Jump to content
PirateClub.hu

Windows 8 kibeszélő


hankock
 Share

Recommended Posts

Itt a végleges Windows 8

 

Augusztus 15-én elérhetővé vált a Windows 8 Pro operációs rendszer végleges változata, és elkezdtek olvadozni a Microsoft szerverei, annyian próbálták letölteni. A gyártásra kész Windows 8 telepítése során úgy tűnt, a Microsoft valóban a helyére verte az összes szöget, elvégezte az utolsó simításokat. A rendszer indulásakor és a menüben már a Windows új logója jelent meg, ami végre egy normális szögletes ablakot ábrázol, nem olyan girbegurbát, mint amit az XP és a 7 logója.

 

Gyorstalpaló

 

A telepítés során egy rövid animáció arra hívta fel a figyelmet, hogy a Windows 8 használatakor érdemes a kijelző sarkaiba húzni az egeret, mert ennek hatására jelennek meg a menük. Tableten pedig a készülék szélei felől kell a kijelző közepe felé húzni az ujjunkat, ha menüket akarunk látni. Meglepődtem, hogy az első beállítások végeztével nem jelent meg egy másik, valamivel hosszabb bemutató. A Windows 8 kezelőfelülete olyan nagy mértékben átalakult, hogy az újításokra kevésbé fogékony felhasználóknak elkél majd a segítség.

 

Azt azonban tudni kell, hogy a Start gombbal előhívható színes menüben csak be kell írni egy program nevét, és az indítóikonja hamarosan felbukkan a kereső listáján. A „help” bepötyögésével például találunk egy részletes leírást a kezelőfelületről. A Windows 8 használatának elsajátításához nem ECDL-vizsga kell, hanem türelem, figyelem és nyitottság.

 

 

Augusztus 15-én elérhetővé vált a Windows 8 Pro operációs rendszer végleges változata, és elkezdtek olvadozni a Microsoft szerverei, annyian próbálták letölteni. A gyártásra kész Windows 8 telepítése során úgy tűnt, a Microsoft valóban a helyére verte az összes szöget, elvégezte az utolsó simításokat. A rendszer indulásakor és a menüben már a Windows új logója jelent meg, ami végre egy normális szögletes ablakot ábrázol, nem olyan girbegurbát, mint amit az XP és a 7 logója.

 

 

A telepítés során egy rövid animáció arra hívta fel a figyelmet, hogy a Windows 8 használatakor érdemes a kijelző sarkaiba húzni az egeret, mert ennek hatására jelennek meg a menük. Tableten pedig a készülék szélei felől kell a kijelző közepe felé húzni az ujjunkat, ha menüket akarunk látni. Meglepődtem, hogy az első beállítások végeztével nem jelent meg egy másik, valamivel hosszabb bemutató. A Windows 8 kezelőfelülete olyan nagy mértékben átalakult, hogy az újításokra kevésbé fogékony felhasználóknak elkél majd a segítség.

 

Azt azonban tudni kell, hogy a Start gombbal előhívható színes menüben csak be kell írni egy program nevét, és az indítóikonja hamarosan felbukkan a kereső listáján. A „help” bepötyögésével például találunk egy részletes leírást a kezelőfelületről. A Windows 8 használatának elsajátításához nem ECDL-vizsga kell, hanem türelem, figyelem és nyitottság.

 

Beállítás közben kiválaszthatjuk a kezelőfelület színeit (24 lehetőségünk van), és a Start menüt mindenféle csilicsáré mintákkal tehetjük változatosabbá. Azt nem mondanám, hogy szebbé, mert a kijelző alján és tetején tekergő virágmotívumok átláthatatlanná teszik a főmenüt. Az egyszínű, nem túl bonyolult minták még éppen elfogathatóak. Sajnos sem az Asztal háttérképeiből, sem a képernyőzárként használható fotóból nincs túl sok, de ezeket úgyis sokan lecserélik gyermekekről vagy házi kedvencről készült fotóra.

 

Kicsit megváltoztak a Start menü ikonjai is, pédául a Store (a szoftverbolt) szatyorra hasonlító ikonján is megjelenik a Windows-logó. Előnyükre változtak a hagyományos Asztalon futtatható programok ikonjai, a felirat kisebb, a kép nagyobb lett. Ennek köszönhetően jobban hasonlítanak a többi, az újfajta felületen futó programok ikonjaihoz.

