Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 06/23/2022 in all areas

  1. A fehér város csöndje (A fehér város trilógiája 1.) Tasio Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak. Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet. Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik. Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat? A fehér város csöndje egy trilógia első kötete. A mű alapján forgatott film 2019-ben került spanyolországi forgalomba. A sorozat további részei: Vízáldozatok; Az idő urai. epub https://mega.nz/file/JlMSDZAC#Ll0413tIAk5ODDkTeEuw5QU2N3psLqFHY_wcKv_CY04 mobi https://mega.nz/file/A5MwGJSR#stUjVFmO5hVky9RPE63qLJr4H4ly453P0Nc6WUhumeg Vízáldozatok (A fehér város trilógia 2.) Kraken újabb sorozatgyilkos után nyomoz, miután első szerelmét, a várandós Ana Belén Lianót holtan találják. A fiatal nő életének egy 2600 évvel korábbi szertartás szerint vetnek véget: megégetik, a lábánál fogva felakasztják, majd nyakig belemártják egy vízzel teli bronzkori üstbe. A fehér város csöndjé-ben megismert nyomozó a regénytrilógia második részében, még éppen hogy csak gyógyulófélben van az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet során szerzett sérüléseiből, amikor újabb megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: nemcsak a Baszkföld és Kantábria szakrális helyein a kelta eredetű vízáldozatok mintájára öldöklő tettest kell elfognia, de a saját és barátaival közös múltjával is számot kell vetnie. A gyilkos áldozatai ráadásul egytől egyig leendő szülők, Díaz de Salvatierra főhadnagy pedig kisbabát vár, ám nem egyértelmű, hogy kitől van a gyerek. Ha Kraken az apa, annak további szörnyű következményei lehetnek: ő is a gyilkos listájára kerülhet. De hogy miért, az kiderül a regényből. epub https://mega.nz/file/Y1tGjKiT#Jbeq2KVsciYSDQnsk-9DZ2KpcLtHcFT7NUJdAxQzVtY mobi https://mega.nz/file/BgUExIaQ#UHLCtUWsNyE1gtvWXbK3y3PLgejPMwqmnV9an3zm6Vg Az idő urai (A fehár város trilógia 3.) Mérgezés, élve befalazás, hordóba rekesztés – Krakennek, azaz Unai López de Ayala nyomozónak ezúttal egy titokzatos történelmi regényben elkövetett gyilkosságokat másoló tettest kell kézre kerítenie: egyszerre kell megküzdenie a múlt és a jelen kíméletlen árnyaival és mitológiai szörnyetegeivel. A tét pedig nem kevés: a családja élete – a jövőben. A fehér város-trilógia befejező része az előző kötetek izgalmát továbbörökítve, lenyűgöző módon vegyíti a középkori krónikák és a modern bűnügyi történetek világát egyetlen nagyívű, időtlen elbeszéléssé. epub https://mega.nz/file/sxN01ZjQ#zFMAlBaQw6SjtgRfsRe-90hMCECfQPTBjW3sqf2M4Hk mobi https://mega.nz/file/w98iVS4D#Mxbqw2vf9XZjs9N7ymmCVbpcXYVJ1BkE6wy3RAF3ReQ
    13 points
  2. Ez a könyv a rendszerváltás után követi nyomon Bacsó Péter halhatatlan figurái, Pelikán József gátőr és Virág elvtárs keserédes történetét. Pelikán ismét a történelem viharába kerül, miután Virág elvtárs beküldi a kisgazdapártba. Kinevezik a népligeti uszoda igazgatójának, aztán alvállalkozóként autópályát épít, majd halőr lesz a Millenáris Parkban. Végül Virág elvtárs a Pelikán őrs után megalakíttatja vele a Pelikán Polgári Kört, és – mint volt III/II-es kémelhárító – megint tanú lesz. Később a Fattyúházban találja magát, ahol Bástya elvtárs unokája a főnök, és Virág elvtárs fia azzal bátorítja, hogy egyszer majd kérni fognak tőle valamit… epub https://mega.nz/file/F01RRTrA#AkTnodRMYgI1m9IQ1ZbYUDN1ADAGg8EBFFFseYTwbRQ mobi https://mega.nz/file/ZxNCSCCZ#k9sqyUFpLsOCUG8d7EMQFvQY4UhnsmZw2_VnmfiJj6g
    8 points
  3. Matthew Scudder sorozat egyben tömörítve epub formában. Kicsomagolás winrarral, vagy Total Commanderrel.Jelszó nincs A sorozat könyvei 1. Lawrence Block: Az apák bűnei 84% 2. Lawrence Block: A halál völgyében 78% 3. Lawrence Block: A pusztítás és teremtés ideje 83% 4. Lawrence Block: Döfés a sötétben 85% 5. Lawrence Block: Nyolcmillió halál 88% 6. Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár 85% 7. Lawrence Block: A penge élén 83% 8. Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe 87% 9. Lawrence Block: Tánc a mészárszéken 89% 10. Lawrence Block: Sírok között 90% epub https://mega.nz/file/g0NhiDJY#lQ45MQEiQ83AZLOP3hR7spzN9jlRPQaZ2vWZUusrH3c
    7 points
  4. Doctor Strange az őrület multiverzumában.Custom.dvd.hun.dm.Doctor Strange in the Multiverse of Madness.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai fantasy, akciófilm, 126 perc, 2022 Stáblista: A Marvel Studios új filmje, a DOCTOR STRANGE AZ ŐRÜLET MULTIVERZUMÁBAN feltárja az MCU multiverzumának kapuját, és messzebbre merészkedik, mint eddig bármikor. Doctor Strange az ismeretlen felé veszi az irányt, és néhány új és régi misztikus szövetségessel az oldalán átszeli a multiverzum észbontó és veszedelmes alternatív valóságait, hogy megütközhessen egy rejtélyes új ellenséggel. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -----
    4 points
  5. Eve Harris-A Kaufman lány házassága London, 2008. A tizenkilenc éves Chani Kaufman épp az esküvőjére készül Baruch Levyvel, egy fiatalemberrel, akivel mindezidáig összesen négyszer találkozott. Chani dermedten áll nővéreitől örökölt, toldott-foldott menyasszonyi ruhájában, körülötte a haredi közösség idősebb tagjai mind arról beszélnek, mennyire szerencsés lány – Baruch egy gazdag, jónevű család fia. Chani öröme nem felhőtlen: bármit megtenne azért, hogy ne végezze agyonhajszolt, sokgyermekes anyaként, mint a nőrokonai, és kétségek gyötrik, hogy fog tudni kötődni valakihez, akit alig ismer. Szerencsére a rabbi felesége, Rivka segít neki eligazodni a zsidó asszonyok életét szabályozó temérdek előírás között – de milyen tanácsokat tud adni valaki, aki maga is küzd saját házasságának egyben tartásával? Eve Harris első regénye feltárja a londoni ultraortodoxok idegenek számára láthatatlan hétköznapjait, és öt különleges sorson keresztül arra a kérdésre keresi a választ, hogyan egyeztethetők össze a vallási tradíciók a modern világ kihívásaival. Az A Kaufman lány házassága a 2013-as Man Booker-díj hosszú listájának egyik legnagyobb meglepetése volt, a szerzőre érzékeny ábrázolásmódja és metsző humora miatt sokan az új Jane Austenként tekintenek. Eve Harris: The Marrying of Chani Kaufman Eredeti mű Eve Harris: The Marrying of Chani Kaufman 2000-es évek 21. század brit szerző család házasság hit London magyar nyelvű regény zsidó zsidóság > Libri, Budapest, 2021 · Fordította: Mesterházi Mónika letöltés https://data.hu/get/13326527/Eve_Harris_-_A_Kaufman_lany_hazassaga.pdf https://data.hu/get/13326528/Eve_Harris_-_A_Kaufman_lany_hazassaga.epub https://data.hu/get/13326529/Eve_Harris_-_A_Kaufman_lany_hazassaga.mobi -
    3 points
  6. Helen H. Durrant-A következő áldozat (Rachel King 1.) Egy fiatalember megkínzott és megégetett holttestét találják meg a csatornában egy elhagyatott manchesteri telken. Hamarosan kiderül, hogy kegyetlen sorozatgyilkos végzett vele, aki az orránál fogva vezeti a rendőrséget. Ráadásul a gyanú a nyomozást vezető Rachel King főfelügyelő titkos szerelmére terelődik, akiről egy szót sem szólhat még a legbizalmasabb barátjának sem. Tovább bonyolítja az ügyet egy diáklány, akinek köze volt az első áldozathoz, és aki évek óta mániákusan kutat elveszett ikertestvére után. Csakhogy a lánynak még a saját apja sem hiszi el, hogy valaha is volt testvére. Az elvált anya és rendőrnyomozó Rachel munkája és magánélete egyre jobban összekuszálódik, míg végül már bármit megtenne, akár az egyik helyi bűnbáróval is szövetkezne, hogy megvédje a családját, és felderítse az ügyet. „Lebilincselően izgalmas krimi, borzongató és meghökkentő befejezéssel.” – The Express Eredeti cím: Next Victim brit detektívtörténet krimi magyar nyelvű regény sorozat része > I.P.C., Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/13332489/Helen_H._Durrant_-_Rachel_King_1._-_A_kovetkezo_aldozat.mobi https://data.hu/get/13332490/Helen_H._Durrant_-_Rachel_King_1._-_A_kovetkezo_aldozat.epub https://data.hu/get/13332491/Helen_H._Durrant_-_Rachel_King_1._-_A_kovetkezo_aldozat.pdf -
    2 points
  7. John Nicholl-Holtak képei között (DI Gravel 1.) „Ő a halál hírnöke, a végzet sötét ruhás angyala, és a szerencsétlenek, akiknek a hírt hozza, már abban a pillanatban tudják ezt, ahogy meglátják.” Emma nem tudta, mióta rejtőzött a férfi csendben és mozdulatlanul a hatalmas viktoriánus szekrényben az ő egyszemélyes ágya mellett. Nem tudta, mióta leselkedett rá nyálcsorgatva a két nehéz tölgyfa ajtó résén át, és mióta figyelte megbabonázva, ahogy Emma nyugtalan álomba merül. Nem tudta, mikor nyitotta ki az ajtókat, és lopakodott hozzá az éjszaka sötétjében. Gravel nyomozó patthelyzetben találja magát, amikor a tizenkilenc éves helyi egyetemistát elrabolja és fogságba ejti egy szadista sorozatgyilkos, aki már öt fiatal nő kínzásáért és haláláért felel. Vajon megtalálja a lányt, és megállíthatja a gyilkost? Minél nagyobb a gonoszság, annál halálosabb a játék. Te meddig mennél el, ha az életed a tét? Dermesztő, komor bizonytalansággal terhes pszichológiai thriller, amitől garantáltan lerágod a körmödet. Kapcsolj ki borzongással! John Nicholl: Portraits of the Dead Eredeti mű John Nicholl: Portraits of the Dead Eredeti megjelenés éve: 2018 Anglia férfi főszereplő fogság krimi magyar nyelvű nyomozás pszicho-thriller regény sorozat része sorozatgyilkosság thriller váltott nézőpont Wales A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 Fordította: Kovács Petra letöltés https://data.hu/get/13326484/John_Nicholl_-_Holtak_kepei_kozott.pdf https://data.hu/get/13326483/John_Nicholl_-_Holtak_kepei_kozott.epub https://data.hu/get/13326485/John_Nicholl_-_Holtak_kepei_kozott.mobi --
    2 points
