Jump to content
PirateClub.hu

TINYDEAL


wippy86
 Share

Recommended Posts



Ijedten kapjuk fel a fejünket, ha azt halljuk: Pipo, Jiayu, Ainol, Tronsmart és Cubot. Pedig Kínában, a mobiltelefonok piacán

ezek igen jól csengő márkanevek. Sőt, a Jiayu Spanyolországban, Oroszországban, Ukrajnában, Németországban, Olaszországban és

Indiában saját központot üzemeltet.

A komolyabb webshopok legfontosabb célja Európa meghódítása. Nagyon ügyelnek a megbizhatóságra, mindent megtesznek az üzlet

gyors és zökkenőmentes lebonyolításáért, ezért ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük, nem kell ajtóstól rontani a

házba. A kínaiaknak az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb vevő elégedett legyen, hiszen azok újabbakat hozhatnak. Lelkesen

vásároltam a prémium márkák elektronikai termékeit, sorozatos kudarcélményeim után fordultam a kínai webshopok felé.


A szerencsétlen színösszeállítású, európai szemmel esetlen és gyanús online boltok mögött komoly eredmények állnak. A

piacvezető Alibaba-csoport tavaly a legjobb napján (november 11.) 402 millió látogatót fogadott a honlapján, 5,75 millárd

dolláros árbevételt ért el, és 152 millió csomagot dolgozott fel a vásárlások után. A céget 1998-ban alapította tizenhét

kínai üzletember, ma már huszonnégyezer alkalmazott dolgozik a napi 30 millió dolláros forgalmat bonyolító vállalkozásban.



5381186_d2cbd233c516c9a76d006291391e6c4d



Sok fórum átböngészése után a Tinydeal.com webáruház mellett döntöttem, és eddig nem bántam meg. A cég irodáiban csupán

háromszáz ember dolgozik, de havonta így is háromezer termékkel bővül a kínálat. Okostelefonoktól az autós és motoros

kütyükön át ruhákis és fegyvertartozékokig mindennel foglalkoznak. (Ruhát és cipőt nem szabad kínai webshopból rendelni, mert

a méretezés eltérésén túl a testrészek arányai is mások ott keleten.)

A termékek minősége változó, ezért alapszabály, hogy a kategóriájában legolcsóbb árucikket soha ne tegyük a kosarunkba. Ha

komolyabb dolgot vásárolnánk, érdemes tüzetesen elolvasni a vásárlói visszajelzéseket, az se baj, ha a Google-ön utánanézünk

a kiválasztott terméknek. Persze, hogy sok a szemét és a gyenge másolat, de jobb webshopokban ezt nem is rejtik véka alá.

Olcsó húsnak híg a leve-alapon az ár sokszor valóban arányos a minőséggel. A termékek többsége kitűnően működik, és simán

felveszi a versenyt a Magyarországon bevezetett márkákkal. Harmad áron.



Amit eddig rendeltem, úgy működik, ahogy a leírásban szerepelt, és két hétnél tovább sosem vártam semmire. A rendelés a világ

legegyszerűbb dolga, ha van PayPal-fiókunk. Ha valaki estleg lemaradt volna, a PayPal elektronikus fizetési megoldás, ahol a

bankkártyánkat tudjuk hozzárendelni egy virtuális számlához. A rendszer nem tőlünk veszi le a sápot, hanem az eladóktól, így

egy fillérünkbe sem kerül a használata. További előny, hogy csak annyi pénz kerül a virtuális számlánkra, amennyit éppen

fizetni akarunk, és sehol sem kell megadni a bankkártyánk adatait. Negyvenöt napig a pénzünket is visszakérhetjük, ha az

eladó nem teljesített az ígéretének megfelelően. A tranzakciók beállításainál célszerű a bankunkat felhatalmazni a

pénzváltásra, és nem a PayPalra hagyni. Így dolláronként akár tíz forintot is spórolhatunk.

Ha kiválasztottuk a kívánt terméket, és nem felejtettünk el további három-négy, teljesen felesleges pár dolláros csecsebecsét

beleszórni a kosarunkba, már csak a szállítás módjáról kell döntenünk. Az alap légiposta ingyenes. Ha szeretnénk a csomagot

ajánlott küldeményként megkapni, további másfél dollárt kell fizetnünk. Ha gyorsabb szállítást szeretnénk, a DHL-t is

választhatjuk, de ez sokszor már a rendeléssel összemérhető értékű szolgáltatás. Fizetés után kapunk egy követési kódot,

amelynek segítségével nyomon tudjuk követni a küldemény útját a csomag feladásától a megérkezésig.


5381154_245ae9f16e0ecbc6f037d687cb319c6a



Normál légipostával általában tíz-tizenöt nap alatt ér ide a csomag Kínából, a DHL esetében pedig öt-hét napra zsugorodik a

várakozási idő. Érdemes kifizetni az ajánlott csomag felárát, mert így biztosan nem nyúlja le a postás. Két hónapja rendeltem

egy akciós órát, gondoltam, nem duplázom meg az árát az ajánlott csomag felárával. El is tűnt a csomag. Elpanaszoltam a

webshopnak a történteket és meglepetésemre újra küldték az órát, ezúttal ajánlott küldeményként, teljesen ingyen.

Mivel az Európai Unión kívülről érkezik az áru, egy bizonyos értékhatár felett áfa- és vámköteles. Ha webshopból rendelünk, a

cég-magánszemély reláció díjtételei érvényesek: 22 euróig vámmentes, 22 és 150 euró közt 27% áfa terheli, 150 euró felett

pedig általában 2,5% vám és 27% áfa rakódik a megrendelt csomag árára. Ezzel még meg lehet békélni, de az egyszerű

pofátlanság, hogy a postaköltség is beleszámít az áru értékébe.


5381192_015390172b4c94fb902919a0b4ccc8a6



A webshopokban vásárolt termékekhez többnyire garanciát is adnak, de ha valami gond van, vissza kell postáznunk, ami pénzbe

és időbe kerül. Kisebb dolgoknál meglehetősen rugalmasak. A múltkor rendeltem egy nyolcdolláros FM-transzmittert, amelyben

gyengélkedett az akkumulátor. Jeleztem problémát, erre megígérték, hogy a következő rendelésemmel küldenek egy másikat

ingyen. Ha nagyobb a gond, általában felajánlják, hogy javíttassam meg én a kütyüt és számla ellenében PayPal-en megtérítik a

szervizköltséget. Utolsó verzióként jön a legfájdalmasabb megoldás: vissza kell küldeni az árut Kínába. A postán hozzávetőleg

négyezer forintért tehetjük meg, de a Tinydeal szolgáltatását igénybe véve alig drágábban, DHL-lel is küldhetjük a

meghibásodott terméket, ezzel jelentősen lerövidítve a szállítási időt. Ilyenkor pár napba beletelik a kinti ügyintézés, de

eddig úgy tapasztaltam, három hét alatt lefut minden garanciális ügy.


5381174_9f66604d28b28df27b274ea50aa28ba2



Regisztráció:
 

http://www.tinydeal.com/


 

Módosította ica
Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...