 

A bemutatót a hagyományos Asztallal kezdem, mert ez az, amit többen ismernek. Mint az köztudott, a bal alsó sarokból eltűnt a Start menü gombja, mert ennek a szerepét az új, csempékből álló menü vette át. De csak részben! Kedvenc programjaink ikonját továbbra is kitehetjük a Tálcára, ahol legalább egy tucat ikon elfér (full HD kijelzőn talán két tucat is).

 

A Start menü néhány funkciója továbbra is megtalálható a jobb alsó sarokban, ha odavisszük az egérmutatót, és a jobb gombbal kattintunk egyet. A felbukkanó menüben megtalálható a programok telepítése és törlése, az energiabeállítási funkciók, az eseménynaplók, a rendszerbeállítások, az eszköz- és lemezkezelő, a parancssor, a feladatkezelő, a Control Panel, a fájlkezelő, a kereső és a futtatás. Ez rengeteg program, éppen a legfontosabbak, amiket két kattintással elérünk. Ezen kívül a Tálca jobb oldalán megtaláljuk az óra mellett a hangerőállító, a hálózat, az usb-lecsatoló ikonokat is, amelyek ugyanúgy működnek, mint a Windows 7-ben.

 

Az ablakok kerete már nem lekerekített, hanem szögletes, és a színét a háttérkép domináns színe határozza meg. Ezt természetesen módosíthatjuk egy általunk választott színre. A menük laposabbak lettek, azaz a Microsoft megszabadult a 3D hatást keltő árnyékoktól és kiemelésektől. Ez a módosítás senkit sem ejt zavarba, mert a kipipálható dobozok és legördülő menük működése, elrendezése változatlan. A kereten egyébként gombokat is elhelyezhetünk, alapból a „beállítások” és az „új mappa” található meg. Ha zavaró, akkor ezeket a parancsokat áthelyezhetjük a többi menüpont alá, vagy mindet kikapcsolhatjuk.

 

Megújult az ablakok menürendszere is. A fölső sorban, ahol korábban a „Fájl, Szerkesztés, Nézet ...” menü volt látható, egy szalagos menürendszer vette át a helyet. Ez praktikus, mert több tucat parancs a szemeink elé került, nem kell keresgélni. Ráadásul helyzetfüggő a menü, tehát amikor egy .zip fájlt jelölünk ki, megjelennek a kitömörítési parancsok, a fotóinknál pedig a képkezeléssel kapcsolatos parancsok (forgatás, bemutató, beállítás háttérképnek) bukkannak fel. Az extra parancsokat tartalmazó fül mindig színes, hogy felhívja magára a figyelmet.

 

Az eddigieket összegezve elmondható, hogy az Asztal nem nagyon alakult át, ami a régi felhasználóknak kedvező. Ugyanakkor éppen emiatt lett egy kicsit felemás a rendszer. Az Asztalon minden beállítás és funkció megvan, és ha előkapjuk a régi, Windows 7-en is használt szoftvereinket, akkor simán elkerülhetjük az újfajta kezelőfelületet. Amit persze a Microsoft nem enged: minden rendszerindításkor az újfajta Start menü látható.

 

A Windows 8 új kezelőfelülete, amit egy jogvita miatt a Microsoft már nem nevez Metrónak, teljesen másképp működik, mint a régi Asztal. Nincsenek rajta ablakok. Az újfajta programok egész képernyősek, de ha egyszerre két programot akarunk látni, akkor az egyik a kijelző kb. egyhatodát, a másik a maradék felületet foglalja el. Ez az egyetlen módszer, amivel a régi és az új világ egyszerre látható, mert így az Asztal mellett is megnyithatunk újfajta programokat. Például az Asztalon Excel-táblázatokat bütykölünk, amíg a keskeny sávon az aknakereső fut.