  8. Robert Bryndza-Shadow Sands rejtélye (Kate Marshall 2.) A kriminológiát oktató Kate Marshall a nyári szünetben a fiával, Jake-kel búvárkodás közben egy tizenéves fiú holttestére bukkan a Shadow Sands-i víztározóban. A helyi rendőrség hamar lezárja az ügyet, de ez a hajdani nyomozót nem nyugtatja meg. Amikor Kate a bűnjelekre támaszkodva nyomozásba kezd, hamarosan hátborzongató következtetésre jut. Az áldozat csak a legutolsó a rejtélyes halálesetek és eltűnések hosszú sorában, amely a lápvidékhez köthető. Az a szóbeszéd járja, hogy egy vérszomjas fantom lesi áldozatait a partvidék felől gomolyogva közeledő ködben. Amikor a városi legendákat kutató professzor nyom nélkül eltűnik, Kate és asszisztense, Tristan Harper kénytelen gyorsan cselekedni, ha a munkatársukat élve akarják megtalálni. Ám nem csupán a titokzatos sorozatgyilkos jár mindig egy lépéssel Kate és Tristan előtt, valaki más is halálosan biztosra akar menni, hogy Shadow Sands titkai örökre rejtve maradjanak… A Nine Elms réme lapjain megismert Kate Marshall, Robert Bryndza legújabb krimisorozatának nyomozója a folytatásban is egy vérfagyasztó és döbbenetes esetben vizsgálódik. Robert Bryndza: Shadow Sands Eredeti mű Robert Bryndza: Shadow Sands Eredeti megjelenés éve: 2020 brit szerző kortárs krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű regény sorozat része sorozatgyilkosság thriller > Libri, Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/13330555/Robert_Bryndza_-_Kate_Marshall_2._-_Shadow_Sands_rejtelye.mobi https://data.hu/get/13330557/Robert_Bryndza_-_Kate_Marshall_2._-_Shadow_Sands_rejtelye.epub https://data.hu/get/13330556/Robert_Bryndza_-_Kate_Marshall_2._-_Shadow_Sands_rejtelye.pdf - Első rész itt található nem kell keresni a második részt. Nem kérem köszönni! -
    2 points
  9. Szomory Dezső - A pékné (1916) Részlet a könyvből: Ijedezve gondolok rá, siralmas emberi lélek szegény, mint egy elgázolt narancs a nagyvárosi aranyszemétben, drága Hódi Józsi! Csak a jó Isten tudja a dolgokat és számunkra alig van valami, aminek megfejtése volna. A feje nagy volt és szomorú bizony, az alsóbbrendűség hiányosságával, tökéletlenül kikészített és ostobán modelált, bús gyári fej, durva en gros munka, a népes külső városrészek emberműhelyeiből, hangos tenyészudvaraiból, ahol a kéj robotnak virul, a gépies szaporodás rengeteg gyümölcsözésével. Olcsó fej volt, szegény fej volt, korán kopasz, a homlok aránytalan frontjával, mint egy ócska tükör. Számos szürke és rozoga hajszálak, összetömörülve és egészen fönn a fejebúbján, mint magányos csokrok, nőttek... letöltés https://data.hu/get/13326524/Szomory_Dezso_-_A_pekne.mobi https://data.hu/get/13326526/Szomory_Dezso_-_A_pekne.epub https://data.hu/get/13326525/Szomory_Dezso_-_A_pekne.pdf - Szomory Dezső-A párizsi regény Tudásunk és hitünk szerint Szomory Dezső A párizsi regénye a magyar irodalom egyik legértékesebb és legmaradandóbb alkotása – szerves és méltó folytatása Mikes Kelemen Törökországi levelekjének vagy Kazinczy Ferenc Fogságom naplójának, de rokonságot és szellemi kompatibilitást mutat Rousseau Vallomásokjával – amúgy Szomory egyik sokszor olvasott és idézett olvasmányával –, Kassák Lajos Egy ember életével vagy Marcel Proust nagy, a regényformát átalakító, emlékezéskiáradásával. Hiszen A párizsi regény – elvileg non fiction – a honvágy, a szeretethiány, a magány regénye, s az akkori századforduló Budapestjének és Párizsának egymásra kopírozott lírai szociográfiája, s ezenkívül, illetve csak ez, nagy költészet – prózában. Fenyő Miksa írta róla megjelenésekor 1929-ben a Nyugatban: "Nem véletlenül említem itt ezeket a tündöklő neveket: a párizsi regény olvasásakor a legkiválóbbakra kell gondolnunk, aminthogy Szomory műve a legszuggesztívebbek közül való. Szomory Dezső írásában egy gazdag hangszerelésű lélek tárul ki, romantikus és tragikus sebhelyekkel, frissen sajgókkal (mert mai sírások is felcsuklanak e könyvben), felfájón behegedtekkel és ez a meztelen lélek vonszoltatik végig őszinte, magával és másokkal kíméletlen vallomások tövismatracán, egészen odáig, hogy mindez beleolvad, beleszelídül egy simogató, mennyei gyöngédségű anyai gesztusba: «sok bánatot okoztál nekünk, fiam!» (Hogy aztán minden újra és újra elölről kezdődjön, a dolgok örök visszatérésénél fogva, ami a legkülönbeknek mindig a legtragikusabb sorsot ítélte.) S az egészen: eseményeken, beállításokon, kitalálásokon valami pazar őszi csillogás, egy emberöltő távolságának fölénye - fölény, mely egy pillanatra sem válik szenvedélytelenné -, játékos kedv, mely régmúlt fájdalmak húrjain egy egész emberi életet kavar föl és a dolgok leglelkét ragyogóan, ötletesen (a ragyogást és ötletet mindig a lényegből hozva ki és sohasem kívülről akasztva rá) és mulatságosan alakító elbeszélői tehetsége." letöltés https://data.hu/get/13326515/Szomory_Dezso_-_A_parizsi_regeny.epub https://data.hu/get/13326517/A_parizsi_regeny_-_Szomory_Dezso.pdf https://data.hu/get/13326516/Szomory_Dezso_-_A_parizsi_regeny.mobi -
    2 points
  10. Corrupt Cop Chronicles (2022) Title: Corrupt Cop Chronicles Year: 2022 Country: USA Genre: Big Dicks, Black Women, Blowjobs, Cops/Police, Cumshots, Facials, Feature, Gonzo, Handjobs, International, Interracial, Naturally Busty, POV, Shaved, Swallowing, Threesomes. Duration: 01:05:33 Studio: LifeSelector Cast: Veronica Leal, Tina Kay, Rebecca Volpetti, Luna Corazon. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB https://k2s.cc/file/d31de8954c2d4/CCCH.part1.rar https://k2s.cc/file/c6ce026b4d0e6/CCCH.part2.rar OR: https://ddownload.com/iv6xdv5f9x9j/CCCH.part1.rar https://ddownload.com/hsira1fy9279/CCCH.part2.rar OR: https://wrzucajpliki.pl/ofyuauvb8c0a/CCCH.part1.rar https://wrzucajpliki.pl/yayrtt77g5wk/CCCH.part2.rar
    1 point
  11. Top Gun /1986/ UHD.BD.Rip-2160p Hundub Engdub Hunsub Amerikai szinkronizált akciófilm, 105 perc, 1986 Történet Mitchell hadnagy (Tom Cruise), becenevén "Maverick" remek vadászpilóta, de ez neki nem elég: ő a legjobbak között is a legjobb akar lenni. Sikerül is bekerülnie az USA haditengerészetének elitképőjébe, a híres "Top Gun"-ba, s ettől az élete gyökeresen megváltozik. Ha sikerül lehiggadnia, és kerülnie a lélegzetelállító légimutatványok közepette a felesleges hősködést, valóra válthatja minden álmát. Azt is, ami a dermesztően szép Charlotte-tal kapcsolatos (Kelly McGillis), aki matekra oktatja a pilótákat, de civilként beavatja Mavericket a tananyagon túlmenő titkokba is. Stáblista: Szereplők Tom Cruise Pete "Maverick" Mitchell hadnagy Kelly McGillis Charlotte Blackwood, hívójele "Charlie" Val Kilmer Tom "Iceman" Kazanski hadnagy Anthony Edwards Nick "Goose" Bradshaw hadnagy Tom Skerritt Mike "Viper" Metcalf parancsnok Michael Ironside Heatherly "Jester" őrnagy John Stockwell Cougar Rick Rossovich Slider Tim Robbins Merlin Meg Ryan Carole Bradshaw Alkotók Rendező: Tony Scott Videoinformációk Letöltés
    1 point
  12. A legfehérebb nap (Hvítur, Hvítur Dagur / White White Day) (2019) 1080p BluRay H264 AAC HUNSUB MKV színes, feliratos izlandi-dán dráma, 109 perc A L K O T Ó K rendező: Hlynur Palmason forgatókönyvíró: Hlynur Palmason producer: Anton Máni Svansson executive producer: Hlynur Palmason, Guðmundur Arnar Guðmundsson operatőr: Maria von Hausswolff vágó: Julius Krebs Damsbo S Z E R E P L Ő K Ingvar Eggert Sigurdsson: Ingimundur Hilmir Snaer Gudnason: Olgeir Haraldur Stefansson: Stefán Laufey Elíasdóttir: Ingibjörg Sigurdur Sigurjónsson: Bjössi Arnmundur Ernst Björnss: Hrafn T A R T A L O M Ingimundur a világtól elzárt izlandi kisváros szélén, lélegzetelállítóan szép hegyek és fjordok között építi házát. A feleségét gyászoló férfi nemrég vonult vissza rendőri szolgálatától. Ingimundurban egyre erősebb a gyanú, hogy feleségének, aki autóbalesetben hunyt el, halála előtt viszonya volt valakivel a városból. Napról napra megszállottabban nyomoz, hogy megtudja az igazságot, és egyre inkább veszélybe sodorja saját jó hírét és lelki épségét. A gyász, a bosszú és a feltétel nélküli szeretet érzései viaskodnak a férfiban, akinek kezd kicsúszni a lába alól a talaj… A cannesi-i Kritikusok Hete program válogatásában mutatkozott be, itt el is nyerte a Louis Roederer Foundation Rising Star díját. port.hu KÉPEK A FILMBŐL TECHNIKAI ADATOK Név : A.White.White.Day.2019.ICELANDIC.1080p.BluRay.H264.AAC-VXT.hunsub Típus : Matroska Hossz : 2,1 GiB, 1 óra 48 perc 51 mp 604 emp Képsáv #0 : AVC, 2 500 kb/s Felbontás : 1920 x 804 (2.388), 24,000 fps Hangsáv #0 : AAC LC, 224 kb/s Hang : 6 csatorna, 48,0 kHz Nyelv : izlandi Felirat #0 : UTF-8 Nyelv : magyar L E T Ö L T É S Prémium linkek. Kérésre ingyenesre is feltöltöm. https://data.hu/get/13327375/A.White.White.Day.2019.ICELANDIC.1080p.BluRay.H264.AAC-VXT.hunsub.mkv.part1.rar?pid=299330752 https://data.hu/get/13327376/A.White.White.Day.2019.ICELANDIC.1080p.BluRay.H264.AAC-VXT.hunsub.mkv.part2.rar?pid=299330752
    1 point
  13. Whitesnake - Greatest Hits (2022, BDRip 1080p) Title: Whitesnake - Greatest Hits Year of release: 2022 Genre: Rock, Hard Rock Released: Warner Music Group Cast: Whitesnake Tracklist: Whitesnake founder and lead singer David Coverdale had 16 tracks remixed and remastered for this collection. He explains, "We definitely expanded on the original greatest hits, taking them all out of the sonic time capsule of the '80s and '90s and bringing them sonically up to date. 01. Still Of The Night 02. Here I Go Again 03. Is This Love 04. Give Me All Your Love 05. Love Ain't No Stranger 06. Slide It In 07. Slow An' Easy 08. Guilty Of Love 09. Fool For Your Loving 10. Judgment Day 11. The Deeper The Love 12. Now You're Gone 13. You're Gonna Break My Heart Again 14. Sweet Lady Luck 15. Crying In The Rain 16. Forevermore Quality: BDRip 1080p Video: MPEG-4 AVC Video / 9707 kb/s / 1920x1080 / 25 fps / 16:9 Audio: FLAC Audio / English / 2.0 / 48 kHz / 3068 kb/s / 24 bits Total Size: 7.60 GB Total Time: 01:22:37 Download Hoster: hitfile.net, rapidgator.net, turbobit.net https://filecrypt.cc/Container/40B3286E94.html Pass: 689
    1 point
  14. A Mag /The Core/2002/HDR-Dolby Vision 2160p/Hundub Engdub Hunsub Amerikai szinkronizált sci-fi akciófilm, 129 perc, 2002 Történet Dr. Josh Keyes (Aaron Eckhart) megbízást kap Purcell tábornoktól, hogy nyomozzon egy rejtélyes haláleset-sorozat fizikai magyarázata érdekében. A geofizikus és kollégája Dr. Leveque (Tchéky Karyo) rájönnek, hogy egy ismeretlen erő megállította a Föld magjának forgását. A bolygó mágneses mezeje rohamosan csökken, a légkör szó szerint szétesik a rétegek mentén, és ez katasztrofális következményekkel jár. San Francisco jelképe, a Golden Gate leszakad, ahogy Rómában összedől a turistákkal zsúfolt Colosseum is. Dr. Keyes három hónapra jósolja a földi élet visszavonhatatlan pusztulását. A válság megoldásához össze kell fognia szakmai ellenségével, az önző Zimsky professzorral is (Stanley Tucci), aki váratlanul felajánlja segítségét és egy jó tippet is ad. A Utah-állambéli sóstavak környékén visszavontultan élő Dr. Ed "Braz" Brazzleton (Delroy Lindo) szállítja a hihetetlen megoldást. A rohamszerű előkészületek után Dr. Keyes a világ legtehetségesebb tudósainak csapatával egy szupertitkos földalatti, ultraszonikus kőzettörő jármű segítségével alászáll a Föld magjába. A "terranauták"-hoz csatlakozik két NASA űrhajós is: Rebecca "Beck" Childs hadnagy (Hilary Swank) és Iverson főhadnagy (Bruce Greenwood) Az utóbbi vezetésével vág neki a hat fős csapat a nagy kalandnak. Feladatuk: felrobbantani egy szerkezetet, amely újra beindítja a magot, és így megmentheti a Földet a végső pusztulástól. Stáblista: Szereplők Aaron Eckhart Josh Keyes Hilary Swank Rebecca 'Beck' Childs Tchéky Karyo Sergei Putechin Nicole Leroux Anya Bruce Greenwood Robert Iverson Delroy Lindo Dr. Edward Brazleton Stanley Tucci Dr. Conrad Zimsky Alkotók Rendező: Jon Amiel Videoinformációk Letöltés
