Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 07/23/2020 in all areas

  1. Jussi Adler-Olsen A 2117. áldozat (A Q-ügyosztály esetei 8.) "Assad már több mint tíz éve a Q-ügyosztály tagja, de társai alig tudnak róla valamit. Ám egy váratlan esemény – egy spanyol újságíró cikke egy tragikus körülmények között elhunyt asszonyról – kibillenti az egyensúlyából, és Rose segítségére van szüksége ahhoz, hogy ne omoljon teljesen össze. Mint kiderül, az elhunyt nő sorsa összefonódik Assad családjának sorsával, és az eseményeket az iraki Ghaalib, a férfi régi ellensége irányítja.Versenyfutás kezdődik az idővel, hogy Ghaalibot és társait megakadályozzák abban, hogy Európa szívében terrortámadásokat hajtsanak végre.Ezzel egy időben egy fiú, aki szobájába zárkózva a számítógépes játékok világában él, azt tervezi, hogy bosszút áll a mások szenvedései iránt közömbös dán társadalmon, és úgy dönt, hogy a szüleivel kezdi a sort…Carl Morcknek és munkatársainak minden ügyességüket és ravaszságukat be kell vetniük, hogy elhárítsák az ártatlan áldozatokra leselkedő veszélyt, és megmentsék Assad családját." https://data.hu/get/12523236/A_2117._ALDOZAT_-_Jussi_Adler-Olsen.mobi
    20 points
  2. Marie-Aude Murail-Tartós hullám 2017 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Louis tétován téblábol az életben, halálosan unja magát az iskolában. És akkor még itt van ez a kötelező gyakorlat is… Fogalma sincs, hová menjen, de végső soron, tökmindegy, csak essen túl rajta, minél hamarabb. Jobb ötlet híján Jómami beprotezsálja a fodrászához, végtére is a gyakornok majdnem ugyanaz, mint a tanuló. Így csöppen Louis a Maité Fodrászatba, és az illatos-párás légkörben egy új világ nyílik meg előtte. Most már tudja, hol a helye, mi az ő útja. Ő igen, de mit szól mindehhez az iskola (amit egyre nagyobb ívben kerül) és a család, mindenekelőtt apja, a neves sebészorvos? Egy fiúról, aki álmodni mert. letöltés https://data.hu/get/12523284/Tartos_hullam_-_Marie-Aude_Murail.epub https://data.hu/get/12523285/Marie-Aude_Murail_-_Tartos_hullam.pdf -
    6 points
  3. Shari Lapena - A szomszéd pár (2017) A szomszédod azt mondta, nem akarja, hogy átvidd a hat hónapos kislányodat a vacsorapartira. Ez nem személyes ügy, egyszerűen nem bírja a gyereksírást. A férjed azt mondta, minden rendben lesz. Hiszen tényleg csak a szomszédba mentek. Viszitek a bébiőrt, és felváltva átugrotok megnézni, hogy jól van-e a kicsi. A lányod édesen alszik, alig egy órája, hogy utoljára ránéztél. De most, ahogy rohansz fel a lépcsőn a síri csendben, a legszörnyűbb rémálmod válik valóra. A kisbaba eltűnt. Még soha életedben nem kellett kihívnod a rendőrséget, most meg tele van velük az egész ház. És ki tudja, mit találnak. A szomszéd pár letehetetlenül izgalmas thriller, fordulatos és hátborzongató, egyben érzékeny és okos regény, amely nem mulasztja el feltenni a kínzó kérdést: vajon te elég jó szülő vagy? letöltés https://data.hu/get/12524522/Shari_Lapena_-_A_szomszed_par.epub https://data.hu/get/12524523/Shari_Lapena_-_A_szomszed_par.pdf -
    5 points
  4. Philip J. Corso ·- William J. Birnes A roswelli titok "**ESKŰ ALATT VALL A KORONATANÚ!** Egy koronatanú megdöbbentő beszámolója az új-mexikói Roswell mellett történt rejtélyes ufókatasztrófáról, valamit az eset történelmi következményeiről. Corso ezredes – halála előtt – közjegyző jelentétében és eskü alatt erősítette meg, hogy mindaz igaz, amit könyvében megírt. A roswelli eset szemtanúit szinte kivétel nélkül elhallgattaták, ám Philip J. Corso közel kilencvenévesen felfedte titkát: látta az ufó roncsait és a zuhanásban elpusztult földönkívülieket. Az ezredes tagja volt Eisenhower elnök Nemzetbiztonsági Tanácsának. Szupertitkos feladata az volt, hogy feldolgozza az 1947-es ufókatasztrófa anyagát a Pentagon számára. A megbízás nem várt eredményekkel járt…" https://data.hu/get/12522105/Corso_Birnes_a_roswelli_titok.pdf
    5 points
  5. Labirintus Már több mint 1 millió eladott példány az idén Angliában! A British Book Awards 2006 nyertes könyve! Három titok. Két nő. Egy Grál. 1209 júliusában egy tizenhat éves carcassonne-i lány titokzatos könyvet kap az apjától, benne a Megfeszített Krisztus kicsorgó vérét felfogó Szent Grál titkával, amelynek gyökerei az ókori Egyiptom sivatagának mélyéről erednek… 2005 júliusában Alice Tanner két csontvázat talál a Carcassonne körüli hegyekben végzett ásatások során. A rejtett sírüreg belsejében Alice hitetlenkedve fedezi föl, hogy érteni véli az üreg kőfalába vésett titokzatos, ősi szavakat. Már túl késő, amikor rádöbben, hogy olyan események sodrásába került, amelyek fölött neki nincs hatalma, s hogy személyes sorsa elszakíthatatlan szálakkal kötődik a 800 évvel korábban élt eretnekek sorsához. Legenda, vallás, történelem, múlt és jelen lebilincselően izgalmas meséje, amely A Da Vinci-kód sikerével vetekszik. https://mega.nz/file/Fo1ngD7R#CVmTrISm6PYbfNq31dDwgqwayT6Zx8_W8AszJ7LTdmE A kripta A bátorság, a szeretet és a gonosz harca Kate Mosse legújabb kalandregényében, mely éppoly izgalmas, mint a Labirintus. 1891 októbere: A tizenhét éves Léonie Vernier és bátyja, Anatole otthagyja Párizs gázlámpás utcáit, hogy a Carcassone városától néhány mérföldre délre fekvő Cade-i birtok menedékében nyugodt pihenésre találjon. De a magányos vidéki házat körülvevő erdőségben Léonie egy romos vizigót kriptára bukkan – s vele együtt egy örök misztériumra, melynek nyomait vérrel írták. S ahogy Léonie fölfejti a múlt rétegeit, rábukkan egy pakli különleges kártyára, amely a suttogva továbbadott hírek szerint életről és halálról képes dönteni. 2007 októbere: Meredith Martin életrajzíró Claude Debussy, a híres francia zeneszerző életét kutatja a Pireneusok előhegységeinek látszólagos nyugalmában, s közben szeretné megérteni saját, bonyolult örökségét is. Egy hátborzongató zongoradarabbal s egy fénymásolt fényképpel kezd neki a kutatásnak, ám hamarosan tragikus szerelemről, elveszett lányról, nyugtalan lélekről, s egy több mint száz évvel ezelőtti, megrendítő éjszaka különös eseményeiről szóló, bonyolult történet közepében találja magát. Ahogy közeledik mindenszentek ünnepe – amikor oly áttetszővé válik az élet és a halál közötti fátyol –, Mereditht ellenállhatatlan erő vonzza az erdő távoli zugában egy tisztásra, ahol a múlt titkai egyáltalán nincsenek eltemetve… https://mega.nz/file/EokjGBwK#JrwHFr_qtXpfNGfdTEazM93hB3CIl6HZh1LLRUPgADo A Labirintus, A kripta, és a harmadik rész a Fellegvár egyben PDF formátumban https://mega.nz/file/s1EmGQLK#PP8gxqsVHIsaLsNBPTXcokZoO7hjtxbZYgXKIeFlXUw
    5 points
  6. S. C. STEPHENS-Esztelen Sorozat 1-3. 2013-2014 S. C. Stephens-Esztelen (Esztelenül 1.) Kiera és Denny már majd’ két éve járnak. Denny megtestesíti mindazt, amit a lány kíván: gyengéd, kedves, és határtalanul imádja őt. Amikor másik városba költöznek – Denny megkapta álmai állását, Kiera pedig egy kiváló egyetemen tanul tovább –, minden tökéletesnek tűnik. Ám egy nem várt körülmény miatt a párnak el kell válnia. A magányos, zavart, vigasztalan Kiera a helyi rocksztárban, Kellan Kyle-ban lel támaszra. Eleinte csupán barátként tekint Kellanra, ám a lány magányosságának mélyülésével a kapcsolatuk is egyre elmélyültebbé válik. Egy este azonban minden megváltozik, és többé már egyikük sem lesz ugyanaz az ember… letöltés https://data.hu/get/12523230/S.C._Stephens_-_Esztelenul_1_-_Unknown.epub https://data.hu/get/12523232/S.C._Stephens_-_Esztelenul_1_-_Esztelen.pdf - S. C. Stephens-Féktelen (Esztelenül 2.) Egy szerelmi háromszög mindig csapda, s mindig rút áruláshoz vezet. Így hát Kiera megfogadja, hogy tanul az elkövetett hibákból. Szilárd elhatározása, hogy soha többé nem okoz ilyesfajta fájdalmat senkinek, különösen annak az érzelmekkel teli, különleges férfinak nem, aki elrabolta a szívét. De az életben minden kapcsolatnak új kihívásokkal kell megbirkóznia. Vajon kiállja-e az utolsó próbát Kiera szerelme? Szeretni ugyanis könnyű, ám bízni valakiben… az a nehéz. letöltés https://data.hu/get/12523231/Fektelen_-_S._C._Stephens.epub https://data.hu/get/12523235/S.C._Stephens_-_Esztelenul_2_-_Fektelen.pdf - S. C. Stephens-Meggondolatlan (Esztelenül 3.) Az Esztelenül trilógia harmadik kötete. Kiera ujján immár jegygyűrű csillog, és kezében tarthatja a diplomáját. Hát lehet egy lány ennél boldogabb? Igen! Akkor, ha rocksztár vőlegénye is a siker küszöbén áll, és ő elkísérheti a tervezett turnéra. Bizony, Kellan és a bandája országos hírnévre tett szert, ám a következmények árnyékot vetnek a felhőtlennek ígérkező boldogságra. Egy popdíva, akinek leáldozóban van a csillaga, egy terhes nővér, egy bosszúvágyó exbarátnő, valamint paparazzók és riporterek hada – Kierának és Kellannek nem kevés nehézséggel kell megbirkóznia. Amikor a médiacirkusz a tetőfokára hág, a lány már nem tudja eldönteni, kinek higgyen: a sajtónak, a saját szemének vagy élete nagy szerelmének… „Még egy rocksztár élete sem mindig fenékig tejfel!” „Megmérgezik-e a szerelmet a meggondolatlan döntések?” letöltés https://data.hu/get/12523234/S.C._Stephens_-_Esztelenul_3_-_Meggondolatlan.pdf https://data.hu/get/12523233/Borito_-_Meggondolatlan.epub -
    4 points
  7. A Panoptikum rejtélye ( Mystery of the Wax Museum ) 1933 HD 1080p. BDRIP H264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! 1,51 GB szines, , , amerikai krimi-horror, 78 perc rendező: Kertész Mihály író: Charles Belden forgatókönyvíró: Don Mullaly, Carl Erickson zeneszerző: Cliff Hess, Bernhard Kaun operatőr: Ray Rennahan vágó: George Amy szereplők: Lionel Atwill (Ivan Igor) Fay Wray (Charlotte Duncan) Glenda Farrell (Florence Dempsey) Frank McHugh (Jim) Allen Vincent (Ralph Burton) Kertész Mihály 1933-as bűnügyi-horrorfilmje, a műfaj egyik klasszikusa, 1921-ben kezdődik Londonban. A messzi földről érkezett szobrász, Igor történelemi figurákat önt viaszba, ám panoptikuma iránt nincs túl nagy érdeklődés. Üzlettársa - hogy a jelentős biztosítási összeghez hozzájusson - felgyújtja Igor imádott viaszbábuit. A tűzben nyomorékká vált szobrászt 1933-ban, New Yorkban látjuk viszont, ahol épp londoni panoptikuma hasonmásának megnyitására készülődik. Már csak legkedvesebb bábujához, Marie Antoinette-hez nem talált még megfelelő modellt. Mikor azonban megpillantja egyik segédje barátnőjét, Charlotte Dunkent, tudja, hogy gyűjteményét hamarosan teljessé teheti. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip Videó információk: Méret: 1,51 GB Hossz: 1:18:09 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1480 x 1080 pixel Bitráta: 2758 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 1.370 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12522874/A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip.part1.rar https://data.hu/get/12522876/A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip.part2.rar https://data.hu/get/12522870/A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip.part3.rar https://data.hu/get/12522872/A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip.part4.rar https://data.hu/get/12522875/A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip.part5.rar https://data.hu/get/12522873/A.panoptikum.rejtelye-1933-hd.1080p.bdrip.part6.rar
    4 points
  8. David Grossman-Egy ló besétál a bárba Budapest, 2016 Grossman regénye megrázó és lélegzetelállító olvasmány. Árulások a szerelemben, hűtlenség a barátok között, magárahagyatottság a családban, bűntudat, mely feloldozásért kiált. A férfi őrlődik a színpadon a közönség iránti kötelezettsége és az önmaga iránti tartozása közt. Dovalé maró, bántó humorral provokálja a nézőket, nem tudva, nevetni fognak-e vagy sírni – és teszi mindezt úgy, hogy a közönség soraiban ott ül régi gyerekkori barátja, aki megpróbálja megérteni: vajon a komédiás miért is hívta meg erre az előadásra? letöltés https://data.hu/get/12520901/Egy_lo_besetal_egy_barba_-_David_Grossman.pdf https://data.hu/get/12520900/Egy_lo_besetal_egy_barba_-_Grossman_David.epub -