 

Az új Start menü eleinte nagyon üres, de ahogy megtelik, egyre nagyobb lesz ott a káosz. Az ikonok sokféleképpen elrendezhetők, nem kell ragaszkodni a sakktáblára emlékesztető – szerintem teljesen kontraproduktív, átláthatatlan – dizájnhoz. Szellősebb, kevés ikonból álló csoportokat kell létrehozni, amiket bármikor átrendezhetünk, ha a Ctrl gomb lenyomása közben lefelé gördítünk az egérrel. Ilyenkor nevet is adhatunk a csoportoknak.

 

Mivel az ikonok a tartalmi változásokat is mutatják, zavaróan mozgalmassá válhat a Start menü. Élő csempéket csak azoknál a programoknál érdemes használni, amelyeknek gyakran frissül a tartalmuk. Nem árt tudni, hogy új emailjeink érkeztek, de a Berlinről szóló turisztikai bemutatóprogram teljesen fölöslegesen villogtatja a Brandenburgi kapu képét.

 

Nagyon jó húzás volt, hogy a névjegyek közé behúzhatjuk a Facebookon, Linkedinen vagy a Gmailben tárolt kapcsolatainkat, és – akárcsak a Windows Phone rendszerű okostelefonokon – összeköthetjük az egy adott emberhez tartozó információkat. Sok száz ismerős esetén előfordulhat, hogy sokat kell szöszmötölni a névjegyekkel, de ha a következő 2-3 évben nem cseréljük le a gépünket, megéri belevágni. Ha ezzel megvagyunk, akkor minden ismerősünk névjegyében megtaláljuk az odacsapott facebookos vagy twitteres tartalmakat is.

 

Az újfajta zenelejátszó keveset tud, ezért szerencsés, hogy az Asztalon a régi Médialejátszót vagy akár Winampot is futtathatjuk. Ugyanez a helyzet a videókkal és a képekkel is, mindegyik nagyon le van karcsúsítva – látszik, hogy a Microsoft a táblagépekre hegyezte ki az új szoftvereket, az érintéssel vezérelt kezelőfelületet ugyanis nem szabad túlságosan bonyolulttá tenni. Nekem csak az okozott gondot, hogy amikor a régi Asztalon kattintottam rá egy képre vagy mp3-ra, akkor az újfajta lejátszók nyílnak meg. Holott az lenne a logikus, ha az Asztalon mindig az arra tervezett szoftverek nyílnának meg, az újfajta felületen pedig az új programok játszanák le a multimédiás tartalmakat.

 

A platformok közötti keveredés a játékok menüpontjában látható a legjobban. Itt aztán minden megjelenik: az Xboxon, Windows 8-on és Windows Phone okostelefonon kipróbált játékaink is. Sőt, a Windows 8 még arra is képes, hogy a számítógépről bekapcsolja az Xboxot, és elindítsa azon a kiválasztott játékot. Persze csak akkor, ha ugyanazon a hálózaton található meg a számítógépünk és az Xboxunk.

 

Egyetlen nagyon zavaró következetlenséget fedeztem fel a Windows 8-ban. Már korábban volt szó arról, hogy a Start menüben elég beírni egy program nevét, és máris megnyílik a kereső. Én arra számítottam, hogy ez a kényelmi funkció az összes programban automatikusan működik, a zenelejátszóban például nagyon hasznos lenne, ha közvetlenül ott indíthatnánk keresést a dal címére. Ehelyett meg kell nyitni a keresés menüt, és ott beírni a fájl nevét. Ez pont egy lépéssel több az ideálisnál.

 

 

A Windows 8 egyik előnye, hogy az operációs rendszer részének tekintett összes program, mint például a levelező, a zenelejátszó és még sorolhatnám, mind megtalálható a beépített szoftverboltban. Ez azt jelenti, hogy ezek a programok rendszeresen frissülhetnek, éppen úgy, ahogy a Google is időnként megújítja az Android beépített szoftvereit, a Google Térképet és a Gmailt. Ezzel a Windows 8-as tabletek, pc-k és laptopok sokkal rugalmasabbak lehetnek az iOS-t vagy Mac OS X-et futtató kütyüknél, mert ezek a rivális rendszerek csak évente frissülnek. Meglátjuk, hogy a Microsoft mennyire használja ki ezt az előnyt.

