Jump to content
PirateClub.hu

ID Forever


hankock
 Share

Recommended Posts

Időről-időre felszínre kerülnek a Függetlenség napjának folytatásáról szóló pletykák, hogy aztán ugyanolyan hirtelenséggel el is haljanak. Információt viszont szerencsére a legilletékesebbtől, az 1996-os megasiker rendezőjétől, Roland Emmerich-től is lehet nyerni.

 

Emmerich jelenleg járja Amerikát és tartja sajtótájékoztatóit, melyeken új filmjét, a 2012-t promózza, de szerencsére egy riporter nekiszegezte a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy még nem készült el a Függetlenség napja 2.?

 

Emmerich a Latino Review kérdésére elmondta, hogy a második rész történetét már megtervezték és az "nagyon jó, valóban remek történet, egy igazán csúcs sztori." A kérdésre, hogy akkor mi az akadálya a forgatásnak, a válasz Will Smith fizetése volt. Emmerich elmondta, hogy producertársával, Dean Devlinnel továbbra sem tettek le szándékukról, hogy elkészítsék az új ID4-t és szerencsére Will Smith is benne lenne, ha a részletekről meg tudnak egyezni a Fox stúdióval.

 

Smith természetesen olyan fizetési konstrukcióban gondolkodik, aminek keretében a film bevétele után is részesedést kapna, a 20th Century Fox azonban a nagyon drága szupersztár nélkül képzelné el a filmet. Emmerich elmondta, hogy nekik és a közönségnek is létfontosságú Smith jelenléte. Egyelőre tehát a Függetlenség napja 2. sorsa csakis a stúdiók egymás között vívott harcán múlik.

 

 

Április 1.

Függetlenség napja 2 és 3 Will Smith-szel

Roland Emmerich legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a Fox-nak nem nagyon fűlik a foga hozzá hogy Will Smith-nek kifizesse a szokásos sztár-gázsiját (Smith ca. 20 milliót kér filmenként – azonban filmjei garantáltan behozzák a költségeket, ő az első olyan színész a filmtörténelemben, akinek 9 egymást követő filmjének mindegyike átlépte a 100 millió dollár bevételt.). A Fox határozatlansága következtében a film egy ideig parkolópályára is került.

Az IESB.net azonban a minap kapott egy információt, amiben azt állítják, hogy Smith mégis megkötötte a szerződést, ráadásul nem is egy, hanem rögtön két folytatásra. A forrás szerint ha minden a terv szerint halad, a Függetlenség napja 2-t a jövő év elején már el kezdik forgatni.

Roland Emmerich pillanatnyilag egy William Shakespeare thrillert forgat Anonymous címmel, míg Will Smith következő filmje vagy a The City That Sailed, vagy a Sötét zsaruk 3 lesz.

 

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

Hírnek jó hír, bár nem vitatéma, hanem "csak" hír.

 

A folytatás története szerintem az, hogy az idegenek beszereznek egy jó vírusirtót, rájönnek, hogy a gépeiket saját, és nem földi programnyelveken, és földi rendszerekhez kompatibilisen kell írni, és ők győznek. Ugyanis egy egész bolygólyuk lehet még, ha nem sok száz, mert ugye, egyikről a másikra járnak hódítani.

 

Javaslatom: Will Smith helyett (Kovács Vili) fel kéne kérni Chuck Norrist, aki biztos olcsóbb, és az UFO-k, ha hallották a sok viccet róla, hát már támadni sem mernének... kis teherfurgon helyett ő isk aphatna egy kisufót, puskája helyett egy első részben szereplő atomrakétát, pofonokat meg ő is tud akkorát, mint Will Smith, sőt... :DDDD

 

De esetleg az emberiség stratégija lehetne huncutabb is, a Vogonokhoz be kell adni egy kérvényt, hogy az első részben szereplő idegenek a földet is érintő űrországútra ne hajthassanak be :DDD

 

Lehetne felküldeni nekik H1N1 vírust madarakkal, idomított galambokkal, és kipusztulnának, mint a Világok harcában.

 

De lehet Obama leülne velük tárgyalni, mint a sok hülye Chamberlein kóros békebarom.

 

meg lenne még pár ötletem... hasonló folytatásötletekkel, viccesekkel lehetne folytatni a cikket :DD

Link to comment
Share on other sites

De esetleg az emberiség stratégija lehetne huncutabb is, a Vogonokhoz be kell adni egy kérvényt, hogy az első részben szereplő idegenek a földet is érintő űrországútra ne hajthassanak be :DDD

 

De ha már a Vogonokat is bevonjuk, legkönyebb lenne felkérni őket, hogy menjenek verset szavalni az űrhajókra. Ütősebb lenne.

