonel Richard Williams) Brian Thomas Smith (Zack Johnson) Brian George (Dr. V. M. Koothrappali) Pamela Adlon (Halley Wolowitz) Riki Lindhome (Ramona Nowitzki) Swati Kapila (Ruchi) Beth Behrs (Nell) Walton Goggins (Oliver) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1.05 GB Hossz: 00:22:45 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 900 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:2 Audiósáv típusa: AAC(LC) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 00:20:25 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 045 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPEG (MP3)Layer3 Csatornák száma: 2 Bitráta: 140 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12540989/The.Big.Bang.Theory.S02E01.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13385484/The.Big.Bang.Theory.S02E02.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/12540985/The.Big.Bang.Theory.S02E03.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954134/The.Big.Bang.Theory.S02E04.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954133/The.Big.Bang.Theory.S02E05.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954139/The.Big.Bang.Theory.S02E06.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954136/The.Big.Bang.Theory.S02E07.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11954137/The.Big.Bang.Theory.S02E08.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955138/The.Big.Bang.Theory.S02E09.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955133/The.Big.Bang.Theory.S02E10.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955135/The.Big.Bang.Theory.S02E11.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955137/The.Big.Bang.Theory.S02E12.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955139/The.Big.Bang.Theory.S02E13.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955140/The.Big.Bang.Theory.S02E14.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955141/The.Big.Bang.Theory.S02E15.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955132/The.Big.Bang.Theory.S02E16.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955341/The.Big.Bang.Theory.S02E17.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955448/The.Big.Bang.Theory.S02E18.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/13049411/The.Big.Bang.Theory.S02E19.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955447/The.Big.Bang.Theory.S02E20.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955449/The.Big.Bang.Theory.S02E21.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955450/The.Big.Bang.Theory.S02E22.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11955451/The.Big.Bang.Theory.S02E23.HD720p.WEB.DL.H264.HUN.frsc.mkv https://data.hu/get/11953174/The.Big.Bang.Theory.S02E01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953175/The.Big.Bang.Theory.S02E02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953193/The.Big.Bang.Theory.S02E03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953192/The.Big.Bang.Theory.S02E04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11960370/The.Big.Bang.Theory.S02E05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953184/The.Big.Bang.Theory.S02E06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/12541331/The.Big.Bang.Theory.S02E07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/12541351/The.Big.Bang.Theory.S02E08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/12541347/The.Big.Bang.Theory.S02E09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953194/The.Big.Bang.Theory.S02E10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953176/The.Big.Bang.Theory.S02E11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953180/The.Big.Bang.Theory.S02E12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953186/The.Big.Bang.Theory.S02E13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953183/The.Big.Bang.Theory.S02E14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953172/The.Big.Bang.Theory.S02E15.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953181/The.Big.Bang.Theory.S02E16.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953191/The.Big.Bang.Theory.S02E17.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953185/The.Big.Bang.Theory.S02E18.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953189/The.Big.Bang.Theory.S02E19.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953173/The.Big.Bang.Theory.S02E20.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953177/The.Big.Bang.Theory.S02E21.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953195/The.Big.Bang.Theory.S02E22.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi https://data.hu/get/11953188/The.Big.Bang.Theory.S02E23.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.avi
    2 points
  47. Brooklyn 99 "Nem százas körzet" (Brooklyn Nine-Nine) 05 amerikai vígjáték-krimi-komédia, 23 perc 5.évad / 01.- 22.rész / 2017-2018 WEB.DL.XviD.HUNDUB. (***a szinkron hiányos jeleneteknél-égetett felirat***) szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Chelsea Peretti (Gina Linetti) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11260520/BROOKLYN.99.s05e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11260518/BROOKLYN.99.s05e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11260521/BROOKLYN.99.s05e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11260523/BROOKLYN.99.s05e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11269422/BROOKLYN.99.s05e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11269424/BROOKLYN.99.s05e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11269418/BROOKLYN.99.s05e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11269421/BROOKLYN.99.s05e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12705167/BROOKLYN.99.s05e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12705166/BROOKLYN.99.s05e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11269419/BROOKLYN.99.s05e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11269417/BROOKLYN.99.s05e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11289691/BROOKLYN.99.s05e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11289681/BROOKLYN.99.s05e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11289692/BROOKLYN.99.s05e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11289683/BROOKLYN.99.s05e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11289694/BROOKLYN.99.s05e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11289688/BROOKLYN.99.s05e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11289693/BROOKLYN.99.s05e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11289684/BROOKLYN.99.s05e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11300871/BROOKLYN.99.s05e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11300869/BROOKLYN.99.s05e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11300870/BROOKLYN.99.s05e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11300873/BROOKLYN.99.s05e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11300876/BROOKLYN.99.s05e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11300872/BROOKLYN.99.s05e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11300874/BROOKLYN.99.s05e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11300875/BROOKLYN.99.s05e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11311736/BROOKLYN.99.s05e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11311729/BROOKLYN.99.s05e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11311732/BROOKLYN.99.s05e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11311743/BROOKLYN.99.s05e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11311726/BROOKLYN.99.s05e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11311730/BROOKLYN.99.s05e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11311741/BROOKLYN.99.s05e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11311739/BROOKLYN.99.s05e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11321054/BROOKLYN.99.s05e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11321057/BROOKLYN.99.s05e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11321061/BROOKLYN.99.s05e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11321059/BROOKLYN.99.s05e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11321062/BROOKLYN.99.s05e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11321058/BROOKLYN.99.s05e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11321060/BROOKLYN.99.s05e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11321065/BROOKLYN.99.s05e22.frsc.part2.rar