    1 point
  15. A Postamester..Going Postal .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott angol vígjáték, 185 perc, 2010 Stáblista: Tartalom Moist Von Lipwig megrögzött szélhámos. Sok bűn terheli a lelkét, de a törvény elől nem menekülhet. Az akasztófától egy angyal menti meg, aki az életéért cserébe azt kéri, hogy virágoztassa fel Ankh-Morpork városka postahivatalát. A feladat nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A hivatal rozoga, düledező intézmény, két alkalmazottal. Ám az igazi gondot nem is ez, hanem a rivális Clacks Company jelenti, amely a monopóliumát félti ettől a lépéstől. Éppen ezért a vezetője, Reacher Gilt semmitől sem riad vissza, hogy akadályozza Lipwiget a munkában. Moist, a rutinos hóhányó elvállalta Ankh-Morpork városka postahivatalának vezetését. Nem mintha sok választása lett volna, mégiscsak jobb, mint az akasztófa. A cinikus fickó beleveti magát a munkába, nem rettenti el a nehézségek sora sem. Eközben új barátokat (és ellenségeket) szerez. Ott van a tűimádó Stanley, Mr. Garas, a hivatal elhivatott szolgálója, Miss Kedvesszív, valamint a gólem Pumpáló 19, aki ugyanolyan furcsa, mint a körülötte lévő világ. A legnagyobb hatást azonban szép Adora gyakorolja rá. Lipwig rájön, hogy vannak fontosabb dolgok a világon a hazugságnál és a kapzsiságnál. Általános Általános MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -
    1 point
  16. Sugarlandi hajtóvadászat-The Sugarland Express 1974 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai filmdráma, 110 perc, 1974 Stáblista: Tartalom 1969, Texas állam. Lou Jean meglátogatja a férjét a börtönben. Az asszony ráveszi Clovist a szökésre, hogy segítsen visszaszerezni a kisfiukat, akit a gyámhatóság nevelőszülőknél helyezett el. Alig kelnek útra, máris összetűzésbe keverednek a hatósággal: az őket igazoltatni akaró járőrt az autójával együtt elrabolják. Kezdetét veszi az üldözés Texas állam végtelen autópályáin, amelybe egyre több járőrkocsi kapcsolódik be. A média is felfigyel a hajtóvadászatra, Lou Jean és Clovis népszerű hősökké válnak. Sorsukat azonban nem kerülhetik el. Megtörtént eset alapján. MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ----------
    1 point
  17. Toy Story 4 . toy.story.4.dvdr.PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs kalandfilm, vígjáték, 89 perc, 2019 Stáblista: Tartalom Woody mindig is magabiztosan töltötte be helyét a világban, s jól tudta, első számú feladata vigyázni gazdájára, legyen az akár Andy, akár Bonnie. Ám miután Bonnie egy vonakodó új játékot hoz szobájába, egy nagy kaland régi és új barátok oldalán rádöbbenti Woodyt, mily nagy hely is lehet a világ egy játék számára. Toy.Story.4.2019.CUSTOM.HUN.PAL.DVDR-WB MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés ---
    1 point
  18. Zsigray Julianna: Diana (1990) (ifjúsági) krimi Lord Cowley kastélyában halott lányt találnak. A helyi rendőrség tehetetlennek bizonyul a bűntény földerítésében. Segítségükre siet Pringles, a nagyon fiatal és meglehetősen testes nyomozó, aki pillanatok alatt belehabarodik Dianába. A gyönyörű szép és előkelő származású, de szegény ifjú hölgy viszont a lordba szerelmes. No, nem túl régóta, mindössze egy napja. Egészen addig ugyanis a feltűnően csinos Archie-ért, a minden hájjal megkent bájgúnárért rajongott. A tengerparti fürdőhely főközege, Roberts, amolyan aggályosan pontos meg eredménytelen rutinnyomozó, tősgyökeres angol figura: még a kandallója is történelmi levegőt áraszt – akkor is süvölt belőle a huzat, ha odakünn szélcsend honol. Nos, Roberts végül is kénytelen elfogatni a lordot… EPUB: https://mega.nz/file/BpNHSJLB#6o91zgg0oyWmp5NLKvG10cPWp0GJV1QE42WnE9jwOA4 MOBI: https://mega.nz/file/94sUnTiA#VXGgLD8KRNJh4TA6BVdS1wrzEYqQGx3ZQ6w9_pda0KU PDF: https://mega.nz/file/ch800bTC#unwlrDsjKgsEJ4h30K2R8YD2CB-SC9aYc_kmLF9w_98
    1 point
  19. Pókember. Nincs hazaút.Spider-Man.No.Way.Home.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi akciófilm, 150 perc, 2021 Stáblista: Pókembernek sok és sokféle kalandja volt már, de ilyen még soha. Lekerült róla a maszk, a világ megtudta, kicsoda ő igazából, és most egy egészen új veszéllyel is számolnia kell: a nyilvánossággal. Többé nem tudja, kényelmesen kettéválasztani a magánéletét és a szuperhős-világot. Doktor Strange-hez fordul segítségért, de attól csak még jobban megkavarodik a helyzet. Pókembernek olyan veszélyekkel kell megküzdenie, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudott. De ha túléli őket, talán jobban megérti, mit jelent igazából pókembernek lenni. Ismerős szuperhősök és szupergonoszok nagy találkozója a film, amely a szuperlátványos akciójelenetek közben is szállítja azt, ami megkülönbözteti Pókembert az összes társától: a szellemes, lazán szórakoztató hangulatot. Spider-Man.No.Way.Home.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB letöltés ----
    1 point
  20. King's Man - A kezdetek.The.Kings.Man.2021.CUSTOM.HUN.PAL.DVD9-WB .PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott angol-amerikai családi kalandfilm, akciófilm, 131 perc, 2021 Stáblista: Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt kell futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING'S MAN – A KEZDETEK-ben, 2021 decemberétől a mozikban! M The.Kings.Man.2021.CUSTOM.HUN.PAL.DVD9-WB M M letöltés -------
    1 point
  21. Bébi úr. Családi ügy-The.Boss.Baby.Family.Business.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB .PRÉMIUM LINKEK!! 6 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 107 perc, 2021 Stáblista: Szereplők Alec Baldwin profilképeAlec Baldwin Theodore Templeton (hang) John Flanagan Apa (hang) James McGrath Wizzie (hang) Ariana Greenblatt Tabitha (hang) James Marsden profilképeJames Marsden Tim Templeton (hang) Jeff Goldblum profilképeJeff Goldblum Dr. Armstrong (hang) Amy Sedaris profilképeAmy Sedaris Tina Templeton (hang) Eva Longoria profilképeEva Longoria Carol Templeton (hang) Lisa Kudrow profilképeLisa Kudrow Janice Templeton (hang) Jimmy Kimmel profilképeJimmy Kimmel Ted Templeton (hang) Alkotók Rendező: Tom McGrath Producer: Jeff Hermann Zene: Steve Mazzaro Vágó: Mary Blee Mark A. Hester Létezik egy egyetemes igazság, melyet minden család tud, bárhol a világon. Amikor kisbaba érkezik a házba - ő lesz a főnök. Az idősebb gyerek számára ez vagy totális áldás, vagy totális átok. Pontosan ez történt Tim Templetonnal az első filmben. Egyetlen gyermek volt, két klassz szülővel és túlpörgetett képzelőerővel. Amikor a szülei este ágyba dugták, kapott tőlük öt mesét, három ölelést, és egy saját dalt. Egy este megkérdezték, mit szólna, ha lenne egy kisöccse vagy kishúga. Azt mondta: „Nem, köszi.” Ám mind tudjuk, hogy az övé lett a történelem legkülönlegesebb öcsikéje. Három részes öltönyben állított be, kaplis cipőben, aktatáskával. Láthattuk minden idők legnagyobb testvérviszályát. Azt is megtudtuk, honnét jönnek a kisbabák. Egy Bébi Rt. nevű helyről, ahol Bébi úr a vezérigazgató. A film többnyire Tim élénk fantáziájának krónikája volt, de a két testvér megtanulta elfogadni és szeretni egymást, és azt, hogy egymásra vannak utalva. A film végén láttuk, hogy Tim mesélte ezt a történetet - már szülőként - a lányának, mert közeledett a kistestvér. A Bébi úr – Családi ügy ott folytatja, ahol az első film befejeződött. A fivérek már felnőtt férfiak, de testvéri viszályuk felnőttkorban is folytatódik. Alig beszélnek egymással. Tim abban a házban él a családjával, ahol felnőtt. Otthon ülő apuka, és még mindig élénk a fantáziája. Feleségül vette Carolt, és két lányuk van. Az idősebb Tabitha, a fiatalabb Tina. Ted menő üzletember, és szupersikeres. Semmire sem emlékszik abból, hogy ő volt a Bébi úr, de az első filmben arról álmodott, hogy sarokirodája lesz saját, külön bejáratú vécével. Nos, most hatalmas irodája van, saját fürdőszobával. Sajnos annyira beletemetkezik a munkájába, hogy nincsen ideje a családi eseményekre. Hogy ezt jóvátegye, „Ted bácsi” különleges és drága ajándékokat küld az unokahúgainak. Tim egy nap zajt hall Tina szobájából. Kiderül, hogy Tina kosztümöt visel, és a központtal beszél a mobilján. Benne van a családi bizniszben - ő is bébi főnök, pont ahogy Ted bácsikája is az volt. Úgy néz ki, krízis van a Bébi Rt-nél, és szükségük van Bébi úr (Ted bácsi) segítségére. Mivel nem sikerül meggyőznie hitetlenkedő nagybátyját és apját, Tina előkap két cumit, és a fivérek szájába dugja - és ezzel visszaküldi őket (gyerekekként) egy nagyon más Bébi Rt-be, mint amire Ted emlékezett 25 évvel ezelőttről… M The.Boss.Baby.Family.Business.2021.RETAiL.HUN.PAL.DVDR-WB M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M ł˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛ł M M łł RELEASE ł INFO łł M M ł˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛˛ł M M M M M M M M Hungarian Title.: Bebi ur- Csaladi ugy M M Original Title..: The Boss Baby: Family Business (2021) M M IMDB Link.......: https://www.imdb.com/title/tt6932874/ M M Hungarian Link..: https://tinyurl.hu/n6An M M Runtime.........: 01:42:49. (h:m:s.) M M Release Date....: 2021.04.12 M M Source..........: RETAiL DVD9-TRASH THX M M Audio Source....: RETAiL DVD9-TRASH THX M M M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M VIDEO_____________________________ M M M M Resolution.......: 720 x 576 Pal M M Total Bitrate....: Erintetlen M M Framerate........: 25.000 M M Codec............: Mpeg M M Aspect Ratio.....: 16/9 ( 2.35:1 ) M M M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M