Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 07/06/2020 in all areas

  1. Robert Ludlum - Gayle Lynds: A Hádész faktor (Covert One 1.) Három ember gyors egymásutánban, érthetetlen módon meghal az Egyesült Államokban. Halálukat soha nem tapasztalt tüneteket elődidéző, ismei vírus okozza, amely előtt tehetetlenül állnak a tudósok, köztük Sophia Russell, az amerikai hadsereg fertőző betegségekkel foglalkozó kutatóintezetének munkatársa. Sophiának azonban támad egy bizonytalan ötlete, s tovább is lépne, de a vírus őt sem kíméli.Vőlegénye, Jon smith orvos-alezredes egy rég nem látott baráttól szűkszavú figyelmeztetést kap: meneküljön, mert életveszélyben van. A figyelmeztetést rögtön megmagyarázhatatlan támadások követik. Egy rejtélyes, kimeríthetetlen er-forrásokkal rendelkező erő tör az életére, az amely Sophia halálát is okozta. Smith egyszerre válik üldözötté és üldözővé. Félelem és düh hajtja, menteni igyekszik magát, s kideríteni, miért, ki miatt veszítette el szerelmét. Áthatolhatatlannak tűnő falak veszik körül, próbálkozásai kudarcot vallanának, ha nem lennének a barátai: Marty az autista számítógépes zseni és Howell , a rejtélyes öreg brit, a SAS kommandó egykori tisztje… https://mega.nz/file/xhVWkKoD#KF63rx743UgWvyNHyreNnQg28S3Ow5vQF8N_N3-PT8U Robert Ludlum - Philip Shelby: A Kasszandra szerződés (Covert One 2.) Az emberiség egyik legősibb ellenségét, az évezredeken át milliókat elpusztító himlőt a XX. század végére sikerült siralomházba küldeni –, a vírust, amely előidézi, kiirtották, kivéve két lefagyasztott mintát, amelyet az Egyesült Államok és Oroszország egy-egy szigorúan védett laboratóriumában tárolnak.Megőriztünk belőle egy adagot arra való hivatkozással, hogy nem akarunk eltörölni egy létformát, valójában azonban azért, mert nem tudtuk, nem lesz-e rá valamikor szükségünk – mondja a regény egyik szereplője, és szavai profétikus jóslatnak bizonyulnak.Legyőzhetetlen fegyverre vágyó amerikai katonák, koldusszegény Oroszország, amelyben minden eladó, és egy már-már a bomlottsággal határos nagyravágyó, a pénzért, a hatalomért és hírnévért bármire képes tudós elme – ennyi kell ahhoz, hogy a lefagyasztott rém kiszabaduljon, és az emberiséget minden korábbinál halálosabb veszély fenyegesse.Egy amerikai barátainak fontos hírt átadni akaró menekülő orosz tudóst Velencében, a nyílt utcán megölnek. A Biopparat nevű, szigorúan őrzött orosz laboratóriumból himlőminta tűnik el, a felszálláshoz készülődő Discovery amerikai űrrepülőgép legénységének egyik kulcsfontosságú tagja gyilkossággá fajuló rablótámadás áldozata lesz Washingtonban.Mi kapcsolja össze ezeket az eseményeket, ki áll mögöttük, s hogyan lehet megakadályozni, hogy egy ellenszer nélküli mutáns himlőtörzset birtokolva rettegésben tartsa az emberiséget.A válasz megtalálása és a veszély elhárítása a Hádész-faktorból már ismerős John Smith orvosezredesnek, nyugalmazott brit kommandós barátjának, Peter Howellnek és segítőiknek jut.Letehetetlen, mint a legtöbb Ludlum-regény, melynek érdekességét még fokozza az a körülmény, hogy ezt a könyvét közösen írta a más könyveiből már ismert, kitűnő Philip Shelbyvel. https://mega.nz/file/ghE0WYRY#SkoPWkvn7bWSsxmFdDb8zPDXxMy5USIw1NKh1OXf3zU Robert Ludlum - Gayle Lynds: A Párizs opció (Covert One 3.) A tudományos világban általánosan elterjedt vélemény szerint még évek kellenek hozzá, hogy valaki megalkosson egy működőképes, a szilikonalapúnál nagyságrendekkel gyorsabb és nagyobb erejű DNS-komputert. És mégis, a csendes-óceáni Diego Garcia amerikai támaszpont radarernyőiről teljes öt percre eltűnnek a környéken járőröző repülőgépek, és nem tud magyarázatot adni rá senki. Az USA nyugati részén leáll az áramellátás, és minden távközlési összeköttetés, ennek összes tragikus következményével. Washington kezdetben egy szokatlanul ügyes hackerre – számítógépkalózra – gyanakszik, a hivatalos közleménye is erről szól, de a szakemberek tudják, hogy csak egy DNS-számítógép képes előidézni ilyen méretű zavarokat… https://mega.nz/file/d0cGAaaT#MiEN5H8Ocn410lqLp1Kio7MKW_mLZ-LOlZ3Rva2eZuQ Robert Ludlum - Gayle Lynds: Altman-kód (Covert One 4.) A sanghaji kikötőben egy fotós titokban felvételeket készít egy hajó berakodásáról. A fiatalembert brutálisan megölik, fényképezőgépét összetörik. Két héttel később az amerikai haditengerészet egy fregattja követni kezdi a kínai teherhajót, melynek úti célja Irak, és a gyanú szerint biológiaifegyver-előállításhoz szükséges alapanyagokat szállít. Castilla elnök nem engedheti, hogy a hajó Baszrába érjen, ugyanakkor azt sem engedélyezheti, hogy emberei a hajó fedélzetére lépjenek és átkutassák, hisz Kína ezt nyílt provokációnak tekintené, és esetleg visszalépne az oly régóta tető alá hozni kívánt emberi jogi egyezmény aláírásától. Jon Smith ezredesre ez egyszer könnyű feladat vár: a Covert-One egy másik ügynökétől át kell vennie az eredeti rakományjegyzéket Tajvanon, majd eljuttatnia az elnökhöz. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, amikor ismeretlenek rajtuk ütnek, megszerzik a fontos dokumentumot és megölik a másik ügynököt, akinek csupán arra van ideje, hogy tájékoztassa: Castilla biológia apja feltehetően még él, ötven éve kínai börtönökben sínylődik. Smith ezután versenyt fut az idővel, hogy kiderítse az igazságot a titkos, akár újabb világháborút is kirobbantani képes szállítmányról, valamint az öreg amerikai rabról. A szálak a legfelsőbb kínai politikai körökbe vezetnek… https://mega.nz/file/otEQQQoT#E6ITJQdWjyAri1xl16HKlfShFxMvXwXt8h65aLpOcOE Robert Ludlum - Patrick larkin: A Lazarus vendetta (Covert One 5.) A valaha józanul gondolkodó, békés környezetvédők vezette globalizációellenes mozgalom vezetői sorban tűnnek el nyom nélkül. A Santa-fében működő Teller Intézet nanotechnológiai részlegében bekövetkező szörnyű baleset a környezetért küzdő tüntetők életét követeli. Valóban baleset történt, vagy a Lazarus Mozgalom vezetője képes feláldozni saját híveit, hogy a már bomlottsággal határos elméjében megszületett álmot megvalósítsa? A CIA, az FBI és az amerikai katonai hírszerzés kudarcot vall, képtelen a titokzatos, magát csak Lazarusnak nevező személy vagy csoport nyomára bukkanni. A világ különböző részein emberek százezrei válnak áldozatává a gyilkos nanoszerkezeteknek, politikai szövetségesei pedig kezdenek Amerika ellen fordulni. A hatalmas felfordulásban pedig egyre bizonyosabbá válik, hogy mindez még csak a kezdet, hogy Lazarus, aki mindvégig a háttérből mozgatja a szálakat, valami szörnyű dologra készül. A Covert One vezetője új megbízást ad a Hádész-faktorból és a Kasszandra-szerződésből már ismerős Jon Smithnek. Az orvos ezredesre és két barátjára, az MI6 nyugalmazott kommandósára, Peter Howellre és Randi Russell CIA-ügynökre vár a feladat, hogy megtalálják és leleplezzék a titokzatos Lazarust, és elejét vegyék annak, hogy végrehajtsa szörnyű tervét, amely emberek milliárdjainak életét veszélyezteti, és akár örökre megváltoztathatja a földi életet. https://mega.nz/file/Ypd2SIia#ddCqLezRLfTbojrWphv9uQyYWua4eYhhFal1IuPX8fE Robert Ludlum - Patrick Larkin: Moszkvai kór (Covert One 6.) Egy prágai nemzetközi konferencián Jon Smitht, az amerikai hadsereg fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének orvosezredesét, egyben a szupertitkos Covert-One ügynökét, találkozóra hívja orosz tudóskollégája. Dr. Valentyin Petrenkót aggodalommal tölti el a rejtélyes kór, amely Moszkvában ütötte fel a fejét, és etikailag elfogadhatatlannak tartja, hogy az orosz kormány teljes hírzárlatot rendelt el az ügyben. Petrenko új, eleddig ismeretlen járvány kitörésétől tart. Jont arra kéri, hogy esetleírásait és a kórházból kicsempészett vér- és szövetmintákat juttassa el a megfelelő orvosi fórumhoz, ahol kivizsgálhatják a betegség eredetét, mechanizmusát, és esetleg gyógymódot találhatnak rá. Éppen készül átadni az anyagot, amikor ismeretlenek rajtuk ütnek, és az orosz tudóst – a fontos dokumentumokat tartalmazó aktatáskájával együtt – a Moldvába lövik, és Smith is csak nehézségek árán ússza meg a támadást.Eközben a világ számos pontján magas beosztású kormányzati tisztviselők titokzatos vírusfertőzés áldozataivá válnak. A betegség gyors lefolyású és száz százalékban halálos. A Covert-One gyanúja szerint a halálesetek valamiképpen összefüggésbe hozhatók a fokozódó orosz harci tevékenységekkel. Fred Klein Moszkvába küldi Smitht, hogy minderre bizonyítékot szerezzen, és kiderítse, ki vagy mi áll a rejtélyes történések hátterében. https://mega.nz/file/8sdi0AAS#EsUWVjuCQGFfxGoDI_tlp3BH6nfWlfHC3j4DsuerS6Q Robert Ludlum - James H. Cobb: Sarkvidéki küldetés (Covert One 7.) A kanadai sarkvidék egy lakatlan szigetén egy tudományos expedíció tagjai egy bombázó roncsaira bukkannak. A világ szemében a fél évszázados repülőgép csupán hidegháborús ereklye. Alig néhányan tudják, hogy még mindig fenyegetést jelent az emberiségre – a repülő ugyanis a szovjet légierő biológiaifegyver-hordozója, fedélzetén két tonna bevetésre váró antraxszal. Az Egyesült Államok elnökének közvetlen felügyelete alá tartozó elit ügynökség, a COVERT-ONE megbízásából Jon Smith ezredes, Randi Russell CIA-ügynök és a csinos, de kegyetlen fegyverszakértő, Valentina Metrace professzor elindul, hogy biztosítsa a helyszínt. A szigeten azonban áruló lapul, így Smithnek és csapatának nemcsak vele kell szembenézni, hanem a kegyetlen sarkvidéki időjárással is. Lassan rájönnek, hogy valami mást is rejt az ősrégi bombázó: egy olyan titkot, amely sokkal nagyobb pusztításra képes, mint az antrax, és amely nemcsak az egész világtörténelmet írhatja át, de a harmadik világháború kitörését is okozhatja. https://mega.nz/file/g9dykaLQ#fqudT3CvvnzsSdFQdJHiGJ3FZFqMJWIse3fgOIARP3s Robert Ludlum - Kyle Mills: Árész-határozat (Covert One 8.) Uganda nyugati részén, a helyi gerillavezér likvidálására kiküldött amerikai speciális osztagot lemészárolják az egyébként békés földművesek. A támadásról készült videofelvételen jól látszik, ahogy nemcsak a férfiak, hanem a nők és a gyermekek is eszelős dühvel, természetfeletti erővel és sebességgel vetik magukat a katonákra, akiket valósággal ízekre tépnek, miközben ők maguk szemlátomást sem fájdalmat, sem félelmet nem éreznek. A Covert-One első számú emberét, Jon Smith ezredest, a hadsereg mikrobiológusát küldi a helyszínre, hogy derítse ki, mi rejlik az eset hátterében, és szerezzen bizonyítékot egy veszélyes, évszázadok óta szunnyadó parazita létére, amely a gazdatestbe kerülve tébolyodottságot okoz. A helyzetet súlyosbítja, hogy a parazitát már a terroristák ismerik – sőt életben tartják, és kísérleteznek vele. Ráadásul titokban az iráni titkosszolgálat vezetője is megérkezett Ugandába, hogy megszerezze ezt a biológiai fegyvert, amellyel végzetes csapást mérhet a Nyugatra. https://mega.nz/file/o19BkS6A#GsfQYxEuCTSIpVnkvVw7nLQ8UmNWq7R25FuindCUcNQ Robert Ludlum - James Freveletti: A Janus-megtorlás (Covert One 9.) Dr. Jon Smith ezredes, a Covert-One ügynöke Hollandiában részt vesz egy fertőző betegségekkel foglalkozó tudományos konferencián. Egyik éjjel a szállodáját támadás éri; a terroristák vérfürdőt rendeznek, és elrabolnak néhány különleges és veszélyes vírusmintát. Smith a szerencséjének és egy CIA-ügynöknek köszönhetően megússza a merényletet, de tudomására jut, hogy néhány más személlyel együtt felkerült egy bérgyilkos halállistájára.Ugyanazon az éjszakán megszökik a börtönből egy terrorista hadúr, aki egy különleges, új fegyverrel akarja térdre kényszeríteni a világot, hogy így álljon bosszút az őt bíróság elé állító nagyhatalmakon.Menekülés, öngyilkos merénylők és bérgyilkosok, kétségbeesett nyomozás és hajsza a szökevény után, informatikai zsenik és egy áruló a CIA-n belül – a kialakuló káoszban egyre biztosabbnak tűnik a feltételezés, hogy az események összefüggnek, a mozaikok egymás mellé illeszthetőek, és a kialakuló kép az emberiségre váró borzalmas jövőt ábrázolja. Csupán egyetlen szervezet létezik, amely megakadályozhatja ennek a jövőnek a valóra válását: a Covert-One. https://mega.nz/file/RoNxmCrC#TjTDsjuNORIkgiRXfEP8HYkEN8JgRFFnPMTVsb5gSZ8 Robert Ludlum - Kyle Mills: Utópiatervezet Amikor a Dresner Industries piacra dobja Merge nevű eszközét, amely feleslegessé teszi a személyi számítógépeket és az okostelefonokat, a Covert-One-nak dolgozó Jon Smith ezredest bízzák meg a készülék katonai célú felhasználási lehetőségeinek felmérésével. Smith megállapítja, hogy a látásjavító funkció, a valós idejű harctéri gyakorlatok, a közel tökéletes lövészeti eredmények csupán kezdeti sikerei egy olyan technológiának, amely örökre megváltoztatja a hadviselést.Eközben Afganisztán hegyei közt Randi Russell CIA-ügynök egész falunyi lemészárolt afgán férfit talál, akik a Merge-eszközzel voltak felszerelve. Smith segítségével megpróbálja kinyomozni az ügyet, ám a háttérből munkájukat akadályozza egy titokzatos valaki, aki feltehetően a katonai hierarchia csúcsán helyezkedik el.Valóban olyan biztonságos a Merge, ahogy a megálmodója állítja? Miért akarja mindenáron titokban tartani a készülék fejlesztésének körülményeit a Pentagon? Smith és Randi eltökéli, hogy kiderítik az igazságot, még ha az életükkel is kell fizetni ezért. https://mega.nz/file/M0UjEAAA#XNfQIjiVi1_ceqnfVCrgWtnTEY_qhFn5Vus3z1jc5cw