    4 points
  9. Kelly Link - Különb dolgok is "A kötet tizenegy története mind furcsa, hátborzongató és szellemes. Mindegyiknek jó a vége. Majdnem. Mindegyik novella jutalmat rejt. Mindegyik történetet kifejezetten Neked írták. Kelly Link írásaiban eredeti módon keverednek a misztikum, a horror, a tündérmesék világának elemei, a lélektani regények hangulata és a bűnügyi történetek jellegzetességei. S noha az írónő alig pár éve robbant be az irodalmi életbe, műveivel már a műfaj elképzelhető összes rangos irodalmi díját elnyerte: pusztán a jelen kötetünkben is olvasható novellái révén magáénak tudhatja a Nebula-, Tiptree- és World Fantasy-díjakat." https://data.hu/get/12521921/kelly-link-kulonb-dolgok-is.mobi
    4 points
  10. Dave Pelzer - A névtelen fiú - Dave Pelzer 1. "Az író saját gyermekkori életét meséli el, egy olyan világot mutat be, melyet el sem tudunk képzelni. Időre van szükségünk, mire megértjük egy olyan anya rejtett mondanivalóját és motivációt, akit normális körülmények között őrültnek nevezünk. A fő történet tizenkét éves koráig követi nyomon Davidet, akit anyja érthetetlen módon gyűlöl és megmagyarázhatatlan okokból testileg, lelkileg bántalmaz. Nem elég ha szomorúnak nevezzük ezt a megrázó, hihetetlen történetet, amelynek olvasása közben felvetődik bennünk a kérdés: ilyen gyermekbántalmazás egyáltalán hogyan fordulhat elő?..." https://data.hu/get/12522109/Dave_Pelzer__A_nevtelen_fiu.pdf Dave Pelzer - Az árva fiú - Dave Pelzer 2. "Képzeljenek el egy kisfiút, akinek sohasem volt otthona. Nincs semmije, csak egy váltás ruhája. A világból nem jut más neki, csupán elszigeteltség, és félelem. Az első kötetben megismert borzalmak véget érnek, őrült alkoholista anyja karmai közül kiszabadul, az igazi fájdalom csak akkor kezdődik, amikor úgy érzi, hogy nincs számára egyetlen hely sem, amit otthonának nevezhetne." https://data.hu/get/12522106/Dave_Pelzer_-_Az_arva_fiu.pdf Dave Pelzer - Dave, a férfi - Dave Pelzer 3. "Dave Pelzer újabb utazásra hív bennünket, hogy megmutassa, minként válik érző emberré, szerető apává egy hányattatott sorsú kisfiú, akit annak idején teljesen megfosztottak emberi mivoltától.„Azokban az években teljes erőddel azon voltál, hogy megtörj, és én mégis itt vagyok.” https://data.hu/get/12522107/Dave_Pelzer_-_Dave_a_ferfi.pdf
    4 points
  11. F. Paul Wilson - Kiválasztottak "Befecskendezünk egy kis alkoholt a fickó vénájába, a torkán is leöntünk egy kis piát.Elindulunk a jeges úton, nekicsapódnak egy fának… lángnyelvek és már csak a fogorvos tudja megmondani, kik voltak.Nincs felesleges kérdés. Ittas vezetés, baleset. Az ügy ezzel le is van zárva!"A jövő századot idéző orvosi egyetem. A bekerülő szupertehetségeket a legmodernebb pszichológiai módszerekkel manipulálják, hogy később egy gyógyszergyári konszernt szolgálva embereket szállítsanak kísérleti célokra a laboratóriumokba. A gyanú bizonyossággá válik, s megindul a két szerelmes – Quinn és Tim – utáni hajtóvadászat." https://data.hu/get/12521923/FPaul-Wilson-Kivalasztottak.pdf F. Paul Wilson - Kapszula "A szenátorok és képviselők körében felkapott plasztikai sebész, Duncan Lathram kapszulákba ágyazott folyadék beültetésével gyorsítja fel a hegesedés folyamatát. Jelesebb páciensei azonban, hullanak, mint a legyek. Magánbosszú vagy politikai gyilkosság? Az FBI tanácstalan. A sebész fiókjában Gina Panzella titokzatos anyaggal teli fiolára bukkan. Időzített bomba az emberi szervezetben? Miképpen lehetséges? Ginának hajszál híján az életébe kerül a válasz." https://data.hu/get/12521922/fpaul-wilson-kapszula.mobi
    4 points
  12. Nathan ben Jehudának hívták, és hatalomra, gazdagságra, világi örömökre született. Ám feltűnően hasonlított egy galileai szegény ács fiára, aki mindenben különbözött tőle. S bár Nathan a férfias kalandok és az érzéki kicsapongások útját választotta, élete mégis végzetesen összefonódott azéval, akit Názáreti Jézusnak neveztek az emberek. Egészen addig, míg a kereszt árnyékában el nem jött az igazság pillanata.Hatalmas sikerű könyvében a szerző Jézus történetét meséli el újra, sajátosan mai felfogásban. https://mega.nz/file/Rh1QWQ7b#FlpHIjzsLC8f0oTcjs9iADOXOU94_tMZpKt04uVio_U
    4 points
  13. Dragonlance - Harcosok sorozat 1-7. 1. Roland Green: A Korona lovagjai 2. Tina Daniell: Maquesta Kar-Thon 3. Roland Green: A Kard Lovagjai 4. Don Perrin: Vasverő Theros 5. Roland Green: A Rózsa Lovagjai 6. Edo van Belkom: Lord Soth 7. Roland Green: Önfejű lovagok "A sorozat leírása szerint megismerhetjük a Dárdaháború hőseit és gonosztevőit. Ez valóján csak a páros számú kötetekre igaz, a páratlan számú regények (tehát amiket Roland Green írt) egy az Összeomlás előtt élt lovag, Sir Pirvan, az Önfejű történetét mesélik el." pdf https://data.hu/get/12521025/Harcosok-sorozat.zip
    4 points
  14. A 39 kulcs - 1-11. "Mi történne, ha rájönnél, hogy a családod az egyik leghatalmasabb család a történelemben? Mi lenne, ha azt mondanák, hogy a család erejének forrását elrejtették a világ különböző részein, 39 kulcs formájában? Mi lenne, ha választás elé állítanának – fogod az egymillió dollárt és elsétálsz. vagy megkapod az első kulcsot? Ha Amy vagy Dan Cahill helyében vagy, a kulcsot választod – és megkezdődik a veszélyes hajsza." https://data.hu/get/12520909/A_39_kulcs.zip
    4 points
  15. Debbie Macomber-Végül hazatalálsz 1-2 +több könyve Debbie Macomber - Végül hazatalálsz(Végül hazatalálsz 1.) Cassie Carter szerető családban, a testvéreivel szoros kötelékben nőtt fel. A középiskola végeztével azonban gyökeresen megváltozott az élete: beleszeretett egy férfiba, és a szülei tiltakozása ellenére megszökött vele, összetörve ezzel az édesapja, az édesanyja és a testvérei szívét. Nagy árat fizetett azonban a meggondolatlanságáért: az élete földi pokollá változott, és csupán egyvalami jelentett reményt és vigaszt számára: az a kislány, akit a szíve alatt hordozott… Cassie harmincegy évesen kamasz lányával, Amieevel visszatér a szülőföldjére, hogy maga mögött hagyja a múltat, és új életet kezdhessen – a férje, a sorozatos atrocitások, az örökös félelem nélkül. A testvéreivel is rendezni szeretné a kapcsolatát, de a megannyi sérelem, ki nem mondott szó, feszültség úgy tűnik, lehetetlenné teszi, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Az asszonynak keményen kell küzdenie, hogy talpon maradjon. Saját otthont teremtene magának és a lányának, ám az ezt lehetővé tevő önkéntes programot felügyelő Steve Brody már az első nap kipécézi őt, és ott köt bele az asszonyba, ahol csak tud. Cassie azonban elhatározza, hogy nem hagyja megfélemlíteni magát, és minden rosszra kedvességgel válaszol. És ez a férfit sem hagyja hidegen… A világhírű szerző, Debbie Macomber legújabb kötete a testvéri szeretetről, a megbocsátás erejéről és arról szól, hogy a boldogságot illetően bizony mindenki érdemel egy második esélyt. letöltés https://data.hu/get/12522043/Debbie_Macomber_-_Vegul_hazatalalsz.epub https://data.hu/get/12522061/Vegul_hazatalalsz_-_Debbie_Macomber.pdf - Debbie Macomber - Megtört szívek kézikönyve (Végül hazatalálsz 2.) Nichole és Leanne, meny és anyós egy cipőben járnak: mindketten épp kiléptek az igencsak fájdalmas házasságukból, hogy egy új és jobb életet kezdjenek. Egymást támogatva járják be a megannyi próbatétellel teli utat, és összeállítanak egy listát is, amelynek a segítségével sikerrel küldhetik le az akadályokat. A Megtört szívek kézikönyve lesz az ő útmutatójuk az előrejutásban, bármit is tartogasson számukra a jövő – legyen az egy újabb megoldandó probléma, vagy egy-egy jóképű férfi képében talán maga a szerelem. Vajon hogyan veszik az eléjük gördülő nehézségeket, és miként fedezik fel ismét önmagukat meg a világot? A Debbie Macomber Végül hazatalálsz című kötetében megismert szereplők története igazán felemelő és inspiráló; megmutatja, hogy a barátság, a szeretet, az újrakezdés és a remény mi mindenhez ad erőt a mindennapokban. letöltés https://data.hu/get/12522049/Debbie_Macomber_-_Vegul_hazatalalsz_2._-_Megtort_szivek_kezikonyve.epub https://data.hu/get/12522059/Megtort_szivek_kezikonyve_-_Debbie_Macomber.pdf - Debbie Macomber-Alaszkai vakáció Josie Avery olyan remek eredménnyel végzi el a szakácsiskolát, hogy azonnal megkapja álmai állását: Anton séf legújabb seattle-i éttermében dolgozhat séfhelyettesként! Míg a vendéglő megnyit, Alaszkában vállal fél évre állást. A kisvárost egyedül komppal lehet megközelíteni, azt is csak a tél beállta előtt, utána egy maroknyi emberen kívül senki sem marad ott. Mégis áramlanak ide nyáron a turisták, hogy élvezzék a friss levegőt, a végtelen csillagos eget, horgásszanak és vadásszanak. Túravezetőjük az idősebb Jack, aki hamar Josie főztjének megszállottjává válik, és magával viszi a fogadóba a barátját, a fiatal és csendes Palmert is. Onnantól Palmer és Josie minden szabadidejüket együtt töltik. Kirándulnak, áfonyát szednek, csillagokat bámulnak… és sokat csókolóznak. Palmer meg is kéri a lány kezét az utolsó együtt töltött estéjükön, ám őt várja Seattle, a karrierje, a családja. Bármennyire is megszerette Palmert, fel kell szállnia a hajnali legeslegutolsó kompra. Csakhogy elalszik… Debbie Macomber ebben a csodálatos karácsonyi történetben Alaszkába repíti az olvasót, hogy megmutassa, a szerelem még a legeldugodtabb helyen is rátalálhat az emberre, még ha nem is számít rá. letöltés https://data.hu/get/12522052/Debbie_Macomber_-_Alaszkai_vakacio.pdf https://data.hu/get/12522079/Alaszkai_vakacio_-_Debbie_Macomber.epub - Debbie Macomber - Postán rendelt menyasszony Caroline Myers, a huszonéves ápolónő életének legcsodálatosabb napján omlik össze, mert épp az oltár előtt hagyta faképnél a vőlegénye. Sorsának fonalát azonban két jótékony nagynéni sodorja, akik rendületlenül hisznek abban, hogy a boldogság akár postán is megrendelhető. Az unokahúg tudta nélkül föladott újsághirdetésre a távoli Alaszkából ír Paul Trevor, akihez meg is érkezik a nagynénjei által félig elkábított és légipostán elküldött lány. De vajon mihez kezdjen az esküvői szertartás után magához térő Caroline? letöltés https://data.hu/get/12522055/Postan_rendelt_menyasszony_-_Debbie_Macomber.epub https://data.hu/get/12522058/Postan_rendelt_menyasszony_-_Debbie_Macomber.pdf - Debbie Macomber - Kisvárosi karácsony Valahol a messzi Texas mélyére álmodta meg írója azt a képzeletbeli világot, melyben Ígéretnek neveznek egy hegyekkel körbevett és gazdálkodók által kialakított tanyaközpontot. A már nevével is sokat mondó település környékét sikeres jószágtenyésztők lakják. Történetünk dr. Jane Patterson és a gazdálkodó Cal Patterson különválásával kezdődik, de aztán annak is tanúi lehetünk, hogy egy teljes éven átfolytatott szerelmi küzdelmük eredményeként miként találnak vissza, immár mindörökre, a valaha elveszettnek hitt, közös boldogsághoz… letöltés https://data.hu/get/12522057/Kisvarosi_karacsony_-_Debbie_Macomber.pdf https://data.hu/get/12522056/Kisvarosi_karacsony_-_Debbie_Macomber.epub - Debbie Macomber - Tizenkét nap karácsonyig Az életvidám, barátságos Julia Padden mindenkit kedvel, a kimért, zárkózott szomszédját, Cain Maddoxot kivéve. Nem számít, mennyire jóindulatúan közeledik a férfihoz, az minden alkalommal elutasítóan reagál. Amikor azonban Julia rajtakapja Caint, hogy ellopja az újságját, elhatározza, hogy mindenképp lebontja a másikat körülvevő falat. És ennek csak egy módja van: ha kedvességbe fojtja a férfit. A lány lépésről lépésre dokumentálja a küldetését a blogján, amelynek a Tizenkét nap karácsonyig címet adja. Bár az első néhány kísérlete visszapattan a férfiról, aki még a házi készítésű csokis kekszet is visszautasítja, a története egyre több emberhez jut el az interneten, mind többen és többen kezdik követni a kalandjait. Így hát Julia folytatja a kísérletet, és szép lassan rájön, hogy az érzéketlen külső gondoskodó férfit takar, akit talán még szeretni is tudna. De vajon túléli-e a bontakozó szerelmük, ha kiderül: Julia ország-világ elé tárta formálódó kapcsolatukat? Debbie Macomber legújabb karácsonyi történetében hitet tesz amellett, hogy a kedvesség csodákra képes. letöltés https://data.hu/get/12522054/Tizenket_nap_karacsonyig_-_Debbie_Macomber.pdf https://data.hu/get/12522046/Debbie_Macomber_-_Tizenket_nap_karacsonyig.epub - Debbie Macomber-A fagyöngy alatt Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el? Debbie Macomber (Angyali segítség, Csillagos éj) ízig-vérig karácsonyi regényében két fiatal megható és sokszor megmosolyogtató történetét követhetjük nyomon a nehéz kezdettől a fagyöngy alatti beteljesülésig. letöltés https://data.hu/get/12522051/A_fagyongy_alatt_-_Debbie_Macomber.epub https://data.hu/get/12522048/A_fagyongy_alatt_-_Debbie_Macomber.pdf -