M M AUDIO________________________________________ M M M M [x] English [x] Dolby Digital 5.1 [ 384 ] Kbps M M [x] Hungarian [x] Dolby Digital 5.1 [ 384 ] Kbps M M [ ] Czech [ ] Dolby Digital 5.1 [ ] Kbps M M [ ] Polish [ ] Dolby Digital 5.1 [ ] Kbps M M M M M M M M Subtitles_____________________________________ M M M M [ ] English [ ] English Forced M M [x] Hungarian [ ] Hungarian Forced M M [ ] Czech [ ] Romanian [ ] Slovakian M M [ ] Bulgarian [ ] Turkish [ ] Hindi M M [ ] Hebrew [x] Croatian [ ] Arab M M [ ] German [ ] Greek [ ] Russian M M [ ] Portuguese [ ] Lithuanian [ ] Estonian M M [ ] Icelandic [ ] Danish [ ] Norwegian M M [ ] Spanish [ ] Serbian [ ] Dutch M M [ ] Ukrainian [ ] Latvian [ ] Finnish M M [ ] French [x] Polish [x] Slovenian M M [ ] Italian [ ] Svedish [ ] English SDH M M [ ] Chinese M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M Menu.........: Yes / Eng M M Extras.......: Torolve M M M MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM M M M Logok figyelmeztetesek torolve! M M Felesleges vts-ek,pgc-k eltavolitva! M M Felesleges hangok: Lengyel,Horvát,Szloven 5.1 M M Navigacio atirva,automatikusan magyar hanggal es magyar forced felirattal indul a film. M letöltés https://data.hu/get/13266315/Bebi_ur-_Csaladi_ugy.DVDR-WB.part1.rar https://data.hu/get/13266319/Bebi_ur-_Csaladi_ugy.DVDR-WB.part2.rar https://data.hu/get/13266314/Bebi_ur-_Csaladi_ugy.DVDR-WB.part3.rar https://data.hu/get/13266316/Bebi_ur-_Csaladi_ugy.DVDR-WB.part4.rar https://data.hu/get/13266318/Bebi_ur-_Csaladi_ugy.DVDR-WB.part5.rar https://data.hu/get/13266317/Bebi_ur-_Csaladi_ugy.DVDR-WB.part6.rar -----
    1 point
  22. 9-1-1 04 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (9-1-1 The Series) amerikai akció-dráma-thriller, 45 perc 04.évad /01.- 14.rész/ 2021 (kiegészítő magyar felirat a csomagban) WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 szereplők: Peter Krause (Bobby Nash) Connie Britton (Abby Clark) Angela Bassett (Athena Grant) Oliver Stark (Evan 'Buck' Buckley) Aisha Hinds (Henrietta 'Hen' Wilson) Kenneth Choi (Howie 'Chimney' Han) Rockmond Dunbar (Michael Grant) Mariette Hartley (Patricia Clark) Cocoa Brown (Carla Price) Corinne Massiah (May Grant) Marcanthonee Reis (Harry Grant) Tracie Thoms (Karen) Alex Loynaz (Terry) Gavin Stenhouse (Priest) Abby Brammell (Eva) Doug Savant (Matthew Clark) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 1,46 GB Hossz: 00:43:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 4 360 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 500 MB Hossz: 00:43:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 490 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] https://data.hu/get/13033143/9-1-1.S04E01.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13033146/9-1-1.S04E02.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13038339/9-1-1.S04E03.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13038336/9-1-1.S04E04.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13044081/9-1-1.S04E05.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13044077/9-1-1.S04E06.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13050359/9-1-1.S04E07.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13050360/9-1-1.S04E08.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13056796/9-1-1.S04E09.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13056792/9-1-1.S04E10.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13063606/9-1-1.S04E11.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13063605/9-1-1.S04E12.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13070336/9-1-1.S04E13.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv https://data.hu/get/13070333/9-1-1.S04E14.HD720p.WEB.DL.HUN.x264.frsc.mkv [Data Free] https://data.hu/get/13032336/9-1-1.s04e01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13032331/9-1-1.s04e01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13032332/9-1-1.s04e01.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13032342/9-1-1.s04e02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13032344/9-1-1.s04e02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13032333/9-1-1.s04e02.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13038334/9-1-1.s04e03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13038341/9-1-1.s04e03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13038335/9-1-1.s04e03.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13038338/9-1-1.s04e04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13038337/9-1-1.s04e04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13038340/9-1-1.s04e04.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13044071/9-1-1.s04e05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13044072/9-1-1.s04e05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13044082/9-1-1.s04e05.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13044070/9-1-1.s04e06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13044074/9-1-1.s04e06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13044080/9-1-1.s04e06.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13050362/9-1-1.s04e07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13050361/9-1-1.s04e07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13050366/9-1-1.s04e07.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13050363/9-1-1.s04e08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13050365/9-1-1.s04e08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13050364/9-1-1.s04e08.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13056800/9-1-1.s04e09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13056805/9-1-1.s04e09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13056790/9-1-1.s04e09.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13056799/9-1-1.s04e10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13056813/9-1-1.s04e10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13056804/9-1-1.s04e10.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13063603/9-1-1.s04e11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13063610/9-1-1.s04e11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13063602/9-1-1.s04e11.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13063617/9-1-1.s04e12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13063614/9-1-1.s04e12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13063608/9-1-1.s04e12.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13070334/9-1-1.s04e13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13070335/9-1-1.s04e13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13070337/9-1-1.s04e13.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13070339/9-1-1.s04e14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13070332/9-1-1.s04e14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13070338/9-1-1.s04e14.WEB.DL.XviD.HUN.frsc.part3.rar
    1 point
  23. . Rex Kanadában (Hudson & Rex) 2019 1. 2. évad 720p. VEB-DL H264 hun mkv (12) Prémium link! színes, szinkronizált, kanadai bűnügyi tévéfilmsorozat 42 perc Zene: Gary Koftinoff, Kyle Merkley, Philip J Bennett Operatőr: Ian Vatcher, Sarah Mulholland, Stephen Reizes Rendezte: Alison Reid Diesel vom Burgimwald (Rex, a németjuhász kutya) John Reardon (Charlie Hudson felügyelő) Mayko Nguyen (Sarah Truong) Kevin Hanchard (Sup. Joseph Donovan) Justin Kelly (Jesse Mills) Raven Dauda (Renley) Chris Sandiford (Tyler) Patrick Kwok-Choon (Sebastian) Tamara Duarte (Amy Nunzio) Erika Swayze (Evelyn Boonstra) Vinessa Antoine (Alison) Eric Johnson (Darryl Perth) André Dae Kim (Toby) Brendan Meyer (Kevin) Emily Piggford (Suki) Al Sapienza (Edward) Lovell Adams-Gray (Caleb) Lauren Lee Smith (Gabrielle) Gray Powell (Sharpe) Craig Arnold (Craig) Jill Frappier (Miranda) A méltán népszerű és nagy kedvenc Rex, Róma után most Kanadában nyomoz. Hétről-hétre látható 2 x 16 epizódja az MTVA kora esti műsorán, másnap délutáni ismétléssel. A Rex Kanadában című kanadai tévéfilmsorozat először Magyarországon itt kerül bemutatásra. Charlie Hudson nyomozó mindig számíthat csapatára. A St. John’s-i Kiemelt Bűnügyek Egysége nem ismer lehetetlent. Charlie állandó társa az egykori K-9-es német juhászkutya, Rex, aki már többször is megmentette a nyomozó életét. Ő az egység szíve, melynek állandó segítője Dr. Sarah Truong, a Törvényszéki Patológia fiatal és vonzó vezetője, aki talán Charlie számára nem csupán kolléga. Az egység vezetője a vasmarokkal irányító Joe Donovan főfelügyelő, aki sosem törik meg a nyomás alatt. Velük van még Jesse, az informatikai elemző, aki valóságos számítástechnikai zseni. Rex tartja a lelket csapatában a városi bűnözés elleni mindennapos küzdelem során. Nem csupán Charlie kitartó erőfeszítései teszik különlegessé a csapatot, Rex elszántsága, emberfeletti érzékei, ügyessége és gyorsasága gyakran segítenek a St. John’s partjaira vetődő bűnözők kézre kerítésében. Legyen az emberrablás, gyilkosság, túszejtés, csalás, vagy akár a legmagasabb helyeken tapasztalt korrupció, az elkövetőknek számolniuk kell Charlie-val, Rexszel és csapatukkal. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Rex.Kanadaban.2019.1.evad.720p.S01E01.hun Videó információk: Méret: 700,48 MB Hossz: 0:41:50 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK: https://data.hu/dir/hxi7eafffx461892
    1 point