    5 points
  2. Alice Hoffman könyvek - pdf A tizenharmadik boszorkány Átkozott boszorkák Galambok őrzői Itt a Földön Gyönyörű titkok múzeuma https://data.hu/get/12503615/Alice_Hoffman_konyvek.zip
    5 points
  3. Lehullott csillagok 1 "Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. De hirtelen katasztrófa történik: valami kirántja a hiperűrből a hatalmas luxusűrhajót, és az a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen éli túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nincs a bolygón." https://data.hu/get/12504598/Amie-Kaufman-Meagan-Spooner--Lehullott-csillagok1.pdf Meggyötört világ - Lehullott csillagok 2 "Lee Chase százados és Flynn Cormac küzdelme az Avon megmentéséért." https://data.hu/get/12504599/Amie-Kaufman-Meagan-Spooner-Lehullott-csillagok2-Meggyotort-vilag.pdf
    4 points
  4. Lehull a lepel 1 "Ebben a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője. Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?" https://data.hu/get/12504524/Karen-MMcManus-Lehull-a-lepel-rom-krimi.pdf Tartsd meg a titkot - Lehull a lepel 2. "Echo Ridge egy amerikai kisváros. Ellery még sosem járt ott, de már mindent hallott róla. Ott tűnt el a nagynénje, amikor még csak 17 éves volt. Öt évvel ezelőtt pedig egy bálkirálynő meggyilkolása tette fel a helyet a térképre. És Ellerynek most oda kell költöznie, ráadásul a nagymamájához, akiről semmit sem tud.A város kívülről tökéletesnek tűnik, de sok titkot rejteget. És még mielőtt a suli egyáltalán elkezdődhetne, egy rejtélyes valaki fenyegető üzenetet tesz közzé: megígéri, hogy a bál idén is ugyanolyan veszélyes lesz, mint öt évvel ezelőtt. Aztán, mintha csak ennek bizonyítása lenne, még egy lány eltűnik.Ellery mindent tud a titkokról. Az anyjának is vannak; a nagyanyjának is. És minél több időt tölt Echo Ridge-ben, annál világosabb lesz, hogy mindenki rejteget valamit. És az a helyzet, hogy a titkok veszélyesek – és a legtöbb ember nem igazán tudja megtartani őket. Ezért is van, hogy Echo Ridge-ben úgy járja, az a legbiztosabb, ha minden rejtegetnivalódat megtartod magadnak." https://data.hu/get/12504526/Karen-MMcManus-Tartsd-meg-a-titkot.pdf
    4 points
  5. Átkozott boszorkák epub https://mega.nz/file/p0tXXCpZ#_Zrgb9q4t4NxojmT27UI_BBEmAjwiICyCWxXit7XNKU Gyönyörű titkok múzeuma epub https://mega.nz/file/U9k2HQwC#qa7HM06QhPKsTakZO6yaAtb8f2aMonD_-93Kec1Xw4k Galambok őrizői epub https://mega.nz/file/5tl0FCrY#GZAdlOC49lGkprDS5-Ut4SCvBv_P9hZAEDwlII7tPPc
    4 points
  6. Thomas Loose - Szerelemnek erejével "...egy történetet két fiatalról, kiknek, harmonikusnak bátran mondható kapcsolata egy sötét napon váratlan próbatétel elé néz...." https://data.hu/get/12503630/Thomas-Loose-Szerelemnek-erejevel.pdf
    4 points
  7. Su Peter Sieve- A sasnak szárnyán "Cliff Robson, alias Hiúz nem találva helyét, vándorol. Ereiben apja nyughatatlan vére, a fehéreké. Vörös bőrű anyjától, nemzetségétől a lelke, a lénye őrzi az ősi varázsló, gyógyító tudást… Keresi igazi indián nevét és testi-lelki társát. Cliffet nem lepi meg a fekete hajú, zöld szemű lány pofozkodási kísérlete. " https://data.hu/get/12460126/a_sasnak_szarnyan_su_peter_sieve.prc https://data.hu/get/12503609/a_sasnak_szarnyan_su_peter_sieve.pdf
    4 points
  8. Antoine Laurain - A piros notesz "Egy szép párizsi reggelen Laurent Letellier épp a könyvesboltja felé igyekszik, amikor az utcán elhagyott női táskát talál.Nincs benne semmi, amiből kiderülhetne, kié, ám annál több személyes holmit rejt: fotókat, hajcsatot, egy üveg parfümöt, dobókockákat, mobiltelefon-töltőt, Patrick Modiano egyik regényét és egy feljegyzésekkel teli, piros noteszt. Miközben Laurent a noteszt lapozgatja és az ismeretlen nőtől származó feljegyzéseket olvasgatja, egyre erősebbé válik benne az elhatározás: meg kell találnia a táska tulajdonosát. Kitartó nyomozása szép lassan szerelmi fogócskává alakul, amely nemcsak az ő, de a titokzatos ismeretlen életét is fenekestül felforgatja…" https://data.hu/get/12500898/Antoine-Laurain-A-piros-notesz.pdf
    4 points
  9. Odette Beane-Egyszer volt, hol nem volt – Ébredés Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Eddy Kitsis és Adam Horowitz által írt televíziós sorozat alapján! Emma Swan élete cseppet sem hasonlít egy tündérmeséhez. Nincsen senkije, amióta kisbaba korában magára hagyták. Mindez megváltozik, amikor huszonnyolcadik születésnapjának estéjén megjelenik az ajtaja előtt Henry, egy tízéves kisfiú, akit Emma a születésekor örökbe adott. Váratlan látogatása mindent a feje tetejére állít. Henry elviszi Emmát a Maine állambeli Storybrooke-ba, ahol él, és ahol állítása szerint minden lakos mesefigura, aki nem emlékszik valódi kilétére. Márpedig ha Henrynek igaza van, akkor Mary Margaret Balnchard, a kedves és magányos tanítónő valójában Hófehérke, a híres hercegnő… és egyben Emma rég elvesztett édesanyja. Meseországban Hófehérkét rabló képében látjuk, aki gonosz mostohája, a királynő elől szökött meg, és kénytelen száműzetésben élni. Hófehérke fiatal nő, aki beletanul a hősi létbe, és bármit megtenne, hogy boldogan élhessen igaz szerelmével, a szőke herceggel, Délceggel míg meg nem hal. Minél közelebb kerül Emma Henryhez, annál nehezebb figyelmen kívül hagynia az átkot, amely Storybrooke-on ül és összeköti őt Mary Margarettel. Ha Emma képes elfogadni sorsát Storybrooke megmentőjeként, és megtöri az átkot, végül rátalálhat családjára is, amiről egész életében álmodott. Az ABC televízió Egyszer volt, hol nem volt sorozata kalandos, modern mese, némi borzongással és sok csodával fűszerezve, tele a legismertebb tündérmesék szereplőivel. letöltés https://data.hu/get/12504405/Egyszer_volt_hol_nem_volt_-_Eb_-_Odette_Beane.epub https://data.hu/get/12504406/Odette_Beane_-_Egyszer_volt_hol_nem_volt__Ebredes.pdf -
    3 points
  10. Elizabeth Hoyt - A bűn hercege (Maiden Lane 10.) "EGY BŰNÖS FÉRFI Halálosan jóképű. Hiú. Lelkiismeretlen. Valentine Napier, Montgomery hercege mindent megtesz azért, hogy az irányítása alatt tartsa az embereket, és ennek érdekében még a zsarolástól sem riad vissza. A száműzetésből hazatérve egyetlen cél vezérli: bosszút akar állni azokon, akik ártottak neki. Ám a tervét keresztülhúzhatja az, amit az otthonában talál. EGY BECSÜLETES NŐ A házasságon kívül született házvezetőnő, Bridget Crumb ravasz, okos és mindenekfelett hűséges. Amikor Montgomery hercege megzsarolja az arisztokrata származású anyját, Bridget a főúr szolgálatába áll, hogy felkutassa a terhelő bizonyítékot – ám valami sokkal veszélyesebbre bukkan. EGY TITOK, AMELY MINDKETTEJÜKET TÖNKRETEHETI Montgomery hercegét teljesen elvarázsolja a megtévesztően pedáns – és meglepően szellemes – kémnő. Bridget pedig hiába próbálkozik, nem tud ellenállni a herceg sármjának. Az akaratok viadala közben azonban rá kell jönniük, hogy mindketten titkokat őriznek, és egyikük sem olyan becstelen, és nem is olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik…" https://data.hu/get/12503752/Elizabeth-Hoyt-A-bun-hercege.pdf
    3 points
  11. Edith Templeton - Gordon Egy pszichiáter szexuális rabságában "Az eredetileg álnéven írt, önéletrajzi szenvedélyregény a második világháború utáni Londonban játszódik. „Szalonképtelennek” ítélt jelenetei miatt botrányt kavart és a korabeli angol cenzúra betiltotta. Először 2001-ben jelent meg a szerző valódi nevén. Templeton hősnője, az elegáns, művelt, épp válófélben lévő Louisa Walbrook életében először ül be egyedül egy londoni kocsmába. Kisvártatva egy ismeretlen hang szólal meg mögötte: „Jöjjön, majd másutt megiszunk valamit!” Louisa engedelmeskedik, és egy órán belül, egy magányos kerti kőpadon a férfi, akinek még a nevét sem tudja, magáévá teszi. Így kezdődik ez az elképesztő szerelmi történet, melynek mágikus vonzása alól a hősnő – s az olvasó – nem képes kivonni magát. Mi késztet egy okos, tapasztalt nőt arra, hogy szó nélkül odaadja magát egy Mefisztó-külsejű idegennek? Hogy néhány hét alatt a férfi minden szeszélyét kiszolgáló rabjává váljon? A testi kapcsolat intim részletei mellett a lélek kitárulkozása jellemzi a regényt. " https://data.hu/get/12504507/Edith_Templeton_-_Gordon.pdf
    3 points
  12. Tariq Aliű-A gránátalmafa árnyékában 2018 Granada, 1499. Hét évvel az iszlám utolsó európai bástyájának keresztény visszahódítása után a muszlimok számkivetettként élnek a városban: nem gyakorolhatják vallásukat és szokásaikat, és nem használhatják az anyanyelvüket sem. Cisneros püspök a katolikus királyok megbízásával érkezik Granadába: neki kell levezényelnie a „hitetlenek” megtérítését. Elrendeli a városban fellelhető összes muzulmán könyv elégetését, ezáltal nyolc évszázad felbecsülhetetlen értékű szellemi kincse semmisül meg. A spanyol inkvizíció időszakának eseményeit a Banú Hudajl nevű arisztokrata mór család szemén keresztül látva egy egész civilizáció története tárul fel, amely saját pusztulásával szembesülve kényszerű döntés előtt áll: megadja magát, elmenekül, vagy harcba száll az elnyomóival. És miközben az idő megállíthatatlanul halad előre, életükre az inkvizíció árnyéka vetül. A családi udvarházhoz tartozó kert gránátalmafái között azonban megelevenedik a múlt is, és a jelennel összemosódva rég elfeledett titkok, szerelmek, fájdalmak és szenvedélyek törnek újra a felszínre. A brit-pakisztáni író, Tariq Ali harcosok, szónokok, szerelmesek, költők, ortodox hívők, szkeptikusok, szakácsok és szolgák szájába adva a szót meséli el a középkornak ezt a változékony és meglehetősen érzékeny fejezetét. letöltés https://data.hu/get/12504402/A_granatalmafa_arnyekaban_-_Tariq_Ali.epub https://data.hu/get/12504403/Tariq_Ali_-_A_granatalmafa_arnyekaban.pdf -
    3 points
  13. Paige Toon - Öt év múlva " Nell és Van gyerekként ismerkednek meg, miután a szüleik egymásba szerettek, de egy tragédia következtében hamarosan el kell válniuk." https://data.hu/get/12502868/Paige_Toon_-_Ot_ev_mulva.pdf
    3 points
  14. . A csempész - (The Mule) 2018 720p. BDRip x264 hun mkv (16) 1,87 GB Prémium link! színes, szinkronizált, kanadai-amerikai krimi-dráma, thriller, 116 perc rendező: Clint Eastwood író: Nick Schenk producer: Clint Eastwood Tim Moore Bradley Thomas executive producer: David Bernad Ruben Fleischer Todd Hoffman operatőr: Yves Bélanger vágó: Joel Cox Taissa Farmiga: Ginny Bradley Cooper: Colin Bates Clint Eastwood: Earl Stone Michael Peña: Enforcer Laurence Fishburne: DEA Special Agent Clifton Collins Jr.: Gustavo Manny Montana: Axl Noel Gugliemi: Bald Rob Dianne Wiest: Mary Alison Eastwood: Iris Andy Garcia: Laton Earl (Clint Eastwood) nincs jó passzban. Elmúlt 80, nincs pénze, magányos és csődeljárás folyik ellene. Egészen természetes, hogy amikor valaki munkát ajánl neki, vállalja. Hiszen csak vezetnie kell – csak éppen az egyik mexikói kartell használja drogfutárnak. De teljesíti a feladatát, és mert gyors, pontos, ráadásul minden gyanún felül áll, újabb és újabb fuvarokat bíznak rá. Az üzlet egyre jobban megy… Csakhogy a kábítószer-elleni osztály zsarujának, Colin Batesnek (Bradley Cooper) feltűnik, hogy új szállító került a rendszerbe, és a nyomába ered. A csempész viszont szeretné rendbe hozni az életét, mielőtt a zsaruk vagy a kartell emberei utolérnék. A 2009-es hatalmas siker, a Gran Torino óta ez első alkalom, hogy a legendás Eastwood egyszerre rendez és játszik: ráadásul új thrillerében fantasztikus szereplőgárda segíti. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.csempesz.2018.720p.hun Videó információk: Méret: 1,87 GB Hossz: 1:56:20 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 536 pixel Bitráta: 2 000 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 303 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12503295/A.csempesz.2018.720p.hun.part01.rar https://data.hu/get/12503296/A.csempesz.2018.720p.hun.part02.rar https://data.hu/get/12503297/A.csempesz.2018.720p.hun.part03.rar https://data.hu/get/12503299/A.csempesz.2018.720p.hun.part04.rar https://data.hu/get/12503300/A.csempesz.2018.720p.hun.part05.rar https://data.hu/get/12503301/A.csempesz.2018.720p.hun.part06.rar https://data.hu/get/12503302/A.csempesz.2018.720p.hun.part07.rar https://data.hu/get/12503294/A.csempesz.2018.720p.hun.part08.rar https://data.hu/get/12503303/A.csempesz.2018.720p.hun.part09.rar