    3 points
  16. Alexa Riley - A mostohanővér -erotikus novella +18 rajongói fordítás Egyéb erotikus írásai: https://data.hu/get/12521073/Alexa_Riley_-_A_mostohanover_R.pdf A lakókocsi szüze, Az edző, Ártatlanság, A birtokló bukása 1-3, Érintetlen, https://data.hu/get/12521192/Alexa_Riley_-_A_lakokocsi_szuze_R.pdf https://data.hu/get/12521197/Alexa_Riley_-_Untouched__-_Erintetlen_R.pdf https://data.hu/get/12521196/Alexa_Riley_Artatlansag.pdf https://data.hu/get/12521193/Alexa_Riley_A_birtoklo_bukasa.pdf https://data.hu/get/12521194/Alexa_Riley_A_birtoklo_bukasa_2.pdf https://data.hu/get/12521195/Alexa_Riley_A_Birtoklo_Bukasa_3.pdf https://data.hu/get/12521198/Az_edzo.pdf
    3 points
  17. 1. Susan Elizabeth Phillips: Csak Te kellesz! Egy buta liba, akinek saját futballcsapata van? Na, ne… De igen! Susan Elizabeth Phillips pontosan ebből az alaphelyzetből indítja boszorkányosan megírt romantikus regényét. Phoebe Somerville éppen az a fajta nő, akiről minden férfi sóvárogva álmodik. A szexis idomokhoz borotvaéles ész is tartozik. Édesapjával sohasem volt felhőtlen a viszonya, ezért a furcsa végrendelet sem éri váratlanul. A Chicago Starst, az NFL egyik futballcsapatát örökli – legalábbis hat hónapra… Ha a bajnokság során sikerül eljutniuk a döntőig, megtarthatja a csapatot, ha nem, a tulajdonjog átszáll Reed Chandlerre, gyűlölt unokatestvérére. A Szeles Város azonban nem készült fel Phoebere, a lépten-nyomon botrányokat kavaró, a feltűnőbbnél is feltűnőbb New York-i jelenségre. Igaz, Phoebe sem számított egy alabamai születésű hajdani futball-legendára. A Chicago Stars edzője, az NFL egykori legendás irányítója, Dan Calebow viszont arra nincs felkészülve, hogy ezentúl olyan valaki ül majd a klubtulajdonosi bársonyszéken, aki Marilyn Monroe-hasonmásversenyt nyerhetne… És a férfi nincs felkészülve azokra az érzelmekre sem, amelyeket ez a szőke bombázó felkorbácsol benne. Dan a saját érzelmeivel is megküzd, miközben odakünn a gyepen a Stars játékosai az ellenféllel viaskodnak a győzelem reményében. Dan és Phoebe szerelme már-már beérni látszik, ám a férfi legelső csókja olyan fogadtatásban részesül, mint a Michigan-tó felől fújó januári szél. Susan Elizabeth Phillips olyan bombasikerrel kecsegtető könyvet írt, amely egyszerre kirobbanóan spamelo, andalítóan szexis és krimiszerűen izgalmas. 2. Susan Elizabeth Phillips: Se veled, se nélküled Gracie harmincéves és még szűz. A szülei annak idején egy aggok otthonát vezettek, s a lányt éjjel-nappal idős emberek vették körül. Édesanyja pedig gyakorta mondogatta neki, hogy női ágon hozzájuk hasonlóan valamennyi felmenőjük jelentéktelen külsejű volt. Apja halála után az édesanyja túlad az öregotthonon, és lányával Floridába költözik, ahol Gracie-nek életében először a saját lábára kell állnia. Úgy véli, egy filmstúdiónál szerzett produkciós asszisztensi állásával unalmas hétköznapjaiból jegyet váltott a kalandok csillogó világába. Ám azonnal minden a feje tetejére áll, amikor első megbízatásaként a stúdió legújabb filmjének leendő sztárját, a futballikon Bobby Tomot kell rávennie arra, hogy időben jelenjen meg a forgatáson és teljesítse a szerződését. 3. Susan Elizabeth Phillips: Apafogó Dr. Jane Darlington, a zseniális fizikaprofesszor a 34. születésnapján rádöbben, hogy valami hiányzik az életéből: egy gyerek. Bár kétségbeesetten vágyik rá, férjet nem akar. Megtalálni a megfelelő apát azonban nem is olyan könnyű. Jane csodabogárnak érezte magát gyerekkorában átlagon felüli intelligenciája miatt, s elhatározta, hogy gyermekét meg fogja kímélni ettől a szenvedéstől. Vagyis egy nagyon különleges férfit kell választania nemzőapának. Valakit, aki nagyon… nos… buta. 4. Susan Elizabeth Phillips: Álom, édes álom Rachel Stone mellől végképp elszegődött a szerencse. Pénze nincs. Otthona és állása sincs. Van viszont egy ötéves fia, akiről gondoskodnia kell és egy fekete füstöt okádó kocsija. A járgány éppen az előtt az autósmozi előtt köhögi ki a lelkét, amelyet Gabe Bonner, a szívtelen férfi renovál, akiből kiveszett az élni akarás. (Mindenki által) imádott feleségét és tökéletes fiát elvesztette egy autóbalesetben, feladta sikeres állatorvosi hivatását, s önmaga árnyékaként tér vissza szülővárosába. Semmire sem vágyik jobban, minthogy mindenki békén hagyja, különösen a gyönyörű, önérzetes, számkivetett, tehetséges bajkeverő. Menekül Rachel elől, aki iránt legnagyobb megdöbbenésére szinte azonnal fellobban benne a szexuális vonzalom, amelyről azt hitte, meghalt a feleségével együtt. Még inkább menekül Rachel fia elől, aki túl sok fájdalmas emléket ébreszt benne. Talán az oroszlánszívű Rachelt az ég küldte, hogy megmentsen egy zord, makacs férfit. Egyikük sem akar kapcsolatot, de a szerelemnek és a vonzalomnak, amelyet egymás iránt éreznek, nem tudnak ellenállni. Két kedves szerelmes indul el a szív mulatságos, megható útján oda, ahol az álmok valóra válnak. 5. Susan Elizabeth Phillips: Törékeny szív Molly Sommerville tudja, hogy bajkeverő hírében áll. Igaz, hogy eladományozta tizenötmilliós örökségét, de hát, Istenem, senki sem tökéletes. Mégis életét majdhogynem tökéletesnek mondhatja: Daphne Nyusziról szóló gyerekkönyve nagy sikernek örvend, imádja szűk padlásszobáját, francia uszkárját, és örömét leli munkájában, a Fülemülék Erdejében élő képzeletbeli állatok megalkotásában. Még testvérét Phoebe-t is szereti, bár nem volt könnyű az árnyékában felnőni. Phoebe szép, boldog házasságban él, és Amerika legsikeresebb futballcsapatának tulajdonosa. Igen, Molly majdnem mindennel elégedett… egy kivétellel: emberemlékezet óta szerelmes a Chicago Stars kiállhatatlan, ellenállhatatlan hátvédjébe, Kevin Tuckerbe, aki Molly nevét sem tudja megjegyezni. Egy este Molly, szokásához híven ismét bajba kerül, vagy inkább a baj kerül az útjába, Kevin személyében. Ettől kezdve minden a feje tetejére áll: Molly szívét összetörik és, amikor úgy érzi, hogy a dolgok már rosszabbra nem fordulhatnak, Kevin ismét helyet követel magának Molly életében. Bárcsak lenne egy felszínes, léha fazon ez a túlfizetett, Ferrarival furikázó, uszkárgyűlölő fenegyerek… akkor nyugodtan élhetné tovább majdnem tökéletes életét. De Kevin rejtett lelki kifinomultsága és határozottsága kizökkenti Mollyt megszokott életéből és egy felejthetetlen nyár ígéretével Wind Lake-be röpíti. Vajon megtanulják-e az élet legfontosabb leckéjét, még mielőtt véget ér a nyár? A szerelmes szív törékeny, sebezhető, pokolian tud fájni, de – szerencsés esetben – a legkülönösebb és legváratlanabb módon meg tud gyógyulni. 6. Susan Elizabeth Phillips: Várom a párom Annabelle belefáradt abba, hogy ő legyen a család fekete báránya. Az eljegyzése felbomlott, a munkája fölösleges. Még a haja is leginkább egy szénakazalhoz hasonlít! De most minden meg fog változni, mivel átvette néhai nagyanyja társkereső vállalkozását. Csak annyi a dolga, hogy megnyerje ügyfelének Chicago legszexisebb agglegényét, s akkor ő lesz a város legkapósabb házasságközvetítője. Semmi és senki nem fog az útjába állni – sem a kocsija alatt részegen heverő hajléktalan, sem a saját családja, de legkevésbé egy vakvágányra futott szerelem utózöngéi… Heath Champion az ő dollárzöld szemével és számítóan csepegtetett vonzerejével a város legjobb sportmenedzsere. Vagyonos, munkamániás és jóképű. De akkor minek neki egy házasságközvetítő, különösen egy olyan vörös hajú kétbalkezes, mint Annabelle Granger? Szó, mi szó, szórakoztató és van benne valami báj. De Heath azt keresi, aki sikereire felteszi a koronát – a tökéletes feleséget. S egy különleges házassághoz különleges házasságközvetítő kell, nem igaz? A nádszáltermetű és gazdag Portia Powers arra tette fel az életét, hogy mindenki számára megtalálja a megfelelő társat, s ez csupán saját magának nem sikerül. Mit számít, hogy több ellensége van, mint barátja, és egy hajszál választja el az idegösszeomlástól, ha az övé Chicago legmenőbb társkereső cége? Sem egy olyan feltörekvő amatőr, mint Annabelle Granger, sem Bodie, Heath Champion ijesztő külsejű testőre nem akadályozhatja meg abban, hogy megszerezze, amit akar… Amikor Annabelle azt ígéri, hogy bármire képes lenne a sztárügyfele boldogságáért, tényleg úgy érti, hogy bármire? Ha Annabelle nem vigyáz, szemtől szembe találja magát a város legkeményebb tárgyalópartnerével – a férfival, aki egyre gyakrabban kérdezgeti önmagától: pontosan milyen tökéletesnek kell lennie a tökéletesnek? 7. Susan Elizabeth Phillips: Született csábító A Chicago Stars hátvédje, Dean Robillard a legszerencsésebb fickó a világon: szupersztár sportoló, a liga büszkesége és szép, mint egy görög isten. De ő is kerülhet rossz hangulatba. Dean kocsiba vágja magát, hogy megnézze végre vidéki házát. Amikor letér a sztrádáról egy gyér forgalmú főútra, megpillant valakit… Blue Bailey festőművész, aki nem tud sokáig megülni egy helyben. Fuvarra van szüksége, Amerika leghíresebb futballsztárjának pedig nagyon lenyűgöző a sportkocsija. Most már csak annyit kell tennie, hogy folyamatosan szórakoztassa a férfit, és eltitkolja előle kétségbeejtő helyzetét: nincs egy vasa sem, sehol nem várja senki. Dean és Blue hihetetlenül vonzódnak egymáshoz. Életükbe és egymás iránti leküzdhetetlen vonzalmukba belekeveredik egy ötvenes rocksztár, egy házvezetőnő és egy tizenegy éves kislány; a gyerek kétségbeesetten vágyik családra. A vadóc művésznő és a vonzó futballsztár a nyár folyamán kockázatos játékot játszik, harcolnak önmagukkal és egymással. Megismerik egymás gyenge pontjait, és megtanulják szeretni egymást. A testi szerelem korábban jön, mint a lelkek egymásra találása… A Született csábító mindenkinek szól, aki hisz az igaz szerelem csodájában. Susan Elizabeth Phillips elragadó meséje mindenkit elvezet az igazihoz. Tomoritve: https://mega.nz/file/LdwGDCxS#YN5Ut6e-AyFBerOphlC9ZS0fKudrtjPC1bgtkuUf1Bo Link frissites: https://mega.nz/file/Mg9AgTTA#_3aoWNMPaHNU3qb9JBJoc89W6GhleQJA6vgh7CqvdaA
    3 points
  18. Rex Gordon - Három és fél millió dollár (Walker felügyelő) "Tudta, hogy sikerülni fog. Nem is félt. Mindent pontosan előkészített, semmi sem jöhet közbe. Az órájára pillantott, ekkor hallotta meg Bill Carbanks lépteit. Bill magas, hajlott hátú férfi volt, kissé húzta a lábát, amint átszelte az úttestet. Ed Allans elvigyorodott. Nem értette, hogy éppen ez az ember, Bill Carbanks – akinek műlába van, gyakorlatilag tehát nyomorék – a műhely biztonsági csoportjának vezetője. Nem vitás, külseje tiszteletet parancsoló, harcias egyéniségnek látszik, de miféle esélyei lehetnek a legfélelmetesebb külsejű embernek is egy 38-assal szemben? Bill Carbanks már csak pár lépésre volt a sötét kapualjtól, ahol Ed Allan várakozott. Carbanks lelassította lépteit, mintha megérezte volna a veszélyt. Ed Allan hirtelen kilépett a sötétből. – Nyugi! Tedd, amit mondok! – kiáltott Carbanksra, és ráirányította a fegyver csövét." https://data.hu/get/12521995/Rex_Gordon-Harom_es_fel_millio_dollar.pdf