  24. Kleinheincz Csilla - Ezüstkéz (Ólomerdő 3.) "Eltört a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is. Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit. Kleinheincz Csilla Ólomerdője 2007-es megjelenése óta a magyar fantasyirodalom klasszikusa lett, a trilógia régóta várt befejező része pedig nem egyszerűen méltó lezárás, hanem meglepetésekkel teli és szívszorító regény a hősszerepről, a sors szőtteséről és a változás áráról." https://data.hu/get/12640953/Kleinheincz-Csilla-Ezustkez.epub https://data.hu/get/12640951/Kleinheincz-Csilla-Ezustkez.mobi Sárkányfi - (Ólomerdő 2,5.) "Rabonbán, akinek az anyja sárkány volt. Rabonbán, a szív nélküli, elátkozott férfi, akinek a sorsa összefonódott a félig tündér, félig ember Emeséével. De ki volt ő, mielőtt elveszítette a szívét? A Sárkányfi című kisregény Rabonbán ifjúkorába vezeti el az olvasót, amikor a történet fonala épp csak elkezdett letekeredni…" Üveghegy - (Ólomerdő 2.) „Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.” A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat. Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják. Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról. Ólomerdő - (Ólomerdő 1.) "Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt. Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság. Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte. A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával… Bár mese lenne!" Város, két fül között "Túl az ébrenlét határán létezik egy rejtélyes város, amely örvényként húzza magához az álmodókat. Vali, a budapesti légtornásztanuló élete egyik pillanatról a másikra változik meg, amikor egy éjszaka álomból habarcsolt falak között találja magát. Rejtélyek és idegen álmodók veszik körül – gondolataik hatalmára sötét virágként bomlik ki a város, és megelevenedik a múlt. Ám az éhes kapualjakban sötét árnyék lapul, és Valinak hamar rá kell döbbennie, hogy a múlt nem mindig olyan, mint ahogyan az emlékeinkben él… Álmok és rémálmok veszik körül a kötetben található négy novella szereplőit is. Az élőket tébolyba taszító, suttogó fantomok, végső megállójuk felé utazó holtak és gyönyörű paraziták bukkannak fel a könyv lapjain; mind ennek a valóság és misztikum határára épített városnak lakói, ahol a múzsa csókja egyaránt nyújthat mámort és halált." https://data.hu/get/12642614/Kleinheincz-Csilla-Olomerdo.epub https://data.hu/get/12642615/Kleinheincz-Csilla-Olomerdo.mobi https://data.hu/get/12642616/Kleinheincz-Csilla-Sarkanyfi.epub https://data.hu/get/12642617/Kleinheincz-Csilla-Sarkanyfi.mobi https://data.hu/get/12642618/Kleinheincz-Csilla-Uveghegy.epub https://data.hu/get/12642619/Kleinheincz-Csilla-Uveghegy.mobi https://data.hu/get/12642620/Kleinheincz-Csilla-Uveghegy.pdf https://data.hu/get/12642621/kleinheincz-csilla-varos-ket-ful-kozott.epub https://data.hu/get/12642622/kleinheincz-csilla-varos-ket-ful-kozott.mobi https://data.hu/get/12642623/kleinheincz-csilla-varos-ket-ful-kozott.pdf
    1 point
  25. George B. Thomas - Sheryl nyomoz "A világ körüli útra induló luxus óceánjárón furcsa bűntény történik: ellopnak egy vízilóbőr mappát a jónevű ügyvéd kabinjából. A dokumentum nyomába ered a kapitány, a hajó éles eszű magánnyomozója, valamint önszorgalmúlag a regény csípős nyelvű főszereplői, Sheryl, az unatkozó, gazdag ifjú hölgy, aki afféle női Sherlock Holmesnak képzeli magát, és barátnője, a kevésbé gazdag, ám jó kedélyű Linda. Párosuk az unalmas teniszoktatói állást a környezetükben fellelhető férfiak ugratásával színesíti. Képletesen és szó szerint lehull a lepel e romantikus női krimi néhány szereplőjéről, mire fény derül minden bűneset örök kérdésére: kinek állt érdekében, és miért…" https://data.hu/get/12592648/thosmas-george-b-sheryl-nyomoz-szerk.epub https://data.hu/get/12592649/thosmas-george-b-sheryl-nyomoz-szerk.mobi
    1 point
  26. Kínkamra és más történetek Angela Carter mesét mond. Régen hallott tündérmeséket öltöztet új köntösbe, gyermekkorunkból ismerős figurákat elevenít meg, s a százszor elmondott történetek ismét felkeltik érdeklődésünket, mert a szerző új, gazdagabb értelmet ad nekik. Néha csak csavar egyet a mese fonalán, máskor teljesen új megvilágításba helyezi a történetet. Mestere a környezet költői ábrázolásának. Az erdők, melyekbe elvezeti olvasóját, igazi kelta erdők: sűrűek és titokzatosak, ahol az elővigyázatlan utazóval minden megtörténhet, ahol a mesék száműzött alakjai háborítatlanul élhetik világukat. Akár az ódon kastélyok vastag falai között, ahol az elmaradhatatlan varázstükrök minden titkok tudói. Ebbe a birodalomba vezet a fiatal és romlatlan lelkek útja, mert csak ide, ezekbe a sötét erdőkbe és ezekbe az ősöreg kastélyokba vihetik el a megváltást, hiszen ők a civilizációban már régen csak nevetség tárgyai. https://mega.nz/file/F41z0IZb#rPLvgMjtrXo5MWabtACgYe65562n0F-4AJIq20acNXw Esték a cirkuszban Az Esték a cirkuszban megjelenésével a közelmúlt világirodalmának egyik remekművét veheti végre kezébe a magyar olvasó. Angela Carter 1984-ben kiadott regénye egyszerre játékos, ironikus, érzelemgazdag történet és lebilincselő olvasmány. Főszereplője Fevvers, a szárnyas nő, aki puszta létével felforgatja a századforduló Londonját és Európáját. A légtornásznő fordulatos és lélegzetelállító kalandjait követve eljutunk a női szörnyek múzeumába, egy szentpétervári hercegi kastélyba, egy szibériai finnugor törzs mágikus realista világába, de legfőképpen a cirkuszba, ahol találkozhatunk kártyajós kismalaccal, gyáva erőművésszel, a világ leghátborzongatóbb bohócaival, tudós majmokkal és keringőző tigrisekkel. És közben izgulhatunk, hogy egymásra talál-e Fevvers és a jóképű amerikai riporter, aki bohócnak áll, hogy leleplezze a légtornásznő titkát. A Carter által teremtett feledhetetlen figurák megelevenedése, a mesemotívumok és az irodalmi utalások sokasága a pikaresz https://mega.nz/file/xwl3gA7A#OoKI6CpZCznhwfxGuz8Lc_03b2uce0WI_yzvux9DxHM
    1 point
  27. Angela Petch-A toszkán titok 2020 mobi.epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Anna szíve majdnem megszakad, amikor elveszíti szeretett édesanyját, Inest. A hagyatékban egy halom régi, megsárgult, olasz nyelvű levélre bukkan. Azt reméli, végre megtudja, mi is történt az édesanyjával a második világháborúban. A naplóbejegyzések nyomán Anna eljut a hegyek közt megbúvó, varázslatos kis toszkán faluba, Rofellébe, ahol lassan összeállítja a múlt darabkáit: rájön, milyen boldogan telt az édesanyja ifjúkora Toszkána vadregényes, hegyes-völgyes vidékén, és megtudja, hogyan vetett véget ennek az idillnek a háború kitörése. Anna előtt feltárulnak a múlt titkai az anyjáról, aki annak idején a partizánmozgalom tagjaként kivette a részét a küzdelemből, és egy sebesült angol katona életét is megmentette, de nem sejti, hogy Ines titkai az ő életét is fenekestül felforgatják majd. Izgalmas romantikus történet arról, hogyan öröklődnek nemzedékről nemzedékre a háború traumái, és hogyan mentheti meg az embert a szerelem a legsötétebb időkben is. letöltés https://data.hu/get/12592002/A_toszkan_titok_-_Angela_Petch.pdf https://data.hu/get/12592003/A_toszkan_titok_-_Angela_Petch.epub https://data.hu/get/12592004/A_toszkan_titok_-_Angela_Petch.mobi -
    1 point
  28. Vlagyimir Szorokin-Manaraga 2017 epub Szorokin új regénye további bepillantást enged abba a jövőbeli, már nagyon ismerős, de még mindig csak töredékeiben ismert világba, amellyel az olvasó legutóbb a Tellúriában találkozhatott. Az úgynevezett Második Iszlám Forradalom és az azt követő pusztító európai háborúk, a Migráció Korszaka után vagyunk. Könyveket már senki sem olvas; a megmaradt példányok múzeumokban vagy magángyűjteményekben találhatók. Virágzásnak indul viszont egy új – messzemenően illegális – üzletág, a book-n-grill: az ételt exkluzív lakomákon külön erre kiképzett szakácsok a szépirodalom legkiválóbb alkotásain – lehetőleg első kiadásokon vagy más könyvritkaságokon – gyújtott tűzön készítik el. A könyv főhőse és egyben narrátora az egyik feltörekvő book-n-grill-szakács, Géza, aki magyar nevét az egy ideig Budapesten menedéket találó, amúgy belorusz zsidó és lengyelországi tatár szüleitől kapta. A már-már hagyományos, lineáris narrációt követő regényben Géza naplóbejegyzéseit olvasva, lakomáról lakomára követjük végig a főhős útját ebben a különös világban, melynek utolsó állomása a sötét titkokat rejtő Manaraga-hegy. Szorokin elképesztő fantáziával és utánozhatatlan humorral megírt könyve nemcsak a félelmetes jövőbe, hanem az orosz irodalom különböző stílusaiba is bevezeti olvasóját – miközben, mint minden valamirevaló jövőregény, rólunk és a saját világunkról mond el valami fontosat. „Az embereket mindig vonzza a tiltott gyümölcs. Az emberiség által nyomtatott könyvek kilencven százalékát beadták újrahasznosításra, vagy egyszerűen kidobták a szemétbe, hogy ne foglalják a helyet a lakásokban. Na de a múzeumokban és könyvtárakban megmaradt tíz százalék csodálatos szenvedély ihletője lett az emberiség legkiválóbb tagjai számára. Az első steaket tizenkét évvel ezelőtt Londonban sütötték a Finnegan ébredése első kiadásának lángjain, melyet a British Museumból loptak el. Négy nagyszerű férfi készítette el és ette meg – egy pszichoanalitikus, egy botanikus, egy bróker és egy kontrafagottos. Így született a book-n-grill. És ezzel vette kezdetét egy nagy szenvedély, mely az elmúlt viharos évek alatt nagyszerű hagyománnyá változott.” letöltés https://data.hu/get/12591357/Manaraga_-_Vlagyimir_Szorokin.mobi https://data.hu/get/12591358/Manaraga_-_Vlagyimir_Szorokin.pdf https://data.hu/get/12591359/Manaraga_-_Vlagyimir_Szorokin.epub -
    1 point
  29. Jennifer Donnelly-Stepsister – Egy sötét mese-Északi fény pdf Jennifer Donnelly-Stepsister – Egy sötét mese „Tengermelletti ősi városban három nővér – hajadon, matróna, ősöreg hölgy – gyertyafénynél térképeket rajzol. Komoram. Tekintetük átható. Szemük szürke. A Párkák. És minden térkép egy emberi élet útja…” Ez a történet ott kezdődik, ahol Hamupipőke története abbamarad. Főhőse Hamupipőke mostohahúga, Isabelle. Az emberek szépnek tartják Ellát, azaz Hamupipőkét, de Isabelle-t nem. Isabelle félelmet nem ismerő, bátor, erős akaratú lány. Jobban vív, mint a fiúk. Olyan akadályokon ugrat át szeretett lovával, amitől felnőtt férfiak visszariadnak. Mindez azonban nem számít. Ezeket a tulajdonságokat nem értékelik a lányoknál. Mások határozzák meg, mi a szép. És Isabelle nem illik bele a meghatározásba. Meg kell küzdenie azokkal a démonokkal, amik arra késztették, hogy rosszul bánjon Ellával, változtatnia kell saját sorsán és talán át kell értelmeznie a szépség fogalmát. Jennifer Donnelly-Északi fény Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A tizenhat éves Mattie Gokey sok minden szépről álmodozik, ám arra, hogy álmait megvalósítsa, igen csekély a reménye. Nagy szüksége van pénzre, ezért elszegődik kisegítőnek a Glenmore Szállodába. Az egyik szállóvendég, Grace Brown arra kéri, hogy égessen el egy levélköteget. Ám amikor Grace élettelen testét kiemelik a tóból, Mattie rájön, hogy a levelek feltárják egy gyilkosság valóságos és kegyetlen hátterét. letöltés https://data.hu/get/12590854/Jennifer_Donnelly_-_Stepsister_-_Egy_sotet_mese.pdf https://data.hu/get/12590856/Stepsister_-_Egy_sotet_mese_-_Jennifer_Donnelly.mobi https://data.hu/get/12590855/Stepsister_-_Egy_sotet_mese_-_Jennifer_Donnelly.epub https://data.hu/get/12590859/Jennifer_Donnelly_-_Eszaki_feny.epub https://data.hu/get/12590860/Jennifer_Donnelly_-_Eszaki_feny.mobi https://data.hu/get/12590861/Jennifer_Donnelly_-_Eszaki_feny.pdf -