    3 points
  15. Péntek, a bennszülött-Man Friday .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol-amerikai filmdráma, 115 perc, 1975 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    3 points
  16. Kezdők török nyelvkönyve A világhírű USBORNE Kiadó színes, szórakoztató képekkel illusztrált szótárai azzal a céllal készültek, hogy megkönnyítsék és kellemes időtöltéssé tegyék a nyelvtanulást. Mindegyikben több mint kétezer, gyakran használt szó és kifejezés található, melyeket egy-egy téma köré csoportosítottunk (A család, A test, Ház és lakás, Öltözködés, Élelmiszerek, Bevásárlás, Autóval, Nyaralás, Sport stb.), s a mulatságos képek, jelenetek szinte sugallják a szavak értelmét. A könyv végén rövid nyelvtani összefoglaló található, ragozási táblázatokkal. Ezt követi a magyar-török szójegyzék, melyben a képeknél előforduló szavak, kifejezések szerepelnek. pdf 25mb https://data.hu/get/12500358/TOROKNYELVPDF.rar
    3 points
  17. VI KEELAND-könyvei több db pdf VI KEELAND-Enyém leszel Ennek a könyvnek nincsen fülszövege. letöltés https://mega.nz/file/qahlAD6B#w-ncCbP8uPbmpG5VkLa_1rPxYMcZID0UQgRaiRv1vv8 - VI KEELAND-Órákon át kívánlak „Szenzációsan szexi, lélegzetelállítóan romantikus” – All About Romance „Édes, szexi történet, amely teljesen lesöpört a lábamról.” – Under The Covers Book Blog Cain Westtel egy bárban futottam össze. Észrevette, hogy mogorva tekintettel méregetem, és azt hitte, hogy fel akarom csípni. Amikor csevegni próbált velem, nyomban helyre tettem, és megmondtam neki, hogy egy hazug, csaló és önimádó seggfejnek tartom. Ez az elbűvölő külsejű szemétláda ugyanis meghívta vacsorázni a legjobb barátnőmet egy luxusétterembe, és a mézes-mázos szövegével az ágyába csalta – csak azt felejtette el közölni, hogy nős. Megérdemelte, hogy úgy lehordjam, de még ennél is több járt volna neki azért, amit tett. Különösen akkor kezdett bizseregni a tenyerem, amikor az az elviselhetetlen, önelégült mosoly megjelent azon a tökéletes metszésű arcán, miután kiosztottam. Csakhogy később kiderült, hogy nem a megfelelő fickót rohantam le a tirádáimmal. Hoppá! Megszégyenülten húztam el a bárból, bocsánatkérés nélkül. De túltettem magam a dolgon, mert tudtam, hogy úgysem botlom bele a jóképű idegenbe még egyszer az életben. Ebben a hitben ringattam magam… míg másnap reggel be nem mentem az egyetemre. Üdvözlöm, West professzor, az új oktatási asszisztense vagyok! Ön alatt fogok dolgozni… persze csak átvitt értelemben. Bár nem lehet rossz dolog az sem, ha az előbbi kijelentést szó szerint értelmezzük. West professzor alatt lenni igazán kellemes élmény lehet. Szédítően izgalmasnak ígérkezik a mi közös munkánk, professzor úr… letöltés https://mega.nz/file/jHgDTRJJ#TsBeQySWSwXuegrGTDC8DixnNy3q57rf5wOj7bDiRqg - VI KEELAND-A megbízó „A megbízó egy szórakoztató, fülledt és lebilincselő történet a második esélyről.” – Harlequin Junkie „Egy imádnivaló történet arról, hogy éljük meg a pillanatot, ne vegyünk semmit biztosra, és a sors elvégzi a maga kis varázslatait.” – Guilty Pleasures Book Reviews Csak egy tipikus hétfő volt. Egészen addig, míg a nagyfőnök rám nem bízta egy reménybeli új ügyfél becserkészését. Kétévnyi bizonytalanság után a munkahelyemen egy csúnya baklövésem miatt ez a lehetőség, hogy bizonyítsak a senior partnereknek, minden, amire szükségem volt. Vagy legalábbis azt hittem… Aztán besétáltam a tárgyalóba és beleütköztem a férfiba, akit meg kellett volna győznöm az együttműködésről. A kávém kilöttyent, a papírjaim szanaszét szóródtak a földön, én meg majdnem elvesztettem az egyensúlyom. És mindez a napom jobbik része volt. Mert ez a nagyszerű férfi, aki leguggolt hozzám, miközben úgy nézett rám, mintha élve fel akarna falni, nem más volt, mint az exem, Gray Westbrook. A férfi, aki után még csak mostanában kezdtem továbblépni. A férfi, akit a szívem megvetett, miközben a testemnek egészen más ötletei támadtak. A férfi, aki épp annyira karizmatikus és magabiztos, amennyire szexi. Valahogy mégis sikerült megtartanom a prezentációmat, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni az átható pillantását. Bár azokat a mocskos dolgokat, amiket a fülembe súgott az előadásom után, képtelenség volt figyelmen kívül hagyni. De az ki van zárva, hogy adjak neki még egy esélyt, pláne most, hogy az ügyfelünk lett. Vagy nem? Vi Keeland, New York Times bestsellerszerző legújabb, szexi, különálló regénye újra lázba hozza az olvasókat. letöltés https://mega.nz/file/7OhRzRLY#Kjmy_SartllEqRCGmCMh-jjL4Jcl0QCv0ckjepHvnJo - VI KEELAND-Csak szex „Imádtam ezt a könyvet. Édes és mocskos.” – Angie's Dreamy Reads „Hölgyeim és uraim! Bemutatom az első ötcsillagos olvasmányomat 2018-ban. Bámulatos. Érzelmes. Magával ragadó. Tökéletes. Hűha!” – Bookgasms Book Blog „Annyi minden van, amit szerettem ebben a könyvben. A kémia, a szexuális feszültség, de leginkább maga a történet. Szeretem-szeretem-szeretem ezt a történetet. Tulajdonképpen nincs is semmi olyan benne, ami ne tetszett volna.” – The Smutbrarians A kapcsolatom Hunter Deluciával visszafelé kezdődött. Egy esküvőn találkoztunk – ő a vőlegény oldalán ült, én a menyasszonyén. Az éjszaka alatti lopott pillantások után vitathatatlan volt a kölcsönös és erős vonzalom. Én elkaptam a csokrot, ő elkapta a harisnyakötőt. Hunter szorosan ölelt, mialatt táncoltunk, és azt javasolta, fedezzük fel jobban ezt a vibrálást, ami köztünk van. A nyers és mocskos szavaitól visszavonulót kellett volna fújnom, de valami megmagyarázhatatlan okból épp az ellenkezőjét tettem. Végül a hotelszobájában kötöttünk ki. Másnap reggel pedig már indultam is vissza New Yorkba, Huntert egy téves telefonszámmal hagyva Kaliforniában. Gyakran gondoltam rá, de a legutóbbi kapcsolatom után megfogadtam, hogy nem kezdek többé jóképű, pimasz és bűnösen elkápráztató fickókkal. Egy évvel később újra összefutottam Hunterrel, amikor a barátainknak gyereke született. A vonzalmunk egymás iránt semmit sem csökkent. Egy hurrikánként érkező kábulat után követelt egy valós telefonszámot. Úgyhogy megadtam neki anyukámét – ő tutira elijeszt minden férfit a közelemből az örökös gyerek- és esküvőtémájával –, aztán hazarepültem. Azt gondoltam, ez vicces, egészen addig, míg a következő héten be nem állított anyukámhoz vasárnapi vacsorára. Ez az őrült, elképesztő fickó megnyerte magának anyámat, és szerzett egy nyolchetes megbízást a városomban. Azt javasolta, töltsük ezt az időt azzal, hogy kizökkentjük egymást a mókuskerékből. Nyolchétnyi észveszejtő szex kötelezettségek nélkül. Mit veszíthettem? Semmit, azt gondoltam. Ez csak szex, nem szerelem. De ismerjük a mondást: ember tervez, Isten végez. Vi Keeland a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Köteteit tizenkét nyelvre fordították már le, több millió példányban keltek el világszerte, és kilencvennél is több toplistán szerepeltek. letöltés https://mega.nz/file/7ThhRbJS#FVpmpAPZtpYKbIwmfzXYlWE2H-wETZ2NOo3jwMZpfB0 - VI KEELAND-Egomániás Akkor találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba. Még azelőtt tárcsáztam a 911-et, hogy kipróbáltam volna rajta a vadiúj, szuper menő Krav Maga tudásomat. Gyorsan leállított, miközben jót kuncogott a nevetséges támadási kísérletemen. Naná hogy az illetéktelen behatolónak arrogánsnak kellett lennie. Aztán kiderült, hogy nem is volt annyira illetéktelen. Drew éppenséggel az irodám jogos tulajdonosa volt. Épp szabadságon volt, amíg a saját flancos irodáját újították fel. Amit egy csaló adott nekem bérbe úgy, hogy az valójában nem is volt bérelhető. A fickó tízezer dollárral megrövidített. Másnap, a rendőrségen töltött hosszú órák után Drew-nak megesett rajtam a szíve, és tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Cserébe, hogy felveszem a telefonjait, amíg a titkárnője szabadságon van, ott maradhatok az irodában, amíg nem találok magamnak másik helyet. Minden bizonnyal hálásnak kellett volna lennem, és befognom a számat, amikor meghallottam, milyen tanácsokat ad az ügyfeleinek. Nem bírtam megállni, hogy elrejtsem a véleményem. De nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden egyes vitánkra. Pláne hogy úgy tűnt, mi csak vitatkozni tudunk. Mi ketten épp egymás ellentétei voltunk. Drew egy keserű, haragos, a párkapcsolatokat bámulatosan pusztító fickó, miközben az én munkám meg az, hogy segítsek az embereknek megmenteni a házasságukat. Az egyetlen közös dolog köztünk, az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, amit napról napra egyre kevésbe tudtunk tagadni. letöltés https://mega.nz/file/PewzCbjD#ja3hNChJMzKBdPOkxcG1-8ZPszZiD_FzfidaTXZHhso - VI KEELAND · PENELOPE WARD-Szívtipró pilóta Pénz vagy szerelem? Melyiket válasszuk? Az olvasó fejben talán azonnal megválaszolja a kérdést, gondolván: ez pofonegyszerű. Számomra viszont nem az. Említettem, hogy egy csomó pénzről van szó? Rengeteg pénzről! El kell utaznom valahová, hogy ezt átgondoljam. Hirtelen ötlettől vezérelve útnak indultam, de amikor a repülőtér várótermében összefutottam a szexi Carterrel, a dolgok más irányt vettek. Túlfűtött beszélgetésbe elegyedtünk, aztán ő elhúzott. Azt hittem, többé nem találkozunk. A sors azonban másként rendelte. Meglepetés! Carter veszélyes pasi, és folyton ide-oda repül. Mágnesként vonzottuk egymást, de tudtam, hogy a dolog csak átmeneti lehet. Főleg, amikor meghallottam az előéletéről szóló pletykákat. De rákattantam a pasira, és semmi más nem számított. Tartottam tőle, hogy ebből óriási pofára esés lesz, mert valahogy a lelkem mélyén mégis arra vágytam, hogy én legyek az, aki megzabolázza ezt a szívtipró pilótát. A legkevesebb, amit elmondhatok, hogy valóban a hetedik mennyországba repített. De egyszer minden jó dolog véget ér, nem igaz? Csakhogy a mi kalandunk olyan véget ért, amire egyáltalán nem számítottam. letöltés https://mega.nz/file/jLwz1TQR#KmVFsMjTMV-3IypMjcALH2Zlt99G4YGOyFrNea7vu0M - VI KEELAND-A beosztott „A beosztott Keeland legjobb írása. Érzelmes és szenvedélyes. Minden, amiért érdemes romantikus könyvet olvasni.” – K. Bromberg, New York Times bestsellerszerző „Imádtam ezt a könyvet. Egyszerűen zabáltam. Nem tudtam letenni.” – Aestas Book blog Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról. Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez. Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott. Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott. Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak. Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról. A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban? A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm… letöltés https://mega.nz/file/bHp3xDhZ#D-WT_SSp4V5BLbQpGVB5f9qfOODry8BRVIaptDKztMY -
    2 points
  18. Vi Keeland-Penelope Ward - Nagyképű öltönyös 2020. Az ellentétek meddig vonzzák egymást? A szokásos reggelnek indult a vonaton. De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira. Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot. Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek? Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten. Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek. És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről. Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni. Mert minden jó véget ér, igaz egyszer? Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik. letöltés https://data.hu/get/12496887/Vi_Keeland-Penelope_Ward_-_Nagykepu_oltonyos.pdf https://data.hu/get/12496888/Vi_Keeland-Penelope_Ward_-_User.epub -
    2 points