    3 points
  19. Diana Peterfreund - Ébredj velünk "A LEGFRISSEBB HÍREK: Az elszánt, fiatal TV-producert, Becky Fullert kirúgják a New Jersey-i helyi reggeli műsorból, így szakmai élete – magánéletéhez hasonlóan – kilátástalanná válik.Kétségbeesetten, de töretlen optimizmussal, Becky elhatározza, hogy talpán landol, és egyszer csak a Pirkadat, egy New York-i TV-csatorna bukdácsoló reggeli hírműsorának alkalmazásában találja magát. A csatorna viszont gyorsabban süllyed, mint maga a Titanic......" https://data.hu/get/12521994/Diana_Peterfreund_-_Ebredj_velunk.pdf
    3 points
  20. Jeffrey Archer - A vörös király "Jeffrey Archer öt évet töltött a brit alsóházban, tizennégyet a lordok házában, kettőt pedig őfelsége börtöneiben. Az öt különböző büntetés-végrehajtási intézetben töltött évek során számos ötletet merített novelláihoz. Ebben a kötetben tizenkét rendkívül eredetien megrajzolt, finom iróniával átszőtt, spamelo történetet talál az olvasó, amelyek kivétel nélkül mind váratlan véget érnek. " https://data.hu/get/12522126/Jeffrey-Archer-A-voros-kiraly.pdf https://data.hu/get/12522124/A_voros_kiraly_-_Jeffrey_Archer.epub https://data.hu/get/12522125/A_voros_kiraly_-_Jeffrey_Archer.mobi
    3 points
  21. Celeste Bradley Az álruhás -Álruhások Klubja 1. "A csodaszép Agatha Cunnington Londonba érkezik, hogy felkutassa eltűnt bátyját, Jamest. Az egyetlen nyom egy rejtélyes levél, amelyen a „Griffmadár” aláírás szerepel…Agatha úgy dönt, hogy a tiszteletre méltó férjes asszony álruháját ölti magára – talán így észrevétlen maradhat a nyüzsgő nagyvárosban. Igen ám, de tervéhez szüksége van egy megfelelő férjre. Talán olyasvalakire, mint Simon Rain.A férfi tagja a Liar’s Clubnak – megannyi hitehagyott bűnöző a királynő szolgálatában. Amikor valaki sorra öldösni kezdi a klub tagjait, Simon Rain azt a feladatot kapja, hogy keresse meg James Cunningtont. Simon inkognitóban megjelenik Agatha otthonában, s leküzdhetetlenül beleszeret a nőbe. Ezzel megszegi a klub legfőbb szabályát: Soha ne ess szerelembe!" https://data.hu/get/12522111/Celeste_Bradley-Alruhasok_klubja_1.-Az_alruhas.pdf Celeste Bradley - A szélhámos - Álruhások Klubja 2. "Clara és Dalton, Monty és Rose… Két pár, egy nagy szerelem. Az Álruhások Klubja újabb könyvében mindenki sokszor visel álruhát.Nem könnyű piperkőcként kiöltözve megjelenni a londoni társaságban, különösen egy, a feltűnést mindig is kerülő úriember, Dalton Montmorency számára. Márpedig az Álruhások vezetőjének legújabb küldetése során éppen Sir Thorogood, a különc karikaturista szerepét kell alakítania, akinek a politikai gúnyrajzai egész Londont felbolygatták. Sir Thorogood valódi kilétét homály fedi. Daltonnak ezt a rejtélyt kell megoldania, mivel a karikatúrák rombolják a Korona tekintélyét.Feladata teljesítése során azonban folyamatosan az útjába kerül egy bosszantó, ugyanakkor furcsa módon vonzó hölgy, Clara Simpson… Amikor Clara megpillantja Sir Thorogoodot egy bálban, azonnal tudja, hogy az illető úr szélhámos – hiszen a hölgy az igazi Sir Thorogood. Titokban készít karikatúrákat e furcsa álnév leple alatt, így próbál némi pénzre szert tenni, hogy elköltözhessen végre sógornőjéék házából és saját lábára állhasson. Eltökélt szándéka, hogy leleplezi a csalót – ehhez viszont neki is alakoskodnia kell. A különös szerepjátszás olyan cselekedetekre készteti, amelyekről korábban még csak nem is álmodott – s amelyek egyenesen az ördögien jóképű ellenfele karjaiba sodorják őt!" https://data.hu/get/12522112/Celeste_Bradley-Alruhasok_klubja_2.-A_szelhamos.pdf
    3 points
  22. Katherine Paterson: Híd Terabithia földjére Jess Aarons hőn áhított vágya, hogy ő legyen az ötödik évfolyam leggyorsabb futója. Egész nyáron edz, és alig várja, hogy lássa osztálytársai arcát, amikor mindegyiküket legyőzi. Az iskola első napján azonban egy új lány átmerészkedik a fiúk felére a játszótéren, és mindenkit maga mögött hagy. Ez bizony nem túl ígéretes kezdet egy barátságnak, Jess és Leslie Burke mégis elválaszthatatlan társakká válnak. Leslie hatalmas képzelőerővel rendelkezik. Ő és Jess megalkotják Terabithiát, a varázslatos erdei királyságot, ahol ők ketten királyként és királynőként uralkodnak, és ahol az egyedüli korlátot fantáziájuk szabja. Aztán egy reggel szörnyűséges tragédia történik. És amikor Jessnek meg kell birkóznia ezzel a borzalommal, hirtelen ráébred, mekkora erőt és bátorságot adott neki Leslie. A KÖNYV A NEWBERY DÍJ NYERTESE AZ AZONOS CÍMŰ FILM ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ BESTSELLER https://mega.nz/file/VotFBBKQ#WrYXlx-mC8cVgDCCif5G4uRs-MjmvOASiUBL09_XFds
    3 points
  23. Tony Coffey-Katolikus voltam 2012-218 oldal Egyre több katolikus teszi fel a kérdést: „Ki jogosult manapság Isten nevében szólni?” Legyen szó bár születésszabályozásról, gyóntatásról vagy Szűz Máriáról, a katolikus hívekben fölmerül a kérdés, hogy egyházuk Isten nevében szólalt-e meg és rá kell- e hallgatniuk? E könyv szerzőjében, aki a római katolikus egyházban nőtt fel,ugyanezekhez hasonló kérdések feszültek megválaszolatlanul: - Van-e szó a Szentírásban a pápaságról? - Bűneinkre Istentől,vagy emberektől kell-e feloldozást várnunk? - Mit mond a Biblia Máriával kapcsolatban? - Szükség van-e tisztítótűzre? Ahol az egyházi tradíció és a Biblia ellentmond egymásnak, melyiknek tulajdonítsunk nagyobb tekintélyt? Tony Coffey önmaga számára is megdöbbentő válaszokat talált a fenti kérdésekre, amelyek hatására egész élete megváltozott. Könyvében a megtalált válaszokat igen figyelmes és szeretetteljes szellemben osztja meg az olvasóival. A Katolikus voltam című könyv helytálló válaszokat kínál azzal a buzdítással, hogy csak úgy lehetséges Istent igazán megismerni és követni, ha tisztában vagy azzal, ki szólal meg az Ő nevében! letöltés https://data.hu/get/12520352/Katolikus_voltam_-_Coffey_Tony.epub https://data.hu/get/12520353/Katolikus_voltam_-_Tony_Coffey.pdf -
    3 points
  24. Hid trilógia 2. Idoru "A XXI. század Tokiójának villódzó neonfelszíne mögül egy csalódott város arca kandikál elő. A modern technológiák ígéretei és a kiberindusztrializmus csődje egyre mélyülő szakadékot nyitnak a vagyonos és az elszegényedett rétegek között.Ebben a világban sokakat már meg sem lep, amikor Rez, a rockénekes, bejelenti eljegyzését egy idoruval, egy virtuális dívával. Amerikai rajongói azonban megbíznak egy tizenéves információvadász lányt azzal, derítse ki, mi áll a dolog hátterében. Egy ilyen nyomozás persze korántsem életbiztosítás, különösen, ha sérteni kezdi valamelyik konszern érdekeit." https://data.hu/get/12520952/William-Gibson-Hid2-Idoru.pdf Neurománc 2- Számláló nullára "Turner apróbb kellemetlenségekkel volt kénytelen szembenézni Új-Delhiben: bérelt BMW-je alatt pokolgép robbant, és ízekre szaggatta testét. De mert az ügynöke és a szerződése jó volt, egy napig sem volt halott. " https://data.hu/get/12520943/William-Gibson-Szamlalo-a-nullara-Neuromanc2.pdf
    3 points
  25. Linda Castillo-Kate Burkholder sorozat 1..10 Linda Castillo-Néma eskü (Kate Burkholder 1.) Az ohiói kisváros, Painters Mill lakosai évszázadok óta békében élnek az amish közösséggel. Tizenhat évvel ezelőtt azonban brutális gyilkosságok sorozata rázta meg a helyieket: az elkövető fiatal amish lányok közül szedte áldozatait. Az öldöklés amilyen megmagyarázhatatlanul indult, olyan váratlanul véget is ért. Az erőszak azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott mindenki lelkében. Kate Burkholder, egy amish kamaszlány túlélte ugyan a gyilkos támadását, ám az eset megrázó felismerést hozott számára: el kell hagynia a közösséget. Majdnem két évtizeddel később Kate-et Painters Mill lakói felkérik, hogy térjen vissza a városba rendőrfőnökként. Időközben szerzett nagyvárosi tapasztalata és amish gyökerei miatt ő lenne a tökéletes jelölt a feladatra. Kate biztos abban, hogy feldolgozta múltjának tragikus eseményeit egészen addig, amíg fel nem bukkan az első holttest egy hófödte mezőn. A nyomozónő megesküszik, hogy elfogja a gyilkost, mielőtt az újra lecsaphatna. Ehhez azonban nem csupán a családját és közösségük értékeit kell elárulnia, hanem fel kell fednie egy olyan sötét titkot, amelyet tizenhat évvel ezelőtt mélyen eltemetett. letöltés https://data.hu/get/12520931/Nema_esku_Kate_Burkholder_1._-_Linda_Castillo.epub https://data.hu/get/12520934/Linda_Castillo_-_Nema_esku_Kate_Burkholder_1..pdf - Linda Castillo-Könyörgés (Kate Burkholder 2.) A csendes amerikai kisváros, Painters Mill közösségét szörnyű tragédia rázza meg: egy amish család hét különös kegyetlenséggel lemészárolják. A sokkoló bűnténynek áldozatul esett szülők és a gyerekek halála számos kérdést vet fel. Vajon egy elfajuló családi veszekedés áll a háttérben? Vagy egy rosszul sikerült rablásért ilyen tragikus véget? Vagy előre megtervezett, hidegvérű gyilkosság történt? A nyomozást vezető rendőrfőnök, Kate Burkholder a rejtély nyomába ered, és eközben egyszerre szembesül a zárt amish közösség belső titkaival és saját múltja kísértő árnyaival. Az egyre szövevényesebb ügy megoldásához nemcsak nyomozói képességeit kell latba vetnie, de zavaros magánéletét is rendeznie kell régi-új szerelmével… letöltés https://data.hu/get/12520929/Linda_Castillo_-_Konyorges_Kate_Burkholder_2..pdf https://data.hu/get/12520936/Konyorges_Kate_Burkholder_2._-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo-Megtört csend (Kate Burkholder 3.) Painters Millben, Ohio egy nyugodt kisvárosában négy amish gyermek marad árván, szüleiket és nagybátyjukat holtan találták a családi csűrben. Az ügy első ránézésre balesetnek tűnik, de a boncolás során az egyik áldozaton olyan sérüléseket találnak, amelyek gyanút ébresztenek Kate Burkholder rendőrfőnökben, talán mégis inkább gyilkosságról van szó. Kate amish kötelékei miatt jól ismeri a közösség zártságát, ismeri saját démonaikat és a külvilág démonait, amelyek tragikus sebeket ejthetnek az egyedül maradt gyermekeken. Vajon kapcsolódik ez a hármas gyilkosság az utóbbi időben amishok ellen elkövetett bűncselekményekhez? Kate Burkholdernek és segítőjének, John Tomasettinek ártatlanság és gonoszság ellentéte között kell navigálniuk az ügyet a megoldás felé, amelynek egyre nagyobb tétje van, hiszen újabb emberéletek kerülnek veszélybe. Linda Castillo (Néma eskü, Könyörgés) előző regényeihez hasonlóan lenyűgözően bonyolítja a szálakat, hogy aztán a könyv végére olyan felfedezésig juttassa az olvasót, amely hátborzongatóbb mindennél. letöltés https://data.hu/get/12520928/Linda_Castillo_-_Megtort_csend_Kate_Burkholder_3..pdf https://data.hu/get/12520926/Megtort_csend_Kate_Burkholder_-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo-Az alagút (Kate Burkholder 4.) Észak-Ohióban sorra tűnnek el a kamasz amish lányok. A rendőrség tanácstalanul szemléli az újabb és újabb eseteket. így bevonják a nyomozásba Painters Mill rendőrfőnöknőjét. Az amish gyökereit fiatalon odahagyó Kate Burkholder talán szóra bírhatja a zárt világot, talán rájöhet a bűncselekmények mozgatórugójára. És akkor fiatal női holttestet találnak. Kate olyan fallal találja szemközt magát, amelyik elzárja a megoldás felé vezető úttól, majd a tehetetlensége kétségbeesett küzdelembe fordul, mikor családját is veszélyezteti a titokzatos elkövető. Hamarosan versenyt kell futnia a gyilkossal a lányok életéért… Linda Castillo eddigi regényeihez (Néma eskü, Könyörgés, Megtört csend) hasonlóan lélegzetelállítóan fordulatos történetet tár az