    1 point
  30. Kate Hewitt-Törékeny életek epub mobi pdf 2019 „Szívszorító és magával ragadó… olyan jó, mint bármelyik Jodi Picoult- vagy Diane Chamberlain-könyv.” – Bookish Jottings „Egy erőteljes, érzelmes és magával ragadó könyv… egy fantasztikus történet.” – MoMo's Book Diary Vajon tényleg olyan könnyű és egyszerű az élete, amilyennek kívülről látszik? Vagy valójában magányos abban a hatalmas házban egyedül, és az esti pihenés épp azt jelenti neki is, mint nekem? Amikor Tessa megérkezik a kis házba a tó mellé a két gyerekével, Bennel és Katherine-nel, ez egy menekülés. Mindhármuk számára. Nem számít, hogy a bérelt ház egy kicsit kicsi – a nyárra az övék. Egy hely, ahol elrejtőzhetnek. Az elszigeteltségük azonban véget ér, amikor találkoznak a családdal a szomszédos, hatalmas házból. Három gyerek – Charlotte, Zoe és Max – és az ő elbűvölő anyukájuk, Rebecca, aki határozottan úgy fest, be akarja vonni Tessát az életükbe. De Rebecca egy sötét titkot rejteget magáról. Olyat, ami nemcsak az ő családját veszélyezteti, de Tessáét is. És amikor rádöbben, hogy nincs más választása, mint néhány hétre otthagyni a gyerekeit, Tessa tűnik az egyetlen embernek, akiben megbízhat. Hirtelen Tessa ott találja magát egy olyan életben, amiről mindig is csak álmodott. Gazdagság, egy nagy rakás gyerek és Rebecca jóképű férje, aki hétvégente érkezik. És bár erős kötelék kezd alakulni közöttük, a titkok megtalálják a módját, hogy utolérjék az embert. Ahogy közeledik a nyár vége, vajon ki fog megtanulni újra szeretni, és ki kockáztatja, hogy mindent elveszít? Kate Hewitt, USA Today bestsellerszerző legújabb regénye egy elragadó, fordulatos és érzelmes történet egy szívszorító csavarral Jodi Picoult, Emily Bleeker és Diane Chamberlain rajongóinak. letöltés https://data.hu/get/12590849/Torekeny_eletek_-_Kate_Hewitt.epub https://data.hu/get/12590850/Torekeny_eletek_-_Kate_Hewitt.mobi https://data.hu/get/12590851/Kate_Hewitt_-_Torekeny_eletek.pdf -
    1 point
  31. Jennifer L. Armentrout-Míg a halál… mobi pdf epub 2020 Tíz év telt el az óta, hogy Sasha Keaton elhagyta nyugat-virginiai otthonát, miután kiszabadult a Vőlegény néven ismert kegyetlen sorozatgyilkos karmaiból. Amikor Sasha tíz év után végül hazatér, hogy segítsen a családi fogadó körül, úgy tűnik, élete kirakósának darabjai végre a helyükre kerülnek. Amikor aztán a lányt ismét veszély fenyegeti, Cole Landis FBI ügynök is újra felbukkan, és fogadalmat tesz, hogy helyrehozza tíz évvel korábbi hibáját, és ezúttal megvédi őt. Aztán eltűnik egy nő. Majd még egy, és a Vőlegény borzalmainak egyetlen túlélője egyre nyugtalanítóbb üzeneteket kap. Cole soha sem volt képes megbocsájtani magának, hogy nem tudta megvédeni Sashát, és mindenre kész, hogy most megtegye. Mert a lány szórakoztató szexissége alatt, amibe tíz éve beleszeretett, acélkemény erő lakozik, és emiatt csak még jobban szereti. Valaki azonban figyel. Vár. Így Sasha első hibája könnyen az utolsó is lehet. letöltés https://data.hu/get/12590836/Mig_a_halal___-_Jennifer_L._Armentrout.mobi https://data.hu/get/12590835/Mig_a_halal___-_Jennifer_L._Armentrout.epub https://data.hu/get/12590837/Jennifer_L._Armentrout_-_Mig_a_halal....pdf - J. L. Armentrou-Obsession – Függőség (Luxen) Őrülten nagyképű… de meg kell veszni érte. Hunter könyörtelen bérgyilkos. A Védelmi Minisztérium szoros megfigyelés alatt tartja, de ez nem zavarja, hiszen az a feladata, hogy végezzen a rosszfiúkkal. Ideje nagy részében imádja a munkáját. Egészen addig, míg nem mindennapi feladatot kap: meg kell védenie egy embert az arumok egyik halhatatlan ellenségétől. Serena Cross egy szavát sem hiszi a legjobb barátnőjének, aki azt állítja, hogy a saját szemével látta, ahogy egy befolyásos szenátor fia átváltozott valami… természetfelettivé. Ugyan ki hinne el ekkora sületlenséget? Serena azonban hamarosan szemtanúja lesz annak, hogy a barátnőjét meggyilkolja egy idegen, és ezáltal egy olyan világba csöppen, ahol egyesek ölni is képesek azért, hogy a titok titok maradjon. Annak ellenére, hogy másfélék, Hunterben szenvedélyes vágy ébred Serena iránt, ezért az arum a maga számára is meglepő dolgot tesz: megszegi az eddigi életét irányító szabályokat, és szembeszegül a munkaadóival Serena biztonsága érdekében. A kérdés csak az, hogy vajon az idegenek és a kormányzat jelenti Serena számára a legnagyobb fenyegetést… vagy maga Hunter? letöltés https://data.hu/get/12590840/J._L._Armentrout_-_Obsession_-_runyka.mobi https://data.hu/get/12590838/J._L._Armentrout_-_Obsession_-_runyka.pdf https://data.hu/get/12590839/J._L._Armentrout_-_Obsession_-_runyka.epub -
    1 point
  32. Philip Roth-Isten veled, Columbus pdf mobi epub 2019 Ez Philip Roth első kötete, melyet 1959-es megjelenésekor Saul Bellow így méltatott: „Első könyv az Isten veled, Columbus, de nem egy kezdő könyve. Legtöbbünk bömbölve jön a világra, vakon és pucéron, ám Roth úgy pottyan ide, hogy körme van, haja, foga, és értelmesen beszél. Huszonhat éves fejjel már profi, szellemes, erőteljes és virtuóz.” A nyolcvanöt évesen tavaly elhunyt író életművének számos nagyszerű darabját régóta ismerheti a magyar olvasó, de ez a kisprózakötet magyarul most jelenik meg először – és nem cáfol rá Bellow véleményére. A címadó kisregény első pillantásra klasszikus „szegény fiú-gazdag lány” szerelmi történet, de a cselekmény, a két zsidó család tagjainak sokszínű, markáns és szarkasztikus megrajzolása és a korabeli amerikai körkép korántsem szokványos. Az öt további novella mindegyike az élet más-más területén játszódik – vallásoktatáson, újonckiképző táborban, családban, középiskolában, lakóközösségben –, és sorra azokat a konfliktusgerjesztő témákat feszegeti, amelyek Philip Roth-ot mindvégig foglakoztatták: az én, a szexualitás, a szülő-gyerek viszony, a tisztesség, az őszinteség, a zsidóság mibenlétét, és ezek viszonyát egymáshoz. Mindezt pedig hol drámaian, hol líraian, hol indulatosan, hol gyöngéden, hol érzelmesen, hol komikusan. Sok váratlan fordulattal. Philip Roth módra. letöltés https://data.hu/get/12590797/Isten_veled_Columbus_-_Philip_Roth.epub https://data.hu/get/12590798/Philip_Roth_-_Isten_veled_Columbus.pdf https://data.hu/get/12590799/Isten_veled_Columbus_-_Philip_Roth.mobi - Philip Roth-A haldokló állat David Kepesh jónevű kritikus. Hatvankét évesen még mindig tart egy szemináriumot az egyetemen, amelyet lelkesen vesznek fel kékharisnya fiatal lányok. Kepesh minden évben kiválasztja közülük leendő szeretőjét. A politikai korrektségnek hála, csak akkor csap le, mikor a nő már nem a tanítványa. Kepesh a hedonizmusnak szenteli életét azóta, hogy a hatvanas években nős, gyerekes egyetemi oktatóként átélte a szexuális forradalmat. Feleséget, gyereket, kötöttségeket, elveket hátrahagyva csak az élvezeteknek él – könyvek, színház, zene és nők, nők, nők. Az élet azonban tele van csapdákkal. David Kepesh csapdája huszonnégy éves, gyönyörű melle van és Consuela Castillónak hívják. Vele az emberi kapcsolat, merhetjük mondani, a szerelem lép be a tökéletes, steril kultúrlétbe. A megszállottság, a féltékenység… a halandóság. Philip Roth A Portnoy-kór megjelenése óta, harmincnégy esztendeje a legnépszerűbb, legolvasottabb amerikai írók közé tartozik. Legutóbb életművének egyik csúcsát, az „Amerikai trilógiát” (Amerikai pasztorál; Kommunistához mentem feleségül; Szégyenfolt) jelentettük meg. Philip Roth-Leláncolt Zuckerman (Zuckerman trilógia 1-3.) Philip Roth 1979 és 1985 között három regényt (A szellem árnyékában, A megszabadított Zuckerman, Anatómialecke) és egy kisregényt (A prágai orgia) szentelt legismertebb prózai alteregójának, Nathan Zuckerman amerikai zsidó írónak. A ma már egyetlen kötetként számon tartott történet lényegét tekintve egy hányatott alkotói útkeresés nagyszabású krónikája, az elismerésre törő művészi akarat, valamint a fikció nyersanyagául szolgáló valóság kisebb-nagyobb körei (a főszereplőt övező politikai hatalom, zsidó közösség, család vagy éppenséggel tulajdon teste) közötti összetett viszonyok izgalmas és elgondolkodtató feltérképezése. A Helikon Kiadó Philip Roth-életműsorozatát útjára indító Zuckerman – Trilógia és epilógus sötét humorral és finom öniróniával árnyalt vallomás az írói hivatás (vagy ha úgy tetszik: hitvallás) állandó dilemmáiról és változó lehetőségeiről. Philip Roth-Sabbath színháza Philip Roth méltán híres regénye, a Sabbath színháza egy vénülő bábjátékos, Morris „Mickey” Sabbath nagyszabású tragikomédiája, akinek megbotránkoztató, szélsőséges élvezeteket hajszoló erotomán élete lényegében maga is színház. A hatvannégy éves Sabbath lelki társának, évtizedes szeretőjének halála után züllött életművének utolsó felvonásába kezd. Philip Roth remekművének megrázó ereje nem csak a szerzőre jellemző sötét humorral és sokszor zavarba ejtő kendőzetlenséggel tálalt szexuális kalandozásokban keresendő. A Sabbath színházának legnagyobb bravúrja sokkal inkább abban rejlik, hogy a főszereplő múltjának és személyiségének aprólékos boncolásán keresztül látni engedi a perverziók mögött meghúzódó traumákat és feldolgozhatatlan veszteségeket, és ezáltal képes empátiát ébreszteni olvasójában Sabbath első pillantásra végtelenül idegennek tetsző, valójában azonban nagyon is emberi színjátéka iránt. - letöltés https://data.hu/get/12590811/Philip_Roth_-_A_haldoklo_allat.pdf https://data.hu/get/12590809/Sabbath_szinhaza_-_Philip_Roth.epub https://data.hu/get/12590810/Sabbath_szinhaza_-_Philip_Roth.mobi https://data.hu/get/12590815/Lelancolt__Zuckerman_-_Philip_Roth.mobi https://data.hu/get/12590812/Philip_Roth_-_Lelancolt_Zuckerman.pdf https://data.hu/get/12590813/Lelancolt__Zuckerman_-_Philip_Roth.epub https://data.hu/get/12590814/Sabbath_szinhaza_-_Philip_Roth.pdf https://data.hu/get/12590816/A_haldoklo_allat_-_Philip_Roth.mobi https://data.hu/get/12590817/A_haldoklo_allat_-_Philip_Roth.epub - Philip Roth-Düh Az Isten veled, Columbus és a Nemezis – az író legelső és legutolsó könyve – után Philip Roth-sorozatában a 21. Század Kiadó most egy másik késői kisregényt ad közre, a koreai háború idején játszódó