  19. Becca Fitzpatrick-Csitt, csitt Sorozat 1-2-3-4 2009-2020 pdf Becca Fitzpatrick-Csitt, csitt (Csitt, csitt 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül. letöltés https://data.hu/get/12503236/Becca_Fitzpatrick_-_Csitt_Csitt.pdf https://mega.nz/file/uG4TnQYL#htlHkdzaP12OvVhS0iA0Lva8Fqk51K6CAyXE_ghgw_w - Becca Fitzpatrick Crescendo (Csitt, csitt 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása. Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül benne a kérdés, hogy Nephil vérvonalának is köze van-e a dologhoz – azonban ez csak még sötétebb árnyékot vet a kapcsolatára (vagy inkább annak hiányára) Folttal. Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben? letöltés https://data.hu/get/12503235/Becca_Fitzpatrick_-_Crescendo.pdf https://mega.nz/file/vPwHwIwS#QACkBSEBHW9VhPcyl1P6Tx0zCz-5a_yDLrskmxmvTBQ - Becca Fitzpatrick Silence – Vihar előtt (Csitt, csitt 3.) HA MÁR CSAK A CSEND MARAD, HALLATSZIK VÉGRE AZ IGAZSÁG HANGJA IS? Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében. És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna. Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét. letöltés https://mega.nz/file/GOxXwQ4L#IpEajiWxmfLSFrZ74_yR7idAQlPE-bpe2M46HCgvuSs - Becca Fitzpatrick Finale – Végjáték (Csitt, csitt 4.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett. Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot. Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne. Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak. Norát mindenestől ig letöltés https://data.hu/get/12503237/Becca_Fitzpatrick_-_Finale_-_Vegjatek.pdf https://mega.nz/file/zHx1kIbI#DyodkLpAz1PnNjdAyHepwTlozlNjcbO3GFS0-BjRsUE - pdf-epub mind https://data.hu/get/13341105/Becca_Fitzpatrick_-_Silence_-_Vihar_elott.pdf https://data.hu/get/12503233/Becca_Fitzpatrick_-_Silence_-_Vihar_elott.pdf https://data.hu/get/12503234/Becca_Fitzpatrick_-_Black_Ice_-_Tukorjeg.pdf https://data.hu/get/12503235/Becca_Fitzpatrick_-_Crescendo.pdf https://data.hu/get/12503236/Becca_Fitzpatrick_-_Csitt_Csitt.pdf https://data.hu/get/12503237/Becca_Fitzpatrick_-_Finale_-_Vegjatek.pdf https://data.hu/get/12503238/baixardoc.com-noszov-nemtudomka-csodalatos-kalandjai.pdf https://data.hu/get/12503241/Becca_Fitzpatrick_-_Mama.epub https://data.hu/get/12503242/Becca_Fitzpatrick_-_Crescendo.epub https://data.hu/get/12503243/Becca_Fitzpatrick_-_Silence_-_Mama.epub https://data.hu/get/12503244/Becca_Fitzpatrick_-_Finale_-_Mama.epub
    2 points
  20. Nyikolaj Nyikolajevics Noszov-Nemtudomka Napvárosban (Nemtudomka 2.) Bizonyára sokan olvasták a szerző Nemtudomka csodálatos kalandjai című könyvét. Hüvelyknyi kis hősünk ezúttal újabb kalandra indul Pöttyömpöttyel és Lucskos Loncsossal együtt. Útjuk célja Napváros, a picurkák országának csodálatos városa. Nemtudomka olyan autón utazik, amely földön, vízen és levegőben egyaránt gyorsan robog, forgó házakat csodál meg, sakkautomatával kel versenyre, és megcsodálja az ingyenes málnaszörp-automatát. A három picurka remekül érezné magát Napvárosban, ha nem történnék meg a baj… De megtörténik: Nemtudomka, aki egy varázspálca boldog birtokosa, szamárrá változtat egy picurkát. Az igazi baj azonban akkor kezdődik, amikor Nemtudomka jóvá akarja tenni hibáját, és picurkává változtat három igazi szamarat. Ebből aztán annyi galiba szármázik, hogy csak a jó öreg varázsló tud rendet teremteni. Addig azonban az olvasó sokat izgul, és szívből derül Nemtudomka napvárosi kalandjain. letöltés https://mega.nz/file/raoDDZhK#dFXRM3NrQEiq24f3VlMnjUd2zZblJIf1JPpNova5JNs - Nyikolaj Nyikolajevics Noszov-Nemtudomka a Holdon (Nemtudomka 3.) Nemtudomka és a picurkák régi ismerõsei a magyar gyermekolvasóknak. Tudjuk róluk, hogy a technika igen magas fokán állnak, szódavízzel hajtott autóik, csodálatos forgó palotáik vannak. Tudomka és még néhány tudós picurka ezúttal rakétát szerkeszt, s a Holdra készül. A haszontalan Nemtudomka társával Puffanccsal együtt belopózik a rakétába, s a többiek nélkül repül a Holdra. Az utazás rendkívül izgalmas, de az igazi kalandok csak akkor kezdõdnek, amikor a Hold lakóival találkoznak. Még szerencse, hogy Tudomka mentõexpedíciója megérkezik, s rendbe hozza a rendbehozandókat. Nemtudomka, mint mindig, most is bûnbánóan, de újabb kalandra készen ér vissza a Földre. Zsoldos Vera mulatságos rajzai még vidámabbá teszik a könyvet. A „Nemtudomka a Holdon” kis hõseinek korábbi kalandjairól szól Noszov két nagy sikerû gyermekkönyve a „Nemtudomka Csodálatos kalandjai” és a „Nemtudomka Napvárosban”. letöltés https://mega.nz/file/uH4B2RpT#1Pkz03eLTVgICl452J9Yr4mCkBdwcUOpMyjLANbFVOI Nyikolaj Nyikolajevics Noszov Nemtudomka csodálatos kalandjai (Nemtudomka 1.) Volt egyszer egy mesebeli város. Picurkák laktak benne. Azért hívták őket picurkáknak, mert olyan csöppek voltak, mint egy icipici uborka. A picurkák városa nagyon szép volt. A házak körül margaréta, kamilla, pitypang nyílt. Még az utcákat is virágokról nevezték el: Harangvirág utcának, Kamilla sétánynak, Búzavirág körútnak. A várost pedig Virágvárosnak hívták. Patak szelte keresztül, a picurkák Uborka folyónak nevezték, mert sok uborka termett a partján. letöltés https://mega.nz/file/bKghhY6R#WhqBu15wa6EaeNcsuM3k7fzCy0A69Ckx_BklKot22SU - -
    2 points
  21. Thea Von Harbou: Metropolisz "Joh Fredersen hátraperdült. Rábámult a lényre, ki előtte állt, szemei közben megüvegesedtek. Ez a lény egy nő, semmi kétség. A finom ruhában, melyet viselt, egy test állt, teste mint egy fiatal nyárfa. Ámbár nő volt, nem emberi lény. Mintha kristályból készült volna teste, melyen a csontok ezüstösen világítottak keresztül. Hideg áradt az üveges bőrből, melyben nem volt egyetlen csepp vér sem. A lény az elszántság, majdnem a dac mozdulatával tartotta szép kezét mellére szorítva, mely nem mozdult. Arca nem volt. A szem, mintha lehunyt szemhéjra festették volna, nézés nélkül, a csöndes őrület kifejezésével meredt a már nem is lélegző férfira. – Légy udvarias, szép Paródiám – szólt a távoli hang. Köszöntsd Joh Fredersent, a nagy Metropolisz urát!…" Fritz Lang klasszikus 1927-ben készült filmje alapján Thea von Harbou készítette el a könyvváltozatot. https://mega.nz/file/AlVihA6b#uWrE--WJiugKwj_7g72ttBh9bU3ja6cnFXhTLIz-F3U
    2 points
  22. Whitley Strieber: Éhség Az Éhség a modern vámpírtörténetek egyik legelső és legkiválóbb darabja, amely újraértelmezte a vámpír és a vámpírtörténet fogalmát egyaránt.A történet egy döbbenetesen gyönyörű nőről szól, Miriamról, aki több ezer éve őrzi szépségét – ugyanis halhatatlan, emberek vérével táplálkozik. Fajtája azonban kihalófélben van, és végletes, megsemmisítő magányát nem tudja enyhíteni, minden szeretett halandó kihal mellőle.Azonban most, hogy hőn szeretett férje, akinek életét kétszáz évre sikerült elhúznia, haldoklik, Miriam úgy dönt: a modern emberi tudományt hívja segítségül, hogy ő, a halhatatlan, legyőzhesse a halált…A regény amerikai megjelenésekor olyan zajos sikert aratott, hogy hamar kultikus mozifilm készült belőle David Bowie, Catherine Deneuve és Susan Sarandon főszereplésével, amely mind képi világában, mind mondanivalójában szintén stílust teremtett.(címe Éhség/The Hunger). https://mega.nz/file/xpNWSQYT#85ia7V7SV6ImQAUhzvuiv5PorQTQA9NHN7ChtmonwvY
    2 points
  23. Corinne Michaels-Ne csak a testemre figyelj (Miénk az éjszaka 4.) 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Szívmelengető és szexi.” – The Book Dutchesses „Egy csodálatos románc, az örökké tartó barátságok története, kihagyhatatlan könyv.” – Devney Perry, bestsellerszerző „Egyszerűen imádtam.” – Ana's Attic „Letehetetlen, olykor szívdobogtatóan magával ragadó, szexi, romantikus és minden egyéb.” – Aestas Book Blog Az életem tökéletes volt – mígnem egy szörnyű tragédia kirántotta a talajt a lábam alól. A gyerekeim apa nélkül maradtak. Én férj és támasz nélkül. De ahelyett, hogy belesüppedtem volna a gyászba, a munkámba temetkeztem a Dovetail Enterprises nevű cégnél. Amikor megkaptam az előléptetést, és az ügyvezető igazgató jobbkeze lettem, úgy éreztem, épp erre volt szükségem. És pont az ellenkezőjét gondoltam, amikor a nyakamba varrták Milo Huxley-t mint asszisztenst. Ki nem állhatom. Arrogáns, felelőtlen és az állásomra pályázik. Ha ez még nem volna elég, mindemellett pokolian szexi és menő brit akcentusa van, amitől végképp nem bírok magammal. Köszönöm szépen, épp elég kiszámíthatatlan fordulat adódott már az életemben. Egy ideje azonban már kevesebbet veszekszünk és többet nevetünk. Mellettem áll, amikor senki más. És nem a külseje az egyetlen, amitől lázba jövök. Bárcsak tudnám, mit tegyek… A New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestseller listáinak állandó szereplője, Corinne Michaels egy varázslatos, szívmelengető és szexi történettel jelentkezik, amely megmutatja, hogyan képes egy nő összetartani az életét és a családját egy tragédia után, miközben a szívét sem zárja kalitkába. letöltés https://mega.nz/file/THxy2Q7B#9pu573wLhQmi_yaV72WW-HuiUD3aru53o9sRIwJbIOk - Corinne Michaels Miénk az éjszaka (Miénk az éjszaka 1.) „Ezt a könyvet el kell olvasnod.” – Jasinda Wilder NYT bestsellerszerző „Édes és szexi.” – Mia Sheridan, New York Times bestsellerszerző „Ez nemcsak egy könyv volt, ez sokkal több volt, mint amit ez a néhány betű kifejez.” – Book Lit Love „Ez a könyv szívből jövő és letehetetlen. Kihozta belőlem a rajongót, és élveztem minden egyes szót.” – Inked in Chapters Nem vagyok egy egyéjszakás típusú csaj. Különösen nem vagyok az a nő, aki néhány piát legurítva egy koncerten a gyerekkori bálványa, Eli Walsh ágyában köt ki. Most mégis pontosan ez történt. Mit csinál egy lány egy részegen elkövetett ballépés után? Menekül. Magamhoz ragadtam a holmimat, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhúztam a csíkot ettől az energikus, ellenállhatatlan és életem legjobb menetét nyújtó szupersztártól. A tündöklő zöld szemének, a kőkemény testének, a pimasz mosolyának nincs helye a világomban. Az én életem így is elég bonyolult. Valaki ezt elfelejtette neki megemlíteni. Eli hajthatatlan. Nyomul be a szívembe, fáraszt a zaklatásával, bizonygatja, hogy ő nem olyan, amilyennek képzelem, és ő minden, amire csak szükségem van. És amikor a világom darabokra hullik, ő egyben tartja a szétszóródott részeket. És akkor akarva-akaratlanul, de reménytelenül beleszeretek. Elhittem, hogy örökké együtt lehetünk. De akkor kellett volna hallgatnom rá, amikor azt mondta, miénk az éjszaka. Corinne Michaels, New York Times bestsellerszerző legújabb regénye valódi érzelmi utazásra viszi az olvasót. letöltés https://mega.nz/file/6H5gyAjS#cSVy2RLOQYLkOdv8cnO9AKAVwDxaRtHjbl3qvAYvdec - Corinne Michaels-Még egyszer, kérlek (Miénk az éjszaka 2.) „Imádtam ezt a könyvet.” – Aestas Book Idővel igazán jó lettem abban, hogy mikor szálljak ki a játékból. Először is: a férjem. Életem legjobb döntése volt, hogy elváltam tőle. De egyedülálló anyaként, miközben épp munkát keresek, nem könnyű kifújnom magam. Így amikor egy hírességekkel foglalkozó oldal blogger pozíciója az ölembe hullik, úgy érzem, megütöttem a főnyereményt. Legalábbis az első megbízásig, amikor először találkoztam Noah Frazierrel, aki… gyakorlatilag meztelen volt és nedvesség csöpögött róla. A szívem majd kiugrott a helyéről, és képtelen voltam egy épkézláb mondatot kinyögni. A szépen kidolgozott hasizma, az ellenállhatatlan vigyora és a kristálykék szeme túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgyhogy mit tettem? Jól berúgtam és megaláztam magam, naná. Én kész vagyok elfelejteni azt a kínos estét, miközben Noah nem szándékszik hagyni, hogy továbblépjek. Helyette inkább megszervezte, hogy egy jelentős tudósítást írjak róla, ezzel biztosítva, hogy még több időt töltsünk együtt. Egyik zavarba ejtő pillanat a másik után, egyik csók a másik után, és mielőtt megállíthattam volna magam, rájöttem, hogy belezúgtam. De amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, vajon hibáztathatom-e őt, ha kiszáll a játékból? Mit nem adnék még egy utolsó alkalomért… Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének legújabb, szívet melengető romantikus története. letöltés https://mega.nz/file/7GhghahS#nCHFwAiWMpd67AmZ-xOezxR0H37fVkNEvSO14NjEYRM -
    2 points
  24. Viktor Pelevin-Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre 2019 „A boldogságot nem lehet pénzért megvásárolni”, tartja a mondás, de vannak, akik szerint megfelelő összegért cserébe valójában bármi megszerezhető – különösen Oroszországban. Így gondolja az oligarchák aranyéletébe belefásult Fjodor Szemjonovics is, és befizet egy speciális startup-szolgáltatásra, amely a lelki harmónia azonnali elérését kínálja. A projekt azonban túlságosan is jól sikerül: Fjodor véletlenül betekintést nyer az üdvözülés titkos szféráiba, ezért kénytelen egy bizarr rehabilitációs kúrán is részt venni, hogy visszanyerje a heveny megvilágosodás hatására megingott egykori „én”-jét, mielőtt személyiségét (és ezáltal kétes eredetű magánvagyonát) elveszítve végleg elmerülne a nirvánában. Mindeközben Fjodor egykori osztálytársa és szerelme, Tánya is elindul az önmegvalósítás rögös útján. Egy titkos feminista csoport, a fallogocentrikus világrend ellen ezoterikus hadviselést folytató Új Vadásznők tagja lesz, és megtanulja fegyverként használni mindaddig elnyomott nőiességét. És egyre csak közeleg Tánya és Fjodor újbóli találkozása – a „mágikus feminizmus” és az „újorosz individualizmus” végső összecsapása… Viktor Pelevin továbbra sem fogyott ki a rá jellemző abszurd történetekből és eszement ötletekből, amelyek világszerte népszerűvé tették az olvasók körében. A Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre szürreális-parodisztikus látlelet napjainkról: az újfeudalista elit szinte már felfoghatatlan gazdagságáról, a divat-buddhizmusról, a MeToo-mozgalomról és az új matriarchátusról, amely lassan, de biztosan felváltja a férfiuralmat a világban… letöltés https://data.hu/get/12502900/Titkos_pillantasok_a_Fudzsi-hegyre_-_Viktor_Pelevin.pdf https://data.hu/get/12502901/Titkos_pillantasok_a_Fudzsi-heg_-_Viktor_Pelevin.epub -