olvasó elé, hogy azután hajmeresztő csavarral zárja azt. letöltés https://data.hu/get/12520925/Linda_Castillo_-_Az_alagut_Kate_Burkholder_4..pdf https://data.hu/get/12520935/Az_alagut_Kate_Burkholder_4._-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo-Utolsó lélegzet (Kate Burkholder 5.) Az amish családapa, Paul Borntrager éppen hazafelé tart a bricskáján három gyermekével, amikor egy útkereszteződésben hatalmas sebességgel beléjük rohan egy kisteherautó. A szörnyű balesetet csak az egyik gyermek éli túl, aki – bár szemtanúja volt a történteknek – képtelen segíteni a rendőrségnek. A helyszínre érkező Painters Mill-i rendőrfőnök, Kate Burkholder rémülten ismeri fel, hogy az áldozatok egykori barátnőjének, Mattie-nek a szerettei. Kate hatalmas elszántsággal próbálja felderíteni az első pillantásra cserbenhagyásos balesetnek tűnő ügyet, de nincs könnyű dolga: az amish közösség, amelynek egykor ő maga is tagja volt, elutasítóan viselkedik, és elzárkózik az együttműködés elől. Mattie szerencsére fokozatosan megnyílni látszik volt barátnője előtt, ám lassan kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. S miközben Kate kétségbeesetten igyekszik bepillantást nyerni barátnője titkaiba, s megvédeni az ártatlanokat, elfeledni vágyott múltja is lesújt rá… A Linda Castillótól (Könyörgés, Néma eskü) megszokott izgalmas történetszövés, a rokonszenves, együtt érző és határozott Kate Burkholder nyomozó alakja, az amish életmód hiteles, érzékletes bemutatása és az érzelmek útvesztőiben megtévedt szereplők ábrázolása lebilincselő olvasmánnyá teszik az írónő legújabb regényét is – nem csak a krimirajongók számára. letöltés https://data.hu/get/12520927/Linda_Castillo_-_Utolso_lelegzet_Kate_Burkholder_5..pdf https://data.hu/get/12520924/Utolso_lelegzet_Kate_Burkholde_-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo - A halál szava (Kate Burkholder 6.) Megjelent: 2015.01.29. A békés kisváros, Painters Mill mellett egy pajtában felakasztva találnak egy köztiszteletben álló férfit. Noha az eset első pillantásra öngyilkosságnak tűnik, a bizonyítékok alapján hamarosan kiderül, hogy az áldozat nem önkezével vetett véget az életének. A helyszínen talált rejtélyes, festett amish fabábú miatt a helyi rendőrfőnöknő, Kate Burkholder arra gyanakszik, hogy az ügynek köze lehet egy harmincöt évvel ezelőtti kegyetlen mészárláshoz. Amikor holtan találják a helyi galéria tulajdonosát is, Kate egy új nyomot követve sötét titokra bukkan, amely nemcsak a mostani bűntények elkövetőjéhez vezethet el, de a régi tragédiára is magyarázatot adhat. A nőnek versenyt kell futnia az idővel, hogy megtaláljon egy hidegvérű gyilkost, aki arra esküdött, hogy mindenáron igazságot szolgáltat… Linda Castillo (Utolsó lélegzet, Az alagút) regénye izgalmas és megrázó történet arról, hogy egyetlen rossz döntés miként teheti tönkre több ember életét is, akár mindörökre. letöltés https://data.hu/get/12520940/A_halal_szava_-_Linda_Castillo.pdf https://data.hu/get/12520938/A_halal_szava_-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo-Vihar után(Kate Burkholder 7.) 2016 Egy zárt világ – megannyi titok Painters Millen tornádó söpör végig, sérülteket, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A romeltakarítás során egy cserkészcsapat emberi maradványokra bukkan. A kiérkező Kate Burkholder rendőrfőnök rögtön gyilkosságra gyanakszik, pedig a csontok legalább harminc éve ugyanazon a helyen feküdtek. Ki az áldozat? És kinek állt érdekében egy pajta alá rejteni a holttestet? Talán a mellette talált eljegyzési gyűrű segíthet azonosítani az áldozatot, vagy elvezethet a gyilkoshoz, de amikor végre a rendőrség elindulhatna egy nyomon, az amish közösség zárt ajtajain kell döngetnie. Kate fiatalon szakított amish gyökereivel, mégis könnyebben szóra bírhatja a közösséget, de az elvakult hit, a tolerancia hiánya újabb akadályokat gördít a nyomozás elé. Az évtizedes családi titkok családi titkok maradnának, ha egy hajdani ártatlan szív rá nem döbbenne arra, hogy az élete egészen másként is alakulhatott volna. Kate pedig nem tehet mást, mint hogy az idővel is harcba száll azért, hogy a szemet szemért, fogat fogért elvet ne követhesse senki az ügy lezárásáig… letöltés https://data.hu/get/12520923/Vihar_utan_-_Linda_Castillo.mobi https://data.hu/get/12520922/Vihar_utan_-_Linda_Castillo.pdf https://data.hu/get/12520959/Vihar_utan_-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo - Bűnösök között (Kate Burkholder 8.) Megjelent: 2017. 07. 07. Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint. Egy tizenöt éves lány holttestére bukkannak egy világtól elzárt amish telep melletti erdőben. Megfagyott a hóban. A halála előtt gyermeket várt. Vajon véletlenül tévedt el a rengetegben, vagy menekült valaki elől? Az eset körül egyre sokasodnak a rejtélyek, a lány rokonai és ismerősei viszont nem hajlandóak – vagy nem mernek – szóba állni a rendőrséggel. A seriff az ohiói Kate Burkholder rendőrfőnök segítségét kéri, hogy épüljön be a közösségbe, és járjon az ügy végére. A nő amish családban nőtt fel, így tökéletes jelölt a kockázatos küldetésre, de ha elvállalja, szembe kell néznie a saját múltjával is, és azzal, hogy annak idején miért tagadta meg a hitét. Amikor azonban megtudja, hogy talán más gyermekek élete is veszélyben forog, úgy érzi, nem mondhat nemet a feladatra. Végül a csendes, vidéki kisváros felszíne alatt egy olyan világra bukkan, amelynek lakóit szörnyű titkok, rémes bűntettek és vallási fanatikusok tartják rettegésben. És ahogy egyre közelebb kerül az ügy megoldásához, lassan kezd rádöbbenni, hogy túl sokat tud, és ő maga sincs biztonságban. letöltés https://data.hu/get/12520933/Bunosok_kozott_-_Linda_Castillo.epub https://data.hu/get/12520937/Linda_Castillo_-_Kate_Burkholder_8._-_Bunosok_kozott.pdf - Linda Castillo - Sötét úton (Kate Burkholder 9.) Megjelent: 2018. 06. 20. Az erőszakos, zűrös természetéről ismert Joseph Kinget a felesége meggyilkolása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. A kiközösített amish férfi azonban két hét múlva megszökik a börtönből, és egyenesen Painters Millbe tart. A szökés híre futótűzként terjed, és nagy kihívás elé állítja Kate Burkholder rendőrfőnököt meg a csapatát. Az ügy ráadásul személyesen is érinti Kate-et, hiszen a férfival együtt nőtt fel, és álmában sem gondolta volna, hogy az egyszer csak megjelenik, majd őt magát, valamint öt saját gyermekét is túszul ejti az amish nagybátyjuk birtokán. A férfi kétségbeesett, fegyvere van, és úgy érzi, nincs vesztenivalója. Kate szörnyen félti a gyerekeket, ezért egyezségre jut Josephfel, aki arra kéri, segítsen neki bebizonyítani az ártatlanságát, cserébe szabadon engedi őt. A rendőrfőnök kételkedik ugyan a férfi igazában, ám amint egyre több tény és bizonyíték mond ellent egymásnak, maga sem tudja, mit higgyen. Hűséges csapatával karöltve saját nyomozásba kezd, hogy fényt derítsen egy szörnyű titokra. Kisvártatva kiderül, hogy valaki akár még ölni is hajlandó azért, hogy az igazság sose lásson napvilágot… letöltés https://data.hu/get/12520939/Linda_Castillo_-_Kate_Burkholder_9._-_Sotet__uton.pdf https://data.hu/get/12520921/Sotet_uton_-_Linda_Castillo.epub - Linda Castillo - Égető titkok (Kate Burkholder 10.) 2019 Egy régi amish pajta porig ég az éjszaka kellős közepén. A helyszínre kiérkező és az ügyben illetékes Kate Burkholder rendőrfőnök nyomozása már a legelején drámai fordulatot vesz – kiderül, hogy a tragikus, ám véletlennek tűnő baleset nagyon is szándékos tett következménye. Valaki nemcsak felgyújtotta a pajtát, de az azt birtokló család legidősebb gyermekét, a tizennyolc éves Daniel Gingerichet is bezárta oda, hogy a lángok közepette haljon kínhalált. De vajon ki akarhatta, hogy a sokak által kedvelt és dolgos fiú élete ilyen véget érjen? És az elkövetőt mi vihette rá efféle szörnyűségre? A kevéske nyom mellett a meglehetősen összetartó és az idegenekkel szemben összezáró amish közösség is megnehezíti a nyomozást. Annyi azonban bizonyos, hogy egy súlyos titok lappang a háttérben, amelyről senki sem akar vagy mer beszélni, és amely Kate-et is arra készteti, hogy felelevenítse a múltja egyik legfájdalmasabb emlékét – és az egész akár az életébe is kerülhet. letöltés https://data.hu/get/12520930/Linda_Castillo_-_Kate_Burkholder_10._-_Egeto_titkok.epub https://data.hu/get/12520932/Linda_Castillo_-_Kate_Burkholder_10._-_Egeto_titkok.pdf Megjegyzés: Találtam 3részt fenn laca80 feltöltésében. De azért nem akartam a sorozatot megbontani, legyen egyben fenn. -
    3 points
  26. A Rezidens (The Resident) 2018-.720p.WEBRip.x265 1.T 2.T 3. évad szinkronizált, amerikai filmsorozat, 45 perc, 260 Mb/rész Dr. Randolph Bell elismert, népszerű orvos a Chastain Park Memorial kórházban, azonban titkolt betegsége miatt már nem először veszít el beteget a műtőasztalon. Dr. Conrad Hawkins vezető rezidensként az egyik legkiválóbb orvosa a klinikának ám nem mindenkinek váltja ki tetszését a férfi stílusa. RENDEZŐ: Rob Corn, David Crabtree FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Amy Holden Jones, Hayley Schore, Roshan Sethi ZENE: Jason Derlatka, Jon Ehrlich SZEREPLŐK: Emily VanCamp , Jenna Dewan Tatum , Matt Czuchry , Bruce Greenwood , Daniella Alonso , Jane Leeves , Gregory Itzin 1. évad https://data.hu/get/12508312/01rsdntth1-7.part01.rar https://data.hu/get/12508311/01rsdntth1-7.part02.rar https://data.hu/get/12508314/01rsdntth1-7.part03.rar https://data.hu/get/12508304/01rsdntth1-7.part04.rar https://data.hu/get/12508310/01rsdntth1-7.part05.rar https://data.hu/get/12508301/01rsdntth1-7.part06.rar https://data.hu/get/12508307/01rsdntth1-7.part07.rar https://data.hu/get/12508315/01rsdntth1-7.part08.rar https://data.hu/get/12508303/01rsdntth1-7.part09.rar https://data.hu/get/12508297/01rsdntth8-14.part01.rar https://data.hu/get/12508302/01rsdntth8-14.part02.rar https://data.hu/get/12508298/01rsdntth8-14.part03.rar https://data.hu/get/12508305/01rsdntth8-14.part04.rar https://data.hu/get/12508309/01rsdntth8-14.part05.rar https://data.hu/get/12508299/01rsdntth8-14.part06.rar https://data.hu/get/12508306/01rsdntth8-14.part07.rar https://data.hu/get/12508300/01rsdntth8-14.part08.rar https://data.hu/get/12508308/01rsdntth8-14.part09.rar 2. évad https://data.hu/get/12508364/02rsdntth1-8.part01.rar https://data.hu/get/12508358/02rsdntth1-8.part02.rar https://data.hu/get/12508369/02rsdntth1-8.part03.rar https://data.hu/get/12508359/02rsdntth1-8.part04.rar https://data.hu/get/12508370/02rsdntth1-8.part05.rar https://data.hu/get/12508377/02rsdntth1-8.part06.rar https://data.hu/get/12508375/02rsdntth1-8.part07.rar https://data.hu/get/12508360/02rsdntth1-8.part08.rar https://data.hu/get/12508371/02rsdntth1-8.part09.rar https://data.hu/get/12508376/02rsdntth17-23.part1.rar https://data.hu/get/12508374/02rsdntth17-23.part2.rar https://data.hu/get/12508366/02rsdntth17-23.part3.rar https://data.hu/get/12508381/02rsdntth17-23.part4.rar https://data.hu/get/12508383/02rsdntth17-23.part5.rar https://data.hu/get/12508382/02rsdntth17-23.part6.rar https://data.hu/get/12508380/02rsdntth17-23.part7.rar https://data.hu/get/12508384/02rsdntth17-23.part8.rar https://data.hu/get/12508363/02rsdntth9-16.part01.rar https://data.hu/get/12508378/02rsdntth9-16.part02.rar https://data.hu/get/12508379/02rsdntth9-16.part03.rar https://data.hu/get/12508362/02rsdntth9-16.part04.rar https://data.hu/get/12508367/02rsdntth9-16.part05.rar https://data.hu/get/12508368/02rsdntth9-16.part06.rar https://data.hu/get/12508372/02rsdntth9-16.part07.rar https://data.hu/get/12508373/02rsdntth9-16.part08.rar https://data.hu/get/12508365/02rsdntth9-16.part09.rar https://data.hu/get/12508361/02rsdntth9-16.part10.rar 3. évad https://data.hu/get/12508478/3rsdntth01-2.mkv.part1.rar