Dühöt, amelynek ugyancsak fiatal a hőse. Milyen döntések alakítják végzetesen az életet? Hogyan állja az egyén a körülmények csapását? Philip Roth itt is ezt vizsgálja. Amerika, 1951, a koreai háború második éve. A szorgalmas, törvénytisztelő Marcus Messner az ohiói Winesburg vidéki, konzervatív főiskoláján kezdi meg másodéves tanulmányait. Szülővárosából, Newarkból menekül ide, mert apja már-már esztelenül félti a felnőtt élettől: az idősebb Messner valójában attól retteg, hogy egyetlen fia a koreai frontra kerül, vagyis a halálba. Winesburgben Marcus, aki igyekszik megtalálni a helyét egy másfajta amerikai világ szokásai és korlátai között, többször szembekerül a bigott dékánnal, és beleszeret a szépséges, de sérült lelkű Oliviába. Marcusban ütközik egymással a szerelem és a szülők iránti szolidaritás, az önérzet és a kötelességtudás, a megalkuvást nem ismerő intellektus és a naivitás, s mindez olyan ballépésekhez vezet, amelyek együttesen tragikus vétségnek bizonyulnak. A Düh – akárcsak a Nemezis – igazi modern kori sorstragédia, melyből 2016-ban az eredeti Indignation címen az USA-ban film is készült. „Szövevényes, szenvedélyes és elbűvölő… Valódi kései mestermű.” – John Banville, Financial Times Philip Roth-A Portnoy-kór „Éjjel és nappal, munkahelyen és utcán harminchárom éves, de ma is úgy jár-kel a városban, hogy kocsányon lóg a szeme. Kész csoda, hogy egy taxi még nem lapította palacsintává, ahogy délidőben átkel Manhattan főútvonalain. Harminchárom éves, de ha egy lány keresztbe teszi a lábát a metró szemközti ülésén, ma is fixírozni kezdi!` Így vall magáról Alexander Portnoy, ez volna az ő gyógyíthatatlan betegsége, a Portnoy-kór. A főhős azonban egyszersmind kívülről is látja magát, és rendkívül szórakoztató módon, finom öniróniával ecseteli beteges megszállottságát. Azt mondhatnánk, hogy Woody Allenre hasonlít csak hát Philip Roth Woody Allennél sokkal korábban, még 1969-ben alkotta meg ezt a figurát. A regény olyan átütő sikert aratott, hogy a Portnoy-kór az irodalmi körökön kívül is fogalom lett; ma már orvosi szakkönyvekben is előfordul mint szakkifejezés. letöltés https://data.hu/get/12590830/Duh_-_Philip_Roth.pdf https://data.hu/get/12590832/A_Portnoy-kor_-_Philip_Roth.epub https://data.hu/get/12590831/A_Portnoy-kor_-_Philip_Roth.mobi https://data.hu/get/12590829/Portnoy-kor_A_-_Philip_Roth.pdf https://data.hu/get/12590833/Duh_-_Philip_Roth.epub https://data.hu/get/12590834/Duh_-_Philip_Roth.mobi -
    1 point
  33. Amitav Ghosh-A puskakereskedő legendája pdf mobi epub 2020 A könyvritkaságokkal kereskedő Deen Datta csendes élete teljesen felfordul, miután egy fogadáson egy elfeledett bengáli legendát hall Manasza Devi, a kígyók titokzatos istennőjének és az ismeretlen Puskakereskedőnek a történetéről. Deent a nagyszájú, vállalkozó kedvű fiatal fiú, Tipu viszi el a kígyóistennő szentélyének otthont adó Puska-szigetre, és itt ismerkedik meg Rafival is, aki végül segít a legenda írásos nyomait értelmezni. A látogatásnak azonban nem várt következményei lesznek. Deen különleges utazásba sodródik, amely bonyolult szálakon keresztül Indiából Los Angelesbe és Velencébe vezeti, miközben sorra tűnnek el azok az emberek, akikkel egykoron a szigeten járt. Kalandjai során a régi barát, a velencei kultúrtörténész Cinta és az elkötelezett biológus és természetvédő Piya segítenek neki, hogy megtalálják az összefüggéseket a rejtélyes történetben, aminek hirtelen mindenki részesévé vált. A kultúrtörténeti nyomozás során feltárul a mangroveerdők varázslatos környezetében született legenda háttere, a tizenhetedik századi Velence tengeri kereskedelmének világa, és végül megtudhatjuk, hogy a szálak miként fonódnak össze a modern ember vándorlásaival és a klímaváltozással. A Puskakereskedő legendája téren és időn könnyedén átívelő, gyönyörűen megírt regény. A meredély szélén egyensúlyozó világunk, a növekvő törésvonalak és a megállíthatatlan változások, de egyben a remény története is. A díjnyertes szerző világ körül, folklorisztikus műve minden részletében kortárs irodalom. letöltés https://data.hu/get/12590794/Amitav_Ghosh_-_A_puskakereskedo_legendaja.pdf https://data.hu/get/12590795/A_puskakereskedo_legendaja_-_Amitav_Ghosh.mobi https://data.hu/get/12590796/A_puskakereskedo_legendaja_-_Amitav_Ghosh.epub -
    1 point
  34. Romsics Ignác - Ki bombázta Kassát? Tényleg igazságos volt Mátyás király? Mi a valóságalapja az Erzsébet királyné és Andrássy Gyula körüli pletykáknak? Hogyan próbálta befolyásolni az európai történelmet Rákóczi Ferenc? Valóban koncepciós per áldozata lett Báthory Erzsébet? Milyen rejtélyek merülnek fel Mohács körül? Miért kellett romba dőlnie az ostromlott Budapestnek, és hogyan menekült meg a pesti gettó?A magyar történelem rejtélyei címmel húsz kötetes sorozatot indít útnak 2016 márciusában a Kossuth Kiadó. Célunk, hogy közérthető, olvasmányos formában megválaszoljuk azokat a kérdéseket, amelyek évtizedek, évszázadok óta foglalkoztatják a történészeket éppúgy, mint a közvéleményt. A fentiekre és sok más történelmi talányra igyekszik fényt deríteni induló sorozatunk, melynek gazdagon illusztrált köteteit az adott téma neves kutatói, szakértői írták. pdf 98mb https://data.hu/get/12589961/KIBOMKASPDF.rar
    1 point
  35. Sabine Jourdain - Kína a császárok korában "Sabine Jourdain színes és érdekes könyvében feltárul előttünk a kínai civilizáció ötezer éve. Eligazít bennünket a kezdetektől a XX. század elejéig áttekintett kínai történelem időrendjében, s eközben élvezetes utazást tehetünk a sokszínű kínai kultúra világában.A képeskönyvet lapozgatva ismerős, napjaink kommunikációjában, filmjeiben gyakran felvillanó kifejezésekkel, jelenségekkel találkozhatunk, s észre se vesszük, hogy a dolgok a helyére kerülnek a fejünkben, tudjuk honnan erednek, melyek a legfontosabb jellemzőik. A képeket, grafikákat lényegre törő, könnyen érthető szövegek egészítik ki, s ez a szerkezet a folyamatos olvasás mellett az élvezetes böngészést is lehetővé teszi gyerekek és felnőttek számára egyaránt.Kiemelkedő erénye a kötetnek a jól válogatott képek és grafikák sokasága. A gazdag fotóanyag sok újdonságot rejthet a magyar olvasó számára, mivel a könyv lapjain nem a közönség által már ismert fotók köszönnek vissza ránk. A képeket jól egészítik ki és egyben életre keltik a grafikák. A színes rekonstrukciós rajzok értelmezhetővé teszik a holt tárgyakat, átélhetjük a kínai civilizáció mindennapjait, megérthetjük vallását és tudományos életét." (Száray Miklós) pdf 156mb https://data.hu/get/12589963/KINCSASZPDF.rar
    1 point
  36. Norbert von Frankenstein - Kincsek nyomában (Mi micsoda) Évszázadokkal ezelőtti, meseszerű, titkokkal teli világ elevenedik meg a könyv lapjain. Legendás kincsek, ékszerek nyomtalan eltűnéséről, kincskutató expedíciókról, kalózokról és kalandorokról olvashatunk. Különösen felcsigázza érdeklődésünket a felfedezésre váró kincsekről, illetve a kincskeresés módszereiről szóló fejezet. pdf 32mb https://data.hu/get/12589959/KINCSEKPDF.rar
    1 point
  37. David Burnie - A növény Pillantsunk be a zsongítóan gazdag növényvilág életének rejtelmeibe! pdf 140mb https://data.hu/get/12589960/NOVENYPDF.rar
    1 point
  38. Rebecca egész gyermekkorának meghatározó élményei voltak Gemma nagymama meséi Csipkerózsáról. Az amerikai kislány számára egzotikus európai folklórvilág azonban új értelmet nyer, amikor a nagymama halálos ágyán közli vele, hogy ő maga volt Csipkerózsa. Ez a vallomás hosszú útra indítja az immár felnőtt Beccát térben és időben egyaránt, mert csak egy másik földrészen fejtheti meg azt a titkot, amely homályba burkolja családja múltját. Ám Európában a várt csodák helyett a holokauszt nyomasztó emlékeivel kell szembesülnie, és ez a fokról fokra megismert történet, noha bizonyos párhuzamokat mutat a klasszikus mesével, egyre élesebb ellentmondásba kerül a gyermekként oly sokszor hallott „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezéssel. Jane Yolen díjnyertes regénye nélkülözhetetlen olvasmánya lehet a felnövekvő új nemzedékeknek, mivel a történelemnek vannak korszakai, amelyeket nem feledhetünk el, nehogy véletlenül megismétlődjenek. „Hihetetlen érzelmeket szabadít fel az olvasóban.” – Washington Post „Yolen tehetsége vitathatatlan abban, ahogyan a valóságot mesevilággá alakítja át.” – Library Journal „Egyszerre szívszaggató és szívmelengető. Yolen regénye nemcsak a holokauszt időszakát idézi meg döbbenetesen, de hozzákapcsol egy titkokkal és érzelmekkel teli mai történetet is.” – Booklist https://mega.nz/file/AgEgmKDJ#wEuOdVlMnntgbKQFg0yjBxdtwHQXRDhSGQnGzHg38Yk
    1 point
  39. Éjszakai ügyelet (Irene Huss 1) Az intenzív osztályon minden elsötétül. Egy nővért holtan találnak, egy másik eltűnik. A kerti házat felgyújtják. A híd alól egy hontalan nő holtteste kerül elő. A padláson pedig az eltűnt nővér felakasztott holttestére bukkannak. Az egyetlen szemtanú szerint azon a bizonyos éjszakán a Tekla nővér járkált a folyosókon… A baj csak az, hogy Tekla nővér rég halott. Hatvan éve, mikor elbocsájtották a kórházból, öngyilkos lett. De követnek-e el gyilkosságokat a szellemek? Kinek áll érdekében a múlt árnyait bolygatni? Irene Huss nyomozónő és társai úgy érzik, egy helyben topognak. Ám lassan összeáll a kép. A múlt és a jelen szelleme randevút ad egymásnak a kórház folyosóin https://mega.nz/file/N8FBFSbY#plWEfhk2h4zsNZxKZyFHwLEM6vbxf5Ym8e87JXbjWvg Zuhanás (Irene Huss 2) „A krimi a jelenben játszódik Göteborgban és környékén. Egy gazdag, elismert, köztiszteletben álló férfi halála ügyében vizsgálódik a göteborgi rendőrség nyomozócsoportja. Az áldozat széles barati és ismeretségi köréből jöhetett a gyilkos? A régi bűnök mára vetülő árnyéka és a jelen bűnei egyaránt vezethettek a gyilkossághoz. ” https://mega.nz/file/EhVjXaBb#KJ3tbJzaZSOW8x8Q7gpBGV1tP14Lu6tLJIRw_9TgQLM Torzó ( Irene Huss 3) "A sikeres svéd krimisorozat egyik legnépszerűbb darabja ismét Göteborg jól ismert utcáira viszi az olvasót, sőt, ezúttal Koppenhága is belép a bűncselekmények helyszínei közé.A tengerparton talált tetovált emberi csonk kevés kiindulási alapot nyújt a nyomozáshoz, de Irene Huss nem az a fajta, aki feladná. Úgy tűnik azonban, hogy a perverz darabolós gyilkos lélektani hadviselésbe kezd a nyomozónő ellen. Sorban kerülnek elő az újabb és újabb holttestek. Az áldozatokat nem egyszerűen meggyilkolják, hanem kórboncnoki ismereteket sejtető módon csonkolják és feldarabolják. Ráadásul csupa olyan személyről van szó, akit Irene is ismer. Ahogy szorul a hurok a gyilkos körül, úgy közeledik a veszély Irene Huss nyomozó felé. Sajnos, a jelek szerint valaki közvetlenül hozzájut a legbelső rendőrségi információkhoz is. Lehetséges, hogy a gyilkosságokhoz egy rendőrnek is köze van?A meglepő fordulat ezúttal sem marad el a nyomozás végén, és kiderül, mi köti össze a homoszexuális fiatalembereket, a Skandináv Modellek név alatt dolgozó prostituáltakat, a szexboltot üzemeltető volt sumo bajnokot és a koppenhágai főfelügyelő fiát.Irene Huss és kollégái ismét megoldanak egy rejtélyt, mi pedig eközben újra alámerülhetünk a svéd és a dán bűnözők általunk kevésbé ismert világába." https://mega.nz/file/w0UjFARB#xj5-AnF4j7QvoVLBbguVe6r8Kvt1kwaxzKr2pIKvYDg Üvegdémon (Irene Huss 4) Rejtélyes hármas gyilkosság bolygatja fel egy békés egyházközösség mindennapjait: a köztiszteletben álló vezető lelkészt és feleségét, valamint a fiukat is hidegvérrel lelőtték. Néhány nyom sátánista elkövetőre utal, de valami nem stimmel… Az ügy megoldásához a kulcs az áldozatok egyetlen életben maradt, Londonban élő családtagja lehet, így Irene Huss felügyelő Angliába utazik, hogy kiderítse, mi áll a történtek hátterében. https://mega.nz/file/dpNXwY5J#qS40uPl3v25UYNIR8H6vulgU52o0RXWc86NHPK5lisU