    2 points
  25. Alexandra Bracken-Sötét elmék Sorozat 1-2-3-4 2017-2019 Alexandra Bracken-Sötét elmék (Sötét elmék 1.) 2018 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik. letöltés https://data.hu/get/12502083/Alexandra_Bracken_-_Sotet_elmek_1_-_Sotet_elmek.epub https://data.hu/get/12502082/Sotet_elmek_-_-_Sotet_elmek_1_-_Alexandra_Bracken.pdf - Alexandra Bracken - Sötét játszmák (Sötét elmék 2.) 2015 Ruby sosem akarta birtokolni azon képességeit, amelyek majdnem az életébe kerültek. Most azonban meg kell szoknia őket. A többiek a Gyerekek Ligájában csak „Vezérnek" hívják Rubyt, pedig ő pontosan tudja, hogy micsoda: egy szörnyeteg. Amikor Rubyra bíznak egy érzékeny titkot, bele kell vágnia élete legveszélyesebb küldetésébe: el kell hagynia a Gyerekek Ligáját. Kegyetlen információk keringenek arról a veszélyes betegségről, ami a fertőzött amerikai kisgyerekek nagy részét megölte, a többieket pedig kirekesztett lényekké változtatta, és úgy tűnik, ezen információk kiirthatatlanok. Az igazság azonban egyetlenegy helyen lelhető fel: Liam Stewartnál. Ahogyan Ruby átutazik az országon, kutatva Liam és a katasztrófa után, ami tönkretette az életét és egész Amerikát, szíve és esze két irányba húzza – szíve a régi barátok és a család felé, esze pedig a Liga felé, aminek ígéretet tett. Egy biztos: Ruby mindent meg fog tenni azért, hogy megvédje szeretteit. De mi van akkor, ha a háború megnyerése önmaga elvesztését jelenti? letöltés https://data.hu/get/12502086/Alexandra_Bracken_-_Sotet__jatszmak_Sotet_elmek_2..pdf https://data.hu/get/12502085/bracken_alexandra__sotet_jatszmak.epub - Alexandra Bracken - Sötét hajnal (Sötét elmék 3.) 2017 Ruby égető fájdalommal a szívében, megtörten indul el az északi gyülekezőhely felé azzal a pár társával, akik még túlélték a kormány Los Angeles-i támadását. Nincsenek egyedül, egy foglyot visznek magukkal: Clancy Gray az elnök fia, aki hasonló különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, mint Ruby. Egyedül a lány képes arra, hogy kordában tartsa őt, azonban elég egyetlen pillanatnyi óvatlanság, és Clancy azonnal zűrzavart kelthet a többiek tudatában. Egyetlen fegyverük egy ingatag titok: bizonyítékuk van arra, hogy a kormány tudja, mi indította el pusztító útjára a titokzatos betegséget, amely megtizedelte Amerika tizenéveseit, és ami miatt a túlélők különleges, ám veszélyes képességekre tettek szert, amelyek titokban tartása érdekében elzárták őket a világtól. A fellépő belső viszályok azonban azzal fenyegetnek, hogy megakadályozzák az egyetlen esélyt arra, hogy felszabadítsák a táborokat, ahol számos Pszí-képességű társuk szenved. Mindeközben visszatér a csapathoz Liam, aki iránt Ruby érzelmei csak erősödtek. A lánynak meg kell küzdenie a fiú tudatába való behatolás fájdalmas utóhatásaival, azonban tudja, hogy meg kell erősödnie, így Liam bátyjához, Cole-hoz fordul segítségért. Megfelelő edzésre van szüksége, hogy képes legyen harcolni Gray elnök és kormánya ellen. Ám Cole-nak is megvannak a maga démonai, és egyetlen, végzetes hiba mindent elpusztíthat. letöltés https://data.hu/get/12502084/Alexandra_Bracken_-_Sotet_elmek_3._-_Sotet_hajnal.pdf https://data.hu/get/12502100/Sotet_hajnal_-_Alexandra_Bracken.epub - Alexandra Bracken - Sötét örökség (Sötét elmék-sorozat 4) 2018. december 10. Majdnem öt év telt el azóta, hogy a különleges képességű Pszí-gyerekeket családjuktól elszakítva elzárták a világ elől. A már tizenhét éves Zu ezt nem képes tovább tétlenül nézni, és harcba száll a Pszí-gyerekek jogaiért. A téves információk és előítéletek egyre növekvő hullámában. Ám amikor azzal vádolják, hogy szörnyű bűncselekményt követett el, újra kénytelen elmenekülni, hogy életben maradjon. Zu elhatározza, hogy végre tisztázza a nevét, ám közben kénytelen szövetségre lépni két titokzatos Pszí-gyerekkel, Romannel és Priyankával, akik lehet, hogy segítenek neki ártatlanságát bebizonyítani, vagy elárulják, mielőtt esélye lehetne rá. De ahogy biztonságos menedékhelyet és válaszokat keresve együtt utaznak, Zu közelebb kerül hozzájuk, és megtanul bízni bennük; közben az ország újjáépítésének látszata alatt még sötétebb titkokra lelnek. Zu sorsa és minden Pszí-gyerek jövője forog kockán. Zu hallatja a hangját, és szembeszáll azokkal, akik el akarják nyomni, háttérbe akarják szorítani a Pszí-gyerekeket, és megmenti azokat, akik egykor védelmezői voltak. letöltés https://data.hu/get/12502087/Alexandra_Bracken_-_Sotet_elmek_4._-_Sotet_orokseg.pdf https://data.hu/get/12502081/Sotet_orokseg_-_Alexandra_Bracken.epub Mega nem engedett tölteni. -
    2 points
  26. Bloodshot .Bloodshot.2020.CUSTOM.HUN.PAL.DVD9-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai fantasztikus akciófilm, dráma, 109 perc, 2020 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    2 points
  27. Az Úr képében (Krisztus küldetése 1.) Harold Goodman professzor a torinói lepel vizsgálatai során megdöbbentő felfedezésre jut: néhány bőrsejt még mindig életképes! A professzor különös kísérletbe kezd: klónozza Jézust. Mindez olyan erőket hoz mozgásba, amelyek világméretű kataklizmához vezetnek. A Libanonban túszul ejtett újságíró csodálatos módon megmenekül, a közel-keleti konfliktusból az Orosz Föderáció húz hasznot, India és Pakisztán háborúba keveredik egymással, az ENSZ-ben hatalomra éhes diplomaták kötnek piszkos alkut… A beszélő névvel rendelkező Christopher Goodman megpróbál szembeszállni velük. Igazi tudományos-fantasztikus regénytrilógia, amelyben a valóságos elemeknek legalább akkora a szerepük, mint a fantáziának. Nem lehet eldönteni, mi döbbenti meg jobban az olvasót: a valóságtól elrugaszkodott, misztikus okfejtés, ahogy például a szerző a napjainkban játszódó cselekménybe beemeli János apostolt, vagy az a nagyon is reálisnak tűnő ábrázolás, amellyel BeauSeigneur a regény világának politikai hátterét festi meg. A számos provokatív gondolatot tartalmazó regény hívők és ateisták számára egyaránt elgondolkodtató, ugyanakkor lebilincselően érdekes olvasmány. https://mega.nz/file/Ql9jkZDI#YZ5ChbPlX-yBtFvKs41_lUgm-ohQXdj_xjpCVIQtoYA Új kor születik (Krisztus küldetése 2.) Harold Goodman professzor a torinói lepel vizsgálatai során megdöbbentő felfedezésre jut: néhány bőrsejt még mindig életképes! A professzor eget-földet rengető kísérletbe fog: klónozza Jézust. Mindez olyan erőket hoz mozgásba, amelyek világméretű kataklizmához vezetnek. A trilógia második részében a katasztrófák újult erővel pusztítanak: aszteroidák csapódnak a földbe, egész kontinenseken söpör végig tűzvész, mérges sáskák hada marcangolja az embereket, titokzatos eredetű őrület sarkall pusztításra – a világ egyik iszonyatból a másikba zuhan. Az apokalipszis rettenetében az egyetlen reményt Christopher Goodman jelenti. Isten fia, a föld sorsa érdekében szembeszáll mindennel, még az apjával is… A provokatív regény hívőknek és ateistáknak egyaránt elgondolkodtató. https://mega.nz/file/tx8zURZY#SrgbDtTWf1i4W2H1Oe_2dHEnKHMnWrQrHpcTGC45NVk Isten cselekedetei (Krisztus küldetése 3.) A világ népességének harmada halott, a Csendes-óceán meddővé vált, Észak- és Dél-Amerika erdőségei elhamvadtak. Azok, akik túlélték a világméretű katasztrófát, most sorsdöntő választás elé kerülnek: kövessék Christopher Goodmant, az Új Kor Messiását, vagy továbbra is legyenek hűségesek ahhoz az Istenhez, amely ezt a pusztulást hozta a földre. Christopher Goodman szerint eljött az idő, hogy az emberiség leszámoljon a rajta évezredek óta zsarnokoskodó, önző Istennel, s megtegye önálló lépését egy olyan jövő felé, amely örök életet és istenszerű létet ígér. Vajon lesznek, akik ellenállnak ennek a kísértésnek? S egyáltalán, ördögi vagy isteni kísértésről van-e szó? Hogy kicsoda is valójában Christopher Goodman, az csak a jó és a gonosz közötti végső összecsapáskor, az Armageddon idején derül ki.A tudományos-fantasztikus regénytrilógia befejező része új megvilágításba helyezi az első két kötet tartalmát, és megválaszolja a világ és az emberiség sorsával kapcsolatos, mindannyiunkban ott feszülő kérdéseket. https://mega.nz/file/QllTlRIB#PCOKx5xWZIaBRR1Hba8IV_HqjBTayU4c5ZGzXn3p3gA
    2 points
  28. Leda D'Rasi - A kezdetek (Boszorkánydinasztia 0.) "A boszorkányok köztünk élnek, ezt tudjuk jól. De pontosan mióta is vannak ők jelen a történelemben? Hogyan alakult meg a Dinasztia? Miért döntöttek úgy az égiek, hogy különleges erőt adnak halandónak született asszonyok kezébe? És ha már itt tartunk: Egyáltalán kik azok az égiek? A Boszorkánydinasztia előzménytörténete ezekre a kérdésekre ad választ. Megismerhetjük belőle az elsőszülött boszorkány, Una történetét és az is kiderül, hogy a sokak által kedvelt szabadszájú holdboszorka kitől örökölte habókos természetét. Nem mindennapi barátság az övék, melyet istenek kötöttek sok ezer évvel ezelőtt, és az idők viharát kiállva szilárdan tart is, mind a mai napig. VAJON HOGY KEZDŐDÖTT?" https://data.hu/get/12500683/LedaD-Rasi-Boszorkanydinasztia-Akezdetek.pdf
    2 points
  29. A szellemlovas-Ghost Rider .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-ausztrál akciófilm, 114 perc, 2007 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------
    2 points
  30. Vaják (The Witcher)2019 - 2021. 1. 2. évad.SD. 720p. 1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG szinkronizált lengyel-amerikai akciófilm-sorozat, drámasorozat, https://port.hu/adatlap/film/mozi/vajak--the-witcher/movie-214790 https://www.imdb.com/title/tt5180504/ Szereplők Henry Cavill Geralt of Rivia Freya Allan Ciri Joey Batey Jaskier MyAnna Buring Tissaia Tom Canton Filavandrel Anya Chalotra Yennefer Eamon Farren Cahir Björn Hlynur Haraldsson Eist Adam Levý Mousesack Jodhi May Queen Calanthe Lars Mikkelsen Stregobor Maciej Musial Sir Lazlo Mimi Ndiweni Fringilla Royce Pierreson Istredd Wilson Radjou-Pujalte Dara Anna Shaffer Triss Amit Shah Torque Therica Wilson-Read Sabrina rendező: Alik Sakharov Charlotte Brandstrom Alex Garcia Lopez Marc Jobst író: Andrzej Sapkowski forgatókönyvíró: Lauren Schmidt producer: Michael Ostrowski Susan Shearer társproducer: Steve Gaub Ildiko Kemeny David Minkowski zene: Sonya Belousova Giona Ostinelli operatőr: Jean-Philippe Gossart Gavin Struthers vágó: Liana Del Giudice Nick Arthurs Jean-Daniel Fernandez-Qundez A gonosz által belakott Kontinensen egymásba fut a szörnyvadász, a varázslónő és a szökevény hercegnő útja. Vaják, Henry Cavill szereplésével kizárólag a Netflix műsorán december 20-tól. PirateClub MediaInfo 2 The.Witcher.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 6,78 GiB Hossz: 01:01:04.584 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 14.4 Mbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz SD. https://data.hu/get/12220213/The.Witcher.S01E01.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220217/The.Witcher.S01E02.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220216/The.Witcher.S01E03.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220214/The.Witcher.S01E04.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220221/The.Witcher.S01E05.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220215/The.Witcher.S01E06.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220211/The.Witcher.S01E07.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12220210/The.Witcher.S01E08.NF.WEBRip.x264.HUN-SFY.mkv https://data.hu/get/12221106/The.Witcher.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221107/The.Witcher.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221108/The.Witcher.S01E01.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221110/The.Witcher.S01E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221113/The.Witcher.S01E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221112/The.Witcher.S01E02.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221131/The.Witcher.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221135/The.Witcher.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221169/The.Witcher.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221171/The.Witcher.S01E03.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12221258/The.Witcher.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221259/The.Witcher.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221263/The.Witcher.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221257/The.Witcher.S01E04.