https://data.hu/get/12508477/3rsdntth01-2.mkv.part2.rar https://data.hu/get/12508479/3rsdntth01-2.mkv.part3.rar https://data.hu/get/12515391/3rsdntth03.part1.rar https://data.hu/get/12515390/3rsdntth03.part2.rar https://data.hu/get/12523660/3rsdntth04.part1.rar https://data.hu/get/12523659/3rsdntth04.part2.rar https://data.hu/get/12533726/3rsdntth05.part1.rar https://data.hu/get/12533725/3rsdntth05.part2.rar https://data.hu/get/12542438/3rsdntth06.rar https://data.hu/get/12551501/3rsdntth07.rar https://data.hu/get/12561778/3rsdntth08.part1.rar https://data.hu/get/12561779/3rsdntth08.part2.rar https://data.hu/get/12571898/3rsdntth09.rar https://data.hu/get/12582538/3rsdntth10.part1.rar https://data.hu/get/12582537/3rsdntth10.part2.rar https://data.hu/get/12586008/3rsdntth11.rar https://data.hu/get/12594840/3rsdntth12.part1.rar https://data.hu/get/12594837/3rsdntth12.part2.rar https://data.hu/get/12603682/3rsdntth13.rar https://data.hu/get/12610285/3rsdntth14.part1.rar https://data.hu/get/12610286/3rsdntth14.part2.rar https://data.hu/get/12616983/3rsdntth15.part1.rar https://data.hu/get/12616984/3rsdntth15.part2.rar https://data.hu/get/12626548/3rsdntth16.part1.rar https://data.hu/get/12626549/3rsdntth16.part2.rar https://data.hu/get/12641434/3rsdntth17.part1.rar https://data.hu/get/12641431/3rsdntth17.part2.rar https://data.hu/get/12648859/3rsdntth18.rar https://data.hu/get/12658085/3rsdntth19.rar https://data.hu/get/12667086/3rsdntth20.rar 4. évad https://data.hu/get/13023586/04rsdntth01.part1.rar https://data.hu/get/13023587/04rsdntth01.part2.rar https://data.hu/get/13028938/04rsdntth02.rar https://data.hu/get/13035561/04rsdntth03.part1.rar https://data.hu/get/13035560/04rsdntth03.part2.rar https://data.hu/get/13042533/04rsdntth04.rar https://data.hu/get/13049475/04rsdntth05.part1.rar https://data.hu/get/13049474/04rsdntth05.part2.rar https://data.hu/get/13055085/04rsdntth06.rar https://data.hu/get/13061320/04rsdntth07.part1.rar https://data.hu/get/13061319/04rsdntth07.part2.rar https://data.hu/get/13068475/04rsdntth08.part1.rar https://data.hu/get/13068476/04rsdntth08.part2.rar https://data.hu/get/13077019/04rsdntth09.part1.rar https://data.hu/get/13077020/04rsdntth09.part2.rar https://data.hu/get/13082038/04rsdntth10.part1.rar https://data.hu/get/13082039/04rsdntth10.part2.rar https://data.hu/get/13087771/04rsdntth11.rar https://data.hu/get/13094971/04rsdntth12.part1.rar https://data.hu/get/13094973/04rsdntth12.part2.rar https://data.hu/get/13100612/04rsdntth13.part1.rar https://data.hu/get/13100604/04rsdntth13.part2.rar https://data.hu/get/13112285/04rsdntth14.rar
    2 points
  27. Az Esernyő Akadémia (The Umbrella Academy) 1. 2. évad. 2019 - 2020. 720p. 1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG szinkronizált amerikai akció-vígjáték, kalandfilmsorozat, https://port.hu/adatlap/film/mozi/az-esernyo-akademia-the-umbrella-academy/movie-213878 https://www.imdb.com/title/tt1312171/?ref_=ttep_ep_tt Szereplők Aidan Gallagher Number Five Ellen Page Vanya Hargreeves Tom Hopper Luther Hargreeves David Castaneda Diego Hargreeves Emmy Raver-Lampman Allison Hargreeves Robert Sheehan Klaus Hargreeves Mary J. Blige Cha-Cha Cameron Britton Hazel Adam Godley Pogo Colm Feore Sir Reginald Hargreeves Sheila McCarthy Agnes Jordan Claire Robbins Grace Alkotók rendező: Stephen Surjik forgatókönyvíró: Jeremy Slater zene: Jeff Russo operatőr: Neville Kidd Craig Wrobleski vágó: Todd Desrosiers Timothy A. Good Bizarr képességekkel megáldott szuperhősök diszfunkcionális családjáról (the Monocle, Spaceboy, the Kraken, the Rumor, the Séance, Number Five, the Horror és the White Violin), kiknek tagjai kénytelenek együtt dolgozni, hogy végére járjanak apjuk rejtélyes megölésének, miközben eltérő személyiségeik és képességeik miatt kezdenek eltávolodni egymástól. Ugyanaz a furcsa család. Újfajta problémák. Az Esernyő Akadémia július 31-én tér vissza a Netflix műsorára. PirateClub MediaInfo 2 The.Umbrella.Academy.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 3,9 GiB Hossz: 00:59:17.971 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 8 138 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. https://data.hu/get/12523862/The.Umbrella.Academy.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12523831/The.Umbrella.Academy.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12523834/The.Umbrella.Academy.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12523785/The.Umbrella.Academy.S01E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12523787/The.Umbrella.Academy.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12523786/The.Umbrella.Academy.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12523861/The.Umbrella.Academy.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12523865/The.Umbrella.Academy.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12523863/The.Umbrella.Academy.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12523864/The.Umbrella.Academy.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12523876/The.Umbrella.Academy.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12523877/The.Umbrella.Academy.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12523874/The.Umbrella.Academy.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12523885/The.Umbrella.Academy.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12523884/The.Umbrella.Academy.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12523883/The.Umbrella.Academy.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12523784/The.Umbrella.Academy.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12523835/The.Umbrella.Academy.S01E09.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12523833/The.Umbrella.Academy.S01E10.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12523897/The.Umbrella.Academy.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12523899/The.Umbrella.Academy.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524112/The.Umbrella.Academy.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524053/The.Umbrella.Academy.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524114/The.Umbrella.Academy.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12524224/The.Umbrella.Academy.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524188/The.Umbrella.Academy.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524313/The.Umbrella.Academy.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524312/The.Umbrella.Academy.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524321/The.Umbrella.Academy.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524324/The.Umbrella.Academy.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524323/The.Umbrella.Academy.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12524320/The.Umbrella.Academy.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12524405/The.Umbrella.Academy.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524399/The.Umbrella.Academy.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524401/The.Umbrella.Academy.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12524393/The.Umbrella.Academy.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524396/The.Umbrella.Academy.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524443/The.Umbrella.Academy.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12524435/The.Umbrella.Academy.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524436/The.Umbrella.Academy.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524437/The.Umbrella.Academy.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12524477/The.Umbrella.Academy.S01E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524479/The.Umbrella.Academy.S01E09.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12524478/The.Umbrella.Academy.S01E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12524476/The.Umbrella.Academy.S01E10.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar PirateClub MediaInfo 2 The.Umbrella.Academy.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 2,6 GiB Hossz: 00:47:00.401 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 6 628 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. https://data.hu/get/12536317/The.Umbrella.Academy.S02E01.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536312/The.Umbrella.Academy.S02E02.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536316/The.Umbrella.Academy.S02E03.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536318/The.Umbrella.Academy.S02E04.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536314/The.Umbrella.Academy.S02E05.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536311/The.Umbrella.Academy.S02E06.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536334/The.Umbrella.Academy.S02E07.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536332/The.Umbrella.Academy.S02E08.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536331/The.Umbrella.Academy.S02E09.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536333/The.Umbrella.Academy.S02E10.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/12536379/The.Umbrella.Academy.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536381/The.Umbrella.Academy.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536386/The.Umbrella.Academy.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536384/The.Umbrella.Academy.S02E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536387/The.Umbrella.Academy.S02E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536385/The.Umbrella.Academy.S02E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536402/The.Umbrella.Academy.S02E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536395/The.Umbrella.Academy.S02E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536399/The.Umbrella.Academy.S02E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536396/The.Umbrella.Academy.S02E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536398/The.Umbrella.Academy.S02E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536400/The.Umbrella.Academy.S02E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536419/The.Umbrella.Academy.S02E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536436/The.Umbrella.Academy.S02E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536434/The.Umbrella.Academy.S02E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536439/The.Umbrella.Academy.S02E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536438/The.Umbrella.Academy.S02E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536433/The.Umbrella.Academy.S02E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536443/The.Umbrella.Academy.S02E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536441/The.Umbrella.Academy.S02E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536440/The.Umbrella.Academy.S02E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536445/The.Umbrella.Academy.S02E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536465/The.Umbrella.Academy.S02E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536444/The.Umbrella.Academy.S02E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536472/The.Umbrella.Academy.S02E09.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536467/The.Umbrella.Academy.S02E09.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536464/The.Umbrella.Academy.S02E09.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12536466/The.Umbrella.Academy.S02E10.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12536463/The.Umbrella.Academy.S02E10.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12536490/The.Umbrella.Academy.S02E10.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar Vége a 2. évadnak. Folyt. köv.