Link to comment
Share on other sites

Friss:

Obama miatt lesz Függetlenség napja 2

 

Roland Emmerich a Függetlenség napja 2-ben az elnök karakterére akar fokuszálni. "Az első rész arról szól, hogy egy nagyszerű vezér felveszi a harcot az idegen hódítókkal. A Bush-kormány alatt nem akartam még egy ilyet forgatni, Obamával viszont már elképzelhető" - nyilatkozta a rendező. A Fox stúdió Will Smith karakterére számít, de holtpontra jutottak a tárgyalások. Emmerich legújabb katasztrófafilmjében, a 2012-ben már afro-amerikai elnök szerepelt, akit a Halálos fegyver-beli Danny Glover alakított.

(via io9.com)

Link to comment
Share on other sites

Emmerich két Függetlenség napja folytatásban gondolkodik

 

Roland Emmerich neve hallatán nem tudom kinek mi jut eszébe, nekem speciel az, hogy senki más nem tudja úgy ledarálni, megtépázni a világot, mint ő maga. A Tökéletes katonát vagy a Függetlenség napját még mindig úgy tudom élvezni, mint évekkel ezelőtt, de tudom vannak olyanok is, akik inkább megforgatnák benne a kezükbe eső első nagyobb kést.

 

Úgy gondolom Emmerich már túl van a legjobb filmjein, erőlködhet akárhogy olyan szórakoztató és nagy bevételt produkáló alkotásokat már nem fog letenni, mint anno (bár hamarosan kiderül, hogy a 2012 hogyan teljesít), talán tisztában van ezzel ő is ezért emlegette mostanában a Csillagkapu és a Függetlenség napja folytatását. Ez az öregedéssel jár, ahogy a színészek is egyre lejjebb csúsznak annál biztosabb, hogy erősen azért lobbiznak, hogy elkészüljön valamely egykor volt hatalmas sikert elért filmjük folytatása.

 

A rendező az MTV-nek adott interjúban elárulta, hogy nem egy, hanem mindjárt két ID4 folytatásban gondolkodnak, ahogy ő fogalmazott nagyobb ívet akarnak adni a sztorinak. A történet ott folytatódna, ahol az első véget ért. Korábban már kiderült, hogy a forgatókönyvet már megírták és Will Smith-t szeretnék a főszerepre, a stúdió azonban úgy gondolja, hogy vele túl sokba kerülne a film.

 

Ha a 2012-vel nem vall szégyent a kasszáknál, akkor szerintem esélyes, hogy 3-4 éven belül elkészülhet a folytatás, ez csak a stúdió elégedettségfaktorán múlik.

 

(filmdroid)

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...

Jééézusomm. Felesleges lesz megnézni is, remélem mindenki vágja, hogy miért...

"Az első rész arról szól, hogy egy nagyszerű vezér felveszi a harcot az idegen hódítókkal. A Bush-kormány alatt nem akartam még egy ilyet forgatni, Obamával viszont már elképzelhető"

Link to comment
Share on other sites

  • 2 years later...

Emmerich a Függetlenség napja folytatásairól

 

1996-ban Roland Emmerich a nyár egyik legjobb, legszórakoztatóbb popcornfilmjét szállította le. A Függetlenség napja sok száz millió dollárt hozott és pár évvel ezelőtt elkezdtek beszélnek a folytatásokról. Sőt, kiderült, hogy nem is egy, hanem két részt szeretnének összehozni. A főszereplő Will Smith lett volna, aki nem kevesebb, mint 50 millió dollárt kért volna, amit a stúdió nem volt hajlandó leszurkolni.

Az Entertainment Weekly elbeszélgetett Emmerichhel, aki elárulta, hogy az ID Forever Part One és az ID Forever Part Two megvalósulására elég jók az esélyek és az is kiderült, hogy nem Smith lesz a főhős. A forgatókönyvekkel Dean Devlin már elkészült, odaadták James Vanderbiltnek, hogy pofozza ki azokat.

“Az emberek tudják, hogy az űrlények egyszer vissza fognak térni. És azt is tudják, hogy az űrben féreglyukakon keresztül utaznak. Így ők két vagy akár három hét alatt is odaérhetnek céljukhoz, míg ez nekünk 20-25 évbe is beletelhet. A csata megváltoztatta a világot, kissé olyan ez, mintha egy párhuzamos Föld történelmét vennénk szemügyre. Az emberek kiismerték az űrlények technológiáját, de nem tudják lemásolni azokat, mivel azok organikus eredetűek. Mindenesetre arra rájöttek, hogy egy antigravitációs eszköz hogyan válhat egy repülőgép előnyére.” – mondta Emmerich

Lesz néhány ismerős arc az első filmből is, de a főszereplők mások lesznek (pl. Will Smith mostohafia). “Visszahozunk néhány karaktert, de felvonultatunk néhány fiatalabb szereplőt is. Úgy kell elképzelni, mintha az öregebbek helyére fiaik lépnének. Az első rész hozott egy kisebb sikert az emberek számára, de ez csak arra volt elég, hogy ne adják fel a reményt. És most ismét szabadságukért harcolhatnak.”