 

A szoftverboltban egyébként már megjelent egy-két fizetős alkalmazás, amelyek négy-hatszáz forintba kerülnek. Kíváncsi vagyok, hogy mennyibe kerülnek majd az egyszerűbb, elsősorban tabletre szánt játékok, mert a Windows Phone-on a programok jelenleg drágábbak, mint az iOS-esek. Néhány neves gyártó már hagyományos, Asztalon futó alkalmazásokat is elérhetővé tett. Az Adobe Lightroom az egyik ilyen példa, de sajnos letölteni nem lehet: a bolti bejegyzés csak a gyártó oldalára irányít, ott kell webshopban beszerezni a szoftvert. Ez nagy kár, mert felhasználói szemmel az lenne előnyös, ha minden létező program frissítéseit egy helyen, a Windows Store-ban kellene keresni.

 

Az új Start menü nagyon emberi lett. Kihelyezhetjük a menübe a családtagok, haverok és kollégák névjegyét, így egy kattintással megnézhető, hogy miket töltöttek fel a Facebookra, a képeiket lájkolhatjuk, hozzászólhatunk. A böngésző megnyitása nélkül, a Windows e célra kitalált szoftveréből, ami szerintem elég jóra sikerült. Akár a névjegyben tárolt telefonszámukat is felhívhatjuk, és ha nincs a gépünkön telefonkliens, akkor a Windows rögtön felajánlja, hogy keres egyet a szoftverboltban. Egyelőre nincs ilyen program a kínálatban, de a Windows 8 október 26-i megjelenéséig ez még változhat.

 

Az emailfiókunk egyik mappáját is kirakhatjuk a főmenübe, így hamarabb észrevehetjük a fontos leveleket. A levelezőnek azonban vannak még hiányosságai. Jó lenne például összefűzni a maileket, mert most mindegyik külön-külön sorba kerül, és így lehetetlen követhetni a hosszabb levélváltásokat, beszélgetéseket. Mintha a Microsoft szándékosan a profi Outlook levelezőprogram megvásárlsára akarná rávenni a felhasználókat. A levelező felülete három részre osztott, és nem túl praktikus, hogy az oszlopok szélessége fix. A mappák elférnének keskenyebb helyen, a levelek listája viszont szélesebbet igényelne.

 

Most még nagyon szerény a Store kínálata, ami nem meglepő: a fejlesztők is csak most, augusztus 15-én juthattak hozzá a végleges Windows 8-hoz. Ahhoz, hogy használható legyen a Windows 8, nagy szükség van az újfajta alkalmazásokra. A következő két és fél hónapban a sokszorosára nőhet a kínálat, és remélem a már kiadott programokat is folyamatosan frissítik majd. Az Evernote jegyzete például már elérhető, de még nem olyan kiforrott, mint az OS X-en, régi Asztalon vagy az Androidon futó verziói. Ezen kívül szükség lesz megfelelő hardverekre, Windows 8-ra kihegyezett egerekre, tapipadokra, érintőkijelzőkre is.

 

Ezek nélkül is érdemes kipróbálni a Windows 8-at. A Windows 7-nél nem nagyobb a rendszerigénye, és a régi alkalmazások nagy része valószínűleg fut rajta, ha máshogy nem, a jól bevált kompatibilitás-varázslóval. De a rendszer most még nem tudja átadni a teljes Windows 8 élményt.

index

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az aktiválással kapcsolatban pedig a sima win8-at ( core ) nem lehet kms szerveren keresztül aktiválni. A pro WMC-t sem . Csak a VL verziókat lehet 100%-osan, amennyiben még működik a szerver és a kulcsot nem tiltották le vagy nem érte el a maximálisan megadott aktiválható op rendszerek számát. A dat fájlokat társítsátok hozzá a jegyzettömbhöz és megnyitva másoljátok be a kulcsot az ezen az oldalon található mezőbe.

 

http://d-fault.nl/PidCheck.aspx

 

A pid cheker nem fogja kiírni, hogy a kulcs blokkolva van- e vagy sem, de azt kiírja, hogy melyik típushoz:( enterprise, core, pro, pro wmc), való és, hogy Volume:MAK (vl ), retail . Azt, hogy egy kulcs blokkolva van-e vagy sem azt a Volume Activation Management Tool (VAMT) 3.0 val lehet ellenőrizni win8-ra.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 year later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...