    2 points
  28. Peter Freund - A tűz kapuja - Misztéria 1. "A mi világunkkal párhuzamosan is létezik egy világ, Misztéria. Ebben a veszedelmes lényekkel, bonyolult formációkkal és ősi titkokkal teli világban nyomoz egy fiú a múltja, a barátai után – és keresi a legfontosabbat: ki is ő valójában. A mi világunkban Nikónak hívják..." https://data.hu/get/12521991/Peter_Freund_-_Miszteria_1._Miszteria_a_tuz_kapuja.pdf Ayani - A sólyom lánya- - Misztéria 2. "Minden egy rejtélyes öreg könyvvel kezdődött. Niko ennek segítségével talált utat Misztéria országába, és most úgy látszik, rajta és alwe társnőjén csak egy régi jóslat segíthet: amikor a Sötétség frigyre lép a Fénnyel, a Sólyom lánya megfordíthatja Misztéria sorsát.Niko és Ayani ebbe a jóslatba veti minden reményét. Rhogarr von Khelm azonban esküdt ellenségük, minden követ megmozgat, hogy megsemmisítse őket, és megszilárdítsa rémuralmát.Ebben csak egy lány akadályozhatja meg… Vajon Ayani-e a Sólyom rég vár leánya?" https://data.hu/get/12521992/Peter_Freund_-_Miszteria_2.__Ayani_a_solyom_lanya.pdf Sinkkálion- A sors kardja - Misztéria 3. "Közeleg a döntés órája…Niko, aki egy titokzatos könyv segítségével utat talált MISZTÉRIÁBA, és alwe társnője, Ayani új sorscsapásokkal néz szembe: A MISZTÉRIÁBA visszatérő király, Nelwyn, Rhogarr von Khelm aljas csapdájába esik, és a Sötét Hold Ünnepén máglyán kell elpusztulnia. Niko és Ayani immár nem várhat tovább: fel kell vállalniuk a kétségbeesett küzdelmet Helmenkroonért. És amikor már minden veszni látszik, csak egyetlen dolog tartja bennük a lelket: a jóslat értelmében varázserejű kardjuk, Sinkkálion lesz az, ami eldönti MISZTÉRIA sorsát." https://data.hu/get/12521993/Peter_Freund_-_Miszteria_3.__Sinkalion_a_Sors_kardja.pdf
    2 points
  29. Gabrielle Wittkop - A nekrofil "Ha létezik könyv, ami megosztja olvasóit, és a legszélsőségesebb véleményeket váltja, provokálja ki, A nekrofil kétségkívül ezek közé tartozik. Hőse, Lucien, a mindig fekete ruhát viselő párizsi régiségkereskedő egyaránt kedveli a nőket és a férfiakat, feltéve hogy megfelelnek egyetlen követelménynek: ne legyenek immár az élők sorában. Magányos szenvedélye a messzi gyermekkorban gyökerezik. Anyja halálával megrázó körülményeit, a gyász színei és díszletei, az a bizonyos szövőlepke illat, amit halottak párállanak maguktól, egy életre erre a magányos szenvedélyre ítélik. Mígnem… Lucien váratlanul szerelmes lesz. Az Ő kedvesei azonban, a természet elrendelése folytán csupán rövid időt tölthetnek nála. És akkor Lucien felveszi a reménytelen küzdelmet a halál ellen, a semmi ellen, amibe mindenki áttűnik egyszer. Ezzel a szép és reménytelen harccal emelkedik ki a példátlan naplóregény a szokványos rémtörténetek sorából, és válik a szerelem, a magány, a sors ellen vívott küzdelem költeményévé." https://data.hu/get/12524666/Gabrielle-Wittkop-A-nekrofil.pdf https://data.hu/get/12524665/Gabrielle-Wittkop-A-nekrofil.mobi
    2 points
  30. Tara Moss - Fétis (Makedde Vanderwall 1.) "Hátborzongató regény a krimik világának legragyogóbb asszonyától. Makedde Vanderwall vonzza a pszichopatákat. Gyönyörű, egyedülálló, modellként utazgat a világban és törvényszéki pszichológiát tanul. És éppen most gyilkolták meg brutálisan a legjobb barátnőjét. Mak dolgozni érkezett Ausztráliába hazájából, Kanadából, de a kifutók és a modellvilágban zajló torzsalkodás hamarosan a háttérbe szorulnak. Miközben barátnője gyilkosát igyekszik megtalálni, a lány találkozik Andy Flynn nyomozóval, és visszavonhatatlanul belekeveredik az Ausztrália történetének legerőszakosabb sorozatgyilkosa utáni hajszába. De megbízhat-e a végletekig a cinikus rendőrben? Ahogy Makedde egyre jobban belebonyolódik az ügybe, halálos macska-egér játéknak válik részesévé, miközben nem is sejti, hogy egy szadista pszichopata feni rá megszállottan a fogát." https://data.hu/get/12523305/Tara-Moss-Fetis.pdf https://data.hu/get/12523304/Tara-Moss-Fetis.mobi
    2 points
  31. Glenn Meade - Az ámítás hálója https://data.hu/get/12385417/Glenn_Meade_-_Az_amitas_haloja_V32.epub Hófarkas I.-II. "1953. kemény telén járunk. Eisenhower elnök még csak a beiktatásra készül, de már riasztó híreket kap a Szovjetunióból. A titkos szovjet laboratóriumokban gőzerővel folyik a minden eddiginél pusztítóbb fegyver, a hidrogénbomba kifejlesztése, s a szovjet tudósok legalább féléves előnnyel rendelkeznek amerikai kollégáikkal szemben. Sztálin pszichikai állapota tovább romlott, a diktátor az őrülethez közelít, a beteges hatalomvágy végleg elhatalmasodott rajta. A jelek világosak, és egyetlen irányba mutatnak: Moszkva háborúra készül. Háborúra, amiből a felkészületlen Egyesült Államok csak vesztesen kerülhet ki.Csak egyetlen megoldás kínálkozik: meg kell állítani Sztálint, végezni kell vele. A CIA elindít hát két ügynököt Moszkvába; egy orosz emigránsból lett bérgyilkost, a Farkast, s egy szovjet börtöntáborból menekült nőt, hogy hajtsák végre a szigorúan titkos, az elnökön kívül csak néhány ember által ismert feladatot.Alig indul el azonban a kétszemélyes kommandó, a KGB tudomást szerez róla, s az akciót le kell állítani, nehogy Moszkva ürügyet találhasson a háború kirobbantására. Elkezdődik hát a gyilkos versenyfutás az ügynökök, a rájuk vadászó szovjetek, s a megölésükre utánuk küldött CIA-ügynökök között.Ki lesz a gyorsabb: Farkas vagy üldözői? Mi történt valójában március 1-jének éjszakáján Sztálin kuncevói villájában? Mi a magyarázatuk a diktátor halálához kapcsolódó, máig sem megfejtett rejtélyeknek?" https://data.hu/get/12384017/Glenn_Meade_-_Hofarkas_1_V32.epub https://data.hu/get/12384016/Glenn_Maede_-_Hofarkas_2_V32.epub Brandenburg testamentum I-II. "Paraguayban brutálisan meggyilkolnak egy fiatal újságírót. Németországban élő unokanővére, Erica Kranz a strassbourgi székhelyű nyugat-európai ügynökséghez, a DSE-hez fordul segítségért. A szervezet Joseph Volkmant bízza meg az ügy felderítésével.A szálak egy elhagyott paraguayi birtokra vezetnek, ahol félig elégett fotóra bukkannak, amelyen egy fiatal lány látható. A lány partnerének képe a tűz martaléka lett, csak annyit látni, hogy a férfi karján a náci elitalakulat, a Leibstandarte SS horogkeresztes karszalagja van.A nyomok visszahozzák a férfit és a lányt Európába. Rengeteg erőfeszítés árán kiderítik, ki az 1931-ben készült képen látható nő. Mi köze van a Paraguayban szőtt összeesküvésnek a nőhöz? Ki az a férfi, akinek igazi kilétét az összeesküvők gyilkosságok árán is meg akarják óvni a nyilvánosságtól?" https://data.hu/get/12384026/meade_glenn_brandenburg_testamentum_1.pdf https://data.hu/get/12384025/meade_glenn_brandenburg_testamentum_2.pdf
    2 points
  32. Az ámítás hálója "Jennifer March hajnali háromkor arra ébredt, hogy rajta kívül még van valaki a sötét hálószobában. Odakint vihar tombolt, villámlások fénye vetült be az ablakon, amelyet a sűrűn zuhogó eső korbácsként verdesett. Ahogy visszahajtotta a takarót, hogy fölkeljen, meglátta a feketébe öltözött, fölé magasodó férfit...." https://data.hu/get/12521996/Glenn-Meade-Az-amitas_haloja.pdf
    2 points
  33. Alina és Czesław Centkiewicz - Tumbó kalandjai 1.-2. Alina és Czesław Centkiewicz - Tumbó kalandjai(Tumbó kalandjai 1.) 1977 Néger a sarkvidéken? Ez már önmagában is furcsa kép. Különös ötlet. Hát még ha az a néger: kisfiú, akivel páratlanul izgalmas, hol mosolyra késztető, hol könnyeket fakasztó kalandok történnek, amíg forró hazájából a Déli-sark vakító jégvilágába érkezik. Az Icebiörn norvég hajó potyautasából sok-sok megpróbáltatás után teljes jogú tengerész válik, aki a sarki kutatóállomáson még a repülés letöltés https://data.hu/get/12521089/Tumbo_kalandjai_-_Alina_es_Czeslaw_Centkiewicz.pdf https://data.hu/get/12521086/Alina_es_Czeslaw_Centkiewicz_-_Tumbo_kalandjai.epub - Alina Centkiewicz · Czesław Centkiewicz-Tumbó, az örök remény fia (Tumbó kalandjai 2.) Emlékeztek-e még Tumbóra, a hányatott sorsú néger fiúra, akit sok kalandja után norvég halászok fogadtak maguk közé? Megjárta ő még a sarkvidéket is, kész csoda, hogy annyi bajból, veszedelemből sértetlenül került ki. Történetét a Tumbó kalandjai című könyvben olvashattátok – amelynek szinte egyenes folytatása ez a regény. Tumbót itt a nagy halászhajón látjuk viszont. Éppen vihar tombol a tengeren, s a nagy zűrzavarban egy hullám elsodorja Karent, a kapitány lányát. Csak Tumbó látja a balesetet, s nem sokat gondolkozik, Karen után ugrik, hogy kimentse… Ezzel az izgalmas, feszült jelentettel kezdődik Tumbó újabb kalandjainak sorozata. A két gyerek sokáig hányódik a tengeren, és amikor azt hiszik, vége a viszontagságoknak, új kalandok és új megpróbáltatások várnak rájuk. letöltés https://data.hu/get/12521085/Centkiewicz_Alina_es_Czeslaw-Tu_-_Nemeth_Gabor.epub https://data.hu/get/12521088/Centkiewicz_Alina_es_Czeslaw-Tu_-_Nemeth_Gabor.pdf -
    2 points
  34. 101 dolog, amit jó lett volna tudni... pdf 101 dolog, amit jó lett volna tudni a férfiakról 101 dolog, amit jó lett volna tudni a nőkről 101 dolog, amit tudnom kellett volna, mielőtt a házasság igájába hajtottam a fejemet 101 dolog,amit jó lett volna tudnia gyerekekről https://data.hu/get/12520898/101_dolog.zip
    2 points
  35. P. C. Cast · Kristin Cast - Éjszaka háza 1-9. "Te vajon mit tennél… …ha egy élőhalott hirtelen a vámpírok félholdját rajzolná a homlokodra? …ha az ex-pasid vérének szagától egyszerre összefutna a nyál a szádban? …ha a napsugarak égetni kezdenék a bőröd, és már csak éjszaka éreznéd jól magad? …ha olyan erő birtokába kerülnél, amelyről korábban álmodni sem mertél? Zoey Redbird egy nap vámpírjelöltté válik, amikor középiskolájában váratlanul felbukkan egy élőhalott Nyomkereső, és a vámpírok zafírkék Jelét rajzolja a homlokára. Attól a pillanattól fogva az egész élete megváltozik...." pdf https://data.hu/get/12520894/Cast_-_Ejszaka_haza.zip
    2 points
  36. Fabio Volo - Ráadásnap 2012 Giacomo megrögzött agglegény. Harmincöt évesen egyszerre kisfiú és macsó, nagydumás nőcsábász, afféle „érzelmi fogyatékos”, akinek minden nő tetszik – csak ne maradjon sokáig! Egy napon munkába menet a villamoson megpillantja Michelát, aki épp az ellentéte: túlságosan komoly, igényes, neki senki sem elég jó. Menekülnek is előle a férfiak. Bár két hónapig együtt villamosoznak reggelente, Giacomo sem meri lerohanni, mi több, ez eszébe sem jut. Mikor végre összeismerkednek, kiderül, hogy a lány másnap Amerikába költözik. Giacomo attól fogva nem találja a helyét. Utánamegy New Yorkba. Kitalálnak egy játékot, hogy, úgymond, összecsiszolják kettejük igényeit. Kilenc napot fognak együtt tölteni a legkomolyabb szerelem és összetartozás jegyében. Kilenc nap édes élet, egy perccel sem több. Hosszú távra tervezni, komolykodni tilos! Így indul ez a mai románc egy érzelmi fogyatékossal. Fabio Volo ismert olasz színész, riporter, író és újságíró. Olaszországban eddig hat regénye jelent meg, a Ráadásnap ezek sorában a negyedik. Öniróniával teli, könnyed, vicces, mégis tartalmas olvasmány, amelyben gyakorlatilag minden téma terítékre kerül: ébresztő, kávé, villamos, iroda, konditerem, pizza, mozi, szex, ex – satöbbi… letöltés https://data.hu/get/12520300/Fabio_Volo_-_Raadasnap.epub https://data.hu/get/12520304/Fabio_Volo_-_Raadasnap.pdf -
    2 points