 

Jelenleg Rolan Emmerich és Dean Devlin dolgoznak a forgatókönyvön, James Vanderbilt (Csodálatos Pókember) pedig majd újraírja. Megjelenési dátummal egyelőre még nem szolgálhatunk, mivel egy igen kezdeti fázisban lévő projektről van szó.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Emmerich pár hónappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy elképzelése szerint az első rész főszereplőinek a fiai állnának a középpontban. Az emberek tudják, hogy az űrlények egy napon vissza fognak térni, készülnek is rá, de sajnos a földönkívüliek fegyvereit nem tudják másolni. Kérdés, hogy vajon így lesz-e.

 

Premier dátum hozzáadva.

Link to comment
Share on other sites

Will Smith túl drága lett volna A függetlenség napja második részét gyártó stúdió számára, de Roland Emmerichék így is vissza tudnak hozni pár karaktert az 1996-os első epizódból.

 

Pár napja mi is megírtuk, hogy 2015. július harmadikán kerül Amerikában bemutatásra A függetlenség napja (The Independence Day) második része, most pedig újabb konkrétumokról számolhatunk be. Konkrétumokról, hiszen eléggé megbízható forrásból, a rendező-forgatókönyvíró, Roland Emmerich szájából származnak.

 

Emmerich Az elnök végveszélyben (White House Down) című filmjének sajtókörútján a NY Daily News újságírójának egy kérdésére válaszolva elmondta, hogy Will Smith-t nem sikerült végül megszerezniük, ugyanis túl drága volt, de valójában ezt Emmerich nem is bánja mert túlságosan elvonta volna a figyelmet a többiekről. A rendező végül hozzátette, hogy az ID4 fontosabb szereplőinek nagyjából a felét fogják visszahozni a folytatásra, lehet találgatni, hogy kikről van szó. (Egy kis névsorolvasás: Bill Pullman, Jeff Goldblum, Randy Quaid, Mary McDonnell, Brent Spiner, James Duval, Vivica A. Fox.

 

sg

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Roland Emmerich tele van nagy tervekkel, a Csillagkapu reboot mellett a soron következő projektje a Függetlenség Napja folytatásának tető alá hozása. Emmerich társíróként, rendezőként és producerként is jegyzi az új filmet, ami két részletben fog a mozikba kerülni ID Forever címmel, ezek közül az első rész 2015. július 3-án kerül bemutatásra a tengerentúlon. Ami eddig biztos volt a projekttel kapcsolatban, hogy Bill Pullman visszatér az Egyesült Államok elnökeként, Will Smith pedig nem. Utóbbi túl sokat kért volna a részvételéért, s úgy tűnik, hogy Emmerich-nek is van, ami drága.

Talán A Föld után hatalmas buktája miatt, de Smith most újabb találkozót kért Emmerich-től az ID Forever kapcsán, s a rendező teljesen nyitott afelé, hogy Smith mégis benne legyen a filmben. “Bármi megtörténhet” – nyilatkozta ezzel kapcsolatosan.

Smith neve több korábbi sikerfilmje (Hancock, meg nem erősített hírek szerint Én, a robot és a Bad boys) folytatásával kapcsolatban is felmerült.

 

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

  • 2 weeks later...

Az első rész Will Smith, Jeff Goldblum és Bill Pullman főszereplésével remek volt. Egy szórakoztató, akciódús ufo-inváziós film. Ezért vétek lenne nem trilógiává bővülnie, és Roland Emmerich már készen is áll arra, hogy megint zúzhasson kedvére, ahogy azt már megannyi katasztrófafilmjében megtette. "Először csak egy részt csinálunk meg, mert azt akarjuk, hogy közönség döntse el, kell-e egy harmadik. Máskülönben arrogánsnak éreznem a dolgot. De a megfelelő szkripttel biztos vagyok benne. A függetlenség napja lesz a következő filmem, ha megfelelő forgatókönyvet kapok. Hamarosan a kezemben lesz, és akkor egy-két hónapon belül jó állapotba hozni. Ha ez megtörténik bejelentjük [a megjelenési dátumot], és megkezdjük az elkészítését."