    1 point
  40. Benjamin Black - A fekete szemű szőke Philip Marlowe visszatér "Az 1950-es évek elején járunk, Los Angelesben. Philip Marlowe magányos és nyughatatlan, mint mindig, és nem kapkodnak érte az ügyfelek. Aztán egy nap új kliens érkezik: a fiatal, gyönyörű és drága ruhába öltözött Clare Cavendish arra kéri, hogy találja meg volt szeretőjét, egy Nico Peterson nevű férfit. A magánnyomozó hamarosan nemcsak arra eszmél, hogy képtelen ellenállni a fekete szemű szőkének, hanem arra is, hogy Bay City egyik leggazdagabb családjának ügyébe gabalyodott bele. A Benjamin Black álnév John Banville-t, A tenger című Man Booker-díjas könyv szerzőjét takarja, akit személyesen kért fel a Raymond Chandler Hagyaték egy új Marlowe-regény megírására." https://data.hu/get/12588371/Benjamin-Black-Afekete-szemu-szoke.epub https://data.hu/get/12588372/Benjamin-Black-Afekete-szemu-szoke.mobi https://data.hu/get/12588373/Benjamin-Black-Afekete-szemu-szoke.pdf
    1 point
  41. Fritz Melinda - Sötét felhők az éden felett "Egy Isten háta mögötti faluból, – ahol az emberek idejét sem tudták, hogy mikor történt utoljára bűnözés – egy gazdag családból származó lányt, és egy szegény fiút elrabolnak. A lány egy vallásos családhoz kerül, akik már régóta szeretnének gyereket. A családfőt látomások gyötrik a múltjából, ami miatt egyre veszélyesebbé válik. Közben a fiú egy tébolyodott öregasszonyhoz kerül, ahol testi-és lelki gyötrelmeket kell átélnie. A megpróbáltatások árán a gyerekek megismerik a felnőttek olykor kegyetlen világát, de közben új barátokat is szereznek, akik segítenek nekik az útjuk során. A történet szól barátságról, kitartásról, és virágzó szerelemről. Vajon hazajutnak?" https://data.hu/get/12588270/Fritz-Melinda-Sotet-felhok-az-eden-felett-szerk.mobi https://data.hu/get/12588271/Fritz-Melinda-Sotet-felhok-az-eden-felett-szerk.pdf
    1 point
  42. . A fekete tulipán - La tulipe noire 1964 HD 720p H264 hun mkv (12) 2,04 GB Prémium link! színes, szinkronizált, Francia-olasz-spanyol kalandfilm, 109 perc RENDEZŐ: Christian-Jaque ÍRÓ: Alexandre Dumas pére FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Paul Andréota, Christian-Jaque, Henri Jeanson ZENE: Gérard Calvi Alain Delon , Virna Lisi , Akim Tamiroff , Laura Valenzuela , Francis Blanche , Adolfo Marsillach , Dawn Addams A cinikus Guillaume gróf kettős életet él, amelynek sötét oldalát kalandorkodás és rablás tölti ki. Midőn sebesülését leleplezné, felhozatja vidékről öccsét, hogy a gyógyulás idejére a világ előtt helyettesítse. Julien boldogan vállalja a szerepet, mert azt hiszi, bátyja is osztozik az ő eszméiben és az igazságért harcol. Keserves csalódás éri, mikor kiderül, hogy az csak a saját élvezeteire gondol. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.fekete.tulipan-La.tulipe.noire.1964.HD.720p.H264.hun Videó információk: Méret: 2,04 GB Hossz: 1:48:25 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 536 pixel Bitráta: 2 400 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 300 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12424753/A.fekete.tulipan-La.tulipe.noire.1964.HD.720p.H264.hun.part1.rar https://data.hu/get/12424754/A.fekete.tulipan-La.tulipe.noire.1964.HD.720p.H264.hun.part2.rar https://data.hu/get/12424755/A.fekete.tulipan-La.tulipe.noire.1964.HD.720p.H264.hun.part3.rar https://data.hu/get/12424756/A.fekete.tulipan-La.tulipe.noire.1964.HD.720p.H264.hun.part4.rar
    1 point
  43. Robert Louis Stevenson: A fekete nyíl Anglia történelmének zűrzavaros időszakába, a „rózsák harca” néven ismert belháború kellős közepébe vezeti olvasóit Stevenson, A Kincses Sziget halhatatlan írója. Ifjú hősei, Dick és Joanna, a csaták és főúri torzsalkodások között hányódva, teméntelen viszontagságon átvergődve jutnak el a dicsőségig és a boldogságig. A fordulatos, mindvégig hallatlanul izgalmas regényben felfedezhetjük azokat a jeleneteket, amelyeket a híres mű televíziós feldolgozásából már jól ismerünk, egyúttal megismerhetjük azt a korszakot is, amelynek világát Shakespeare örökítette meg halhatatlan királydrámáiban. https://data.hu/get/12170442/Stevenson_R.L._-_A_fekete_nyil.epub
    1 point
  44. Robert Louis Stevenson: John Nicholson viszontagságai Ebben a kisregényben ugyanazok a színes figurák, egyéni karakterek vonulnak föl, akiket Robert Louis Stevenson talán legismertebb regényében. „A kincses sziget”-ben már megismertünk. John Nicholson otthagyja részeges apját, hogy Edinburghból átszelje az óceánt, kalandot, szerencsét és hírnevet keresve. Hogy megtalálja-e? Nos, ha kedvelik Stevenson stílusát, örömmel olvassák majd John kalandjait is.A kötet ráadása egy másik történet„ aminek Király György, a hajdani fordító „A tetemrabló” címet adta. Ma inkább hullarablót említenénk… https://data.hu/get/12170338/John_Nicholson_viszontagsagai_-_Robert_Louis_Stevenson.epub
    1 point
  45. Robert Louis Stevenson: Emberrablók Stevenson érdekfeszítő, izgalmas jelenetekben gazdag regényének története tulajdonképpen a nagybátyja által rabszolgapiacra szánt, elraboltatott, fiatal David Balfour menekülésének és megmenekülésének története. A törvénytelen örökséghez ily módon hozzájutni akaró nagybácsitól Alan Breck, a jakobita ügynök menti meg a fiút, s az így keveredik azutána lázongó skót nemzetségek ügyeibe. Kalandjai során végigvisz az író a zordonan regényes Skót-Felföld tájain, megismerteti az olvasóval a nép szegénységét, s a skót nemesség cselszövéseit hatalmának megtartása érdekében.Izgalmas, szórakoztató olvasmány ez a regény. Olvasása közben megával ragad az író színes képzelete, a leírások üde tarkasága, a mese és a cselekmény fordulatossága. A kötetet Márffy Albin illusztrációi díszítik. https://data.hu/get/12170333/Emberrablok_-_Robert_Louis_Stevenson.epub
    1 point
  46. Robert Louis Stevenson: Öngyilkosok klubja „Az Öngyilkosok klubja irodalmi fintor, tréfa, fricska a viktoriánus Anglia – és a viktoriánus ős-detektívregény – orrára. De Stevenson – bár maga sem tudja – itt is csodát művel: amit a pillanatnak szánt, az nyolcvan-egynéhány év távolában is friss olvasmány, humora élettel tölti meg és szívünkbe lopja a gavallérkodó, komolykodó bábfigurákat: Bohémia érdemes hercegét, a becsület bajnokát, a szigorú és igazságos Florizelt és hű adjutánsát; az Öngyilkosok klubjának elvetemült elnökét, ezt a számtalan gyilkosságban ludas, bűbájos ős-bűnözőt.” (Göncz Árpád) https://data.hu/get/12170324/Ongyilkosok_klubja_-_Robert_Louis_Stevenson.epub
    1 point
  47. Robert Louis Stevenson: A kincses sziget Kalózokról, elásott kincsekről sokat olvashat az ember. Ha Stevenson Kincses Szigetét nem olvasta, mégsem tudja, milyen is az igazi kalózregény! Páratlan feszültség, egymást kergető fordulatok jellemzik ezt az izgalmas regényt, a kalandos-romantikus irodalom klasszikus alkotását. Írója, Robert Louis Stevenson, a múlt század végének híres angol regényírója, a fia kedvéért kezdett bele Jim Hawkins és John Silver históriájába – ezért ifjúsági regény a szó szoros értelmében A Kincses Sziget. Ámde ifjúsági azért is, mert megjelenése, 1884 óta nemzedékek olvassák, fiatalok és öregek egyaránt, mindekor izgalommal, örömmel és egyformán fiatalos lelkesedéssel. https://data.hu/get/12170319/kincses_sziget_A_-_Robert_Louis_Stevenson.epub
    1 point
  48. William Faulkner: A hang és a téboly Míg fekszem kiterítve [Epub formátum] William Faulkner (1897-1962) az amerikai Dél krónikása, a klasszikus nagyepika századunkban szinte egyedülálló mestere. Húsz regényének, öt novelláskötetének legtöbbje összetartozik, együtt adja ki a képzelet alkotta Yoknapatawpha megye történetét. Ebben a csaknem százötven évet átfogó színjátékban „az ősrégi, egyetemes igazságok, az együttérzés és önfeláldozás, a szerelem és becsület, a szánalom és büszkeség” nagy emberi témái bontakoznak ki előttünk tragikus sorsok tükrében, a létezés alaptörvényeit megvilágítva. Ez a két regény a faulkneri életmű két mesterműve. Az 1929-ben megjelent A hang és téboly az átokverte Compson család históriája, amelyben az író végleges ellentéteket markol össze: durva komikumot és emelkedett hősiességet, bűnt és bűnhődést, múltat és jelent, fehéret és feketéket. Négyen mondják el ugyanazt a mesét, s előadásukban együtt szólal meg az emberi önkifejezés két lehetősége: „a hang”, vagyis az értelmetlen fájdalom történelem előtti üvöltése, és a „téboly”, azaz a gyötrelmesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonyító belső párbeszéde. A Míg fekszem kiterítve (1930) más környezetet mutat be. Meghal egy tanyasi öregasszony, s a családtagok szekérre rakják a koporsót, hogy az elköltözött földi maradványait a városban, rokoni csontok közt helyezzék örök nyugalomra. Viszontagságos úton szekereznek végig, hogy végbevigyék, amire vállalkoztak. Komikus eposz ez a történet, amelyben a felbomlás szörnyűsége és az emberi összefogás nagyszerűsége fonódik össze szerves egységgé.
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...