    2 points
  48. Brooklyn 99 "Nemszázas körzet" (Brooklyn Nine-Nine) 04 amerikai vígjáték-krimi-komédia, 23 perc 4.évad / 01.- 22.rész / 2016-2017 WEB.DL.XviD.HUNDUB. (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Chelsea Peretti (Gina Linetti) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10618578/BROOKLYN.99.s04e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10618579/BROOKLYN.99.s04e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10620088/BROOKLYN.99.s04e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10620090/BROOKLYN.99.s04e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10622068/BROOKLYN.99.s04e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10622070/BROOKLYN.99.s04e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10628013/BROOKLYN.99.s04e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10628011/BROOKLYN.99.s04e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10628012/BROOKLYN.99.s04e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10628010/BROOKLYN.99.s04e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10629316/BROOKLYN.99.s04e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10629315/BROOKLYN.99.s04e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10630400/BROOKLYN.99.s04e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10630401/BROOKLYN.99.s04e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10631667/BROOKLYN.99.s04e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10631668/BROOKLYN.99.s04e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10635573/BROOKLYN.99.s04e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10635574/BROOKLYN.99.s04e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10637193/BROOKLYN.99.s04e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10637192/BROOKLYN.99.s04e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10644043/BROOKLYN.99.s04e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10644044/BROOKLYN.99.s04e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10644042/BROOKLYN.99.s04e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10644046/BROOKLYN.99.s04e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11726058/BROOKLYN.99.s04e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11726051/BROOKLYN.99.s04e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10649574/BROOKLYN.99.s04e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10649577/BROOKLYN.99.s04e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10649581/BROOKLYN.99.s04e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10649579/BROOKLYN.99.s04e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10651322/BROOKLYN.99.s04e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10651319/BROOKLYN.99.s04e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10652624/BROOKLYN.99.s04e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10652618/BROOKLYN.99.s04e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10654805/BROOKLYN.99.s04e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10654804/BROOKLYN.99.s04e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10660456/BROOKLYN.99.s04e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10660466/BROOKLYN.99.s04e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10661529/BROOKLYN.99.s04e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10661526/BROOKLYN.99.s04e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10664281/BROOKLYN.99.s04e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10664285/BROOKLYN.99.s04e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10664283/BROOKLYN.99.s04e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10664280/BROOKLYN.99.s04e22.frsc.part2.rar
    2 points
  49. Brooklyn 99 "Nemszázas körzet" (Brooklyn Nine-Nine) 03 amerikai vígjáték-krimi-komédia, 23 perc 3.évad / 01.- 23.rész / 2015-2016 WEB.DL.XviD.HUNDUB. szereplők: Andy Samberg (Jake Peralta) Terry Crews (Terry Jeffords) Joe Lo Truglio (Charles Boyle) Melissa Fumero (Amy Santiago) Chelsea Peretti (Gina Linetti) Joel McKinnon Miller (Scully) Stephanie Beatriz (Rosa Diaz) Kyra Sedgwick (Madeline Wuntch) Marc Evan Jackson (Kevin Cozner) Eva Longoria (Sophia Perez) Stephen Root (Lynn Boyle) Andre Braugher (Ray Holt) Dirk Blocker (Hitchcock) Videó információk: Méret: 255-275 MB Hossz: 0:22:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz http://data.hu/get/10130168/BROOKLYN.99.s03e01.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10130160/BROOKLYN.99.s03e01.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10130159/BROOKLYN.99.s03e02.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10130165/BROOKLYN.99.s03e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905692/BROOKLYN.99.s03e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905698/BROOKLYN.99.s03e03.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10146152/BROOKLYN.99.s03e04.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10146146/BROOKLYN.99.s03e04.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10163972/BROOKLYN.99.s03e05.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10163952/BROOKLYN.99.s03e05.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10163986/BROOKLYN.99.s03e06.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10163983/BROOKLYN.99.s03e06.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10181091/BROOKLYN.99.s03e07.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10181092/BROOKLYN.99.s03e07.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10181088/BROOKLYN.99.s03e08.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10181090/BROOKLYN.99.s03e08.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10197085/BROOKLYN.99.s03e09.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10197064/BROOKLYN.99.s03e09.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10197048/BROOKLYN.99.s03e10.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10197053/BROOKLYN.99.s03e10.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10215701/BROOKLYN.99.s03e11.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10215708/BROOKLYN.99.s03e11.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10215702/BROOKLYN.99.s03e12.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10215709/BROOKLYN.99.s03e12.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10235435/BROOKLYN.99.s03e13.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10235440/BROOKLYN.99.s03e13.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10235437/BROOKLYN.99.s03e14.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10235434/BROOKLYN.99.s03e14.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10252495/BROOKLYN.99.s03e15.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10252491/BROOKLYN.99.s03e15.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10252493/BROOKLYN.99.s03e16.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10252492/BROOKLYN.99.s03e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905697/BROOKLYN.99.s03e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905688/BROOKLYN.99.s03e17.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10267786/BROOKLYN.99.s03e18.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10267783/BROOKLYN.99.s03e18.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10282096/BROOKLYN.99.s03e19.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10282094/BROOKLYN.99.s03e19.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10282099/BROOKLYN.99.s03e20.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10282095/BROOKLYN.99.s03e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10293452/BROOKLYN.99.s03e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10293451/BROOKLYN.99.s03e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11905690/BROOKLYN.99.s03e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11905693/BROOKLYN.99.s03e22.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10312113/BROOKLYN.99.s03e23.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10312108/BROOKLYN.99.s03e23.frsc.part2.rar
    2 points
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...