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12221266/The.Witcher.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221264/The.Witcher.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221265/The.Witcher.S01E05.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221270/The.Witcher.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221271/The.Witcher.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221272/The.Witcher.S01E06.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12866326/The.Witcher.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12866327/The.Witcher.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12866328/The.Witcher.S01E07.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221296/The.Witcher.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12221295/The.Witcher.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12221294/The.Witcher.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12221293/The.Witcher.S01E08.720p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222035/The.Witcher.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222034/The.Witcher.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222039/The.Witcher.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222038/The.Witcher.S01E01.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222041/The.Witcher.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222042/The.Witcher.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222073/The.Witcher.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222040/The.Witcher.S01E02.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222057/The.Witcher.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222072/The.Witcher.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222065/The.Witcher.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222080/The.Witcher.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222066/The.Witcher.S01E03.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part5.rar https://data.hu/get/12222087/The.Witcher.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222085/The.Witcher.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222097/The.Witcher.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222095/The.Witcher.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222093/The.Witcher.S01E04.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part5.rar https://data.hu/get/12222273/The.Witcher.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222269/The.Witcher.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222276/The.Witcher.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222275/The.Witcher.S01E05.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222284/The.Witcher.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222285/The.Witcher.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222327/The.Witcher.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222283/The.Witcher.S01E06.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222328/The.Witcher.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222324/The.Witcher.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222346/The.Witcher.S01E07.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222358/The.Witcher.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/12222361/The.Witcher.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/12222406/The.Witcher.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part3.rar https://data.hu/get/12222405/The.Witcher.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part4.rar https://data.hu/get/12222404/The.Witcher.S01E08.1080p.NF.WEBRip.DDP5.1.Atmos.x264.HUN.ENG-PTHD.part5.rar , PirateClub MediaInfo 2 The.Witcher.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 3,58 GiB Hossz: 01:03:05.750 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 6 579 Kbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. https://data.hu/get/13121756/The.Witcher.S02E01.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121758/The.Witcher.S02E02.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121760/The.Witcher.S02E03.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121761/The.Witcher.S02E04.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121757/The.Witcher.S02E05.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121762/The.Witcher.S02E06.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121759/The.Witcher.S02E07.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121763/The.Witcher.S02E08.WEBRip.x264.mkv https://data.hu/get/13121345/The.Witcher.S02E01.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121344/The.Witcher.S02E02.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121342/The.Witcher.S02E03.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121343/The.Witcher.S02E04.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121341/The.Witcher.S02E05.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121347/The.Witcher.S02E06.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121348/The.Witcher.S02E07.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121346/The.Witcher.S02E08.720p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv https://data.hu/get/13121284/The.Witcher.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121283/The.Witcher.S02E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121285/The.Witcher.S02E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121282/The.Witcher.S02E02.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121281/The.Witcher.S02E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121286/The.Witcher.S02E03.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121304/The.Witcher.S02E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121303/The.Witcher.S02E04.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121327/The.Witcher.S02E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121326/The.Witcher.S02E05.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121331/The.Witcher.S02E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121330/The.Witcher.S02E06.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121329/The.Witcher.S02E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121328/The.Witcher.S02E07.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar https://data.hu/get/13121336/The.Witcher.S02E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part1.rar https://data.hu/get/13121335/The.Witcher.S02E08.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.part2.rar
    1 point
  31. . A hegyi doktor - Újra rendel - (Der Bergdoktor) 1.- 11.- 12 új évad 2008 HDTV 720p x264 HUN MKV (12) Prémium link! német dráma filmsorozat hossza 40 perc OPERATŐR: Hartmut Lange, Stefan Ditner, Helmfried Kober ZENESZERZŐ: Jens Langbein, Robert Schulte-Hemming FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Michael Baier, Stefani Straka, Philipp Roth, Manfred Kosmann RENDEZŐ: Axel de Roche, Ulrike Hamacher, Dirk Pientka, Esther Wenger VÁGÓ: Sabine Matula Dr. Martin Gruber: Hans Sigl Hans Gruber: Heiko Ruprecht Elisabeth Gruber: Monika Baumgartner Lilli Gruber: Ronja Forcher Dr. Lena Imhoff: Pia Baresch Dr. Roman Melchinger: Siegfried Rauch Susanne Dreiseitl: Natalie O'Hara Klara Hoffmann: Nike Fuhrmann Dr. Alexander Kahnweiler: Mark Keller Claudia Meinrad: Angela Ascher Peter Meinrad: Timothy Peach Christina Pagel: Mareike Fell Sebastian Wegner: Leander Lichti Nicole Schneider: Sophia Thomalla Nora Rahn: Patricia Aulitzky Andrea Junginger: Tessa Mittelstaedt Franziska Hochstetter: Simone Hanselmann Ludwig Gruber: Christian Kohlund Müncheni, Párizsi és New Yorki utazásai végeztével a híres sebész, Dr. Martin Gruber (Hans Sigl) 15 év múltán tér vissza az édesanyja születésnapjára, a szülőfalujába, a kis hegyi településre. Amikor azonban hazatér Ellmau-ba, akkor szembesül a szomorú ténnyel, hogy az öccse felesége, Sonja váratlanul meghalt cserbenhagyásos autóbalesetben. Martin öccse, Hans és kislánya Lilli magára marad. Martin szeretné minél előbb látni unokahúgát, Lillit. Lilli megtudja nagyitól, hogy a testvérek, Martin és Hans mindketten szerelmesek voltak édesanyjába, Sonja-ba. Martin akkor Amerika, New York mellett döntött, Lilli papája, Hans pedig a gyönyörű Sonja mellett. Azonban az első nagy szerelem, az egészen más. Sok titkot rejt. Igazoló link: IMDb 8.7 https://port.hu/adatlap/film/tv/a-hegyi-doktor-ujra-rendel-der-bergdoktor/movie-112646 Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_hegyi_doktor-Ujra_rendel_720p_S01E01 Videó információk: Méret: 545,23 MB Hossz: 0:39:35 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 600 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 325 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/dir/tdbriijsqv441006 ______________________________________________________________________________
    1 point
  32. . Doyle Köztársaság - Ketten bevetésen - Republic of Doyle 2010 -2014 1 - 6 évad 720p WEB-DL H264 hun mkv (12) Prémium link! Színes, szinkronizált, kanadai krimisorozat 42 perc Évad: 1 - 6 Epizód: 1 - 77 rendező: Mike Clattenburg Steve DiMarco James Allodi Keith Samples Robert Lieberman Stefan Scaini Larry A. McLean Jerry Ciccoritti Philip Earnshaw forgatókönyvíró: Allan Hawco Perry Chafe Malcolm MacRury Avrum Jacobson Denis McGrath Matt MacLennan Jesse McKeown Jeremy Boxen Steve Cochrane zeneszerző: Jim McGrath operatőr: Michael Storey producer: Rob Blackie vágó: Michael Pacek Nick Rotundo Allan Hawco, Krystin Pellerin, Mark O'Brien, Marthe Bernard, Sean McGinley és sokan mások! A newfoundlandi álmos kikötővároska, St. John's változóban van: ahogy az olajüzletből beáralmó tőke kezdi megtölteni az emberek zsebét, úgy tör felszínre a korrupció és a határtalan pénzéhség. A haszonszerzésből elkövetett bűntények, gyilkosságok és egyéb kétes üzelmek után Jake Doyle magándetektív és apja Malachy Doyle nyomoznak. EPIZÓD LISTA: 1. ÉVAD: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Doyle és Doyle - Ketten bevetésen S01E01.720p.hun Videó információk: Méret: 576,96 MB Hossz: 0:41:19 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 600 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 352 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK: https://data.hu/dir/vk8hc79lhn298808
    1 point
  33. Lisa Kleypas - (Travis testvérek 1-3-4) PDF 1. A pártfogó Liberty Jones tizennégy és háromnegyed éves volt, amikor beleszeretett a tizenhét éves Hardy Catesbe. Hardyt azonban még a szerelem sem tartotta vissza attól, hogy megvalósítsa régi álmát, és örökre maga mögött hagyja a gyerekkori szegénységet. Elhagyja a várost… és az összetört szívű Libertyt. De Liberty is igazi túlélő… és mindenre elszánt, hogy jobb életet teremtsen magának és a kishúgának. Nagyvárosba költözik, állást talál, és egy nem remélt barátot Churchill Travis, a milliárdos iparmágnás személyében. S noha Churchill fia meg van győződve arról, hogy Liberty hozományvadász, aki gazdag partit keres magának, Churchill és Liberty kapcsolata sokkal mélyebbé válik, mint azt a legtöbb ember hinné. De amikor Liberty és a húga kezdene beleszokni az új életbe, Hardy ismét felbukkan… https://data.hu/get/12501369/Lisa_Kleypas_-_A_partfogo_1..pdf 3. Szép szavú idegen Nem tartozik felelősséggel senkinek… Soha senki sem érintette még meg Jack Travis szívét vagy lelkét… amíg Ella Varner az útjába nem kerül. Ella egy nap megjelenik a küszöbén, a tekintete haragos, a karjában egy csecsemőt tart. Zaklatott húga az anya, és Ella szerint Jack Travis az apa. De amikor a lány azt követeli, hogy Jack életében először vállalja a felelősséget, a férfi végül sokkal többet tesz puszta felelősségvállalásnál… Senkiben sem bízik… Ella Varner megbízható és fegyelmezett nő. Még gyerekkorában megtanulta, hogy a szerelem olyan érzés, amelyet jobb elkerülni. Így van ez egészen addig, amíg Luke fel nem bukkan az életében, miután Tara, Ella nemtörődöm húga elhagyja a kisfiút. Luke-nak biztonságra van szüksége, és Ella, aki egyre jobban kötődik a gyámoltalan csecsemőhöz, elszántan igyekszik mindent megtenni a cél érdekében. Houstonba utazik, hogy megkeresse Luke apját, de amit ott talál, örökre megváltoztatja az életét… És amikor kettejük közt fellángolnak az érzelmek, a beszéd ideje rég lejárt… A Travis család legújabb kötetében Lisa ismét szikrázó hangulatot teremt. A perzselő érzékiséggel és szenvedélyes érzelmekkel teli történet az első pillanattól fogva lebilincseli az olvasót. https://data.hu/get/12501404/Lisa_Kleypas_-_Szep_szavu_idegen_Travis_testverek_3..pdf.pdf 4. A barna szemű lány A rendezvényszervező Avery Crosslin lehet a houstoni társaság feltörekvő csillaga, de ő maga nem hisz a szerelemben… legalábbis abban nem, hogy számára is létezik. Amikor találkozik Joe Travisszel, a gazdag agglegénnyel, akit esküvői fotósnak vél, egyáltalán nem áll szándékában hagyni, hogy a férfi levegye a lábáról. Ám Joe olyan férfi, aki megszerzi, amit akar, és Avery nem tud ellenállni egy vonzó déli férfiú és egy forró nyári este kísértésének. Az egyéjszakás kaland után azonban Avery szilárdan elhatározza, hogy a dolog nem történhet meg többször. A Joe-hoz hasonló férfiak csakis bajt okozhatnak a hozzá hasonló nőnek, és ő nem engedheti meg magának, hogy elvonják a figyelmét, mivel őt bízták meg az év esküvőjének megszervezésével, amelyen a karrierje áll vagy bukik. De a bonyodalmak ijesztő gyorsasággal szaporodnak, veszélybe sodorva az esküvőt, különösen, miután a menyasszony megdöbbentő titkai napvilágra kerülnek. S mivel közben Joe világossá teszi, hogy nem fogja könnyen feladni, Avery kénytelen szembenézni félelmeivel, amelyek a múltjában gyökereznek, és amelyekről legszívesebben megfeledkezne. Végül a pattanásig feszült helyzetben Avery élete legkeményebb döntésére kényszerül. Mindent – beleértve a karrierjét és jól őrzött szívét is – kockára kell tennie, hogy megtudja, mi az, ami igazán számít. https://data.hu/get/12501408/Lisa_Kleypas_-_A_barna_szemu_lany__Travis_testverek_4_.pdf