"A 2012 alapján jött az ötlet, hogy mi mindent meg lehet csinálni manapság a technológiával. Ez egy párhuzamos történelem. Az emberek újjáépítenek, és közben felejtenek. Hogy 20 évvel később nem térnek vissza. [az idegenek]"

A rendezőt megkérdezték, hogy a számítógépes vírus ismét komoly szerepet fog-e kapni.

"Nem dőlnek be még egyszer."

De vajon többet tudunk-e majd meg az idegenekről?

"Egy mitológiát építettünk köréjük, ami elég klassz. Először ezt kell kiépíteni, mert az emberek szeretik látni, hogy többről van szó."

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

A tervezett 2015-ös bemutató helyett közel egy évvel később, 2016, július 1-jén kerül csak a mozikba a régóta várt A függetlenség napja 2. – jelentette be tegnap a 20th Century Fox.

Legutóbb októberben lehetett hallani a filmről, amikor Roland Emmerich rendező elárulta, hogy kétféle forgatókönyv is készült hozzá: az egyik az 1996-os eredeti film folytatása Will Smith-szel, míg a másik a karaktere nélkül, arra az esetre, ha a színész nem vállalná a szerepet. A késé okára nem kaptunk magyarázatot, de sokan azt feltételezik, hogy Will Smith-nek akarnak egy kis időt adni a visszatérésre.

A stúdió más 2015-re tervezett filmeket is odébb tett, igaz, nem ennyire drasztikusan: A Fantasztikus négyes remake 2015. március 6-ról június 9-re, az Assassin’s Creed film pedig 2015. június 19 helyett csak augusztus 7-én kerül a mozikba, Matthew Vaughn The Secret Service képregénysorozatának adaptációja pedig 2014 november 14. helyett 2015 március 6-ra került át.

Néhány új dátum is napvilágot látott Vince Vaughn Business Trip vígjátéka 2014. október 24-én, a Jason Statham és Melissa McCarthy főszereplésével készülő Susan Cooper kém-vígjáték pedig 2015. május 22-én érkezik a mozikba.

 

filmtrailer

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 3 months later...

Régóta a levegőben lóg a Függetlenség napja (Independence Day) folytatása. Roland Emmerich és Dean Devlin évek óta tervezgette az újabb részt és végül a Fox stúdió is rászánta magát, hogy rábólintson a filmre. A bemutató 2016 július 1-jén esedékes, a forgatás jövőre venné kezdetét, addig a rendező lezavarja a Stonewall drámát. A forgatókönyvet James Vanderbilt tette le az asztalra, amelyre a stúdió szerint ráférne egy kis javítgatás. Így megkérték Carter Blanchardot, hogy pofozza ki a sztorit.

 

filmdroid

Link to comment
Share on other sites

  • 4 months later...

Úgy tűnik lassan tényleg valósággá válik Roland Emmerich pokoljárásának második felvonása, miután a forgatókönyv elkészült James Vanderbilt és Carter Blanchard jóvoltából, utóbbi feladata volt, hogy dolgozza át úgy, hogy Will Smith szerepét kivehessék belőle, mivel a színész nem vállalta a folytatást. Ha Will Smith nem is, de egy másik ismerős arc benne lehet a folytatásban.

Goldblum a következőket nyilatkozta a korábbi megbeszéléseikről:

Volt jó néhány találkozóm, és megbeszélésem az utóbbi hónapokban, évben Roland Emmerich-el és Dean Devlin producerrel, amelyeken beszámoltak róla, hogy folyamatosan dolgoznak rajta, és van számomra egy szelet a tortából.

Még mindig dolgoznak a forgatókönyvön, de hallottam egy-két beszélgetést róla, hogy talán a múlt hétvégén az első vázlatot beküldték, tehát hamarosan elkészül.

A filmről egyelőre csak annyit tudni, hogy a Fox már datálta 2016 júliusára (addig persze még elképzelhető egy-két módosítás), Roland Emmerich rendezi és Jeff Goldblum is szerepel benne.

 

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
  • 8 months later...

Emmerich befejezte a Függetlenség napja 2 forgatását

Roland Emmerich évekig beszélt a Függetlenség napja (Independence Day) folytatásáról, amibe végül bele tudott

vágni. A következő részben sokkal felkészültebbek az emberek, az idegenek felszereléseit megismerve fejlesztettek

és készülnek az űrlények visszatérésére. A forgatás véget ért, a direktor twitterén osztotta meg ezt a szép

szivárványos fotót + csoportképet (filmdroid)

https://pbs.twimg.com/media/CNDG4lGWEAEmlNf.jpg

https://pbs.twimg.com/media/CNCrJcGUAAAjd5M.jpg

http://filmdroid.hu/2015/08/emmerich-befejezte-fuggetlenseg-napja-2-forgatasat/
Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...
  • 1 month later...
  • 4 weeks later...
  • 1 month later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...