  37. A szörnyeteg és a szépség ( The Bad and the Beautiful ) 1952 HD 720p. BRRIP H264 MKV HUN ( 12 ) PRÉMIUM LINKEK!!! 1,53 GB fekete-fehér, , amerikai filmdráma, 114 perc rendező: Vincente Minnelli író: George Bradshaw forgatókönyvíró: Charles Schnee zeneszerző: David Raksin operatőr: Robert Surtees vágó: Conrad A. Nervig szereplők: Lana Turner (Georgia Lorrison) Kirk Douglas (Jonathan Shields) Walter Pidgeon (Harry Pebbel) Dick Powell (James Lee Bartlow) Barry Sullivan (Fred Amiel) Gloria Grahame (Rosemary Bartlow) Gilbert Roland (Victor Ribera) Egy hollywoodi filmstúdióba meghívnak három sikeres filmkészítőt, egy színésznőt, egy írót és egy rendezőt, hogy meghallgassanak egy filmötletet Jonathan Shieldstől, egy munka nélkül maradt producertől, akinek történetesen mindhárman a karrierjüket köszönhetik, és akit idővel mindhármuknak sikerült meggyűlölnie. Fred Amiel, a rendező Shieldstől kapta az áttörést jelentő, első rendezői megbízását, de amikor nagy álmát egy másik rendezőnek passzolta át, viszonyuk elmérgesedett. Georgia Lorrisont, a színésznőt Shields tette sztárrá, de amikor más nőket kezdett hajszolni, szakmai kapcsolatuknak is vége szakadt. James Lee Bartlow egy álmos déli egyetemi városban dolgozott, mielőtt Shields egyik regényéből sikerfilmet forgatott, ám amikor Bartlow feleségét Shields összehozta egy latin filmsztárral, az események tragikus fordulatot vettek. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.szornyeteg.es.a.szepseg-1952-hd.720p.brrip Videó információk: Méret: 1,53 GB Hossz: 1:57:42 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 986 x 720 pixel Bitráta: 1854 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 1.371 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12519522/A.szornyeteg.es.a.szepseg-1952-hd.720p.brrip.part1.rar https://data.hu/get/12519519/A.szornyeteg.es.a.szepseg-1952-hd.720p.brrip.part2.rar https://data.hu/get/12519520/A.szornyeteg.es.a.szepseg-1952-hd.720p.brrip.part3.rar https://data.hu/get/12519521/A.szornyeteg.es.a.szepseg-1952-hd.720p.brrip.part4.rar
    2 points
  38. A csempész The.Mule.2018.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai krimi-dráma, thriller, 116 perc, 2018Stáblista: MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    2 points
  39. Talpig fegyverben-Guns Akimbo .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 18 éven aluliak számára nem ajánlott angol-német-új-zélandi akció-vígjáték, 95 perc, 2019 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    2 points
  40. Sajnos ebből a trilógiából is hiányzik az Idoru c kötet, de a három együtt letölthető: https://data.hu/get/12086910/Hid-trilogia_-_William_Gibson.epub
    2 points
  41. William Gibson: A holnap tegnapja (Híd trilógia 3) Bár Colin Laney egy papírdobozban él, hatalmában áll megváltoztatni a világot. Hála egy fiatal korában szedett kísérleti gyógyszernek, képes meglátni a bolygót átfogó komputeres hálózat gigászi adatfolyamainak csomópontjait. Ezek a csomópontok a történelem olyan ritka, de jelentős eseményei, melyek örökre megváltoztatják a társadalmat, noha megtörténésükkor erre senki nem számít. Colin nem biztos benne, mi fog történni, amikor a világ elér a következő csomóponthoz, de tudja, valami nagy durranás lesz. És azt is tudja, hogy a San Franciscó-i Bay Bridge-en fog bekövetkezni, amely egyfajta Soho-szerű nyomornegyedként funkcionál, mióta egy földrengés a közlekedés számára járhatatlanná tette. Segítőtársaiból Colin csapatot szervez, és akcióba lendül, mert birtokában van a kulcsnak, melymegakadályozhatja, hogy egy milliárdos a csomópontot követően átvegye az uralmat az egész világ fölött. https://data.hu/get/12086907/A_holnap_tegnapja_-_William_Gibson.epub
    2 points
  42. William Gibson: Virtuálfény (Híd trilógia 1.) Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét. A napszemüveg visszaszerzésével egy Rydell nevű fickót bíznak meg, aki nem túl lelkes a munkáért: nem elég, hogy kisvártatva a helyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódik az ügybe, de egyre többször hall egy hídról és a mögötte elterülő szürke zónáról, amit különös emberek népesítenek be. William Gibson 1993-as regénye a Híd-trilógia első része, és egyben egy új korszak kezdete: a cyberpunk teremtője a Sprawl-trilógiát követően a tömegmédia és celebkultuszok megjelenésének előrevetítésével alkotott ismét tűéles képet a közeljövőről. A kötetet új fordításban tartja a kezében az olvasó. https://data.hu/get/12086918/Virtualfeny_-_William_Gibson.epub
    2 points
  43. Sajnos a Számláló nullára kötet hiányzik, de a trilógia együtt letölthető: Neurománc Univerzum 1-3 „A mátrix egy világ a világon belül, közmegegyezésre épülő hallucináció, melyet minden országban törvényes felhasználók milliárdjai tapasztalnak meg naponta. A cybertérhez kapcsolódó számítógépek tárolóiból származó adatok grafikus megjelenítése. Hihetetlen komplexitás. Az elme nem-terébe nyújtózó fényvonalak, adatgalaxisok és adatcsillagzatok…” Megrázó erejű vízióival és egyedi hangulatú univerzumával William Gibson a közeljövő egy olyan lehetséges változatát vetítette elénk, mely két évtizeddel első regényének kiadása után lassan megvalósulni látszik. A globális számítógépes hálózatok robbanásszerű fejlődése és a multinacionális cégek befolyásának folyamatos növekedése következtében napjainkban hihetőbbnek tűnik ez a jövőkép, mint korábban bármikor. A Neurománc 1984-es megjelenésével új irányzat született: Gibson bevezetett minket a cyberpunk világába, visszavonhatatlanul megváltoztatva ezzel a science fiction műfaját. Regényével elsőként nyerte el egyszerre a műfaj három legrangosabb elismerését, a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat. A nyitókötetet további két regény követte: a Számláló nullára és a Mona Lisa Overdrive. A három írást most egy kötetben, az első kettőt jelentősen átdolgozott, javított fordításban tárjuk az olvasók elé. https://data.hu/get/12086898/Teljes_neuromanc_univerzuma_-_William_Gibson.epub
    2 points
  44. William Gibson: Mona Lisa Overdrive A jövő század kaotikus világában a kontinenseket uraló magakorporációk küzdelmének dzsungelében magára marad egy lány.Azaz majdnem.Mert a Cyberspace-ciklus harmadik kötetében sem az élet, sem a halál sem a holnap fogalma nem olyan egyértelmű amilyennek az első pillanatban látszik…. https://data.hu/get/12086893/Mona_Lisa_Overdrive_-_William_Gibson.epub
    2 points
  45. William Gibson: Izzó króm A közeljövő világába, a nagyvárosi neondzsungelek poklából széthulló űrállomások folyosóin át a képzelet végső határáig repíti olvasóját ez a kötet, melyet – nem minden alap nélkül – a modern SF irányzatteremtő alkotásának tartanak.A Gibson és társai teremtette univerzum mit sem veszített vonzerejéből keletkezése óta; ma, az új század hajnalán aktuálisabb és izgalmasabb, mint valaha – talán mert e csupa króm alig-jövőben saját jelenünkre ismerhetünk… https://data.hu/get/12086881/Izzo_krom_-_William_Gibson.epub
    2 points
  46. William Gibson: Nyomtalanul (Blue Ant trilógia 3.) Hollis Henry, az egykori rockzenész és újságíró, valamint Milgrim, a privát szféráját megszállottan óvó kriptológus új megbízást kap a mérhetetlenül gazdag Hubertus Bigendtől: ki kell nyomozniuk, ki áll egy lopva terjedő, forradalmi divatirányzat mögött. Bigend a névtelen segítségével akar ugyanis betörni a katonai ruházat válságbiztos üzletágába. Csakhogy a divatzseni szolgálataira más is igényt tart, szóval Hollisnak és Milgrimnek a nyomozás mellett már hamarosan a bőrét is mentenie kell. Hogy a hadsereg és a fegyverkereskedők frontvonalai közé tévedt két kisember élve megúszhatja-e nagy kalandját, arra talán a világ minden pénze sem garancia.A Neurománccal világhírűvé vált szerző Blue Ant-trilógiájának (Trendvadász, Árnyvilág) zárókötetében olyan időszerű témákat vizsgál, mint a hekkerkultúra, a megfigyelés és a személyes szabadság kérdése és a vírusmarketing. Mindezt egy izgalmas, gondolatébresztő thrillerbe ágyazva.„Jó szeme a furcsaságokra az eseményeket egészen bizarr megvilágításba helyezi.”– New Yorker„Hátborzongató Gibsonnak az a képessége, amivel rátapint társadalmunk legizgalmasabb pontjaira.”– Atlanta Journal-Constitution„William Gibson félelmetesen gyönyörű mondatokat alkot, a tömegek igazi költője.”– San Francisco Examiner & Chronicle https://data.hu/get/12086842/William_Gibson_-_Blue_Ant_3_-_Nyomtalanul.epub
    2 points
  47. William Gibson: Trendvadász (Blue Ant Trilógia 1.) Cayce Pollard legendás amerikai marke­ting-guru, aki titokzatos hatodik érzéké­vel szerzett magának nevet a szakmában. Egy nagynevű PR cég meghívására érke­zik Londonba, amikor merőben szokatlan megbízást kap: fel kell kutatnia a legújabb Internet-őrület forrását, a titokzatos mpeg videofilmek fantom-alkotóját. A fanatikusok egyre népesebb tábora (melynek Cayce is oszlopos tagja) globális léptékű földalatti hálózatot alkot. Cayce új megbízója hisz abban, hogy a Klip az évszázad legnagyobb virtuális durranása – mellesleg nagyon is valóságos aranybánya… Ám miután betörnek londoni lakásába, meg­hekkelik az e-mailjeit és még a manhattani pszichiátere feljegyzéseinek is lába kél, Cayce kezdi gyanítani, hogy itt valaki – akinek sze­mélyét a legelképesztőbb csúcstechnológia álcázza –, egyre emeli a tétet. Cayce nem­sokára a marketing, a globáltőke és a mul­tinacionális maffiák parallel univerzumaiban találja magát, ahol a szálak végül egyetlen virtuális nyugvópontba futnak össze. London, Tokió és Moszkva utcáin, majd egy szovjet öko-katasztrófa kisértetzónáján át vezet Cayce egyre rázósabb útja a titok nyitjához. A titokéhoz, amely épp annyira felkavaró és ellenállhatatlan, mint maga a huszonegyedik század. https://data.hu/get/12086833/William_Gibson_-_Blue_Ant_1_-_Trendvadasz.epub
    2 points
  48. William Gibson - Bruce Sterling: A gépezet Az 1855. év szmogtól fojtogatott Londonja a világ közepe. Innen manipulálják a szétforgácsolódott Észak-Amerika helyi politikai csatározásait, vezénylik a brit seregek diadalmas krími menetelését és építgetik a törékeny diplomáciai kapcsolatokat az újonan megnyíló, egzotikus Japánnal. Az angol főváros – és az egész birodalom – felemelkedését Lord Charles Babbage-nek köszönheti, aki gőzhajtású számítógépezeteivel forradalmasította a tudományokat, a hadviselést és a mindennapi életet. A brit hegemónia azonban veszélyben forog, és e veszély forrása egy kis doboznyi lyukkártya, aminek titkát senki nem ismeri. Sybil Gerard, egy kivégzett luddita vezér leánya és dr. Edward Mallory, a radikális elméleteiről elhíresült őslénykutató külön utakon erednek a rejtély nyomába, ám hamarosan szembesülniük kell a ténnyel, hogy a fél világ titkos és kevésbé titkos ügynökei szintén részesei ennek a történelemfordító játszmának, és céljuk elérése érdekében a gyilkosságtól sem riadnak vissza. https://data.hu/get/12086668/A_Gepezet_-_William_Gibson_-_Bruce_Sterling.epub
    2 points
  49. Szerelmi hadviselés ( That Lucky Touch ) 1975 HDTVRip 1080p X 264 MKV ( 12 ) 3.17 GB PRÉMIUM LINKEK!!! színes, magyarul beszélő, angol-NSZK vígjáték, 89 perc rendező: Christopher Miles író: Moss Hart forgatókönyv: John Briley, Monja Danischewsky operatőr: Douglas Slocombe zene: John Scott vágó: Tom Priestley szereplők: Roger Moore (Michael Scott) Susannah York (Julia Richardson) Raf Vallone (Peruzzi) Shelley Winters (Diana Steedeman) Sydne Rome (Sophie) Donald Sinden (Armstrong) Michael Shannon (Davis) Egy európai fegyverkereskedő (Roger Moore) találkozik a fiatal, szexi újságírónővel (Susannah York), aki most készülő cikkéhez gyűjt anyagot. A cikk témája a férfiak és nők egymás "ellen" folytatott szerelmi hadviselése. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p. Videó információk: Méret: 3,17 GB Hossz: 1:29:19 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1870 x 1076 pixel Bitráta: 4 487 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 384 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/11377632/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part01.rar https://data.hu/get/11377637/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part02.rar https://data.hu/get/11377636/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part03.rar https://data.hu/get/11377638/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part04.rar https://data.hu/get/11377633/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part05.rar https://data.hu/get/11377631/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part06.rar https://data.hu/get/11377635/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part07.rar https://data.hu/get/11377640/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part08.rar https://data.hu/get/11377630/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part09.rar https://data.hu/get/11377641/Szerelmi.hadviseles-1975.HDTVRip.1080p..part10.rar
    2 points
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...