    1 point
  34. Wladyslaw Szpilman: A zongorista Władysław Szpilman, a híres lengyel zongorista közvetlenül a második világháború után vetette papírra visszaemlékezéseit. A holokausztot csodával határos módon élte túl Varsóban. Zsidó származása miatt őt is megkülönböztetések érték, csakúgy, mint a több százezer varsói zsidót: el kellett viselnie a gettóba költöztetést, majd családjától való elszakítást, az évekig tartó bujdosást. Nagyon sokszor állt közel a halálhoz, de valahogyan mindig túlélte az eseményeket. A könyv közvetlen hangvételű, és az olvasó, szinte magán érzi, átéli a borzalmakat, a rettegést, a magányt. Szpilman nem törekedett arra, hogy sajnáltassa magát, csak tényszerűen leírta a történteket. Nem próbált meg magából hőst faragni, mert ő is csak sodródott az árral. A fiatalabb korosztálynak is ajánlanám ezt a könyvet, mert tényleg át lehet érezni, és meg lehet érteni a holokausztot. Sok könyv, visszaemlékezés jelent meg a témáról, de szerintem ez az a mű, amivel az olvasó tényleg szembesülni tud a második világháborúval, Hitler tetteivel, és felteszi magában a kérdést, hogy ez tényleg megtörténhetett? Annyira hihetetlen, hogy képesek voltak több millió ember meggyilkolni egy ember eszméi miatt. És igen, a válasz sajnos igen. A könyvből 2002-ben készült film Roman polanski rendezésében, és Adrian Brody főszereplésével. https://mega.nz/file/M18RzLaI#I1w0KzxRQdhDUBwA5ZT9BIALEKwBSxHtOMILYAkSj68
    1 point
  35. Egy hónapos kódok Eset! https://t.me/s/upnod32 https://www.chiasechonloc.top/
    1 point
  36. V. C. Andrews - A tükörikrek 1-2-3.2018-2019 V. C. Andrews Cleo Virginia Andrews (1923. június 6. - 1986. december 19.), ismertebb nevén VC Andrews vagy Virginia C. Andrews , amerikai író volt . A Virginia állambeli Portsmouth- ban született és 63 éves korában emlőrákban halt meg. Halálát követően számos későbbi regény Andrew Neiderman néven jelent meg Andrews tollnévvel . V. C. Andrews - A tükörikrek (A tükörikrek 1.) Megjelent: 2018. „Őket épp az egyformaságuk teszi különlegessé… Egyformán tehetségesek, ugyanazok a dolgok érdeklik mindkettőjüket, és egyformán teljesítenek az iskolában. Még a barátaik is ugyanazok.” Az egypetéjű ikerpárt maximalista anyjuk szinte mániákus módon egyformaságra neveli: ugyanolyan ruhát kell hordaniuk, ugyanúgy kell fésülniük a hajukat, ugyanazt kell enniük, ugyanazt kell tanulniuk, ugyanazt kell érezniük. Ha megöleli az egyiket, megöleli a másikat is; ha valamiért megbünteti az egyiket, megbünteti a másikat is. Még ahhoz is ragaszkodik, hogy a betűk száma azonos legyen a nevükben: Haylee Blossom Fitzgerald és Kaylee Blossom Fitzgerald. A lányok a világtól kissé elszeparálva élnek, nincsenek is tudatában „furcsaságuknak”. Anyjuk egy darabig otthon tanítja őket, csupán harmadik osztályos korukban kerülnek közösségbe. Az iskolában azonban már az első naptól különbözni szeretnének egymástól, és a vágy, hogy előtérbe helyezzék saját személyiségüket, az idő előrehaladtával egyre fokozódik bennük. Ám amikor a fiúk udvarolni kezdenek nekik, és randevúra hívják őket, a két testvér olyan területre téved, amelyre anyjuk nem készítette fel őket. És ekkor valóban megmutatkozik a kettejük közti különbség, amely élet és a halálnál is rosszabb sors között dönthet. letöltés https://data.hu/get/12487090/V._C._Andrews_-_A_tukorikrek.epub https://data.hu/get/12487091/V.-C.-Andrews-A-tukorikrek.pdf - V. C. Andrews - Török tükör (A tükörikrek 2.) Megjelent: 2018. 11. 17. Miközben az ikertestvérét eláruló Haylee otthon, biztonságban játssza az összetört testvér szerepét és a gondoskodó lányét, aki tapintatosan igyekszik egypetéjű ikreit egy gyermek két felének tekintő, lánya eltűnése miatt ideg-összeroppanást kapott anyja mellett állni, az alatt Kaylee a bedeszkázott ablakú alagsori szobában „mézesheteire” készül elrablójával. A férfi, aki hol gyengéden a tenyerén hordozza, hol ijesztően agresszívvá válik vele szemben, „házasságot köt” a lánnyal, és úgy tűnik, egy egész életre tervez vele – teljesen figyelmen kívül hagyva áldozata szavait, tetteit, a saját beteg pszichéjében megteremtett fantáziavilágban él. A szakápoló, akit a lányok apja az anyjuk mellé fogad, megérzi, hogy Hayleevel nincs minden rendben, és az időnként újabb kérdésekkel felbukkanó rendőröknek szintén mintha gyanús lenne a lány, ám apjuk nem lát át a hazugságain, és amíg Haylee le nem lepleződik, Kayleenek vajmi kevés esélye van a szabadulásra… letöltés https://data.hu/get/12487095/V._C._Andrews_-_A_tukorikrek_2._-_Torott_tukor.pdf https://data.hu/get/12487093/V._C._Andrews_-_A_tukorikrek_2._-_Torott_tukor.epub - V. C. Andrews - Törött emlékek (A tükörikrek 3.) Megjelent: 2019. 06. 21. Miután kiszabadult az emberrabló fogságából, Kaylee egészen új életet kezd: hogy könnyebben maga mögött hagyja az átélt borzalmakat, bentlakásos iskolába megy, ahol új élményekre és barátokra tesz szert. Megismerkedik egy fiúval is, és a jóképű, gazdag családból való, mégis visszahúzódó Troyról hamarosan kiderül, mi az a titok, ami rögtön egymáshoz vonzotta őket. Haylee közben egy zárt intézetben gyógyul. Vajon ha rendbe jön, megbánja-e valaha is, amit tett? Lehetnek újra jó testvérek, ha többé a kívül-belül egyforma tükörikrek nem is?Édesanyjuk állapota lassan javul, és Kaylee elhatározza, esélyt ad egy olyan életnek, amelyben végre önálló egyéniségekként élhetnek. letöltés https://data.hu/get/12487094/V._C._Andrews_-_A_tukorikrek_3._-_Torott_emlekek.epub https://data.hu/get/12487092/V._C._Andrews_-_A_tukorikrek_3._-_Torott_emlekek.pdf -
    1 point
  37. Lisa Kleypas-Ravenel család 1-2-3-4.2018-2020 A szív doktora (Ravenel család 4.) 2020 Egy nő, aki dacol a korszellemmel Anglia egyetlen orvosnője, dr. Garrett Gibson épp olyan merész és független, mint bármelyik férfi – miért ne hajszolhatná az élvezeteket is épp úgy, akár egy férfi? Eddig azonban még sosem érzett kísértést arra, hogy viszonyt kezdjen bárkivel. Ethan Ransom, a Scotland Yard hajdani nyomozója éppoly lovagias, mint amennyire titkolózó férfi – azt rebesgetik, hogy orgyilkos, akiről nem tudni, kihez lojális. Egyetlen vérpezsdítő éjszakára engednek ellenállhatatlan vonzalmuknak, hogy aztán végleg elváljanak. Egy férfi, aki megszeg minden szabályt Ravenel gróf el nem ismert, törvénytelen fiát, Ethant hidegen hagyja a társasági élet, a vakmerő és gyönyörű Garrett azonban rabul ejti. Bár megállapodnak abban, hogy egy varázslatos éjszakát követően nem találkoznak többé, a nő hamarosan belekeveredik a férfi mindezidáig legveszélyesebb kalandjába. Amikor a küldetés szerencsétlen véget ér, Garrettnek minden tudására és minden bátorságára szüksége lesz ahhoz, hogy megmentse a férfit. Egy áruló kormányzati összeesküvés felgöngyölítése során Ethan bármiféle kockázatot hajlandó vállalni annak a rendkívüli nőnek a szerelméért, akihez foghatóval még sosem találkozott. letöltés https://data.hu/get/12480931/lisa_Kleypas_-A_sziv_doktora_-_A_sziv_doktora.epub https://data.hu/get/12480932/Lisa_Kleypas_-_Ravenel_csalad_4._-_A_sziv_doktora.pdf - Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz Sorozat címe: Ravenel család 3. Egy petrezselymet áruló, különc ifjú hölgy… A legtöbb elsőbálozó lány arról álmodik, hogy férjet talál magának. Lady Pandora Ravenelnek azonban egészen más tervei vannak. Az ambiciózus szépségnek semmi kedve a londoni báli szezonhoz, annál szívesebben maradna otthon, hogy megszervezze és beindítsa társasjátékgyártó vállalkozását. Az egyik fényes bálon azonban botrányos helyzetben találja magát egy kivételesen jóképű idegennel. Egy cinikus aranyifjú… Gabriel, Lord St. Vincent éveken át sikerrel kerülte el a házasság révébe vezető csapdákat, ám végül egy olyan lázadó szellemű ifjú hölgy horgára akad, akinél keresve sem találhat magának kevésbé megfelelő feleséget. Pandorában fel sem merül, hogy hozzámenjen, Gabrielt azonban ellenállhatatlanul vonzza az eleven természetű lány, és mindent megtesz azért, hogy a magáénak mondhassa, fittyet hányva arra, hogy kényszer szülte házasságuk akár pokolinak is bizonyulhat. Egy veszélyes terv… Pandora enged Gabriel tapasztalt és érzéki ostromának, s beleegyezik abba, hogy a felesége legyen. Nemsokára azonban világossá válik előtte, hogy társasjátékgyártó vállalkozása megszervezése során véletlenül veszélyes összeesküvésbe botlott, és egyedül a férje képes gondoskodni a biztonságáról. Miközben Gabriel az ismeretlen rosszakaróktól védi hitvesét, közösen rádöbbennek arra is, hogy kapcsolatuk baljós kezdete ellenére voltaképpen egymásnak vannak teremtve. letöltés https://data.hu/get/12480935/Ordongos_tavasz_-_Lisa_Kleypas.epub https://data.hu/get/12480938/Lisa_Kleypas_-_Ordongos_tavasz_Ravenel_csalad_3..pdf - Lisa Kleypas: Winterborne választottja Sorozat címe: Ravenel család 2. Egy könyörtelen iparmágnás Az alacsony sorból származó Rhys Winterborne harcos becsvágyának köszönhetően sikeres üzletemberré lett, és elképesztő vagyont halmozott fel. Rhys az üzleti életben és azon kívül is mindig megkapja, amit akar. Amikor megismerkedik a félénk, arisztokratikus modorú Lady Helen Ravenellel, elhatározza, hogy mindenáron megszerzi magának. Ha meg kell fosztania a lányt az erényétől ahhoz, hogy kénytelen legyen feleségül menni hozzá, nos, annyi baj legyen… Egy világtól elzártan felnőtt szépség Helennek eddig vajmi kevés kapcsolata volt a londoni társaság csillogó, cinikus világával. Rhys eltökélt csábító hadjáratának következtében fellobban köztük a heves és kölcsönös szenvedély lángja. Helen előkelő neveltetésére rácáfol az a makacs meggyőződése, miszerint egyedül ő képes megzaboláznia féktelen férjét. Rhys egy ellenlábasának cselszövése olyan helyzetet idéz elő, melyben Helennek fel kellene tárnia a férfi előtt legsötétebb titkát. Ez óriási kockázatot jelent… ám a jutalom egy életen át tartó, semmihez sem fogható boldogság. Történetük úgy kezdődik, hogy… letöltés https://data.hu/get/12480942/Lisa_Kleypas_-_Ravenel_csalad_2_-_Winterborne_valasztottja.epub https://data.hu/get/12480936/Lisa_Kleypas_-_Ravenel_csalad_2._-_Winterborne_valasztottja.pdf - Lisa Kleypas: Érzéketlen aranyifjú Sorozat címe: Ravenel család 1. 2018 A sors fintora… Devon Ravenel, London legelbűvölőbb élvhajhász aranyifja grófi címet és birtokot örököl. Újonnan szerzett, magas társaságbeli rangja azonban nem kívánt felelősségekkel jár… és jó néhány meglepetéssel is szolgál. A birtokot jelentős adósság terheli, s a néhai gróf három ártatlan húga még mindig ott él a házban… ahogy Kathleen, Lady Trenear is. A szép fiatal özvegy éles esze és elszántsága Devonéval vetekszik. A két vasakarat összecsap… Kathleen pontosan tudja, hogy nem szabad megbíznia egy olyan gátlástalan gazemberben, mint amilyen Devon. Lehetetlen lenne azonban tagadnia a heves vonzalmat kettejük között – Devon pedig, miután először a karjába zárta, megesküszik arra, hogy bármit megtesz, csak övé legyen a nő. Amikor Kathleen azon kapja magát, hogy egyre inkább enged Devon tapasztalt, vágykeltő csábításának, már csak egyetlen kérdés marad: Képes lesz-e megtagadni a szívét az általa ismert legveszedelmesebb férfitól? letöltés https://data.hu/get/12480940/Erzeketlen_aranyifju_-_Lisa_Kleypas.epub https://data.hu/get/12480939/Lisa_Kleypas_-_Ravenel_csalad_1_-Erzeketlen_aranyifju.pdf - Lisa Kleypas: Apja lánya Sorozat címe: Ravenel család 5.
    1 point
  38. Szuperbojz .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar vígjáték, 82 perc, 2009 Alkotók Rendező: Kabay Barna Forgatókönyvíró: Litkai Gergely Zeneszerző: Berkes Gábor Operatőr: Máthé Tibor Producer: Kabay Barna Tóth András Hangmérnök: Kőporosy János Vágó: Szalai Károly Stáblista: Szereplők Bajor Imre Johnny G. Kolovratnik Krisztián Misi Gesztesi Károly Béla Mucsi Zoltán Róka Kálloy Molnár Péter Guszti Scherer Péter Szabó Győző Haumann Péter Molnár Piroska Czapkó Antal Rudolf Péter Lala Kerekes Vica Judit Stefanovics Angéla Andi Tartalom Húsz év után visszatér Budapestre Johnny G., a legendás rockzenekar, a Superboys vezéralakja. Sajnos nem sokan emlékeznek rá, így odaadó lánya, Judit és Misi, a sofőrként dolgozó önjelölt menedzser támogatásával próbál újra bekerülni a popszakmába. Mindezt nehezíti kiállhatatlan természete és a piálása. Igazi esélye csak akkor van, ha megint összeáll a régi banda. Az egykori zenésztársak, Béla, Guszti és Róka azonban nem lelkesednek az ötletért. Sok víz folyik le a Dunán, mire húsz év után újra felcsendül a régi sikerdal. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  39. https://data.hu/get/12442520/Wendy_Mogel_-_Talpraesettek.pdf Megtaláltam pdf formátumban.
    1 point
  40. Mireille Calmel - Az elátkozott szoba -(A farkasok bálja 1.)epub. 1500 decemberében a montguerlhe-i erőd falainál egy véres, eszméletlen fiatal lány hever. Mivel vissza merte utasítani a környék hűbérurát, aki a menyegző utáni első éjszakát követelte tőle, a nagyúr a fiatal férjet felakasztatta, őt pedig megerőszakolta, tüzes vassal megbélyegezte és a farkasok elé vetette. De azok nem bántják, mert közülük való, akárcsak húga, aki szintén beszéli a nyelvüket, és telihold idején maga is farkassá változik. Isabeau az erdőben rejtőzik el, a farkasfalkával él és semmi más nem jár az eszében, csak a bosszú... letöltés https://mega.nz/#!3SgSTAYT!3UyWwVH-0w2CstjysHS4i4qUzBk9c6WiPCjGKvFFJ44 -
    1 point
  41. Dragomán György- A fehér király / epub Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat. -
    1 point
  42. Sally Rooney - Normális emberek (2019) méret:0.2 mb formátum: epub Bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története. Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Conell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak. Érettségi után mindketten ugyanarra az egyetemre kerülnek, és a későbbi években sem sodródnak el egymás mellől. Kapcsolatuk egyre összetettebbé és ellentmondásosabbá válik, kimondatlan feszültségekkel telítődik. https://data.hu/get/12101288/Sally_Rooney_-_Normalis_emberek.epub
    1 point
  43. HAMAROSAN 10. ÚJ ÉVAD! Az első 13 rész tartalma! X/1 Idegen Szív - 1. X/2 Idegen Szív - 2. X/3 Családi Láz - 1. X/4 Családi Láz - 2. X/5 Vissza Az Életbe - 1. X/6Vissza az életbe - 2. rész X/7Vér és víz - 1. rész X/8Vér és víz - 2. rész X/9Csillagos ég - 1. rész X/10Csillagos ég - 2. rész X/11Az utolsó út - 1. X/12Az utolsó út - 2. rész X/13Elutasítás - 1. rész KÖNYVTÁRLINK: https://data.hu/dir/tdbriijsqv441006
    1 point
  44. Észak-Amerika kialakulása - Making North America 2006 S01 PDTV x264 Hun MKV (12) színes, szinkronizált amerikai ismeretterjesztő sorozat 50 perc/epizód Készítették: Rendező: Paula S. Apsell Szereplők: Kirk Johnson TARTALOM: Grand Canyon, Yellowstone, a Sziklás-hegység – járja be velünk Észak-Amerika lenyűgöző természtei kincseit, és legyen tanúja a természet egyszerre teremtő és pusztító erejének. Kalauzunk Kirk Johnson palentológus minden kérdést megválaszol a kontinens keletkezéséről, élővilágáról, és hogy e táj és az ember hogyan formálta egymást az idők során. Epizódok: 1. A születés 2. Az élet 3. Az emberek Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun-MrX Videó információk: Méret: 593,69 MB Hossz: 0:50:31 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Összesített Bitráta: 1 643 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: http://data.hu/get/10232177/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun.part1.rar http://data.hu/get/10232178/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun.part2.rar http://data.hu/get/10232179/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun.part3.rar http://data.hu/get/10232180/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun.part4.rar http://data.hu/get/10232181/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun.part5.rar http://data.hu/get/10232182/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E01.PDTV.x264.Hun.part6.rar S01E02 rész: http://data.hu/get/10232183/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E02.PDTV.x264.Hun.part1.rar http://data.hu/get/10232184/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E02.PDTV.x264.Hun.part2.rar http://data.hu/get/10232185/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E02.PDTV.x264.Hun.part3.rar http://data.hu/get/10232186/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E02.PDTV.x264.Hun.part4.rar http://data.hu/get/10232187/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E02.PDTV.x264.Hun.part5.rar http://data.hu/get/10232188/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E02.PDTV.x264.Hun.part6.rar S01E03 rész: http://data.hu/get/10232189/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part1.rar http://data.hu/get/10232190/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part2.rar http://data.hu/get/10232191/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part3.rar http://data.hu/get/10232192/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part4.rar http://data.hu/get/10232193/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part5.rar http://data.hu/get/10232194/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part6.rar http://data.hu/get/10232195/Eszak-Amerika.kialakulasa.S01E03.PDTV.x264.Hun.part7.rar
    1 point
  45. Vad India - Secrets of Wild India 2012 S01 DVDRip x264 HUN MKV (12) színes magyarul beszélő angol dokumentumfilm sorozat 45 perc/epizód Készítették: Rendező: Duncan Chard Szereplők: David Attenborough TARTALOM: Járhatatlan dzsungelek, hegyi monszunerdők, perzselő, első ránézésre élettelen sivatagok... - az indiai szubkontinens nemcsak kulturális szempontból, de természetes élőhelyeit tekintve is lenyűgöző gazdagsággal dicsekedhet. De milyen fajok élnek Dél- Ázsia utolsó érintetlen paradicsomaiban? Hogyan működnek az itteni élőközösségek, és miként illeszkednek tágabb környezetükbe ezek az ökoszisztémák? A sorozat India leglátványosabb élőhelyeit és azok híres - vagy alig ismert - lakóit mutatja be csodálatos felvételek segítségével. A Himalája égnek törő hegyei lábánál, a Brahmaputra folyó mentén indiai orrszarvúk, vadbivalyok és ázsiai elefántok népes csapatai legelnek: ezek India híres nagytestű növényevőinek utolsó csordái. Január van, és egy kíméletlen - szárazságot, bozóttüzeket és áradásokat egyaránt ígérő - hat hónap áll a környék lakói előtt. 01 Elephant Kingdom - Elefántok királysága 02 Tiger Jungles - Könyörtelen dzsungel 03 Desert Lions - A halál földje Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Vad.India.S01E01 Videó információk: Méret: 799,65 MB Hossz: 0:44:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 2 158 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: http://data.hu/get/10186812/Vad.India.S01E01.part01.rar http://data.hu/get/10186813/Vad.India.S01E01.part02.rar http://data.hu/get/10186814/Vad.India.S01E01.part03.rar http://data.hu/get/10186815/Vad.India.S01E01.part04.rar http://data.hu/get/10186816/Vad.India.S01E01.part05.rar http://data.hu/get/10186817/Vad.India.S01E01.part06.rar http://data.hu/get/10186818/Vad.India.S01E01.part07.rar http://data.hu/get/10186819/Vad.India.S01E01.part08.rar http://data.hu/get/10186820/Vad.India.S01E01.part09.rar S01E02 rész: http://data.hu/get/10187013/Vad.India.S01E02.part01.rar http://data.hu/get/10187014/Vad.India.S01E02.part02.rar http://data.hu/get/10187015/Vad.India.S01E02.part03.rar http://data.hu/get/10187016/Vad.India.S01E02.part04.rar http://data.hu/get/10187017/Vad.India.S01E02.part05.rar http://data.hu/get/10187018/Vad.India.S01E02.part06.rar http://data.hu/get/10187019/Vad.India.S01E02.part07.rar http://data.hu/get/10187020/Vad.India.S01E02.part08.rar http://data.hu/get/10187021/Vad.India.S01E02.part09.rar S01E03 rész: http://data.hu/get/10187162/Vad.India.S01E03.part01.rar http://data.hu/get/10187163/Vad.India.S01E03.part02.rar http://data.hu/get/10187164/Vad.India.S01E03.part03.rar http://data.hu/get/10187165/Vad.India.S01E03.part04.rar http://data.hu/get/10187166/Vad.India.S01E03.part05.rar http://data.hu/get/10187167/Vad.India.S01E03.part06.rar http://data.hu/get/10187168/Vad.India.S01E03.part07.rar http://data.hu/get/10187170/Vad.India.S01E03.part08.rar http://data.hu/get/10187171/Vad.India.S01E03.part09.rar
    1 point
  46. Született detektívek 04 (Rizzoli & Isles) amerikai krimi-dráma-akció, 43 perc, 4.évad /01.- 16.rész/ 2013 WEBRip.XviD.Hundub. (Az idegennyelvü dialógusoknál felirat integrálva) szereplők: Angie Harmon (Jane Rizzoli) Sasha Alexander (Dr. Maura Isles) Jordan Bridges (Frankie Rizzoli Jr.) Lee Thompson Young (Barry Frost) Bruce McGill (Vince Korsak) Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 255 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz http://data.hu/get/9158915/Rizzoli..Isles.s04e01.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9158916/Rizzoli..Isles.s04e01.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9158917/Rizzoli..Isles.s04e01.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9158918/Rizzoli..Isles.s04e01.web.dl.hun.frsc.part4.rar http://data.hu/get/9158920/Rizzoli..Isles.s04e02.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9158921/Rizzoli..Isles.s04e02.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9158922/Rizzoli..Isles.s04e02.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9158923/Rizzoli..Isles.s04e02.web.dl.hun.frsc.part4.rar http://data.hu/get/9160016/Rizzoli..Isles.s04e03.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9160017/Rizzoli..Isles.s04e03.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9160018/Rizzoli..Isles.s04e03.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9160019/Rizzoli..Isles.s04e03.web.dl.hun.frsc.part4.rar http://data.hu/get/10015508/Rizzoli..Isles.s04e04.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10015489/Rizzoli..Isles.s04e04.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10015491/Rizzoli..Isles.s04e04.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9162463/Rizzoli..Isles.s04e05.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9162464/Rizzoli..Isles.s04e05.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9162465/Rizzoli..Isles.s04e05.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9162466/Rizzoli..Isles.s04e05.web.dl.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/11904447/Rizzoli..Isles.s04e06.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11904441/Rizzoli..Isles.s04e06.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11904450/Rizzoli..Isles.s04e06.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/10015492/Rizzoli..Isles.s04e07.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10015502/Rizzoli..Isles.s04e07.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10015485/Rizzoli..Isles.s04e07.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9162475/Rizzoli..Isles.s04e08.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9162476/Rizzoli..Isles.s04e08.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9162477/Rizzoli..Isles.s04e08.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9162478/Rizzoli..Isles.s04e08.web.dl.hun.frsc.part4.rar https://data.hu/get/11904448/Rizzoli..Isles.s04e09.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11904437/Rizzoli..Isles.s04e09.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11904438/Rizzoli..Isles.s04e09.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9172712/Rizzoli..Isles.s04e10.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9172713/Rizzoli..Isles.s04e10.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9172714/Rizzoli..Isles.s04e10.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9172715/Rizzoli..Isles.s04e10.web.dl.hun.frsc.part4.rar http://data.hu/get/9172420/Rizzoli..Isles.s04e11.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9172421/Rizzoli..Isles.s04e11.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9172422/Rizzoli..Isles.s04e11.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9172423/Rizzoli..Isles.s04e11.web.dl.hun.frsc.part4.rar http://data.hu/get/9172716/Rizzoli..Isles.s04e12.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/9172717/Rizzoli..Isles.s04e12.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/9172718/Rizzoli..Isles.s04e12.web.dl.hun.frsc.part3.rar http://data.hu/get/9172719/Rizzoli..Isles.s04e12.web.dl.hun.frsc.part4.rar http://data.hu/get/10015481/Rizzoli..Isles.s04e13.web.dl.hun.frsc.part1.rar http://data.hu/get/10015482/Rizzoli..Isles.s04e13.web.dl.hun.frsc.part2.rar http://data.hu/get/10015506/Rizzoli..Isles.s04e13.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12457472/Rizzoli..Isles.s04e14.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12457477/Rizzoli..Isles.s04e14.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12457468/Rizzoli..Isles.s04e14.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12457467/Rizzoli..Isles.s04e15.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12457475/Rizzoli..Isles.s04e15.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12457482/Rizzoli..Isles.s04e15.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12457481/Rizzoli..Isles.s04e16.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12457471/Rizzoli..Isles.s04e16.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12457479/Rizzoli..Isles.s04e16.web.dl.hun.frsc.part3.rar
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+01:00
×
×
  • Create New...